|
Témaindító hozzászólás
|
2010.02.22. 15:57 - |
A Blake család egy meglehetősen nagy házban él, a szülői pár általában nincs itthon, de szolgáik sincsenek, Jin nagyon jól érzi magát itt, mert azt csinálhat amit csak akar.
|
[279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Ő is megtorpan, amikor Konoe arra készteti Lamentot, hogy válasszon. A szíve kihagy egy ütemet, majd mintha pótolni akarná, gyorsabban kezd verni. Megszédül. Szinte hallucinációnak hiszi, hogy az ő nevét mondja ki a kandúr. ~ Engem szeret a világon a legjobban? ~ kérdezi elesetten, s sírni kezd tőle. A feszültség kibukik belőle, arcát a tenyereibe temeti és kövér könnycseppeket kezd hullatni az ujjai közül. Csak azt fogja fel, amikor Konoe odalép hozzá a csippért és ő ahelyett, hogy odaadná neki, azonnal átkarolja. Ki kell lopnia a kezéből a csippet Konoénak és szinte le kell szakítania magáról Terut, aki még azután sem tér magához, hogy a sötétség elnyeli. Nem hagyott mást maga után Konoe, csak valami groteszk hiányt és keserűséget, s most úgy akart tenni, mintha nem is létezett volna. Ezt a srác nem tudja elfogadni.
- Igaz. - mondja még Luinak, azzal kilépdel a szobából és lendületesen elkezd gyalogolni, már majdnem futni. Suzumi a bátyja ellenvetése és hiábavaló próbálkozására arra nézve, hogy megállítsa, utána rohan.
- Takahe, várj! - kiabál után.
- Suzumi! - teszi le a gépet Mizumi és dühesen felpattan. Nem fut utánuk, inkább megpróbál uralkodni magán, s becsukja az ajtót, hogy ne is hallja, ha a közelben kapják el egymást, mi sül ki a beszélgetésükből. - Kész a hamis adatbank. - szólal meg, majd a kis szerkezetet magához veszi és gondolkodás nélkül odalép Kate-hez és kinyújtja felé. - Most egy kicsit próbálj ne mozogni, hogy ne sérüljön az adatátvitel.
A srác végül a konyhában köt ki, amelyet összepakolt a két kandúr, s már nincs ott senki. Ott bevárja Suzumit, majd azonnal elébe lép és botor módon megpróbálja megcsókolni. Egy pofonnal honorálja ezt a lány, majd bizalmatlanul hátrább lép tőle.
- Sajnálom. Az érzéseim nem változtak. - kér bocsánatot Takahe.
- Az enyémek sem. - köti ki Suzumi. - Már nem haragszom rád annyira.
- Annyira. - emeli ki a szót.
- Igen, már nem annyira. De sosem fogom elfelejteni, hogy bántál velem, még akkor sem, ha most szeretetszolgálatot nyitsz. Ugyanolyan forrófejű és ösztönös vagy, a lényed lényegét nem fogod tudni levetni.
- Vagyis lefordítva ez annyit tesz, hogy kár próbálkoznom, ugyanaz a szemétláda maradok?
- Nem. Hülye.
- És ha kicsit csillapodom is? Taníthatsz romantikázni.
- Nem. Az nem az nem, értsd meg.
- Jó. - lesüti a szemeit. Még sosem érezte magát ennyire megalázkodva, s mégis szíven szúrták. Pedig ő megpróbált megadni minden tőle telhetőt ebben a pár pillanatban. Suzumi inkább magára hagyja, s visszatér a szobába.
- Jól vagy? - pillant rá aggódva a bátyja.
- Persze. - de távol marad tőle, leül a fal tövébe és a tenyerét nézi, amely kivörösödött az ütéstől.
 
|
*Amint kilépnek az utca sötétjébe, pár lépés után Konoe megáll* - Mondd ki... *kéri mostmár csendben, halkan... megtörve, megnyugodva... *
- Rendben... *mondja halkan, avval neki kezd* - Én... Terut választom... *mondja ki nyíltan és őszintén* - Talán... régen bármit megadtam volna azért a pillanatért, hogy újra lássalak...hogy ismét megöleljelek... még most is érzem, hogy a hiányod lüktet a mellkasomban... pedig most itt vagy... ez a magány hozzám égett... és tudom hogy mindig a szívemben foglak őrizni, de... a szabadság csekélység ahhoz képest, hogy elveszítsem azt a személyt, akit a világon a legjobban szeretek... sajnálom... én nem akarlak bántani.... azt mondod változtam, de ez természetes, mássá alakítottak, mást hozott az élet... de én lamento még mindig Rai vagyok... nem különböző személyiség.... ez a két név összeforrt... talán néha előjön a régi énem, de ez is, az is én vagyok... nincs különbség... kérlek Konoe menj vissza abba a világba és légy boldog... talán most nincs senki aki ott várna rád, de biztos vagyok benne, hogy idővel lesz majd...
*Konoe persze számított erre, és már sírni sincs kedve* - Éreztem, hogy őt fogod választani... hmm mire is számítottam hee? De mindegy... meg leszek én nélküled is... *persze evvel csak lelpezni próbálja a magába elzárt kétségbeesést* - Túl szép lett volna, hogy mi hárman majd boldogan éldegélünk... *Teruhoz lépdel* - Kérem a csippet... szükségem lehet még rá... *ha megkapja megköszöni* - Na viszlát... örülök, hogy van olyan ember, aki... képes boldoggá tenni őt... nem vettem volna jó néven, ha csak elmenekülne velem... *ezeket a szavakat terunak célozza, majd a csippet bepattintja a nyakláncba* - Talán majd még összefutunk... de talán nem...
- Konoe hova akarsz menni az éjszaka közepén? Ne hülyéskedj, gyere velünk és majd..
- És majd? Ne beszélj hülyeségeket itt nincs majd, most van... nagyon szeretlek Rai... kérlek légy nagyon boldog... és te Teru... nagyon vigyázz rá... *avval eltűnik a sötétben*
- Ezt most komolyan gondolta? *nézett a macskafiú után, majd hírtelen Terura* - Ne haragudj... hogy ennyi fájdalmat okoztam... *suttogja*
- Éppen ezért mondtam Takahe... *közli Lui* - Most vanak barátaid... ha úgy vesszük semmit sem veszítettél el, inkább csak többet és többet kaptál... *fejti ki bővebben, Jin észreveszi Takahen, hogy valami nincs rendben, de ezt neki kell most végig csinálnia... ő csak szurkol, hogy minden rendben legyen a fiúval*
    
|
Teru elereszti a kandúrt és ő is megtörli a szemeit, majd elindul kifelé. Arra megy, amerre a hangokat sejti. Csak bedugja a fejét az ajtón. - Köszönöm a lehetőséget, mi hazamegyünk. Kitalálunk. Jó éjt. - hadarja, azzal olajra lép. Suzumi meglepetten és szomorúan néz utána, ami Takahénak igazán rosszul esik, de nem akarja kimutatni. Elfordul a lánytól és Kate-et nézi, ahogy végre mosoly jelenik meg az arcán a fagylalttól.
- Tudtam, hogy ez bejön. - mosolyog ő is, de szemében keserűség van. - Örülök, hogy ízlik. - mondja, majd bánatosan felnéz Jinre. Ügyetlenül még guggol a földön. De Lui szól hozzá, s ő mindent megpróbál, hogy jobb kedve legyen. - A barátok fontosabbak, Füles. Egy jó havernek előbb perkálnod kell, hogy megtegyen neked valamit és sehol sincs, amikor igazán szükséged lenne valakire. Egy jó barát azonban szívességet tesz, s kihozza belőled, hogy te is önzetlenül jó légy hozzá. - mondja, meg feltápászkodik a földről.
- Kicsit későn jöttél rá. - mondja neki megvetően Mizumi. - Lassan megvan az új adathalmaz, amit a csippre tölthetünk. Leszedtem az ürgéről pár infót. Mi lesz vele?
- Ráküldöm Zukit.
- Mivan?!
- Nem érdekes, a lényeg, hogy hamarosan újra találkozunk, hogy átprogramozd az életben lévő macskalények csippjét.
- Nagyszerű... - morog. Suzumi feláll a földről és bátortalanul közelebb lép Takahéhoz.
- Még soha nem láttam ilyen őszinte érzéseket rajtad. Soha. És soha nem gondoltam volna, hogy ilyen dolgokat fogsz tenni egyszer. - mondja neki.
- Én sem. - mondja, majd elfordul tőle és elindul kifelé a szobából. Nem bírja már sokáig. Nem számított rá, hogy ennyire felzaklatja majd a viszontlátás, hogy még ilyen sok mindent érez a lány iránt.
|
- Igen... már késő van... *Konoe vállára teszi a kezét és próbálja vezetni,a macskalény letörli saját könnyeit, nem akarja hogy azt mások is lássák, Lamento kezeit is lelöki magáról* - Konoe...
- Voltak... mások is... *mondja igen halkan Kate* - Nekem sikerült... elszöknöm... de... nem sokon múlt...hogy... *de nem fejezi be, Lui megfogja Kate kanalát belemártja a fagyiba majd a lánynak nyújtja*
- Inkább egyél... a lényeg hogy sikerült, nem? *a lányka végül megkóstolja*
- Nagyon finom! *mosolyt csal arcára a fagylalt, Lui ennek rendkívül örül*
- Takahe... talán nincsenek haverjaid... de vannak barátaid nemde? *mosolyog rá Lui, Jin pedig bólint a dologra*
|
Teruban megfogan egy gondolat, s odamegy Konoe mögé, majd megöleli. Nem bírja nézni, ahogy kiborul és sír. Ez a srácból is előhozza az összetörtségét. - Végeztünk. - válaszolja. - Menjünk apámékhoz? Most már nem tudunk lakást venni, mert késő van.
Takahét nem is kell kérni arra, hogy Suzuminak adja a kelyhet, amint Kate elveszi tőle, szinte már ugrik is a lányhoz. - Kis vigaszfagyi? - kérdezi tőle buta arccal. Mizumi villanó pillantással néz rá erre. - Adok neked is egy falatot. - viccel vele.
- Kössz, de inkább edd meg te. - morog rá a fiú. - Nekem dolgom van. - teszi hozzá. - Hoppá! - ugrik meg. Ezzel Suzumit és Takahét is megijeszti. - Hát gyerekek, beletenyereltetek. Az adataiból úgy látom, ez a fazon imádja a macskalényeket, Kate nem az első és nem is az utolsó neki, s ha jól látom, már elfogyasztott párat.
- Akkor ráküldjük a rendőrséget.
- Ne légy naiv, Takahe. - szól rá morogva Mizumi. - A rendőrség pont le fogja szarni, hogy macskalényeket kínoz és gyilkol meg. Oda inkább küldd a haverjaid.
- Bocsi, de nincsenek már haverjaim.
- Fiúk... fiúk, kérlek, ne marjátok egymást.
|
*Konoe váltja Terut és most ő dönti magát az ajtónak, szépen lecsúszik rajta éa aföldön landol, az arckifejezése kiismerhetetlen, nem szól semmit* - Bocsánat... *suttogja* - Én csak nem bírom tovább... mondd ki... mondd ki azt a nevet... mondd ki a nevét! *szemeiben könnycseppek jelennek meg, de még mielőtt földet érnének kitörli őket a szemeiből... Lamento elengedi Terut és Konoe felé nyújtja a kezét, Konoe fél megérinteni, de végül megteszi, Lamento pedig magához húzva átöleli, Konoe megremeg és ismátelten könnyek szöknek a szemébe*
- Sajnálom.... *suttogja a szavakat a fehér macska... így valószínűleg Teru nem érti, viszont Konoe ellöki magától a fehéret* - Konoe... kérlek... nyugodj meg... így nem teszed nekem ezt könyebbé... *ismét magához húzza és tartja a síró macskalényt* - Teru... végezhetnénk itt gyorsan? *tekint rá*
*kate óvatosan, de elfogadja, Lui inlább mosolyogva vissza tolja* - Add inkább neki... *Suzumira gondol* - Talán neki is jobb kedve lesz tőle... *mosolyog lágyan a lányra*
*Jin mosolyog a dolgon, ahogy Takahe ügyetlenül behozza a fagylaltot, de nem szól semmit, elnézegeti az aggódását Suzumi irányába, úgy gondolja most lenne ideje Takahenak ismét becsalnia magát a lány szívébe akár egy kicsit is*
|
- Mire vagy kíváncsi? - kérdezi Vörös a kandúrt, majd értetlen néz Konoe után. - Ma mindneki hülye. - jelenti ki aztán.
Teru megrémül, amikor az ajtó elkezdi tolni őt, majd megjelenik Konoe is. Még rosszabbul kezdi érezni magát, mint eddig. Felvonja a szemöldökét, nem is igazán érti, most mi történik körülötte. - Konoe! - szólítja azt meg a kandúrt. - Nekünk se könnyű, de Lamentonak se. - mondja neki komolyan. Kicsit összeszedi magát újra. - Higgadj le, kérlek szépen. - kéri határozottan az ifjú macskalényt.
Takahe megérkezik a két kehellyel. Amint beér, felmutatja őket. - Hoztam édességet. - jelenti be, azzal pár lépéssel közelebb megy a fiatalabb testvérpárhoz. - Nekem mindig fagylaltot hoztak, ha rossz kedvem volt, úgyhogy azt gondoltam, talán neked is tetszene, Kate. - kezdi, majd hátrapillant a másik testvérpárra és meglátja a lány könnyeit. - Suzumi...
- Semmi baj! - szól oda azonnal szipogva. - Jól vagyok.
- De hát sírsz. Mi történt?
- Már nem sírok.
|
- Bocsi, nem sértésnek szántam... én nem ismerlek...csak kíváncsi vagyok... arra is kíváncsi vagyok, hogy *de hírtelen elhallgat és fülelni kezd, elsápad, s már nem érdekli a fagyi* - Ne haragudjatok... *rohan be a szobába, így valószínűleg egy kicsit alrább tolja Terut, de Lamento még idejében alrébb tolja*
- Pont időben... *néz a ledermedt Konoera*
- Rai....
- Ümm... nem akarok nyilvánosságot... szeretném ha miután elvégeztük itt a dollgokat... ezt hárman... beszélnénk meg...
- Mit kell ezen megbeszélni.. neked csak egy nevet kellene mondanod nem? Te komolyan mondom csak szórakozol velünk... azt hiszed ez csak neked fáj? Tudd meg hogy nem... utálom azt amilyenné váltál... változz vissza, légy önmagad! Gyerünk! *rázza meg a kandúrt*
|
Ino meglepetten fordul az új fiú felé. Máris nem sírós arcot vág, hanem kíváncsian fürkészi Konoét. Lassan ellép Vöröstől és szembe fordul a kandúrral. - A nevem Ino. - mutatkozik be mosolyogva és kezet nyújt neki. Vörös már húzza is a füleit, Yamako meg nevet rajtuk. Rögtön megy is Takahe és Konoe után. - Nagyon finomak! - jelenti ki vidáman.
- Nem tudom, nincs kistestvérem, sem semmilyen gyerek ismerősöm, hogy tudjam, hogyan lehet rájuk jól hatni. - vallja be a srác. - Ha rosszkedvű voltam, nekem Kodaka mindig hozott egy kevés fagylaltot, amitől jobb kedvem lett. - teszi hozzá, miközben gondosan mer minden ízből. - Nyugodtan szedjetek. - ajánlja fel a macskáknak a lehetőséget. - Nem rosszból, de ez most nem esett túl jól. - jegyzi meg Konoénak, fel sem pillantva rá, ezzel kifejezve, hogy valóban megbántotta. Gyorsan el is viharzik a két kehely fagylalttal.
- Meglepően jól kezelte, hogy megsértetted. - szólal meg Vörös.
- Szerintem megbántódott és valóban igazán higgadt és csendes maradt. Azt hiszem, Vörösfiú, mi vagy arany életet fogunk élni ezek után, vagy kiböjtöljük még ezeket a könnyű pillanatokat.
- Ne legyetek ünneprontók, fiúk! - szól rájuk Ino. - Takahe próbál megváltozni.
- Mondod ezt te, aki biztosan összerándult, amikor megemelte a hangját. - veti oda neki Vörös, mire a lány megorrol rá és hátat fordít neki. - Jajmár! - és ahogy közelebb lép, Ino visszafordul és lekever neki egy pofont. Yamako döbbenten előre mered, Vörös nem érti, hogy most mi van, csak a sajgó területre fog. Ino azonban nem magyaráz meg semmit, kipirult arccal, könnyes szemmel, dühöngve elvágtat.
- Most majd Ino lesz az, aki fenyít. - suttogja Yamako, nehogy a nőstény meghallja. A kék kandúr mosolyog. - Egyébként indokolatlanul szóltál be neki. Ma mindenki bántó rajtam kívül? - kérdezi költőien.
Teru bizony menne, de amint becsukja előtte Lamento az ajtót, visszafordul felé. Szíve megrémül, tekintete megtelik ijedtséggel és az ajtóhoz lapul.
|
- Rendben... *mondja a kis nőstény, Lui közben csak figyeli a szerkezetet, elgondolkodik, hogy az embereknek vajon mire kellhet ennyi kütyü... de aztán mélyet sóhat és dúdolni kezd, bár nincs tudatában*
- Ohh Ra... azaz Lamento? *megy oda a macskalányhoz* - Nem kell tőle félni, zordnak látszik és hűvösnek, de igazából tud kedves és érzékeny is lenni! *neveti* - Bár az ritka alkalmak egyike... *bólogat* - Hmmm... fagyi?Kérek! *vigyorog és követi Takahet a konyhába* - Elég furcsa... szerinted nem fog félni tőled, ha fagyit adsz neki? Szerinted mindnekit le lehet kenyerezni? Már nem rosszból, csak kérdezem, mivel érdekelne.... hmmm mindenesetre engem le lehet kenyerezni vele! *mosolyog*
*Lamento és Teru minden bizonnyal együtt maradtak a szobában... bár ez egy ideig fel sem tűnik a fehér kandúrnak... viszont ha Teru ki akarna menni, becsukja előtte az ajtót* - Be... beszélnünk kell... nem itt akartam, de... én... döntöttem.... *mondja nagyon halkan*
|
- Akkor Meiya lesz a neved. - jelenti ki Mizumi, s máris pötyögni kezd, míg húga pityeregni nem kezd. Akkor kicsit megpróbálja megvigasztalni, de nem igazán jár sikerrel.
Takahe úgy érzi, vége a beszélgetésnek, így biccent a párosnak, majd Inot kivezetve a szobából távozik. - Bocs, hogy kiabáltam. - kér tőle elnézést.
- Úgy féltem. - szalad oda Vöröshöz. - Az a magas macska olyan... olyan rideg és szilárd volt, mint a jég... - mondja a kandúrnak, aki csak sóhajt és átfogja a fejét.
- Buta-buta-buta nőstény. Ha kevesebb gondolatod járna a kandúrok körül, megúszhatnád az ilyesmiket. - korholja.
- Ööö... nem akarlak lelombozni, Vörös, de nem vagy épp vigasztaló. - szól rá Yamako, majd Konoéra pillant. - Egyelőre mi is.
- Az jó. - szólal meg Takahe. - Kérsz fagyit? Ha a többiek még hagytak. Én bepróbálom Kate-nek, hátha nem fél majd tőlem annyira. - jelenti ki, azzal megindul a konyha felé.
|
* A két kölyök egymásra néz, végül ismét Lui szólal meg* - Már rég.... nem él... *mondja nagyon komolyan, de nem fogja kiteregetni, hogy miért nem... úgyse tartozik az senkire* - Igaza van, nem kell a sajnálkozás, attól úgy sem lesz jobb.. *mondja nagyon is komolyan a fiúcska és közben megpróbálja kifürkészni a jelet a lány tarkóján, de nem látja teljesen, mintha egy kígyó lenne, de nem biztos benne, így aztán inkább feladja, végül elneveti magát azon, hogy a fiú azt mondja nem érzelgős típus de úgy látszik a testvérével szemben mégis az*
*Jin csak hallgat, igazából nem nagyon figyeli a többieket, kifelé tekintget az ablakon, arra kap csak észbe, hogy a lány elpityeredik... de nem tud mit tenni érte... jelen pillanatban azt sem tudja, miért kezdett sírásba*
*Lamento bólint a fejével* - Köszönöm... *teszi hozzá*- Ohh az a kis kölyök... a múltkorrról... emlékszem rá... *mondja könnyedén és elmosolyodik amikor Teru belekapaszkodik, jól eső ez a szívének.
- Valami olyasmi igen... ~ ebben a világban sohasem ismertem a mást... a másik pedig nem érdekel... Lamento nélkül már nekem sem kell a szabadság... de komolyan át kéne gondolnom... mit fogok tenni ha Lamento elküld.... *sóhajt egyet, majd a virágszedésre felnevet, bár nem ismeri Takahet azért lerítt róla, hogy nem valami érzelgős és ahogy elképzeli a kimondott dolgokat egyre őszintébben nevetgél*- Jaj fiúk, komolyan mondom élvezem az itt létet... *vigyorog*
|
Mizumi odamegy és kitartja a kis szerkeztet. Nem számít, hogy takarja azt a haj, a készülék csippan és ő elkezd hátrálni. Látja Kate adatait, s ráküldi azt a laptopjára, amikor visszaül elé. - Ha él még, akkor nem lehet. - válaszol belebújva a képbe. - Legalább egy betű legyen más, ha él még az édesanyátok. Mindig olyan nevet kell adni hivatalosan, amely nem létezik a rendszerben. Ezért van olyan tenyészet, ahol csak számok vannak a hivatalos név helyén, s csak akkor kerül átírásra, ha kerül egyáltalán, amikor a gazda kitalálja a szerinte legjobbat. Nem hivatalosan azonban mindenki úgy nevezi a macskalényeket, ahogy tetszik. A "Gyere ide." is ilyen lehet. - meséli, de hangja távoli, hiszen már dolgozik valamin elmélyülten.
- Ez nem volt szép tőled. - morog rá Suzumi.
- Csak az igazat mondtam. Sajnálom, de nem vagyok érzelgős típus, kicsit most amúgy is rossz kedvem van.
- Teru miatt?
- Persze. - és most felnéz a húgára. - Az a lökés... Olyan határozott és durva volt... - idézi vissza a fiú. - Valami történt közte és Remi között, ami nagyon aggasztó, tekintve, hogy mindketten a rájuk nem jellemző tulajdonságokat küldik felém. Remi tudod, hogy nem az otthonülősök népességét erősíti. Mindig megy, mozog, csinál valamit. Most meg nem lehet kirángatni, álló nap számítógépes játékokkal és tanulással tömi a fejét. Ez nem normális! - morog elégedetlenül. Suzumi csak megértően bólogat neki. - Teru meg... mi az, hogy már két macskalénye van?! Ha jól tudom, a gonosz mostohája ki nem állhatja, úgyhogy kétlem, hogy azt a macskalényt az apja ajándékozta neki. - folytatja szemöldökét összeráncolva.
- Lehet, hogy pont azért kapott még egy macskalényt, hogy ne legyen magányos.
- Nő kell neki, Suzumi, nem két macskalény. - veti oda.
- Mint ma már kiderült, összejött a nagy szerelmével, úgyhogy ez a probléma megoldódott. - mondja a lány szomorúan, majd leroskad a bátyja mellé és a vállára hajtja a fejét. Mizumi azonnal észbe kap és megsimogatja a húga fejét.
- Bocsáss meg... nem akartam ezt a témát feszegetni előtted.
- Semmi baj... Teru megmondta, hogy mást szeret és nem akar velem járni. - ennek ellenére pityeregni kezd.
Takahe hátralép. Elfogadja Lamento akaratát és csak nézi őt. - Hasonlítasz állhatatosságban és védelmezésben Fülesre. Azt hiszem, ugyanígy viselkedne, ha itt lenne. - mondja neki és egy mosoly suhan át az arcán. - Nem kell félnetek tőlem, azon vagyok, hogy megváltozzak. Azt a veszekedést pedig, amit említettél, Teru, nem mesélték el nekem. - kezdi. - Jin az első ember, aki annak ellenére, hogy rémesen bántam vele, nem próbált visszavágni és azután, hogy megmondtam a nevem, nem akart hasznot húzni a társaságomból. Nem sokat tudok a családom szennyeséről, nekem elég lesz a sajátom kimosnom. Nem kívánom a Misushikok nevét a régi dohszaggal együtt továbbvinni. Vagy lehetek a családomban reformer, vagy nem tartozom többé közéjük. - jelenti ki nagyon komolyan. Ez úgy hat a másik fiúra, mintha ostort csattintottak volna el mellette, odalép Lamento mögé, belekapaszkodik a ruhájába és kinéz mögüle. Látnia kell ezt az új vörös démont.
- És mi lesz az új védjegyed, ha nem a neved? - kérdezi tőle. Még mindig ott ül a kisördög a vállán, hogy provokálja, de ez a kérdés csak egy egyszerű kérdés, nem provokáció.
- Mindigis utáltam a nevem körülötti zsongást. - jegyzi meg szinte morogva. - Egyébként nem tudom.
- Hogyhogy nem találkoztál más macskalénnyel? - kérdezi meglepetten Yamako.
- Talán ő sem tehette ki korábban a lábát a házból, ahogy mi. - válaszol neki a vörösfülű kandúr kissé morogva.
- Ez hát az új életünk. - kezdi Konoénak. - Még nem tudjuk, Takahe hogy képzeli el, de legalább a mozgásterünk és a lehetőségeink egy kicsikét megnőttek. - magyarázza el. - Talán élhetőbb és kellemesebb lesz.
- Azért olyan csodát ne várj, Yamako, hogy Takahe angyali jófiú lesz ezután, s együtt megyünk virágot szedni a rétre. Az efféle képzelgések félelmetesek lennének.
- Hülye. - neveti el magát a kandúr. Konoe fesztelensége átragad rá egy kicsit. - Egyelőre arra is kíváncsi leszek, hol fogunk élni. Kétlem, hogy ideköltöztünk a Blake családhoz.
- Na, erre én is szeretnék egy jó választ! - jelenti ki Vörös lendületesen, fülei közben ágaskodnak és rebegnek, ahogy fülel a szobába. - Most már nem ordít.
- Mivel nem hallottunk dulakodást és Ino sem sikítozik, valószínűleg lenyugodott.
- Vagy végzett mindenkivel. - viccelődik nyersen Vörös.
- Áh, az a kandúr nem tűnt úgy, mint akit egy pillanat alatt ki lehet nyírni. Ino sem bírja a vért, Takahe meg ha bedurvul, tudod, hogy csak hangosabb és hangosabb lesz.
- Nyugi, sose fogom elfelejteni. - morog a vörösfülű macska.
|
- Ümm azt hiszem...
- A tarkónkon... *válaszol helyette Lui, és kicsit eligazítja huga nyakáról a haját* - Itt... mutatja, de ekkor észre vesz egy égésnyomot, valószínűleg az orvos nem vette észre, egy jel az, valószínüleg megbélyegezték a macskalényt* - Kate... *a lány riadtan kezdi el takargatni hajával a helyet* - Akkor... legyen a neve Meiya...
- Anyu neve? *Lui bólint* - Az lehet?
*Amikor Takahe alrébb tessékeli Lamentoban felrémlik a kép ahogy a fú leszúrta a srácot, ahogy Teru majdnem meghalt a karjaiban... nem hallgat Takahera és egyet fordulva megint a fiú előtt terem* - Nagyon sajnálom, de ha csak Teru nem utasít erre, nem fogok egy centivel sem alrébb állni... *mondja nagyon komolyan*
- Hmm örülök a találkozásnak... rég találkoztam már Raien kívül más macskalénnyel... új élet? Miféle új élet? *érdeklődik szórakozottan és minden feszengés nélkül neki dől a falnak*
|
- Válassz egy nevet. - mondja Mizumi a lánykának. Aztán végre elkészül az előkészületekkel, úgyhogy feláll a földről és a kis szerkezetet magához véve elindul a testvérpárhoz. - Hol van elhelyezve a csipped? - kérdezi. Suzumi aggódva tekint az ajtóra, hiszen hallja, hogy kiabál a másik szobában Takahe.
Ino lesomja a füleit és eláll Lamento elől. - Kérlek... - kéri őt nagyon szépen. Úgy érzi, csődöt mondott, ezért szomorúan lehorgasztja a fejét.
Teru megnyugszik egy kicsit, amikor Lamento a védelmére kel. Ugyanakkor elszégyelli magát, hogy nem tudja mégsem megvédelmezni magát.
- Én arra kérlek, hogy ne szólj bele ebbe. - kéri komolyan Takahe a kandúrt, azzal kilép oldalra, Lamentot karjával hárítja, nem löki, inkább tolja. - Mondd el, hogy mit tudsz a családomról, Teru. - utasítja a fiút. - Mit tudsz rólam?
- Úgy tudom... - de hátrál. - Úgy tudom, Misushiko asszony és Blake asszony korábban nagyon összeveszett valamin... és azóta a két család... nem kedveli egymást.
- Félsz tőlem? - kérdezi, mire a másik fiú megtorpan. Takahe felmutatja a kezeit. - Nem bántalak és mint mondtam, sajnálom, hogy egyszer megtettem.
- Akkor mi sem megyünk be. - jelenti ki a kék kandúr. - A nevem Yamako.
- Vörös vagyok.
- Kertészek voltunk a Misushiko családnál, míg Takahe fel nem ajánlotta, hogy jöjjünk vele egy újfajta élet reményében.
|
*Kate bólint hogy érti, de nem képes megszólalni amikor a fiú belép... csendben hallgatja, hogy miket mesél* - Új név? *szólal meg végül* - De milyen? *néz kerek szemekkel*
- Az én másik nevem Füles! *mutat magára büszkén Lui* - Takahe nevezett át, szeretem ezt a nevet... bár valaki így, valaki úgy szólít....ez természetes amúgy, sok macskalényt átneveznek...
- Értem...
- Kérlek állj alrébb... *kéri most már szép szóval Lamento Inot* - Nem fogom bántani a gazdád, csak megakadályozom, hogy vér follyon... *s ha Ino végre engedi akkor Teru elé áll* - Megkérlek, hogy ne emeld fel a hangod a gazdámmal szemben, nem azért jött ide... kérlek ne szidalmazd őt... *Lamento most teljesen tisztelettudóan beszél, nyoma sincs az előző felindulásnak*
- Rám várhattok... nem megyek be... *mondja egyszerűen* - Felnőttekel tudják dönteni, hogy mit akarnak... amúgy meg a nevem Konoe... *mosolyog a két kandúrra* - Ti kik vagytok?
|
- Persze, hogy maradhat. - bólint rá. - Akkor behívom a bátyámat. - jelzi, majd kiint a fiúnak. - Maradj itt, mert Kate fél. - kéri, s a fiú megmutatja a táskáját, majd minden szerkezetdarabot, amit kivesz. - Mondd, hogy mit csinálsz. Az jó, ugye? - kérdezi a testvérektől.
- Ez egy olyan szerkezet, amely lekéri az adatokat a csippről. Ez a nagyobb egy számítógép, ezzel fogom elérni Keitoru nagyszerverét, ahol adatbázisban vannak a macskalények, hogy meghackeljem az adataidat. Biztonságosabb, ha választunk egy másik nevet neked, amit nem kell használnod, csak a rendszerben legyen úgy, hogy ha a volt gazdád keresni kezd, ne akadhasson rád. - magyaráz a fiú, miközben közel az ajtóhoz, de nem az ajtóban elkezdi beizzítani a dolgokat. - A nevem egyébként Mizumi. - jegyzi meg mellékesen.
- Ó, igen. Elfelejtettem bemutatni. - jön ettől zavarba a lány.
- A kicsi szerkezet lesz az, amivel újraprogramozható a csipped. Az adatlekérés pár pillanat, de az átprogramozás beletelhet öt percbe is. - magyarázza.
Inonak hátralapulnak a fülei. - Én csak egy konyhai alkalmazott voltam, nem tudlak bántani. - osztja meg a kandúrral, s inkább nem próbál belekapaszkodni, de az útjából sem akar elállni.
Teru feltett szándéka feldühíteni a másik fiút. Össze akarja mérni vele az erejét, de nem akar kezdeményezni. Inkább ki a karja provokálni, hogy Takahe tegye meg az első lépést. Ám Takahe tudja, hogy ha el is veszítené a fejét, Lamento valóban, most már tényleg, rátámadna.
- Hogy van a sebed? - próbál barátságos lenni.
- Miért érdekel? - kérdezi hidegen Teru.
- Jó, figyelj, én bocsánatot kértem, többet nem tudok tenni érted! - csattan fel a vöröshajú. - Sajnálom, amit tettem, megbántam!
- Hogyhogy nem a saját birtokodon vagy? Úgy tudtam, a Blake-ek és a Misushikok nem csípik egymást.
- Én erről nem hallottam.
- A saját családod múltját nem tudod?!
- Mert te mit tudsz a családomról?! - lesz vörös az indulattól Takahe. Közel is lépdel Teruhoz, akiből ebben a pillanatban kiszáll a bátorság. A másikban olyan erő van, amellyel ő nem tud versenyezni. Lelkileg erősebb, de testileg még mindig nem. Mizumit is csak azért győzhette le, mert tudta, ha megdöbbenti, képtelen lesz újra támadni. - Na beszélj! - parancsol rá dühösen, mire Teru hátrább lép tőle. - Az előbb olyan magabiztos és rideg voltál! Most hova lett a páncélod?!
- Takahe. - szólítja őt Ino, hogy figyelmeztesse. Közben a két kandúr idegesen toporog, néha Konoéra pillantgat.
- Máris kiabál... - jegyzi meg Vörös. - Ino meg fél tőle. Miért kellett kijönnünk? - morogja a testvérének.
- Azért, mert ezt kérte. Lehet, hogy megváltozott, lehet, hogy jófej lett, de akkor is a gazdánk marad, ha meggörbülünk is.
- Ino fél tőle és nem is tudja, mire képes. Ha megpróbálja megállítani, Ino szorul. Mindig azon csattan az ostor, aki az útjába áll. - mérgelődik a vörös macska.
- Ő döntött így. Maradtam volna, hogy fenntartsuk az egy-egy macskalény jelenlétét, de azzal, hogy rám hagyott, már nincs mit tenni. Akkor mehetünk vissza, ha halljuk, hogy nagy gáz van, vagy ő is megy. - bök ujjával Konoéra Yamako.
|
*A lányka megszorítja Lui felsőjét, teljesen magához vonja a srácot, majd bólint* - Ki...kibírom... ha Lui itt maradhat velem... *nyöszörgi*
- Azt hiszem ennek semmi akadálya... *mosolyog Jin de azért a megerősítéshez kér egy kis segítséget a többiektől*
~ Nyavajás... *gondolja magában, de nem "támad" vissza amikor vörös meglöki őt, inkább csak figyeli ahogy távoznak a kandúrok, Lamento egyenesen Ino szemeibe néz, de nem engedi magát lefogni* - Menj az utamból... kérlek... nem teszek semmit, ha Takahe sem... *kerüli ki, ha tudja, szemeivel végig méri Takahet, de persze ígéretéhez hűen csak áll és nézi a két srácot, furcsa érzés keríti hatalmába.... rádöbben valamire amit azonnal el akarna mondani, de ebben a helyzetben nem teheti...*
|
Suzumi örül, hogy tőle nem fél a nőstény. Lassan elkezd közelíteni feléjük. - Nem kerülsz vissza oda. A bátyám hozott egy szerkezetet, amivel lekéri a csipped adatait, majd átállítja őket. Olyan lesz, mintha Takahe lenne a gazdád, így a törvény nem vehet el tőle. Ő megvéd téged. - magyarázza a lánykának. - Kérlek, csak azt a kis időt bírd majd ki, amíg Mizumi a csippedet berheli. Nem fog bántani, ezt megígérem neked.
Teru csak hátrapillantott a két macskára. Nem akart beleszólni a vitájukba és ő is biztonságosabbnak érzi a terepet Lamentoval az oldalán. Mindketten Takahéval őket figyelik, Vörös viszont Lamento elé lépdel. Mielőtt egyetlen szót is szólhatna, a vörös srác odalép hozzá és az ajtó felé löki.
- Ne akard, hogy mérges legyek. - figyelmezteti.
- Láttalak már mérgesen. Nem érdekel.
- Kifelé!
- Gyere. - azzal karon ragadja Yamako a testvérét. - Ha ragaszkodik hozzá, nem tehetünk semmit. Mindenki úgy hülye, ahogy hülye akar lenni.
- De-de-de-de...!
- Ino bent marad. - nyugtatja a heves kandúrt. A nőstény valóban bent marad a fiúkkal, akik farkasszemet néznek egymással.
- Nem mondtál rá semmit, hogy megbocsátasz-e vagy máshogy akarod, hogy bocsánatot kérjek. - szólal meg Takahe.
- Tudsz máshogy is? - hecceli hidegen Teru.
- Nem.
- Akkor ennyi. - közli vele.
- Mert mit várnál el? - kérdezi flegmán és dühösen Takahe.
- Csigavér. - mondja Ino Lamentonak. Odaáll elé és megfogja a karjait.
|
*kate még szipog, de a lánytól nem fél, ebből az derül ki, hogy férfiak bántalmazhatták*- Mindenem fáj... *szipogja* - Nem akarok vissza kerülni oda... *sírja Luinak*
- Nem lesz semmi baj Kate... Takahe azt mondta, nem hagyjuk, hogy bántsanak, nem adunk vissza azoknak az embereknek semmiképp sem... nyugodj meg...*közelebb megy hozzá, de nem túl közel nehogy megijessze* - Tudtok segíteni átprogramozni a csippjét? *fordul a testvérpárhoz*
*Lamento izmai megfeszülnek és már követi is Terut, de Konoe elkapja* - Hagynod kell egy kicsit... had legyen egyedül a problémáival...
- Nem! *és kiszakítja Konoe kezeiből a mancsait, a kandúr megijed, de aztán hagyja menni, kezdi érezni, hogy vesztett...* - Teru... várj meg... *megy a fiú után védelmezőn* - Hogy merészelsz így beszélni Teruval? *néz Lamento egyenesen Vörösre, tudja ha elszáll ettől a földtől, nem lesz képes megállítani magát, Konoe ismét közbe lép, és elkapja a fehér hajút* - Mondtam már hogy hagyj békén Konoe...
- De... ez az ő "csatájuk"... hagyni kéne őket, had beszéljék meg...
- Ez a srác majdnem megölte Terut... majd pont vele fogom egy helységben hagyni...*morogja, Konoe elengedi a kandúrt avval se szó, se beszéd kimegy és neki dől a falnak*
|
[279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
