|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.17. 15:29 - |
Ide jön minden hulladék, nem csak a Ru városiaktól, hanem az egész birodalom ide hordja a szemetét.. de gyakran találnak itt kidobott állatokat, vagy nem várt fölösleges macskalény csecsemkőket.
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
Adrian csak hallgatta őket nem akart túlságosan bele folyni a vitájukba. Amint Takahe elindult, Zukira pillantott.
- Addig jó, amíg hisz valamiben, akkor kezdj el aggódni, mikor már semmire sem vágyik ezen a világon. - próbálta kicsit bíztatni Zukit. - Biztosan nehéz lehetett mellette kitartanod egészen idáig. De örülök, hogy rendben vagytok. - hagyta menni végül a félvért is, majd egy kis idő elteltével kutyaugatás kíséretében érkezett meg a furgonhoz ő maga is. Sam az anyósülésen helyezkedett el, kihúzta magát, mint egy délceg lovag, s úgy várta, hogy induljanak. A motor felzúgott, és hamarosan elibdultak a katakombák iránya felé.
  |
Takahéból indulatok szabadultak fel a történetet hallva, még Zuki is egy óvó lépést tett felé, olyan heves érzelmeket látott öccse arcán. A srácot nem az zaklatta fel, hogy túllépett rajta és férjhez ment, azt elfogadta volna, azt viszont egy pillanatig sem volt hajlandó, hogy kényszerházasságot kötött, ráadásul be is csapták. Mint egy regény főhőse, egy igazi hősszerelmes, úgy akart rögtön menni, hogy becsengessen Jinékhez, már a telefon nem is volt elég.
- Ha most minden rendben... nem tennél jót vele - próbált a félvér hatni rá.
- Ebbe ne szólj bele! - mordult rá rögtön Takahe. - Vissza kell szereznünk a birtokot és a vagyont...
- Felejtsd el! - kiabált rá indulatosan Zuki. - Háborús bűnösök vagyunk, ha elfelejtetted volna! Az is csoda, hogy élünk, nemhogy még a régi vagyont próbáljuk visszavenni.
- Márpedig vagy segítesz, vagy nélküled csinálom - zárta le makacsul a vitát Takahe, azzal felhúzta az orrát, és elindult a furgon felé. Zuki a haját túrta, majd segélykérőn Adrianra nézett.
- Még mindig lehetetlen vele bírni... - morogta az orra alatt végül, utána ő is elindult a furgonhoz.
 
//Folyt. Katakombák// |
Sam így már megnyugodott és hagyta magát simogatni, még ha nem is volt annyira intenzív mint pár percel ezelőtt.
- Nos... az már egy kicsit nehezebb lesz. Jint hozzá adták egy gazdag férfihez, mikor a családi vagyon veszélybe került. Lui azt mondta kényszerítették rá, a férfival alkut kötött, hogy csak eljátsszák a házasságot, de az becsapta. - mondta el röviden a történetet. - Úgy tudom most jól megvannak, szerintem közre játszik egy kis Stockholm szindróma is, de tudomásom szerint jól bánik Jinnel és rendesen újra összeházasodtak. Minden esetre megpróbálom majd felvenni vele a kapcsolatot, hogy beszélhess vele. - ígérte.
- Igen, menjünk - felelt Zukinak is. - szálljatok be a furgonomba hátra, van ott egy kialakított rejtekhely. Mi Sammel majd utána követünk titeket ha már biztonságban beszálltatok. Az út vége felé kicsit zötyögős lesz de ne ijedjetek emg tőle. Azt hiszem minden fontosat elmondtam. - gondolkodott, hátha kihagyott valamit, de nem jutott más eszébe.
|
Takahe végig Adrianra bámult, mint egy földre szállt istenségre, de Sam nógatására kitapogatta a kutyát, és bágyadt mozdulatokkal simogatta, hogy boldoggá tegyek. Liu és a róla szóló értesülések úgy mosták el a korábbi pánikrohamának maradványait, mint árvíz a kavicsokat. Örült, őszintén örült, hogy a kölyök jól van, még ha keresi is a bajt, ám elhangzott egy név, ami ugyanannyira megdobbantotta a szívét. Jin.
Zuki tudta, hogy a lány nevének hallatán Takahéval fordul egyet a föld, így őt figyelte. Meglepetésére nem kiborult vagy aggódni kezdett, hanem reményt látott az arcán, így Zuki megengedhette magának, hogy büszke lehessen Luira. Biztos volt benne, hogy tökös kandúrrá fog felnőni, és mosolyra késztette, hogy igaza lett.
- Mindenképp hívd fel nekem Luit! - kérte felpattanva Sam mellől. - És... ha lehet, szeretnék Jinnel beszélni - tette hozzá óvatosabban.
- Közben elindulhatnánk - javasolta a félvér.
|
- Ugyan... nos.. nem mondom,mhogy minden ember megtette volna a helyemben, de azt hiszem tőlem evidens volt, minden esetre köszönöm az elismerést.
- Persze, hogy tudok... elég fejlett már a kapcsolatrendszerem. - mondta büszkén, majd elmosolyodott - A kölyöknek kutya baja... erős macska lett belőle, havi egyszer biztosan meglátogat, hogy felőletek kérdezzen, hátha tudok valamit. Valahogy mindig az az érzésem, ha ránézek, hogy nincs benne egy csepp félelem sem. Ha az információim helyesek, Jin vette magához az eltűnésed után - beszélt most csak Takahehoz - Viszont általában tele van zúzódásokkal, karmolásokkal, sebekkel, keresi a bajt szerintem. Ha akarjátok, később felhívom és megkérem, hogy jöjjön el hozzám. Természetesen nem fogom megemlíteni a neveteket, még lehallgathatják a telefonokat, akármennyire is biztonságos a hálózatom.. de azt javaslom gyertek el hozzám, ételt és egy szobát fel tudok ajánlani nektek.
Sam közben hideg orrával ismét megbökte Takahe arcát, várva a további simogatást.
|
- Elismerésre méltó, amit tettél - jelentette ki Zuki, miután végighallgatta, Adrian miket művelt a háború alatt, ami után börtönbe kényszerítették a saját fajtársai. Persze nem volt meglepve, már megtanulta, hogy az emberek sem egyformák. - Tudsz rajta segíteni? - kérdezte csodálkozva, hiszen Takahénak már begyógyultak a sebei, egyedül a lelkén maradtak még gyógyulatlan foltok, amikhez egyelőre csak ő fért hozzá.
Lui nevének kimondása mindkettejüket felzaklatta. Takahe abbahagyta Sam simogatását, Zuki arca kifejezéstelenné merevedett. Kedvelte azt a kis szöszit, a kitartását, a lelkesedését, az őszinteségét és a naivitását. Takahe felpillantott Adrianra.
- Persze, hogy emlékszem. Tudsz róla?! - kérdezte hevesebben, még a férfi felé is fordulva. Remélte, hogy jól van, hiszen olyan aranyos és kedves kölyök volt.
|
- Persze persze - kacsintott - Nem is adtam fel sohasem, s tovább tevékenykedtem a föld alatt. Sok macskalény, kutyalény, sőt még ember is menedéket talál nálam. - sóhajtott, s megpróbált tömör, mégis kielégítő választ adni Zukinak. - Elláttam a amcskalényeket, támogattam a háborújukat, sőt... még embert is öltem a védelmükben. Ez egy hosszú história... és örülhetek, hogy ennyivel megúsztam azt hiszem. Bár volt pár enyhítő körülmény.
Elgondolkdott, hogy mondjon-e ennél is többet, de inkább vissza fogta magát, nem akarta kiteregetni az összes szennyest. - Rendben, úgy látom szükségetek lesz orvosi kezelésre is... és... van még egy fontos dolog számodra Takahe - nézett a srácra akármennyire is lefoglalta Sam társasága, bár megvallva a kutyának ez igen csak kedvére való volt, farkát csóválva hízelgett a srácnak, még több simogatásért. - Emlékszel még Luira igaz?
|
Zuki egyetértett azzal, amit Adrian mondott, de tudva, hogy Kou nem került meg, vagy ha meg is került, nem találta meg Adriant, nem töltötte el jó érzésekkel. Hibásnak érezte magát a fiú elveszítéséért, hiszen ő győzte meg, hogy csatlakozzon Shiki háborújához, ami nyilván nem csupán a kandúré volt, hanem világszerte a macskalényeké. És elbuktak. Ez még jobban fájt Zukinak, mint Kou esetleges halála, mert bár őt Takahe felszabadította, sok macskának lett rosszabb élete, mint azelőtt, és sokan, akiket úgymond csak belerángattak, évekig szívhatták a fogukat, elveszítették egyes szeretteiket. Volt értelme hát a háborúnak? Kötve hiszem - gondolta Zuki.
- Mi az, hogy semmit sem ér a tudományod? - méltatlankodott. - Egy orvos akkor is orvos marad, ha háborús bűnösnek ítélik és mindig szükség van rá - erősködött szemöldökét összehúzva. - Mit műveltél, hogy nem csupán megfigyelés alatt tartottak a praktizálás közben? - kérdezett rá nyíltan. - Kou ügyes kölyök, biztosan meglesz - értett egyet a férfivel. - Nappal nemigen mozogtam, akkor pihentünk, este pedig rejtekhelyet csináltam magunknak, miután elláttam Takahét. Arra felé van az otthonunk - mutatott messzire.
Takahe kezdett megnyugodni. Fivére tudta, hogyan csillapítsa az idegességet, gyakorlott mozdulatokkal masszírozta ki a görcsöket a hátából, aztán ahogy a kutyus az orra előtt termett és szaglászni kezdte, hirtelen az volt az érzése, hogy minden rendben van. Tudta, ha eltereli a figyelmét, akkor könnyebb lesz teljesen megnyugodni, így lassan az állat felé nyúlt, hogy megsimogassa, nem is figyelt Adrianra.
- Szerintem elfogadjuk a meghívást - válaszolt Zuki, miután rájött, hogy bátyja nem kíván egyelőre belefolyni a beszélgetésbe.
|
- Megértem, mindenkinek azt kell védelmeznie, aki a legfontosabba számára. Sajnos engem börtönbe zártak, 5 évig... és le is fokoztak, már semmit sem ér a nagy tudományom - vont vállat - De azért nem adtam fel, vannak olyan lények még a földön akiknek segítségre van szükségük, így folytattam a munkásságomat. Egyébként nem aggódom... Kou biztosan életben van, olyan számomra akár a fiam lenne... hiszek benne, biztos csak elbújt valahol, míg elül a vihar és jól is teszi. - nézett végig Takahen. - Mióta éltek itt? többször jártam idekint, és még sose vettelek észre titeket. Nem akartok eljönni hozzám? - érdeklődött - a kapum még mindig nyitva áll bárki előtt, Sam eközben szagolgatni kezdte Takahet.
|
Adrian olyan dolgokat kérdezett, amelyek bizalmat érdemeltek, ezért Zuki eltette a pisztolyt. Koura jól emlékezett, elszánt és erős volt, kedvelte őt a harctéren társként, de nem volt jó híre a fiúról, hiszen neki az öccsét kellett mentenie. Már válaszolni akart a férfinek Sam megsimogatása után, mikor eszébe jutott, hogy talán Takahe okkal nem bújt még elő, ezért jezett a rózsaszínhajúnak, hogy várjon egy picit, azzal egy pillanat alatt eltűnt, hogy megkeresse a srácot. Szerencsére még időben érkezett, a roham előtt, bár már a sokk így is elhatalmasodott rajta.
- Takahe - szólította meg magabiztosan. - Adrian van itt, akivel még mindig egy oldalon állunk - árulta el hangosabban, hogy túljuthasson a ködön, ami ilyenkor a vöröshajú elméjét borította, aztán felnyalábolta őt, s visszatért oda, ahonnan az imént eltűnt. - Látod? - kérdezte Takahét.
- El... elhittem... volna... - mormolta mérgesen, de leült a földre, amint Zuki megpróbálta talpra állítani, mert annyira remegett és fulladt még mindig, hogy nem tudott uralkodni magán. Összegubózott, hogy megnyugodhasson.
- Sajnálom - jelentette ki a félvér. - Meg fog nyugodni, csak időre van szüksége - tájékoztatta Adriant. - Takahét kellett mentenem, ezért elveszítettük egymást Kouval. - ismerte be öccse mellett guggolva, hogy a hátát simogatva nyugtatgassa. - Te hogy vagy? - kérdezte a rózsaszínhajút. - Reméltem, hogy megtaláltátok egymást Kouval. Sajnálom a kölyköt - tette hozzá komoran.
|
Adrianban megfagyott a vér, ahogy meglátta a félvért. Még mindig ugyanúgy nézett ki mint sok évvel ezeleőtt. - Zuki? - nézett a fegyverre. - Te meg.. hogy kerülsz ide? Kou nincs veled? Elvesztettük egymást a harcok során... és... ahh sajnálom, természetesen örülök annak, hogy újra látlak éppségben. Egyedül vagy itt? - Sam szimatolni kezdett, majd leült a félvér előtt és vakkantott egyet.
- Sam, elég.... ide hozzám - a kutya pedig követte a parancsát, bár eménykedve csaholt Zuki láttán. - Hallottam, hogy itt még leehtnek túlélő macskalények, azért vagyok itt... őket keresem - magyaráztza el, szíve szerint megöellte volna Zukit de nem tudta, hogyan is reagálná le a kandúr.
|
Kutyaugatás. Ahogy Takahéban tudatosult, ami Zukiból egy kisebb pánikot addigra már kiváltott, eldobtak mindent, hogy fussanak. Háborús bűnösök voltak, akik a feledésben éltek ugyan és vissza akartak térni a hétköznapokba, de nem így, nem akartak rács mögé kerülni.
- Ha hátramaradok megölni a kutyát, nyerünk egy kis időt! - ajánlotta fel az idősebbik.
- Elkapnak - intette le a vöröshajú. - Menjünk más útvonalon, akkor talán az otthonunk békén hagyják - javasolta, erre Zuki elkapta a karját, hogy szembefordítsa magával.
- Életemben nem hallottam még ekkora ostobaságot - jelentette ki hűvösen, majd előkapta pisztolyát nadrágja korcából, hogy felkészülten szállhasson szembe az őket követőkkel.
Takahe fedezékbe vonult, mert bár férfi létére szégyellte, fulladni és szédülni kezdett a pániktól. Ahogy a másodpercek teltek, egyre jobban kezdte szorítani a gombóc a torkát, a háború hangja benyomakodott a fejébe, elöntötte a jeges félelem, mely rázni kezdte, mintha csak kint ült volna télvíz idején az udvaron. Ringatta magát, próbálta elterelni gondolatait, ám a várakozás, hogy Zuki végül lelője a követőiket, felemésztette. Ám a hang váratott magára, ami szinte az őrületbe kergette Takahét, szabálytalanul kapkodta a levegőt, könny fátyolozta el a szemét, úgy érezte, itt a vég, meg fog halni. A füle sípolt, de nem tudta, a dörrenéstől, vagy a félelemtől.
Zuki pedig állt döbbenten a juhászkutya és Adrian láttán, mert más nem lehetett, csak ő, lejjebb engedve a fegyvert, mert nem tudta, ilyenkor mit kellene tenni. Nyolc éve eltűntek a köztudatból, s bár öccse egyre többet emlegette a birtokot és a régi ismerősöket, sosem gondolta, hogy valaha viszont látják bármelyiket is. Hiszen szökevények voltak, háborús bűnözők.
|
Egy idősebb férfi jelent meg a szeméttelepen, rózsaszín fürtjei most felkontyolva helyezkedtek el a feje hátsó részén, kissé nőies látványt nyújtva, de arca vonásai egyértelművé tették, hogy férfi. Keresett valamit a halmok közt, de a tekintete céltudatosságról árulkodott, mintha tudná hol keresse. Hamarosan négy lábú társa is megjelent, aki farkát csóválva kezdett ő is kutakodni a szeméthalmok között, míg végül vakkantgatva ugrott meg az egyik irányba, nagy lármát csapva, így Adian kánytelen volt követni őt, míg végül Takahera és Zukira nem bukkant. Sam még mindig büszkén ugatott, s csak akkor maradt csendben miután Adrian arra utasította.
|
- Gondolsz még a birtokra? - kérdezte Takahe guberálás közben. A haja összetapadva lógott, leszámítva a színét egészen hasonlított a mellette keresgélő féltestvér loboncához. Zuki felpillantott rá morcos képpel, ám mivel öccse nem értett ennyiből, hozzávágott egy plüssállatot.
- Egyre többet emlegeted, így nehéz nem gondolni rá - közölte. - Mellesleg neked több jó emléked van róla - tette hozzá, azzal folytatta az értékes dolgok kocsira gyűjtését.
- Azt hiszem, feldolgoztam a háborút...
- Sosem fogod - vetett ellent Zuki. - Igazából Jin és a gazdagság hiányzik, nem?
- Jin biztosan férjhez ment már, a gazdagság meg hamarosan meglesz újra, Zuki.
- Bolond vagy, ha ebben komolyan hiszel.
- A dolgok, amiket készítünk, majd azzá tesznek minket! - jelentette ki Takahe mély hittel, büszkén kihúzva magát a szemétkupac tetején. Zuki keserű mosolyra húzta a száját, fejét csóválta, de elég elkeserítő dolgot mondott már ahhoz, hogy még az álmát is letörje.
|
*Rapunze elmondja a kitalált történetét a rendőröknek, őt is ellátják a mentősök, s a biztonság kedvéért be is viszik további vizsgálatokra... Rapunze végtelen fájdalmat érez szerelme elvesztése miatt, így mindent hátra hagyva elindul, hogy megkeresse a holttestét és eltemethesse, hiszen a dögként hagyták kint azon a helyen... Haruo elárulta őt, de még ennek ellenére sem tudta gyűlölni őt... sohasem ment neki, inkább magát... magát gyűlölte, mint valami rettenetes személyt, aki önmaga útjában állt... amikor oda ért Mahoért, nem találta meg a testét, ezért őrülten kezdte keresni, de nem találta... csak a várnyomokat, valószínűleg valaki elpicelte az ő szeretett macskafiúját... s már darabokra marcangolta a testét... hazament, felment a szobájába, magához vette Maho sálját, melyet kincsként őrzött eddig is... maha köré tekerte majd vissza tért a kórházba*
/Folyt köv.: Klinika/ |
*Int egyet köszönés gyanánt,majd mikor meghallotta a szirénákat bevetette magát a szemétdombok kusza hálójába,hogy elszökhessen a törvény elől.A fiú kijelentése gondolkodóba ejtette.Rendes macskalény?Sose tudta,hogy melyik táborba tartozik.A rendesek és jólelkűek közé vagy a velejéig romlottak társaságába.Annak ellenére,hogy bérgyilkos,mégis segít a rászorulókon,mintha két énje lenne,pedig nem így van.Most se tudja,hogy miért segített a férfinak,vagy hogy miért hallgatott rá.Megeshet,hogy ezek után felkeresi őt,hogy végezzen vele,bosszúból.És ha van egy csöpp sütnivalója vele tenné először,hisz Rapunze-hoz akkor könnyű út vezet.A legjobb lesz végezni azzal a férfival.Mivel sok vért vesztett biztos,hogy a közeli kórházba viszik,ami annyit tesz,hogy könnyedén besurranhat oda,hogy végezzen vele.Ott már nem lesz Rapunze,aki megállítsa,ezáltal egy emberrel kevesebb akarja megölni.*vezette végig agyában a logika menetét.*
 |
- Igen... igazad van, menj csak... én sem szeretném ha elkapnának... rendes macskalénynek látszol... mégegyszer nagyon köszönöm a segíségedet... *amint a kandúr lelépett, már meg is jelentek a mentősök és a rendőrök is, ellátták mind a két fiút, Haruo az intenzívre került, sok vért vesztett, Rapunze persze megúszta egy két horzsolással*
|
Jó véleménnyel vagy magadról,hallod-e...Azt hiszem,akkor jobb is ha távozom.Nem kellene feltartanom téged.A mentők nemsokára kiérnek én viszont nem szeretnék akkor itt lenni.Ugye megérted?*érdeklődik,majd tesz egy lépést a szabadság felé vezető uton,hacsak a fiú nem állítja meg.*~Ez aztán a megfelelő ismerkedés.Szia Rapunze vagyok,mellesleg hibbant is...~*viccelődik magában,hisz nem akarja megbántani a másikat.*
|
- Sajnálom... azt hiszem nem rossz helyen tapogatózol... én... egy nagyon bolond személy vagyok... azt hiszem hibbant is vagyok... *felsóhajt ahogy a fiú Mahot emlegeti* - Maho... nem érdemelte meg a halált.... én vagyok a hibás... de... tudom hogy nem örülne, ha így látna engem... szánalmas vagyok... de azt sem akarná, hogy örökre emésszen a bűntudat... én...nekem annyira fáj... nekem kellett volna meghalnom Maho helyett...
|
Öregem,te aztán nagyon beüthetted a fejed.Vagy olyan vagy,hogyha a hajad megnyírják az eszed is távozik vele?Szóval életben hagysz egy bűnőzőt,aki megölte a barátodat és később rád is támadt,hogy aztán boldogan élhessen,mint hal a vízben és kinyírhasson téged?Meghibbantál?A te temetésed,nem az enyém.*ránt vállat.*Maho erre mit szólna szerinted?
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
