|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.17. 15:29 - |
Ide jön minden hulladék, nem csak a Ru városiaktól, hanem az egész birodalom ide hordja a szemetét.. de gyakran találnak itt kidobott állatokat, vagy nem várt fölösleges macskalény csecsemkőket.
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
-Rendben. És köszönjük. *feleli a kandúr* -lenne még valami *szól a nő után, mielőtt még helybenhagyhatná* -az uram vizet óhajt *mondja a szolgai kézséggel egész magatartásában. *
|
- Miről beszélsz? *kérdi értetlenkedve. mire a nő sóhajt*
- Majd megtudod... hmm a barátod már visszatért, én most magatokra hagylak benneteket... *ment az ajtóhoz majd megnézte magának Ashitát* - Jobb lenne ha még ma fognátok magatokat és haza mennétek... este értetek jövök és kivezetlek benneteket... *mondta avval nem törődve tovább a macskalénnyel, megindult a saját "szobája" felé*
 
|
*Hogy Ran nem szökik meg, nem merné lefogadni. Mostmár bármit kinéz abból az elvetemültből. Végigcaflat a nyirkos úton, rábízza magát ösztöneire.. végül is nincs mitől tartania.. maximum egy kicsit meghal, de azzal már szembenéztek annyira az imént, hogy ne kelljen egy ideig foglalkoznia a sejtelmes rémképével. Hallja háta mögött nyílni és csukódni az ajtót, s látni véli a nő eltűnő sziluettjét is. Nem kell tőle tartania, ha Olivia bántani akarná Rant, nem mentette volna meg előzőleg.. * -van itt valaki? * kiált bele a sötétségbe, kongó visszhang adja meg válaszát. Tipikus.. se megmenteni, se vizet vinni képtelen Rannak. Bár ha már a lány ott van, egyszerűbb őt megbízni ilyen ügyekkel, így inkább visszafordul, mielőtt belebonyolódna az útvesztőbe. Megáll az ajtó előtt, nem lép be, nem zavarja meg a dialógust.. elvégre a lány nyilván nem véletlen választotta ezt az alkalmat. Csak csendben vár, mint egy árnyék, mintha ott sem volna..nem is létezne..*
|
- Értem... *mondja lágyan, szelíden a szavakat, mintha csak megszelidíteni akarnáa vad, rá vicsorító farkast* - Majd észben tartom... *mondja komolyan ahogy Ash szemeibe mered* - Nyugi nem fogok megszökni, főleg ilyen sebekkel... *mutat a kötések felé amik borítják az egész testét... Ashita lelép ő pedig egyedül marad asötétségben... érzi ezt az orrfacsaró bűzt... de legalább már tudja a miértjét.. hamarosan nyílik az ajtó* - Ashita.... ez gyors volt!
- A macskád neve Ashita? *Olivia tekintete találkozott Ranéval, a fiú bólintott*
- Én.... az én nevem Ran... ümm... köszönöm hogy megmentettél... *hajol meg fejével*
- Talán én voltam az, de... nem vettél észre semmi furcsát?
- Mire gondolsz? *érdeklődött a hamuszemű fiú*
- Majd megtudod, de talán ezek után azt kívánod majd, bárcsak inkább meghaltál volna...
|
*Dölyfösen morog Ran szavaira.. ezek csak olyasféle megnyugtató monológok, amik ráhagyják a kisgyerekre a vitát, aztán közben mindent meghazuttolnak magukban. Érdekes lesz a felszín alatt játszani.. felfedetlen lapokkal, sosem tudva, melyik a valós természet és igaz érzelem.. már ha egyáltalán még létezik olyan. Ashita ebben is kételkedett. Az egész világ összetört, s meglepő módon mégis megmaradt.. s szebbnek is vélte ezt az újat. De félő volt, a múltnak az emlékei is elvesznek, s ugyanabban a csapdában vergődhet újra, mint egy tanulatlan kisegér? nah azt már nem.. a macska mindig is óvatos volt.. egy kis szerelem becsúszhat a tervezetlenbe, de mit számít..nem változtat semmin, a rég múlt fájdalma megmarad, ólomsúlyként cipeli magával, s ez az új szín is csak rárakódik, s egyre jobban nehezül. * - Valami csatornajártaban..*feleli hanyagul. Rannak most csak legyen teljesen mindegy, hol vannak. Feküdjön, és örüljön az életének* - valami nő talált ránk, annak köszönd a megmentést * teszi hozzá szúrósan, mielőtt még túl nagy érdemekkel ruházná fel őt Ran. Jó volt most ez Oliviára terelni.. egy normális ember, szerethető, teljes, egész, tökéletes Ranhoz.. a macska még saját gondolataival is küzd, egyszerre hárítaná másra Ran szeretetét, s harcolna, hogy mindig, csak az övé lehessen.. tépelődik belül, marcangolódik, s ez felemészti.* - igen, uram.. el ne mozdulj *szól rá szigorú hidegséggel, kilép a helyiségből, szeme nagyjából hozzászokott a vaksötéthez, majd hasraütésszerűen elindult az egyik irányba, fülével gyakorta hátra hallgatódzva, ismervén a srác minden körülmények közti szökési vágyát.*
|
- Igen az én döntésem... a sajátom, nem kell aggódnod... *mosolyog a kandúrra, majd lehunyja szemeit* ~ Vajon komolyan gondolta? Komolyan gondolta, hogy szeret? Akkor meg... nem kellene örülnie, hogy vissza jöttem? Nem érti amit mondok neki.... tényleg nem... ő igazán ostoba..., de végülis, mit vártam, mi lesz ha küzdük? Nem kellett volna ellenkeznem a fénnyel... most már mindegy... * - Ashita hol vagyunk? *kérdezte még mindig csukott szemekkel* - Hoznál nekem valahonnan egy kis vizet? Nagyon szomjas vagyok... olyan furcsa, nem érzem a testem... mégis olyan nehéz...
|
-Miattam? *a szó úgy hasít tudatába, mint kés a vajba.. Ran tönkreteszi, ez egyértelmű.. míg simogatja a pillangót, összeroncsolja szárnyait. Még nem kívánt ilyen módon a halálba senkit.. az elmúlás valami megváltó tényezőként volt most jelen, s hogy érte visszajött, csak terhét, bűntudatát és kötelességét növelte* - nem lehet.. nem.. nem.. magad jöttél vissza, ez a te döntésed, a te utad, bármi is az oka, mindegy.. *hadarja felháborodva, a felelősséget nem bírta elviselni, az pedig húzta egyre mélyebbre..már most hadakozik Rannal, pedig az mégcsak néhány perce ébredt újra az életre.. de a kandúr nem tud néma beletörődéssel ülni, miközben az életét nyesegetik felette..* -nem mentettelek meg..ezt az egyet kérted csak.. és képtelen vagyok rá.. *fordítja el fejét, az ellágyult, aggódó démon most ismét rideg kődarabbá vált.*
|
- Örülök, hogy jól vagy, féltem, ha nem vagyok veled, még valami bajod esik... érted jöttem vissza... *hangja közben kezd visszatérni, egyre könyebben beszél bár még szaggatottan* - és veled akarok maradni Ashita... *mosolyog rá, mint akinek épp teljesen jó kedve van, mint aki nem most tért volna vissza a halál árnyékából* - Köszönöm, hogy mellettem maradtál... végül megmentettél...
|
*Ahogy a fiú felelősnek nevezi, bűnbánóan lelapítja füleit. Érzi az átható iróniát, még ha Ran nem is úgy szánta.. nem érzi jogosnak magát arra, hogy itt üljön és érdeklődjék.. mégis mi köze hozzá? ő tehet róla, igen, csakis ő, és nem kérdezte egy percig sem, fájni fog-e a halál.. értetlenül hallgatja a fiút.. félrebeszél, biztos még kómás, miért pont angyalokhoz kell hasonlítgatni.. talán látott is párat álmában..de visszaküldték senyvedni a földi pokolba..*
|
*Ran még keresi a hangját, amikor megszólal, halk, vékonyka hang hagyja el torkát* - Soha jobban... *mosolygott a kandúrra* - Te vagy a felelős... *súgta halkan mint valami titkot, közben pedig nem vette le szemeit a kandúr alakjáról*- Biztos vagyok benne... az angyalok sem gyönyörűbbek nálad.... *nyökögte halkan és csak nézte azokat vérszín szemeket*
|
*Mintha egy fénylő kis lepkét röptében, elkapja a visszahanyatló kezet. Keres valami megfelelő szót, ami ki tudná fejezni az egész lelkében kavargó vihart, de most kell rájönnie, ezek az emberi szavak olyan behatároltak és semmitmondók.. mind jelentéktelen ahhoz képest, ami mögötte van.. * - hogy..érzed magad..? *nyögi ki végül, s reménykedve figyeli a fiú éledező szemeit.*
|
*Ran nem szólal meg, szemei bár kinyíltak, még nem teltek meg élettel, fénytelen, utcai portól koszos köveknek tűnhetnek, a csillogás még nem tért vissza... a csoda még nem következett be, de ahogy egyre jobban figyeli az őt figyelő macskaalakot, egyik keze meglendül felé, nem éri el, keze valahogy vissza csuklik az ágyra élettelenül* - Ashita... *tátogja a szót de nem ad ki hangot, csupán fény gyúl azokban a kopott, megmart szemekben...*
|
*A kandúr feszülten figyel. Mintha bármelyik percben történhetne valami káprázatos, és többé el nem jövő, amiről nem akar lemaradni. Mintha minden szívdobbanás, amit fülel, közelebb vinné a válaszhoz.. egy olyan válaszhoz, aminek a kérdését még csak fel sem merte maga előtt tenni. Hallgatja a csöndet, a levegő ki és beáramlását Ran tüdejébe. S a fiú felnyitja pilláit, a macskában a megfigyelő izgatottá válik, megtörik, de még mindig kívülről szemléli az eseményeket.. ő nincs is ott.. csak nézgelődik, hallgat, és neszel.. mozdulatlanul mered Ran szemébe, nem szól, nem akar lemaradni a csodáról..*
|
*Ran még mindig nem mozdul, a hűs, hideg levegő belengi a szobát, de Ran teste egyáltalán nem hűvös, lüktet a vér az ereiben, nem akar meghalni, és dönt... a sötétség felé néz... még nem mehet a fénybe, rémképeket kergetve vissza indul a sötétség felé, ezernyi villám cikázik körülötte, s csap le rá, de nem áll meg, Ashita jár a fejeiben, csakis Ashita... még ilyen helyzetben is, tudja, hogy nem hagyhatja magára azt a kandúrt... hallotta, tisztán hallotta az utolsó szavakat és most nem hátrálhat meg elenyészve mint valami madárfióka aki fészkéből kiesve zúzza magát halálra... nem ezt nem teheti, a sütétség egyre mélyebb lesz, homályosodik a kép... és Ran lassan felnyitja pilláit*
|
*Gyengéden cirógatja a fiú arcát. Keresi az álmot, miben a fiú járhat.. elmereng most az egész eddigi villanásnak tűnő, múlékony életen, minek egy apró porszemére együtt léphettek rá Rannal. Nem tud bízni az előbbi nagydarab férfi szavaiban, a világ úgysem engedi meg neki, hogy egy pillanatra is szépnek mutatkozzon meg előtte. Ran el fog menni, itthagyja őt önként, ahogy már többször ígérte.. s mint az imént is, követni nem fogja tudni, csak gyűjti a keserédessé maszatolódott emlékeket, míg a világ szürkesége egészen sötétté és feketévé nem válik, hogy ne legyen képes átláni azon a komorágon.. s akkor az talán megfojta, megfullasztja, de önnnön döntéséből mégcsak ki sem kerülhet a ragadós szennyből, miből ha egy piciny hozzá ért, legközelebb már az egész testét elfedte. Úgy érzi, utolsó percek ezek.. s még mindig rejtély, mi lakik valójában a szívükben. A könnyek rászáradtak arcára már, visszakaparta szerteszóródott méltóságát, mi ennyi időn át segített neki emelt fővel sétálni végig az undor közepette. ~hideg van nélküled.. *suhan át fején. A kandúr csak most veszi észre magán, hogy csupa libabőr, és reszket, bár erről a hőmérséklet kevéssé tehet. Mintha egy hatalmas kriptában volna, ő a koporsóban térdel a halottal, s az egyetlen kivehető alakzat a rideg szürkeségből a vérszín rózsák, mik elszórtan hevernek köröttük, kísérve a koporsó útját. Érzi a halál első udvarias érintését, a csontig hatoló érces hideget, a sajátságos illatott.. mi néha csak pillanatokra fénylik föl, s emléke is elvész..most pedig órákig játszik lelkében. Az angyal hamuszürke bársonyon fekszik, s a kripta nyílásaiból szűrődő világos mit sem ér.. a fénylény nem kelhet útjára a mennybe, mert itt van ő.. a démon. Lebilincseli, ide, a börtönbe, s lelke örök rabnak lett az ördögi táncban. Nem változik semmi, a fény nem tör be, s sötétség sem oszlatja el.. meghagyja ezt a seljő félhomályt, a végtelen bizonyságot, mi kételyek közt rángatja a macska szívét.
|
*Ran minden ellenére még nem ébredt fel. ajkai lassan visszanyerik színeiket, a kék árnyalat eltűnik belőlük, a szíve ritmusosan ver, s talán egyre ütemesebben, gyorsabban... a színe is lassan visszatér, viszont még mindig látszik rajta, hogy nehézkesen kap levegőt... még most is elnyelheti a sötét, legalábbis ő így érzi, amit Ashita nem lát az Ran bolyongása és küzdelme önmagával... egy hosszú folyosón lépdel végig... nincs alatta talaj csak az üresség, ő mégis tökéletesen lépdel... a fény csalogatóan hívja, de nem tudja merre kellene lépnie most... előre vagy hátra... netán maradhatna ott is ahol van... de tudja hogy mindenképpen döntenie kell majd*
|
*Csendben várakozik, ne zavarja a férfi munkáját. Figyeli a ténykedését, csaknem szugerálja hogy ügyes legyen..*-Ashita..*leheli a kérdésre* -értem..*szól halkan minden érzés nélkül, a tenyere a fiú szívére csúszik..megredíti a dobogó élet finom ritmusa, s minél tovább figyel a dallamra, saját szíve is átveszi az ütemet, eggyé válik Ranéval..* -köszönöm* pillant a férfire mielőtt az még távozna, majd visszafordul a fiúhoz, szótlanul nézi, mély csend telepszik lelkére.. amikor már a világi zörej nem jut el a belső lényegéhez, elméje nem talál szavakat az átélésre.. s úgy láthatja, érezheti a dolgokat, ahogy azok valójában vannak..*
|
- Nem tudom, úgy tűnik túl sok a sebe, túl sok fertőződött el.. látod? *mutat egy a Ran karján lévő vágásra ami teljesen felhólyagosodott, és szinte tele van vele, az égések iselcsúfították , de talán ez a legkisebb gond* - Viszont ez a legkomolyabb... *tisztítja meg a Ran hasában tátongó sebet is, közben viszont nagyon koncentrál és nem beszél* - Mi a neved? *kérdezi a kandúrt miközben valamivel lefertőtleníti a sebet és lassan bekötözi* - Lehet hogy nem tud majd járni... de nem vagyok igazi orvos szóval nem tudom pontosan mi lesz... viszont... hallgasd... *megfogja a macska kezét és Ran szívére húzza* - Életben marad nem kell aggódnod.... *ellátja közben a többi sebet is, az égésnyomokat, a zúzódásokat, szinte az egész srácot bekötözi, olyan lesz így mint egy múmia* - Akor én mára végeztem, ha akarsz maradhatsz... *ránt vállat a nagydarab férfi majd kisiet* |
-Persze, majd itt fogok ülni amíg ő meghal..*mordul a nőre, követi a sosem látott egyént. Eddig nem is sejtette hogy ilyen élet van a föld alatt, bár szűkös a tisztaság mégis.. élnek. * -meggyógyul? *kérdi bizonytalanul..az egész idejövetel csak átsuhant előtte, nem látott, nem hallott semmit, összemosódott paca az émelygéstől a néhány perccel ezelőtti múlt..*
|
- Ne aggódj miatta... *állítja meg Asht* - Rendben lesz, de ha most követed őket, csak útban lennél, így is elég kicsi a steril környezetünk, de gondolom erre már úgyis rájöttél... inkább foglald el magad addig az nem tesz jót, ha aggodalmaskodsz..... *de ha Ashita mégis menni akar ezek ellenére akkor mégis engedi, Rant egy kisebb helységbe vitték, csak egy ágy volt bent, régi orvosi kötszerek, fiolák és mindenféle más is, ami az itteni emberek és macskalények gyógyítását volt hivatott szolgálni*
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
