|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.27. 01:13 - |
Peter a város szélén, kissé már a zöld övezetben lakik, a házának csak az alsó szintjét használja, de igazából sokszor csak aludni jár haza. |
[285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
Jól esett neki az, ahogy magukra tekerte a takarót, főleg Nedimre, hogy ennél jobban már meg ne fázzon. Boldogan bújt a férfihoz, úgy tánt, mintha teljesen elfejetette volna azt, hogy mi is történt nem is olyan rég, de nem. Igazából csak Petert akarta felvisítani azzal, hogy nem gondol rá.
- A kedvemért se? - gömbölyödött be az ölébe teljesen, mint egy idazi macska. Hajlékony volt, így könnyedén elfért a férfi ölében, majd beszívta az illatát.
- Szeretném, ha megpróbálnád... - nézett rá vörös szemével és láthatóan most őszinte csillogás bújt meg a tekintetében. Kicsit megremegett annak ellenére, hogy be volt takarva, a férfi testéhez bújt, minél előbb próbált felmelegedni, majd tüsszentett egyet, de nem akart visszabújni az ágyban. Peter mellett akart maradni, legalábbis most mindenképp.
 |
- Nincs semmi baj, minden rendbe fog jönni - próbálta magyarázni. - Hamarosan jobban leszel, ebben biztos vagyok... - sütötte le szemét, a kandúrka épp akkor ült az ölébe, meglepetten tekintett rá, félt, hogy megfázik, így magukra húzta a takarót, de főleg a macskára. - Nem szeretném, hogy még inább beteg legyél - magyarázta az okát is. - Tudom, hogy nem vagy az, nagyon jól tudom Nedim... - mosolygott rá őszintén, de mégis keserűn, nem, még mindig nem tudott megbocsájtani amgának, talán sose lesz rá képes, amikor a kandúr azt mondta nem utálja, s ő se tegye ezt saját magával össze szorította ajkait, fájdalmas érzések járták át a testét. - Köszönöm... hogy nem utálsz. - búgta lágyan, szelíden. - Én.. nem tuok megbocsájtani magamnak Nedim, nem megy még nem, talán idővel sikerül majd... - simogatta a hátát.
 |
Nedim most viselkedett a leginkább úgy, mint egy felnőtt. Érettebb volt a koránál, annak ellenére, hogy sokszor viselkedik úgy, mint egy igazi gyerek. Most viszont más volt a helyzet. Egy gyerek testbe zárt felnőttként viselkedett.
- Jól van, majd jobban vigyázok - mondta halkan, majd fülét lecsapta, mikor Peter azt mondta neki, hogy nem kell miatta hazudnia. Igaza lehetett a férfinak.
- Oké, bocsánat... - motyogta, miközben a férfi simogatása teljesen ellazította. Kellemes érzés járta át a testét. Mikor elvette a kezét Peter, Nedim egy kicsit megrezzent, ezt a fajta érintését nagyon is szerette Peternek.
- Nem vagyok álmos már - mondta, majd kitakarózott és nemes egyszerűséggel bevaskarodott a férfi ölébe, ahogy az ott ült az ágyon.
- Nem vagyok buta... - jelentette ki, mikor a férfi azt kérdezte, hogy ugyan neki mi baja lehetne. Nedim tudta jól, hogy mi miért történt és ehhez próbálta tartani magát. Arca piros volt a pofon miatt, az nem múlt el még mindig, és a lila foltok is megmaradnak egy ideig, de képes volt elvonatkoztatni tőle. Legalábbis egyelőre...
- Tudom, hogy nem akartál bántani - ölelte át a férfi nyakát. - Ne utáld magad érte, mert én se utállak - jelentette ki annak ellenére, hogy valójában félt attól a Petertől, akit az előbb látott, de ezt a Petert jobban szerette.
|
| - Semmi baj...amúgy se akartam elaludni, csak elnyomott. - hangja kissé ércesebb, durváb volt de nem is igazán foglalkozott vele. - Ennek örülök, de azért ne terheld túl magad, ha segítség kell ne félj szólni. A tested még így is meleg, de a gyógyszerek még dolgoznak benned, lejebb fog menni a lázad. - nem.hagyta abba a kandúrka.cirógatását, keze amivel nemrég még bántotta, most ritka.és.értekes kincsként bánt vele, szelíden simogatta. - Tudom, hogy meg gyenge vagy, nem kell tagadnod azért, hogy én jobban érezzem magam... - vette el kezét - én jól vagyok, ugyan mi bajom.lehetne? Itt te vagy az aki megsérült. Aludj még nyugodtan, ha fáradt vagy... - bíztatta. |
Mikor a férfi felébredt, Nedim hátra csapta a fölét, felébresztette Petert, amit igazából nem akart most már.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek - pillantott félre, kicsit még köhögött, ilyenkor mindig megijedt, hogy ha nem volt rajta a maszt, akkor újra megtörténik az a rémisztő fuldoklás. Szerencsére nem történt ilyesmi, de jobb volt félni, mint megijedni. Ezért csak akkor vette el a maszkot, ha épp beszélt. Megingatta a fejét, még mindig nem volt se éhes, se szomjas, de azért kicsit jobban érezte már magát.
- Nem... Nincs szükségem semmire - mondta egy gyenge mosollyal az arcán, majd lehunyva szemét símult Peter tenyerébe automatikusan. Szerette, hogy ha megsimogatta őt, annyire kellemes volt és nyugtató a cica számára, hogy néha ilyenkor elfelejtni, hogy mire is képes valójában.Megremegett ettől a gondolattól picit.
- Jobban - hazudta egy rebbenés nélkül, de igazából egyáltalán nem volt jobban, szíve még mindig ugyan olyan hevesen vert, mint előtte. A láza még mindig magas volt, de kicsit talán kevesebb, mint volt.
- Te? - érdeklődött a férfi felől automatikusan, bár a körülmények szinte megkövetelték Nedimtől, hogy gyűlölje a férfit, de nem tudta. Helyette az érdekelte, hogy vele mi van most. Látta, hogy megbánta, amit csinált és a cicának ez elég volt ahhoz, hogy a többit is kibírja, ami majd lesz még.
|
Peter elég méyen elaludt ahhoz, hogy ne vegye észre, eltávolodott mellőle a cicus, nyugodtan és békésen aludt, legalábbis külsőleg úgy tűnt. Viszont ahogy meghallotta a macska hangját ahogy őt szólítja, felnézett, kicsit zsongott a feje, és kába volt, érezte, hogy a torka is fáj egy kicsit, de mindez semmit sem jelentett jelenleg Nedim fájdalmához képest. - Most már igen... - dörzsölte kicsit a szemét. - Mi a baj? szomjas vagy, vagy hozzak vallamit? - bár alig látott, tenni akart valamit a kandúrért, szerette volna, ha újra olyan lehet a kapcsolatuk mint régen, s hirtelen felocsudva az alvásból, azt hitte csak álmodta az egész rémséget, de mégse így volt, hamar kitisztult előtte a kép, amint a cica állapotát meglátta. - Hogy érzed magad? - cirógatta az arcát. - Anyira sápadt vagy...
|
Nedim nyugodtan aludt, miközben a két férfi beszélgetett egymással. Szerette volna, hogy ha a két férfi jóban lenne, de nem ismerte a múltjukat, így hát azt se tudta, hogy hogyan segíthetne rajtuk. Szeretett volna, de nem tudott... Betegen, magas lázzal biztosan nem. Egészen sokáig aludt, néhány órát biztosan, de mikor felébredt, érezte, hogy Peter még mindig fogja a kezét. Nem szólalt meg, hiszen látta, hogy a férfinak sikerült elaludnia mellette. Ásított egy nagyot, még mindig rosszul érezte magát, melege volt, a maszk segített neki lélegezni, így azzal nem volt problémája, de félt levenni. Biztonságban érezte magát attól, hogy rajta volt. Nagyon óvatosan felült, pisilnie kellett, így bármennyire is rosszul érezte magát, zsibigitt az egész teste, a feneke is fájt még, de nehezen kitakarózott, majd elengedte a férfi kezét. Levette a maszkot, amit ott hagyott az ágyon. Elment a fürdőbe, majd elvégezte a dolgát, majd körbe nézett. Adriant kereste, de nem találta. Az emeletről jött a másik férfi illata, de Peter nem örült volna annak, ha oda felmegy, így inkább visszament a szobába. Szólogatni kezdte a férfit, miközben visszamászott az ágyba és visszatette a maszkot.
- Peter... Peter... - ért hozzá óvatosan, érdeklődve figyelte az alvó férfit, aki annyira aggódott érte, hogy elvesztette a kontrolt saját maga felett. Kezdett rájönni valamire Nedim, és ennek nagyon örült.
- Ébren vagy? -szólogatta a férfit még mindig kissé kába hangon.
|
Pillanatról pillanatra meglepte őt a kandúr.... el se tudta képzelni hogy ezek után valaha dorombolni fog neki. Közelebb hajol hozzá és csókot nyomott a homlokára. - Pihenj csak, ki kell aludnod magad.
- Amíg alszik jobb lene ha összes zednéd magad... addig amíg alszik, nem lesz baj ha nem vagy melette.
- Bitosan megérezné, itt akarok lenni vele...
- Ha beteg lezel nem fogok segteni rajtad!
- Tudom és rendben van... nem érdekel! Velee akarok lenni... ő az egyetlen... csa ő van aki megért, aki elfogadja a másik felem akkor is ha fél tőle... ő hozzám bújt, engem választott minden ellenére... soha senki nem tett iylet ezelőtt..
- Peter...
- Kérlek most hagyj magunkra, udod hol van a vendégszoba ugye?
- Tudom... - suttogta és Samet magához hívva felment az emeletre. Peter ott maradt a cicával, végig ébren akart lenni mellette, de végül elaludt ültében, mégsem eresztette el a cicus kezét.
 |
Figyelmesen végighallgatta Petert, mikor Adriannal való kapcsolatáról beszélt, hogy nem tudja, hogy mi is van kettejük között. Nedim nem értett hozzá, de remélte, hogy Peter és Adrian most már talán egy picikét jóban lesznek, ha a férfi minden héten meglátogatja őket. Hiszen azt mondta, hogy szeretné ellenőrizni azt, hogy Nedimmel minden a lehető legnagyobb rendben lesz.
- Majd... Nem tudom... - motyogta a cica, mikor Peter azt kérdezte, hogy nem inna-e még egy kis teát, vagy egy kevés ételt, amit megtud most enni.
- Jó... - fújta ki a levegőt, majd a férfira nézett. Boldog volt, hogy itt lehet, így nem csoda, hogy a szemébe egy kis fény is csillogott. Végül mikor hajába simított, annak ellenére, hogy mennyire fáradt volt, dorombolni kezdett, mint egy igazi macska. Így telt el néhány perc, miközben dorombolt, majd el a kis hang is kezdett elhalkulni, majd teljesen elaludt. Nyugodt volt, szíve nem vert már olyan hevesen, mint nem olyan régen. Az oxigénmaszk nagyon is segített Nedimnek elaludni, nélküle félt volna, hogy semmi nem segíti a légzésben. Mocorogni kezdett egy kicsit, megint melege lett, de aludt, így nem tudott kitakarózni. Kicsit verejtékezett ugyan, de nem álmodott rémeket.
Ez volt a szerencséje...
|
Peter örült, hogy egy kis innivalót bele tudott tuszkolni, nem lett volna bodog attól, ha infúzuót kell kapnia a kandúrkának.
- Nem tudom mi van köztünk, de nem szeretjük és nem utáljuk egymást, ez elég.. amellett, hogy mindig gonosz dolgokat vága fejenehz, mindg segít nekem.. - vallotta be. - Tudom, hogy nem vagy, de nem gyűrnél le mégis egy kicsit? VAgy csak még egy kis teát... tényleg aggódom Nedim.. tudom, hogy ez az én hibám, de kérlek engedd meg, hogy segítsek - simogata az aprócska kezecskét.
- Menni fogunk, csak legyél jobban - úgy gondolta a fáradtsg nyomja el épp az apróságot, bele simított hajába. - aluidj egy kicsit... talán ha felébredsz már minden sokkal jobb lesz... ne félj, nem emgyek el mellőled. - Adrian vissza tért és egy törülközőt nyomott Peter fejére, hogy legalább a haját szárítsa meg. - Rendbe jön ugye? -Adrian eült a fiúcska mellé, egmérte a pulzusát és lázát is ellenőrizte.
- Reméljük...
|
Nem tetszett neki, hogy rá akarják erőltetni azt, hogy igyon, de mikor Peter megcsókolta, nem ellenkezett és már a tea Nedim szájában volt, amit kénytelen kelletlen, de lenyelt egy nagy kortyban. Kicsit köhécselt, majd miután újra az arcán volt a maszk, megint megnyugodott. Figyelte azt, hogy mit mondott neki, vagyis jobban mondva Peternek Adrian, de nem sokat foglalkozott vele. Nem volt éhes, se szomjas, csak aludni akart, de mégse. Ébren szeretett volna maradni, hogy figyelhesse a két férfit.
- Hová? - kérdezte kissé kábán még mindig, miközben nyugodtan lélegzett. - Nem vagyok éhes... Nem kérek semmit se - nyögte halkan, majd nagyokat pislogott, hogy ébren tartsa magát.
- Adrian kedves ember... Kár, hogy nem szeretitek egymást - hunyta le a szemét, légzése kezdett lassulni.
- Szeretném, ha szeretnétek egymást... - motyogta. Hangja egyre halkabb volt.
- Jól vagyok... mehetünk - dőlt kicsit oldalra a feje. - Mehetünk - mondta halkan, szinte alig hallhatóan.
|
| - Muszáj innod különben kiszáradsz... - vissza csúsztatta a maszkot az arcára, de mikor kicsitnyugodtabb lett a légzése újra levette, a saját szájába vett némi innivalót és szelíden megcsókolta, majd átnyomta a teát, a macska szájába. Utána óvatosan ráfogott kezével a szájára, hogy ne köpje ki. - Nyeld le Nedim... kérlek, jól fog esni meglátod. - ha lenyelte végre, akkor Peter a maszkot is vissza tette a szájára. - Jól van... ügyes vagy... tudom hogy úgy érzed nem kell innod, de a szervezeted kimerült... -
Adrian csak nézte őket, olyanok voltak akár két turbékoló gerlice, sóhajtott. Már meg sem lepte Peter viselkedése, csak elfordult, hogy ne is lássa, de végülis ha sikeres volt, akkor örült is neki, hogy ennyire leleményes volt.
- Csinálok neki valami könnyű ételt... a palacsinta most nem hiszem, hogy lecsúszik, ha már inni sem hajlandó... talán egy kis tejbegríz megteszi. - avval elhagyta a szobát és odakint tevékenykedett.
- Nedim... ha ezen túl leszünk elviszlek egy szuper helyre, fürdünk majd a forrásban és finomakat eszünk, szóval... minél hamarabb jobban kell lenner oké? - már nem tudta mit is ígérjen neki, csak hogy jobban legyen a kandúrka. |
Észre se vette a tűszúrást, annyira kába volt még mindig. Kicsit megnyugodott, mikor Peter megfogta a kezét. Most már lemerte hunyni a szemét, nem aludt el ugyan, de a szeme fájt a sok sírástól és a láztól. Elmosolyodott a masz alatt, mikor Peter elmondta neki, hogy sok minden szépet szeretne még mutatni neki, de már ránézni nem tudott.
Aztán mikor rá akarták erőltetni a teát, elhúzódott.
- Nem kérem... - nyöszörögte, miközben felültették. Kába volt, hogy a világát se tudta és a maszk nélkül nehezen lélegzett.
- Nem vagyok szomjas... - tiltakozott kissé, majd a maszkért nyúlt. Az biztonságot adott számára, noha már egész jól lélegzett nélküle, de nem akarta ugyan azt a félelmet átélni, mint akkor, mikor sokkos állapotba került és képtelen volt lélegezni.
|
| Peter felsőjéről és hajából csöpögött a víz, de nem tágított a kandúr mellől, Adrian csak az ajtóból nézte őket egy darabig, majd közelebb ent, hogy némi orvosságot adjon a macskának. Valószínűleg kábult állapotában észre sem vette, hogy megszúrta. Örült, hogy a macska állapota kezd jobb lenni, de még aggódott érte. - Jobb lenne ha te is átvennél valami száraz ruhát, különben áthülsz és megbetegszel.
- Nem hagyom itt, láttad mi történt az előbb... - elmosolyodott egy pillanatra. - erősödj meg aztán sütök neked, ne félj... még ilyan sok mindent kell megkóstolnod. Rengeteg minden szépet akarok.mutatni... - fogta apró kis kezét, Adrian pedig nem hitt a szemének, mintha egy teljesen más Petert látott volna, mint akit ismert... ez a macska valóban sokat jelenthetett a számára.
- Nem gondoltam volna, hogy valaha így látlak... ne aggódj... túl fogja élni. De ha legközelebb ilyet teszel... nem bocsájtom meg neked. - nézett rá fenyegetően, a férfi bólintott és csak nézte csendben. - Maradj mellette, hozok egy kis teát...itatnunk.kell mert ha még jobban legyengül, be kell kötnöm az infúziót. Azt pedig nem szívesen tenném. - hozott is egy bögrével, peter óvatosan megemelte a kandúrkát. Lejebb húzta a maszkot és megpróbálta megitatni.
- Innod kell egy kicsit oké? - próbálta győzködni. |
| A tudat, hogy nincs vele Peter és egyedül van lényegében, rettenetesen megrémítette. Emiatt nem volt képes egyedül levegőt venni. Mikor a férfi megjelent és magához húzta, Nedim még mindig nehezen vette a levegőt, de hamarosan jobban kezdte magát érezni, belekapaszkodott Peter ruhájában, majd mikor megkapta az oxigén maszkot, kezdett normalizálódni az állapota, de már nem volt olyan súlyos, mint néhány perccel ezelőtt. Gyorsan vette a levegőt, de csak az izgalom és a sokk miatt. Még mindig fájt a feje, alig érzett valamit még a külvilágból. Mikor felöltöztette őt a férfi, majd ágyba dugta, kezdett jobban lenni. Valószínűleg a sokk miatt történt minden, hiszen eléggé sok minden történt vele, a teste és a lelke nem bírta el a sok mindent. Laposakat pislogott a férfira, alig hallotta, amit Peter mondott neki, de boldog volt, hogy minden rendben van most már. A maszkot egy idő után óvatosan levette az arcától, hogy tudjon beszélni.
-- A… Később megkapom a… Palacsintát? - kérdezte, majd köhögni kezdett megint, így inkább vissza tette arcára a maszkot, ami segített neki megnyugodni és rendesen lélegezni. Kezdett elpilledni, de nem akart aludni. Még nem. Félt, hogy nem fog felébredni többé és itt kell hagynia Petert. Csak emiatt aggódott. Apró kezét kicsit megemelte, majd Peter felé nyújtotta, szerette volna, ha megfogja a kezét, akkor legalább érzi, hogy itt van és nem fog elaludni. Egyelőre… |
| Adrian csak nézte a cicát, rettenetesen rossz állapotban volt, rossz voltnéznie is, az pedig még mindig csak Petert kereste, össze szorult tőle a torka. - Itt van ő is, ne aggódj... teát csinál... és hoz jeget, hogy lejebb tudjuk vinni a lázad. - a férfi hamarosan meg is jelent az ajtóban, remegett kezében a jégkocka... majd elejtette, s a darabok szanaszét repültek.
- figyelj már oda! Szedd össze magad Peter... most nem omolhatsz össze mert szüksége van rád... - ekkor kezdte kapkodni a lebegőt. Peter szinte automatikusan merült be érte a vízbe és rántotta magához, mellkasához fogta az apró teremtményt és nyugtatni kezdte, Adrian tudta hogy ez jó módszer lehet, valószínűleg a sokkos állapottól nem kap levegőt nem amiatt, hogy bármi baj lenne a tüdejével, a teste már nem lángolt, úgy tűnik elég lett a hideg víz is, így igazából a jégkockára szerencsére nem volt szükség. Adrian a biztonság kedvéért előkapott egy oxigénmaszkot és a macskára tette. ezek után Peter megtörölgette és felöltöztetve az ágyába vitte. - Könyörgöm neked Nedim... ne halj meg... - kérlelte Peter, nem tudta volna elviselni már ezt a fájdalmat és magát a tudatot sem. |
| Percekig ájult állapotban volt, a láza rettentő magas volt, gyenge volt az immunrendszere, hiszen mindentől óvva volt, főleg, hogy albínó. Ez még egy jó nagy adaggal rátett a macska állapotára. Olyan volt, mint egy baba, mikor Peter a karjába vette. Feje oldalra bicsaklott, kapkodva vette a levegőt, teste szinte égett, olyan magas volt a láza. Érezte ugyan, hogy Peter a kezét fogja, de mindent csak tompán érzett. A külvilág zavaros volt, rosszul hallott, az értékei eltompultak. Azt is csak alig vette észre, hogy Adrian visszajött a házba. Halkan nyöszörgött, reszketett a teste, mintha fázna. A hideg víztől felébredt, óvatosan nyitotta ki a szemét, majd Adrianre nézett.
-- Peter… Peter hol van? - kérdezte a rózsaszín hajút, majd újra szinte teljesen elkábult. Teste erőtlen volt, ha Adrian nem tartotta volna őt meg, akkor biztos, hogy feje belebukott volna a vízbe. Hangosan lélegzett, csak ez mutatatta, hogy még el. Egyébként szemét is újra lehunyta, fájt mindene, a feje, a szeme és a háta is.
-- Sahj… Sahj… Náh… Lohm… - nyöszörögte, majd köhögni kezdett. Hirtelen kapta őt el egy köhögő roham, hangosan és erőltetetten köhögőtt.
-- Levegőt… - sípolta a cica, hiszen a tüdejében ragadt a levegő, nem tudott tovább lélegezni. Képtelen volt rá, apró teste ezt már nem bírta. |
| Peter már épp keverte be a palacsintát, közben pedig azon gondolkodott, hogy hogyan is ronthatta el ennyire a dolgokat. Ismét rossz, alávaló embernek gondolta magát, majd meghallotta a puffanást, mindent ott hagyott, rohant, hogy megnézze ni folyik a fürdőben. Ledöbbent és azonnal felnyalábolta a cicát, tűzforró volt a teste, szinte égette a kezét, pánik szerűen nyúlt a telefonjáért, hogy vissza hívja a házba Adriant, ő maga nem tudta mit is kellene tennie ebben a helyzetben. Feladta rá a pizsomáját és átvitte a cicust, a szobájába, befektette az ágyba, majd Adrian javaslatára, míg oda nem ért, borogatni kezdte a homlokát. - Bocsáss meg Nedim.... minden az én.hibám... - fogott a kezére. - Rendben leszel megígérem... - csókolt a homlokára, majd megtörten szorongatta az apró kezecskét.
Mire Adrian oda ért, Peter még jobban maga alatt volt. - Főzz neki egy teát... sok mézzel, igazi cittommal. Le kell nyomni a lázát... majd én megcsinálom. - adta paranvcsba mire Peter bólintott, Adrian pedig megnézte, pontosan mennyit is mutat a lázmérő. Már szinte 40 felett járt, ez nem tetszett neki így kiment a fürdőbe. - Hozz jeget is! - kiálltott ki a feketehajúnak, ő maga pedig a kádhoz ment, a víz már kezdett hűlni így pont jónak találta. Levetkőztette a macskát, bele tette a vízbe és hideget engedett rá szép fokozatosan. |
| Miközben Peter betette Nedimet a kádba, a meleg víztől felszisszent, de jól tűrte a fájdalmat. Jobban tűri, mint bármi mást eddig. Őt soha nem bántották, pont azért, hogy a bőre és a lelke is makulátlan maradjon, minőségi portéka a leggazdagabbak számára. Ezért még nem is ismerte túlságosan a fájdalmat, de jobban bírta, mint bárki hitte volna.
Közben megingatta a fejét, mert még soha nem evett palacsintát, szóval nem igazán tudta, hogy fog-e neki ízleni, vagy sem. Viszont minden itteni étel jó volt, így erre is azt gondolta. Figyelte, ahogy Peter elhagyja a fürdőt, bánkódott amiatt, hogy a butasága miatt így eltávolodnak egymástól. Nem akarta így látni a férfit, még annak ellenére sem, hogy aszerint az Adrian szerint elmegyógyintézetben a helye. Majd Nedim meggyógyítja. Ezt a tervet találta ki a gyerek, hogy majd ő segít Peternek, ha más nem. Közben a csuklóján ejtett szíj nyomokat nézte, kezdett lilulni, ahogy minden más, amit a férfi okozott rajta. A harapás nyomok is… Óvatosan megfürdött, majd nehezen ugyan, de kimászott a kádból, megtörülközött, majd mikor a pizsamanadrágot akarta felvenni, megszédült és a következő pillanatban szinte azonnal megfordult vele a világ. A sokk, ami lelkét és szívét érte nem bírta tovább és annak ellenére, hogy úgy tűnt, hogy minden rendben van a cicával, a kinti idő se tett neki jót. Ennyi biztos nem. Egy kisebb csattanással zuhant a földre és ájult el. Lázas volt… |
- Nem fog elvinni, ha nem akarsz menni, hisz hallottad... - gyűltek könnyek a szemére, de már nem azok a fájdalommal átitatott könnyek, teljesen más fajták voltak, nem hitte el, hogy még mindig ilyeneket kéeps modnani neki ez a kölyök. - Rendben, ettél már palacsintát? Csinálhatok neked amíg lefürdesz. - Tette óvatosan a kádba a macskát. - De el ne aludj nekem... hozom a pizsomádat. - vitte oda neki - Nincs semmi baj, megértem... - simított a hajába. - Ha majd készen álsz rá, vissza jöhetsz az ágyamba... de ha soha többé nemakarsz majd... azt is megértem. Nem kell aggódnod ilyesmin. Te így is... túl jó cica av agy hozzám, meg sem érdemellek... igyekszem jó gazdád lenni, megígérem... nem biztos, hogy minden zökkenőmetsen megy majd de.. megpróbálom vissza fogni a másik ént... - idult az ajtó felé. - Hamar megcsinálom ésjöhetsz enni. Utána talán le is kellene pihenned... - mondta avval távozott a füördőből. Most úgy tűnt hogy kicist távolságot akar tartani a kölyöktől.
|
[285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
