|
Témaindító hozzászólás
|
2010.07.15. 22:29 - |
Ebben a kastélyban sok macskalény megfordult már, de mindnek egy volt a gazdája, Sueshan Agake... a Futamino kastély szomszédságában áll.
|
[179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
- Ne...Nem... Nekem... Agake úr... lett az új gazdám... a.. amíg nem ad tovább másnak.. én.. nem megyek.. el... Így... kérem... Vegye vissza. - nyújtja remegő kézzel vissza a tárgyat. Szemeit szorosan összezárja, fejét lehajtja.
|
-Dehogynem! Tedd csak el! *bíztatja makacsul* - egyszerű dolgod lesz, hogyha nem kívánod többé a kiszolgálást, s nincs kedved megbeszélni ezt velem, csak beleszúrod a szívembe, ilyen ajánlatot nem kapsz másutt, fogadd el *hadarja győzködve, s felveszi a leejtett tárgyat* - elvégre.. ha te már nem maradsz itt..nekem sincs miért élnem azután..* süti le szemét, majd a szúróeszközt San kezébe csúsztatja* - ne érezd magad kihasználva *leheli.*
|
- A... Agake.. úr... -mondja döbbenten és enyhén remegni kezd. Teljesen ledermed, nem tud mit kezdeni magával. Lefagyva ül hallgat és fogja meg a bicskát. A tárgy a monológ végére kiesik a fiú kezéből és teljesen lefagyva, értetlenül néz csak a földre esett tárgyra.- Én... nem.... nem.... -dadogja rémülten.
|
*Elborzadva hallgat. Latolgatja a lehetőségeket, szeretné felyitni a kandúr szemét, ugyanakkor nem kívánja összetörni, s magára vállalni a mesék birodalmának lerombolója szerepét. Sanatio időleges vaksága nyilván nem volt véletlen, szüksége volt erre elméjének, hogy elviselje sorsát.*-San..*gondolkozik el magához fordítva a fiút* - az ember a legocsmányabb faj mind közül, ezt jegyezd meg.. manipulálnak, ahogy csak tudnak.. de én más leszek..*mondja halálosan komolyan eltökélve, meredten a szempárt fürkészve* - jót akarok neked.. azt, hogy biztonságban érezd magad.. nem akarlak elengedni, hiszen kinn csak a fertő várna rád, de nem tudhatom mit hoz az út.. s ha netán elkeverednél innét, többé nem befolyásolhat senki, sem erőzakkal, sem szép szavakkal..*dörmögi, övéről előhúz egy bicskát* -ez megvéd minden helyzetben.. ha menekülnöd kell.. elvágni a köteleid.. vagy ha ennél többre is szükség van..*mondja komoran, s a fiú kezébe helyezi az eszközt* - ugye tudod ez mit jelent? kezedbe adtam az életem.. engem is bármikor megölhetsz.. tőled függ..
|
- Régen... emlékszem, hogy sokat sírtam mikor elvették a rajzaimat. De mindig azt mondták, hogy jobb lesz így nekem... Így hamar abbahagytam... -mondja, kicsit keserű tekintette, ahogy a padlót nézi, de enyhén mosolyog. - Nem kényszerítettek komolyabban semmire... Megtettem mindent magamtól is, hogy segítsek nekik... Általában azt mondták, tőlem függ eszik e a család, úgyhogy mindent megtettem... A bár ahol énekeltem egy apró szórakozóhely volt... Többnyire csak férfiakat láttam ott. De nem volt más a többi helynél... -mesél tovább, s nem is tűnik fel neki, hogy miket mond el Agakénak. - Ők adtak nekem otthont... .... Törődtek velem... -válaszol végül, elmondva azt, amit csak beképzelt magának a rosszul értelmezett jelek miatt.
|
* Agake keserűen csóválja a fejét az életút hallatán. A lázongás hiányát nem is tudakolja, egy szelíd természetű, vékony testalkatú macskalény nem túl okat tehet magáért mostanában..*- ezekre.. kényszerítettek? *bukik ki a száján mégis* - milyen bár volt? *kérdi előre félve a választól* - hogy vagy képes ezek után még hinni nekik?
|
- Hát... én... Én nem tudok semmit... a rokonaimról... *mondja csendesen.* - Én.. három évesen kerültem.. Egy férfihoz.. ő mindig elkérte a rajzaimat és nem adta vissza őket... Aztán volt még... Pár gazdám... Utoljára egy kis... bárszerű helyen kellett esténként énekelnem... *meséli, aztán elhallgat és lehajtja a fejét.* - Aztán a hely bezárt és nekem azt mondták találjak haza...
|
- Egészen biztos vagyok benne, hogy tudsz *jelenti ki* - Ismerted a szüleidet? *kérdi* - én .. nem.. * válaszolja meg magának elgondolkozva* - dadák közt töltöttem a gyerekkorom, úgy hiszem anya azért lett gazdag, hogy ne kelljen felnevelnie.. és ezért is halt meg *mondja közönbösen, majd ahogy felréved érdeklődőn a kandúrra pillant* - testvéred van?
|
- Én... hát... nem tudok nagyon... mit mesélni... *mondja zavartan ahogy óvatosan leül* - Kicsit... *kezdi, de nem képes kinyögni, hogy az új ház.. a környezet még kicsit feszélyezi, mivel nem szokott hozzá.*
|
-Pedig mindig is érdekelt, hogyan készül egy remekmű *sóhajt fel csalódottan* - ..azért majd igényt tartok egyre * szúrja be két mondat közé* - nincs miért így zavarban lenned.. ülj le és mesélj, szeretnélek megismerni.
|
- De... de... én... így... nem... nem tudok...... - motyog tovább, mikor a kezébe kapja az eszközöket. Nem igen tudja mit tehetne. Ha mondták neki, hogy csinálja, sose tudott rendesen semmit megcsinálni, mert zavarba jött és nem csinált semmit jól. Ráadásul még csak nem is egyedül van és a közönség még jobban zavarja, mint a megrendelés.*
|
- Nem butáskodj *mosolyogja* -hadd lássam, hadd halljam, gyerünk *bíztatja őszintén kíváncsian. Az asztalhoz lép, levesz egy köteg papírt, finom művész ceruzát és radírt, majd a kandúr kezébe nyomja* - szeretném látni *kéri kedvesen* - mit szeretsz rajzolni?
|
- Nos... én... én... nem vagyok.. jó... ezekben... *motyogja zavartan és kicsit lehajtja a fejét, ahogy a zavar miatt apró vörös pír jelenik meg az arcán.*
|
- Énekelni? Az csodálatos! *örvend meg a férfi* -Mióta énekelsz? Szoktál fellépni? Ugye majd hallhatom? *kérdezgeti hevesen* - Milyen dalokat szeretsz? és a rajzok.. nem lesz más dolgod többé, csak rajzolhatsz semmi mással nem törődve.. majd rendezünk neked egy kiállítást *magyarázza lelkesen* - rajzolsz most nekem valamit? *kérdi reménykedve*
|
- Szép.. *mondja álmélkodva a macska ahogy a szobát szemléli.* - É..Én? nos... *pillant zavartan a férfira.* - É..énekelni.. és... rajzolni... *válaszolja halkan és zavartan.* - Máshoz.. nem is értek...
|
*Az ajtóval szemben, a szoba túloldalán méretes íróasztal, különféle írószerekkel felszerelve, mellette szekrények tornyosulnak, álló lámpa, váza, és márványszobor pihen a fal mentén.* - Mit szeretsz csinálni? * kérdi ahogy követi a kandúrt. Az baldachinos ágy a szoba sarkában díszelgett hívogatón, a szekrényen tévé, azzal szemben bőrfotelek sorakoztak. A padlón pasztellszín perzsaszőnyeg leterítve, a falon eredeti olajfestmény, egyszóval minden, ami a belépő tudtára adhatja, hogy tulajdonosa egy igen gazdag személy. A kilincsben persze nem volt kulcs.. az már túlzottan luxus lett volna a macskának..*
|
- Re... rendben...*mondja. Ez után érdeklődve pillantgat körbe. Mikor az ajtóhoz érnek nagy szemekkel pillant rá, s várja mit is csinál Agake. Figyel ahogy az ajtó kinyílik, majd óvakodva, fülét kicsit lecsapva lép be. Bent nagy szemekkel pislog a berendezésre.*
|
*A lépcső halkan csoszog lábuk alatt, a bíbor függönyök méltóságteljesen lengedeznek elhaladtukra. * - Nos..*gondolkodik el a férfiú, le sem véve tekintetét Sanról* - a pertun talán már túl lehetünk.. maradjunk az Agakénál, de ne csodálkozz, ha a többi majd furcsán néz emiatt * utal arra, hogy a szolgálatában lévő más macskalények komoly uruknak tekintik, s meg sem fordul a fejükben, hogy tegezzék.* - Ez volna *jelenti, mikor a szoba elé érnek. Csikorogva kitárul az ajtó, Agake előbb a kandúrt engedi be.*
|
*Kissé esetlen, még nem teljesen éber léptekkel követi a kezét fogó férfit.* - Izé... *szólal meg halkan ahogy haladnak.* - Ha.. é..én itt lakom... Innentől.. Ho.. Hogy szólítsam...?*kérdez rá zavartan.*
|
- Nincs mit, remélem ízlett *feleli kedvesen. Nem érti, hogy képes letaglózni őt a kandúr egyetlen szava, s minél inkább belegabalyodik ebbe a gondolatba, annál elveszettebbnek tetszik az élet útvesztőjén..* -Gyere * kéri, s megfogja a kandúr kezét, ha az engedi neki. Hogyha vele tart, kivezeti a szobából, fel a kastély legtetejére, egy szolídan díszes toronyba..*
|
[179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
