|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.11. 18:21 - |
Itt tölti mindennapjait Garley, bár többnyire csak pihenni jár haza, s a ház a nap nagy részében üresen áll. |
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
- Felszabadított... nem hallottam még ilyenről.
Áthatóan vizslatta a macskát. Tartott tőle, hogy csak a bolondját járatják vele. Azt is furcsállta, miért olyan közvetlen egymással az a kettő, mintha már találkoztak volna.
- Mégis mit jelentsen ez? - kérdezte, s várta, hogy a félvér valami érthető magyarázattal álljon elő.
- Miből gondolod, hogy egy macskától kérnék macskanevelési tanácsokat? - kérdezte. Valahogy nem látta magát abban a helyzetben, hogy bárki is kiokítsa, főleg egy nálánál alacsonyabb rangú, aminek a férfi továbbra is látta a kandúrt, félvérfelszabadításos história ide vagy oda. És csodálkozott, hogy a félvér ezt így képzeli.
- Mi okosat tudnál mondani?
 |
A félvér megörült a tárcának, s kitapogatott benne egy titkos zsebet. - Ezaz... meg is van.. - előkapott belőle egy személyit és egy kissé meggyűrt fotót, pár pillanatig elidőzött avval, hogy nézze, nagyot nyelt majd vissza tette őket a helyére és zsebre vágta. - Vissza kellett szereznem a személyes okmányaimat. Felszabadított félvér vagyok, ami azt jelenti, hogy emberi jogaim vannak... bár ez itt nem számít gondolom, ezen a helyen... - nézett körbe, farkincája még mindig ide oda csapkodott. - Persze... - tette a kezét a macska vállára. - Hamar meg tudnám tanítani ezt a kölyköt arra amivel te csak próbálkozol. - aztán pedig a férfire mutatott. - Téged pedig arra, hogy hogyan kell bánni egy macskával, hogy hűsége társad legyen midnneben és összhangba kerüljetek. - húzta ki magát. - Felzaklatná a dolog... - mondta éppoly tömören, ahogy garley is válaszolt neki. - Nos mit mondasz?
 |
Mélyen lehajtotta a fejét, nem nézett se gazdájára, se a félvérre, pedig ő aztán nagyon örült neki, hogy újra láthatja. Olyan ismerős érzést keltett benne, amikor Garley... szóval azt tette vele, akkor azon az estén is olyan érzése volt, mintha ő lett volna ott, a házban. Viszont arra nem sok esélyt látott. Aztán elmondta, hogy figyelte őket egy ideje. Aztán eszébe jutott a tárca, amit elhoztak tőlük, a házból. Nyelt egyet, nem értette, hogy miért is kell neki, de ahogy látta, Garley nyugodt szívvel vált meg az immáron üres tárcától. Arra, hogy jól kijönnek, ő vitatkozott volna, de persze akkor megint pofont kapott volna, így csak inkább félre pillantott. Lelapította a füleit, farkát behúzta, majd a félvérre nézett. Szeretett volna beszélni vele, de nem volt abban biztos, hogy gazdája tudhat-e arról, hogy már találkoztak.
- Miért akarsz segíteni? A tárcát így is megkapod, gondolom - fújta ki a levegőt. Kezdett ideges lenni, mert nem számított, hogy megjelenik itt a félvér.
- Jól megvagyunk... azt hiszem - pillantott fel Garleyra, hiszen ha ő azt mondja, hogy jól kijönnek, az úgy is van. Még ha hazugság is...
 |
Ahogy a háta mögé siklott a macska, vele fordult. Nem hagyta szem elöl veszni. Figyelte amit mond. A hideg rázta ettől az alaktól.
- Minek az neked? - kérdezte, de azért belenyúlt a zsebébe, és kihalászta a tárcát. Míg kiszedte belőle a pénzt, megnézte magának. Nem tudta megítélni, mitől lehet olyan értékes.
Nem feltételezte, hogy a macska valami túlvilági lény lenne. Próbált racionális magyarázatot találni erre a furcsaságra. Minden esetre jobbnak látta átadni a tárcát. Kinyújtotta kezét a tárcával a macska felé.
- Nesze...
A következő szavakra gyanakodva ráncolta a homlokát.
- Jól kijövünk. - felelte tömören - Miért nem tudhatja meg Shan? - kíváncsiskodott.
|
A srác kivárta a pillanatot, hogy mindketten rá figyeljenek, majd felemelte tekintetét. Egyenesen Fereenre nézett, mad tekintete átvándorolt Garleyra. - Üdv... látom jól szórakoztok. De nálatok van valami, ami az enyém. Emellett... egy pár napja figyellek benenteket, nagyon izgalmasan alakul minden... - lopakodott a félszemű mögé, ha az esetleg megmoccant vagy felé próbált menni, esetleg ütni, áthatolt rajta akár egy szellemen. - Nos... szükségem lenne az apám tárcájára, amit nemrég elloptatok. Nem érdekel, hogy a pénzt nem adjátok vissza belőle, de kell a tárca... - mondta komolyan. - Ja igen... az apám Shan... - farkincája ide oda járt - de azt hogy itt jártam nem tudhatja meg. A hallgatásotokért cserébe, segíteni fogok nektek, hogy jobban kigyertek egymással.
|
| Tisztában volt vele, hogy hülyeséget csinált, és mázlija van, hogy nem történt nagyobb baj annál, mint hogy pár kutya felkergette őt egy fára. Az is a szerencsén múlott csak, hogy itt volt a fa és egyáltalán fel tudott rá mászni, hiszen amúgy is kimerült a sok futás miatt, amit előtte csinált. Némán várta, hogy mit mond neki Garley, majd hevesen bólogatott, mikor visszakérdezett, hogy tényleg ezt csinálta. Nem hazudott, ahhoz amúgy se volt mersze, és bele is nevelték, hogy tilos. Így hát mindig az igazat mondja, bármit is tesz.
-- Most már tudom, ne haragudj… - kérlelte gazdáját, hogy ne legyen rá mérges.
-- Nem akartalak zavarni fent és… Inkább egyedül mentem. Azt hittem, hogy menni fog, és észre se veszed, de… Jöttek a kutyák és… Én megijedtem - motyogta halkan.
Közben észre se vette, hogy az idegen fekete macska idejött a közelükben, lehunytam a szemét, majd mikor Garley erős és nagy keze Fereen vékony vállára csúszott, azt hitte, hogy megint ki fog kapni, nem rezzent meg, csak szorosan összezárta szempilláit, és fogait is. Várta, hogy kikapjon tette miatt, de nem így lett. Óvatosan kinyitotta a szemét, és ekkor látta meg a másik macskát. Nem tudta hirtelen, hogy mi folyik itt, így hát nem szólt semmit se. Az se biztos, hogy jól lát és igazi, amit lát, de aztán Garleyra nézett, aki kérdőn a félvért nézte. Szóval csak nem szellem, ha a férfi is látja őt. |
A férfi meghökkent a válaszon. Azt várta, Fereen egyenesen a szemébe mondja, el akart szökni. Csak nem jött össze. Megesik az olyan. Gyanakodva vizsgálta, ugyan miért futkos valaki körbe, amikor el is mehetne? Nem értette a dolgot. De örült, hogy nagyobb baj nem lett belőle.
- Tényleg? Komolyan? - meredt rá.
Nem tudta hirtelen mit nehezebb elhinni, hogy Fereen olyan bátor, hogy nekiindul a nagyvilágnak, vagy hogy ennyire él benne a bizonyítási szellem.
- Nem tartózkodhatnak macskák tulajdonos nélkül az utcán... ezt nem tudtad? Ez amúgy sem az a környék, ahol a legbiztonságosabb egyedül lenni. Itt, ha látják, hogy egymagadban csámborogsz, tesznek róla, hogy többet ne legyen kedved.
Bár ő is kint hagyta a macskát, mikor beszaladt a boltba. De az csak egy perc volt. Annyi idő alatt még nem késelnek meg valakit, többnyire.
Látta a macskán a bűnbánatot, s ösztönösen kinyújtotta felé a karját, nagy tenyere a kandúr vállához simult, de aztán el is kapta onnét, ha a macska megrezzent ettől.
Az idegen macska közeledtére elhalkult. Kérdően nézett felé.
|
Egy sötét árny a messzségből figyelte a macskát és figyelte a gazdáját is. Hegyes fülei meg megmerevedtek, eddig az árnyékban húzódott meg, de amint a kutyák eltűntek kilépett a lámpák megvilágította utcára. Arca gyönyörű volt, elszántsággal teli, mozgása könnyű és légies, mintha nem is evilági volna, egyenesen oda ment a kettőshöz, s úgy tett mintha csak láthatatlan volna, talán valóban nem vették észre. Ha Garley mégis megnézte, talán ismerős lehetett számára az arca, de egyenlőre csak ott állt, mintha ismerné őket, s csak beszélgetni indult volna meg feléjük, de néma volt, s egy szót sem szólt.
|
Apró szíve csak úgy dobogott, nagyon megijedt, főleg, hogy a kutyák nagyon agresszívak voltak vele szemben, valószínűleg azért, mert macskalény volt. Olyan erősen kapaszkodott a fába, mint még soha semmibe. Farkát is felhúzta, félt, hogy az lesz az első, amit elkapnak a kutyák. Egy darabig gubbasztott a fán, amikor lépteket hallott a hóban és megérezte Garley illatát. Nem hitte volna, hogy a férfi kijön utána, de legbelül félt, hogy ez meg fog történni. Már bánta, hogy megint ostoba volt. Mikor a kutyák messze elkotródtak, még nem jött le a fáról. Túlságosan megriadt ettől az egésztől, de ahogy gazdája nézett rá, azonnal lemászott a fáról, majd fülét lecsapta, farkát behúzta.
- Nem tudom... - vallotta be, mert maga se tudta, hogy miért csinál ilyen sok butaságot, holott semmi mást nem kellene tennie, csak azt, amit Garley mond, de ő mégis a feje után megy. Ezért is származik ebből neki mindig baja.
- Bocsánat... Én csak... Szerettem volna lefutni azt a tíz kört, amiről beszéltél... Nem jövök ki egyedül a házból többet, ígérem - nyelt egy nagyot, miközben mélyen lehajtotta a fejét. Nyelt egy nagyot és várta, hogy mit fog mondani vagy tenni a férfi ezek után.
|
A férfi a szobájában elővette a whiskysüveget, nem is töltött, hanem azt húzta meg. Nem akart a macskán gondolkodni. Szerette volna az öntudatlanságig inni magát, de hallotta lent a csörömpölést. Félt, hogy Fereen felgyújtja a házat. Akkor már jobb józannak lenni.
Így csak apránként kortyolgatott, levetette magát a foteljébe, és újságot olvasott. Benyomta hozzá a rádiót is, maradjon teljesen kívül a külvilág. Aztán egy idő után már valóben csend volt. Csak sokára tűnt fel neki.
El tudta képzelni magát, ahogy a krumplival meg a sütővel szórakozik a macska, és már rég megfulladt a gáztól. Fáradtan sóhajtott, összehajtotta az újságot, kinyomta a rádiót, felkelt. Még egy nagyot kortyolt az üvegből.
Megindult le. Nem találta a kandúrt. De még a kabátját sem.
Kinyitotta az ajtót, látta a lábnyomokat a hóban.
- Csak úgy elindult a nyomorult... - morogta az orra alatt - a gazdátlan macskalényeket bárki szabadon levadászhatja. Miért ilyen szerencsétlen ez?
A halántékát dörzsölve lépett ki. Elképzelte, ahogy az idegen, akitől visszakönyörgi Fereent, képen fogja röhögni őt, amiért ilyen macskája van. De nem így lett. Nem messze kutyák csaholtak, erre felkapta a fejét. Egy ismerős sziluett gubbasztott a fán, amit körülvettek az ebek.
- Eredjetek innét - mordult a kutyákra Garley, bele is rúgott párba, mire azok arrébb kotródtak. Dühösen nézett fel a fára. - Mire volt ez jó?
Elhessegette a kutyákat, és várta, hogy Fereen lejöjjön. Ha felmászni fel tudott, akkor le is tud mászni, gondolta haragosan, és nem ajánlotta a segítségét. A kutyák így is megtépték Garleyt, ezt az áldozatot bevállalta.
/CukiiXD/
|
Persze nem volt kérdés, hogy amint engedélyt kapott rá, sietve a matrac sarkába húzódott, térdeit felhúzta, farkát behúzta, majd némán próbálta végiggondolni ezt a két napot, amit az üzleten kívül töltött. Mikor érzékelte, hogy Garley feállt az asztaltól, majd felé közeledik, még inkább meghúzta magát, nem nézett a férfira, viszont az nem jött közelebb hozzá, rá se nézett.
Végig hallgatta azt, amit mondott és igaza volt, azért kapott ki most is, mert szemtelen volt, a tegnapi pedig azért történt, mert... Azért, mert buta és naív volt, azt hitte, hogy valaki önszántából foglalkozott vele. hát tévedett és ezért meg is kapta a büntetését. Ezen eléggé elgondolkodott, miközben a matracon gubbasztott. Végighallgatta gazdáját, aki aztán magára is hagyta és felment a szobájába. Néhány perc elteltével az asztalhoz ment, majd keresett valami edényt, amiben megfőzhette a krumplit. Így is tett, és amit ez megtörtént, megsózta a krumplit és azt ette meg. Csak remélte, hogy emiatt nem fog rászólni Garley, majd úgy döntött, hogy megembereli... Vagyis megmacskásodik egy kicsit és visszavette a kabátját, majd úgy ment ki a házból, hogy ne lehessen hallani. Remélte, hogy Garley elaludt és nem buki le. Megakarta csinálni azt, amit kért tőle a férfi, nem azért, hogy megdícsérje, már nem érdekelte. Pusztán csak saját maga miatt is, hogy igen is képes rá. Le fogja futni azt a tíz kört! Nehezen ugyan, de belekezdett, két kör után, már nehezen vette a levegőt, de végül a harmadik kör is megvolt. A negyedik kör közepén a tüdeje szúrt már, de nem állt meg. A hó is elkezdett esni, hatalmas nagy pelyhekben kezdett el szakadni, miközben Fereen már a felét megcsinálta annak, amit szeretett volna.
Végül nem bírta...
Egy percre megállt, fújtatott, de aztán tovább futott. Viszont nem vette észre azt a falkányi kutyát, ami követte őt. Aztán a csaholásukra lett figyelmes. Nem sikerült elérnie a házat, annyire kimerült már, hogy a háztól nagyjából tíz mérette lévő öreg, kissé korhadt fa tetejére kapaszkodott fel és várta, hogy a kutyák eltűnjenek. Bánta, hogy kijött a házból úgy, hogy nem szólt gazdájának, tudta, hogy kapni fog érte.
/Bocs, kissé elragadtattam magam megint XD /
|
- Menj - felelte kurtán.
Ő még időzött az asztalnál egy kevesen, semmit se csinálva. Csak bambult ki a fejéből. Ha a macska elment, lassan felkelt, és utána cammogott, de nem ment hozzá túl közel, nem akart most fenyegető hatást kelteni.
- Utálhatsz engem, macska - szólalt meg, de nem is a matrac felé nézett, hanem kibámult az ablakon, - hogyha azt vártad, hogy majd megvesz valaki és elkényeztet. Sírhatsz és dühönghetsz, amiért ez nem így lett. Attól még nem fog változni. Viszont elmondom, mivel könnyíthetnéd meg a dolgod.
Megdörgölte az orrát, még mindig nem nézett a macskára.
- Légy tisztelettudó. A parancsokat teljesítsd. De legalább igyekezz, az isten szerelmére. Legyen értelme annak, hogy itt vagy. Hogy nem az izomerő a legfőbb erényed, az egyértelmű. Akkor találj ki valami mást, ami miatt van értelme téged tartani. Ok nélkül nem kapsz ki. Ha nem vagy szemtelen, nem ütlek meg. Ha nem szopsz le idegen faszokat, akkor téged sem ér semmi. Ezt lehet követni, lehet tartani.
Nagy levegőt vett. Gondolkodott, mit fűzhetne még ehhez hozzá. Nem talált hirtelen egyebet.
- Edd meg azt a szerencsétlen krumplit, vagy amit találsz - mondta, s elindult a szobájába.
|
Már ezerszer megbánta, hogy ilyen nagy volt a szája és így kimondta azt, amit gondol. Nem szabad, neki ezt soha nem szabad csinálnia és tudta nagyon jól, tudta, de most mégis kibukott belőle minden, ami a lelkét nyomta. Meg is kapta érte a büntetését, ahogy arra számított is. Vagyis valamire, de amit kapott, az teljesen ismerős volt a számára.
Hallgatta Gaerleyt, hogy miket mond neki és most már nagyon vissza akarta szívni azt, amit mondott. Rettenetesen bánta, de most már mindegy, az ő hibája, hogy ez történik. Ahogy a tegnapi is az ő hibája volt, nem másé... Nyelt egyet, mikor a férfi lerakta az evőeszközöket, és feszülten figyelt, hogy mi lesz most. Mikor felkelt a székből, Fereen azonnal összehúzata magát, nem is volt kérdés, hogy nagyon megijedt a nálánál jóval erősebb férfitől. Szeretett volna elszaladni, de azzal megint csak magának ártott volna. Aztán jött a pofon. Először azt hitte, hogy a foga is kitörik, viszont a szája az felrepedt, amekkorát lekevert neki Garley.
Viszont már nem volt mersze se sírni, se semmit se csinálnia ezek után. Arca égett a pofontól, szája vérzett, amit hamar megtörölt a pulcsijával, majd ismét a kezébe vette a kést, majd befejezte a krumpli pucolást.
Nem mondott semmit, nem akart és nem is tudott volna megszólalni, annyira sírhatnékja volt megint. Lassan tényleg ott tart, hogy jobb lenne inkább megdögleni, mint hogy tovább éljen. Hiszen a selejt többsége meg se éri a nagykorúságot. Lehet, hogy hamarosan Fereen is köztük lesz.
- Elmehetek a matracra? - kérdezte, de nem nézett a férfira, mélyen lehajtotta a fejét. Ennél jobban már képtelenség meghunyászkodni valaki előtt.
- Bocsánatot kérek... Nem volt jogom hozzá... Többet nem fordul elő - mondta ezt is úgy, mint egy betanított szöveget. Most már kijelentheti, hogy soha életében nem rettegett senkitől se csak a saját gazdájától. Örülhet azonban, hogy csak egy pofont kapott.
- Mindent meg fogok becsülni mostantól - halkult el a hangja, majd várta, hogy engedélyt kapjon arra, hogy elmehessen.
|
- Az élet már csak ilyen - felelte flegmán - egyszer így viselkednek veled, egyszer úgy. Vess máglyára. Várj csak. Nem tudsz. Mert egy gyufafejnyi kis macska vagy semmi jogokkal. Hát ezt nevezem én szívásnak.
Míg evett, Shanen járt az esze. Olyan jó volt vele... sokkal jobb, mint azokkal a kurvákkal, akikkel általában dolga volt. Még ezt a macskát is miatta hágta meg. Amúgy eszébe sem jut.
- Most is itt vernyogsz ahelyett, hogy becsülnéd, amid van. Amit kaptál. Mind ajándék. Mert nem hozod be az árukat soha a büdös életbe - folytatta teliszájjal - tényleg nagyon szeretnél megdögleni egy árok szélén? Azért csinálod ezt?
Megtörölte a száját, lerakta az evőeszközöket, úgy bámult a macskára egy percig, sötéten.
- Jobb lesz, ha megszokod. Te vagy itt a macska. Meghunyászkodsz, hogy életben maradj, vagy a szeméttelepen landolsz egy zsákban. Bármilyen szomorú, ez a földi rend. Aki körülvesz, mind nagyobb rangú nálad, és ha fajtárs, akkor is erősebb.
Felkelt, Fereen mellé lépett.
- Ezt sem jókedvemből csinálom. Csak hogy tudd, hol a helyed - azzal lekevert egy óriási pofont a kandúrnak. - mindazonáltan nagyra tartom az őszinteséged. - ült vissza a helyére befejezni azt a pár falatot.
|
Megmozdította Garley irányába a fülét, majd, amit mondott a férfi, teljesen összezavarta. Mit vár tőle a férfi? Mit akar? Azt, hogy minden elsőre mennyen neki? Hogy tökéletes macska legyen, aki a félelem ellenére úgy tud beszélni a gazdájával, mintha semmi se történt volna? Hát Fereen nem ilyen volt és ezt most úgy érezte, hogy el is kell mondania gazdájának, még akkor is, hogy ha megbünteti érte.
- Nem értelek... - kezdett bele halkan. - Nem tudom, hogy mit vársz tőlem. Egyik pillanatban megdicsérsz, aztán... aztán megmásítod a szavad és a földig hordasz, majd következő pillanatban elviszel sétálni, tűzijátékot veszel nekem... – remegett meg az ajka, de nem akart sírni, mert tudta, hogy a férfi ki nem állhatja, hogy ha bőg. Ezért se nézett rá, csak a kést és a krumplit nézte.
- Én... én... Össze vagyok zavarodva, félek, fáj mindenem, és... és nem tudom, hogy mit vársz tőlem. Szeretnék megfelelni, örülök neki, hogy nem kell ketrecben lennem, de... - törölte meg a szemét, miközben a szavakat kereste. Az elmúlt tizenhét évben alig kellett megszólalnia, szókincse silány, ráadásul fél megszólalni.
- Igen, nem tudok lefutni tíz háztömbnyi távot egyszerre, nem tudok megpucolni egy zacskó krumplit, ahogy az neked megfelel... - fújta ki a levegőt és előre félt attól, hogy mit kap ezért a kis kirohanásért. Nem szokott ilyen lenni, mert sose kellett, de most kibukott belőle.
- Olyan akarok lenni, aki neked megfele, de egyik napról a másikra képtelen vagyok megváltozni - szipogta, majd inkább remegő kézzel tovább pucolta a krumplikat.
|
- Még jó - felelte egyből - a parancsok végrehajtásához kell a félelem. Különben nem működik. A hatalom megköveteli, hogy tartsanak tőle. Ez mindenhol így megy.
Érdeklődve pillantott a macskára, hogy egy mondattal letudta a napi társalgást. Nem kell barátkozni, gondolta Garley, de mégis csodálta, hogy az egyetlen személyt, akivel szót válthatna, így lepattintja. Hát ő nem fog könyörgni a beszélgetésért. Felőle úgy is jó, ha néha előveszi és használja Fereent, azon kívül pedig csendben vannak egymás mellett.
Aztán egy szánakozó pillantást vetett a macskára, amint az küzd a krumplival.
- Meggondoltam magam. A tied a krumpli. Én meg eszem a húst. Elég jól néz ki - mondta, mikor bepillantott a sütőbe.
Kivette a ropogósra sült húst, melléöntötte a rizst, elhelyezte a tányérján a zöldségeket is, és boldogan hozzálátott.
- Nekem tök mindegy, hogy eszel-e, vagy sem. Ha egy akció során ottmaradsz a házban, mert összeesel az erőtlenségtől, nem foglak magammal cipelni. Akkor a betört ház lakóira vagy bízva onnantól. Úgy pucold azt a krumplit - közölte.
|
Valóban ő is úgy érezte, hogy a boldogság csak egy plátói dolog, nem lehet megfogni, csak beszélni róla. Egyszerűen nem mindenkinek adatik meg az, hogy boldog legyen és ezzel Fereen is tisztában volt. Aztán Garley elkezdett beszélni a múltjáról, arról, hogy sok macskalény vette körül, de csak azért voltak jóban vele, mert féltek tőle. Fereen nem volt biztos abban, hogy elmondja-e azt, hogy bizony ő is fél Garleytól, de valószínűleg tisztában van vele a férfi.
- Én is félek tőled... - mondta végül ki, miközben figyelte, hogy mit csinál. Aztán a krumplit figyelte, amit kapott és meg kellene hámoznia. Nem tudta, hogy hogyan kell, de nem mert szólni érte, így nagyon óvatosan megfogott egy krumplit és a kést, de néha gazdájára pillantott.
- Nem jó egyedül lenni egy házban... - mondta halkan, majd félre pillantott. Nem volt hozzá szokva a sok beszédhez, így most furcsa volt számára, hogy ennyit beszél és olyan dolgokról, amit igazából nem mindig értett. Nem tetszett viszont az neki, hogy arról beszélt, hogy mi történik a hozzá hasonlóakkal. Mivel nem volt erős, nem különösebben volt jól nevelt, csak félelemből fogadott szót, luxusmacskának se lehet nevezni, mert alapból a színe alig teszi lehetővé, hogy bárki is úgy lássa, hogy szép. A feketék mindig hátránnyal indulnak mindenhol.
- Értem... Izé... - nézte újra a krumplit, amit kapott, de még mindig nem tudta használni a kést. Félt az éles tárgytól, a bolt vezető sokszor fenyegette meg őt egy éles pengével, amivel a leveleket szokta felbontani. Sose használta rajta, de Fereen félt ezektől az eszközöktől. Végül nem fejezte be a mondatot és ha lassan is, bénán is, de a krumpliról le kell, hogy kerüljön a héja.
|
- Mindenki érzi így magát néha. Az emberek is, akiknek pedig minden joguk megvan. Tehát nem ettől függ. Jó lenne tudni, mitől - felelte. - Mindenki másnak tulajdonítja... hogy mitől lesz boldog.
Komolyan figyelt a macska válaszaira, s maga is hasonlóan válaszolt.
- Bár én már letettem erről. Olyasmi ez, a boldogság dolog, amiről csak beszélni lehet, megfogni nem. És nem minden létezik, csak attól, hogy beszélni tudunk róla.
Sokszor elképzelte már, milyen lehet macskának lenni, így nem volt nehéz beleképzelnie magát Fereen helyzetébe. Egy bolt, és ennyi a világ. Őt is kirázta volna még az emléktől is a hideg.
- Sok macska vett körül gyerekkoromban - mondta, miközben egy zacskó rizset is odakarott főni - nem a sajátjaim voltak. Nem éreztem azt, hogy uralkodok felettük, inkább közülük valónak hittem magam. Sokkal inkább legyek macska, mint egy az undorító emberek közül... akkoriban így gondolkodtam. Ma már látom, azok a macskák azért voltak jóban velem, mert féltek tőlem. Azt hiszem. De még az is jobb volt, mint az emberek ridegsége és aljassága. Azzal sosem tudtam mit kezdeni.
Paradicsomot és uborkát szeletelt, a macskának pedig odalökött egy zacskó krumplit, hogy hámozza meg. A konyhaasztalnál ültek, egymással szemben.
- Szóval ha úgy vesszük, nem, még nem volt, bár macskák között nőttem fel. Később úgy éreztem, csak zavarnának a munkámban. Akadályoznának. Néhány cimborám már évek óta rágta a fülemet, hogy kéne nekem egy macska. Szerintem úgy voltak vele, hogyha asszonykát úgysem fogok hazahozni, legalább legyen valaki, akárki, aki itt van. Végül hagytam magam meggyőzni. Lehet hiba volt.
Ezt már komoran mondta. Fél szeme áthatóan fürkészte Fereent.
- Ki más hozott volna el, ha nem én? Az izmos macskákat be lehet vetni fizikai munkákhoz, építkezésekhez, a jól nevelteket cselédnek, inasnak képzik ki, a feltűnően szépekből lesznek a lakályok, a ház díszei, akiket szinte csak azért tartanak, hogy mások lássák, a ház lakói ezt is megengedhetik maguknak, egy olyan luxuscicát. Akik nem mutatnak semmi különleges képességet, tehetséget, azok mind hasonló sorsra jutnak. A nagykorúságot sem érik meg. Vagy végeznek magukkal, vagy a gazdájuk kínozza őket halálra. Mivel más hasznuk nincs, a tulajdonos megpróbálja úgy a kedvét lelni bennük, ahogy tudja.
|
| Nem értette, hogy mi ez a hirtelen furdulat, hogy Garley ennyi mindent kérdez tőle és olyanokat, amiről Fereen még csak el se gondolkodott kis élete során. Csak néha… Néha egy két kérdés foglalkoztatta ugyan a kandúrt, de mivel soha senki nem válaszolt rájuk, így hát kezdte elfelejteni őket.
-- Hát… Igazából sokat gondolok ezekre, de senki sincs, aki megválaszolná ezeket - mondta halna.
-- Sokszor vagyok szomorú miatta, sokszor éreztem azt, hogy nem is kellene élnem… De… Csak… Én csak szerettem volna a szüleimmel élni, de nem lehetett - nyelt egy nagyot és visszagondolt arra az időre, mikor elvették őt az anyjától. Egészen kicsi volt még.
-- Nem igazán vagyok erőszak párti. Sokszor láttam és tapasztaltam már - motyogta, hiszen sokat bántották régen, emiatt nem akar senkit se bántani. Sok volt már neki ez így is.
-- Igazából nem tudom, hogy milyen az, mikor azt tehetek, amit akarok. Mindig függtem az emberektől, főleg a boltban. Ott volt a legrosszabb - jelentette ki, majd kicsit kirázta a hideg. Annak ellenére, ami tegnap este történt, még így is jobb a helyzete, mint a ketrecbe zárva.
-- A chippet pedig ha akarnám se tudnám kivenni a testemből, így mindig lesz valaki, akihez kénytelen leszek tartozni - mondtam halkan megint csak kissé elkeseredve. Közben figyelte, ahogy Garley bemegy egy üzletbe. Érezte a nyers hús illatát, majd mikor otthon voltak, a sültét is és le se tagadhatta volna, hogy mennyire éhes volt még úgy is, hogy kapott reggelit.
-- És… Neked volt már hozzám hasonlód? - kérdezte tőle érdeklődve, mert nem emlékezett rá, hogy mondta volna neki a férfi.
-- Miért hoztál el, hogy ha tudtad, hogy semmit se érek? Ha nem tudom azokat megcsinálni, amiket kérsz? - pislogott kissé értetlenül. |
- Azért - felelte - mert a macskalényem vagy, ami azt jelenti, hogy velem élsz, és velem dolgozol, egész életedben innentől. És mivel te nem mesélsz, és semmit sem tudok rólad, gondoltam, kezdem én.
Fáradtan sóhajtott.
- De tulajdonképp mindegy. Mindenhez hozzá lehet szokni. Az embertelenséghez is. Ha nem ég azonnal szénné, az ember a poklot is két perc után megszokná.
Tovább poroszkált a lepusztult utcán, szeme sarkából pillantott a kandúrra, mikor feltette a kérdését.
- Csak az erőszak kedvéért. Indok sem kellett hozzá már. Egy ideig még igen, aztán már az sem. Frusztrálta, hogy szar az élete - válaszolta - téged ez sosem zavart? Hogy nem tehetsz meg bármit? Hogy korlátoznak? Hogy egy tulajdon vagy? Nem dönthetsz szabadon? Nem voltál ezért sosem dühös? Elkeseredett, szomorú? Nem érezted azt, hogy megütnél ezért valakit? Olyat is, aki nem tehet róla, de közel van, és nem üthet vissza? Sose volt benned ilyesmi?
Mielőtt visszeértek volna a házhoz, Garley benézett még egy üzletbe. Hentesárut vett, ahogy ígérte, hússal akarta tömni Fereent. Mikor újra a házban voltak, bedobott pár szelet húst egy tepsibe. Az illatok hamar belengték a kis helyiséget.
|
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
