|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.16. 22:43 - |
Egy elég kis házban lakik a család, pénzük nem sok van, de szívesen látnak mindenkit, aki betéved hozzájuk,
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
Ran ezek után egy szót sem szólt, de a kandúr érezhette rajta, hogy feszültté vált, csak egy porszem... hát ennyi lenne ebben a világban? Nem nem kell a világ, mi az neki? Csak ezt a dögöt akarta, csak ezt a fekete rémet, de.... és ekkor megtorpant. - Tényleg... - fordult felé - Igazad van... - indult meg visszafelé. - Meggondoltam magam, végülis miért is segítenék neked nem? Ez nem volt benne az alkunkban... tulajdonképpen az alkunk rám eső részét már teljesítettem is majdnem... holnap megszabadítalak a csipptől... aztán majd megoldjátok ahogy akarjátok... egy porszem úgy tűnik túl kevés a feladatra. - Indult meg vissza sértődötten. Nem tehetett róla, egyszerűen elöntötte a pulykaméreg, s képtelen volt lecsillapodni. Fogait össze szorította, s csak ment egyenesen előre a sötétben. ~ Rohadj meg... - morogta magában. ~ Legalább hazudhattad volna, hogy érzel valami irántam... erre a maradék időre...
 |
- Ugyan * felelte lehetyi fölényes hangsúllyal a démon* elvégre minek is kötve egy démon olyan alkut, aminek nem élvezi a ráeső részét?
*Ajkai szélén gúnyos mosoly bújkált, tépőfojai kivillantak.*
- Úgy látom Ran úrfit rendkívül foglalkoztatják Ren dolgai. Hát miért nem kérdezi meg személyesen őtőle ezeket? Könnyeben eléri, mint az éjszaka árnyait.
*Ahogy a fiú elindult, ő is rögtön ott suhant mellette. Mintha nem iss lépkedett volna, csak lebeegett, mint egy kísértet.*
- Minden porszem hegygörgetegnek hiszi magát. Minden cica oroszlánnak. Minden ember istennek. Azért tulajdonít mindenki akkora jelentőséget múlékony érzelmeinek. Mintha pillanatnyi élete bármit is számítana a létezésben. Holott... félresöpörhető porszem csupán.
*Ennyivel kommentálta Ran monológját. S haladt ő is némán.*
 |
- Ohh... szóval csak nekem lett volna kedvemre az éjjeli játékunk? Nem... ezt nem hiszem....ha nem is szeretsz, be kell látnod, hogy élvezted. - egyenest a macska szemébe nézett, már nem fordította el tekintetét, nem menekült előle... látni aakrta és szembe nézni vele. - Nem kell, hogy megérts engem, nem is tartozom neked semmiféle magyarázattal. Ren veled akar lenni... de te... valóban őt akarod? Szereted őt? Vagy csak a hatalom vonz hozzá? Hiszen hű szolgája vagy.... - sóhajtott, majd elfordult, ismét lépdelni kezdett, léptei alig csaptak zajt. - Ha ő itt lesz én eltűnök... és eltűnnek a játékos éjszakáink is. Eltűnnek az érzéseim, hát mit számít, hogy most léteznek, s mi hasznom is lehetne bármiből, ha már nem leszek? - kérdései inkább költőinek hatottak, habár a Rennel kapcsolatosakra nagyon is szeretett volna választ kapni. - Menjünk... hosszú út áll még előttünk. - zárta le végül.
|
Ran megállt, így megállt ő is. Nem volt kedvére ez az időhúzás. De egyelőre még nem tette szóvá. Ran úgyis elkezdett beszélni.
- Az egyezség úgy szólt - felelte kimérten a macska - hogy öleljem magát minden éjjel. Nem kérhet számon azért, mert teljesítem az alku rám eső részét.
Alakja mintha csak egy lett volna az éj ezer árnya közül. Elmosódottan emelkedett ki a sötétből.
A céljaira irányuló kérdéseket nagyvonalúan ignorálta, mintha el sem hangzottak volna. Szeme áthatolhatatlanul villódzott, mikor egy-egy autó fénycsíkja érte.
- Elhiszem - válaszolta. - Az emberek érzelmi alapú lények. Képesek bármilyen irracionális, a józan ésszel szembe menő őrültségekre, csak mert kedvelnek valakit.
Elhallgatott, a szándékait most sem fedte fel.
- Csak egy ilyen naiv lény kívánhat megismerni egy démont. Mégis mi haszna volna ebből magának?
|
Ran megállt és elgondolkodott, vajon téyleg teljesíteni akarja Haron vágyát, s átadni a testét Rennek? Tényleg rab akar lenni saját testében? De segíteni akart a macskának, hisz az mindig támogatta, nem számított hányszor lökte el magától, vagy bántották miatta... nem Ash volt akkor sem vele... nem... hanem ez a démon... hát csoda, hogy ennyire vágyik rá, annak ellenére, hogy aggódik az igazi Ash miatt és bűntudatot érez? - hátra fordult a macskához. - Mégis... te mit akarsz tőlem Haron? Próbálom kitalálni a gondolataid, de nem sikerül... az éjjel olyan hevesen öleltél.... majdnem bele őrültem... mégis ma annyira hűvös vagy, miért? Csak mert nem szereted ha nem mondom el nekd az úticélt? Úgy érzed kiszolgáltatott vagy így nekem? Mi bajod? Tudni akarom... Tudom, hogy lehetetlen, hogy bármit is érezz irántam, hogy nem jelentek semmit neked... mégis... én meg akarlak ismerni, tudni akarom a valódi szándékaid... bármi is az én támogatni foglak... megszabadítalak a csipptől is... melletted állok, nem fogak elárulni.
|
Haladtak csak előre. A macska nem sok jelét adta annak, hogy hallotta egyáltalán Ran szavait. Csak lassan reagált. Minden eltelt pillanattal tapinthatóbbá váltak a falak, amik közöttük húzódtak. Vagy inkább a macska lelkének mélyén. Minden lépéssel, amit tettek, hidegebb lett közöttük a levegő. Idegenebbekké váltak a csendben. Azzal, hogy nem érdekezett válasz, magasabban tornyosultak a falak, mint ami lett volna egy azonnali, egyértelmű elutasító felelettel.
- Az egyéniség túlélési ösztönét - felelte - nem kell így lebecsülni.
Mentek tovább.
- Az úrfinál egyszerűbb emberek sem tudják, kicsodák - felelte. - És miért volna megnyugtató erre választ találni? Lehet éppen a válasz vinne őrületbe - mondta halkan. - Néhány dolgot jobb, ha rejt az éj.
|
- Csak néhány... nem hiszem, hogy túl hasznos emlék került elő... de ahhoz elég, hogy segíthessek nektek... hiszen... te segíteni akarsz Rennek nem? Úgy értem... nem én érdekellek. Nekem úgy sincs túl sok célom az életemben... azaz akad de nem olyan fontosak. Ha Ren ezt a testet akarja ahsználni, nem fogok az utatokba állni. - komolyan beszélt habár nem nézett a macskára céltudatosan haladt előre. - Nem annyira, olyan fél óra a gyaloglás odáig. Aztán majd vissza... ha a számításaim helyesek éjfél környékén haza érünk. - elgondolkodott. - Biztos lennie kell igazság tartalmának... hiszem, hogy megtaláljuk a növényt... én... - sóhajtott mélyet. - Bűntudatom van... Ashita miatt... - vallotta be. - az érzéseim teljesen össze kuszálódtak... mégis... ki vagyok én valójában?
|
Figyelte Rant. Az ő arcáról nem lehetett leolvasni semmit. A szeme ugyanolyan vörösen fénylett, mint mindig, kis hunyorgással, mintha jó kedve lenne. A szája szeglete is így görbült, halovány visszafogottsággal, a közben olyan hideg, kimért volt, mint aki egyáltalán nem érez semmit.
- Sok emléke visszatért az úrnak időközben - jegyezte meg félig kérdő hangsúllyal. Hiszen eddig nem beszéltek Renről.
- Mennyire van távol ez a hely? - érdeklődött. - S mire alapozza az úr, hogy hisz a növény erejében?
|
- Valóban... - csak ennyit fűzött hozzá, kicsit vissza tért belé az élet, látszot, hogy össze szedte magát, habár az előző éjszakát sem felejtette el, így kicsit nehézkesen nézett a kandúrra.
- Szereznünk kell egy energiaforrást, úgy hallottam érintetlen sziklás patakpartján éjfélkor megfigyeltek már pár érdeke jelenséget. Van egy növény amelyik magához vonzza a természet energiáit, Rennek pedig erre van szüksége, nem igaz? Van egy másik teóriám is... de reménykedem abban, hogy ez működni fog.
|
- A macskák szeszélyes teremtések, uram - felelte - sosem tudhatja, hogy mi jár a fejükben.
S valóban úgy állt Ran előtt, mint egy fal, ami az égig ér és áthatolhatatlan.
A fiú következő szavait csak csendesen tudomásul vette, bár sokat sejtetően somolygott hozzá.
- Hová megyünk, ha szabad érdeklődnöm? - kérdezte, amit Ran felöltözött. Farka idegesen járt, zavarta az információhiány.
|
- Mi a baj Haron... ma különösen rideg vagy... - ásított miközben enni kezdte a pizzát, gondolatai kicsit meszebb révedtek, mintha nem is figyelt volna oda, hogy épp mit csinál. - Magam sem tudom. - felelte végül - de a nagy könyvek azt írják, hogy az emberek pusztításba kezdtek, elvették a amcskák képességeit evvel... és a fegyverekkel... - sóhajtott. - Mi már csak iylen aljanép vagyunk. - fejezte végül, s kicsit tényleg erőre kapott tőle. - Indulhatunk. - mondta és öltözni indult, amit készült bevárta Haront. - Mehetünk? . kérdezte még, majd ha helyelő választ kapott, kiynitotta az ajtót éss bele vethették magukat az éjszakába.
|
- Hogyne - felelte ridegen.
S csak állt, elkapta a dobozkát. Elégedetlenül nézegette, forgatta.
- Bizonyára hasznos szerkezet - mondta erős kételyekkel a hangjában. Ren azt mondta neki, menjen a fiúval, így kénytelen volt bízni benne, hogy az eszköz valóban tud valamit. De ha csak Ran mondta volna ezt, nem hitte volna el.
- Az emberek szervezete olyan törékeny - mondta, miközben elnézte, ahogy Ran eszik - elég egy-két étkezést kihagyniuk, és máris felborul az egész rendjük. Nem is értem... hogy volt képes ez a faj az uralma alá hajtani a világot.
|
- Ugyan dehogy... - mondta kicsit kábán. - Csak muszáj egy kicsit ennem... utána indulunk is tovább, ne aggódj. - elővett egy kis dobozkát és a démonnak dobta. - volt ma egy kis időm az óráim közt, szóval sikerült dolgozgatnom kicsit. Jól nézd meg... evvel fogjuk eltávolítani a chipped. Még van vele munka, de soakt sikerült haladnom. - a dobozkában egy mágnes szerű kis szerkezet volt. - Tudom, nem sok midnent mond neked... de azért emg akartam mutatni. - hamarsan a pizza is megérkezett (szupergyors kiszállítás), Ran átvette, majd kitette a konyhaasztalra, azonnal enni kezdte, szinte tömte befelé, lászott, hogy már nagyon éhes volt.
|
Mikor Ran este az asztalnál ült, a macska is előmászott.
- Azt mondta az úr - szólalt meg - hogy ma menjek vele - emlékeztette. - Elfeledkezett rólam talán?
Ahogy Ran kifeküdt az asztalon, egyértelművé tette, hogy fáradt, de a démon nem volt a barátja vagy a kedvese, hogy ilyesmire tekintettel legyen. Udvarias volt, hideg és számonkérő.
Állt a konyha bejáratánál, úgy méregette Rant.
|
Ran mintha érzékelte volna Ashita jelenlétét, felnyitotta szemét de csak egy fekete árnyat látott távoznia szobájából, azt hitte csak ismét álmodik, behunya szemét és reggelig aludt. Az óra vad berregése ébresztette álmából, ide oda rohat, hogy el ne késsen az egyetemről, nem igazán volt ideje most bármivel is törődni, csak lezuhanyzott felöltözött, magaához vette táskáját és már indult is, esti időben érkezett csak haza, fáradtan. Ledobta a holmiját és a telefonhoz ment, rendelt egy pizzát majd leült a székébe és elterült a konyhaasztalon. Várta, hátha a démon megjelenik.
|
A macska nem aludt ott Ran mellett. A saját szobájában pihent le. A teste nem igényelt sok nyugalmat, de érezte, ha tovább feszegeti a határokat, ő is úgy járhat, mint Ren, akit visszaránt Ran tudata. Vele Ashita hadakozott. Nem állt szándékában, hogy Ran és Ashita beszéljenek... azonban amikor elaludt, mégis előjött Ashita. Felkelt, Ranhoz szaladt. A fiú édesdeden aludt. Nem volt szíve felébreszteni. Visszakullogott az ágyhoz és elaludt. Legközelebb már a démon nyitotta fel a szemeit.
Korábban kelt, mint Ran. Nem volt mit csinálnia a házban, így a szobájában maradt, s csak feküdt.
|
- Csak álmodom... - morogta még de közben már lehunyta a szemét, bele telt pár percbe de hamarosan szuszogott, mintha semmi sem történt volna, fáradt volt a teste két ilyen kaland után, így könnyedén elhitte az elme is, hogy csak hallucinál.
A nap sugarai besütöttek az ablakon, Ran mocorogni kezdett az ágyban. - Ahh.. de fáj a fejem... - morogta, s lassacskán felült az ágyra, érezte hogy fáj a hátsója és a teste ég Haron "érintései" nyomán. - Ohh... ma... ma egyetemre kell mennem. - ült még mindig csak az ágyon félkómásan.
|
Elbódította a macska nyögése, a legszebb dallam volt ez... igazán mennyi hang. Ahogy ringott, hullámzott a teste, és ahogy süllyedt a keble, s lüktetett az öle... mind megrészegítették, de a lány gyönyörének hangja volt a végső csoda. Elment még mielőtt a lány átalakult volna. Egy szemhunyás, s már Ran volt előtte.
Zihált, verítékezett, zilált haja az arcába omlott. Nem úgy festett, mint aki semmit sem csinált...
- Csak álmodik az úr - lehelte, míg lemászott a fiúról. A fiú homlokára tette a kezét, megnyugtatólag. Hátha tényleg vissza alszik még. Remélte így lesz, s a gyengédnek ható érintés visszaringatja Rant az álmok birodalmába.
|
Ren felnyögött és haronba kapaszkodott, együtt ringott vele, régen érezte már ennyir közel magához... oly rég... anynira fakók voltak az emlékek a fejében, hogy majdhogynem eltűntek. - Mindig... örökké maradj velem ... - búgta a fülébe, majd erősen magához szorította kandúrt és hosszssan felnyögött, de nem bírta tovább ott tartani magát, Ran még mindig erősebb volt nála, így még egy utolsót simított a démon arcán, csókot lehellt ajkára, és miután lehunyta a szemét, álomba zuhant. Ran pedig felnyitotta a szemét szinte azon nyomban, mint aki álmából ébred, sajgott a feje.
- Mi... történt...? - pislogott a macskára, nem értette a helyzetet, főleg hogy a macska még mindig benne volt. - Álmodok? - még nem ébredt fe teljesen.
 |
Szófogadóan közelebb mászott, megtörölte a száját, megcsókolta Rent.
- Régóta éhezel - susogta, s megcsókotla a vállát - ez nem lesz így többet.
Ahogy Ren óhajtotta, úgy tett. Hamarosan együtt mozgott a két test, a lepedő gyűrődött alattuk. A kandúr a kéjtól borzongva nyögött fel olykor-olykor, s figyelte a lányt, a szempillája rezgését. Vad táncuk egyre gyorsult, egyre szenvedélyesebbé, lángolóbbá vált.
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
