|
Témaindító hozzászólás
|
2018.11.20. 22:12 - |
Egy eldugott ház, a falu szélén, szomszédoktól mentes. |
[47-28] [27-8] [7-1]
Rolcas elidőzött a félvér ölelésében, jóle sett neki, hogy ismét hozzá bújhatott, érezhette a bőrét az illatát, anyira de annyira jóleső érzés járta át, hogy majdhogynem elsírta magát. Milyenrég is volt, és ez msot nem álom, lassan el kell fogadnia. Igazából az előbbi sokk hatás már el is múlt, bólintott arra, hogy nem az ő hibája, s lassan el is hitte, igaza lehetett Fognak, de felnézett Tokura.
- Egymásra voltatok utalva, szóval ...- kezdte volna Rolcas, de Fog közbe vágott.
- Ő mindig is akart téged nem igaz? - nézett komolyan Tokura, s ha esetleg nem tudott egyszerre kettejükre figyelni, megvárta míg rá néz és elismételte. - Amikor aznap eljött érted Shennel... ő volt az aki elárult, már akkor is... féltékeny volt... - próbált vissza emlékezni. - Nem emlékszem pontosan... szóval - dörzsölgette újra szemét. - Bocsi, ezt elintézem... - fordult el, míg elővett egy üvegcsét, s kisezdte a kontaklencséjét, szemei ismét vörösen izzottak. - szóval... még akkor nem nagyon értettem, de akkoriban még arra is féltékeny volt, hogy engem el tudtál fogadni őt pedig nem. Emlékszel? Nem tudom, hogy az érzései tudatában volt vagy van e jelenleg... de ahogy beszélt nekem odakint, egészen meggyőzött... hittem neki, gondolod, hogy a két Markus ugyanaz?
- Az érzések kuszák... - próbálta meg lezárni Rolcas. - Pihenjünk egy kicsit és együnk valamit... feltakarítom a foltokat aztán... a többiről még később lesz időnk gondolodni. - simított Toku arcára, s bele csimpaszkodott felsőjébe.- Bárhogy is, örülök hogy itt vagy velem, mellettem. - nézett fel rá, hogy a félvér értse mit mond.
 
|
Okout megdöbbentette, hogy Rolcas magát hibáztatta. Rögtön cáfolni akart, de Fogacska gyorsabb volt nála, hisz őt talán nem döntötte le úgy a lábáról a fiú önvádja, mint Okuot. Csendben maradt, s figyelte a fiúkat - Fangot, ahogy intézkedett, és Rolcast, ahogy összeszedte magát, hogy védhesse őt -, s csodállta mindkettőt. Felnőttek, és ez olyan büszkévé tette Okuot, noha semmi köze nem volt sajnos ahhoz, hogy ilyen bátor és erős személyekké váltak. Kezdett megnyugodni szerelme ölelésében, fejét finoman dörgölte a fiúénak, karjait ösztönösen simogatta. Végül csak nem hagyhatta annyiban, megszólalt:
- Rolcas. Ha nem mondod ki, is megérezte volna Markus. Ne okold magad - kérte. Bár a fiú arcát nem látta, mert Fogacskát figyelte. - Sosem jöttem rá... istenek, de naiv voltam! Hasonlóan érez, mint te. Azért védett meg, azért követett, azért próbált mindig a kedvemben járni! - fakadt ki. Még mindig borzasztotta ez a tény, s úgy futott végig hideg borzongásként a gerincén, amitől libabőrössé vált és megrázkódott. - Az... - próbálta visszanyerni az önuralmát és a hangját -, hogy így kifakadt... tulajdonképpen logikus következmény. Te megkaptál valamit, amire ő vágyik, és a féltékenység dühöt szült benne - mormolta ezt már újra maga elé képzelve Markust azokkal az izzó szemekkel, fenyegető tartással. Furcsa módon kevésbé félt tőle, mint valaha. - Az esélyt megérdemelte, Fog - intézte ezt aztán a kutyalénynek, s immár kitisztult a pillantása is. - Azt hiszem, két személy él Markusban... egy, aki őszintén vágyik, és egy, akiben tombol a harag.
 |
Rolcas könnyebben fogadta az ölelést, mint Fog, szinte bele simult Okuo karjába, érezni akarta az illatát, a bőrét, Fang sem ellenkezett, de valahogy dühítette a kutya így nem tudta magát teljesen átadni az érzésnek, habár jól esett neki.
Rolcas szólalt meg előbb, s habár hangjában em volt semmi vádló, ezt a félvér nem hallhatta. Felnézett rá, hogy lássa.- Ez nem a te hibád... - markolt a macska ruhájába. -Én vagyok a hibás... ha nem mondom azt, hogy... akarlak... nem látott volna meg minket....
- Ha Markusban ennyire elfojtott indulatok voltak, akkor jobb ha ez előbb kibukott... - vágta rá Fog. - Később csak roszabb lett volna. Chhh... én meg majdnem bedőltem neki... szánalmas... -dörzsölte meg kicsit gesztenyebarna szemét - Úgy gondoltam... mindneki érdemel még egy esélyt... nem értem... ki ő valójában? Annyira furcsa nekem. - hirtelen össze rezzent. - Bocsáss meg. - bontakozott ki az ölelésből.
- Szólok Katherinának... még ha tudna se akarom, hogy ide jöjjön most... az új címünket majd megírom neki. - avval pötyögtetni kezdett a mobilján, hamar elküldte és remélte, hogy a lány megérti. Rolcas bólintott és csak még inkább Tokihoz bújt. Nem bánta, hogy meghúzta a ravaszt, semmit se bánt, csak a félvér maradjon vele, nem volt más kívánsága. Ez a pillanat mély csendbe burkolózott.
- Van egy kis időnk, míg össze szedi magát... de fel kell készülnünk, hogy újra támadni fog. Nem maradhatunk egy helyen... meg amúgy se... - nem engedte ela félvért, képtelen volt, addig az öleésében akart maradni amíg le nmnyugszik rendesen.
|
Markus az ablak felé sietett és átlendült rajta, mikor Okuo látóterébe került Fang. Meredten bámult a rohanó kutyalény után, majd lepillantott saját kezére, melyben ott volt a véres kés. Valahogy ekkor kezdett észhez térni. Hogy megpróbálta megölni Markust, még ha csak Rolcast védve is... Elkezdett aggódni, hogy ez már csak így marad, vagy az ösztöne vagy az agya gyilkolásra fogja mindig késztetni, és megfordult a fejében, hogy míg magához nem tér ebből az egészből, átvághatná a saját torkát. Csakhogy Fogacska elrohant mellette és ez a kétes pillanat továbbgördült az idő kerekén, Okuo meg Rolcas miatt kezdett aggódni. Feléjük fordulva látta a hányást, a srác kivörösödött arcát, a pisztolyt a közelében, és összeállt benne a kép. Rolcas megvédte őt. Úgy, ahogy hajdanán nem tudta. De Rolcas is kiborult a saját tettétől, akárcsak ő. Rokonlelkek, még mindig annyira hasonlítanak... Okuo odament hozzájuk, kését csak kiejtette a kezéből, és könnyektől elfátyolosodó szemekkel megpróbált egyszerre mindkettejükhöz bújni. Menedéket akart és azt is akart nyújtani Fogacskának és Rolcasnak. Tudta, hogy Markus után kellene menni és még addig eltenni láb alól, amíg vissza nem tér, de elkezdett attól félni, hogy egy akkora testet nem tudnának eltüntetni, ráadásul el kell költözniük innen, úgyhogy csak ölelni próbálta a két fiút.
- Sajnálom...
|
Rolcas lihegett, de örült is... nem akarta annak ellenére sem megölni Markust, hogy rájuk támadt, hogy az életére tört, hogy hallotta a mocskos szavakat kicsussazni a száján. Úgy gondolta, ez amúgy is Okuo és a kutya harca, ő csak besegíteni tud, s ebben igaza volt, Toku így előnyhöz jutott, volt annyi lélekjelenléte, hogy megmártsa benne a kést. Ahogy a másik menekülőre fogta, Fog megugrott utána, hogy elkapja, még agyarai is kivillantak, már az az ablaknál volt, mikor Rolcas elhányta magát, és ennek hangjára vissza fordult, a vér látványa és a helyzet maga felkavarta a gyomrát, noha nem sok minden volt benne, így lényegében csak maró folyadék tért vissza.. - Rolcas? - ábrázata máris normálissá változott.
- Jól vagyok... - törölte meg a száját. - Még mindig nehezen viselem a vért... - tette le a fegyvert, de valószínűleg ekkorra már a félvér is észre vette. - Mindjárt feltakarítom... durva... még csak msot költöztünk be...
- Biztos ne menjek utána? - kíváncsian pillantott mind Rolcasra, mind Okuora.
- Toku... mi legyen? - nem mert közelebb menni hozzá, úgy gondolta most sokkos állapotban lehet, vagy fel kell dolgoznia az információkat. - Úgy érzem ebből még baj lesz.
|
Markus felé lendült, hogy fogadja a támadást, azonban hátralökte egy láthatatlan erő. Okuo meglepetten lefékezett és figyelte néhány másodpercig a kutyalény vállán növekvő vérfoltot. A félvérnek elképzelése sem volt, mi történhetett, de azt hamar felfogta, hogy itt a nagy esély véglegesen győzelmet aratni, hiszen borzalmasan fájhat és megtörte Markus lendületét, úgyhogy előre ugrott és belemártotta markolatig a kését a lény testébe. Arra gondolt, ha most eleresztik Markust, visszatér majd, ezért meg akarta ölni őt. A kutyalény előre hanyatlott, orra beleütközött Okuo vállába, szabad mancsát pedig az öévre tette, majd mint aki felfogta, mennyire közel került a halálhoz, rémülten menekülni kezdett. Okuo kezében ott maradt a kés, mégis tehetetlen volt azzal kapcsolatban, hogy Markus az ablak felé iramodott, hogy kiugorva rajta eltűnjön.
 |
Ahogy Okuo támadásba lendült, ahogy támadó mozdulatokat tett, Rolcas lőtt, a kutya vállára célzott, csak meg akarta sebesíteni, de hogy mit talált el végül, eltalált e bármit, ez csak a kutyalény helyzetétől függött, és a reakciójától, illetve annak idejétől. Mivel a lövedék gyorsabb volt mint a félvér, így a lövedék őt nem fenyegethette. Rolcas kicsit hátrébb tántorodott a fegyver elsütése közben, s a lövés is megsüketítette pár pillanatra, de látnia akarta mi történik, így nem fordult el, sőt még inkább koncentrált ahhoz, hogy lásson. Eszébe jutottak a régi emlékek, amikor körbe állták őket Shenék, átjárta akkor a félelem és a kétségbeesés, képtelen volt megvédeni Tokut, de msot meg kellett tennie, akkor is ha közben gyilkossá vált, akkor is ha emiatt a félvér már nem lesz képes rá ugyanúgy nézni. Most jött el az idje, hogfy végre ő is teghyen valamit. Ha a lövés nem volt elég hasznos, hát akár puszta kézzel is képes lett volna neki támadni.
Eközben Fog füle ide oda járt, ő sem tétovázott beszállni a harcba, ha arról lett volna szó. Igaz ez ellent mondott volna saját észérveinek, de mégsem hagyhatta tombolni ezt a kutyát, különösen az ő területén. Bár a harcot a félvér kezdeményezte, de csak pillanatok műve lett volna, hogy Markus lendül támadásba. Úgy érezte elárulta őt, és a saját szavait is. Nem mintha nem lett volna bizonytalan egy kicsit, de hinni akart neki, mégis csak fajtársa. Ám most minden széthullani látszott.
|
Markus farkasszemet nézett a félvérrel, de az nem enyhült. Morgott rá, a fogait villogtatta, ám már közel sem volt annyira magabiztos, mint mikor betört a szobába. Teltek lassan a másodpercek, a kutya füle végül lelapult és pillantását a padlóra szegezte. Hezitált, mert tudta, ha most feladja, Okuoé lesz az alfa szerep, amivel immár a macska is tisztában lesz, és egyre nehezebb lesz majd őt visszahozni az egyenlőség szintjére. Ugyanakkor azt is tudta, ha nem adja fel, össze kell csapniuk és le kell győznie Okuot. Félt ettől, mert arra vágyott, hogy foggal, körömmel jól megtépjék egymást, majd... Hát ezt már nem lehet háttérbe szorítani, hiszen a harc gondolatától is ágyékába mart az éhség. Akarta a félvért, a testébe akart nyomakodni, a húsába harapni. Beteljesülésnek érezte, olyan elképesztő gyönyörnek, ami nem lehetett Rolcasé. Úgyhogy végül döntött és újra felnézett, bele azokba a gyönyörű sárga macskaszemekbe. Elviszi innen és akkor sem engedi el többé, ha ezzel bántja. Majd addig erőszakolja rá a gyönyört és az életet, míg boldoggá nem teszi Okuot. Lesz az alfája, hogy megmutassa neki, milyen jó vele lenni. És hogy többé ne tűnhessen úgy a félvér, mint Shen. Ezt Markus nem bírta elviselni. Shen gonosz volt, Okuo viszont maga a szelídség és a művészet. Kell neki, úgy akarja, mint éhező egy falat kenyeret, úgyhogy határozottan ráugatott. Még jó, hogy Okuo nem hallhatta, mert az a hang erős és durva volt, mint egy utolsó figyelmeztetés, s a szobát is bezengte.
A srác nem rezzent össze. Ijesztőnek találta Markust, de látta a szemében, mikor újra ránézett, hogy nem fogja feladni. És ő sem. Megvédi Rolcast az élete árán is, ha kell. Márpedig kell, ezt nem ússza meg, úgyhogy előre rugaszkodott, a kését szúrásra készítette. Látta a kutyalény szemén sűrűsödni a vörös ködöt, és hogy mire odaért hozzá, az őrült lobogássá változott. |
Rolcas nem szólt, de látszott rajta, hogy felkavarták a történtek, sose gondolta volna, hogy szerelme, mely végre kiteljesedhetett volna Okuo ölelő karjai közt, ennyire bánthatja Markust. Egy kicsit bele gondolt a kutyalény helyzetébe is, nem lehetett könnyű neki. Habár nem tudta mi vezette erre az útra, de vágya és érzései sokkalta túlteljesedtek rajta, sőt ez már nem is szerelem volt, így gondolta Rolcas, hanem valami sokkal maróbb, kínzóbb őrület, mely beette magát a lény tudatába. Ő is hasonlóképp érezte magát, mikor elszakadtak egymástól. Tehetetlen volt, félt, és bármit megtett volna, hogy a félvérrel lehessen. Ő is majdnem bele bolondult, s hirtelen úgy látta a kutyát, mint a szörnyűséget amivé változhatott volna. Egyszerre értette meg és taszította is őt Markus lénye, de tudta, meg fogja húzni a ravaszt, ha rá vagy bárki másra támad, már rég nem érdekelte, kit kell megölnie ahhoz, hogy ő és azok, akiket szeret élhessenek.
Nem látta a félvér arckifejezését, mert két lépéssel hátrébb állt, de a kutya arcáról leolvasta, hogy olyasmit lát, amit ő még sohasem tapasztalhatott, talán nem is akart soha. Szerette volna azt mondani, hogy takarodjon a házából, mégse jött ki hang a torkán, úgy érezte, ő most csak mellékszereplő a történetben, s ez a harc most igazából kettejük közt folyik. Igaz, hogy miatta indult, de Okuonak, most sokkalta inkább saját magát, az érzéseit, és státuszát kellett megvédenie a kutya szemében.
Fog eközben közelebb ment a pároshoz, így már Rolcas is észre vette őt, fél pillanat műve volt csupán, mégis elég volt, hogy egymásra nézzek én aprót biccentsenek fejükkel a másiknak. Most hogy már hárman álltak a kutya előtt, többszörös túlerőben is voltak. A fiú nem látta Toku arcát, figyelmét lekötötte Markus, s nem akarta szem elől téveszteni, látta és hallotta, ahogy morogva hátrál, de félt, hogy ezután támadásba lendül majd. Nem tudta kiszámítani, egy tébolyultat nem is lehet.
|
Markus a fiún tartotta a tekintetét. Úgy érezte, csak akkor nyugodna meg a lelke, ha megölné, és ez a szándéka tükröződött rajta. Látta, hogy valamit előkotor az ágy alól, sejtette is, hogy valamiféle fegyvert, és őszintén meglepte, hogy nem húzódik Okuo védelmébe. A macska is okozott számára meglepetést, mert előhúzta a hajdanán a szemétben talált kését még az undora és irtózata ellenére is, és tisztán látta íriszeiben, hogy nem fog tétovázni, ha még egy lépést közelebb megy hozzá.
Okuo ujjai ráfeszültek a zsebkés markolatára. Hajdanán Fogacska védte meg, de azóta őt is megedzette az élet. Ölt már, még ha gyűlölt is szembenézni vele, és kész volt újra megtenni, hogy Rolcast megvédje azoktól a hatalmas agyaraktól a kutyalény pofájában. Nem látott vért Markuson, ezért nem aggódott Fogért, mégis befészkelte magát a gondolatai közé, mi lehet vele. Biztos nem hagyná, hogy Markus ilyesmit tegyen, vagyis a fiú elment valahová. Hát hárman maradtak. Szerette volna megnézni, a háta mögött mire figyel Markus, de nem kockáztathatta ezzel, hogy a kutyalény legyűri. Zavarta a csend, szerette volna hallani Rolcas lélegzetét, mert megnyugtatta volna, hogy nem hagyta itt és nem kell érte egyelőre aggódnia sem, és Markus hangját, még ha morog is. Tudta, hogy szerelme mondott valamit Markusnak, de nem látta a száját, csak a kutyáéról tudta leolvasni a választ.
- Sajnálom. De nem hagyom elvenni Okuot. Én tartozom hozzá - jelentette ki dühösen.
A kandúrban összeállt a kép. Ez az őrült vágyott rá. Te jó ég, mennyire...! Belegondolt, hogy éjszakákon át aludtak összebújva, hogy ne fagyjanak meg. Hogy milyen közel engedte magához annak ellenére, hogy nem bízott benne. Mi lett volna, ha még bízik is Markusban? Bele sem akart gondolni.
- Hozzám - szűrte a fogai között felháborodottan - nem tartozik senki, aki nem tiszteli az én akaratomat. Nem fogok neked behódolni - tette hozzá vadul morogva.
Furcsa volt Markus számára ezeket hallani. Okuo olyan más volt, mint addig. Azt természetesnek találta, hogy nem maradt kedves és szelíd egy ilyen helyzetben, de arra számított, a benne élő vadállat fog előbukkanni, mint mikor megölte Shent. Az olyan tökéletes volt... A szemei egészen megváltoztak az ösztönös vadság hatására, a mozdulatai nyersek és célratörőek voltak. Ez nem az volt, Okuo tekintete elsötétült és rideggé vált, látta rajta, hogy komolyan elszánta magát, hogy megölje őt, ez pedig nem rá vallott. Ahogy figyelte a macskát, a finom vonásokat és azt a szándékot, hogy csak ha még egyet lép felé, markolatig vájja belé a kését, meglátta benne Shent. És őt gyűlölte a végére. Borzadt attól, mivé változott Okuo azért, hogy megvédje Rolcast, ezért vicsorogva hátrább lépett. |
Rolcas nem állt be mindjárt Toku mögé, megpróbált észrevétlenül az ágy alá kúszni és kihalászni a fegyverét, kész volt lőni vle, ha Markus az életükre tör, de mivel ez mint Okuo takarásában történt, valószínűleg semmit sem érzékelt belőle, viszont a kutyalény láthatta, hogy felé tartja a fegyvert, habár kicsit remeegtt a keze, de kész volt kiüríteni a tárat.
- Markus... - robbant be az ajtón Fog, nem akarta az ablakon át követni, mert úgy gondolta, ha körbe fognák, csak roszabb lenne és támadhatbb felületet adna neki. - Hát így hálálod meg a bizalmam? - villantotta ki a fogacskáit, miközben táskáját ledobta maga mellé, nem félt Markustólde nagyon haragudott rá, igaz még most sem voltak egy súlycsoportban, de a kutya nem lehetett a legjobb fizikumban, míg Fang ereje teljében volt. Tudta, hogy Okuo fél, így kész volt helyette támadni, de abban is biztos volt, hogy Toku ne fogja csak ebnnyiben hagyni így várta, hogy vajon mit lép Markus. Megpillantotta a fegyvert Rolcas kezében de semmit sem szólt, voltak már hasonló helyzetben és még élnek, remélte , hogy most sem lesz ez másképp.
|
Okout meglepte, hogy Rolcas félbeszakította a nászukat, de arcán rögtön látta, hogy valami nem stimmel. A fiú pillantásának irányába kapta a tekintét, s ott állt Markus véres kézzel, izzó tekintettel, és tudta, az a helyzet, amitől félt, hamarabb került elő, mint hitte volna. Félt Markustól, de attól jobban félt, hogy bántja Rolcast, ezért a saját félelmével nem törődve szembe fordult a kutyával és elállta az útját a fiú felé. Úgy vélte, a szavak mit sem érnek, úgyhogy kivillantotta a fogát és felpúposította a hátát.
- Hogy mered ezt tenni? - kérdezte lassan közeledve Markus. Okuo beleremegett a feszültségbe, mégis magabiztos volt atekintetben, hogy megverekszik a kutyalénnyel, ha muszáj.
- Menj el, Markus - kérte tőle morogva a félvér. - Ha csak gondolatban is ártasz Rolcasnak, azt is megbánod, hogy Shenhez kerültél...
- Csinálhatnánk vele ugyanazt, mint Shennel - vágott vissza élesen, kivillantva a fogait, ezzel undort és csontig hatoló félelmet ébresztve a félvérben.
|
Vissza csókolt, éhesen és követelődzön, még többet akart, még tovább akarta, szemét lehunyta, hogy csak az érzésre tudjon koncsentrálni. Ő is jobban vágyakozott Okuora, mint bármi másra, a teste egyre inkább forrt, ahogy a akandúr szinte egészen hozzá simult, érezhette a srác izgalmát is. Érezte, hogy a félvér ügyetlenül ér hozzá, de ezek az ügyetlen kezek mégis annyira hevítették, mint talán soha semmi más, halk nyögés hagyta el ajkát, mikor a félvér csípőjéhez ért, s szemét is felnyitotta. - Szeretlek. - susogta neki, s úgy érezte, belevész ebbe a végtelen hosszú táncba.
Össze rezzent az ütésre és a rózsaszín köd hamar szerte foszlott, zihálva ült fel az ágyon és nézte Marcust. Ledöbben tőle, sose látta még ennyire dühösek az ábrázatát. Még akkor sem, mikor először támadt rájuk, ez most más volt, Rolcas nyelt egyet, félt... de nem moccant meg, csupán nézte a kutyát, mintha csak bele látott volna a veséjébe.
|
Hajdanán Rolcas félénk és visszafogott volt. A mostani tudta, mit akar és azt is, hogyan érje el, ezért nem kellett volna meglepnie Okuot, milyen gyorsan bekúsztak a fiú kezei a pólója alá, mégis valahogy elképedt rajta. Ő még épp csak túllépett azon a gáton, hogy ezt igenis megteheti, szabadjára engedheti a vágyait, aztán már kutatták is a meztelen bőrét. Izgalmas volt. Boldogan kapott Rolcas szájára, és szenvedélyesebben csókolta, mint eddig valaha. Még nem hevült bele igazán, de már kifejezte a vágyát. Húzta magához közelebb és közelebb a srácot, mintha attól félne, hogy elfut vagy elrabolják, simult a testének, mintha össze akarna vele olvadni. Nem volt benne annyi rutin, hogy ő is a bőrét kutassa, az foglalta le, hogy már nincs köztük semmilyen táv, se képzeletbeli, se távolságbeli, se gátlás... Az foglalta le, hogy amire mindig is vágyott, immár szabad és Rolcas ugyanannyira vágyik erre, mint ő. Szétáradt benne az öröm, és bár ügyetlennek érezte kicsit magát, túlságosan vitte az ár, hogy ezzel törődjön. Simogatta a fiú hátát, derekát, majd szinte lányos zavarral vegyes izgalommal simított végig csípőjén.
Markus megpillantotta őket az ablakból. Látta rajtuk a harmóniát, azt, milyen őszintén adják magukat a másiknak. És ez elképesztő dühöt ébresztett benne. Ő nyolc évig követte, segítette, védelmezte Okuot, de soha nem bízott meg benne a macska, ez a gyerek meg alig töltött vele időt, de máris megkapja. Ez felháborította végképp a kutyalényt, s végül nem bírta visszafogni dühét, ököllel verte be az ablakot, majd beugrott. Nem nézhette tétlenül, nem bírta elviselni, hogy ezek ketten összeolvadnak, ezt nem engedhette meg. Ő akart Okuohoz tartozni!
|
Rolcas érezte, hogy Toku hezitál amgában, talán ő is örlődött a kapcsolatuk vékony határtonalán, s gondolkodott, át merje-e lépni, de a fiú döntött, és nem tágított álláspontja mellől, hogy a kandúr elfogadja, vagy sem az mind rajta múlott. Nem volt erőszakos és fel volt készülve a nemleges válaszra is, habár szíve mélyé reményedett, hogy szíve hajthatatla dobogás végre célt ér. Ahogy Oku keze a derekra cusszant, jóleső érzés járta át a testét, a puha hosszú ujjak, pedig ahogy gerincén jártak... libabőrössé tették a börét, kellemesen sóhajtott, épp csak nem nyögött bele a pillanatba, de arcán tükröződött az eluralkodó vágyakozás, még többet és többet akart, s miután zöld jelzést kapott, esze ágában sem volt tétlenül nézni és hagyni magát, ő is érinteni, felfedezni akart. Hasonló gondolatok járták át az agyát, mint Okuonak, hisz az egyetlen eddig akit közel engedett magához a kandúro kívül az Jonathan volt, ó ha tudná mennyit szenvedett, míg érzéseit képes volt kifejezni. Rolcas keze is tapogatni kezdte a félvért, amint az lehúzta magához, a bátortalan ujjak, egyre kíváncsibbá váltak, óvatosan nyúltak a póló alá, de amint ott voltak, már nem voltak kéepsek leállni, minden milimétert fel akartak fedezni. Nem bánta volna, ha azonnal felfalják, sőt, odalent kezdett megkeményedni az érzésektől. Már nem szégyellte, már nem tartotta furcsának és ijesztőnek, habár régen mindig úgy gondolta, majd okuo mutatja meg neki mindezt, de valahogy mégsem volt emiatt szomorú, örült, hogy képes viszonozni a macska érintéseit, érzelmeit, vágyát. A boldogságtól szinte kivirult az arca, de mindezek ellenére, ahgyta vezetni magát.
|
Rolcas annyira édes volt, ahogy azt bizonygatta, hogy sosem lenne képes megunni őt... Ilyen gyönyörűséget sosem olvasott vagy látott a művészeti alkotásokban, mert bármennyire is csodálatosan alkották meg őket és hatották meg őt, Rolcas mindnél többet jelentett a számára. A szíve nagyokat dobbant, úgy érezte, az arca felmelegszik, aztán megérzett egy kellemes, finom kis illatot, mely egyre erősebb kezdett lenni, miután a srác a tenyerei közé fogta Okuo arcát. Pislogás nélkül figyelte őt, ízlelgette az orrába szívott illatot, melyet csakis Rolcas bocsáthatott ki magából, és mely értetlen módon vágyat ébresztett benne. Létezik ilyen? Elképedt rajta egy kicsit, de kellemesnek találta a bőre alatt kúszó bizsergést, és izgalmasnak, mikor a nadrágjában is megérezte. Ennél már csak a fiú szavai voltak hihetetlenebbek. Mert hát Rolcas szégyen nélkül kimondta, hogy nem bír magával, annyira vágyik rá, Okuo pedig egyszerre örült neki, és érezte azt, hogy fogalma sincs, mit kellene tennie. Vagy hogy melyik hangra hallgasson, a "túl korai"-ra vagy a "én is akarom"-ra. Persze túl csábító volt a helyzet, és soha nem sértette volna meg szerelmét azzal, hogy egy ilyen felkínálkozást elutasítson, így ha ügyetlenül is, de elmosolyodott. Érezte, hogy ég az arca, hogy remeg a keze, mikor megérinti a srác derekát. Érezte az elbizonytalanodást és azt, hogy egyre több idegsejtje hajtja a szeretkezés felé. Egyszerre tűnt az egész iszonyú lassú folyamatnak, ahogy győzött az akarom oldal, és elképesztően gyorsnak, ahogy átvette felette az uralmat. Magához fogta Rolcast, és a gyomrában keletkezett görcs ellenére is próbálta felfogni, mi fog történni közöttük hamarosan.
Meztelenül fogja látni. Meg fogja érinteni... harapni... Nyalni fogja a bőrét, simogatni és markolni... Még akkor is, ha furcsának fog tűnni, ha lerí majd a tapasztalatlansága... Létezik, hogy a test ilyen gyorsan felkészüljön rá? Mert bizony minden porcikája a vágyról kiáltozott, a keze önkéntelenül indult útnak felfelé Rolcas karcsú hátán, hogy fentebb megkapaszkodva lehúzza magához őt Okuo. Újra az ölében akarta tudni a fiút, ringani vele, hozzádörgölőzni... belenyomni a puha ágyba... Az előbb még azt sem tudta, hogy reagáljon, most mégis olyan magabiztosan érzi, hogy megveszik, ha nem teszi ezeket.
Miután Rolcas megcsókolta a kezét, az arcára simította azt, majd rásegítve a hátán csüngővel az ölébe próbálta húzni a fiút, hogy aztán megcsókolhassa, amint lehetősége támad rá. Nem akarta lerohanni, de úgy érezte, képtelen tartani a gyeplőt, az ösztönök el fogják mosni minden józanságát. Hogy ez mennyire ijesztő volt, az kifejezhetetlen, ám Okuo már képtelen volt erre gondolni, agyát a szerelmi láz lepte el.
Markus közben körbejárta a kis házat. Minden ablakon benézett, kémlelte a berendezést, mely még igen rendezetlen volt, próbálta kitalálni, melyik helyiség mire fog szolgálni, kinek hol lesz a helye. Érdeklődése nem ütközött szégyenbe, sőt, azt remélte, tényleg lesz helye ebben az új életben, és bizony jó lesz végre.
|
- Akkor sose hagyj el. - búgta miközben szelíden cirógatta Toku kezét, a teste forrósodott, ahogy bűnös, perverz gondolatok járták át az agyát, de végül Okuo szavai hirtelen össze zúzták a felébresztett vágyát. - Nem unnálak meg! Soha de soha... ne hülyéskedj... ezidáig kerestelek,most hogy végre megtaláltalak.. még akkor sem ha könyörögsz... nem foglak elengedni... - feltérdelt és átölelte a félvér nyakát, feje így Rolcas mellkasán pihenhetett, és habár nem hallhatta a zakatoló szívdobogást, érezhette a lüktetést, Rolcast újra elkapta a kínzó vágy, két kezébe fogta a kandúr arcát és felemelte az övéhez, hogy lássa, mit akar neki mondani.
- Annyira sajnálom... de... azt hiszem képtelen vagyok parancsolni az érzéseimnek. Ölelni akarlak, megcsókolni... és még... - arca vöröslött, szemei csillogón fürkészték a macskát, teli voltak élettel, érzelemmel, vágyakozással, nagyot nyelt, és elég sok hatásszünetet sikerült tartania. Belül persze marta magát, kínlódott, ez a fel nem őrölt feszültség végig ott vibrált köztük a levegőben és képtelen volt másra koncentrálni, a félvéré akart lenni, ki akarta szívni a nyakát, végig simítani a puha mellkasán, lágyan megrágcsálni az ajkait... annyira de annyira akarta, mégis hezitált... de végül úgy döntött kimondja. Kerül amibe kerül, akkor is ha elrontja, vagy ha majd megbánják később, ki kellett jönnie, mert minden pillanat egyre őrjítőbbé vált... - szeretkezni akarok veled... - arca vöröslött, magához húzta a macska kezét és aprót csókolt rá. Legszívesebben már Okuo ajkain csüngött volna, de meg kellett várnia a választ. Képtelen volt a többi dologra reagálni, még azt is elfeledettnek érezte, hogy nemrég kérdezte meg rég nem látott szerelmét, enne-e valamit, de bizony az előétel már rég csak Tokura várt, Rolcas személyében.
|
Okuo szégyenlősen elmosolyodott, mikor Rolcas azt kérdezte tőle, mi a gond, hiszen gondterheltnek tűnik, hiszen nem erről volt szó. De hogy mondhatná el, hogy legszívesebben meztelenül bújna össze a fiúval, talán a magáévá is tenné? Vagy hogy ezt kissé tán korainak érzi? Eleve ebben a feszélyező ellentétben nehéz létezni, hát még beszélni róla. Sőt, igazából Okuo most gondolt bele, mennyire keveset tud erről az egészről, mekkora szakadékot jelenthet ez kettejük között. Hiszen Rolcasnak ott van Jonathan és még is mondta neki, hogy már nem olyan ártatlan, mint régen. Elég egyértelműen utalt rá a srác, hogy megismerkedett a vággyal, és ez aggasztotta Okuot. Még jó, hogy Rolcas hozzábújt, így míg nem rendezte arcvonásait, beletemetkezhetett a hajába.
- Ha rajtam múlik, sosem hagylak el újra - jelentette ki. - Úgy érzem, én is belepusztulnék, ha újra elszakadnánk egymástól, vagy ha egyszer rám unnál. Nem lenne többé meleg a napfény, kellemes a szellő, és hűsítő a víz, ha nem lenne már remény se rá, hogy együtt lehessünk. Bujkálok veled életem végéig, nem nagy ár, de egyedül...
Nem mondta végig, hiszen szükségtelen volt, tudta, hogy Rolcas pontosan érti őt. Amit viszont nem tudott érthetően a fiú tudtára adni, az a Marcustól való félelem. Okuo érezte, hogy egy pofazárat viselő vadállat lakozik a kutyalényben, hogy hiába vigyázott rá, előbb vagy utóbb meg fog vadulni. Tudta, hogy ez ösztön, hogy ezt nem lehet logikusan elmagyarázni, ezért bármennyire rettegett a kutyától, úgy érezte, fel kell magát készítenie rá, hogy egyszer akár az élete árán is meg kell védenie Rolcast tőle. Marcus abnormális módon akarta őt, ami talán kívülről nem látszott, de Okuo érezte, hogy nyolc évig reménytelenül követni valakit nem vall egészséges lélekre vagy pszichére. Hiszen ő mindig elutasította, mindig távol tartotta... És Marcus mégis ragaszkodik hozzá. Okuo félt, hogy a kutyalény hasonló módon akarja őt, mint ő Rolcast, csak bűnösebben. Félt, mert azzal az erővel és határozottsággal nem tudja felvenni a harcot.
Rolcas mozdulatai visszarántották őt a pillanatba. Nem akart egyetlen szót sem elmulasztani, de alig állta meg, hogy megcsókolja ismét. Végül szégyenlősen elmosolyodott.
- Idejét sem tudom, mikor ettem utoljára rendes ételt. Persze loptunk vagy kaptunk néha valamit, de asztalnál, egy teljes fogást csak azelőtt ettem, hogy Shen szétválasztott minket. Jó lenne enni egy gőzölgő levest vagy frissen sült húst - ábrándozott el. - Van erre lehetőségünk? - kérdezte aggódva. - Ha egy kicsit megerősödünk Marcusszal, majd megnézzük, mi lett a birtokkal... Hátha van ott még valami, amit pénzzé tehetünk - tette hozzá, hogy ezzel biztosítsa Rolcast, hogy ki akarja venni a részét az életükből. Nem akart eltartott lenni, mert az csak alig lett volna jobb, mintha új gazdája lett volna. De lehet ő teljes értékű társa Rolcasnak megkötött kezű félvérként, vagy körözött bűnözőként? Nem volt benne biztos, és ez elszomorította.
|
Rolcas pedig nem nem húzódott el, szinte szárnyalt az érzéstől, hogy meleltte van a félvér, újra itt ... újra vele... szeme ragyogott a boldogságtól, vissza csókolt neki, nem bánta volna, ha folytatják, ha tovább mennek... ha végig csinálják... de észre vett, hogy Toku hezitál. - Mi a baj? Gondterheltnek tűnik az arcod. - tényleg nem értette... habár ő is érezte, ahogy a dolgok most haladnak, nem sokáig bír majd magával és lerohanja Okuot. Korai lenen talán? Talán a macska is etől tart? Hozzá bújt, és műkarjával átfonta ujjaikat. - Nem kell kapkodnunk, miénk a világ összes ideje msotantól... kérlek többé ne hagyj el, azt már végképp nem bírnám ki. Annyiszor álmodoztam erről... és most végre valóság. - Olyan gyengéden és lágyan beszélt mint talán még soha, bármit megtett volna, hogy a macska többé ne hagyja magára, szinte már ő kezdett dorombolásba anak ellenére, hogy ember. - Ümmm.... nem vagy éhes? Van itthon étel... biztosan sokat koplalhattál, le vagy fogyva... még azt is megkockáztatom, hogy vékonyabb vagy, mint én. -tényleg aggódott érte. - Tudod nehéz... bármit is modnnaom... de mégsem bírok csendben maradni... kérlek tarts a karjaidban úgy ahogy régen, mintha a világ csak nekünk volna, mintha semmi más nem is számítana...
|
Nagyon eltelt az idő, sok a kihagyott év. Okou szerette volna visszatekerni az időkereket, hogy újra olyan fiatalok és naivak lehessenek, mint egykor, de mivel jól tudta, hogy erre nem képes, igyekezett minden apró változást megfigyelni Rolcas arcán. Olyan édes fiú volt... Bár még mindig olyan édes. Leült mellé az invitálásra, csüngött a száján megformálódott szavakon, végül ahelyett, hogy válaszolt volna, odahajolt megcsókolni Rolcast. Még mindig hihetetlennek tűnt számára, hogy nyolc év csak érettebbé tette az érzéseiket, a távolság csak arra volt képes, hogy beleolvassza a csontjaikba is a szerelmet, de Okuo bele akart merülni teljesen. Rolcas már nem az a cuki fiúcska volt, akivel olyan gyöngéden kell bánni, férfi lett, és társat is talált. Bár azt mondta, Okuoval akar élni, hogy Jonathan nem jelent számára annyit, mégis csak ott volt, és a kandúr valahol a lelke mélyén félt, hogy nem lesz elég jó a srácnak, végül csalódik benne.
Vagy ez valami más? Hiszen hányszor vágyta már a fiút...? De butaság lenne ilyen hamar és váratlanul. A romantikus történetek mindig itt rontják el, hogy nem adnak időt bennük egymásnak a szerelmesek. Mert hiába annyi év szerelem és vágy, megérinteni valakit a hozzá tartozás vágyával igenis zavarba ejtő. Úgyhogy a kandúr visszavonult és szégyenlősen elmosolyodott. Attól félt, ha nem keres kibúvót ebből a helyzetből, folytatni fogják, és talán nem is lesz annyira jó, mint amilyennek elképzelte.
|
[47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
