|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.13. 19:41 - |
Közvetlenül a Santoniello kastély mellett fekszik. Itt él Corentin néhány szolgájával. |
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
- Huh... -a félvér nem értette, főleg amit róla mondott, nehezebb volt elengednie? De miért? Hisz ő csak egy szánalmas félvér, s Core azt is kijelentette, hogy nincs szüksége rá, hisz annyi macskája van... bár ő volt az aki először elutasította a férfit.
- Fontosabb? - kérdezte hirtelen. - Miért? - meglepődött, nem gondolta volna, hogy ezt valaha hallja valakitől, ahogy Core elindult, ő is ment vele. Farkincájával legyezni kezdett háta mögött, majd hirtelen megállt, s nem ment tovább a szőkeség oldalán.
- Hé... mi van veled? Kedvelsz engem? Mert ha igen.... ha igen akkor... mit kellene erre mondanom? Nekem... nekem is rossz érzés volt elmeni innen. Nem azért, mert itt mások voltak a körülményeim, egyszerűen csak, nehéznek éreztem a testem... Ahh... nem tudom megmagyarázni...de... egy kicsit talán... elhittem, hogy megbízhatok benned... nem nagyon... icipicit... - sóhajtott. - Az a srác akivel voltál, ő a barátod? mármint jártok, vagy valami? - igazából elöntötte a féltékenység. Még soha nem volt együtt senkivel, mégis ideges lett ahogy az a fazon megjelent. Nem tudta, hogy ez valójában mi..mi az amit érez? Hisz még alig ismeri ezt a srácot, mégis szerette volna jobban megismerni. - Taln jobb lenne, ha nem vinnék magamal több könyvet.
 |
Corentin megigazgatta a haját.
- Nem akarom utolérni - mondta, miközben egy különösen rakoncátlan tincset a füle mögé simított. - nem futkosok senki után. Ha menni akar, menjen. Elvégre téged is elengedtelek. Pedig az nehezebb volt.
Végigsimított a felsőjén is, kisimította belőle a ráncokat.
- Meg amúgy is, téged ritkábban látlak. Te fontosabb vagy. - folytatta, s rápillantott a könyvre.
- Valóban, a meséskönyv!
Azonnal stílust váltott, s mindjárt jókedvű és könnyed lett. Intett a kandúrnak, hogy jöjjön vele.
- Választaszt egy másikat? Nincs értelme, hogy fölöslegesen porosodjanak itt.
Illatába most egy idegen illat vegyült. A bőre teli volt az idegen férfi tenyérnyomaival. A nyakán friss harapások. De azért reménykedett benne, hogy ezek nem feltűnőek.
 |
A macska nagy szemekkel pislogott az italra és a kekszekre, még sose látott ilyen csodát. - Köszönöm... az italt, és hogy szólsz neki, nagyon kedves vagy. - nézett a lány után, majd bele ivott. Olyanbérzés fogta el, mintha csak átlépte volna a mennyország kapuit. Lassan itta, hogy minden cseppjét kiélvezhesse és közben megette hozzá a kekszeket. Mikor már épp kiitta az utolsó kortyot, zajokra lett figyelmes, hegyezte a fülét. Majd hamarosan előmászott Core, furcsának találta ezt a kinézetét, de úgy gondolta, talán épp pihent és aközben sikerült megzavarnia. - Bocsánat a zavarásért. Csak vissza hoztam a könyvet amit kölcsön adtál, nagyon tetsz.... - harapta el a mondatot, mikor megérzett mást is a szobában. Az a valaki hamarosan testet is öltött előtte, hirtelen leesett neki mi történt, így elszégyellte magát, füleit pedig hátra csapta, kellemetlen volt neki a szituáció. Ahogy a férfi elment, Corerra szegezte a tekintetét. - Sajnálom... én tényleg nem tudtam, hogy rosszkor jövök. Ha... ha tudtam volna, hogy épp... csak megüzenhetted volna, avval a nősténnyel hogy jöjjek vissza máskor. - hadarta, s felé nyújtotta a könyvet. - még talán utólérheted... - nézett az ajtó irányába.
|
A lány egy üvegasztalka mellé ültette le a kandúrt. Eltűnt az itókáért a konyhába, s rövidesen vissza is tért. Ezüsttálcán hozta a kakaót, mázas bögrében, réteges tejszínhabbal. Néhány szem keksz is díszlett a műremek koronájaként. A macska letette a tálcát, s biccentett a kandúrnak, hogy lásson hozzá.
- Remélem ízlik - mosolyogta, majd elgondolkodott - megnézem, hol lehet az úr. Azt mondta, most ne zavarjuk. De értesítem róla, hogy itt vagy. Nyilván nem akar megvárakoztatni.
Térült-fordult, és már ott se volt.
Pár perc múlva Core zavartan mászott elő, láthatóan készületlenül érte a látogatás. A haja most zilált volt, a ruhája is úgy festett, mintha hirtelenjében kapta volna magára. Az arca kipirult, s úgy lebegett le a lépcsőn, mint aki azt se tudja, hol van.
- Visszatért a csavargó cica! - lelkendezett - milyen jól tetted, hogy az ajtón át tetted tiszteleted, különben most ki kellene, hogy csépeljelek. De így ettől eltekintünk. Minek köszönhetem a társaságodat?
A következő pillanatban egy karcsú árnyék vetült közéjük. Egy magas, jókiállású férfi lépett Core mögé. A szőke pirultan nézett hátra.
- Úgy volt, hogy a szobában maradsz! - szólt rá.
- Vendéged van. Nem zavarok - felelte közömbösen a férfi, s ahogy elhaladt Core mellett, azért még jól belemarkolt annak hátsójába.
|
A félvér kicsit meghökkent, s megilletődve csak állt az ajtóban. - Ü.. üdv... - Igen... Corehoz jöttem. - megpróbálta össze szedni magát, de egy kicsit furcsa érzést keltett benne a nőstény. - Köszönöm szépen, akkor megvárom.. - nézett körbe és leült az egyik székre. Kissé feszültnek érezte magát, és a közvetlenség kicsit megrémítette, de megpróbálta össze szedni gondolatait. - Az nagyon jól esne köszönöm. - azon agyalt, vajon kérhet e ilyesmit, de a múltkori lakoma után ez igazán semmiségnek tűnt. Miután egyedül maradt, a széken ülve csak gondolkodott magában, s közben harangozott a lábával, hogy lefoglalja magát. Viszont, ha a macskalány ismét felé közeledett, abba is hagyta azonnal.
|
A csengetés után az ajtó kinyílt. Egy hófehér macskalény nyitotta ki, ragyogott a tisztaságtól, a ruhái frissek voltak, illatosak, a szeme égkék. Ez is egy nőstény volt, ahogy a kastély macskáinak kilencven százaléka. Corentin feltűnően macskalányokkal vetette körbe magát.
- Üdvözlöm a Mercer birtokon! - nézett le Takeshire a macskalány. Aztán ahogy felmérte, hogy egy gyerek áll előtte, hangnemet váltott - miben segíthetek? Corentin úrral szeretnél beszélni? Gyere be - mondta, és beengedte a kandúrt, becsukta mögötte az ajtót, körbeugrálta. Hiába, hogy macska, és gyerek, vendég ő is.
- Most elfoglalt - mondta - de megvárhatod itt. Hamarosan biztos végez - vezette az előszobába. - valamivel megkínálhatlak? Isteni a kakaónk! Tejszínhabbal! Mit szólsz?
|
A macska nehezen tudta olvasni a könyvet, nem azért mert nehézkes olvasata volt, csupán nem volt elég fény, vagy ha kivitte nyílt terepre, félő volt hogy megázik a hóban, vagy bármi bás baja esik. Így végül bele telt 3 napba is, mire a macskafiú kiolvasta, s végig nézegette a csodás képeket. Gyakran gondolt a szőke férfire is, már egyáltalán nem utálta, sőt szeretett olna többet beszélgetni vele. Az élelemre nem volt gondja, hisz rengeteg midnent kapott, a hidegnek köszönhetően pedig az előtérből hűtőszekrény lett, melyből a félvér bármikor falatozhatott.
Végül útra kélt, hogy vissza vigyea kölcsönkapott könyvet, betette kissé kopottas hátizsákjába, s úgy vitte vissza a birtokra. Óvatosan nézelődött körbe, majd megnyomta a csengőt. Farkincája ide oda járt, kissé idegeskedve és feszülten bámulta az ajtót. Most fordult elő először vele, hogy rendesen csegetett és nem az ablakon át surrant be.
|
- Még jó! Mert csak kölcsönbe is adom - kötötte ki a férfi.
- Szívesen. Aztán emlékezz rá, miért kaptad - tette még hozzá.
Nem mutatta, de rossz érzés öntötte el, ahogy kinyitotta az ajtót. Befújt a hideg, összekócolta szőke tincseit. Próbált mosolyogni.
- Vigyázz magadra - lehelte maga elé, de ezt a kandúr már nem hallhatta. Nézte, ahogy eltűnik a hóban. Milyen kecsesen jár, milyen ügyesen lépked. Egészen megbabonázva állt még a nyitott ajtóban percekig.
Aztán visszatért teendőihez, amit Takeshi miatt hagyott félbe. Dolgozószobájába ment, elővette a papírokat tele számokkal. Nem volt oda a számokért. Inkább egész nap Takeshinek olvasott volna fel verseket. Gyorsan elhessegette magától ezt a gondolatot. Koncentrálnia kellett, fontos számokról volt szó... de milyen régen történt vele, hogy valaki személye úgy felkavarta, hogy nem tudott koncentrálni.
Hamar úgy döntött, ez nem állapot, mégiscsak abszurd, hogy egy félvérről ábrándozzon egész nap, s hagyta a papírmunkát. Inkább elindult a város felé. Ott van élet, ott mindig történik valami..
|
- Természetsen vissza fogom hozni! Már mondtam, hogy csak kölcsönbe szeretném... - vett elő egy selyem kendőt és abba csomagolta a számára értékes könyvet. - Ez... ez mind az enyém? - Takeshi nagyon boldog volt, még sohasem kapott ennyi mindent csak úgy, szerette volna megölelni a férfit, hogy kimutathassa érzéseit, de végül csak felkapta a zacskókat. - Mindent köszönök... vissza fogom hozni a könyved! . lépett ki a puha hóba, de az új ruháiban már sokkal elviselhetőbb volt a téli fagy. - Még találkozunk! - rohant el, még a sok hallal együtt is könnyed és gyors mozgása volt. Hamar eltűnt a férfi szeme elől.
Besétált a kei város melletti erdőbe, ott már óvatsabbanak kellett lennie, s mivel msot túlságosan meg volt pakolva, hogy a fákon ugrálva térjen búvóhelyére, hát farkincájábval amga után takarta a nyomokat. Elért egy odvas fához, majd bebújt a belsejébe, onnan egy kisebb alagút vezetett át apró kis "lakásába" hol az eddig szerzett dolgai, helyezkedtek el. Nem volt túl nagy hely de neki éppen megfelelt. Letette az ételt, kicsomagolt a könyvet és már vadul bele is kezdett az olvasásába.
|
- Örülök - mosolyintotta rá, s becsapta a kötetet - aztán a könyvet kérem ám vissza, nem úgy megy az, hogy megtetszik valami, aztán viszed. Nem jótékonysági intézet az otthonom. Ha minden vendég vinné, amit akar, már egy tégla sem lenne - mondta, s kiindult a teremből.
Intett az egyik macskájának, hogy csomagolja össze Takeshinek a megmaradt ételt tegnapról, majd a kijáratig kísérte a fiút.
- Hát akkor ideje menned, ha jól sejtem. Elvégre, miriád dolgod van.
A cselédje visszajött, átnyújtotta Takeshinak a több zacskónyi ételt, meghajolt és elsietett.
|
A félvér mefrázta a fejét. - Dehogy, ez egyszeri alkalom volt, soha többé nem csináltam ilyen hülyeséget. - a fiúcska arcára kiült a pír. - Nem... igazából... tényleg nem volt társaságom. Nem i nagyon vágytam rá azt hiszem.
Takeshi tényleg képtelen volt levennia férfiről tekintetét. Amikor befejezte a verset, még pár pillanatig csak meredt rá áhitattal. - Ez gyönyörű volt- mondta miután már képes volt megszólalni. - Azt hiszem totálisan... elkápráztattál engem. Hűű... nem is tudom mit mondhatnék még, erre nem igazán vannak szavak.
|
- Gyakran csinálsz ilyeneket? Gyakran bántod magad? - kérdezte a férfi. Nem volt semmi ítélkezés a hangjában, ugyanúgy érdeklődött erről is, mint az egerek ízéről.
- Ahhoz bizony sokat kell edzeni - felelte - a cicalányok az izmos, erős macskaúrfikat szeretik többnyire. Bár biztos van olyan is, aki az olvasottságra megy. Én nem becsülném le azt sem. Egyébként meg mi van a cicalányokkal? - érdeklődött - van olyan, aki a nagy bújdosás közben elcsábított?
A könyvtárszobában a papír jellegzetes illata vegyült a fák ódon szagával, és Corentin parfümjének aromájával. Olyan volt ez az elegy, mint egy sűrű füstréteg, ami elválasztotta a hétköznapi, profán világot ettől a birodalomtól. Itt minden árnyas volt, nyugodt, jelentőségtelejes.
S ahogy a férfi felolvasott, úgy érezte, hetek óta most először élednek fel a színek körülötte a kastélyban... és őbenne is. Tisztában volt azzal is, hogy most diadalmasan világít a bőre, és a megelevenedő szavak olyan ösvények előtt nyitják fel a sorompót, amiknek a létezéséről sem volt a kandúrnak tudomása.
Ahogy felpillantott, úgy tűnt neki, Takeshi szemei szórják a fényt. Olyan élesen vakította, hogy meg is illetődött. Alig akad, aki így tud nézni, gondolta a férfi.
|
- Csak elkapott a pillanat heve, nem gondolkdotam és nem éreztem fájdalmat se miközben bele vágtam a húsba. Amíg gyógyult a heg az eléggé fájt már... tanultam a hibámból végülis. - megrázta a fejét. - Tényleg nem. Ümmm... és mit kelleen tennem ahhoz, hogy oylan legyen, mint a tiéd? -érdeklődött kíváncsian.
- A macska magához szorította a színes könyvet. - Tudom, hogy csak ygerekmesék, de nagyon szereném elolvasni. - pír ült ki aza arcára, de mikor a férfi elkezdte felolvasni a verset, macskafülei megrebbentek, s csodálattal hallgatta Core minden egyes szavát. Képtelen volt levenni tekintetét róla, még pislogi is elfelejtett. Gyönyörűnek találta, úgy gondolta, a szőkeség jó ember lehet annak ellenére, hogy tegnap még az összeset gyűlölte, persze ez nem a vers miatt volt, hanem az összesség halmaza miatt.
|
- Hogy jutott eszedbe ilyen? -szemlélte meg a fül helyét - kemény cica vagy. Minket tanítottak párbajozni. Az öcsém mindig is jobb volt benne, mint én, pedig ő egy amolyan nebáncsvirág. De időnként jól összekaszabolt. Nekem sose hiányzottak a sebek, még egy karcolás sem. Nagyon gyűlölhetted magad, hogy erre képes voltál.
- Tényleg nem láttál még más testet?
Persze ha jobban belegondolt, honnan is láthatott volna. Ahogy a kandúr beszélt róla, szinte vágyat érzett, hogy felkínálja neki, megtapogathatja, ha akarja, aztán gyorsan elhessegette az ötletet.
- A tied is lehet ilyen - felelte - idővel. És munkával.
- Pont az kell?
Nézett lekicsinlően a könyvre. Lehalászott egy szociológiáról szóló darabot.
- Nem viszed el inkább ezt? - bár érezte, nemleges lesz a válasz. - az ízlést is művelni kell. Nem születik készen az ember, vagy a macska, vagy bárki.
Visszarakta a kötetet, s egy másikat vett le. Felcsapta csak úgy, és felolvasott belőle egy verset. Búgó hangon recitált, mint aki uralja a teret, a levegőt, a hangokat és mindenki figyelmét. Lebilicsenlő látványt nyújtott kékbársony öltözetében, kezében egy antik könyvvel, szavalva, akár egy színpadi előre beállított kép.
|
- Azt hiszem... nemis akarom elfogadni iagzána félvérséget. Ezért is vágtam le az egyik fülem... - óvatosan túrt a hajába, ahogy elhúzta az útból, Core tisztán láthatta. - Aztán rájöttem, hogy hiába vágom le a füleim, sose leszek iagzán macskalány. Mégis utálom magam emiatt.
- Csak... arra gondoltam, sose láttam még más testet a sajátomon kívül. A tiéd az enyémhez képest sokkal szebb, kidolgozottabb, és... nagyon selymesnek tűnik. - mondta minden nmellébeszélés nélkül.
Már azt hitte sosem érnek a könyvtárhoz, amintmeglátta a rengeteg könyvet, zinte elkábult. - Ez... fantasztikus! - s már pattant is a létrára, nem félt egyáltalán attól, hogy leesik, stabilan tartotta magát. - Hűűűű... sose láttam még ilyen sokat! - úgy látszott nagyon nagy örömét leli már csak abban, hogy emgnézheti a könyveket, megtapinthatja a borításukat, megszagolhatja őket... hirtelen a férfire tekintett. - Kölcsön kaphatok egyet? Ha kiolvastam esküsszöm, hogy vissza hozom. - ugrott le elé, s egy könyvet muatott fel, kéepskönyv volt, ygerekmesékkel, mégis a kandúrt telejsne emgbabonázta. - Még sose láttam ilyen színes könyvet.
|
- Hát ha így van - nézett rá a szőke - akkor ebből a helyzetből kell kihoznod a legtöbbet. Ha minden félvér más, akkor te a saját helyzetedben úttörő vagy. Felfedezhetsz olyasmiket, amiket előtted senki. Ez hogy nem izgat? Mindenki tart a bizonytalantól, de anélkül nincs előrelépés.
Nem hagyhatta szó nélkül, hogy a kandúr úgy megnézegeti.
- Na mi az, így tetszem? - kérdezte, s kajánul mosolygott hozzá.
Hosszú folyosókon át vezette a kandúrt, míg elértek egy ívelt bejáratú csarnokig.
- Persze, sose tartanálak fel abban a te rengeteg dolgodban.
Odabenn égig érő szekrények sorakoztak, mind telis-tele könyvvel. Vastag, bőrkötéses, porlepte művek, és könnyű, szélfutta alkotásak egyformán álltak a polcokon. Egy hatalmas létra várakozott a falnak döntve.
- Íme. Lehet nézelődni - mutatta be a férfi a gyűjteményét.
Jól látszott, mely műveket forgatta gyakran: azok szemmagasságban foglaltak helyet, könnyen elérhető helyen, ráncosak voltak, régiek. Verseskötetek és filozófiai művek többnyire.
|
- Nem minden félvér ilyen... mindnek más ereje és más gyengesége van. Képssek vagyunk használni a természet energiáit, mint a régi macskák, de ez fel is emészti a testünket. Láttam olyat, akinek erejét még a csipp sem tudta megfékezni, de szép lassan önmagát is szétszaggatta. Ez egy áldás és egy átok is egyben. Hazudnék, ha azt mondanám, nem félek tőle... mert félek... mi van ha úgy járok, mint a kezemmel? Ha többé nem leszek képes vissza változni olyanná, amilyen voltam? Ezek visszafordíthatatlan dolgok. - sóhajtotta, szeretett volna elfordulni, valamiért mégis végig nézte ahogy a szőkeség vetkőzni kezd.
- Én mondom... nincs más aki mondhatná. Te nem láttál túl sokat az előadásból... ha látnál teljesen átalakulni, pontosan úgy gondololnád, ahogy én... - közben elidőzött a férfi felsőtestén, észre sem vette, hogy szemérmetlenül bámulja.
- igen... a könyvtár. Aztán indulnom kell... sok a dolgom... - valamiért egy kicsit nehezen indult meg, farkincája idegesen járt táncot háta mögött.
|
Figyelmesen hallgatta a macskát. Még sosem kapott ehhez fogható beszámolót a témáról. Azt se látta még, hogy alakulnak át a félvérek testrészei. Mégis úgy nézett a kandúr kezére, mint a természet egy érdekes jelenségére, egy kőzetre vagy egy különleges felhőre.
Mikor Takeshi befejezte, az ujjaival végigsimított a nyakán, ahová az előbb a skorpiófarok szegeződött.
- Szemléletes volt - mondta - köszönöm.
A szekényéhez ment, ruhadarabok közül válogatott.
- Félsz ezektől a képességeidtől? - kérdezte, miközben leemelt egy nefelejcskék felsőt - miért tartod magad szörnyetegnek miattuk? - pillantott hátra a válla fölött - ez úgy hangzik, mintha elítélnéd, ami veled történik. Pedig ha nem gondolnál rá ilyen sötéten - vett elő egy nadrágot is - akkor talán felfedhetnék magukat előtted a maguk valójában.
Hátrébb lépett a szekrénytől, s szégyenlősség nélkül levetette magáról a pizsamafelsőjét. Láthatóvá vált kisportolt teste, mellizmai, erős karja, miket eddig a textil takart s nem követeltek nagy feltünést maguknak. Így viszont vonzották a szemet. A nadrágját is ilyen lazán dobta le, s felvette szép, vasalt gönceit.
- Magad találtad ki, hogy szörnyeteg vagy? Vagy mások mondták rád? - kérdezte, s megindult.
- A könyvtár, persze, semmiképp ne hagyd ki! - tárta ki az ajtót, s előrement.
|
- Tudtam, hogy nehezen fogod megérteni. - sóhajtott, de annyiban hagyta a dolgot. - Ugyan már, képtelenség, hogy hasonlítsunk, teljesen más világból jövünk. Bár tény... hogy már... azt hiszem nem is utállak annyira, mint első ránézésre. Ez veheted bóknak, de ne szokd meg! - jelentette ki, a könyvek valóban jó társaságai voltak, mégsem egy húsvér személy. - A könyvekkel nem lehet vitatkozni, vagy beszélgetni, de tény, hogy volt amelyik nagyon felhúzott. Egyszer azon gondolkodtam, miért van midnenek jó vége... aztán azon kaptam magam, hogy a rossz végek még inkább enm tetszenek. - fejtette ki bővebben.
A kandúr össze rezzent, hamar leesett neki, hogy emberi fülére gondol. - Jó reggelt.... - motyogta szeppenten, a kérdéstől kicsit sem tűnt vidámnak. - vissza csusszant mellé az ágyra, de csak a szélére és látszott rajta, hogy gondolkodik, elmondja e. - Félvér vagyok... ez azt jelenti, hogy se nem macskalény, se nem ember nem lehetek sohasem. Mint az a foltos macska, senkihez sem tartozok igazán. A macskalények megvetnek, amiért ember vér csörgedezik bennem az emberek pedig, nos ők legszívesebben a létezésünet is letagadnák. Nem ítélem el őket emiatt, én is gyűlölöm, amiért nem vagyok tiszta vérű macska. - nyelt egyet, ha már így alakultak a dolgok, ha ennyire érdekli ezt a férfit ő maga, hát megmutatja mire is képes, farkincáját meglengette, maj hirtelen skorpiófarokká alakult, s egészen Core nyakának szegetzte. - A félvérek rendelkeznek képességekkel, melyet a természetből nyernek - alakította vissza farkincáját, s végig húzott vele a srác arcán. - De ez áldozatokkal is jár... - vette elő takargatott kezét, s levette a kötést. - a kezem már nem tudom vissza alakítani normálissá. Ha túl sokat használom a képességem, végül szörnyeteggé fogok változni. - fejezte be. - Remélem elégedett vagy a válasszal- - kelt fel. - Szeretném látni a könyvtárat mielőtt még elmegyek.
|
- Ó, hát te valami nagyon más időszámításban élsz. Én öt évesen még öntudatomnál sem voltam - mondta a férfiú. A magabiztos állításokon felnevetett - a harciszellemet díjjazom. Az élniakarást. Az egyenesség tiszteletet ébreszt. Meg valahogy magamra is emlékeztetsz, egy jó tíz évvel ezelőtti kiadásban, mikor még kicsi és faragatlan voltam - mosolyogta elragadóan. Azt is elkönyvelte magában, hogy sikerült a cicát zavarba hoznia.
- Könyvekért betörni valakihez, mily nemes. Lehet jobb társaságod voltak a könyvek, mintha beszélgetsz valakivel. Az emberek nem olyan magasröptűek.
- Csak egy kicsit? Mennyire kicsit? - jókedvűen hintázott a székben, mintha valami nagyon szépet mondtak volna neki - még keresem a kastélyt, ahova ellovagolok majd egyszer fehér lovon. - tudta le ennyivel a témát. Azt már nem tette hozzá, hogy pont ilyen okok álltak a száműzetése mögött is. Az apjának más elképzelése volt a szerelemről, mint neki.
Reggel már félig ébren volt, mikor a macska kelt. Elegáns krémfehér pizsamájában feküdt az ágyban, a vastag selyempaplan alatt, lehúnyt szemmel. Csak akkor pillantott fel, mikor a macska már mozgológni kezdett.
- Egyébként - szólalt meg, megdörzsölte a szemét, nyújtózkodott egyet - az még érdekelt, miért kell rejtegetni? Mi olyan nagy dolog benne? Teljesen ártatlanul kérdezem - tette hozzá őszintén - mert én nem vagyok benne ezekben a macskás dolgokban. És így nem érzem a súlyát, nem értem. - s úgy nézett a cica emberfülére, hogy Takeshi biztosan tudja, miről van szó.
Aztán a férfiú kikelt az ágyból, elhúzta a függönyt, s beragyogott a nap.
- Megígértem, hogy megmutatom ma a könyvtárt. Mehetünk? Csak még felöltözöm előtte.
|
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
