|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 21:22 - |
Ez egy mesterséges tisztás, az ember ide már úgy ahogy befészkelődött, túristák gyakran járnak ide. |
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
A férfi látta a fiatal kandúr arcára kiülő rémületet. - Csak nyugtató lövedék, kiüti pár órára, amíg haza visszük. - ment közelebb hozzá és jobban megnézte magának. - súlyos sebei vannak... csoda, hogy még él. - vette fel, mintha csak egy tollpihét tartana a kezében, Mino valószínűleg sejtette is, hogy miért, hisz gazdája kecses vonásai mögött, izmok lapultak, kiszmíthatatlan egy alak volt mindig is, és szeretett meglepetéseket okozni. - Menjünk - indult útnak,de még eközben várta a választ. - Akkor? Azt ne mondd nekem, hogy nem volt rá okod, csak elmentél... - nézett rá kissé csalódott szemekkel, de ha nem akart vlaszolni végül, hát ráhagyta a dolgot, mindig is furcsa cica volt, pont ezért is vette magához. Legalább olyan furcsa volt, mint ő maga.
Egy kis séta után végre elértek a férfiautójához, amely már nem bordó színű Daewoo volt, hanem egy ezüstszín Renault. Egy kicsit kisebb, és szűkebb, de barátsgos. - Ülj be hátra - kérte, míg a amcskt uyganúgy hátra tette és beszíjazta. - Támazd meg kicsiit, nehogy leboruljon az eszméletlensége miatt. - kérte, avval beült a vezető ülésre és hazafelé indult, az úton nem kérdezősködött, nem ebszélt egyáltalán, de hátra nézett néha a tükör segítségével, hogy lássa, mi történik.
 |
*Olyan váratlan volt a fegyver előkerülése. Minonak eltorzult az arca, hangosan felnyögött, miközben a szőke szemöldöke összerándult, fel akart ugrani ültéből, elrántani a fegyvert, de minderre már nem volt lehetősége. Még abban a pár másodpercben is, míg magánál volt, sütött belőle a gyűlölet. Hogy egy ember ezt teheti vele. Gyilkos pillantással meredt Alexre. Mino a szája elé kapta a kezét, nem fogta fel, hogy ez csak altatólövedék. Hirtelen nem értett semmit. Csak azt látta, hogy párja, aki mellett eddig kitartott, egy szemhunyás alatt esik össze. Míg Alex nem volt itt, boldogan virult. És most már a földön hever mozdulatlanul. Artikulálatlanul vinnyogott, szeme megtelt könnyel. Mikor Alex hozzászólt, mintha üvegbúrán át jöttek volna a szavak. Nehezen fogta fel az értelmüket. Percek teltek el, míg felnézett.*
- Meg... meghalt? - kérdezte elfúló hangon.
*De akkor már látta, hogy Crys lélegzik. Lassacskán megnyugodott.*
- Hogy miért mentem el...? *rebegte a cica, amint felfogta mit beszél egykori gazdája. Ismét lesütötte a szemét, farka kókadtan lógott. Arcára szégyenkező zavar ült ki.*
- Hiszen mindent megkaptam melletted *felelte.* - Miért is lettem volna melletted elégedetlen?
  |
A férfi úgy érezte, a cica szégyenklezik, minden jel arra utalt, hogy nem merte elmondani a valódi gondolatait, vagy talán végig neki hazudott? Egy pillanatra csalódottság ült ki az arcára... ennyire megváltozott volna? Vagy mindig is ilyen volt, csak nem vette volna észre, hogy mindig is ilyen volt?
- Valóban... - értett egyet a dühös macskával, majd megigazgatta szemüvegét, s amikor már Mino is egyet értett vele, zsebéből egy fegyvert húzott elő, melyet a kandúrra szegezett. - Nagyon sajnálom... -avval már meg is húzta a ravaszt. Gyors akart lenni, gyorsabb, mint a szőkeség...és valószínűleg célt is ért. Ha igen, akkor a tű, a macska vállába fúródott, ezen felül már csak kábaságot és lehúzó fáradtságot érzett, hamarosan pedig hiába is küzdött, lecsukódtak a szemei.
- Szóval... hogy is volt ez? - nézett komolyan a cicára, tudni akarta az igazat. - Miért is mentél el akkor pontosan? Hibáztam, hogy akkor nem kérdztem rá... ugye nem azért, mert rossz volt neked mellettem?
|
- Nos, én... - a cica kissé zavartan pillantott gazdájára, lehajtotta a fejét, két mutatóujját összekocogtatta. Hosszú, lompos farka meglendült.- Ez egy összetett kérdés... ennél... jóval bonyolultabb.
*Ajkába harapott, mint aki épp lenyeli a szavakat. Félénken felnézett, ahogy egykori gazdája a macskák győzelméről beszélt. Megkönnyebbülve lélegzett fel. Talán így Alex nem is haragszik rá. Egészen elszorult a torka. Elképesztő bűntudata támadt, még a szeme is bepárásodott, de Crys előtt nem akart ilyen érzelmes jelenetbe bonyolódni. A szőke macska közben élénken figyelt.*
- Miért... miért akarnád te ezt? - kérdezte Crys. - Ezek üres szavak. Nincs mögöttük semmi. Nincs mögöttük tartalom. Mit sugdostok?! * kiáltott fel, lendületből meg is próbált felugrani, de egyből visszaesett.*
*Mino bánatosan pillantott a szőke macskára, aztán komoran bólintott gazdájának.*
- Igen... muszáj lesz erőszakot alkalmazni - susogta halkan.
|
- Mino sosem volt igazán a tulajdonom, nem tekintettem úgy rá, akkor ment és jött, amikor akart... az... hogy csatlakozott a háborúhoz nem feltétlen jelenti azt,hogy nem voltunk jóban, avgy hogy nem bántam jól vele... csupán, hogy ő is ahrcolni akart a jogaiért és sok más macskáért... - de a cicusra nézett. - Vagy te másképp gondoltad akkor? - tekintete tiszta volt és érdeklődő, tényleg tudni szerette volna, mit is érzett akkor a cica.
- Én is azt akartam, hogy a macskák győzzenek - rántott vállat. - az embereknek már rég vissza kellett volna adniuk ami a macskáké volt. - haját megigazgatta - Ehelyett mindent csak elvesznek... - nézett Minora, vonásai kissé fájdalmasak, ámbár kedvesek voltak. - Sajnálom... ha nem akarja, nem hiszem, hogy tehetnék érte többet.... - ment közelebb a cicához és a fülébe suttogott. - Ha csak nem erőszakkal visszük el... nem lehet jelen állapotában túl erős... mit gondolsz? - nagyon halkan beszélt, talán a cicus is éppen alig hallotta meg. - Én megteszem, ha te kéred ezt tőlem.
|
*A szőke macska magasra vonta a szemöldökét. Nem tért magához ettől az arcátlanságtól. Hogy csak így megmondja neki ez az ember... itt, az otthonában... ilyen sértő dolgokat. Arckifejezései megmerevedtek, megfagytak. Mino felé pillantott.*
- Igaz ez? Igaz, amit ez az ember állít?
*Mino lelapította a fülét. Csúnya kiablásra számított.*
- Igaz - mondta halkabban, mint ahogy szerette volna.
- Mégis hogy lehetne barátság macska és ember között? - folytatta Crys Alex szemei közé nézve. - Ezzel csak áltatjátok magatokat. Ez nem lehetséges.
*Egész nyugodtan beszélt. Közben még mindig áradt belőle a megvetés.*
- Ha barátok lettetek volna, Mino nem csatlakozik a harcba... nem megy a macskák mellé harcolni, az emberek ellen - folytatta - ennek így nincs értelme. Mino azt akarta, hogy a macskák győzzenek. Hogy az olyan férgek, mint te, pusztuljanak. Nincs barátság.
*A kérdésekre idegesen megzizzent a farka vége.*
- Nem kell a megoldásod. Fogd fel.
|
Alex nem vette magára a szidalmakat. Kapott már eleget életében, nem is igazán érdekelte, mit gondol róla a macska.
- Mino gazdája voltam. - világosította fel, az előző kérdést direkt figyelmen kívül hagyva. Nem volt értelme titkolózni. - de inkább mondanám őt a barátomnak, mint sem a szolgálómnak. Amikor csatlakozni akart a harcokhoz... nehezen bár de elengedtem, így szakadtunk el egymástól, most pedig véletlen találkoztunk odakint. Megkérdezhetem, miért gyűlölsz engem ennyire? Attól, mert a fajtám ártott neked, nem jelenti, hogy én is ártanék. - mondta komolysággal a hangjában. - Tényleg csak segíteni szeretnék neked, amíg nem vagy erejed teljében mit is tehetnél a világ ellen? Ha bosszúról van szó, az is sokkal inkább kiveitelezhető ha meg tudsz állni a két mancsodon... miért karod itt eltemetni magad amikor felajánlom a megoldást?
|
- Inkább halok meg - feleselt vissza azonnal a macska - minthogy egy olyan segítsen élni, mint te!
*Fröcsögött a gyűlölettől. Minden tagját átjárta a harag, szinte remegett. Pedig Alex nem is csinált még semmit, csupán megjelent. Érezhető volt, ez a düh nem neki szól. A macska még így is, hogy az élete múlt rajta, képes volt ilyen felelőtlen pimaszságokra.*
- Miért hoztál ide egy embert? - morrant most hirtelen Minora* - Miért teszed ezt velem?
*Szikrázó szemekkel méregette Alext, zsemleszínú farka felborzolódva csapkodott.*
- Miért... miért jó ez az elmebaj? * morogta Alex ruházatát, haját méricskélve. Aztán fontosabb kérdés jutott eszébe.* - Ti ismeritek egymást?
*Közben még mindig olyan testtartást vett fel, ami egyértelműen jelezte, ne merje őt megközelíteni senki.*
|
- Utálod az embereket mi? A te helyedben én s hasonló véleményen lennék. Viszont.. van egy rossz hírem. Ha itt maradsz... meghalsz. - majd Mino felé mutatott. - Ez a kölyök aggódik érted, szóval csak egy kicsit félre tehetnéd az egodat... és engehetnék, hogy segítsek. - ahogy végig mérte és amit hallott nem lepték meg, sőt talán inkább elismerőn és büszkén nézett a macskára. - Nincs rossz szemed, de engem egyáltalán nem sértesz meg avval, hogy nőnek gondolsz. Bár az lehetnék... de nem vagyok... ha befejezted önmagad sajnáltatását akár indulhatnánk is. - Alex úgy érezte Crys csak azért viselkedik így, mert belül valami marcangolja. Egy macska sem utálja zsigerből az embereket, oka kell, hogy legyen. S hogy a macskának mégis mi oka erre, kezdte érdekelni a férfit.
|
Mino kissé feszengve állt kettejük között, a füle le-lelapult. Nehezére esett hirtelen közös nevezőt találni, pedig tényleg a legjobb szándék vezette. Viszont tudta, a macska szörnyen féltékeny lesz, ha kiderül, ki is Minonak Alex.
- Nos, hadd mutassalak be titeket - szólalt meg, mert a macska, ki csak dühösen feküdt a pokrócon, nem szólt Alex szavaira - ő itt Alex, ő meg Crys. És szeretném, ha jóban lennének.
- Nekem aztán nem kell egy ember segítsége! Nem kell egy embertől semmi. El lehet húzni az otthonomból - mondta haragosan a szőke macska. Tetőtől talpig végigmérte Alexet, fitymáló tekintettel nézte az arcát, ami még smink nélkül is finom volt, nőies.
- És különben is... mi ez.? Úgy nézel ki, mint egy nő - morrant Alexre.
Mino prémes fakra a lába köré csavarodott. Rá is folyton megjegyzéseket tett Crys, ezért fel is hagyott azzal, hogy szabadon megélje magát. Már csak azt csinálja, amiről tudja, Crys nem fogja kritizálni.
|
Alex természetesen ment is, szeretett volna segítei a cicának és persze z is érdekelte, ki az aki ilyen fontos lehet a számára. Persze örült mélyen a lelkében, hogy egy kicist, ha még rövid ideig is, de együtt lehet, Minoval ismét. Fontos volt számára, túlságosan begubózott nélküle és szinte már semmi kapcsolata nem maradt másokkal. Kicsit nehezen birkózott meg a tereppel, nem volt hozzá szokva de azért követte a macskát. Ahogy oda értek a barlanghoz, pár pillanatra megtorpant, majd a bíztatásra ő is közelebb ment, habár kissé dobogni kezdett a szíve.
Alex belépett a kandúr után, nem látta, hogy kivel avn dolga de hallotta a tiltakozó hangját, először nem akart bele szólni a vitájukba, de aztán mégis rávette magát, hogy mondjon valamit.
- Ne haragudj, hogy zavarlak benneteket. De hidd el... tényleg segíteni szeretnék. - próbált nyugodt, kimért, és távolságtartó maradni, de kíváncsiságának utat engedve kicsit közelebb araszolt. - Ha itt maradsz biztosan meghalsz. Fogadd el a segítségem.. nem kell semmit fizetned érte. Mino régi barátja vagyok... ő is megmondhatja, hogy ose kényszerítettem őt sem soha semmire. - bár ezután már elnémult, s csak figyelte kettejüket.
|
Fellelkesülve haladt előre. Bár izgult is, hogy a két legfontosabb személy az életében találkozni fog. És sejtette, hogy nem lesz egyszerű a találkozás.
Mindenféle gazokon lépkedtek át, bokrok, sziklák között, mígnem elértek egy barlangig. A cica előresietett, s közben intett Aexnek is, hogy jöjjön.
- Én vagyok az, Mino - szólt hangosan. Odabent, a barlang mélyén teljes volt a sötét. Nem látszott még az idegen macska alakja.
- Nem hoztam most ennivalót, de képzeld... hoztam mást.
Izgatottan csengett a hangja. Alexre nézett, bíztatást várt tőle.
- Valakit, aki tud nekünk segíteni.
Lelapította a fülét. Várta a választ. Ahogy gondolta, a beteg macska hevesen reagált. Az egész barlangot betöltő haragos üvöltéssel támadt Minora.
- Minek? Minek ide bárki is?!
Még mindig nem látszott az arca, de már kivehető volt, hogy a sarokban fekszik egy szakadt pamlagon.
|
A férfi bólintott, tudomásul vette, hogy a lény, akiről Mino beszél vad, és valószínűleg nem fogja kedvelni,esetleg megtámadja, de szeretett volna segítani a macskáján... annyira, de annyira szerette mégse akarta magához láncolni, inkább engedte... különös kapcsolat volt az övék.
- Értem, megpróbálok megtenni érte mindent amit tudok, szóval ne aggódj... egyáltalán nem gond nekem. - mosolyogta, majd ahogy a macska elindult követte árkon bokron át, még a ruháját sem sajnálva. Kíváncsi is volt, és tényleg szeretett volna segíteni is, habár volt némi hátsó szándéka is, addig sem lesz magányos.
|
- Lehet - hagyta rá - de ha meg sem próbáljuk, sosem fog kiderülni. Kissé vad. Ne vedd majd személyesen. Nehezen tűri az embereket. Sokat bántották - kezdte el mentegetni a macskát, pedig az még nem is csinált semmit. De Minori előre félt.
- Miattam, hiszen nem tudok mit kezdeni a helyzettel, és ő rám van utalva. Elviselhetetlen felelősség. Nem is értem, hogy voltál képes a gazdámnak lenni. Ez olyan iszonyú nagy teher.
Felkelt, a lágy érintéstől pirultan.
- De csak... csak ha tényleg nem gond.
Tétovázott még. Nehéz szívvel szemlélte, hogy Alex letörli magáról a sminket. Nem szívesen látta ilyen meztelennek, kiszolgáltatottnak az arcát.
- Erre - mondta végül halkan, ha Alex ragaszkodott hozzá, hogy odavezesse. Elindult, mindenféle bokrok és gazok között vágott át.
|
- Hmm... nem biztos, hogy emiatt bármi is emgváltozna benne, de örömmel segítek nektek. - simított a macskafiú lágy tincseibe. - Tudod, hogy mindig számíthattál rám és ez most sincs másképp. Hogy érted azt, hogy miattad? - kérdezte, de bólintott. - Ugyan, nekem sokat jelent ha boldognak láhatlak, nem várok el ezért semmit sem cserébe. Vezess hozzá, elvisszük orvoshoz. - ajánlotta. de közben elkezdte letörölni magáról a sminket.
|
Megbiccent a füle, ahogy Alex megsimogatta. Karjaival átölelte a derekát.
- Nem élt itt mindig. Csak... elég emberellenes. Volt. Lehet a hatásodra megváltozna. Látná, hogy nem minden ember egyforma. Jót tenne neki ez a találkozás, azt hiszem.
Kissé eltávolodott a férfitől, hogy a szemébe nézhessen.
- Nagyon nagy segítség volna. Annyit kínlódtam, hogy mit tegyek... mozdítani sem bírom. Számtalanszor végiggondoltam, hogy itt fog... hogy itt leli a halálát. Miattam. De ha segítesz, örök életemben hálás leszek - mosolyintotta a cica.
Jókedvűen ingatta a farkát is hozzá.
|
- Jól van, ne haragudj... csak úgy gondoltam, talán könyebb lehet neked így... ha azt hiszed, csupán egy álom voltam, habár én se tudnék úgy tenni mintha sohasem találkoztunk volna... - sóhajtott. - Micsoda fura ez a sors... a legváratlanabb pillanatokban csap le a múltra... - a férfi bólintott. - Értem,ne aggódj nem vagyok féltékeny. - végig hallgatta acicét, ahogy az mellkasának nyomta a fejét, nem tudta megállni, hogy ne simogassa meg. - Ha aakrod... segítek nektek... én tudom, hogy.. nem sok amit adhatok, de elvihetem a barátodat egy jó orvoshoz aki ellátja, és... nem bánom ha nálam maradtok amíg felépül... viszont... mivel ő itt élt mindig is, nem tudom mennyire fogadna el egy ilyen ajánlatot, ezt neked kell egbeszélned vele. - ajánlotta. - Ne érts félre nem akarlak magamhz láncolni... amint a barátod felépül, rendben van ha elmentek. Már ha egyáltalán akartok maradni.
|
- Nyilván nem tudok úgy tenni - felelte hevesen - nem hiheted ezt, és nem is várhatod el! Te voltál a legfontosabb ember az életemben. És most is te vagy. Csak közben lett egy macska is. De attól még... nem kell, hogy féltékeny légy rá, itt - mutatott a szívére - bármennyien elférhetnek, attól még marad hely mindenkinek.
Lehunyta kissé a szemét, örült az érintésnek, nem ért hozzá senki sem úgy, ahogy a gazdája. Mindenféle emlékeket idézett fel benne.
- Eléggé... eléggé sérült. Gondoltam rá, hogy elviszem egy kórházba, de míg odaérnénk, hát... nem élnénk túl, csak úgy, két macska, gazdátlanul csatangolva az utcán. Aztán ki tudja, ellátnak-e. S ha meg is kapja a szükséges kezelést, hát... az erdőben nem javulna az állapota. Így aztán... nem tudom, mit tegyek - mondta, s Alex mellkasára hajtotta a fejét. - Féltem.
|
- Akkor... csak tégy úgy, mintha nem is lennék itt, mintha csak szellemet láttál volna, avgy álmodtad volna. - simított arcára, örült is meg nem is a válasznak. Ha a macska boldog volt, akkor csak további boldogságot akart neki őszintén és tiszta szívből kívánni.
- Mindig is jólelkű cica voltál... már nem is csodálkozom ezen. - mondta mosolyogva, miközben keze még mindig a macska arcán pihent, talán nem keleltt volna, mégis tudni akarta, valóság amit lát. - Mennyire sérült? nem tudok valahogy segíteni nektek? - kérdezte őszintén, nem tudta milyen helyzetben van a amcska, akár magához is fogadta volna, de ha Mino azt mondta itt élt eddig is, ezt a dolgt nem merte bolygatni. - Egy kis étellell vagy... elsősegély csomaggal? Cicám, tudod jól, hogy mindig számíthattál rám. - búgta.
|
Végighallgatta Alex beszédét. Bozontos farka a levegőben hömpölygött, ahogy hezitált.
- Jó, hogy elmondtad ezeket, így már tisztábban látok. De lenne itt még valami.
Lesütötte a szemét, nehezen beszélt, ujjával kis köröket írt le a pokrócra.
- Volt egy... van egy... macska. Aki fontos nekem. És ő a vadonban él. Ezért nem mertem a városba jönni, tulajdonképpen. Mert akkor talán látlak. És akkor elgyengülök, és ott akarom őt hagyni. Erre most... itt vagy, és tényleg ezt érzem. Csak egy perce látlak, és összezavartál - szomorúan mosolygott. Fülei lelapultak.
- Sebesült. Nem hagyhatom el. Az árulás lenne.
|
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
