|
Témaindító hozzászólás
|
2018.11.29. 14:24 - |
Az egész város alatt futó rendszer, melyet hajdanán lezártak, azonban kihaltsága ideális rejtekhelyet biztosít Adriannak és a többieknek. |
[29-10] [9-1]
Lui megkönyebbült, kikerültek a kövek alól, s boldogan fogadta Takahe ölelését. Más volt mint rég mégis olyan ismerős, boldogan bújt meg benne, emrült el az érzésben. Amikor kiszaakdt a karokból, meglepte Zuki hajborzolása, egy kicsit elvörösödött, majd rendezte ábrázatát. A tömeg eközben örült, hogy sikeresen kiszabadították őket, össze pacsiztak, egymásra mosolyogtak, majd ahogy Lui megköszönte nekik, hamarosan távoztak is, eloszlott a tömeg. - Gyertek velem, először is kerítünk nektek tiszta ruhákat... aztán gondolom ennétek is valamit... vagy Adrian már adott? Bármit szeretnétek csak mondjátok... megpróbálom teljesíteni... -tette hozzá, szeretett volna mindkettejükért többet tenni, szeretett volna mesélni Takahenak az ehatározásáról, meg akarta beszélni vele álláspontját és remélte, megérti majd. Nem tudta menyit változott, de aban biztos volt, már képtelen volt feladni a szabadságát Takahe kedvéért. Ahogy Zukira terelődtek a gondolatai, kicsit elmerengett. Nem tudta hogy cselekedne jól, nem akarta Zukit elveszíteni ah már vissza kapta, de Takahet is maga mellett akarta tudni. Ezek a kettős érzések szinte felemésztették.
 |
Zuki lassan feltápászkodott, és elégedetlenül a fejét csóválta. Ifjonti vér, heves fej... Mit is mondhatott volna? Hisz Lui oly biztos volt a dolgában. Megpróbálta a hangok alapján kitalálni, mit csinál ez a kis lüke, majd amint némi fény áramlott be, s felettük omlani kezdett, egy pillanat alatt felgyorsult, és átnyomta magukat a fal maradékán, mielőtt rájuk bomlik a kupola. Takahe rögtön odament hozzájuk, hogy szemügyre vehesse mindkettejüket, majd megölelhesse őket. Zuki nem állt ellen, szinte örült, hogy fivérével ilyen szoros kapcsolatot alakítottak ki, de azért Luit egyszerre dicsérően, egyszerre megrovóan egy hajösszeborzolásban részesítette, ha tudta. Vegye, aminek akarta, gondolta.
  |
- Rendben! Megoldjuk, ha azt szeretnéd. Habár macskalénynek se túl jó lenni, félvérnek most még roszabb, az emberek félnek... ujjal mutogatnak és sajnos cselekednek is... - sóhajtott. - Egyébként megértelek titeket és megértem azokat is akikh áborúba indultak annak idején. Hittek egy jobb világban, senki sem gondotla hogy ennyire elfajul majd, a sok éves elnyomás felszínre tört és nem volt megállás. A saját fajtám olyanná vált mint az emberek... nem volt könnyű látni, de kimaradni sem. Igazából mind részesei voltunk, mind aktívan mind pedig passzívan, megpróbáltam kihozni a legjobbat ebből a szituációbol, és minél több kapcsolatot kiépíteni. Ha kellene némi segítség mindenképp szólok, biztos jól fog jönni a gyorsaságod! - bólintott arra, hogy majd meglátják, össze mérik e erejüket, de ezt valószínűleg Zuki nem láthatta. - Meglátjuk. - nyomatékosította.
- Jól van... most már kimegyünk innét... - tapogatta a köveket. - Álljatok távolabb! - kiabálta, mire a tömeg nagy része hátrébb húzódott, Takahenak is szóltak, ha esetleg nem cselekedett. - Figyelj zuki, már nincs túl sok kő az utunkban, neki rugaszkodott és kiütöm innen a köveket, ha gondolod besegíthetsz... a lényeg, hogy elég erősek és gyorsak legyünk, ha innen tovább bontják apránként, félő, hogy rájuk borul. Szóval... - tapogatta ki, hogy mennyi helye van neki rugaszkodni. - készen állsz? - simult a falnak, majd elrugaszkodott, s még mielőtt ütközött volna a másikban elrugaszkodott földtől, s lábbal előre csapódott az egyik nagyob kődarabnak. Ha Zuki is besegített neki, akkor valószínűeg nagyobb robajjal, és hanggal járt, némi omlással így is úgy is, de átjutottak.
|
Lui összevissza beszélt. Megvolt a maga bája, ezért Zuki fanyar félmosollyal hallgatta, s magában megállapította, hogy milyen jó, hogy a lénye alapjában nem változott meg ennek az aranyos macskafiúnak. Vajon számít megerősítésre? Igényli? A félvér úgy gondolta, nem, hiszen jól eldiskurált magával és végül is arra az elhatározásra jutott, amit ő maga is javasolt volna neki. Kissé emésztgette a farkinca gondolatát, és bár nem örült neki, hogy fájdalmas és veszélyes lesz, teljesen biztos volt benne, hogy igénybe fogja venni ezt a lehetőséget. Nagyobb biztonságot jelentene, mint félvérnek látszani.
- Amit tudok, én is megteszek az ügy érdekében - jelentette ki, remélve, hogy Lui számba veszi ezt, ha segítségre van szüksége a farkinca leszervezésében. Ő is hallotta, hogy hamarosan megtalálják őket, de egyáltalán nem aggódott, ezért nem is kezdett kiáltozni. - Meglátjuk, mit hoz az élet - hagyta játékosan függőben az erejük összemérését, mert bár nem ragaszkodott semmiféle harchoz, azért látta a rációt egy kis birkózásban.
Takahe fellelkesült Lui hangját hallva. Nagyon fáradt volt és a frász jött rá, hogy Zukit nem hallotta, mégis pakolt tovább, ahogy csak bírt. Egész szervezett csapat dolgozott, látszott rajtuk, hogy rutint szereztek már a hasonló helyzetekből, úgyhogy igyekezett minél többet ellesni tőlük.
|
- Én is félek ettől, hogy csalódott lesz. Na nem mintha nem akarnék veletek lenni, csak sok felé járok kelek, intézema dolgaim... olyan ez mintha már nem is macska volnék. Igazából szeretném, hogy ismét ő legyen a gazdám, hiányzott... és örülök az újbóli találkozásnak, mégis anynit változtam... és ti is rengetget változtatok. Nem csoda ha hirtelen azon kezdtem gondolkodni, vajon méltó macska lennék e Takahe számára... de leeht hogy csak felesleegs hülyeségeken aggódok!- jelentette ki. - úgy értem... midneki változik... talán csak őszintén beszélnem kellene vele erről. - szánta el magát. - Igen, azt hiszem ezt kell tennem. - döntötte el magában, ha végre kikerülnek innen mindent át fog beszélni Takaheval.
- Van egy orvos To városban. Egészen ügyes... megfelelő ellenszolgáltatásért megcsinálja. Szóval csak bízd ide. - mondta büszkén. - De ne oylanra gondolj... úgy értem... csak elszálíltok neki pár dolgot amit kér. Eléggé be van zárkózva, a háború óta rejtve él... meg tudom beszélni vele, csak bízd ide. - mondta büszkén.
Luit meglepte a félvér mondnaója, igazán emghatódott, elmosolyodott habár ezt Zuki nem láthatta, mgéis érezhette a hangsúlyon. - Akkor... nem is annyira fontos a fogvillantás... mármint ha így gondolod... akkor nekem ennyi is elég. Amúgy is félnék, hogy megsebesítelek, és így egyikünk se adná bele minden erejét... szóva egyezzünk ki egy döntetlenben ha benne vagy. - nevette, majd fülét hegyezte. - Közel járhatnak... hallom őket... Itt vagyunk! - kiálltotta.
|
- Nekem To is, Ru is megfelel - mondta vállat vonva. Zuki nem volt az a félős típus és elég zord külsőt kapott ahhoz, hogy ne kelljen aggódnia a zűrös környék miatt. Meg hát a gyorsaság is az ő javát szolgálta. Ettől függetlenül hallgatott Luira, ha azt mondta, jobb lenne To, főleg, ha Takahe esetleg maradna mellette. - Szerintem nem fosztana meg téged a szabadságtól az, ha Takahéval élnél, mert kétlem, hogy ugyanúgy tartana maga mellett, mint régen, de neked kell tudnod, mit akarsz, és ahhoz ragaszkodj is, akármit látsz is Takahén. Csalódott lesz, hogy nem akarsz vele élni, de el fogja fogadni - tette hozzá. Zukit is meglepte ez a fejlemény, mégis könnyen elfogadta, hogy a dolgok már sosem fognak visszaállni az egykori kerékvágásba, bárhogy is szeretnék. Jobban örült volna Lui társaságának, ketten biztosabban terelhették volna Takahét, ám hitt a fiúban, hogy majd keresni fogja azért őket.
Zuki elképedt a farkinca rögzítési módján. Nem gondolta volna, hogy ilyen létezik, és eléggé meg is ijesztette elsőre, hogy esetleg tetessen magának. Majd ízlelgette a gondolatot, forgatta egy kicsit, végül úgy határozott, nem is hülyeség, hiszen gyorsan gyógyul, és biztosabb, hogy nem hagyja el, mintha csak a nadrágjába dugna egy farkat.
- Jó ötlet. Ki tudja rögzíteni a gerinchez? - kérdezte komolyan. - Nincs mit köszönnöd. És ne aggódj - folytatta kisvártatva -, méltó ellenfélnek tartalak. Nem gondoltam, hogy neked ilyen fontos ez, de ha ennyire szeretnéd, összemérhetjük majd a tudásunk. Megpróbálok majd normál tempóban maradni - tette hozzá elvigyorodva, s a mancsát is elhúzta a sráctól. Úgy gondolta, válaszolt a lényegi kérdésre, ezért nem akarta kiadni magát, hogy azért utasította el Luit, mert haragudott rá. Olyan mafla kölyök volt még ilyen szempontból, nem akarta megijeszteni.
 |
- Ruban nem túl biztonságosa környék... és toban több hely is van amit ismerek szóval oda költözhetnétek. - rájött, hogy úgy beszél mint akiek nincs köze ehhez az élethez, nem is tudta igazán mit akar. - Most nagy a szabadságom... sok helyen lakom egyszerre.... nincsenek korlátaim... mi van akkor... ha.. habár régen mindenáron Takaheval akartam maradni, most mégis... azt gondolom, hogy nem akarom feladni ezt a szabadságot? Mérges lenne ha... elmondanám neki? - mondta ki végül aggodalmát.
- Igen ez igaz... ahh... tudok neked szerezni, nem gond! Még olyan is van, ami kicsit úgy funkcionál akár egy igazi farkinca.. mármint mozog is... egész strapabíróak bár én igazából egy simát javasolnék, ha bedöglik a mechanikája az kínos.. és kicsit fájdalmas, mivel a gerinchez rögzítik... ez még elég béta verziós dolog. Meg nem veszélytelen... - magyarázta, mintha Zukit annyira érdekelné, aztán elérkeztek a kínosabb részhez, de meglepődött a kandúr reakcióján.
- Zuki... - mondta halkan, hangjába volt valami különös, felszabadult... mintha végre leomlott volna a szívéről egy kő, de a többit... vajon hogyan kellene elmondania? Mondja el egyáltalán? Nem annak még nem volt itt az ideje, elég a félvérnek ennyit tudnia, legalábbis így gondolta. Megkereste a kezet ami vállán pihent és rátette saját kezét. - Köszönöm... -mondta halkan, majd megtörve kicsit a lágyabb hangulatot, folytatta.
-Én... igazából... azért akartam harcolni veled, mert kíváncsi voltam... fejlődtem e egyáltalán hozzád képest... kölyök koromban... annyira csodáltalak, a gyorsaságod az ügyességed... az erős jelelemed, a hűvös magataartásod, tudni szerettem volna, felérek e hozzád... hogy elég erős lettem-e... a saját szememben. Az, hogy nem akartál velem küzdeni az azért volt, mert nem találsz méltó partnerednek? Ez futott át az agyamon... de akkor a Takahe körüli dolgok miatt aggódtál? - kérdezett rá nyíltan.
|
Lui felvetése nem hangzott rosszul. Zuki el is tudta képzelni magát To vagy Ru egyik kis házacskájában éldegélve. Talán lenne párja is végre, egy nőstény, aki elfogadja és szereti... Álomszerűnek tűnt.
- Én ellennék itt vagy akár Ruban - árulta el a fiúnak. - Nem akarok különösebben rejtőzködni és a küllemem eléggé macskás ahhoz, hogy sminkmesteri munkát igényelne az átalakításom. Legrosszabb esetben csináltatok egy macskafarkat magamnak, és azt mondom, lebénult, azért nem mozog - tette hozzá vállat vonva, noha ezt a sötét miatt, gondolta, nem láthatta Lui.
A vallomását csendben hallgatta és nem is szólalt meg azonnal. Mit mondhatott volna? Nem számított ilyesmire. Képtelen lett volna elítélni a kölyköt, még ha túlzásnak is találta, hogy a testével fizessen a tanításért. Bár utóbb úgy tűnt, megérte, hiszen így Lui jó szolgálatot tehetett Adriannak és a saját álmaihoz is közelebb került. Végül Zuki szusszantott és megkereste a kandúr vállát, majd bátorítóan megszorongatta azt.
- Te mondtad nemrég, hogy tettünk dolgokat, amelyekre nem vagyunk büszke, hogy elérjünk a céljainkig. Ha egyszer úgy érzed, az adott értéket nem egyenlíti ki az, amit kapsz cserébe, hagyd a francba. És ha nem hagy kiszállni, szólj, kitépem a torkát, mielőtt a neved kimondja - ajánlotta fel a kölyöknek komolyan. Valahogy felelősséget érzett iránta, pedig ez nem volt egy racionális alapú dolog, pontosan tudta.
|
- Jól van, majd kitalálok valamit... először úgyis össze kell szednetek magatokat. Itt akartok maradni? To városban van pár ház ami lakatlan. Talán jobb lenne, mint egy ilyen helyen... nem mintha bajom lenne vele, de elzárva a külvilágtól nem túl jó élni... neked is... kellene valami új. Nem gondolkodtál még soha azon, hogy eltakard a füeid? Már oylan sok módja van... mondjuk pont ezért va több elelnőrzés is. De ez válalható kockázat talán. - sóhajtott. - Bár nem tudom mennyire vagy híve az ilyesminek. Én nem szeretek álcát ahsználnicsak ha nagyon muszáj. - vallotta be, amjd mély levegőt vett, el akarta modnnai az igazat.
- Én... nem öltem... nem erről van szó. - vakarta meg a tarkóját, nem is tudta honnan kezdje, kínos volt, de talán sose lett volna más alkalma arra, hogy színt valljon. Csak ketten voltak itt... senki más nem hallhattta. - Én... eladtam magam. - bukott ki belőle - Úgy értem, a testem. - sóhajtott. - Egészen megszállotja lettem a harcnak, erősebbé akartam válni... de egyedül már nem tudtam fejlődni, és úgy hallottam, Leaks technikája nem mindennapi, így felkerestem. Amit találtam az elkápráztatott, de megvolt az ára. Először beijedtem tőle, de azt hajtogatta, csak akkor hajlandó tanítani ha alá fekszem. Talán csak így akarta teszelni az elhivatottságom, fogalmam sins a mai napig... mi járhat a fejében. Ettem magam ezen egy darabig, ráadásul fogalmam sem volt akkor még, mit jelent ez pontosan, de végül bele mentem. Őrült egy dolog volt... de betartotta amit ígért... - a félvér felé nézett mikor modnta, de nem teinett rá, még akkor se ha a sötétben nem látszott az arca. - A kapcsolati révén sok mindent megtanulam és tapasztaltam, sok összeköttetésem lett, Adrian egyik felderítő amcskája lettem... sok midnen történt. - zárta le végül, füle emgrebbet.- Ismered őt? Ruban van? Amint... kijutunk innen, szólnunk kell Adriannak... én... nem igazán tudom milyen macska, csak hogy Adriannak fontos.
|
- Megoldod - közölte Zuki tömören. Ha tanácsokat adna, úgy gondolta, Takahe egyből tudni fogja, hogy ő beszélte le a kölyköt, másfelől azért neheztelt is Luira a meggondolatlanságáért. Ha komolyak a szándékai azzal kapcsolatban, hogy újra Takahe macskalénye legyen, mindig azt kell szem előtt tartania, mi jó a srácnak, hiszen ez így természetes, ez a legfontosabb dolga. Bár nem igazán tudta, miért akar újra tulajdon lenni Lui ahelyett, hogy barátokká váljanak. Aztán a kölyök újra olyasmit mondott, ami gondolkodóba ejtette. Most akkor Jin férje rendes vagy egy önelégült fasz? Valóban jól kijönnek, vagy Jin inkább megpróbál a férfi kedvére tenni, hogy élni hagyja? Persze erről nem volt szabad agonizálnia Zukinak, mert ha ő is arra az álláspontra dől, hogy ki kellene menekíteni onnan a lányt, bukik minden, úgyhogy félretolta magától ezeket a gondolatokat.
Kihallotta a fiú hangjából, hogy kínosan érintette, hogy rákérdezett, mi is ő, és ezt tovább erősítette, hogy Lui habozott a válasszal. Zuki számára értelmetlennek tűnt ez, hiszen ha gyilkos vagy bérgyilkos lett a szőkeségből, az semmivel sem rosszabb, mint háborús bűnösnek, bosszúálló gyilkosnak lenni. A félvér úgy gondolta, csak azok nem váltak gyilkossá, akik még baba korúak voltak legfeljebb a háborúban, egyébként így vagy úgy, közvetlenül vagy közvetve, de mindenki felelőssé tehető és vér tapad a kezéhez a háború miatt.
- Nem kell letagadnod, mi vagy, mind gyilkosok vagyunk - jelentette ki sóhajtva, a falnak döntve fejét. - Kékcsillag? - bukott ki belőle. - Az a tetovált, szörnyű kandúr? A szeméttelepen hallottam néhány embert sopánkodni, hogy Ruban vert tanyát. Adrian miatt meg ne csodálkozz, mindig így gondoskodott azokról, akiket szeretett.
|
- Dehát nemrég, még teljesen mást mondtam... mármint avval kapcsolatban, hogy segítek neki... de Jin valóban boldog most, szerinted tényleg felzaklatná a dolog? Mondjuk még nem látszik a pocakja és megkért arra, hogy Natnak ne szóljak... nem mintha beszélgetnék avval az önelégült farokkal... komolyan... képtelen vagyok elhinni, hogy hozzá ment újra... bár a saját macskái kedvelik... - egy kicsit érzelmesebb volt a hangja ennél a pontnál, mert Mayára gondolt, s arra, hogy hogyan is indult ez az egész kapcsolat. Jinéké és az övé... de aztán folytatat gobdolatmenetét. - Szerintük nem rossz ember, csak nehezen mutaja ki az érzéseit. Ha úgy gondolod, majd megpróbálok hatni Takahera. Talán azt mondhatnám, átgondoltam a dolgot és talán... nem jó ötlet... - ötletelt hangosabban. - végülis nem hazudnék vele... még midig úgy érzem, ahogy régen... megdöbbentő számomra, hiszen már én is felnőttem, a dolgok változtak, mégis... képtelen lennék becsapni őt. De belegondolva igazad van, azt kell tenni ami neki a legjobb, és szeretném, ah ti sem veszítenétek el egymást.
- Hogy... mi vagyok? - elvörösödött a kérdésre, főleg miután Zuki ki is fejtette a dolgot, most hálát adott az égnek, hogy sötét van. Arra nem is gondolt, hogy a félvér egy zárt térben, könnyedén rájöhet a titkára, amit még semmiképp sem akart elmondani, rögtönzött. Hiszen sok macskalénnyel kerülhetett kapcsolatba, más módokon is, és bár Leaksel épp a zuhanyzóban váltak el, csinálták... ő ugyan már nem érezte magán, de talán... errre egy kicsit megrázta a fejét, hirtelen azon gondolkodott, hogy ő értelmezi e túl, vagy Zuki könnyedén rákérdezett erre a számára zavarba ejtő dologra. - Mondjuk úgy, hogy... msotanra már elégé belső körökben mozgok. Nem csoda, ha sok szag rám tapad.
- Sokat jelentett Adriannak... emlegette párszor, mesélt a megismerkedésükről... hogy a fekete piacról hozta el őt... és hogy Kou fél tőle, de szép lassan emgbarátkoztak egymással. Remélem hogy él és Adrian egyszer megtalálja majd... annyi mindnekinek próbál segíteni, nem is gondol magára, de talán pont azért... úgy értem... pont hogy neki lenne segítségre szüksége, de úgy tesz, mitnha minden rendben lenne, közben meg annyira magányos, érezni a beszédéből, de még a szagából is. Olyan furcsa alak... azt a kék csilalgot is keresi, meg az öccsét Ayaset... hihetetlen, hogy mindnekitől elszakadt aki kedves volt neki.
|
- Köszönöm - mondta udvariasan Takahe, de azon túl, hogy elfogadta a neki kínált vizet, nem történt változás, hiszen nagyon aggódott Zukiért. Tudta, hogy mielőbb ki kell szabadítania, mert ha a félvér megsérült, ami sajnos nagyon könnyen előfordulhat, akkor akár életveszélyes állapotban lehet. Nem akarta halálra rémíteni a többieket, ezért elhallgatta előlük ezt az információt, s csupán szorgalmasan pakolta a köveket félre.
- Azt erősítsd benne, hogy Jin boldog és csak felzaklatná őt, ha találkoznának, illetve elveszítheti a babát, le fog tenni róla. Takahe önző, de nem annyira, hogy szándékosan veszélybe sodorjon mást - tette hozzá komolyan. - Biztos vagyok benne, hogy tenni fog lépéseket, de csak olyanokat, amivel senkit nem visz bajba, ezáltal magára is vigyázni fog. Viszont azt jó kilátásnak látom, hogy egy hamis személyiséggel újra jó életkörülmények közt élhessen. Nyolc év hosszú idő, Lui - kezdte más hangsúllyal. - Kölyök voltál és túl sok minden történt ahhoz, hogy az emlékeinkre biztonsággal támaszkodjunk. Nem mellesleg megváltoztunk mindannyian - emelte ki halvány vigyorral. - Mi is vagy te pontosan? - kérdezett rá a kandúrka felé fordítva a fejét. - Olyan sokféle szagot hoztál, mintha egész Keitorut végigjártad volna, noha el kell ismernem, az évek a szeméttelepen erősen roncsolták a szaglásom.
Lui sok olyat mesélt, amiről Zuki is tudott. Félvérként ő is elgondolkodott álfarok viselésén, de aztán rájött, hogy a gyorsasága megvédheti, csak folyton résen kell lennie. Mindig is gyűlölte az életet, mert az emberek kegyetlenek voltak hozzá, a macskalények pedig kivetették maguk közül, de már ez sem érdekli igazán. A háború olyan mellékterméket hozott létre, amelyek még nehezebbé tették az életét, és háborús bűnösként örülhet, hogy ilyen sokáig élvezhette a szabadságot. Ha ma meg kellene halnia, legalább már lennének egészen jó emlékei, és ez valahogy elégedetté tette.
- Csoda lenne, ha Kou előkerülne, de valahol örülnék, ha viszont látnánk - jegyezte meg a témát lezárásképp. Nem tudta, hogyan kezelje a fiú érzelemkitörését arról, hogy élvezi a vele való beszélgetést, ezért egyszerűen nem reagált rá, hanem továbbugrott a következő témára. - Nincs tervem, Lui, mert félvér és szökevény vagyok. Legjobb lenne az Érintetlen vidéken letelepedni, de Takahe vágyait ismerve még lesz azelőtt némi dolgom. Gondolom, te rendet akarsz teremteni ebben a kibaszott felfordulásban.
 |
- Ha fáradt vagy pihenj kicsit. - ment oda újra egy amcskalény Takahehoz. - Elég sok erős kéz van itt, szóval semi szükség arra, hogy halálra dolgozd magad. - tanácsolta és még egy széket is vitt neki amire leülhet.
- Úgy emlékszem mindig azt mondogattad, hogy bosszút fogsz állni, szóval talán ez elkerülhetetlen volt... - sóhajtott. - Követünk el... hibákat, hozunk rossz döntéseket, visszafordíthatatlanokat... de persze meg is fizetjük az árát... enneka súlyát csak te érezheted.- ő maga is elmélázott az első szexuális élményén, s azon hogy azóta nem volt megállás, egyre inkább bemocskolta magát és még csak nem is érdekelte. - Tudok adni neki, legalább a kapcsolataim megvannak ehhez... az álcázáshoz, a hamis személyikhez, papírokhoz... -sóhajtott. - Ha nem segítek neki, szerinted nem lenne olyan őrült, hogy egymaga próbálja megkeresni? Mert az talán még veszélyesebb, nekem fogalmam sem volt róla, hogy köztük... elindult valami. Mármint Jin mindig csak úgy emlegette takahet, mint legjobb barátját és leeht, hogy nem is akart ő ennél tovább menni. Bár képtelen avgyok megfejteni a női szíveket... - elgondolkodott - ha... látja, hogy nem kell túlteljesítenie, nem kell megfelelnie Jinnek, mert már megvan neki az amire szüksége van... szerinted akkor sem nyugodna le? Csak kérdezem... ezt a Takahet csak te ismered, abban sem vagyok biztos, hogy a régit ismertem... veled kapcsolatban is így érzek... sokszor átpörgettem magamban... csodáltalak, tiszteltelek... de vajon ismertelek egyáltalán? Később találtam egy új mestert, aki szintén tanított, ezért sikerült ennyit fejlődnöm. Magamtól nem ment volna, ha őszinte akarok lenni, de Leaks sokat taníott, habár ő igazából... hát talán bérgyilkosnak tudnám nevezni, nem túl tiszták a módszerei.
- Lttam már párszor a fotóját régről Adriannál. De őszintén szólv nem nagyon emlékszem rá még ha találkoztam is vele. - töprengett el. - Félnek a félvérektől, de azért még élnek elszórtan. Akiknek emberi joguk van, velük nem tehetnek semmit. Úgy kell bánniuk velük akár az emberekel, de a többiek... sokukat megölték. Aki tudja takarja az emberi füleit, volt aki áll farrkincát szerzett, vagy épp elrejtette a részeit.. egyre több az iylen és már vizsgálódnak az ügyben. A félvér akit ilyenen kapnak örülhet, ha nem lövik le azon nyomban... - örült, hogy kicsit tudtak beszélni Zukival, valamiért megnyugtatta, s bólintott kijelentésére. - Köszönöm. Jó érzés beszélgetni veled. - sok mindenre volt kíváncsi, csak ömlöttek belőle a szavak, de még pár kérdés... és hagyta a félvért szóhoz jutni. - Neked nincsenek terveid? Mihez akarsz kezdeni?
|
Jó lett volna látni a fiú arcát. Az érzelmeket, amiket a hangja tükrözött. Tetszett Zukinak az, ahogy Lui fogalmazott, az, ahogy realizálta, hogy az álmai mennyire álomszerűek és a valóságban mekkora részük váltható valóra. Még az is megkapó volt a félvér számára, ahogy elképzelte őt masnival a nyakában. Már nem a fiút látta, noha alig töltöttek időt együtt, a tudatába máris beivódott a kandúr húsz éves arca. Kiforrottabb volt, mint a kölyök valaha.
- Nem harc volt az, Lui, hanem bosszú - jelentette ki komor hangon. - Nagy különbség. Miután visszatértem Takahéhoz és folytattam az ápolását, mart tovább, ami miatt végezni akartam a szüleivel. Nem segített, hogy a pokolra küldtem őket, sőt, bűntudatot ébresztett bennem, mert ezzel ártottam az öcsémnek - ismerte el a sötétségbe meredve. - Van rá mód, hogy újra naggyá legyen, ha kap egy új személyiséget és beéri Kei azon részével, amelyet nem ismer, esetleg To-ban egy jobb környékkel. Nézz rá, a háború és a nyomor átformálta! Sokkal nagyobb ember lehet belőle, ha akarja, mintha megörökölt volna mindent attól a mocsok Misushikotól. De ha Jin lesz az életcélja, nem az, hogy feltörjön, az csakis pusztulást hozhat - tette hozzá a fejét csóválva, keserűen grimaszolva. Látta maga előtt Takahét, azt a srácot, aki csalódik és összeroppan, és aki haragra gerjed és ha nem is akarja őt megölni, akár megteszi véletlenül. El akarta ezt kerülni, bármi áron. Nem maga miatt, hiszen az élete értelmét veszítette a bosszúval, hanem mert őszintén jót akart öccsének. - Lui - szólalt meg aztán a fiú felé fordulva. - Túlélted a háborút. Szerintem ez minden elismerést megérdemel - közölte komolyan a sráccal. - Adrian keresi Kout, biztos tudsz róla valamit. Iszonyatos erő volt benne... Együtt harcoltunk, míg Takahe meg nem sérült, akkor az utolsó erőmmel azon voltam, hogy kimentsem abból. Ha tudtuk volna, hogy a háború ennyire elharapódzik, hogy a szabadságharc szó szerint értendő és nem békés, törvényes úton, nem csatlakozunk. És még értelme sem volt, a félvéreknek azóta létjoguk sincs - tette hozzá szinte mérgesen. Régi bánat hangzott fel belőle, mely immár megérett arra, hogy elmondhassa valakinek, még ha nem is ilyen nyíltan és egyértelműen. - Ha túlélted azt a rémséget, légy magadra büszke - javasolta végül.
|
A gyerekek és a kölykök firssítőket hoztak, az egyik kismacska Takahet is megkínálta.
- Au... komolyan be akarod törni a koponyám? Te aztán nem viccelsz... - fülei megrezzentek, nagyon távolról hallotta a törmelékek hangját. - Szerintem már megkezdték a munkát. - Lui kicsit látott a sötétben, de épp csak halovány körvonalakat. Nem igazán tudott mit mondani, a helyzet kicsit furcsa volt számára, mégsem félt, s úgy gondolta így talán tud beszélgetni a félvérre, hisz eddig nem igazán tudtak mit mondnai egymásnak, neki is furcsa volt a viszontlátás ennyi év távlatából.
Meglepődött azon, amit a kandúr mondott neki, kezdte megérteni min is aggódott Zuki, hogy miért ellenezte az egészet, de valahogy akkor sem volt teljesen tiszta számára. - Mindig is tehetetlennek éreztem magam. - kezdett végül bele. - Azt gondoltam, biztos mert kölyök vagyok, nem értem a dolgokat, majd ha flnövök... és msot itt vagyok húsz évesen és még inkább belezavarodtam. Azt hittem majd minden egy nagy rózsaszín álom lesz, mikor ott álltam Takahe előtt egy kibaszott masniva l a nyakamban. - nevette. - Istenkém mennyire naív voltam... azóta sok minden és sok mindenki veszett oda... én pedig semmit sem tehettem értük... annyira kiábrándító. - kezdte, de még csak kerülgette az elkerülhetetlent. - Vissza mentem még később a kúriához, Vörösék elmondtak mindent... sokkolt... - vallotta be. - tudom, hogy Takahe más eset, de én egyáltalán nem gyűlöltelek meg miatta. Valahogy úgy éreztem, ez a te harcod... mindenki a sajátját vívja. - borzolt kicsit össz haját, hogy kihulljnaka belőle törmelék darabok. - Egyébként... nem hinném, hogy vissza kapja a régi rangját, háborús bűnös, ha csak megjelenne a háznál börtönbe küldenék, már nem válalalhatja fel, hogy ő az, aki rég volt. - megpróbálta megkeresni Zukit a sötétben. - Szerinted nem fogja megtudni? Vagy enélkül nem vágyja vissza a régi pozícióját? - anyni kérdés foglalkoztatta a kandúrt, szerette volna megérteni Zuki gondolkodását, érveit, és azt a törékeny kapcsolatot, mely összefűzte őt régi gazdájával.
- Egyébként... azt mondtad mikor találkoztunk, hogy büszkévé teszlek, de tudod erre semmi okod... csak felnőttem és túléltem... semmi mást nem tettem.
|
Takahe segített, ahogy tudott. Ideges volt, amitől erősebbnek érezte magát, de a többiekhez mérve valóban le volt gyengülve. Persze rakodás közben őrködött.
Zuki újra fejbe vágta Luit, mikor az megkérdezte, minek maradt ott, persze csak miután megtalálta őt, aztán leült mellé. Megszokta már, hogy hajszálon függ az élete, még a koszos, szűkös helyek sem zavarták, szóval nem izgatta magát. Ettől függetlenül szándékosan nem nézett a szöszi felé, noha a teljes sötétségben úgysem látták egymást. Sokáig hallgatott, majd rájött, hogy számára is kényelmetlen a csend.
- Nem aggódom - jelentette ki hűvösen. - Beleviszed Takahét a vesztébe Jinnel. Nyolc év alatt testvéries lett a kapcsolatunk, és új életet kezdtünk, erre Adrian meg te jöttök ezzel a Jinnel neki, és mindent elbasztok - vetette a fiú szemére. - Takahe újra tehetős és befolyásos akar majd lenni, hogy méltó társnak érezhesse magát Jin számára, akkor pedig vagy hazamegy és rájön, hogy megöltem a szüleit, ami miatt gyűlölni fog, vagy pedig börtönbe kerül.
Úgy gondolta, ha elmondja ezt Luinak, talán megérti és megakadályozza, hogy amit eddig felépítettek a testvérével, az most leomoljon. |
Pár macska oda sereglett a fiúhoz, majd hamarosan pár ember is ott termett, nők férfiak, de még a gyerekek is megindultak, hogy kiszedjék a két bent rekedtet a sziklák fogságából. Egy fiatal nőstény macska oda ment Takahehoz. - Ne aggódj, kiszedjük őket onnan, má rutinosak vagyunk... habár már pár helyen újra építettüka szerkezetet, még nem volt mindenre elég forrásunk. Na de... elég a fecsegésből, gyere segíts te is... - invitálta és ő is ekezdte rakodni a köveket. Mind összhngban voltak egymáshoz, kívülről nézbve tényleg egy nagy családhoz lehetett őket haosnlítani.
- Au... - vakarta meg a fejét, majd lerázta magáról a törmelék darabokat. - Igazából... bele se gondoltam, csak cselekedtem. - lapította le a fülét. - Meg hát... ki tudja... ha nem kapcsolsz időben, akkor meg is halhattál volna... Takahet pedig előre küldtem, nem volt messze a kijárattól... szóval.. biztosan kijutott. - rubin szín szemeit most Zukira emelte. - El kellett volna menekülnöd akkor nélkülem,... minek maradtál mégis itt? - ült le duzzogón, elég hely volt ahhoz, hogy üljenek és felálljanak, egy ideig a levegővel sem lesz gondjuk, a macska mégis szörnyen kezdte érezni magát. - Sajnálom... tudod hiába nőttem fel... még mindig az érzéseim irányítanak. Lepergett előttem, hogy rád zuhan ez a sok szikla és... a testem önmagától mozgott.... még csak... msot találkoztunk újra.. enyi idő után és én... - de nem fejezte be, csak hátra vetette fejét a sziklafalnak. - Miért akartál elmenni? - tért a tárgyra. - Ne aggódj... hamarosan kiszabadítanak innen minket. Már többször omlott be.
|
Takahe halálra rémült, fel sem fogta, mi történik, csak rohant, ahogy Lui kérte. Mikor már biztonságos területre ért, jött csak rá, hogy itt valami nem stimmel. Hiszen a szőkeség miért Zukihoz rohant, mikor a félvér sokkal gyorsabb náluk? Ezen eléggé elcsodálkozott, majd rájött, hogy nincs ideje hülyeségeken gondolkodni, úgyhogy elkezdett segítségért kiabálni azt kihangsúlyozva, hogy Lui is ott rekedt a beszakadt területen.
Zuki felfogta a hang jelentőségét, de dölyfösen folytatta az útját. Mire rájött, hogy a sziklák nem viccelnek, már késő volt, s bár ő még ki tudott volna jutni, Luival együtt csak romlottak az esélyei. Ettől csak még mérgesebb lett a fiúra, úgyhogy szegény hiába védte meg, jól fejbe csapta, mikor befejezték a mozgást és morgást a sziklák.
- Idióta! - förmedt is rá. - Sokkal gyorsabb vagyok nálad, neked Takahét kellett volna kimenekítened! Mégis hogy képzelted ezt?! - morogta elégedetlenül.
|
Zuki félre értette Luit valóban kíváncsi volt az erejére, szerette volna ha megmérkőznek, de nem azért tette mindezt, hogy bebizonyítsa, nincs szükség a félvérre, talán csak magának akart bizonyítani, hogy felnőtt Zukihoz, s egyenlő félként tudnak majd egymásra tekinteni. habár msot próbált hűvös maradni, még mindig benne volt a vágyakozás Zuki iránt, amit kölyök kora óta érzett.
- Várj Zuki... most meg hova mész? - nézett utána hátra csapott fülekkel, már indult volna utána, de Takahet sem akarta magára hagyni, olyan, volt mintha két szék közül esene a padlóra, pedig mindkettejük viszontlátásának örült. Hogy sikerülhetett mégis így. Nem válaszolt Takahe kérdsére, de furcsán ismerős zajt hallott a kijárat felől, a torkában kezdett dobognia szíve. - Takahe... fuss... olyan gyorsan ahogyan csak tusz befelé a lakásokhoz...siess... hozz segítséget. - mondta avval rohamléptekkel megindult Zuki után, a félvér talán hallotta a hangokat, de nagy valószínűséggel nem tulajdonított neki nagyobb figyelmet, így hiába is volt gyors, ha nem készült fel a veszélyre. Csak pár pillanat volt és egy hatalmas sziklatömb állta el a kijáratot, s evvel a kandúr útját is.
- Zuki vigyázz, be fog omlani... - kiabálta bár már talán későn, csak egy ugrás, egy nagyobb szökellés, és már a félvér mellett is termett, hogy felfogja az apróbb sziklák által felverődött ütéseket, úgy gondolta ez nagy krt tenne benne, így igyekezett felfogni őket, habár azt is tudta, hogy Zuki sokkalta gyorsabban regenerálódik, mint ő, mégsem volt kéeps magára hagyni.
Pár pillanat múlva pedig a többi rész is beszakadt, ahogy a tartógerendák sorra adták meg magukat az idő vas fogának. Lui már járt így egyszer, de akkor még sokkalta fiatalabb volt, majdnem három napba telt, míg kiásták onnan, nem tudták, hogy hol van... emlékezett, hogy két másik macska bele is halt. Viszont most Takahe látta merre szaladt el, így talán könyebb lesz megtalálniuk őket. Legalábbis ez volt a fejében... bízott annyira gazdájában, hogy megteszi amit kér tőle, s eljutott a vasszerkezetig, miután az építmény nem omlott tovább. Szerencséjük volt, nem omlott rájuk teljesen, sőt az egyik gerenda keresztbe állt a másiknak, így olyan volt felettük kár egy nagy kupola. Csak épp bármely pillanatban magával temethette őket, de így is úgy is cspdába estek.
|
Azt hitte, felháborodása és megvetése elég, hogy eltántorítsa Takahét és rendre utasítsa Luit, ám a szőkeségből kiváltott reakció egyértelműen jelezte Zuki számára, hogy már elvesztette nimbuszát a fiúcska szemében, többé nincs hatalma felette és a szándékai felett, így hát kénytelen volt elhatárolódni tőle. Úgy gondolta, Jin és a kisbaba egészsége lehet a tét, de attól tartott, ha nagyon erősködik, rákérdeznek, mióta érdekli őt ennyire mások sorsa, aztán hamar kikötnek őt, mennyi vér tapad a kezéhez, melyekről soha sem mesélt Takahénak. Az apjáé és az anyjáé... A hideg végigcirógatta a félvér gerincét, mégis dühösen elfordult a párostól. Máris feleslegesnek érezte magát közöttük, hisz ők voltak a régi cimborák, Lui rajongásának tárgya mindig is Takahe volt, ő pusztán rövid mellékszerepet kapott a kandúrka életében, és ez talán így volt jól. Most is mit akar tőle? Hogy összemérjék az erejüket és a tudásukat. Hogy bizonyítsa, már nem gyenge kiskölyök már, meg tudja ő védeni a gazdáját. Az öröm, hogy viszont látja Luit, elpárolgott a félvér szívéből, végül kongó ürességet hagyott maga után. Valahogy csalódottságot érzett, hogy Lui már megint ennyire egyértelműen Takahét választotta, így nem is válaszolt neki. Rájött e percben, hogy ebben a kibaszott világban igazából neki nincs senkije, mert öccse is a saját hülye feje után fog menni, akármit mond, akárhogy győzködi. És ha így lesz, rá fog jönni, mit tett ellene, bosszúból. El fog fordulni tőle, gyűlölni fogja, talán kifordítja magából és a halálát fogja kívánni. Zuki ezt nem akarta megvárni, úgyhogy öles léptekkel megindult a katakombák kijárata felé.
Takahe felfogta, hogy most valami olyasmi történik közöttük bátyjával, ami éles irányt diktál szépen harmonizáló kapcsolatukban, és bár szerette volna, ha minden marad ebben a pozitív állapotában, annyira örült Luinak és annyira magával sodorta Jin viszont látásának lehetősége, hogy nem törődött Zukival. Kezeit a kandúr vállán tartva, izgatottan mosolygott.
- Koszos vagyok, büdös és ápolatlan, szakadt minden holmim, a szeméttelepen éltünk és a háború rajtam hagyta a nyomait. Akárkivé tudok válni - mondta büszkén Luinak a vöröshajú.
|
[29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
