|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.12. 14:02 - |
Ez Kyo otthona. Ritkán jár haza, általában Jigsawra hagyja a házimunkát és a ház felügyeletét. Nem szereti, ha idegenek járnak a házában, ezért ritkán fogad vendégeket, akkor is inkább Andrew és Blasko jön hozzá. |
[229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Jigsaw nem vonakodott a segítségtől, habár ő maga is elbírta volna, de nem akart emiatt jelenetet rendezni. Úgy tűnt ahhoz kéepst, hogy mennyi mindent vett elég céltudatosan vásárolt, szerencsére nem volt túl nagya sor, így haamr fizetett és kereshettek egy padot ahol nyugodan beszélgethettek tovább.
- Ohh... hát igen az emberek már sok mindent kitalálnak manapság...- gondolkodott el, logikusnak tűnt amit Blasko tett. Habár abban is biztos volt, hogy egy idő után így sem vol képes folytatni a nyomozását. - Emlékszem... bár csake gyszer találkoztam vele régen. Megmutatta, hogy merre van a könyvtár... s mikor elmondam neki, ki a gazdám nagyon dühös lett...bár az okát ne tudom, ki nem állhatja Kyot. Ez már akkor is feltűnt... - vallotta be.
Érezte, ahogy a férfi egyre szomorúbb lesz, nem akart ártani Andrewnek, ezért kicsit elszégyellte magát. - Sajnálom... én.... nem akartam olyasmit mondani, amivel megbánthatlak, vagy felzaklatlak. Tudod sok mindent tanultam az érzésekről és a kizugárzásokról is míg oda voltam... így ha az arcodon nem is látni érzem rajtad... nem kellene ennyire magadra erőltetned egy érzést ami nem őszinte. - a félvér arca kissé elkomorult, elgondolkodott, majd úgy tűnt elhatározta magát valamiben. - Idővel... biztosan ráveszem majd, hogy újra felvegye veled a kapcsolatot. Rendbe kell tenni őt, meggyógyítani odabent... olyan érzés ez, mintha csak magamat látnám... talán épp ezért érzem úgy, hogy nekem kell megtennem... meg talán... vezekelni akarok ezekért az évekért... kicsit az én hibám is, bár azt mondta, ugyanide jutott volna, ha mellette maradok. Viszont a mostani valómban valóban hasznosabb lehetek a számára... de.. ez rád is vonatkozik. - nézett Andrewre komolysággal. - Nem felejtettem el semmit sem, hogy mennyit segítettél nekem régen... igazán hálás vagyok. Szóval ha bármikor segítségre vagy társaságra lenne szükséged... most már.. itt leszek. Egyébként köszönöm, sokat jelent számomra, hogy támogatsz. - állt fel. - De azt hiszem ideje mennem. Mindent köszönök. - s ha a férfi nem állította meg, hazafelé indult.
Útközben elmélázott a furcsa érzésen, amit odabent érzett... nem igazán tudta megfogalmazni, mi is az valójában. Érezte, hogy önzővé válik, amint a gazdájáról van szó, még Andrew sem számított, távol akarta tudni tőle... mégis eközben Andrewot is nagyon kedvelte, nem akarta becsapni, vagy ártani neki, szerette volna ha kibékülnek később, de most... csak ő akart fontos, lenni, az egyetlen.
Amint haza ért fülelni kezdett, úgy vélte gazdája még alszik, így elkezdett kipakolni, de még mielőtt a főzéssel bajlódott volna, ki kellett tisztítania a konyhát... az erejével könyebben és gyorsabban ment, mint azelőtt, hisz a rongyok, a szerek reptetése nem jelentett immár akadályt a számára. Olyan volt, mintha csak varázsolt volna, közben pedig alig hallhatóan dudorászott valamit. Teljesen bele is feledkezett, nem is vette észre mennyire eltelt az idő, habár már az étel is készült, a házat finom illat járta át, húsleves főtt az egyik fazékban, a másikban krumpli tanyázott, melyhez már készült a szósz.
 |
Andrew jobb híján segíteni próbált a cipekedésben, hátha Jigsaw engedte. Nem hitte, hogy a fiú felvásárol mindent, úgyhogy ahogy gyűlt a pakk, úgy vált a férfi is egyre meglepettebbé.
- Amíg nem volt nagyon veszélyes, ő figyelt titeket, majd drónokkal és hasonlókkal - árulta el csendesen. Ha Blaskóra gondolt, még mindig kellemetlen érzések járták át, holott hiányzott is neki egykori barátja. Szinte ugyanannyira, mint Kyo. - Emlékszel Setóra? - kérdezte. - Valamiféle bosszú hajtja és meglehetősen ügyes...
Nem esett jól azt hallania, hogy míg őt Kyo kiirtotta az életéből, Jigsaw szobáját fenntartotta, sőt, még limitet se állított be a kártyájára. Ha a srác nem volna becsületes, a pakkot, amit összevásárolt, a macskalényeknek adhatná, vagy fegyvereket vehetne nekik... Ráadásul Kyo biztosan nincs jól, ha hatalmas rumliban él, korábban egy percig se viselte el.
- Remélem, tudsz hatni Kyóra - sóhajtotta. Elfáradt a szomorúságtól, ami felébredt benne. Mennyi eltemetett emlék, mennyi aggódás és fájdalom, mennyi lézengő év... Ha Kyo jobban örül ennek a félvérnek, nem is érte meg várni rá. Blasko vajon azóta talált párt? Boldog? Hiszen valahol nagyon is vonzó volt, ahogy udvarolt neki... hogy félrerakta az elveit a boldogság reményében... Erőtlenül rámosolygott Jigsaw-ra, majd finoman meglapogatta a vállát. - Támogatlak. |
Jigsaw bólintott. - Köszönöm. - Látszott rajta, hogy kissé megkönyebbült. - Örülök... elszoktam mostanában a magázódástól... de mivel régen magáztalak, úgy gondoltam ez a megfelelő most is. - adott rá magyarázatot, majd figyelt, minden egyes részletre kíváncsi volt.
Lassan eljutottak az üzletekig és Jigsaw automatikusan egy élelmiszer bolt felé vette az irányt, s míg figyelmesen hallgatta a férfi mondandóját, keze már pakolta be az alapanyagokat. Úgy gondolta, ha már eljött vásárolni, több napra valót is visz.
- Nem veszekedtünk. Kicsit feszült volt a hangulat, és... gondolom egy darabig így is marad, de ez ellen nincs mit tenni... és azt sem tervezem, hogy msotantól elrejtem az erőmet. Már tudom kezelni, szeretném ha evvel ő is tisztában lenne, nem akarom, hogy veszélyesnek tartson, tényleg szeretném támogatni. - szemeiben őszinteség tükröződött Ezután már csak hallgatta Andrewet, s elképzelte amit mesélt neki. Nem tudta hogy bonyolódhattak ennyire össze a szálak, de valamiért legbelül örült, hogy most csak ő van gazdájának. Persze ezt nem mondhatta ki hangosan.
- Szóval Blasko figyelt engem egy darabig? Hát igazán tehettséges azt hiszem... ennyi macska körül, nem félt, hogy elkapják? Veszélyes lehetett... én rendben voltam... az elején még kicsit féltem.. de szép lassan minden a helyére került. Meggyőztem őket, hogy kerüljék el Kyo házát, a szolgálataimért cserébe, de reméltem, hogy neked sem esik bántódásod, örülök hogy vele voltál amíg tudtál. Hallottam,hogy a cég... most nem megy túl jól. Hogyan lehetne azt a srácot megállítani? - látszott rajta, hogy komolyan elgondolkodott a dolgon. - Minden esetre a házra ráfér egy jó alapos takarítás, ha más nem, hát az a kupleráj biztos elijeszti az embereket... pedig ez egyáltalán nem volt rá jellemző. - sóhajtott. - Meglepett... a szobám ugyanúgy volt, ahogy hagytam, mintha el se mentem volna... őszintén szólva jól esett. - pakolt le még pár holmit a polcról.
- Azt hiszem jelenelg nincs oylan állapotban, hogy rólad kérdezzem, de igyekezni fogok, talán idővel rá tudom venni, hogy vegye fel veled a kapcsolatot... viszont addig is, szeretném ha rám bíznád, és segítenél... meg tudom csinálni... tényleg... csak idő kell hozzá és egy kis tanácsadás amikor szükséges. Szóval... mit gondolsz?
|
- Úr... - mondta ki szinte játékosan. - Hagyd - kérte. - Szerintem nincs szükség ezekre a formalitásokra közöttünk.
Meglepte, hogy a fiú rögtön belevágott a téma közepébe, hogy gondolkodás nélkül válaszolt minden kérdésre. Bizalmat érzett Jigsaw felől és örült, hogy korábban megkérte, hogy mellőzze a formalitásokat. Furcsa volt számára, hogy a srác ennyi év után is nyílt és őszinte volt vele, hogy úgy beszélt hozzá, mintha csak két hete találkoztak legutóbb, de végtelenül örült neki. Aztán elképzelte Kyót, amint döbbenten fogadja Jigsaw-t, s Andrew-nak mosolyra húzódtak az ajkai. Már határozottan biztos volt benne, hogy a kandúr bátrabb, mint valaha, és ez kifejezetten tetszett neki.
- Nem veszekedtetek Kyóval, ugye? - kérdezett rá a biztonság kedvéért, bár elszomorította egy kicsit , hogy egykori barátja semmit sem mondott róla. Sejtette, hogy így lesz, főleg ismerve Kyo büszkeségét, mégis leolvadt szájáról a mosoly. - Sok minden történt... - sóhajtotta, majd elindult a fiú után. Látszott rajta, hogy elkomorodott, de nem hagyott sok időt, s belekezdett. - Miután elmentél, Blaskót ráállítottam a keresésedre és Kyót ápoltam. Zemuro folyamatosan kereste Kyót, aztán összebalhéztam vele, mikor elegem lett. Nagyjából két hétig bírtam - tette hozzá beleélve magát a helyzetbe. - Állandóan csöngött a telefon. Állandóan! És ha ez nem lett volna elég, napi szinten átjárt, nekem meg az ideg futkosott a hátamon. Kyo felépült lassacskán, Blasko nyomon követett téged, amennyire lehetett, és rengeteget voltunk együtt. Aztán... nyílt vizekre evezett, hogy úgy mondjam - mesélte nehézkesen. Úgy hitte, Jigsaw segíthet nekik, hiszen biztos volt benne, hogy mindannyian szenvedek ettől a cirkusztól és viszonozni is akarta a nyíltságát is. - Mindig is Kyóval foglalkoztam, rá figyeltem... Mindig is ő érdekelt, erre egyszeriben ott találtam magam egy félreérthetetlen helyzetben Blaskóval, és megzavarodtam. Persze mielőtt egyáltalán levegőhöz jutottam volna, Kyo ordítva kihajított minket a lakásából és azóta sem hajlandó beszélni velem - tette hozzá fanyar mosollyal, bár sütött róla, mennyire bántja őt ez. - Ha ez nem volna elég, Setokino ugyanebben az évben kezdett dolgozni Kyo teljes tönkretételén, amivel meglehetősen jól halad tudtommal - zárta ezzel a vallomást. |
Először nem is vette észre Andrewet, csendesen várakozott és nézte az előtte elhaladókat. Volt aki össze súgott mögötte, de nyíltan már senki sem mert megjegyzéseket tenni, ezt jó jelnek vette, hisz régen nem egyszer volt, hogy meg is dobálták, de a háború talán az ebereket is félénkebbé tette, legalábbis nyílt terepen.
Mikor oldalra tekintett, végre megpillantotta a férfit, így elrugaszkodott a faltól és szembe fordult vele, míg oda nem ért hozzá. Jól megnézte őt is, szinte alig változott valamit, talán csak több ránc lett a szeme körül, de az is elhanyagolható volt. Úgy érezte, mintha csak vissza csöppent volna a múltba egy pillanatra, de ahogy Andrew rá mosolygott, egyből vissza zökkent, s nem félt vissza mosolyogni rá. - Üdv... Andrew úr. Hát... az a szerkezet szinte megsüketít, szóval... úgy gondoltam... meg amúgy is jobb személyesen. Ahh a kérdéseire válaszolva. A gazdám azt hiszem igencsak meglepődött, hogy megjelentem. Éreztem rajta félelmet is, mégis beengedett a házba, aztán... szó szót követett,míg nem megállapodtunk abban, hogy maradok - mondta könnyedén. - Persze ez kicsit sem olyan, mint régen... vagyis nem tudom... a háború ideje alatt mind a ketten más irányba indultunk. Én egy kicsit megerősödtem, úgy érzem ő szúrósabbá vált, de nem mesélt Önről... sem a többiekről. Úgy gondoltam Ön többet tud nekem mesélni, hogy mi is történt pontosan. Mert... kíváncsi vagyok rá. - indult el közben a boltok felé, hogy elkezdje a bevásárlást. - Viszont arra is kíváncsi avgyok, ön hogyan élte meg? - szép lassan szeretett volna mindent megfejteni.
|
Rengeteg kérdés fogalmazódott meg Andrew-ban azokon túl is, amiknek hangot adott, de leginkább az foglalkoztatta, hogy érte el Jigsaw, hogy Kyo megbocsásson neki és befogadja. A férfi ugyan nem haragtartó, de egy komoly csalódás után végleg elvágja a szálakat, nem biztosít második lehetőséget, épp ezért nem hajlandó vele sem szóba állni. Vajon a fiú mit tett vagy mondott? Vagy Kyonak már szüksége van valakire? Mindenesetre örült, hogy Jigsaw a gazdájának szólította, ez Andrew számára jót jelentett. Szeretett volna a fiúval beszélgetni, az is érdekelte, mi történt vele a háborúban, de megértette, hogy a telefon borzalmas, emberi fül számára hallhatatlan zaj miatt rövidre zárja a beszélgetést. Szívesen találkozott volna Jigsaw-val, úgyhogy rögtön ment is készülődni, amint lerakták a kagylót.
Laza inget és zakót vett, kivételesen egy elegáns farmernadrág mellett döntött, s orrára biggyesztette az elmaradhatatlan, kerek szemüveget is, mely óvta szemét a túlzottan erős napfénytől. Szerencsére már nem kellett folyton viselnie, javult annyit a látása Nem akart késni, ezért taxiba ült. Mire odaért, Jigsaw a falnak dőlve várt rá. Megváltozott, ez azonnal feltűnt a férfinek. A testtartása és a pillantása is sokkal magabiztosabb lett, mégis volt benne valami, ami a régi, sebzett kölyökre emlékeztette Andrew-t. Ő alig változott, a haját még mindig ugyanúgy vágatta, és miután fizetett a sofőrnek, könnyed mosollyal szállt ki az autóból, hogy a sráchoz lépdeljen.
- Szia - köszönt neki elégedetten. - Örülök, hogy feldobtad, hogy találkozzunk. Jól nézel ki. |
Andrew kitörő öröme és lelkesedése meglepte, de egy dolog jutott csak hirtelen az eszébe, aminek hangot is adott. - Ön semmit sem változtt. A gazdám most alszik, szóval csak halkan tudok válaszolni. Ez a készülék még midnig idegesítő, de azért hasznos. - tette még hozzá. - Haza jöttem. - válaszolta könnyedén, majd mit sem törődve a többi kérdéssel egyszerűen csak pár tényt közölt. - Én... elmegyek bevásáolni, olyan negyed óra múlva leszek a boltoknál. Szeretném, ha eljönne, ott könyebben tudnánk beszélgetni, ha... önnek is megfelel. - várta a választ, reménykedett abban, hogy Anrew helyeselni fog rá, és tudnak találkozni, ha ez így történt akkor pontosított még a találkozó helyén, elköszönt és készülődött.
Felvett egy kabátot és egy bakancsot, ami még az övé volt, most sokkal magabiztosabban hordta őket mint régen. Céltudatosan ment a megbeszélt hely felé, zsebében azért szorongatta a kis kártyát, mintha csak az élete múlt volna rajta, jó érzés járta át a kandúrt, egy ilyen kis apróság miatt is. Végül elért a ponthoz, amit kijelöltek a férfival, hátát a falnak vetve várta, kicsit korábban ért oda, de ahogy körül nézett... szinte semmi sem változott azon kívül, hogy a falak kopottasabbá, színtelenebbé váltak, a körülöttük bóklászóbb pedig talán még inkább azzá. Nem lehetett letagadni azt az elmúlt 8 évet. Jigsaw maga is jól tudta, hogy újra ki kell építenie a bizalmát Kyoval, nem kaphatja vissza csettintésre. De türelmes cica volt, ideje pedig rengeteg.
|
Andrew őszintén meglepődött, hogy Kyo hívta. Hány éve is, hogy nem beszéltek? Számát se tudta, pedig hiányzott neki régi barátja. Próbálta néhányszor rendezni a helyzetet, de a férfi durván reagált, nem egyszer le is rázta, és egy olyan helyzetbe küldte vissza, melyben benne sem volt. Felvegye? Alig hezitált. Ha Kyo végre békülni akar, hát nem áll az útjába. Vagy elhamarkodta, nem kellene ennyire könnyen adnia magát? Már a kezét a telefonkészüléken tartotta, mikor ez átvillant az agyán, majd arra jutott, butaság ezen gondolkodni, lényegében mindegy, ki adja be előbb a derekát, hiszen mindkettejüknek be kell. Kyo túl büszke ehhez, hát megteszi ő az első lépést. Felvette.
- Szia. Rég beszéltünk - üdvözölte a férfit, ám nem ő, hanem egy ismerős, még régebben hallott hang válaszolt. - Jigsaw?! - rikkantotta örömmel. - Istenem, el sem hiszem! Hogy kerülsz te oda? Kyo nem rémült halálra tőled? És elfogadta a bocsánatkérésed?! - dőltek belőle a kérdések hirtelen.
 |
A félvér biccentett, majd hozzá tette. - Rendben van. - simogatta a lelkét, hogy Kyo jónak tartotta a főztjét, úgfy gondolta képes lesz olyat alkotni most is, bár ha őszinte akart lenni magához, már rég nem főzött ekkora intenzivitással. Elképedt azon, hogy a kártyája még megvan. - Köszönöm... Pihenje ki magát uram, jó éjt. - mondta, s hagyta, hogy gazdája távozzon, felment a kártyáért, de rég érezte már tapintását, megrohanták a régi emlékek, s hogy akkoriban mennyire hadilábon állt gazdájával, anak ellenére, hogy sokkal többet megengedett neki, mint amiről más macskalények csak álmodhattak volna.
Miután várt egy kicsit s megbizonyosodott róla, hogy Kyo már az igazak álmát alussza, a telefonhoz sétált. Körbe nézett, s kutatgatott, hátha megleli a telefonszámot. Már épp feladta volna, mikor eszébe jutott, hogy belessen a telefontartó alá, s ott egy cetlin meg is találta az elérhetőséget. Hirtelen nagyon izgatott lett, de idegeskedett is... megint megtorpant pár pillanatra, majd tárcsázott, s várakozott, kicsit már okosabban mint az első esetnél, távolabb tartva magától a telefont. Nem volt benne biztos, hogy Andrew felveszi, hiszen kyo számát jelezte i a készülék, s abban sem volt biztos, hogy Andrew túlélte a háborút. Szíve hevesen dobogott, ha végre felvette valaki, de nem Andrew akkor őt kérte a telefonhoz, s reménykedett, hogy nem fog olyan választ kapni, hogy már nincs az élők sorában, ha mégis ő volt, akkor kis fáziskéséssel, de bele szólt.
- Hallo... Andrew úr... Jigsaw vagyok. - kicsit halkan beszélt, nehogy Kyo felébredjen és meghallja, na meg várta, mit is fog ez kiváltani a túloldalon lévőben.
|
Mit szeretne enni? Ezen alaposan el kellett gondolkodnia, mert bármilyen ételt meg tudott rendelni. Vagyis... Nem, barmilyet nem.
- Olyat készíts, amit nem lehet rendelni. Valami háziasat - kérte végül. - Remélem, még mindig olyan jól főzöl - tette hozzá immár erőtlen mosollyal. Kezdte legyűrni az alkohol végleg, mégsem kért segítséget. - A hűtőben biztosan nincsenek hozzávalók, maximum bor és sör. Menj nyugodtan. A hitelkártyád a szobádban, az asztalod fiókjában van, tudod használni.
Vagyis az eltelt nyolc év alatt nem csupán fenntartotta, hanem néha használta is, mintha visszavárta volna Jigsaw-t. Bár... sokat gondolt rá, hogy felvesz valakit a helyére, csak a lélek nem vitte rá. Újra megbízni valakiben, betanítani... Főleg azután képtelen volt rávenni magát, hogy Seto elkezdte támadni őt, tönkretette a jóhírét, majd Andrew mást választott helyette. Elvesztette a bizalmát, na.
Ezektől a gondolatoktól csak belesajdult a feje, úgyhogy inkább elment és lefeküdt pihenni. Az az ágyneműcsere istenien hangzott, majd le is fürdik hozzá, de egyelőre beérte a régivel. |
Jig figyelte gazdája vonásait, testhelyzetét, mozdulatait, ahogy megrázt a kendőt, s ahogy ismét a tarkójára helyezte. Rég volt már, hogy így láthatta, vagy hogy egyáltalán látta volna, így újból meg akarta ismerni, mert számára is világossá vált, ez a férfi már nem ugyanaz, mint akkor volt. Kyo nem vonta őt felelősségre, aminek örült, talán nem is hargudott rá annyira, mint azt nemrég hitte, sokkalta bensőségesebbnek réezte ezt a hangulatot, mint az ajtóban.
- Ez attól függ, önnek mit jelent... én jobban bízom a saját főztömben, készítek valamit önnek, mit szeretne enni?. - kérdezte csak, s közben figyelte a férfi kissé tétova mozdulatait, nem akarta sárba tiporni a büszkeségét, így csak akkor segített be esetlegesen, ha Kyo járása bizonytalanná vált, vagy ha ő maga kérte. - Rendben van, vissza teszem a helyére, ha bármit elveszek... - ígérte, s tekintetét nem vette le gazdájáról, figyelt, fülelt, hogy bármiben ha kell segítségére lehessen. - Ha aludt egy kicist, utána lecserélem az ágyneműt, de addig is főzök majd valamit... mit szeretne enni? Van konkrét kérés? Lehet, hogy kimegyek majd alapanyagokért, ha nem lesz itthon megfelelő... - tette még hozzá arra az esetre, ha a férfi felébredne és nem találná.
|
Kyo felidézte azt az időszakot, mikor kórházba került és Jigsaw az erejével megemelte őt. Valóban félt a fiútól, és ezért el akarta küldeni, de már nem érez félelmet. Talán túlfélte magát. Talán a tudat, hogy bármikor eltörheti, mint egy ropit, ha mégis bántani akarná őt a kandúr, semlegessé tette őt a félelemre. Nem tudta, mindenesetre abban határozottan biztos volt, hogy egyáltalán nem fél. Sőt, az sem zavarja, hogy Jigsaw mellette ült a kanapén. A háborúban sok minden történt, az életében még több... Úgy fest, teljesen mindegy, van-e macskafül az illető fején, vagy sincs, lehet jó és rossz egyaránt. És úgy tűnt, Jigsaw jó akart lenni, amit Kyonak értékelnie kellett. Mármint nem érezte ezt olyan nagy kötelességnek, magától értetődőnek festett, hogy némi elismerést. A tarkójára tett kendőt kissé meglengette a levegőben, hogy hűljön, majd visszatette, csak azután kezdett beszélni, de megint több másodperc eltelt, miután Jigsaw elhallgatott.
- Mindenképpen ide jutok, ha maradsz, ha nem - közölte a sráccal, s ezzel le is zárta a témát. - Mindkettőnek örülnék - ismerte el. - Rendelt ételt eszem évek óta, nem tudom, az számodra rendesnek számít-e - tette hozzá fanyar mosollyal. - Ha a takarítás miatt el is mozdítasz bármit, kérlek, oda tedd vissza, ahol volt. Még mindig gyűlölök keresni egy dokumentumot, mert nincs a helyén - magyarázta ezt már őszintébb mosollyal, miközben felkelt a kanapéról. Próbált kicsit viccelődni Jigsaw-val, bár egyre inkább érezte, hogy le kell dőlnie. Megszédült az alkohol miatt, de úgy gondolta, egyedül is eljut a hálóba.
 |
Jigsaw fülei felpattantak, majd bólintott és leült, őszintén várta a felelelet, nem épp erre számított, de a férfi kimondta,amit ő maga is gondolt , erre csak bólintani volt képes. Annyira rá akart kérdezni Adrewra és azokra az emberekre akik akkor körbe vették ,mégse vitte rá a lélek, úgy gondolta ezekről a férfi tudatosan nem akar beszélni. De ekkor bevillant az agyába, hogy Kyo tudta nélkül is fel tudná talán kutatni legalább Andrewt, a többiekkel nem igazán találkozott, nem is álltak túl közel hozzá. Esetleg a telefonszáma még mindig ott van a telefonnál ahol régen is... habár ebben nem volt olyannyira biztos. - Nagyon sajnálom uram... tudom, hogy ön mellett kellett volna maradnom... de hogy őszinte legyek nagyon megijedtem. Már akkor is kedveltem önt, sose volt hozzám kegyetlen, nem bántott, mégis mikor kiderült az erőm, úgy tűnt, valóban el akar dobni magától.. aznap mikor bementünk önhöz a kórházba, Andrew úr meg akart nyugtatni, hogy ez nem így van csak megijedt és jelenleg képtelen reálisan gondolkodni, én mégis... nem hittem ebben. Féltem, hogy ugyanaz lesz, mint régen, hogy megint elhagynak, eldobnak... most úgy gondolom... elnézést kell kérnem, amiért nem hittem önben. Tényleg nagyon sajnálom, de... most már önnel maradok. Nem kell aggódnia, nem ahgyom el. - nem tudta ez mennyire megnyugvás Kyo számára, vagy ér e neki valamit, mégis ki akarta mondani. Természetesen mindig is meg akarta hálálni a kedvességét, ezért is nem hagyta a macskáknak, hogy kárt tegyenek a férfiban, most mégis úgy érezte, enélkül is tönkre mentek a dolgok.
- Szeretné, hogy megágyazzak önnek? Vagy főzzek valamit? Evett msotanában rendes ételt? - kérdezte komoylsággal, szerette volna ha Kyo kicsit valóban össze kapja magát, hisz úgy tündökölt annak idején... az a régi fény talán még mélyen ott volt a szemében és Jigsaw látni akarta újra igazán agyogni. - Ohh és még... eg akartam kérdezni, hogy a dolgozó szobában, hozzá nyúlhatok e a papírokhoz. Szeretném őket átrendezni, emlékszem... régen ezekre igen kényes volt, nem akartam az engedélye nélkül kutatni.
|
Hálás volt azért, mert a fiú nem mutatta ki sem a döbbenetét, sem a csalódottságát, sem esetleges lenézését, csupán szolgálatkészen elment azért a pohár vízért. Furcsa volt számára, hogy nem egyedül kell túlvészelnie ezt a helyzetet, hanem ott van Jigsaw, ráadásul segít is neki. Kifejezhetetlenül hiányzott neki valaki, akivel az üzleti dolgokon kívül válthat pár szót, aki segít neki egy keveset, aki eltereli a gondolatait. Vajon meddig fogja bírni ennyi év magány után? Vagy Jigsaw sokall be előbb? Nem tartotta kizártnak. Tudta ő is, hogy nem él normális életet, de nem volt miért változtatni. Bár abban sem volt biztos, hogy képes lenne rá. Egyáltalán akar? Talán. Még nem döntött.
Lassan ivott. A víz kellemes volt, szinte felfrissítette. Érezte, hogy harcba száll majd minden panaszával, és ha győzni nem is lesz ereje, valamennyit javít majd a helyzeten, s ez már biztatólag hatott Kyora. Mikor visszaadta a poharat, a kandúr egy átnedvesített kendőt nyújtott felé, mely őszintén meglepte a férfit, milyen jó ötlet.
- Kösz - mondta kurtán, aztán a javaslat szerint a tarkójára helyezte a kendőt. Nagyon hidegnek tűnt, de nem kényeskedhetett tovább, úgyhogy ott hagyta. - Ülj, persze. Nem kell megkérdezned - tette hozzá, majd hosszasan hallgatott. Mit kéne mondania? Fontolgatta egy darabig, de rájött, hogy például Andrew-ról, Blascoról és Zemuroról nem akar beszélni. Lehet, hogy jót tenne neki, de nem bír. - Tönkrementem minden formában - mondott végül ennyit.
|
| Kyo elfogadta a kezét, a félvér megrebbentette a fülét, ahogy szwmük tükre találkozott,de csak csendben felsegítette. Régen ő volt a gyengébb, vissza emlékezett mennyiszer is próbálta őt rendbe szedni a férfi, úgy gondolta most talán rajta a sor, most neki kell vigyáznia Kyora, míg össze kapja magát.
- Máris hozom. - biccentette meg fejét szolgálatkészen és az italért indult. Közben mindenfélén járt az esze, de leginkább azon, hogy hogyan tudakolja meg gazdájától, mégis mi történt vele az elmúlt időszakban. Vitt neki egy kis vizet, és egy szövetzsebkendőt amit benedvesített. Ahogy vissza ért, már át is adta a poharat. - úgy gondoltam... jó tenne, ha ezt a tarkójára tenné, - javasolta miközben átnyújtotta a kendőt. - Leülhetek ön mellé? Igazából... szeretném tudni mi történt önnel, amíg távol voltam... elmesélné nekem? - farkincája kissé idegesen tekergett mögötte, várva a választ. |
Csend lett, és ő kínosan érezte magát. Szédült, a gyomra felkavarodott, a feje megfájdult. Ráadásul Jigsaw is megkérdezte, jól van-e. Már hogy lenne jól?! Halálra rémült, rosszul lett és felsült a macska előtt! Nehezére esett felnéznie rá, de megtette, majd a segítő jobbot is elfogadta, mert együl, sajnos, nem volt benne biztos, hogy fel bír tápászkodni. Teljesen kiütötte ez a riadalom, muszáj volt elheverednie a kanapén, s mikor ez megtörtént, megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Hozz egy pohár vizet - kérte a kandúrt. A hangja erőtlen volt és hallatszott rajta, hogy gazdája nincs épp jól. Persze Kyot elég rosszul érintette, hogy hirtelen ilyen nagyot fordult a helyzet, úgyhogy kényszeredetten felült a kanapén, lehunyta szemét, s úgy próbálta magában tartani a gyomra tartalmát.
|
A félvér látta, hogy gazdája nincs épp a helyzet magaslatáígy kijelentése majdhogynem süket fülekre talált, habár nem is nagyon várt többet, oylasmit akart jelezni felé, hogy már nem kell tartania a vér látványától ilyen szempontból, mert többé nem okoz magának fájdalmakat.
Először csak körbe nézett a helységekben, hogy mégis hol kellene kezdenie, végül úgy döntött, ha gazdáhjához jönnek üggyfelek, fontos lenne az irodában kezdenie a takarítást, az iratok rendezését, de csak úgy nem mert neki látni, mégis csak fontos, magániratok is lapulhattak bárhol, így úgy gondolta megbeszéli vele, de mivel tudta, hogy jelenleg nem teljesen beszámítható, így tovább nézelődött, mit is tehetne, hol is fogja meg a dolgok elejét. Tipikusan abban a szituációban érezte magát amikor a túl sok feladat hatására az ember inkább ledől aludni. Ekkor hallotta meg a fegyver hangját, hirtelen ő is megjedt, nem értette mi történik, beszaladt a szobába, ekkor tűnt fel neki, hogy csak a televízió hangos zaja, láttta hogy Kyo hogy reagál rá, így megkereste a távirányítót és egyszerűen csak kinyomta a televíziót. - Uram... jól van? - nem igazán mert közelebb menni hozzá, ebben a szituációban nem tudta, nem e nézi ellenségnek, de letérdelt, hogy a férfi ne lásson benne potenciális veszélyforrást. Milyen furcsa volt ez az érzés, mintha csak felcserélődöttek volna a szerepek, a macska-egér játékban. Úgy gondolta, míg ő végre lélekben erőssé vált, a gazdája legyenglt. Szeretett volna segíteni neki, ne tudta, hogy vajon emgteheti e ... de végül felé nyújtotta a kezét, hogy felsegítse a földről.
|
Lassanként fogyott a wiskey, s a természet hangjába a fenti zuhanyból jövő halk neszezés vegyült. Kyot belülről kezdte melegíteni a tudat, hogy már nincs teljesen egyedül, még ha csak egy kóborló macska is lett az élettársa. Szinte sajnálta, hogy ennyire keveset hall a mozgolódásából, mert úgy érezte, Jigsaw jelenléte egy biztos pont volt abban az űrben, amivé az élete változott apánként. Észre sem vette, hogy telt az idő, s szédülni kezdett. Aztán megjelent a fiú a régi ruháiban, melyek immár hozzásimultak a testéhez, és elújságolta, hogy már nem rágja a száját. Nos, ennek örülnie kellett volna, de csak akkor fogta fel a bejelentés jelentőségét, mikor már a kandúr elment a dolgára. Mekkora idióta, egy háborúra volt szüksége, hogy az elfojtását kezelni tudja - gondolta magában szinte jólesően, majd helyezkedni kezdett a kanapén. Sikerült ráfeküdnie a távirányítóra, mire a tévén váltott a természetcsatorna valami akciófilmre, mire a nappaliban csiripelő madarak hangját átvette a géppuska ropogása, Kyo pedig a rémülettől üvöltve ugrott fel a kanapéról. A szédülés ekkor vált élessé, nekiesett miatta a dohányzóasztalnak, majd elterült a szőnyegen. Még kellett a férfinek néhány másodperc, míg felfogta, hogy nem rá lőnek, hanem a tévében, de addigra már védekezőn takarta magát a kezével.
|
Bólintott, ő is úgy gondolta, most már mindegy is, mély levegőt vett és elindult a szoba felé, mégis nagy félelem volt közben a szívében. Lassan lépkedett felfelé a lépcsőn, meg megnyikordultak a fokok, ez olyan érzés volt, ami nosztalgikussá tette az egészet, már nem félt annyira, mégis heves szívveréssel nyitotta ki az ajtót. Megnyikordult, meg kell majd olajozni. Gondolta magában, majd belépett. Még a függöny se volt elhúzva, a nap bágyadt sugarai bevilágították a helyet. Emlékek rohamozták meg, annyi félelmet keltő, annyi magányos, és annyi biztonságot adó emlék... hirtelen eszébe jutott valami, azonnal közölni akarta Kyoval, de el is hesegette a doolgot. A szekrényéhez ment ahol még ott voltak régi ruhái, reménykedett benen, hogy még jók rá. Ezeket is mind a férfitől kapta, s akkor még fel sme tűnt mennyire szerencsés is.. saját szoba, ruhák... az akkori énje most már szégyenlené ahogyan viselkedett. Magához vett egy törülközőt és megrohamozta fürdőt, a zuhany csobogása elnyomott körülötte midnen más zajt. Rég fürdött már ennyire jól eső meleg vízben, mintha csak életet akart volna adni neki. Jó pár percig folyatta amgára, amjd hajat is mosott, s lezsappaozta a testét. Végül kilépve megtörülközött, megszárította a haját, bele bújt régi, de még viszonylag passzos ruháiba, habár kicsit feszültek rajta, mégse tűntek rossznak, inkább csak kihangsúlyozták alakját, már nem volt az a csontkollekció. Végül megfésülte magát, össze rendezte haját és Kyohoz lépett. - Sajnálom, hogy megzavarom... de szeretnék elmondani valamit... - mély levegőt vett, gyorsan és biztosan akarta közölni. - Én... már nem harapom véresre a szám, - ez amolyan semmiylen információ lehetett a férfi számára, mégis Jignek sokat jelentett elmondani, sokáig tartott amíg levetkőzte ezt a rossz szokását, még emlékezett arra, mennyire mérges volt rá, mikor azt csinálta. - Csak ennyi... - mondta kissé zavartan, majd távozott is, sok dolga volt még és hozzá akart kezdeni.
|
Kyo az összerakott dokumentumokkal a kezében, csodálkozó grimasszal az arcán fordult vissza Jigsaw felé. Szóval a kandúr hagyott neki egy levet, amit Andrew nem adott át? De hát miért nem? Feledtébb furcsállta és legszívesebben felhívta volna a férfit kérdőre vonni, egy ilyen fontos dolgot hogy nem volt képes odaadni neki, de nem akart vele beszélni.
- Nem változtat semmin, hogy írtál - közölte végül, bár maga sem tudta, ezt megnyugtatásnak szánta-e. - Minden a helyén van - engedte útjára a fiút, azzal a hálószobájába vitte a dokumentumokat. Belegondolva maga sem tudta, miért nem Jigsaw szobáját használta raktárnak, miért a magábéba tette az aktuális munkákat és miért a pincében tárolta az összes többit. Furcsa mód sosem jutott eszébe bemenni a kandúr szobájába...
Mikor újra megjelent a nappaliban, bekapcsolta a tévét és leült a kanapéra a wiskey-s üveggel természetképeket bámulni, a természet hangjait hallgatni. Nem akart gondolkodni, ezért eleinte félpercenként ivott egy kortyot a nedűből.
|
[229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
