|
Témaindító hozzászólás
|
2019.02.11. 23:06 - |
Peter ebben a házban nevelkedett. Szülei valójában nem voltak gazdagok, de az évek során felgyűlt a vagyonuk, így Kei-ben is vettek egy házat. Ezt sem volt szívük eladni, hisz tudták, innen indultak. |
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
| A cica félt attól, hogy mi lesz velük most. Érezte, hogy mennyire rosszul érzi magát Peter és ő még ront is azon, hogy olyasmit mond neki, hogy nem bízik benne, hogy nem tud már benne többé megbízni, de nagyon szereti Petert és remélte, hogy a férfi ezt tudja még annak ellenére is, hogy esetleg nem tud egyelőre úgy viszonyulni hozzá, ahogy kell, vagy ahogy eddig megszokott volt. Néha a cica felnézett rá, de mikor megcsapta az orrát a vér szaga, azonnal Peterre nézett. Megijedt, hogy rosszul látta el a sérülését és emiatt vérzik a férfi keze. Félt… Azzal a lendülettel ő is felállt a székben, mikor a férfi, látta, hogy valami baj van, így gyorsan közelebb ment hozzá.
-- Peter… - szaladt oda hozzá, a férfit leverte a víz, a cica a homlokára tette a kezét, érezte, hogy láza van. Gyorsan a gyógyszeres fiókhoz szaladt, majd egy pohár vézzel és egy fájdalom és lázcsillapítóval tért vissza, majd ha Peter nem tudta volna egyedül bevenni, akkor segített neki.
-- Pihenned kellene… - motyogta halnak a kölyök, majd ha Peter engedte és bevette a gyógyszert, akkor segített neki elmenni a szobáig és ott leültette az ágy szélére. Farka idegesen járt, aggódott a férfi miatt, mert nagyon rosszul nézett ki, s cica ezt érezte is.
-- Hozzak még valamit? Szükséged van még valamire? - kérdezgette halkan, fülét lecsapta, félt, hogy egyedül nem tudja ellátni Petert, noha Adrian sok mindenre megtanította, de azért más volt a szeretett férfit úgy látni, hogy rosszul van, mint egy idegent, akin nyugodt fejjel tud segíteni. Itt most kissé összezavarodott… |
Nem mintha nem réezte volna a köztünk feszengő merevséget. Mégsem volt képes Nedim szemébe nézni, miután látta, hoyg képtelen úgy reagálni rá, mint régen. Ahogy Adrianról beszélt a cica szinte sugárzott, látszott rajta, hogy teljesen bele élte magát, hogy tetszett neki, hogy segíthet másoknak. Peter emiatt nem lehetett mérges, mégis szinte alig fogta fel a kölyök következő modatait. Pár pillanatig reagálni is elfelejtett rájuk. Valóban így lenne? Hisz olyan vissza húzódó vele kapcsoaltban. Leestek a nehezen megmászható lépcsőfokokról, ráadásul nem érezte jól magát,a kötésen lassacskán átütött a vér, émelygett, szédült. - Ne haargudj. - kelt fel. - Szeretnék egy kicsit lepihenni. - de ahogy felkelt meg is szédült és lefejelte a pultot is, ha a cica ellenőrizte a hőmérsékletét érezhette, hogy lázas. - Fájdalomcsilalpító... - lihegte... - Hozz gyorsan...- a teste remegett és erőtlennek érezte magát, minden olyna homályossá vált számára.
 |
| Nedim egész idő alatt az asztalon könyökölt, miközben várta, hogy Peter elkészüljön. Érezte, hogy valami megváltozott. Nem tudta, hogy mi, de valami más volt. Ő volt más, a reakciója volt teljesen más, aminek nem örült. Jobban kellett volna viselkednie,hiszen Peter most már itt van, nem megy el soha tőle a kölyök szerette volna úgy kezelni ezt a helyzetet, mint egy felnőtt, de képtelen volt rá. Máshogy fogta fel a dolgokat…
Aztán egyszer csak Peter jelent meg a konyhában, mire Nedim füle megrebbent és figyelte a férfit. Benne is megváltozott valami más, így hát nem csoda, hogy mind a ketten furcsán érzik magukat.
-- Igen… Ő mindig ezt csinálja. Sokat dolgozik, hogy a többi idegen macskának jó legyen - mondta halkan, majd lecsapta a fülét. Peter mosolya se olyan volt, mint régen, így inkább nem mondott több mindent Adrianről. Érezte, hogy nem szabad…
-- Öhm… Peter… - piszkálta az ételt a tányérján, de nem nézett a férfira. Nem tudta, hogy hogyan fejezze ki azt, amit érez.
-- Tudod, hogy téged jobban szeretlek, mint Adriant, ugye? - kérdezte, majd ránézett. Vörös szeme szépen csillogott, de remélte, hogy a férfi tudja, hogy őt jobban szereti, mint Adriant. Máshogy szereti a két férfit, de egy időben nem tudott különbséget tenni, mikor Peter nem volt itt vele. Akkor nagyon kétségbe volt esve. Talán úgy érezte, hogy már nem is szereti Petert, de ez megváltozott. Újra ugyan azt érezte. Azt a mérhetetlen szerelmet, mint először. |
Peter téyleg nem nézett oda, érezte, hogy a cica zavarban van, hogy megint mindent a legelejéről.. vagy még meszebbről kell kezdeniük, ebbe kicsit bele sajgott a szíve, de nem mutatta vagy mondta a macskának. - Nem bántasz meg vele... kell, hogy legyenek barátaid, meg hát... biztosan közel kerültetek egymáshoz Adriannal nem szeretném, ha attól mert haza jöttem teljesen eltávolodnátok. - engedte menni, de iagzából össze volt törve, bárcsak megérthetné a kölyök, dehát... gyerek még... és nem hibáztathatta érte. Lassan kiszállt a kádból, fájtaka tagjai és az ujjperc helye is... minth most sokkalta jobban fájt volna neki, mint eddig, talán eltűnt a sokk hatás, vagy az izgalom amit az maitt érzett, hogy haza jöhetett nedimhez. Nem tudta mire is számított, de talán egy kicsit nagyobb örömre, túl bizakodó volt. Megszárította a haját, majd kiment, hogy magára öltsön egy normálisabb viseletet, amit levett magáról az mind a kukában landolt. Kiment a konyhába, hiszen a kandúrka azt modnta, ott fogja várni. - Adrian igazán mindig kitesz amgáért igaz? - a mosolya fájdalmasnak tűnt, de nem akart lelepleződni.
|
| Nedim hamar kimászott a kádból, de minden csupa víz volt, ahogy pizsamájából csak úgy folyt ki a víz a csempére. Hamar levette magáról, majd kicsavarta a csapban őket és rá tette a radiátorra, hogy megszáradjanak. Néha Peterre pillantott, de igazából örült neki, hogy a férfi nem nézett rá. Nem készült még fel arra, hogy lássa őt meztelenül újra. Túl gyors lett volna az a macska számára még, noha már nem egyszer látta a férfi őt meztelenül. Most mégse akarta…
-- Köszönöm, de több időt szeretnék veled tölteni, de Adriannal is szeretek lenni. Nem akarlak megbántani azzal, hogy sokat vagyok vele - motyogta, majd egy törülközőt tekert magára és beszaladt a szobába, hogy felöltözzön.
-- A konyhában megvárlak - kiabált vissza a férfinak, majd gyorsan felkapott egy itthoni nadrágot és pólót, majd a konyhába ment, hogy megmelegítse a reggelit, amit Adrian készített nekik. Boldog volt, hogy Peter pont a szülinapján tért vissza. Ennek nagyobb ajándékot soha nem is kívánhatott volna magának. Leült az asztalhoz, majd várt. Most már ez a pár perc nem tűnt olyan soknak, mint az a fél év, de a kölyök még így is nagyon türelmetlen volt. |
Peter elkuncogta magát. - Örülök, hogy hiszel nekem... - engedte, hogy kiekljen a kádból. - Rendben, szeretném látni, hogy mennyit fejlődtél. ha később szeretnél... máskor is elemehetsz majd Adriannal. Nem szeretném megtiltani neked az ilyesmit, szóval csak kérned kell rendben? - törölt eki Nedim szeméből a könnyeket, s minha tudta volna, hogy mi jár a kölyök fejében, elfordult mint az eslő napokon. Egyébként is úgy érezte, hogy nincs joga többé semnézni, sem pedig érinteni a testét nem beszélve arról, hogy eléggé meggyötörte ez a fél év mégha nem is beszélt róla neki a kandúrnak, nem akart, felejteni annál inkább. Most hogy itt volt, nem voltak kétejei... megfogadta, hogy mindenben támogatni fogja a cicát, s ha soha többé em lesz köztük intimitás... msot még az sem zavarta. Nyugodt életet akart evvel a kölyökkel.
|
Nedimnek nagyon jól estek Peter szavai, hiszen úgy érezte, hogy a férfi most még inkább mellette van, jobban közel állnak egymáshoz, mint valaha, noha ez a fél év igazán megtépázta a kapcsolatukat, annyi biztos. Mindkettejükön látszódik ez a fél évnyi távollét. Mind a testük és a lelkük is megsérült.
- Rendben, hiszek neked - hagyta abba a sírást, bár fél évig szinte mindennapos volt a kölyök életében, hogy Peter után, vagy miatta sírt. Vegyes érzései voltak most is, de próbálta feldolgozni a helyzetet.
- Én is szeretném, hogy ha látnád, hogy hogyan lesz belőlem felnőtt és... és... szeretném megmutatni neked, hogy miket tanultam Adriantől - szipogta még egy kicsit. Hagyta, hogy Peter a mellkasához, pontosabban a szívéhez húzza a kölyök kezét. Érezte, hogy hogyan dobog a férfi testében a szíve, hevesen vert, ahogy Nedimé is. Bólintott majd, Peterre nézett, szeme még kicsit a könnyektől csillogott, de boldog volt, hogy itt lehet vele.
- Nem baj - ingatta meg a fejét, majd halványan elmosolyodott. Szeretett volna kikászálódni a kádból, de nem tudta, hogy hogyan csinálja, hogy ne érezze magát kellemetlenül a vizes pizsamája miatt. Le kell vennie, és azt a szobában nem tudja, csak itt...
|
Érezte, hogy a cica össze rezzen, mégis, nem volt képes elengedni, szorosan ölelte magához, ha tudott volna elbújt volna bőre alatt. - Én is sajnálom... - simított a hajába. - De felejtsük el mostantól... próbáljunk meg új életet kezdeni csak mi ketten. Hmm... sokat nőttél... mostantól mindig melletted elszek és látni fogom, ahogy felnőssz majd... minden percet, csak neked akarok szentelni. - próbálta nyugtatgatni. - Ne sírj... ez nem a te hibád... majd... leápolod a sebeim rendben? Most már értesz hozzá... az ujjpercem nem fog vissza nőni, de a sebeim idővel eltűnnek majd... a szívem pedig mostantól csak is a tiéd... - simított arcára. - Nem gondoltam volna, hogy tud valaki ennyire hiányozni, hogy egyszer iylen érzéseket táplálok majd egy gyerke iránt, mégis képtelen vagyok vissza fogni a szívem vad dobogását. - húzta a cica kezét szívéhez. - Érzed? - mosolygott rá. - ne haagudj... miattam lettél vizes... még befejeze a hajmosást és a fürdőt, aztán reggelizhetnénk együtt.
|
Nedimnek ideje se volt arra, hogy felfogja, hogy mi történik, de már a vízzel teli kádban volt, Peter karjaiban. Hápogott egy kicsit, hiszen megijedt ettől a hirtelen mozdulattól, nem volt ilyesmire még csak felkészülve se. Mikor meghallotta, hogy nem engedték el, a cica mellkasa összeszorult. Sejthette volna... Annyira buta volt, hogy azt gondolta, hogy a férfi önszántából nem akart ennyi ideig hazajönni hozzá. Ostoba volt...
- Sajnálom... én úgy sajnálom... - szipogta, majd Peterre nézett. Nyelt egy nagyot megint csak. Furcsán érezte magát a férfi közelében, de mindig is szeretett vele lenni, mellette. Viszont mikor érzékelte, hogy a férfi közelebb hajolt hozzá, a kölyök megijedt, és hátra húzta a fejét. Eléggé meggondolatlanul, hirtelen cselekedett, hiszen az ágyban, mikor Peter leült mellé, akkor hagyta neki, hogy megcsókolja, de most mégis megrémült valami maitt. Talán attól, hogy megint megsérül.
Ideges volt, fülét hátra csapta, majd Peterre nézett, miközben ő elmondott neki mindent az érzéseiről. Ajka megremegett a kölyöknek, majd halkan pityeregni kezdett. Abban nem volt biztos, hogy testileg képes lesz-e közel engedi magához Petert úgy, ahogy eddig, de lelkileg sokkal közelebb fognak állni egymáshoz, mint valaha.
- Én is szeretlek... - szipogta, majd kezdett kicsit véggre megnyugodni, ahogy ott a vízben volt, Peterrel együtt.
- Úgy hiányoztál - törölgette arcát, ami most már vizes is lett. - A kezed... Miattam sérült meg a kezed is, meg minden - szipogta, majd a férfi szemébe nézett. Nem volt biztos abban, hogy akarja-e, hogy a férfi úgy is hozzá érjen majd egyszer megint, de vele akart lenni. Örökké!
|
Peter hallgatta a cicát, mefértette őt, majd mivel a kandúr nem engedte el a kezét, hirtelen berántotta maga mellé a kádba, igaz nagyon vigyázott, hogy a cica be ne üsse magát. Óvatosan fogta magához, míg könnyei végig fojtak az arcán. Utoljára akkor sírt, mikor bántotta Nedimet, de ez más volt, ez néma volt és sokkalta szívszaggatóbb, mint az akkori. - Nem enegdtek el... - vallotta be. - Csak pár napra akartam elmenni... míg mindent elrendezek... de nem jöhettem. Látni akartalak, minden nap csak te jártál az eszembe... már éges rég... le akartam számolni evvel de nem volt bátorságom. Nélküled nem ment volna, szóval ne kínozd magad. - simított az arcára, s közelebb hajolt, szerette volna megcsókolni, az utolsó őpillanatbna mégis meghátrált, talá csak a cica reakciójára volt kíváncsi. Ha nem volt ellenére, akor ajkára tapasztotta a száját, de ha ellenállt inkább visszavonulót fújt. - Tudod... szeretném ha mellettem maradnál... és bármi ami történt, mindent el tudnánk felejteni... csak a jóra kéne emlékeznünk. A múltat... a rossz érzéseket... át akarom írni jobbá, bldogabbá... sőt azt akarom, hogy közösen tegyük meg, maradj velem Nedim... mindent változtassunk sokkal jobbá... szeretlek... örökké. -búgta neki lágy hangon.
|
Zavartan elkapta a tekintetét, mikor Peter felé fordult, látta, hogy milyen állapotban van és talán pont emiatt nem mert odanézni. Ez mind miatta van... Ezen járt az agya, nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy a férfi fél évvel ezelőtt azt, mondta neki, hogy bármi történik, ne jöjjön ki a szobából. Ő mégis engedetlen volt... Emiatt pedig Peternek fél éven keresztül kellett ilyesmiket átélnie.
Óvatosan közelebb lépett a kádhoz, kicsit összerezzent, amint Peter megfogta a kezét és rácsókolt. Furcsa borzongás futott végig a fiatal macska testén, fakra idegesen ide-oda járt, erről nem tehetett.
- Igen... Furcsa kicsit - vallotta be, majd lehajtotta a fejét. Nem tudta, hogy mit mondjon a férfinak, annyira tanácstalan volt, annyira elkeseredett, de aztán meghallotta, hogy Peter is ugyan így érez. A kérdésekre csak nyelt egyet. Azonnal azt akarta mondani, hogy igen, vele akar élni ezek után is, de valahogy nem tudta azonnal kimondani, valami megakadályzta ebben. Félre pillantott, össze kellett szednie minden erejét, hogy ne bőgje el magát, meg persze amiatt is, hogy be tudja vallani, hogy mit érez, nem akart megfutamodni. Ezért is kellett most kimondani azt, amit érez, még akkor is, hogy ha nehezére esik.
- Én... mindig veled akartam lenni, mindig... amikor történt valami, én veled szerettem volna lenni. Akkor is, mikor ez történt... Miért nem lehetett volna akkor ott mindent elinézni? Miért kellett ilyen sokági távol lenned? Nem értem... Én nem tudom, hogy tudok-e úgy bízni benned, mint régen, mert... nem tudom, nem megy - szipogta, majd megtörölte egyik kezével a szemét, de a másikkal még mindig Peter kezét szorongatta. Nem akarta elengedni.
|
Peter nem nézett hátra Nedim felé, talán ő maga is zavarban volt jelenleg ebben a ehyzetben, Ha Nedim kicsit jobban megbézte, láthatta, hogy Peter testén foltok vannak, szinte tele volt kék, lila, zöld nyomokkal. - Rendben, mindjárt megyek és reggelizhetünk... - megepte, hogy a macska becsukta az ajtót maga mögött, ezc sak azt jltnetette, hogy maradni akart, s ha már a kandúrka össze szedte az erejét, hogy lépéseket tegyen felé, hát ő sem tétlenkedhetett, felé fordult.
- Gyere ide... - mondta neki lágyan, s habár kijlenetette, mégis szelídség vonuét át ahangjában, ha a cica oda lépettt hozzá, óvatosa megfogta a kezét és rácsókolt aprót kézfejére. - Furcsa igaz? Ilyen hosszú idő után újra találkozni... nem igazán tudom mit kellene tennem... sose éreztem magam ennyire tanácstalannak... egyszerűen csak az járt a fejemben hogy haza akarok jönni hozzád... és most hogy itt vagyok, elbizonytalanodtam... - nézett fel Nedimre. - Velem akarsz lenni még mindig? Azok után ami történt... meg tudsz még valaha bízni bennem?
|
Adriannek minden bizonnyal igaza volt, de a kölyök még mindig magát hibáztatta, hogy ha engedelmesebb lett volna, ha szófogadóbb, akkor ez az egész nem történt volna meg és Peternek nem kellett volna elmennie fél évre és sérülten hazajönnie. Még mindig így látta a dolgokat.
Nedim végül mosolyogva intette egyet Adriannek, majd mikor a férfi és a kutya lehagyta a házat, felsóhajtott. Az ajtóban toporgott, mikor meghallotta a csobbanást a fürdőben, majd Peter hangját. Amint a férfi megszólalt és a kölyök bebocsátást nyert a fürdőbe, óvatosan a kilincsre tette a kezét, majd benyitott. Először csak résnyire nyitotta ki az ajtót, majd csak annyira, hogy a fejét be tudja dugni az ajtón. Kissé zavart volt, igaz, hogy már látta meztelenül Petert, de fél év sok idő. A kölyöknek megint le kell vetkőznie a szégyenlősségét a szeretett férfi előtt, ami azok után, ami történt, nem lesz könnyű.
- Én... Szóval... Adrianék elmentek. Csinált reggelit... - mondta halkan, majd beljebb lépett és becsukta maga mögött az ajtót, majd ujjait tördellte, miközben azon gondolkodott, hogy mit is mondjon Peternek. Szerette volna megbeszélni vele, újrakezdeni, de gyerek volt még, nem értett ehhez, így is nehéz volt beszélnie az érzéseiről, meg még úgy, hogy ennyi minden történt a cicával.
|
- Talán nem volt túl jó az időzítés... de nem miattad ment el... vagyis talán amiatt is, talán csak akkor jött meg az esze... -sóhajtott- Ne vegyél magadra olyan dolgokat, ami nem a te hibád... ne vádold magad és legfőképp próbálj meg bízni magadban és benne is. - paskolta meg a vállát.
- Más, mert mindketten változtatok, de a változás nem rossz... a változástól fejlődünk. Sokat tapsztaltál fél év alatt és ő is. Ja és még valami... még nem mondtam, de Boldog születésnapot... ennek örömére csináltam reggelit, egyétek meg együtt... talán felldja a köztetek lévő feszültséget.
Sam természetesen érezte, hogy nedim kicsit jobb kedvú lett így csak még jobban menyalogatta az arcá, majd hirtelen leugrott az ágyról és a bejárati ajtóhoz lépett.
- Megyünk megyünk... - szólt oda Adrian majd a cicára nzett. - Bármikor számíthatsz rám, vigyázz Peterre és nevel d meg rendesen - nevette. - Legyetek jók! - kiálltotta majd távozott.
Ahogy Nedim bekopogott odabentről hallatszódott a víz locccsanás, Peter felült a kádban, majd onnan válaszolt- Gyere csak be... - nyelt egyet. Haja is rljesen vizes volt habár még nem samponozta be, de már leáztatta.
  |
- De... olyan gyorsan történt minden. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Azt akartam, hogy maradjon - szipogta a kölyök. Ezt sokszor átbeszélték már a hónapok alatt Adriannel, de most, hogy Peter itt volt és hazajött, úgy érezte, hogy teljesen tanácstalan. Szeretné ő is legölelni, hozzá bújni, azt akarta, hogy minden a régi legyen, de tisztában volt azzal, hogy mindent újra kell kezdeni.
- Tudom, hogy az én hibám volt... Az, hogy Peter elvesztette az egyik ujját - szipogta. Igaz, hogy a férfi nem egy egész ujjat vesztett el, de a kölyök még nem volt túl jó ebben, így csak az látta, hog hiányzik egy darab a férfi kezéből.
- Tudom, hogy az a fontos, de... de mégis olyan más ez az egész - sóhajtotta a cica, majd megtörölte könnyes arcát.
- Jó, nem fogom. Vele szeretnék lenni megint - nyelt egy nagyot, majd mikor Sam odadugta a kölyökhöz az orrát, elmosolyodott és kissé fel is nevetett.
- Sam... teljesen összenyálaztál - nevetett, majd alaposan megdögönyözte a kutyát, aki természetesen hagyta, hogy így tegyen vele a kölyök. Aztán Adrianre nézett.
- Köszönöm, hogy veled maradhattam fél évig és, hogy vigyáztál rám, meg... hogy mindig ott voltál, ha szükségem volt rád - mosolygott fel Adrianre a cica, majd kikászálódott az ágyból. Végül a fürdő ajtajához lépett, de kissé bátortalanul Adrianre nézett. Ha a férfi esetleg bólintott, akkor óvatosan bekopogott az ajtón.
- Bejöhetek?
|
Peter elmerült a vízben, közben halványan hallotta, hogy mit is beszélget odakint nedim és Adrian... rosz érzés fogta el a cica szavaira, talá elrontotta avval hogy elment de úgy érezte akkor, hogy nincs más megoldás.
- Sok időt töltöttünk együtt, természetes, hogy megkedveltél, de az aki igazán fontos a szívednek az peter. Ő nem azért hagyott el, mert veled lett volna baj... sokkal inkább fel akarta égetni a múltját, hogy legyen jövője. Szeret téged... jól tudom... és te is tudod... fél év hosszú idő, ő is változott, hidd el, hogy neki i s furcsa ez a mostni ehlyzet pedig lefogadom, hogy valójában nagoyn szeretne megölelni és szeretné ha hozzá bújnál... csak nem meri kimondani... - simított a fehér tincsekbe. - Benne is uyganilyen érzések leehtnek msot, de vissza jött és csak ez a fontos. Idáig vártál rá... ne szalaszd el a pillanatokat amiket együtt tölthettek.
- Csak kérd emg, hogy legyen hozzád türelmes, szerintem most se báná ha mellette aludnál régen minden éjjel az ágyába engedett nem igaz? De biztos vagyok bene, hogy a te kedvedért távolságot fog tartani.... mert attól taart, hgy ismét össze tör majd.. viszont egészen biztos vagyok ebenne, hogy már soha többé nem fog magadra hagyni... és idővel jobban kijöttök ajd, mint valaha. Ez a szünet nem feltétlen vált károtokra. Most mindent újra kezdhettek. - A kutyus nedimhez bújt és nyalogatni ezdte az arcát, majd vakkantott.
|
Nedim kétségbe volt esve, főleg akkor, mikor egyedül maradt a szobában és azt hallgatta, ahogy a fürdőben Peter megengedi a fürdőkádba a vizet és elmerül benne. Ő még mindig ideges volt, így hát nem csoda, hogy zavarodott is volt. Ekkor figyelt fel arra, hogy Adrian bejött a szobába és leült az ágyra. A kérdésekre szeretett volna válaszolni, de egy hang se jött ki a torkán, majd mikor megérintette őt a férfi, azonnal kibújt a takaró alól és átkarolta a férfi nyakát.
- Én... nem tudom, hogy mit akarok... Szeretem őt, téged is szeretlek, de... olyan más a kettő. Nem értem, hogy miért - szipogta és úgy kapaszkodott Adrian nyakába, mintha az élete múlna rajta.
- Jó, hogy visszajött, de... azt hittem, hogy végleg elment. Olyan sokat vártam rá és most olyan rossz érzés van bennem - szipogta, majd már nem mondott semmit se, némán könnyezett a cica, majd Samra pillantott, ahogy a kutya felugrott az ágyra.
- Mi van akkor, ha nem fogok tudni aludni? Mi van, ha megint mérges lesz rám, vagy nem azt csinálom, amit kell? Akkor megint elmegy? - távolodott el kicsit Adriantől, majd könnyes szemével a férfira nézett. Tisztán éehetett rajta látni, hogy fél az új helyzettől, bár Petert ugyan úgy szereti, mint régebben, de Adrian volt az, ami itt volt vele. Nehezen tudta ezt most feldolgozni.
|
Peter elment a fürdőbe, levette magáról meggyötört ruháit, s közben megengedte vizet, ahogy megztel a kád elmerült benne, jó érzés járta át a testét. Reménykedett abban, hogy a cica vele emgy fürdeni, de nem haragudott amiért nem tette. Hiszen minden felégett... legalábbis így gondolta, nehéz lesz újra bíznia benne Nedimnek... kicsit úgy is érezte, hogy jobban szeretne Adriannal maradni és tanulni mint ővele időt tölteni. Ez kicsit fájt neki, de tudta, hogy saját magának köszönhette... ő keverte a cicát abba a helyzetbe még ha nem is akarattal tette.
Eözben Adrian megjelent az ajtóban, a nyomában Sammel.Leült a kölyök mellé az ágyra. Kedvesen kezdett el ebzsélni hozzá, ahogy midig is. - Peter végre haza jött igaz? Örülsz neki? vagy furcsa érzés? - érdeklődött, szerette volna tudni min megy át a kandúrka. - Nedim... sok mindent meg kell beszélnetek Peterrel, szóval... valóban jobb ha mi megyünk. Csak mondd el neki őszintén amiket érzel... hidd el emg fogja érteni és mivel szeret téged, türelmes lesz hozzád, ebben biztos vagyok. - simogatta meg a kölyköt a takarón keresztül. - Vigyázz magadra nagyon, sokszor átjövünk majd... és te is bármikor emglátogathatsz minekt, gyertek el mindketten. Rendben?
Sam vakkantott és felugrott azágyr,el akart köszönni, érezte, hogy indulnak.
|
| Nedim szeretett Adriannal lenni, de nagyon vágyott arra, hogy Peter hazajöjjön. Most viszont, hogy a férfi itt van, nem tudatosodott benne az, hogy már csak ketten fognak élni a házban, Adrian és Sam nélkül. Ő szerette a férfit, fél év sok idő volt, és ha esetleg Adrian is ugyan úgy viszonyult volna a cicához, mint mondjuk Peter, akkor lehet, hogy a kölyök most már másmilyen érzelmeket táplálna a fiatal férfi iránt. Viszont még mindig Peterbe szerelmes,de új helyzet alakult ki az életében, hogy a férfi visszajött hozzá.
-- Nem… - mondta halkan, még mindig lecsapott fülekkel. Bántotta a dolog, hogy azt hiszi Peter, hogy fél tőle. Nem tőle félt… Hanem attól, hogy esetleg megint történik valami. Ott ült az ágyon, hagyta, hogy Peter elmenjen fürödni. Szeretett volna kimenni Adrianhez, de inkább a szobában maradt, magára húzta a takarót, csak farkincája mozgott, idegesen csóválta azt, nem tudta, hogy hogyan reagáljon mindenre így hirtelen. Át akarta gondolni az egész helyzetet, az életét, mindent, ami eddig történt és, hogy ez után mi fog történni. Együtt marad Peterrel, hiszen ezt akarta. Semmi mást, csak vele lenni, a karjai közé bújni, ha fél, ha rémálmai vannak, ha csak egy kis szeretetre vágyik, Petertől mindig megkapta ezt. Halkan szuszogott a takaró alatt, míg várta Petert, hogy végezzen a zuhannyal, de közben észre se vette, hogy elpityeredett. |
Figyelte a cica reakciójit, sokat fejlődött és látta, hoyg ezt be is akarja bizonyítani neki. De látta at is, hogy a kapcsolatuk már sose lesz olyan, mint régen, leglábbis midnent újra és újra kell kezdeniük, de egyenlőre ő sem vágyott semmi ilyesmire.
- nem jön vissza, felbontottam a szerződést... többé ne tartozom nekik semmivel... szóval megnyugodhatsz többé nem bánthatnak téged.
A kérdés meglepte, számára teljesen normáis volt az elgondolás, hgy visz térnek a dolgok az eredeti kerékvágásba. - Nekik is meg van a saját életük. Természetesen bármikor átjöhetnek mindketten... vagy félsz velem lenni? - kérdezte hátha ez a baj, habár az apró állat halála meglepte. - Sajnálom... - kelt fel. - Most egyek és lefürdök. Köszönöm a kötözést. - indult a fürdő felé.
|
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
