|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 21:17 - |
Az erdőben csak két kitaposott ösvény található, így nem lehet eltévedni benne túlságosan, az egyik a rétre, a másik pedig a mezőre vezet.
|
[25-6] [5-1]
- Ó dehogynem... egyszer majdnem bent ragadtam egy falban, de szerencsére épp kimenekültem... többször jártam hasonló módokon... egy időben késeken is gyakoroltam meg midnenfélén, de általában a kezemen. - mutatta fel a kézfejét, mely tele volt hegekkel. - Mindennek ára van... szerencsére komoyabb baj nem történt és most már egyensúlyba tudom tartani, legalábbis még most igen, azt mondják a félvérek ereje foyaatosan növekszik, egy idő után nem bírja el a testük és ideje korán, fiatal korukban meghalnak... 30-40 évesen... bár ha nem óvatosak, akkor előbb is.
- Ne irigyelj ezért Fereen... a félvéreket még jobban megvetik mint a ti fajtátokat... szálka vagyunk az emberek szemében, nyűg és teher... amit cipelnek életük végéig... - sóhajtott. - Meg hátnem midnen félvér tudja használni a képességét, de ismerek olyat akinek jó a hallása és nem lát, vagy olyat aki tisztán lát, macskafeletti módon de nem hall... ezek a dolgok olyanok, mint az adok kapok... valamit kapsz míg mást elveszítesz... de ügyes cica lesz belőle, ha nem adod fel és keményen dolgozol, hidd el nekem!
- Nos... úgy avgyok vele, hogy a pénzért megéri kockáztatni, de az étel... az midnig neccesebb, az étel körül mindig rengeteg ember van. Ez van... kövezzetek meg érte... ha nem tetszik. Ti fussatok hazáig, nem hiszem, hogy Ruban kapnék ilyen ételt, szóval elugrom egy kicsit éshozok keiből. Hamar megjárom, Fereen te még gyakorolj egy kicist a súlyzókkal! Szioasztok! - intett nekik és már el is indult a másik irányba, mozgása most is kecses és gyors volt.
/Folyt köv. Ru város > Garley Reyo otthona/
 |
Furcsa volt az, hogy segíteni akart neki, de most már kezdi megszokni ezt az egészet. Talán idővel Souta segítsége nélkül is elboldogul majd és képes lesz megfelelni Garleynak. Ezt szerette volna, hiszen mégis csak a férfi volt az, aki kihozta őt a ketrec rabságából. Valószínűleg, hogy ha ő nem teszi meg, akkor a boltvezető selejtként kezeli és a selejtes macskákkal mindenki tudja, hogy mi történik. A gondolatra kirázta a hideg Fereent.
- Oké, majd... majd igyekszem hízni valamennyit - mondta halkan, de nem tudta, hogy ez mennyire fog megvalósulni, mert mindig is ilyen vékony volt, magasságához képest is keveset mutott az a bizonyos mérleg.
Végighallgatta a félvér történetét a képességével kapcsolatba, és kissé megrezzent attól is, ha csak rágondolt arra, hogy bent ragadjon egy falban.
- Nem hangzik túl jónak... - halkult el a hangja, majd mikor gazdája megszólalt, egyből az ő hangjára figyelt még akkor is, mikor nem hozzá beszét. Ha hozzá beszélt, akkor jobban figyelt. Tényleg nagyon igyekezett.
- Rák? És mi van akkor, ha azokat a gazdagokat, akiknek ilyen... szóval ilyen garnélájuk van, hát... szóval... ellopjuk a dolgaikat? Akkor már nekünk is lesz pénzünk ilyesmire, igaz? Ha megmutatják, hogy nekik ilyen is van, akkor az olyan, mintha azt mondanák, hogy vigyuk el - rakta össze a dolgokat. Eddig csak két háznál voltak, abból az egyik szegény volt, a másik pedig Shan lelakott háza, ahol semmi érték nem volt.
- Ha lenne nekem is valami ilyen spéci képességem... - akadt meg egy kicsit, majd folytatta.
- Bár még a macskalényként hozzám tartotó dolgokat se értem - sóhajtotta lemondóan, hiszen úgy tűnik, hogy ha Garley bevetésre indul, akkor egy jó agad nyűg lesz a macska a férfi nyakában.
|
- Hát ez nem hangzik túl egészségesnek. Meghalni. Nem is félsz? Hogy benn ragadsz? - kérdezősködött - milyen problémák adódtak ebből?
Nem tudta elképzelni ezeket a maga földhöz ragadt emléjével.
- A kajalopás derogál, de a pénzlopás az nem? Mi ez a diszkrimináció?
Vállat vont végül, ha Souta annyi költeni akarja a pénzét, hát hajrá.
- Az egy rákfajta - magyarázta Fereennek - olyan mint egy hal, csak aranyárban van. Az előkelő népség eszi. Amikor meg akarják mutatni, milyen puccban élnek, akkor kipakolják az ezüstétkészletet és garnélát meg homárt tálalnak föl. Státusszimbólum. Úgyhogy jól jegyezd meg most az ízét, mert nem sokszor fogunk garnélához jutni a jövőben.
Eszébe jutott mindenféle emlék. Hogy apja hányszor felsóhajtott, bárcsak egyszer jól lakhatna szalonnával. Pedig a szalonna nem olyan árú eledel volt, mint a homár, és az apjának mégsem volt pénze rá, hogy abból egyszer is jóllakjon. Érezte, egyedül maradna a történetével, ha ezt most megosztaná.
 |
- Ugyan, ez csak természetes... févér vagyok és emberi jogaim vannak, de régen apa még nem adott nekem ilyen jogosultságokat. Én is macskaként éltem és tapasztaltam meg fiatal koromban a világot... igazából azt se tudtam sokáig, hogy az apám... féltem, tartottam tőle, nem volt túl... jó gazda. De most már értem, hoyg miért... igazából... kicsit nehéz megszoknom azt, hogy emberként tekitsek magamra. Bár nem is vagyok az.. csak 50%-ig.. Ohh elkalandoztam, szóval tényleg segíteni szeretnék neked, mert úgy érzem több van benned, mint amit kívülre mutatsz. - magyarázta.
- Enni kell Fereen... még ha nem is vagy éhes, ha nem eszel mindig ilyen vékonyka maradsz akit a szél is elfúj. Áhh van egy ötletem! Bemegyek venni ennivalót, és elvitelre kérem, akkor otthon megehetjük mindhárman! Egy zseni vagyok.. - Garley kérdésésre elgondolkodott.
- Nem fáj egyltalán, oylan mintha hmmm... mintha a kocsonyán próbálnád átpréselni magad, nem túl egyszerű de enm lehetetlen. Kiskoromban még képelen voltam kezelni... meg akadtak gondok is.. például nem csak jó ez hanem rossz is, bármikor ha túl sokat használom, bent ragadhatok.. úgy értem a falban, vagy bárhol és az elég halálos. Mondjuk már egész jól felfejlesztettem, de nem egy könnyű képesség.
- Nem alacsonyodom le kajalopáshoz... van pénzem... szóval venni fogok belőle nektek is meg magamnak is garnélát meg mindenfélét! Ha nem tuos mi az akkor hamarosan megtudod - nagyon lelkes volt. - és ne add fel, természetesen minden nap kijövünk ajd gyakorolni, míg készen nem állsz...
|
Lecsapta a fülét, mikor Souta odajött hozzá és adott neki egy zsebkendőt. Zavartan oldalra pillantott, majd megtörölte az orrát, ami egy nagyon picit ugyan még vérzett, de hamar sikerült elállítania, hiszen miután megnyugodott, már az orra se vérzett.
- Köszönöm, hogy segítesz - mondja halkan és kicsit még mindig zavartan pislog félre. Nem volt biztos abban, hogy a félvér igazat mond-e neki vagy sem. Lehet, hogy csak azért mondja, hogy a macska ne érezze magát annyira szar az első napon. Bár Fereen valóban igyekezett, de sokkal nehezebb volt számára, mint azt hitte volna.
Aztán az éttermes dologra megrezzent, tudta jól, hogy őt nem engedik be ilyen helyekre, hiszen egy macskalény.
- Nekem mindegy, én nem vagyok túlzottan éhes - mondta halkan. Nem sokat szokott enni, nem is volt éhes reggel óta, így neki mindegy volt, hogy mit csinálnak most. Közben Garley is megdicsérte, legalábbis úgy érzékelte, mintha megdicsérte volna őt a gazdája. Jól esett neki, mert valóban igyekezett és csak azért, hogy neki megfeleljen majd idővel.
- Remélem, hogy igazatok van. Holnap is kijövünk? - érdeklődött halkan, de aztán meghallotta a garnéla szót. - Öhm... Mi az a garnéla? - kérdezett vissza. Nagyon keveset tudott, csak annyit, amennyit muszáj volt, így hát az ilyesmi is eléggé új volt számára. Írni és olvasni se tudott. Közben visszaindultak a házhoz valószínűleg.
|
Ahogy futkosott nem látta, hogy Fereennek eleredt az orra vérre. Souta intésére állt le.
Ismét közelebb ment a fához.
- Nagyszerű - felelte a félvér ajánlkozására - nincs elfelejtve. Különben neked milyen érzés... átmenni a falakon? Nem fáj vagy hasonló?
Aztán Fereenre pillantott.
- Tényleg jó volt. És ez csak az első nap. Napról napra jobb lesz.
Lassan elindultak.
- Tulajdonképp beülhetnénk - mondta, de neki is eszébe jutott, hogy Fereent nem engednék be vagy nem szolgálnák ki. - Vagy bemehetnél, felmarkolhatnád a garnélákat és elhozhatnád nekünk - fordult Soutához, bár gyanította, ez nem így működik.
- Bármit is szeretnének, be kell szerezni hazafele menet - mondta.
|
- Jól van... - figyelte amit a cica csinál, egy idő után ő is becatlakozott Garley mellé, de Fereen akkor sem tévesztette el a gazdáját. A macska viszont hiba reménykedett, hiszen észre vette, s úgy gondolta a mai napi edzésnek itt vége is lehetne. Intettt garleynak, hogy elég lesz majd oda sétált a cicához. - Jó voltál... látod megy ez.. - adott enkie gy zsebkendőt. - De en terheld túl magad. Hazafelé még kocoghatunk kicsit. - Garleyra tekintett, s hamarosan már mellette is termett. - Köszönöm, hogy vállatad ezt... egyébként én i állom a szavam... ha be akartok törni valahova, megteszem... segítek... nem gond... - nyújtózkodott. - Viszont én nagyon megéheztem, ehetnénk valamit... - kordult meg a gondolattól gyomra is. - Üljünk be egy étterembe mondjuk... vagy az túlzás lenne? Mit gondoltok...? - gondolataiba révedt, valószínűleg Fereen nem jöhete vbe veük egy puccos étterembe. - Áhh felejtsétek el... majd inkább dobjunk össze valamit nálatok. - végül önmagával álapodott meg, ahbár kívánsi volt a többiek véleményére is.
|
| Amikor Souta leállította az egészet és magához húzta, azt hitte, hogy vége az egésznek, mivel Fereen képtelen rendesen csinálni még ezt is. Legalábbis ő így gondolta. Arra se képes, hogy megtalálja gazdája nyomát. Szánalmas. Viszont az kifejezetten nyugtatóan hatott lelkivilágára, hogy a félvér megölelte. Kicsit ez idő alatt megnyugodhatott, légzése normalizálódott és képes volt rendesen koncentrálni. Közben elmagyarázott neki egy csomó mindent, hogy mégis hogyan tudja rendesen csinálni a feladatot. Aztán Garley is közelebb jött, de ő nem mondott semmit. Fereen rosszul érezte magát, hogy miatta kell Garleynak ilyesmit csinálni, holott nem lenne kötelező. Viszont ha nem kötelező, akkor miért csinálja? Miatta? A macska miatt? A cica ezen gondolkodott, majd ismét lehunyta a szemét.
-- Oké… Úgy csinálom, ahogy mondod… - mondta halkan, majd vett egy nagy levegőt, kicsit kihúzta magát, mert az előbb is görnyedve állt. Aztán már csak a hangokra összpontosított. Hallott minden egyebet, de ahogy próbálkozott, egyre jobban sikerült kiszűrni minden másból, hogy gazdája merre mozog. Először csak fülét mozdította, de néha hibázott. Aztán már fejével, tekintetével is képes volt követni. Érezte a illatát, hallotta a mozgását, bár nehéz volt, de rettenetesen koncentrált, aminek végül az lett a vége, hogy bármennyire is képes volt Garleyra figyelni az erdőben, egy idő után elkezdett vérezni az orra.
-- Bo… Bocsánat… Folytatom - fogta oda pulóverét hirtelen, majd továbbra is csukva volt a szeme és követte Garley minden lépését. Elég hamar újra felvette a fonalat, még ha az orra most vérzett is. Reméltem, hogy Souta nem vette észre ezt. |
Míg futkosott, nem hallotta a páros párbeszédét, majd ahogy Souta lefújta a dolgot, közelebb ment a fához, hogy tudja, mi van. Gondolta, hogy őmiatta sem tud Fereen koncentrálni, s ez nem tűnt a legoptimálisabb körülénynek. Elég sok őnála, Garleynél rosszabb fazonok vannak, és akkor mit csinálna Fereen... ezek futottak át rajta. És az, hogy ezt a kapcsolatot talán ő már taccsra vágta, és nem lehet helyrehozni, bármi is történjen ezután, ha megfeszül is, ő a mumus. Akitől félni kell, és Fereen fél is. Felmerült benne, hogy ha ez így van, Fereennek tényleg jobb lenne másnál, olyannál, akiben bízni tud, és nem szorongja szét az életét. Aztán eszébe jutott saját apja, a verések, az indokolatlan erőszak, és az, hogy ezek mellett neki mégis életrevalónak kellett lennie, hogyha akart valamit. Az apjával való kapcsolat hasonlónak nehézkes volt, mint ahogy ez indult Fereennel, aztán mégiscsak tovább lendült a félelmein és kikupálódott, és ha ez neki ment, akkor másnak is menni fog. Ezzel egyidőben az is eszébe jutott, hogy belőle sem lett egy teljesen kiegyensúlyozott, boldog, és a szó klasszikus értelmében vett tisztességes ember. És hogy ez a mód, az apja módszere talán nem volt az igazi.
Ő viszont csak ezt a ridegtartást látta. Most Soután látott először valami nevelői gesztusokat, amiket tudatosan figyelhetett.
- Aha. Bírom - felelte, s ismét nekilátott. Úgy csörtetett, mint egy vadkan, ide-oda a fák között.
|
A félvér kicsit magához húzta a macskát. - Figyelj... próbálj meg lenyugodni, ez nem egy teszt ain ha nem mész át, megbuktál... ez gyakorlás... ez elméd éa a tested kiterjesztésére... csak csukd be a szemed... halld a ahngját, érezd a jelenlétét, szimatold ki... ne görcsölj rá... menni fog... ha elkezded érzékelni mindig nézz abba az irányba ahol tartózkodik... vagy csak jelezz a kezeddel, hogy arra érzed... - ő maga kicsit hátrébb húzódott ezután, hogy meg tudja figyelnia az eseményeket, és látta, hogy a amacska nagyon koncrentrál, de frusztrált. - Állj állj... -álíltotta le az egészet, majd a két tenyerébe fogta a macska arcát.. - Figyelj... nem kell félned semmitől, már mondtam, hogy természetes, ha ne m megy elsőre... de ha folyamatosan feszengsz csak elrontod... szóval kérlek nyugdoj meg... mi mindketten érted vagyunk msot itt... ne úgy nézz ránk, mint egy vizsgabizottságra... a gazdád nevében nem beszélhetek, de rám nyugodtan tekinthetsz barátként... - paskolta meg a vállát. - Garley, jól csinálod... bírod még? Mert akkor próbáljuk meg újra. Fereen.. önmagadhoz képest nyújtsd a legtöbbet csak eza fontios! - avval tovább nézte az eseményeket, meg akart figyelni, hogy mi az amire a kandúr egyenlőre képes.
|
| Ha nem lett volna ennyire gyáva, akkor bizony képes lett volna talán jobban is megcsinálni, amit kellett. Azonban nem így lett, megijedt saját magától is, majd inkább lehunyta a szemét, fülét lecsapta, és várta Shouta leszidását. Azonban nem ez történt. A félvér ahelyett, hogy leteremtette volna, érte ment és segített neki lemászni. Enyhén összezavarodott, hiszen tudta, hogy nem csinálta jól a feladatot, de még Garley is bíztatta. Nem szokott ő ehhez hozzá.
-- Oké… Jobban fogok igyekezni, ígérem… - motyogta, majd ivott egy keveset, de nem sokat, pár kortyot. Próbálta lenyugtatni gyorsan verdeső szívét, ami csak lassan sikerült, de mikor lehunyta a szemét, sikerült a dobbanásokat visszaszorítania.
-- Most… Mi a feladat? - kérdezett rá, de még mindig csukva volt a szeme. Fülével figyelt a zajokra, de túl intenzív volt minden számára. Mindenhonnan jöttek zajok, állatok, a szél, az erdő. Nagyjából sikerült csak beazonosítani, hogy hol tartózkodik jelenleg gazdája. Fülével próbálta követni, így ide-oda mozgott neki, miközben a hangok alapján kereste a férfit. Fél a feladatokról, mert minden új volt számára, attól is tartott, hogy ha rosszul teljesít, akkor mi lesz. Első nap… első edzés, de Fereen már most kezdte rosszul érezni magát. A megfelelési kényszer túlságosan nyomta gyenge vállát jelenleg. |
Elszorult torokkal figyelte az eseményeket. Eszébe jutott, mikor még ő volt ilyen kis zöldfülű. A helyi zsiványok vezetője lett egyből, így csak haloványan élt benne milyen, amikor minden új, és hirtelen érteni kell hozzá, mert a túlélés a cél.
Mikor a kandúr elvesztette az egyensúlyát, ösztönösen megindult felé, hogy elkapja. Aztán emlékeztette magát, a macskák a talpukra esnek, és esni is meg kell tanulni. Meg aztán nem hitte, hogy Fereen az ő karjaiba kíván esni. Így meg is állt azonnal.
- Futkossak ide-oda? - mormogta értetlenül. Magától eszébe nem jutott volna így edzeni.
- Jó volt - pillantott aztán az ivó Fereenre - és jobb is lesz még.
Hagyta még a macskát pihenni, majd ha mindenki készen állt, akkor ő is teljesítette a feladatát. Egyik pillanatban az egyik fánál volt, a következőben a másiknál. Nem lépkedett túl finoman, így lehetett hallani, merre halad. A gallyak recsegtek-ropogtak alatta. Más terep volt ez, mint amit megszokott, de ez sem okozott problémát.
|
Souta figyelt arra, hogy ne mozogja túl a dolgot, Fereennek vizont úgy tűnt még így is sok volt, vissza vett a dologból, de már látt, hogy a macska kezd egy kicsit
- Ne nézz le, sose a mélységet figyeld, hanem a magasságot. - próbálta bíztatni. - Nem le akarunk zhanni, hanem felrepülni... - próbálta magyarázni, kissé emgijedt mikor a feketeség meginogott és majdnem leesett, de szerencsére nem lett baja, nem mozgatta tovább a fát inkább érte mászott és felé nyújtotta a kezét, hogy kisegítse a bajból.. - Nem volt olyan rossz, de még gyakorolnod kell, tartsunk egy kis szünetet. - ha a macska elfogadta a kezét akkor felsegítette a faágról és segített neki lemászni. - Igyál egy kicist. - nyújtott át neki egy palackot, majd Garleyra nézett. - Szerinte te bírod a strapát... szóval... azt szeretném kérni, hogy mikor elkezdjük a következő edzést rohanj ide oda ahyogy csak bírsz, úgy értem a fák között. Ferren need pedigh nagyon kell koncentrálnod majd, hogy merre van, de úgy hogy lehunyod a szemed és csak az érzékeidre tudsz hagyatkozni . dugta oda fejét amacska mellkasához, hogy hallja szívverését. - Le kell kicsit lassítanod vegyél mély levegőt... ha a szívverésed hangosabb mit azajok, nem fog menni. - próbálta érthetően elmagyarázni.
- Ne parázz, menni fog... sokáig volt elnyomva a tested, természetes, hogy lassan tér észhez, de ha minden nap ygakorlunk majd enm lesz baj.. nekem is amjdnem 6 évembe került feledződni de azóta is gyakolok, hogy szinten tartsam vagy tökéletesítsem a tudásom.
|
| Bírnia kellett a kocogást, noha én ilyesmit is csak kétszer csinált, vagyis háromszor. Amikor Garley elhozta a boltból, akkor is megfuttatta szinte, mert gyalog mentek el a házig. Az is és ez is kimerítő volt Fereen számára, noha igyekezett. Amint oda értek arra az Érintetlen helyre, kifújta magát, látszott, hogy már most levegő után kapkod, pedig még alig kezdték el. Sőt! Ez még csak... Semmi nem volt.
Ámuldozva nézte, hogy Shouta, hogy mozog a fákon, egyszerűen elképedt attól, amit látott és nem hitt a szemének. El se tudta volna képzelni azt, hogy erre ő is képes legyen. Ez ahhoz a kicsit kerítéshez képes igazi kihívás volt, mert egy kerítést még Fereen is át tudott ugrani, de ez már sok volt. Nyelt egy nagyot, majd fél szemmel azért gazdájára nézett. Nagyon izgult, hiszen meg kellett felelnie most ezen az egészen, ha akart, ha nem. Nehezen ugyan, de feljutott arra az ágyra, amit mutatott neki a félvér, de most, hogy odafent volt, félni kezdett attól, hogy le fog esni. Teste minden része erről árulkodott. Próbált egyensúlyozni a fa ágán, de még az is nehézséget okozott neki, hogy ne essen le, így mikor megremegett alatta az ág, egyértelműen megrémült, de nem esett le. Farkával próbált meg automatikusan egyensúlyozni, ide-oda dőlt fekete farka, miközben az ág rázkódott alatta. Egy darabig jól ment neki, aztán eszébe jutott, hogy gazdája is figyeli és abban a pillanatban, hogy erre rájött, elveszítette az egyensúlyát, de az volt a szerencséje, hogy farkával belekapaszkodott az ágba és így fent maradt az fán, de nem szólt egy szót se miatta. Megpróbált minden külső tényezőt kizárni csak azért, hogy jól teljesítsen, bár már elfáradt. |
*Adrian hírtelen lefékez, elfelejti közben kuplungot nyomni így az autó lefullad az út közepén, de nem törődik vele, nem olyan forgalmas a környék* - Meguntak? *néz kérdőn a macskára, majd átnyúl az ő oldalára és elkapja a biztonsági övet aztán becsatolja neki* - Kou ne felejtsd el a biztonsági övet rendben? Tudom hogy nálam nagyon sok dolgot meg kell szoknod... többek között engem is, szóval adok neked egy kis időt hozzá...* elfordítja a kulcsot és beindítja az autót ismét* - Még nekem is meg kel hogy szokjalak téged... így én is szeretnék kapni tőled egy kis időt... rendben?
/Folyt.köv.: Kei város > Kasai család háza és állatorvosi rendelő/
|
Morog magában, de nem szól egy szót sem. Nem akar már több szörnyűséget. Néha úgy gondolja, élni sem akar már tovább. Mikor meghallja a hangos zenét, azonnal befogja a fülét. Összerándul, de Adrian leveszi a hangerőt. Felpattannak a fülei a kérdésre. Aztán elfordítja a fejét. - Meguntak.
|
- És még fogsz is... és azokon a szörnyűségeken megpróbálunk majd segíteni... szeretném ha nem ellenségként néznél rám, a szemeidből csak úgy sugárzik a gyűlölet ahányszor csak rád nézek... ami érthető, de mint minden macskalény, az emberek is mind különböznek egymástól... na mindegy majd megérted... *kapcsolja be a magnót, majd belök egy kazettát, mivel a régi dolgok híve elképzelhetetlen hogy cd-t hallgasson, egy pörgős szám indul be elég hangosan, de a férfi letekeri a hangerőt* - Amúgy... bocsi hogy megemlítem, de hogy kerültél te ki a fekete piacra?
|
Furcsán néz Adrianra. Mérges lesz. - Értékeljek egy olyan életet, amiben több szörnyűséget láttam, mint te?! Amiben nem vagyok szabad és az életem csak egy hajszálon függ?! - kérdezi kissé feldúltan, de aztán hamar rendezi vonásait. Beül az autóba. ~ Ha egyszer a macskalények felülkerekednek az embereken... ~ ízlelgeti a szavakat és igazán vágyja, hogy valóra váljanak. - Mi nem vagyunk olyan barbárok, mint ti. Mi tiszteljük az életet. - mondja ki vádlón a szavakat. Ezzel Adriant is minősíti, holott nem szándéka ez. Ahogy felfogja, mit mondott, érzi, hogy szorított a hurkon, ami a torkán volt, de már nem vonhatja vissza. Lesüti szemeit.
|
- Amiért életben vagy... és nem értékeled azt... *magyarázza majd kinyitja az autót, Kou oldalán is* - Még nem... de ha egyszer a macskalények fellázadnak és átveszik a hatalmat az emberek felett... akkor majd talán fognak engem is... *nem gúnyolódik, komolyan gondolja* - De igen... ne húzd fel magad... *komorodik el, a mosoly lehervad arcáról* - Csak próbáltam nem olyan szürkén felfogni a dolgokat... *száll be az autóba* - Na menjünk... Yura nemsokára megérkezik hozzánk... *indítja be az autót és lassan elindulnak* - Megcsinálja a hivatalos dolgokat a dögcéduláddal kapcsolatban, mivel be kell jegyezni... anélkül szinte semmit sem ér...
|
- Miért kéne, hogy haragudjon rám? - kérdezi morcosan. Szeme sarkából pillant csak a férfire, majd ahogy a földbe helyezi a kis macskalényt, elfordítja a fejét. Elszorul a szíve. Fáj neki ez a látvány. Csak arra eszmél, hogy az ember gúnyolódik vele. Újra kinyitja a száját, de aztán mogorva képpel megy a kocsihoz. - Ütöttek már meg lánccal? - kérdezi gorombán. - Nem hiszel nekem, igaz? - pillant rá gyűlölködőn.
|
[25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
