|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 22:36 - |
A videótékában sok ember megfordul, persze ezek már nem a régi vidókazettás tékák hanem megtalálhatóak a filmek már DVD-ben is.
|
[11-1]
- Oké. - mondja, s belép a boltba. Már nem hallja, hogy a kandúr is örül annak, hogy együtt lehetnek, csak annyit lát, hogy mozog a szája, hiszen néha a szeme sarkából visszanéz Lamentora. Sosem értette, miért marad kint, de nem merte megkérdezni. A nagypapa furcsa ember volt, Teru pedig úgy gondolta, biztos ez volt szokás, Lamento kint marad, míg ő nyugodtan vásárol. S ha jobban belegondol, a kandúr semelyik üzletbe sem követte. Ez nyugtalanította korábban a fiút. Attól félt, a macskaférfi egyszer csak meglép, de aztán ahogy megszokta, hogy ő mindig ott van, lassan megnyugodott, hogy nem fog megszökni tőle. Inkább igyekszik úgy felfogni, hogy míg ő összeszedni, amire szüksége van, vagy nézelődik, Lamento őrt áll, s ha gyanús alak lép az üzletbe, ugrásra kész, hogy megmentse őt. Persze lehet, hogy ez csak ábránd. Teru összeszedi, ami kell, egy csomag friss gomba, pár fűszer, sajt, két csomag spagetti, majd elgondolkodik, kell-e még valami. Úgy dönt, a diákat esetleg nézhetik popkornnal, így levesz egy csomaggal a polcról. Szeretné meglepni valamivel a kint állót, de most is tanácstalan, mit válasszon neki, így áll, járkál, toporog, töpreng, mígnem rájön, hogy ezzel csak az időt húzza, értelmetlenül, s inkább fizetni megy. Azzal már gyorsan megvan, kint pedig odaadja a szatyrot a kandúrnak, nehogy megszólják, hogy ő cipekedik a macskalénye helyett. Volt ilyenre példa, amikor több szatyruk volt és Teru nem adta oda mindet, makacsul ragaszkodott hozzá, hogy ő is vihessen egyet. Akkor hallhatta őt Lamento először és egyelőre utoljára kiabálni, ugyanis a pár, aki megszólta őket, igen agresszíven viselkedett, a férfi durván meglökte Lamentot, mire Teru rákiáltott, hogy a macskalénye fegyelmezése az ő dolga, másnak semmi joga hozzáérni, úgyhogy lépjen le, mielőtt rendőrhöz fordul. Tudta, hogy Lamento nem védheti meg magát, különben bajba kerül, de azt is, hogy ha ő nem ad engedélyt idegennek, hogy fegyelmezze vagy jutalmazza a macskalényt, nem csinálhatja egyiket sem. A nő felfogta, hogy a fiúnak van esze és még igazat is szólt, így rögtön visszafogta magát és csitítva párját elrángatta tőlük. Teru ezután szótlanul odaadta a zacskót Lamentonak és hazament vele.
/Folytatás Howoki család házában/ |
- Gomba, fűszerek, sajt..... meg a spagetti tészta sem lenne ártalmas... fogyóban van... *mondja, de mikor a bolthoz érnek, lecövekel az ajtóban, mivel előző gazdája sosem engedte meg neki, hogy belépjen ilyen helyekre ezért mindig kint várakozik, s ezt a szokását a fiú mellett is megtartotta, hiszen az sose hívta maga után * - Én is örülök... Teru... *halkan mondja, nehogy más meghallja, avval követi a szemével a lassan becsukódó ajtót*
|
Biccent Lamentonak, s az első kisbolt felé veszi az irányt, ami a közelben van. - Mikre lesz szükség? - kérdezi, hiszen a macska csak akkor fizethet, ha megbízzák vele, s erről információt kap a bolt. Terunak nem tetszik, hogy ennyire korlátozzák a macskalények lehetőségeit, de tudja az okát. Az emberiség, mióta csak találkozott az itt élő macskalényekkel, fél tőlük, mert nem tudja megérteni szervezettségük, őszinte és tiszta érzéseiket, a gondolkodásuk, a hitük és az erejük. Néha olvas az interneten híreket, micsoda kutatásokat csinálnak az emberek, de a színes képességarzenálra, ami a macskalényeket jellemezte és még a mai korban jellemzi nagyon halványan, egyszerűen nem találnak ésszerű magyarázatot. Mintha simán csak úgy teremtették volna őket, hogy tüzet pattintsanak minden segítség nélkül, vizet fakasszanak, szelet támasszanak, hóvihart keltsenek, megfagyasszanak vagy szétrobbantsanak valamit. Mintha a macskalények nem csak macskák és emberek különös elegyei lennének, hanem kaptak volna egy plusz adalékot, valamilyen tulajdonságot a természettől. Egy aprót mosolyog ezen, aztán kicsit elidőzik Lamento csodálkozó arcán. Tetszik neki, hogy néha képes meglepni őt. Figyeli minden szavát, mert szereti hallgatni a kandúr hangját. Rápillant a tekercsre is, aztán elmélyül az előtte húzódó utcában. Úgy gondolja, Lamento azért ragaszkodik ennyire Teru nagyapjához, mert még kicsi volt, amikor odakerült. Van abban az állításban valami, hogy ha egy macskalény fiatalkorában kerül a gazdájához, jobban kötődik hozzá. Ez természetes, hiszen gyerekként még nevelhető az ember és ők is, jobban alkalmazkodik és az érzelmi világa is befolyásolhatóbb, gazdagabb. - Én is szerettem nagyapát. De azért örülök, hogy velem vagy. - mondja végül, s befordul a boltba.
|
- Rendben... de akkor ugorjunk be a boltba, kellene néhány alapanyag hozzá! *jegyzi meg, már megszokta ezt a különös tekintetet de sosem szólt érte semmit, a kérdés nagyon meglepi, sosem kérdezték még meg tőle, s most alaposan elgondolkodik rajta* - Talán csak azt hogy régiek, van bennük valami eredeti és szépen vannak kialakítva... valamint élvezetesebb tekergetni a filmet és a falra vetíteni... *magyarázza* - Nem tudom... az volt az első amit láttam és nagyon megfogott... annyira, hogy a végén nagyapád nekem adta azt a tekercset... *halássza elő zsebéből* - Azért bírtam az öreget... kár hogy már nincs köztünk... *sóhajtja, bár nem volt hozzá mindig jó a férfi, mégis maradtak a macskában jó emlékek róla, még egy darabig nézi aztán újra elteszi a zsebébe*
|
Jót mosolyog Lamento meghatározásán, hogy kiknek való a dráma. Kedveli a macskában, hogy ilyen egyenes, őszinte és nyílt, a szókimondását és a nyersségét is. - Én tudnék min sírni. - jegyzi meg vicceskedve, amit persze komolyan is gondol, de nem úgy csinál. Ballag a kandúr mellett és nézi az embereket. Persze azok elhúzódnak tőlük, őt már nem zavarja azonban ez. Inkább örül, hogy az egész járda az övék lehet. - Gomás. Bár mind finom. - teszi hozzá, s összefut a szájában a nyál, ahogy Lamento tésztáira gondol. Nagyon szereti a kandúr főztjét. - Rendben. Fifti-fifti alapon mindkettőnk kívánsága teljesül. - szeme sarkából ismét a macskaférfire néz, s elmosolyodik. Szemében megcsillan a rajongás és a szerelem, de amint felfogja ezt, inkább álmatagon maga elé bámul. A szíve persze majd kiugrik, de igyekszik jól titkolni. - Mit szeretsz a diákban? És miért pont a Rapunzel a kedvenced? - érdeklődik.
|
- Szerintem sem érdemes olyasmire fecsérelni az időt... a drámákat csak a nyálas idiótáknak találták ki, akik nem tudnak már min sírni... *jelenti ki avval sétálnak tovább* - Rendben... melyik? A gombás vagy a husos, vagy a tejfölös? *érdeklődik tőle* - Lássuk cska ha én választhatok akkor legyen a Rapunzel eredeti változata.... *jelenti ki mivel az a kedvence*
|
- Gondolkodtam, hogy akarok-e szívfájdítást. Volt egy dráma, ami tetszett és a szereplők is szimpatikusak voltak, csak nem akartam megint bezuhanni. - vallja be halkan. Felnéz a kandúrra. Magasabb nála, de kényelmesen rá tud nézni. Biztonságban érzi magát a jégúr közelében. Mindig őszintén néz rá. - Legyen spagetti. A diát meg kiválaszthatod te. Utána meg elmehetnénk sétálni amolyan esti séta gyanánt. Nem árt néha egy kis testmozgás.
|
- Akkor minek kellett bent lenned legalább egy órát? *forgatja szemeit, de persze nem haragszik a srácra, csak mindig ilyen mogorva, kivéve amikor nem* - Akkor mit szólnál ahhoz ha főznék valami vacsorát... és aztán megnézhetnénk pár diát... *Imádja a diafilmeket, bármit képes rajtuk megnézni, szerinte sokkal élvezetesebb mint egy rendes film*
|
Teru a szokásos álmodozó mosollyal tér vissza. Kezei a zsebeiben nyugszanak, gatyája lezserül lóg rajta. - Nem találtam semmit. - mondja a kandúrnak. - Ahogy nézelődtem, rájöttem, hogy egyetalán nincs kedvem mostanában filmet nézni. Romantikus vackok és idegbeteg akciófilmek vannak nagyrészt, ezek meg kiborítanak.
|
*Egy nem túl fiatal macskalény várakozik a téka előtt, a járókelők néha ránéznek, sokan fintorogva fordulnak el tőle, de ez nem érdekli őt, csak várja a gazdáját és várja... nem szeret várakozni de nem mehet sehova, olyan ez mintha oda kötözték volna a bejárathoz*
|
A videótékában sok ember megfordul, persze ezek már nem a régi vidókazettás tékák hanem megtalálhatóak a filmek már DVD-ben is.
|
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
