Keitoru - Az elveszett értékek birodalma

Közel egy évszázada Keitoru vidám, virágzó és tiszta világ volt. A macskalények békében éltek egymással és harmóniában a természettel. Erősek voltak, de nem hivalkodtak, nagyobb hordákba csoportosulva boldogultak. Olyanok voltak, mint az ősi nomádok, a természet volt a mindenük és az istenük. Tisztelték, szerették, védték és kérték. Egyszerű volt az élet, idillikus.

Ám egy nap betette lábát ide az ember és megirigyelte a gazdag lelkű, ám idegen lényeket. Már annyira elvadult, hogy képtelen volt békével viszonyulni a macskalényekhez. Szívüket megfertőzték az érzések és csakhamar viszályokkal ostorozták az addig békés macskalényeket. Háborút kezdtek, hozták a technológiáikat, a fegyvereiket, amik addig idegen fogalmak voltak a macskák számára, mégis legyőzték őket. A macskalényeknek olyan erejük és képességük volt, amikkel az ember primitív eszközei nem vehették fel a versenyt.

Így hát az ember letelepedett ebben a világban. Nem akart visszamenni saját földjére, ahol már szinte teljesen kipusztította a növényzetet, az állatokat és az atmoszférát. Lassanként mindenki átköltözött Keitorura. Meggyőzték egymást, hogy itt jó lesz, újra kezdhetik. Ám azzal senki sem számolt, még a bölcs és figyelmes macskalények sem, hogy az emberek csupán látszatra békések. Valójában nem tudták elfogadni a vereségüket, sem pedig leküzdeni a birtoklási vágyuk. Gyárakat, utakat építettek, fegyvereket, autókat készítettek. Megteremtették Keitorun a saját világuk mását, amit a macskalények nem néztek jó szemmel.

Hamarosan újabb háború tört ki, ám ez jóval tovább tartott és véresebbnek bizonyult. Betegségek tizedelkét a harcolókat amellett, hogy keményen próbálták védeni a saját elgondolásaikat. A macskalények csak annyit akartak, hogy az emberek menjenek vissza a földjükre és hagyják őket békében élni, ne pusztítsák el teljesen a természetet. Míg az embereknek eszükbe sem jutott már egykori birodalmuk, az elpusztul földjük, uralni akarták Keitorut is. És ehhez megteremtették a feltételeket. Az évek során annyi technológiát és mérget hoztak létre, ami ezt az eddig érintetlen környezetet is alaposan lerombolta. Így a macskalények elgyengültek, hiszen addig ez nyújtott nekik védelmet, s erőt. A képességeik meggyengültek, ezért az ember legyőzte őket.

Ezután öldöklés kezdődött, a harcosok és az ellenállók halált érdemeltek az emberek értékrendje szerint. Féltek, nehogy idővel fellázadjanak a végre letört idegenek. Begyűjtötték őket, tanulmányozták, mint egy új fajt, aztán csipeket ültettek a testükbe, melyeket csak ők tudtak hatástalanítani. Tenyészteni kezdték őket, mígnem szinte teljesen elkorcsosították a macskalényeket. Kiölték belőlük a vadságot, elgyengítették a képességeiket, elfeledtették velük a múltjukat, gyökértelenné és elkeseredetté tették őket. Állatokká váltak, akiket szaporítottak, kereskedtek velük, mint holmi portékákkal, rabszolgának kezdték használni őket.

Mára már nem fényes világ Keitoru. Az emberek visszavitték a technológiák nagy részét egykori földjükre, hogy ezt a birodalmat megtarthassák az egykori ősi természeti és a saját túlhaladott fejlődésű világuk keverékének. A macskalények élete szinte semmit sem ér, bármire felhasználhatók, s ők tartva a haláltól engedelmeskednek. Ami persze nem jelenti, hogy beletörődtek a sorsukba és nem terveznek egy globális felkelést az emberi ostobaság és elnyomás ellen.

Ám hogy ez valóban így lesz-e, még a jövő zenéje...