|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.17. 17:02 - |
A színház igen drága mulatság, de színvonalas előadásokban nincs hiány, előkelő családok gyakran jelennek meg itt.
|
[34-15] [14-1]
Biccent a fiúnak, majd sóhajt egyet. Nem igazán akar mit mondani arra, hogy miként viselkedett az anyja Rolcasnak. Nem az ő dolga. Betudható szerinte féltésnek, terelgetésnek, de nem akarja magyarázni a nő bizonyítványát. - Ennyire undorító lenne? - kérdezi értetlen. - Sárgáját ki kell keverni cukorral. Bár én a fehérjével együtt keverem ki. Egészséges szerintem. - teszi hozzá, aztán fanyar mosolyra húzza a száját. - Talán. - válaszol. Megmarkolja saját füleit, majd jó alaposan megcibálja őket, aztán biccent a fiúnak. - Értem. Lehet, hogy az én füleim süketek, de figyelek rád, s ez a lényeg. - fejti ki, hogy ő hogyan értelmezte Rolcas mondanivalóját. Meglepődik a srác kérésén és csak tovább cibálja a füleit, míg gondolkodik. Aztán elereszti őket. - Oda. - válaszol halkan. - De ne mondd el senkinek, hogy kitől kaptad és hogy kié. A titkaim olyanok, amik ha kiderülnek, Shen nagyot bukik rajta és nem lesz tovább értelme megtartania engem. Akkor pedig találkozhatok a halállal személyesen. - beszéde közben érződik az, hogy tart attól, hogy kiderül a nagyvilág számára, kicsoda ő valójában. De Rolcas szavai megsimogatják a lelkét. Cserébe egy erőtlen félmosolyt küld a fiú felé. - Nem azért mondtam, hogy rögtön megpróbálj segíteni. Még nem ismersz eléggé. - mondja neki csendesen, de hálásan. Látja, hogy komolyan gondolja azt, hogy valahogy megvenné őt. Ám Okuo nem akarja, hogy még rosszabb helyzetbe kerüljön a család miatta. Meglepődik, mikor a srác szembe fordul vele, megáll és csak nézi a kézjeleit. Elmosolyodik a mutogatott szavakon, s fejével meghajol Rolcas előtt. - Jó volt. - dicséri őt. - Azért nem, mert nem tudom kiadni. Függetlenül attól, hogy anyám ember volt, nincsenek emberi jogaim. Nem dugnak az orrom alá hivatalos papírt, nincs jogom pénzzel gazdálkozni sem. A gazdám semmire sem adott engedélyt, pontosan ezért. Nem akarja, hogy kijátszam. - teszi hozzá komoly képpel, majd körbenéz. - Sőt... - s a szót a torkából egy élesebb morgás kíséri. Villannak sárga szemei, s valaki sürgősen menetirányt változtat. - Úgy látom, ma sem lesz nyugodt éjszakám. - mondja kissé morcosan. - Néha utánam küld egy szolgálót, hogy keressen meg, figyeljen, vagy adja át az üzenetét, mivel én nem vagyok hajlandó mobiltelefont használni. Az ilyesmi után általában a fél éjszakát átveszekedjük. - magyarázza, majd újra Rolcashoz fordul. Újból végigméri őt, s a pirulásán meglepődik.
/Folytatás Jaseino család házánál/
|
- Mások szerint ezek elég furcsák... persze vannak így gondolom mások is, csak a szüleim már régen sem szerették ezt... anyu mindig kiabált velem miattuk, pedig ez csak én vagyok... mióta a baleset volt, egy idő után nem érdekelte... örült ha eszek valamit, vagy egyáltalán kimegyek az utcára... *néz végig a félvéren* - Édes tojás? *kirázza a hideg* - Akkor te is elég furcsa vagy.... a nyers húst énis szeretem, de nem minden formában... *előre néz amíg a félvér beszél hozzá* - Mégis beszélsz... talán csak azért mert vannak fülek amik meghallgatnak? *néz rá persze amíg ő beszél* - Én sem szeretem a süket füleket... de persze ezt most nem úgy értem, hanem... gondolom érted hogy hogyan... vagy nem? *elgondokodik pár pillanatra* - Oda adod nekem őket? Mármint nem örökre, csak elolvasni, az eredetit.. amin a te kéznyomod van...?! Én kedvellek... de az összes pénzünk elment szinte a kezeléseimre, a műttekre és a műkaromra...na meg a szememre... épp hogy ki nem dobtak minket az otthonunkból... egy szervezet segített rajtunk végül, hogy ne kerüljünk az utcára... *látszik rajta hogy komolyan elgondolkodik a dolgon, hogy tényleg szimpatizál a félvérrel és sajnálja hogy nem veheti meg őt, szembe fordul vele és megáll, felemeli az egyik kezét és elmutogatja: Azért te csak higyj magadban, lehet hogy egyszer sikerül* - Bocsi... lehet hogy voltak benne hibák... amúgy meg... miért nem írsz állnéven? Mint valami titkos szerző? A kiadónak sem kellene megmutatnod magad... talán elég lenne elküldeni nekik az írásaidat vagy a képeket... *kicsit meglepődik a macska felé táplált vonzódásában így el is pirul* - Ilyet még senki sem mondott nekem... *forul vissza és tovább indul, lassan megérkeznek a házukhoz, nagy kert van az udvaron, egy kisebb és egy nagyobb épületre van bontva a ház, ezek egybe vannak építva mégis különállók, viszont egy ajtó által mégis egybe kötődnek* - Gyere be nyugodtan... *invitálja* - A kisebben lakom én... *mutat rá* - Jöhetsz bármikor... általában nem szoktam vendégeket fogadni, de veled kivételt teszek... *mosolyog rá* - Gyere... *nyit be az ajtón kulcsával, egy kisebb helységbe érkeznek, ahonnan csak egy szobába lehet menni, az Rolcasé, innen már csak egy létra vezet a padlásra, de oda általában seki sem jár, a régi holmik vannak ott, egy ajtó van még ezenkívül, ami a másik "házba" vezet át* - Szólok anyuéknak...velem jössz vagy szeretnél itt maradni? *elgondolkodik a dolgon* - Milyen hülye vagyok... egyáltalán szeretnél bejönni?
|
Elmosolyodik, ahogy végigmutat magán Rolcas, de végigfigyeli, amit mond. - Nekem ezek nem furcsák, hanem valahogy érthető. - mondja neki halkan. - Az tényleg fura, hogy nyersen eszel dolgokat, vagyis csak az, hogy a rizst és a tésztát, ami kemény, de hát ízlések és ficamok. - mosolyodik el. - Én a fűszeres nyers húst szeretem nagyon, meg az édes tojást. - teszi hozzá. Hosszan hallgat, csak nézi Rolcast, figyeli szája mozgását, értelmezi a szavait és elgondolkodik az értelmükön. - Hogy?! Én ilyet nem mondtam! - akad ki azonnal, aztán lesüti a szemeit. - Gyorsan rájöttél. Ez az egyik nagy titkom. Tudod... ez olyan dolog, amiről nem beszélhetek, s ha tehetném, nem adnám oda a műveimet. Minden könyv, amit Nishiyama Shen névvel látsz ellátva, az én írásom, minden Nishiyama kép az én kezem alól került ki. Ezért kaptam új nevet, hogy a régivel ilyen módon visszaélhessen a gazdám. Gyűlölöm érte őt is és magamat is. - vallja be keserűen. - Ha lenne egy ember, aki elfogadna, aki megvenne a gazdámtól, soha többé nem kellene odaadnom neki semmit. Már így is annyi hasznot hajtottam Shennek, hogy még ő tartozik nekem. Ez az oka, amiért bátran kihágom a szabályokat, bunkón vissza merek szólni neki és nem féltem az életem. Ha megölne, nem tudná tovább árulni a nevem, elmúlna a sikerszériája. Ő valójában egy egyszerű, To városi kis villanyszerelő volt, nem ért sem a művészethez, sem az irodalomhoz, de még a képekhez sem. Az ő átkozott szerencséje csak az, hogy... és ez a másik nagy titkom... hogy a nővére ráhagyott engem, ha mondható így. - mindent elmond, s érzi, hogy a dolgok újra és újra felsebzi a szívét, a lelkét. Mély levegőt vesz, hogy erőt merítsen, s felnéz Rolcas szemébe. - Nem tudom, milyen Rolcasnak lenni, de tudom, milyen félvérnek lenni. Öt évet töltöttem kereséssel. Öt éven keresztül hittem benne, hogy a művészi vénám és a szorgalmam elég ahhoz, hogy valaki felkaroljon. Kijátszottam a gazdám, megtettem mindent, de csak emberként fogadnának el, ebben a társadalomban nincs helyem, ahogy a macskaközösségben sem. Eddig te vagy az egyetlen, aki tud a titkaimról és aki hosszabb időt beszélgetett velem. - mondja el őszintén. - Nem fűzök nagy reményeket a kapcsolatunkhoz, mert belefáradtam a reménykedésbe. Szeretném, ha barátok lehetnénk, de tudom, hogy ez úgysem az én döntésem lesz. - sóhajtja fájdalmasan. - És... ha már itt tartunk... számomra iszonyú vonzó a kezed és a szemed, mind a kettő, csak mindkettő másért.
|
- Talán nem, de néha jó lenne...a furcsaságom annyi hogy például... nem igazán fázom a hidegben... *mutat végig lenge öltözetén* - Vagy például jobban szeretem a sötétet a világosnál, nem igazán szeretem az állatokat, inkább növények vesznek körbe. De az rengeteg... ilyesmikre gondolok.... vagy például sok dolgot csak nyersen eszek meg... a tésztát is jobban szeretem úgy, vagy a rízst... vagy például magában szeretem csak enni a zölségeket is... a paradicsomot vagy a paprikát... persze máshogy is megeszem de nyersen jobban szeretem őket... *mond el pár dolgot ami eszébe jut* - Sokat gondoltam énis a halálra... közeli élményem is van vele a sok vérveszteség miatt... de sikerült visszahozniuk az életbe... igazából én akkor örültem neki, nem gondotam soha azt hogy jobb lett volna meghalni... de igazad van, a halált senki sem ússza meg élve... amúgy... azt mondod hogy a gazdád a te műveidből él meg? Ugye így gondolod?*újabb mosolyt enged meg magának, aztán egy kicsit előre néz jelezve hogy most ehhez nem szeretne már mást hozzáfűzni, a kandúr belekezdhet a beszédbe ha gondolja*
|
Elgondolkodik a látottakon, majd hosszan hümmög. - Mivel különleges vagy, szerintem sosem fogsz tudni beleolvadni a tömegbe. És... azt hiszem, nem is kell. - teszi hozzá elgondolkodó hangon. - Talán tudom, miről beszélsz, bár én inkább az undorral és az utálkozással találkozom. - mondja együttérzően. Újra felmerül benne a vágy, hogy megérintse a fiú műkarját, de egy apró mozdulás után megállítja magát. - Lehet, hogy nincs, de akár lehetne is. Szeretem a történeteket, a mélyen szántó gondolatokat, a feltevéseket, az együttalkotásokat. - válaszol készségesen. Felvonja egyik szemöldökét, majd felteszi a kérdését. - Miért mondják rád, hogy furcsa vagy? - újból végigméri és megakad tekintete a műanyag ujjakon. Vonzódik hozzájuk, ahogy az üvegszemhez is, de érzi, hogy ez a vonzalom nem feltétlen pozitív dolog, így elszakítja magát a szépen formált ujjakról. - Nem lesz gond belőle, hogy egy magamfajtával barátkozol? - kérdezi, amikor a szüleiről beszél Rolcas. Aztán a fiú száját figyeli, leolvassa róla a szavakat és felcsillan a szeme. - Hát ez az! Az embereket nem tanítják meg, hogyan bánjanak egymással, s ez a legjobban akkor ütközik ki, amikor egy vakkal, sükettel, sérülttel, különccel, vagy a szerelemmel találkoznak. Ezek a legérdekesebb dolok, hogy mennyire nem tud viszonyulni egy normálisnak mondott ember a társához, mikor az ilyen formában különbözik tőle. - mondja mosolyogva, látható élvezettel a szemében aziránt, hogy milyen érdekesnek találja az emberi kapcsolatokat és viselkedést. - Bocs, de ennek örülök. - mondja arra, hogy Rolcas nem fog élni a lehetőséggel, ami nincs is egyébként. - A gazdám nem olyan ember, akit bemutatnék, ahogy az életem a hodályban sem ilyen. - teszi hozzá, azzal bólint. - A halállal. Megbarátkozik vele a macska, ha sokat fenyegetik vele. Már nem félelmetes a gondolat, hogy kioltják az életem. Amit akartam, elértem. Leraktam az asztalra dolgokat, amikre büszke vagyok és megismertem olyasmiket ebben a furcsa világban, amire kíváncsi voltam. Nem félek a haláltól, inkább úgy gondolok rá, mint a következő állomásra, ahol rengeteg felfedeznivaló vár. Ettől függetlenül nincs bennem egy csepp halálvágy sem és valószínűleg ugyanolyan katartikus állapotba kerülnék, amikor megtudnám, hogy életem utolsó másodperceit pergetem. - mesél csendesen erről. - A halál egy biztos pont, akkor is eljön érted, ha nem akarod. Mindig vár rád és szerintem szeretettel fogad.
|
- Én nem is tudom sosem gondolkodtam ezen... egyszerűen csak nem szeretem, mar az a tudat, hogy más vagyok, hogy nem olvadok be a tömegbe...de nem szeretem a szánakozást éppen ezért nem járok sehova... talán ez furcsa párosaítás, de nekem megfelel így... azt hiszem... nem tudom hogy reagálnék, de nem szánnám őt, ahogy magamat sem, mert ez az érzés fájdalmasabb, mintha utálnának valamiért... ha nem történik meg, valószíüleg olyan lennék mint a többi ember, de talán nem... jó kérdés... miért is beszélünk olyanokról ami nincs? Amúgy meg nem mosolygok gyakran, ha mégis megteszem, általában bizarr dolgokon... elég furcsa vagyok a szüleim szerint is... de ez nem csak a balestemmel függ össze... *tisztázza* - Örülök hogy elkísérsz, bár kissé szokatlan a dolog... *teszi hozzá,mivel ha sétál is, általában egyedül* - Rendben, bármikor jöhetsz, általában otthon vagyok, a szüleim szerintem csak örülnek neki, ha jön hozzám valaki szóval nem lesz gond... *indul meg, de kénytelen félig a félvér felé fordulni hogy az lássa a száját* - Ebben van valami, de én nem konkrétan arra gondoltam, hogy valakit bevágnak egy ilyen intézménybe aztán kész... az a baj az ilyenekkel hogy kevés van belőlük és általában bentlakásosak az iskolák is... a sérült gyerekek számára, más különben a külvilág is elég elutasító az ilyen emberekkel éppen úgy mint veled vagy velem... például egy vak gyereket nem hívnak ki a társai játszani mert vak és ezért nem tudnak vele mit kezdeni, ez épp egy süketnél vagy egy sérültnél is igaz, nem tudják hogy kezelni a dolgot azt hiszem... *ránt vállat ismét* - Nem gond ha nem mehetetek oda, úgyse szeretek kijárkálni a szobámból szóval... úgysem élnék a lehetőséggel, akkor sem ha lenne. *mondja őszintén* - A halállal? *kérdi elgondolkodva* - Ezt hogy érted?
|
Rábólint a fiú igazára. - Rajtam az látszik, hogy félvér vagyok. - mondja oda könnyelműen. - Mögöttem is összesúgnak és ha nem Nishiyama tulajdona lennék, nem láthatnám a világot, mert pusztítanák a lelkem azért, amiről nem tehetek. Láthattad, hogy csak ez a név jelent védelmet számomra. - utal vissza arra, amikor kihangsúlyozta, hogy kié ő és az emberek eltávolodtak tőle. - Senki nem akar egy híresség tulajdonában kárt tenni, mert utána a rajongók bosszút állnak. Pláne azok, amelyikek ellen őrökkel kell védeni a birtokot. - teszi hozzá borzongva. - Butaságot beszélsz. - közli egyszerűen, de nyugodtan. - Neked miért fáj az, hogy ilyesmiket mondanak rólad? Te mit reagálnál egy hasonlóan járt fiúra, ha veled nem történt volna meg a baleset? Sőt... tovább megyek. Mit gondolsz magadról? Azt gondolod, mert történt veled egy olyan baleset, mely a testedből részeket szakított ki, már nem vagy teljes értékű ember, hogy szánni kell, hogy el kell bújnod a világ elől, hogy nem értenek meg? - kérdezget békés hangon. - Végre láttalak mosolyogni, de az a gondolat, amihez párosult a mosolygás... - kirázza a hideg, fülei szétállnak egy pillanatra. - Legyen elég annyi, hogy nem jó süketnek lenni. Míg te fél kezeddel érzel, fél szemeddel látsz legalább, addig én a legkeményebb dübörgést sem hallom. Kegyetlen. - teszi hozzá őszintén. - Ritkán. Ha valaki ugyanúgy formálja őket, akkor gyakrabban. De a szövegkörnyezet is sokat segít. - teszi hozzá, aztán mosoly fut át a kandúr arcán. - Szívesen hazakísérlek, hogy tudjam, hol laksz, még tudjunk beszélgetni, de te se késs el nagyon otthonról. Aztán később meglátogatlak, ha óhajtod. Ne vedd udvariatlanságnak, de azt viszont nem szeretném, ha te jönnél hozzánk. A gazdám miatt. Mivel híres, rengeteg az őr, s nagy a kellemetlenség, ilyenbe nem kevernélek bele. Másrészt nem vagyunk annyira jóban a gazdámmal, gyakran vitázunk, szópárbajozunk, aminek ugyancsak nem tennélek ki. Én csak elfordulok tőle és nem tudom, mit beszél, de neked nem csak ezt kellene tenned, hanem a füled is befogni. Ugye megérted? - kérdezi reménykedve. Nagyon szimpatizál Rolcasszal, de valóban nem akarja neki bemutatni azt, ahogy ő él. - A könyvet most azért nem kérem el, mert ismerem annyira magam, hogy nem tudnék uralkodni a kíváncsiságomon és félbe hagynám, amin most dolgozom. - magyarázza, aztán elneveti magát. - Csak számomra szörnyű, mert nekem a látás a mindenem. - mondja mosolyogva. Aztán felsóhajt. - Én arra gondoltam, amikor beteszik az embert egy otthonba és kész, néhanapján, ha szerencséje van, rányitják az ajtót, egyébként meg levan a gond róla. - magyarázza. - Nekem túl szegény környezetet jelent egy épület, amihez jár egy kert és húsz ember, plusz ápolószemélyzet. - teszi hozzá. Rábólint. - Veled. - és elindul a fiúval, ha az mutatja az utat. - Nekem sosem volt családom. Az apámat még születésem előtt megölték, az anyám a születésem után végleg megőrült, s két hónapos korom környékén felakasztotta magát. Anyám öccse nevelt fel. Néha az aktuális nője segített, de ennyi. Abban a hatalmas hodályban hárman élünk jelenleg, a gazdám, az anyja és én. A nők sorra adják egymásnak a kilincset, a veszekedés anyja-fia közt állandó, az anyja rám se hajlandó nézni, ha valamit akar tőlem, előbb a gazdámat keresi fel, én pedig sosem szólíthattam meg. Nem mintha bánnám, szerintem utálatos némber. A gazdám meg csak hasznot húz belőlem, amikor pedig elege lesz, megfenyeget, hogy elvágja a torkom. - és vállat von. - A család nekem távoli fogalom, a halállal viszont már jó egy évtizede barátságot kötötem. - jut a mondandója végére.
|
- Én egyszerűen csak nem szeretem ha bámulnak... ha úgy vesszük te könnyen beszélsz, nem látszik rajtad, hogy süket vagy és tökéletesen olvasol szájról.. az én testemen viszont látszik... az emberek elkapják a tekintetüket vagy tovább néznek, duruzsolni kezdene, hogy nézd ott van az a gyerek, szerencsétlen hogy járt, így szegény úgy szegény.... talán nekem is meg kellett volna süketülnöm hogy ezeket ne halljam.... *ugrik mosolyra a szája, de csak egy pillanatra* - Nem szoktál tévedni a szinte egyforma szavaknál? Mondjuk a két vagy hét? *kérdezgeti* - Azt hiszem a suliba nem akarok vissza menni, jó így nekem, nem érdekel különösebben a társaság, megszoktsam már így... ohh a könyvet? Nincs nálam, de ha akarod gyere el hozzánk, oda adom... nálad lehet ameddig kell... *fűzi még hozzá* - Szerintem nem olyan szörnyű a brei... végülis a némáknak is van saját nyelvük, akkor nekik is lehet... és engem érdekel az ilyesmi, nem tartom rossz dolognak ezeket, mert valahogy különlegesek, valami egészen mást csinálnak mint azok akiknek minden érzékük kiválóan működik. Szerintem ez csak megközelítés kérdése, attól mert valaki más intézményben van, a családjától távol még nem feltétlenül mondanak le róla... vagy nem erre gondoltál? ha kíváncsi szemek nem látnak, és így vagy úgy azért egymásra vanak utalva, nincs köztük kiközösítés mert egyormák, akkor szerintem az olyan mint egy család.... egy új... és ez nem feltétlenül rossz... *né az órájára* - Lassan haza kellene indulnom, velem tartasz? *érdeklődik*
|
- Ah, értem. - mondja, mikor elmondja neki Rolcas, hogy magántanuló. Lát benne rációt, hisz a fiú nem akarja, hogy bámulják, márpedig egy iskolában rengeteg a kíváncsi tekintet. Aztán felcsillan a szeme a macskalények könyve láttán. - Azt kölcsön kérhetem majd? - kérdezi azonnal, izgatottan. - Most benne vagyok egy projektben, de pár hét múlva úgy érzem, kész leszek, szóval ha megengeded, belevetném magam. - fűzi hozzá még mindig izgágán. - Imádok olvasni. Most vámpíros könyv van nálam, az is nagyon izgalmas. - teszi még hozzá, s lassan csillapodni kezd. Nézi a fiú arcát, ahogy beszél. Egyre felszabadultabb és nyitottabb vele. Úgy fest, tényleg történt valami a lelkük közt. Okuo is úgy érzi, a nagy titkon kívül bármit elmondana neki, s ez valahol belül egy kicsit megijeszti, ugyanakkor örömmel tölti el. - Szeretnél visszamenni egy iskolába, vagy jó neked az, hogy magántanuló vagy? - kérdezi csendesen. - Azt értem, hogy vannak... zavaró tényezők - itt macskakörmöket formál a levegőben -, ahogy te mondtad, de én a szíved mélyébe irányítom ezt a kérdést. Az érdekelne, vágysz-e legbelül a korosztályod társaságára, vagy nem. - magyarázza meg a kérdésének a lényegét. - Úúú, brei írás... - fintorodik el a hallatán. - Bocsánat. - kér elnézést aztán. - Ismerem én is, ha nagyon koncentrálok, talán olvasni is tudom, de kizárólag csak nyitott szemmel. Azt hiszem, a tökéletes érzékek halála az, ha valaki megsüketül és megvakul. Vagyis én nem vagyok hajlandó lehunyni a szemem ilyesmihez, csak ha alszom, vagy pislognom kell. Engem tanítottak erre az írásra, bár fogalmam sincs, miért. A gazdám úgy gondolta, szükségem lehet rá. Nekem meg erre az volt a válaszom, ha be akar adni valami bénákkal foglalkozó központba, inkább öljön meg. Lehet, hogy tévesen látom így, de akiket beadnak más keze alá, azt leértékelik, mint a pár nap múlva lejáró árut és egyszerűen túladnak rajta. Nem a rehabilitációs központokra gondolok, mert van, amit átlag ember nem tud úgy ellátni, mint a szakemberek, hanem arra, amikor lemondanak egy emberről, mert nem akarják valamilyen ok miatt istápolni. Tök mindegy az ok, az csak díszes csomagolása az igazságnak, ami szinte minden esetben az, hogy nem akar valaki foglalkozni az ilyen emberrel. Ezért mondtam azt a gazdámnak, hogy ha nem akar velem foglalkozni, inkább választom a halált. Nem szeretetből, csupán nem érzem magam kevesebbnek azért, mert nem hallok semmit. - fejti ki bőven az álláspontját. - Te mit gondolsz erről? - kérdezi, hogy eszmét cserélhessenek ebben a témában is. Aztán biccent a fiúnak. - Toku. - ejti ki japán kiejtéssel a szót.
|
- Magántanuló vagyok... sok könyvem van... oda minden le van írva...van egy amit még a macskalények írtak, nagyon érdekes, minden régi növény és állatfaj benne van... amolyan antikváriumi könyv, pár éve akadtam rá... de magukról a macskalényekről nem sokat ír le... *mondja* - Minden negyed évente, félévkor és év végén is vizsgázom. A balesetem után jártam iskolába, de aztán egy két zavaró tényező miatt el kellett jönnöm... a szüleim kivettek és hát így... magamtól tanulok... van egy jelbeszédről szóló könyvem is, sok jelet tanultam meg... de igazából eddig még nem nagyon vettem hasznát... meg nem is tudom kommunikációs fokon *kicsit megáll a beszéddel, de aztán folytatja* - A brei írást is ismerem, amit a vakok használnak... *nem akar túlságosan okosnak vagy beképzeltnek tűnni, ezért inkább a macska új nevét próbálja taglalni* -A nevet ne így mondd ki, hanem úgy hogy.. Toku...japánul... valahogy jobban hangzik ha nem sokan ismerik a jelentését... *nem mosolyog csupán közli, eddig még egyetlen mosolyt sem lehetett leolvasni arcáról, olyan mint egy játékbaba*
|
Megtisztelő számára, hogy Rolcas beengedte őt az intim szférájába, talán ez látszik a szemeiben. - A félvéreket úgy ismerheted meg, hogy meg valamelyik macskatestrészük, a macskafülek vagy a macskafarok. Nekem utóbbi nincs. Jah, s van olyan félvér is, de az ritka, amikor mindkettő megvan neki, de emberi fülei is vannak. - mondja, mikor eszébe jut. - A macskalényeknek sincs könnyű dolguk ebben a világrendszerben, életszemléletben, de a félvéreket még ők is kitaszítják általában a köreikből. Más a szagunk, másképp viszonyulunk dolgokhoz csupán azért, mert emberi vér is folyik az ereinkben. - magyarázza, aztán legyint. - A gazdám jelentéktelen ember. Azt mondják, művész... én azt, hogy az alkotásokból él meg. - mondja morgóbb hangon. Hirtelen megkapaszkodik a füleiben és jó erősen meghúzza őket, majd elengedi. - Adj. - enyhül meg. - Lesz egy név, amin csak te hívsz. Meg tudom jegyezni. - teszi hozzá. Valóban muszáj megjegyeznie a neveket, meg mindent, ha nem akarja időről időre újraolvasni, amiket ír. Sokszor megesik, hogy novellafüzért alkot, vagy regényt ír. Ezek mind a fejében vannak, ahogy a képei is. Elférnek. - Tudok, de nem szeretem. Túl feltűnő. Ha tudják rólad, hogy más vagy, jobban vonzod a tekinteteket, hisz ezzel te is tisztában vagy. Másrészt amíg nem tudják, hogy nem hallok egy árva hangot se, addig könnyebben meg tudom magam védeni. Mint ma azzal a férfivel szemben. - magyarázza. - A szájról olvasás sokkal barátságosabb, arról nem is beszélve, hogy aki nem ismeri a jelbeszédet, ugyanúgy tud velem beszélgetni, csak felém kell fordulnia, mikor mond valamit. - fűzi még hozzá, aztán elmosolyodik. Ritka pillanatok egyike ez. - Kedves tőled, köszönöm. - biccent Rolcasnak. - Legyen ez, Különleges, ha így szeretnéd. - teszi hozzá, aztán lassanként leolvad arcáról a mosolygás. - Mit szeretsz csinálni? És az iskolával hogy állsz? - kérdezi.
|
- Nincs semmi baj... igazából ez nem mindennapi esemény nekem... amúgy nem ismerem túlságosan a macskalényeket, nekünk nincs... nekem nem tűnt fel, hogy félvér vagy, és igazából hallottam a gazdád nevét de fogalmam sincs, hogy kicsoda ő.... *vallja be, hogy mennyire tudatlan is ő* - Milyen sok név.... gondolod hogy adjak neked mégegyet? *néz rá kissé furcsán* - Tudsz jelbeszédet is, vagy csak szájról olvasol? *emeli fel épp kezét, majd ujját felemeli, maga felé húzza és kezét befelé fordítja közben* -Legyen ez a neved... tudod mit jelent?
|
A vállrántás már elegendő válasz Okuonak, de aztán látja, mit mond a fiú és azt, ahogy elrántja a kezét. Hátrább lép tőle. - Értem. Elnézést kérek, ha túlságosan rámenős voltam. - kér bocsánatot tőle azonnal. Csak nézi őt. Vizsgálja az arcát, a vonásainak mozgását, az érzelmeket, melyek áthaladnak rajta. Kivárja, hogy most a srác lépjen, s mikor odanyújtja neki a kezét, elismerő pillantást küld felé. - Gondolom, nem sok személynek engedtél ilyen nagy betekintést a jelenedbe. Az alapján legalábbis, ahogy nyilatkoztál... kerülöd a tömeget... és ahogy velem is próbáltál viselkedni, erre jutottam. - ahogy beszél, tekintete levándorol a fiú kezére. Óvatosan ér hozzá, mintha törékeny lenne. De minden mozdulata ilyen, kissé kecses, s nagyon óvatos. Ez azért van, mert szuperérzékeny a bőre. - Tetszetős alkotása vagy az életnek, én úgy vélem. - néz bele most a szemébe. - Nincs mit szégyellned. Egy baleset nem az ember hibája. Szégyellje az, aki okozta a balesetet. - mondja Rolcasnak komolyan, aztán elengedi a kezét. - A nevem? Nevezz, ahogy neked tetszik. - jelenik meg apró mosoly az arcán. - Kíváncsi is vagyok, ennyi idő után milyen néven szólítanál. - teszi hozzá csillogó szemekkel. - Egyébként... a gazdám Okuonak szólít, a kölyökkori nevem Niyaka, míg én magamat Nishiyamanak hívom. - osztja meg a neveit Rolcasszal.
|
*Rolcas érti hogy mit magyaráz neki a félvér, de igazából ő semmi ilyesmit nem képes mondani, ő elveszítette a régi testét és elfordult a világtól, igazából nem is gondolkodott azon hogy kapot e valamit, egyszerűen ő veszteségnek fogta fel a dolgot, így vállat ránt* - Fogalmam sincs, nem igazán figyeltem meg ilyesmit.... *Nem igazán szeretné ha a macska megérintené a kezét, így elkapja és hátra csapja. Ugyanúgy mozog mintha valódi karja volna, csupán a színe és a tapintása más, na meg az érzékelés, Rolcas nem érzi ha megérintik, de az ujjait is ugyanúgy tudja mozgatni akárcsak a régieket... egy pillanatra a kandúr végig néz a kandúron, majd hátra húzott kezét előre engedi és oda nyújtja neki, persze eközben torkában dobog a szíve, nem mindenkinek képes megmutatni magát, mégis ez a macskalény majdnem olyan mint ő, más mint a többiek... ezért valahogy mégis megengedi neki* - Neked... mi a neved?
|
Megengedte neki, hogy megnézze. Ezért nagyon hálás, még akkor is, ha nem tudja igazán kimutatni. Nem ijed meg az üvegszem látványától, sem pedig a sebhelytől. Úgy néz Rolcasra, mintha semmi furcsa nem lenne rajta. - Értem. - mondja neki csendesen. - Szívesen sétálok veled. Nincs kedvem hazamenni. - vallja be. - A gazdám szigorúan próbál fogni, de nem igazán érdekel, csak elfordítom a fejem és máris vége a vitának. - meséli közönyös képpel. - A süketség áldása. - mutat egyik kezével a macskafülekre a fején. - Te mit köszönsz a balesetednek? - kérdezi. - Úgy gondolom, mindennek van valamilyen ellentétes pólusú következménye. Ez így nem biztos, hogy érthető, de mindjárt megmagyarázom. Azáltal, hogy megsüketültem, egyre élesedett a látásom, több szagot keztem érzékelni és a tapintásom is sokkal érzékenyebb lett, nem beszélve arról, hogy mennyi ízt vagyok képes azóta érzékelni. Korábban hallottam, így vannak emlékeim arról, hogy minek milyen hangja van, ahogy arról is, hogy milyen rövidlátó voltam ahhoz képest, hogy most milyen sasszem vagyok. - magyarázza el rendesen, hogy mire gondol. - Te elveszítetted a fél szemed és a fél karod is, ha nem tévedek. - lassan felemeli a kezét, hogy megérinthesse Rolcas műkarját, ha engedi. - Cserébe nyertél is valamit, nem igaz? - néz bele a fiú szemébe egyenesen.
|
*Rolcas pár másodpercig rezzenéstelen marad, de aztán hírtelen elsöpri a macska kezét és haját vissza igazítja* - Nem igazán emlékszem rá... sokkot kaptam... aztán később a vérveszteség miatt elájultam és nem tudom mikor találtak rám, akkor nem fájt, de amikor felébredtem már igen...*Rolcas az útra néz, majd az órájára* - Igazából... egy kicsit még maradhatok... *érdekesnek találja a kandúrt és mégjobban azt hogy érdekli a története, de legjobban az hogy őt is érdekli ez a különös teremtmény*
|
Érti, mit mond a szája és mit a szeme. A kettő mást, s ő a szemeknek hisz. Tudja, hogy a száj az élet és a halál kapuja is, nem csak a hazugságé. Belül érzi, hogy amit tesz, talán nem helyes, mert felsérti vele a fiú lelkét, de azt is látja a szemeiben, hogy kéri erre őt. Engedné haza menni, ha ezt akarná, de a maradása és az, hogy elárulja a nevét, egy hosszabb beszélgetést sejtet. Biccent neki, de nem árulja el a nevét viszonzásul. - Rolcas. - ejti ki viszont a srácét. Végighallgatja, s ha nem ütközik ellenállásba, lassan félresöpri a hajat, mely az üvegszemet takarja, hogy megnézhesse. Ha ellenáll neki Rolcas, nem erőlteti, békén hagyja. - Milyen érzés volt? A rémülettől fel sem fogtad, vagy őrjítően fájt? - kérdezi nyugodtan. - Mennyi idő volt, míg rád találtak? Emlékszel valamire, ami az ütközés közben történt? - kérdezgeti csendesen. - Sajnálom. - kér aztán elnézést, s visszavonulót fúj. - Gyűjtöm az élményeket, akármilyeneknek is nevezzék őket mások, nekem valamennyi különleges. Természetesen bármikor elmehetsz, ha nem kívánsz velem tovább társalogni és semmire sem kell válaszolnod, amire nem akarsz. A toll árát megfizetted. - közli békésen, azzal mivel Rolcas nem kért a vízből, felnyitja a palackot és gyorsan meghúzza. Úgy teszi el, hogy közben a fiút nézi, hogy ha esetleg mondana valamit, lássa.
|
- Kérlek ne... *mégsem tolja el a félvér kezét, van benne valami megnyugtató éppügy mint a hangjában* - Nekem... haza kell mennem a szüleim aggódni fognak... *mégsem indul, végighallgatja Okuot, néhol igazságot lát benne, néha üres beszédet* - A nevem Rolcas... *ennyit közöl a kandúrral hírtelenjében, majd egy kis idő után újra szóra nyitja a száját* - Egy balesetben.... szóval a vonaton utaztam... a mamámmal, még csak két éve... a vonatnak ütközött egy kamion, az kisiklott és sokan megsérültek, a mamám nem élte túl,a kamion ilyen... hosszú vascsöveket szállított, ezek a hírtelen ütközettől elszabadultak és az utasokra zuhantak.... nekem akkor lett ilyen az arcom és a testem... *mondja de semmilyen új érzelem nem jelenik meg arcán*
|
Megérinti a fiú arcát, mikor befejezte a mondanóját. Ott ér hozzá, ahol már nem takarja a haja, ahol ép a bőre, de nincs túl messze a hegtől. - Szégyelled magad emiatt? - kérdezi halk hangon. - Mint mondtam, csak a látásomra támaszkodhatok, így minden apró részletet azonnal észreveszek. Már akkor tudtam, hogy figyelsz, amikor még csak a színházban voltunk. - mesél csendesen, de eközben egy pillanatra sem veszi le a szemét a fiúról. - Ezen a világon én úgy hiszem, nincs nagyobb szégyen, mint félvérnek lenni. Az emberek el akarnak pusztítani, mert egy olyan titok jele vagy, amit mindenki le akar tagadni. Hiába tény, hogy a macskalények szexuális segédeszközök is lehetnek, ugyanúgy megvetik érte egymást az emberek, ha kiderül valamelyikről, hogy alkalmazza a rabszolgáját ilyesmire, mintha nyilvánosan kéjelegne egy tárggyal. A macskalények ugyanakkor kiutasítanak maguk közül, nem vagy egy velük, ha nincs macskafüled és macskafarkad. És... ha ez nem lenne elég, egy átok és egy áldás is egyszerre a tied, mindenkinek más. Nekem a látás az áldás, a kiváló művészeti érzék, a kézügyesség, s a hallás az átok. Ezért nem hallom a madarakat, a zenét, a hangod és senki másét sem. Sokkal sebezhetőbb vagyok ezáltal. De nem átkozom a sorsom, bármilyen is, mert ettől nem lesz jobb nekem. - hagyja végre abba a beszédet, azzal előre húzza a táskáját és kikutat belőle gyorsan egy üveget. - Szénsav mentes ásványvíz. Kérsz? - kínálja meg Rolcast. A palack még nem lett felbontva, ezért is meri felajánlani neki, hogy igyon belőle.
|
*Ahogy a macska felemeli a fejét. ő azon nyomban ismét lehorgasztja azt, de amint meghallja az okot nincs más választása feljebb emeli a tekintetét, csak éppen annyira hogy a szája látható legyen* - Mit akarsz tőlem? *kérdi, majd egsy sóhajtás múlva felel* - Tetszett, de nem gyakran mutatkozom ilyen helyeken, sőt más helyeken sem, nem igazán szeretem a tömeget és azt ha megbámulnak...nem vagyok cirkuszi látványosság....
|
[34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
