|
Témaindító hozzászólás
|
2010.02.26. 22:54 - |
Andy él itt a szüleivel és persze legkedvesebb barátjával Teisannal... a család elég nyitott, mindig pezseg náluk az élet.
|
[264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
Andy mélyet sóhajtott, ahogy a házhoz ért. Csak pár nap telt el... mégis annyira távolinak tűnt... az otthona, a régi élete... habár msot nem emiatt volt itt, bekopogott. Senki sem válaszolt, így kis várakozás után a pótkulcsért ment, amit mindig az ajtó melletti cserepek alá rejt, hogy éppen hova azt mindig változtatja. Kinyitotta hát az ajtót, de csak a csend fogadta üres és néma ,hallgatag szobák, a fiú nagyot nyelt, de érezte, hogy Woody elvitte magával Teisant, miután látta a kipakolt holmikat, egyre bizpnyosabbá vált számára. Elment lezuhanyozni, már napok óta nem tudott így ez most különösen jól esett a számára. Ahogy kész volt felkapta a telefonját és írt egy sms-t barátjának. Nem tudta, hogy segíteni fognak e neki, főleg Teisan haragjától félt, mégis valahogy bízott bennük, hitte hogy eljönnek és segítenek neki. Össze szedett pár holmit, amire úgy gondolta szüksége lehet, amjd neki is indult, hogy mihamarabba a helyszínre érjen.
Folytatás: Magasles |
- Rendben van, nem hozom fel többet... kivéve ha majd esetleg te szeretéd nekem felhozni... bármikor megbeszélhetjük ami nyomja a lelked. - ígérte - és... persze ez természte folyamat, de most a jövő felé kell tekinteni... csak ne hibáztasd magad ha folyton eszedbe jut, a lélek gyógyul a leglasabban.
- Ahova megyünk nem kell félned attól, hogy bajod lesz tőle ha kimondasz vaamit. Mi tényleg egy nagy család vagyunk, és te is ennek a családnak a részese leszel. - magyarázta. - Így igaz bízom benned,szóval te is bízz magadban - kacsintott rá, időközben megérkeztek, így leparkolt. - Vedd le a parókát mielőtt kiszállunk... berejtjük az ülés mögé. - s ha teisan levettte, a férfi valóba elrejtete.
- Megjöttünk. - szállt ki, egy két gyerek már az autót észre vette így az ablakból integettek nekik. - Menjübk be. - invitálta a kandúrt, s ahogy beléptek az árvaházba,szinte tódultak feléjük a gyerekek. Ahogy Woody megjósolta Teisant is össze vissza ölelgették és kérdezgették honnan jöttt velük marad e, megsimogathatják e a fülét.
/Folyt köv to város > Árvaház/
 |
Duzzogó kisgyerekként kibiggyesztette az ajkát. Túl sok igazság volt abban, amit Woody mondott. Rossz volt ezekkel szembesülni.
- Igen... de ne beszéljünk már többet Andyről. Elegem van ebből az egész históriából - mondta türelmetlenül fújtatva. Azért pár perc múlva hozzátette - biztos csomó idő lesz, mire feldolgozom. Végülis az életem volt. Ezek nem mosódnak ki senkiből nyomtalanul... a megszokások, a múlt, az érzések, sérelmek, meg minden.
Bólogatott. Most nem akarta azokat a hibákat elkövetni, mint régen.
- Kimondok mindent - felelte - bár macskaként ez nem a legjobb életbiztosítás.
Beült a kocsiba. A tükörben meglepődött saját cicafül nélküli arcán. Hiába volt a fejében, hogy ő most ember, a látványt még nem szokta meg.
- Ha te így bízol bennem, akkor én is elhiszem, hogy valami jó fog ebből kisülni - mondta, s hátradőlt az ülésben.
 |
- Semmi baj... nehéz idők lehettek neked is, és senkivel sem volt, akivel megoszthattad volna a bajaid.. csak Andy... - elmosolyodott ahogy a kandúr kiborult. - Látod, pont erről beszélek... kezded érteni. Én egy szóval sem mondtam, hogy ezek a dolgok pozitívak, de látod miylen szépen hangzanak? Te is azon agyaltál eddig, Andy tényleg ennyire szeret engerm? Mekkora becsben tart... miylen fontos vagyok... én se tehetek mást, nekem is fontosnak kell, hogy legyen, szeretnem kell... de valóban ezt akartad? - remélte, hogy a macska rájön, ő végig erre próbálta rávezetni. - Belekapaszkodtatok egymásba, kényelmes volt, de nem jó... Andy is csak talán akkor ismerte fel, mikor rájött, hogy elveszíthet, pont azért akart ő menni és küldött érted engem. - tette a vállára a kezét. - Teisan... Andy nem ellökött magától hanem elengedett... és szeretném ha idővel te is el tudnád engedni azt az életet ami már elmúlt. Eddig szinte nem is éltél, én megmutatom neked, hogyan is lehet valójában szárnyalni. Arra kérlek, próbálj meg neki is megbocsájtani, és elengedni őt... de mondj ki mindent ami fáj, vagy zavar... akkor is ha fájdalmas, akkor is ha csak dühből jön. - indult el a kocsi felé, mitán beültek gyújtást adott, majd még Teisanra nézett, mielőtt elindult. - Készülj fel, hogy tutira körbe fognak ugrálni majd, de nem kell tartanod tőlük, csak gyerekek akik... kaptak egy új játszótársat... - avval elindult.
|
- Nem nagyon emlékszem - vallotta meg bűnbánóan - annyi minden történt... és sokminden kiesik. Ne vedd magadra. Lyukas az agyam.
Nagy levegőt vett és hosszasan engedte ki, míg Woody a monológja egy bizonyos pontjára ért.
- Túlféltett... túlszeretett.. folyton ezt mondjátok, és baromira unom már. Kitaláltatok egy szót, és úgy dobálóztok vele, mintha valóban létezne. Pedig rohadtul nincs olyan, hogy túlszeretsz valakit - mondta haragosan - vagy szereted, vagy nem. A túlszeretés annak a becézése, hogy egy önző szar vagy, és nem engeded élni. Hol van ebben a szeretet? És még itt is magát állította be Andy a szentnek, aki olyan nagyon szeret, mert ha így fejezi ki, hát akkor úgy van! Közben csak a kötelet fonogatta.
Felkelt, farka idegesen zizegett.
- Csoda, hogy azt mondtam? Önvédelem volt, már akkor is ki akartam törni. És most is az én nyakamba varrnád, hogy ez lett... mintha nem lehetett volna millió más módon reagálni erre? Andy azt hitte, hogy majd ha a szőnyeg alá rugdal mindent, akkor szuper lesz az élet. Pedig éppen onnantól szaródik el visszavonhatatlanul.
Olyan keményen beszélt, mint csak nagyon ritkán, az izmai is megfeszültek, úgy nézett Woodyra.
- De majd attól biztos megtartja egy madár szeretetét, ha aranyra festi a kalitkát.
Míg a férfi az árvákról beszélt, kissé lenyugodott. Jött-ment, bóklászott a férfi körül, s végül felsóhajtott, elengedve az előző percek feszültségét.
- Persze, miért is ne? Menjünk!
|
Woody a macskára mosolygott. - Köszönöm... örülök, hogy kijövünk egymással... az elején féltem ettől egy kciist... meg attól, hogy túl messzire mentem... - sóhajtott. - Kicit sem emlékszel rám egyébként? -érdeklődött. - Egyszer elszöktél Andytől, én találtalak meg... akkor még sokkal alacsonyabb voltm és nem hordtam szemüveget. A hajam is inkább feketébe irányult, de kifakult az idővel - magyarázta. - már akkor is szeretted feszegetni a határaidat. Nem mintha ez rossz dolog lenne... de Andy már akkor nagyon aggódott érted, talán ott volt az első pont, amikor túlféltett... - gondolkodott. - Mivel emgvolt a záma később felhívtam, hogy mi a helyzet, onnantól kezdtünk el rendesen beszélgetni.
- Azt hiszem túlságsoan félt, hogy ha imét rád zúdítja a gondait, ismét elszöksz, ha elmondja neked mennyire nehéz így neki, többé nem lát viszont. Teisan... te mondtad neki, hogy ha még egyszer gondot okozol neki elszöksz... gyanítom inkább mindent magába fojtott csak azért, hogy ez mégegyszer elő ne fordulhasson, ezért panaszkodott inkább nekem. Kérlek ne légy rá dühös - mosolygott rá. - Hosszú még az előttetek álló út, ha közösen, ha külön-külön de hosszú lesz megtalálnotok magatokat. - állapította meg. - ha jól fogod érezni magad velem, ha Andy nem tér visza, vgy ha vissz tér de mégsem lesztek együtt, velem maradhatsz... ha tetszik majd ez az élet persze, ki tudja leeht még utálni is fogod. Ez a munka tele van fájdalommal is, ezuek a gyerekek éppoly törékenyek mint a szabadságuktól megfosztott macskalények... egyedül vannak és mindnek neked kell segítő ezetnyújtanod, néha nagyon nehéz megtenni. De ha sikerül, az élet kárpótol! - ahogy meegtték a fagylaltot nyújtózott egyet. - Akarod már msot megismerni őket?
|
Csodlattal hallgatta, milyen odaadással beszél a férfi egy számára ismeretlen terepről.
- Igazán értesz hozzá. Biztos vagyok benne, hogyha valakinek, akkor neked megnyílik. Végülis én is így tettem... senki mást nem viselnék el magam mellett így, vagyis nem tudnék olyan őszintén beszélni velük. De te olyan komoly vagy, kötelességtudó, felelősségteljes, hogy amit elmondok, az jó kezekben van, tudom.
- Nem is tudtam ezekről - mondta - de miért nem mondta el nekem? Miért nem velem beszélte meg, amikor volt valami? Nem értem.
Leült a férfi mellé a padra, egész közel hozzá.
- Igazad van - hajtotta le a fejét és mélyen magába nézett - Andy mellett... most egész más lenne. Mellette ez meg se történhetett volna... hogy itt legyek. Kicsit megfojtott. De élveztem. Kicsit én is megfojtottam őt. Aztán elszökött mellőlem. Hát akkor bassza meg. Nekem nem kell olyan, akinek én nem kellek. Csak azt nem tudom, mi lesz ezután... majd kapargatjuk a romokat, és próbáljuk megragasztani ami maradt a kapcsolatunkból? Mert hogy visszajön, az biztos. De akkor én nem maradhatok. Hogy fog kitenni, kinek passzol le? Ahhoz túl jó ember, hogy csak úgy elküldjön, viszont nem lehet ott maradni, megőrülnék én is, ő is. Mi lesz így? - nézett Woodyra, mint az egyetlenre, aki tudja a válaszokat.
- Én úgy látom, azok a boldog felnőttek, akik őriznek magukban egy ilyen gyerek részt. Lehet naivitás. Dehát ki akar boldogtalanul élni - motyogta.
|
- Bármiről.. de tényleg... szárnyalhat velük a fantáziád, játszhatsz velük, bodlognk érzik magukat csak attól ah már valaki foglalkozik velük... van egy kiskölyök.. a neve Justin... vele egyszerűen enm tudok mit kezdeni... annyira amgába zárkózó... nem tudom mi leeht vele, hiába próbálok ki bármit csak zsákutcába torkollik... már pedig én nem fogom feladni, talán majd egy nap emgtörik a jég... - próbálta pozitívan néznia dolgokat.
- Nem volt... azok akik eygszer welvittek és elszöktem tőlük soha többé nem jöttek értem... éppen ezért, ekzdtem feladni de enm voltam szomorú, a nevelőm nagyon kedves ember volt, mindig számíthattam rá, idővel tényleg ők váltak a családommá én pedig nem bántam. - fogta meg a vállát. - Mindenki hisz abban,. hogy eljön számára a jövő, a valóságos nagy ő... de az igazság az, hogy bármi is történik sose leehtünk biztosak.. ha nagyot is esünk, fel kell állnnuk, kihúzni amgunkat és tovább menni. Tudod Andy gyakran átjött a gyerekkehez, midig hozott nekik valami új játékot, boldog volt akkor mikor köztük volt... sokszor beszélt rólad, tényleg rengeteget... mindig tanácsot kért tőlem, de túlféltett és nem merte elfogadni... ha most ő lenne itt én helyettem mit gondolsz mi lenne? Szabadabbnak éreznéd magad akkor is? Vagy mellette mindig rab maradnál? - sóhajtott. - Sajnálom... - hesegetett ekzével. - Én csupán próbálom megérteni őt, tényleg szeretném... - ült le egy padra a plázában.
-Azt hiszem ritkaság, bár nálunkszerettek lenni a ygerkeke, mégis mindig arról áradoztak, hogy eljö értük a családjuk, egyszer minden megváltozik avrázsütésre... hmm... gyerekek, egy ideig én is elhittem. De később már nem... de nem bántam meg sohasem... csodálatos munka ez.
|
- Sose beszélgettem gyerekekkel - mondta megszeppenve a macska - miről lehet velük beszélgetni egyáltalán?
Próbálta aggályait elhessegetni, végülis messzi volt az még. Addigra összeszedi magát.
- Milyen érdekes - mondta a kandúr elrévedve - ahogy mondod... ha első nekifutásra nem jön össze valakinek, egyből lemondanak rólad. Akkor is, ha szülői, meg akkor is, ha szeretői posztra pályáznak az emberek. Andy nem ilyen volt. Ő végig kitartott. Azért azt hittem, ez más lesz. Mindenki ezt hiszi, ugye?
Elszégyellte magát, amiért megint Andynél kötöttek ki.
- Felejtsd el - mondta gyorsan - szóval... szerettél ott lenni, az volt az otthonod. Ez ritkaság? - tényleg nem tudta, naivan érdelődött - hiszen neked az ottani veleők voltak a szüleid, hozzájuk is biztos ragaszkodtál. És, és... és volt aki nem mondott le az első próbálkozás után? - kérdezte félénken. - én biztos összetörök, ha senkinek sem kellek - tette hozzá csak úgy magának. - Nagyon beleszomorodnék a csalódásokba. Te is magadba fordultál?
|
Woody elvigyorodott. - Menni fog... a kezdet mindig nehéz de én amjd ott leszek melletted és támogatni foglak mindenben! - ígérte. - Csak légy önmagad, a gyerekek... nem oylanook mint a felnőttek, sokkal kedvesebbek és elfogadóbbak. Nem kell tartanod tőlük, minden rendben elsz! . paskolta mega vállát.
- Furcsán azt értem, hogy... hmmm tudod... szerettem az árvaházat, nem sok alkalom volt, hogy elhagytam volna, de azért mégis akadt pár. Kicsi és vézna gyerek voltam, utáltama feltűnösködést és mindig egy sarokban gubbasztottam. Ha nevelőszülöők érkeztek hát elbújtam egy sarokban... de van, hogy megpróbáltak így is magukkal vinni. Amikor ott voltam velük a nagy vagy épp kis házakba... elszomorodtam. nem éreztem semmit, az árvaház engem sokkal jobban csalogatott, mint bármi a világon, talán ez volt a végzetem... mégis valahol belül azt vártam, hogy egy felnőtt ne azt mondja, hogy ez a gyerek bolond... vagy hogy vigyünk inkább másiakt... csak kíváncsi voltam, hogy menynire könnyen mondanak le rólam, ha elsőre nem sikerül amit erlterveztek. - sóhajtotta. - Nekem az a hely jelenti az otthont és a családot. Azt szeretném ha a többi gyerek és hasonlóképp érezné, hogy soha nem magányos mert mi mögötte állnuk bármi történjék.
|
Lelapultak s felugrottak fülei. Próbálta elképzelni a veszélyt.
A férfi szavaira bőszen bólogatott.
- Rendben, ígéren, lakat lesz a számon - és el is húzta ott a képzeletbeli cipzárt.
- És én mit tudok tenni? Sose voltam hasonló szituációban.
Gombóc volt a torkában, ahogy arra gondolt, bedobják őt a mélyvízbe, és meg kell felelnie.
- Nem tudom, milyen, azért kérdezem - felelte, mikor már a fagyit nyalták. - Mitől lettél volna te furcsa? Sose gondoltam volna. Talán a neveletlen gyerekek között túl rendes lehettél, azért tűntél ki - találgatott - vagy valami más oka volt? Végülis mind a magunk módján furcsák vagyunk. Sosem értettem, mikor valakire azt mondják, furcsa... és nem magyarázzák meg, mi olyan különleges benne.
Nem hitte el, hogy Woody magányos lehetett. Hiszen olyan jóképű férfi volt az ő szemében... az olyan hogy lehetne magányos?
|
- Csak tudni kell kihez fordulj... de ebbena világban már majdnem midnent el lehet intézni. Majd az öcsémként leszel számon tartva, de tudni fogják, hogy ki vagy valójában. Nem szeretek az ilyesmikben hazudni szóval nem is teszem. - Zárta le ennyivel. - Ez most egy egészen más élet lesz... sokal szabadabb, mint mit eddig éltél, de veszélyesebb is... így készülj fel rá, hogy mindig, de mindig nyitott szemmel járj és nyitott fülekkel... Mert ez az ami megentheti az éelted, ha bajba kerülnél. Hmm ne aggódj az elején majd midenben segítek, de hamar bele fogsz jönni, szeretném ha azok a kölyökmacskák rendes életet élhetnének velünk és később ők is besegítenének az árvaháznak. De... Teisan nem szabad majd elmondnaod nekik, hogy miket csinálnuk, vagy hogy te a munkádért pénzt kapsz... szeretném ha már annak örülnének, hogy egyáltalán egy rendes helyen élnek, te vagy az egyetlen akinek az ügyében eljárhatok. - kötötte ki, majd kikérte a fagyikat, ő maga inkább a gyümölcsösöket szerette, így mangót, banánt és joghurtos epreset választott. - Mit gondolsz, milyen? Magányos... de szép.. szerencsés vagyok, hogy egy ilyen intzményben nőhettem fel, kedvesek voltak a nevelőink sose bántottak minket... de annyira fura kissrác voltam... sose kellettem senkinek.
|
- Ó, ez esetben köszönöm neked - mondta kis főhajtással. - nem is tudtam, hogy ilyen protekciós emmber vagyok. Tegnap még egyik sem voltam.
- Az jól hangzik - lengette meg jókedvűen a farkát - biztos a hasznodra lennék! Elvállalok bármit! Csak majd... ha ügyetlen vagyok... - tette hozzá halkan - szóval még sose volt ilyenbe részem. Nem vagyok valami gyakorlott. Ne légy majd nagyon mérges.
Már előre félt a férfi haragjától.
- Nehéz életük lehetett. Hogy tudsz segíteni nekik? - kíváncsiskodott - és neked milyen volt ott?
Elképzelte azokat a gyerekeket és Woodyt is megpróbálta. Ez utóbbi nem ment neki.
A fagyizóban csokis, kávés, rumosdiós gombócokra esett a választása.
|
- Eredetileg nem is, de maj megbeszélem vele a részleteket. Nem kell ettől félned. - bíztatta. - Nem mások a szokások, de kelleneke kapcsolatok, hogy pár dolgot el tudj intézni... így megy ez ebben a világban... - sóhajtott.
- Az én segítőm lennél, amúgy is elkélne... a gyerekekkel foglalkozni elég nehéz meló, néha... úgy érzem bele tudnék roppanni... tudom min mennek keresztül mert én is árva vagyok... vannak nehéz pillanatok de tmogatnunk kell őket. Ha őszinte akarok lenni... vannak macskalények is. A háborúk idején szedtme össze őket de nem igazán íbznak bennem egy macskában jobban meg tuddnánsk... ezért is lenne jó ha eljönnél velem.
- Úgy van! - nevette, nem volt messze a moitól, így csak átsétáltak egy rövidebb útszakaszon. - Hmmm... szeretem ahogy reméynt adhatok a ygerekeknek, egy szebb életet... - sóhajtott- akik pedig maradnak és senkinek sem kellenek, talán egy jobb jövőt... nem is tudom... - közben megérkeztek a fagyizóhoz. - Nos... akkor válassz valamit. - mutatott akínáaltra.
|
- Én is erre gondoltam - bólogatott a macska - csak én úgy tudtam, a macskalények nem kapnak fizetést a munkájukért. Hiszen szolgáknak nem jár fizetség. De biztos más helyeken mások a szokások. Szóval csak ezért nem ajánlottam fel hamarabb - mondta, pedig ha ő valamit szeretett, akkor az a lustálkodás és a kényelem volt.
- Milyen munkát tudnának ott adni nekem? - érdeklődött - gereblyézek majd? A gyerekhez biztos nem engednek.
A gyomra is görcsbe rándult egy pillanatra a gondolattól, hogy neki felelősségteljes munkát adnak.
- Akkor irány a pláza - mondta már jókedvűen Teisan. Még sosem dolgozott. Sose tapasztalta, hogy tennie kell bármit azért, hogy valami legyen. Nem tudta elképzelni, milyen lehet ez.
- És te... szereted a munkádat? - kérdezte, miközben baktattak - mit szeretsz benne?
|
- Hmm... - gondolkodott el Woody, majd megnézte a kapott sms-t, abban Andy leírt nei pár dolgot, többek közt a bankkártyája helyét és kódját, s hogy menyi az összeg ami rajta van... de mégis.. valahogy nem vitte rá a lélek.
- Andy hagyott nekünk pénzt, nem arról van szó, hogy nem gondolt volna erre is... csodákoznék ha nem tette volna, de... mégis... ha csak a pénzét költjük végül elveszítjük az otthonát... a számlákat is fizetni kell... nem szeretém veszni hagyni, talán egyszer tényleg szüksége elsz rá, talán megválthatja majd vele mégis a szabadságát... - gondolkdoott el a dolgon. - Próbáljuk meg mi megkeresni a pénzt rá.. beszélek az árvaház fejesével, talán felvenne téged is és a pénzt amit megkeresel elköltheted amire csak akarod... - ajánlotta fel. - Mit gondolsz erről? - érdeklődött.
Woody bólintott. - Igen szeretnék fagyizni, jó rég ettem már, ideje pótolni! Itt aplázában rengeteg fagyizós ehly van, van pár különlegesebb is.
|
Szedte a lábát a férfi mellett.
- Persze... egyébként most nem tudom... - dörzsölte állát eltűnődve - Andy pénze... az most a rendelkezésünkre áll? Mire megy ő ott, ahol van, vele? Azt meg nem várhatta el, hogy te fedezd azokat a költségeket, amiket eddig ő állt miattam, puszta jóságból. Szóval... tényleg nem tudom.
Habozott, nem ajánlhatta fel a gazdája pénzét.
- Majd valahogy... hasznos leszek annyira, hogy ne is tűnjenek fel ezek a kiadások - határozta el.
Mostmár nehéz szívvel gondolt a fagyizásra. Nem akart gondot okozni Woodynak, ha már rendes vele.
- De... te is akarsz fagyizni, ugye? - kérdezte. - Akarhatnál. Az úgy mégiscsak jobbak esik.
|
A férfi felkelt és invitálta a amcskát is, hogy tartson vele. Kifelé menet kidobta a kukába a műanyagokat, miközben hallgatta a kandúr beszédét. - Örülök, hogy ennyire tetszett, sejtettem, hogy hasonló lesz a reakciód. - elgondolkodott. - Jó kérdés, mi is bele ragadtunk abba a mókuskerékbe amit mi magunk teremtettünk. - Lehetséges... hogy nem sok idő ez a két óra, de csak a tiéd lesz és meg kell becsülnöd... be kell osztanod. A maradék időben szeretném, ha a segítségemre lennél. Hmmm jó kérdés... majd megnézzük a neten, hogy mit ajánlanak. Megnézhetsz pár előzetest és amelyik tetszik arra beülünk. Ma egyébként és még két napig ráérek, helyettesítenek. Így kicsit több időnk lesz kimozdulni, de a pénzem.. nos az nem túl sok... mint már mondtam. De kisebb dolgokra futja majd talán. Menjünk akkor el a parkba fagyizni? - érdeklődött.
|
Kimentek az emberek a teremből, ők meg ott ültek még egy kicsit. Teisan teljesen a film hatsa alá került. Felvillanyozódott, feltöltődött, az érzékei felfokozott állapotban égtek.
- Egész más így! Nagyon más! - lelkendezett. - Imádtam! - jelentette ki a férfi kérdésére.
- Azok az ijesztő jelenetek is... ahhh..
A szava elfogyott rá, a kezével mutogatta el, hogy érzi magát.
- Király volt - mondta végül.
Aztán eszébe jutott, hogy hamarosan letelik a két óra. Woody biztos most sem szánt neki többet.
- Alig fog valami beleférni két órába - kámpicsorodott el - most is beülnék már egy újra... de közben ezer mást is csinálnék. Az emberek miért nem becsülik meg, hogy szabadok?
Tényleg érdekelte a válasz.
- Mit nézünk meg legközelebb? - kérdezte olyan hangon, mintha valóban Woody kisöccse lett volna.
|
- Persze, ezért is látványosabb egy moziteremben nézni. - bólintott, majd nézte a képernyőt ahogy a film elezdődött, akkor is figyelte néha a kandúrt, amikor nem voltak vészesebb jelenetek, de meg akrt győzödni arról, hogy nincs e rosszul vagy csak nem mer szólni, hogy ki akar mennia teremből. Egyenlőre ennek nyomát nem látta, arcán nem tükrződött semmiféle lenéző érzelem, inkább csak aggódva tekintett rá, de ez az aggodalom más volt mint Andyé, sokkal egyszerűbb, sokkal szelídebb és groteszk módon sokkal akaratosabb is.
Ahogy a film véget ért, a tömeg elkezdett mozgoldni, de Woody még ült és várta, hogy kciist kiürüljön a terem. - Hogy érezted magad? Tetszett? Volt bene pár ijesztő jelenet nem igaz? A végén a csattanó... egész jó volt, fordulatos. - magyarázta.
|
[264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
