|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.16. 22:43 - |
Egy elég kis házban lakik a család, pénzük nem sok van, de szívesen látnak mindenkit, aki betéved hozzájuk,
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
- Várj... Ashita kérlek ne add fel. Én nem fogom feladni, rájövök, rá fogok jönni,hogy hogyan menthetjük meg magunkat! - simított az arcára. - Ne hagyj el... - fogta magához, annyira más érzés volt ezt a macskát ölelni. A test ugyanaz volt, mégis nem szenvedélyt, hanem őszinte szeretet érzett a közelében. Hiába mondta a macska, hogy magára vigyázzon, képtelen volt csak aját agára gondolni, mindig is ilyen volt. Ahogy Ashita vissza tért az "álmok" világába, tovább simogatta az arcát, mely most oly halvány, sápadt volt. Óvatosan kicsusszant a macska mellől, majd betakargatta, szüksége volt arra, hogy lehűtse magát. Nem értette, hogy ki az a Ren... ki az a Haron, ki az a Daichi... -ekkor elgondolkodott, hisz a kandúr nem is említette neki ezt a nevet, mégis... úgy érzi valaha ez a név meghatározó volt a számára. Beállt a zuhany alá, hagyta hogy a víz végig folyjon az arcán, haján, testén... ekkor hirelen eszébe jutott valami. ~ A szex után... utána jelent meg Ashita... akkor ez azt jelenti, hogy ha Haron kifárad, talán láthatom majd újra? Mit kellene csinálnom? Borzalmasan érzem magam, pedig én vagyok itt az akit átvágtak és elcsábítottak. - gondolatai messze kalandoztak. Elképesztően átvette rajta az uralmat a fáradtság, így megtörölközött, bebújt pizsomájába, a fogmosásra még épp volt ereje, majd szabályosan bezuhant az ágyába. - Meg foglak menteni. - nyöszörögte még a párnának és elaludt a saját szobájában.
 |
*Sejtette, hogy Ran nem fogja megérteni elsőre mindazt, amit rázúdít, mégsem tehetett mást, sürgette az idő. Megértően, szomorúan mosolygott az ezer kérdésre. Végül csak megrázta a fejét.*
- Mindenre megkapod a választ. Idővel. Nekem nincs sok időm. És neked is meg kell harcolnod a sajátodért.
*Hagyta, hogy Ran magához húzza, s lágyan hozzásimult. Gyengédek voltak az érintései, tiszták, össze se lehetett ezt hasonlítani a kandúr mindaddig mutatott kimért megfontoltságával.*
- Féltékeny vagyok rá * csak ennyit mondott, s Ran kitalálhatta a mondat többi részét. Mikor Ran legutolsó kérdését intézte hozzá, elhúzódott, hogy a szemébe nézhessen.*
- Értem nem tudsz tenni semmit *mondta komolyan* nem is azért vagyok itt. Hanem hogy szóljak, figyelmeztesselek, vigyázz magadra. Úgyhogy kérlek... tedd meg ezt.
*Elpillantott, szeme alatt fáradt árnyak ültek.*
- Nem kell neki sok, hogy visszatérjen... nem pihenésből nyeri az energiát, nem ételből, nem mozgásból, nem fényből, nem sötétből... belőlem. Én most búcsúzom *vetett még egy utolsó pillantást Ranra. Nézett rá nagy szemekkel, félénken, félszegen, a takarót gyűrögetve. Nyílt az ajka, hogy mondjon még valamit, de nem merte. Aztán lehunyta a szemét, s mint aki megszédült, elfehéredett arccal ledőlt a párnákra.*
 |
- Rendben. - Ran is kába volt már, elnyúlt az ágyon, de még nm aludt, csaknézte Ashitát, végig simított arcán, amiikor is felébredt. Már épp bocsáantot kért volna, amikor a kandúr megszólalt, de anynira, anynira más volt, még a tekintete is teljesen másá vált. - Ashita...? Az igazi? Mi... hogyan? Ki az a Ren? - semmit sem értett, zavaros volt, mégis hitt a macskának. Ahogy az megérintette az arcát, hirtelen felvillant előtte pár dolog, ez most nem az a fajta volt, mit Ren engedett hogy lásson, ezek a saját, az iagz emlékei voltak. - Én... mit tettem? - húzta magához a kandúrt. Szíve teljesen össze szorult. - Bocsáss meg... én nem tudtam, én nem is sejtettem... de már... már emlékszem...rád. Homályosan, de... mi történt velünk? - kérdések sora fogalmazódott meg benne, szerette volna ha a macska válaszol rá, de tudta, talán nincselég ereje hozzá. - Elég ha csak elmondod... mit tudok tenni érted?
|
- Azt kívánta, öleljem minden éjjel. Lesz hát még arra is alkalom *felelte. Meghagyta Rannak, hogy élvezze ki a hozzábújást, de csak úgy, ahogy egy gazda tűri, hogy a kutyája feltegye a mancsát az abroszra. Ahogy Ran vezette, lefeküdt mellé az ágyra.*
- Akár még ma, gazdám * lehelte. Az ujjai megremegtek, ahogy Ran ajka hozzáért. Percek teltek el, az eufória betölötte minden tagját, s elkábította. Fekete sörénye ziláltan terült szét a párnán, az izmai ellazultak, a szeme lassan lecsukódott. Lélegzete egyenletes szuszogássá csendesült. Aztán egy perc múlva elkezdte nyitogatni a szemét, mintha éveket aludt volna át. Most egy egész más tekintet nézett fel Ranra.*
- Ran... * szólította meg a fiút egy lágy hang* - te nem emlékszel rám. Ashita vagyok, az igazi. Ez itt, akit látsz, akivel eddig beszéltél, akit eddig öleltél, egy démon... most elaludt. Haronnak hívják. Vigyázz vele * gyorsan beszélt, mindent bele akart sűríteni a mondandójába, most, hogy végre szóhoz jutott.* - ő nem szeret téged. Ő Renhez tartozik. Csak azért kedves veled, mert Ren benned él *mondta el egy szuszra. Arcán félelem árnya ült. Az egész kisugárzása megváltozott, nem csak a szeme: sokkal finomabb erők vették körül ezt a macskát.* - Nincs sok időm itt. A démon ereje végtelen.
* Lassan, óvatosan kinyújtotta a kezét. Meg akarta érinteni a fiú arcát. Szeme ugyanolyan vörös volt, mint amikor a démon nézett Ranra, de most fénylő áhitat tükröződött benne.*
|
Ahogy eltávolodott tőle, már tudta, hogy mit tervez, így erőt vett magán és a macska mögé állt, kezét rácsúsztatta Ash kezére, tán az utolsó pillanat volt, de Ran így úgy érezte, közvetve segített a macskának. - Miért nem mentél el inkább bennem? Nem mondtam, hogy abba kellene hagyni, csak mert elélveztem. Szerettem volna érezni ahogy kitöltesz belülről, biztosa jó érzés lett volna. - bújt a macska karjai között, mintha a zsákmány csak úgy felkínálta volna magát a vadnak.
- Emlékszem megint... egy fájdalmas dologra. Régen alig mertelek megérinteni, gyáva voltam. Most nem érzek félelmet, egy apró kis szikrányit sem. - csalogatta vissza Ashitát az ágyra, hogy mindketten lepihenhessenek. - Mindketten mássá váltunk, vajon egyszer... szétszaggatsz majd azokkal a karmokkal, amikkel ma még ölelsz? - csókolt a macska mancsára.
|
*Gyönyörködött benne, hogy a fiú mindenre mennyire intenzíven reagál, mintha közös lett volna a testük, ha Ashita mozdult, azt Ran is érezte. Szépségesnek találta a finom izzadtságcseppeket, amik a fiú bőrén gyöngyöztek, a combját, annak is főleg a belső, selymes felét, s a csontjait; valami elegáns vonal húzódott bennük így, hogy a fiú ott hevert alatta.
Mint alkotására, tekintett az élvező fiúra, akit ő hozott létre, ő tette Rant ilyenné. Ajkai, ahogy nézte őt, nedvesen csillogtak, kissé szétnyílva, belefeledkezve a csodálatba. Igazán tündöklő volt a birtokba vett teste.*
- Ugyan... *lehelte alig hallhatóan* - az úr élvezete... az első.
*Bár nem kellett volna sok, hogy a kandúr is a fiúval menjen el. Így viszont eltávolodott tőle, s úgy nézett a remegő, pihegő fiúra. Nem várta el tőle, hogy még segítsen neki, inkább a kezébe vette az események menetét, és egy pillanat múlva éppen úgy érezte magát, mint a fiú.*
|
Sose érzett még ilyen mély érzést, már nem fájt neki, ahogy Ashita egyre gyorsabbakat lökött belé, egyre mélyebben és mélyebben akarta érezni, de már ezek a pillanatok is szitne teljesen felemésztették. A vágyai készülek kitörni, feszülő férfiassága egyre inkább visszafoghatatlannak bizonyult. - Ash... n...nem bírom to... - de még mielőtt kimondhatta volna, teste emgfeszült, háta pedig ívbe kanyarodott.. Egyik kezével a takarót, míg a másikkal a kandúr mancsát szorította, de ahogy élvezete is, a szorítás is csökkent, pohegve, s remegve feküdt a macska előtt. - Shajnálom - motyogta. Az éjmacskával együtt akart először elélvezni.
|
*Ahogy Ran kívánta, odaadta neki a kezét. Így a fiú ujjainak szorításából is érzékelte, mikor mit él át. Együtt hullámzott vele, oly komolysággal, mint aki a munkába merül bele megszentelt tisztasággal, elköteleződéssel. Az izmai feszültek s élesen kirajzolódtak, ahogy a kinti fények hátulról megfestették a macska alakját, begörbülő hátát, haja rebbenő szálait.
Hallani akarta Ran hangját. Hogy nyöszörög, és az élvezettől kapkodja a levegőt, hogy elfúl a hangja, és hangosodnak a sóhajtásai. És látni akarta a szenvedélyes fájdalomtól csillogó szemét, és hogy remeg, forrong a teste. Mindez fűszer volt azon a lakomán, amit a Ran testében való megmerítkezés önmagában jelentett.
Figyelte a lélegzetvételét, a pupillája tágulását, a karjai finom feszülését. Figyelme fokozatosan vegyült el saját élvezetével. Nem akarta azonnal csak úgy átadni magát önnön vágyainak. Az túlzottan fájt volna a fiúnak.. s úgy túl korán rájött volna, hogy olyan alkut kötött, ami nem neki nyereséges.*
|
Ran teljes mértékben átadta magát Ashitának, vágyta már, hogy testük még inkább össze fonódjon, de talán több volt ez annál, skkal több mint testi vágy, anank ellenére, hogy emlékei a feledésbe vesztek. Ahogy Ashita lenyalta könnyét arcáról megnyugodott, felkészült, s csak hangos szuszogása, kissé hörgő hangja töltötte ki a szobát, miközben várta a folytatást. A macska hamarosan mozogni kezdett benne, ő pedig a sötétben csak az éji démon kezét kereste, hogy ujjaikat összefonhassák, miközben vágyainak és élvezetének egyre inkább hangot adott.
|
*Látta a csillagok visszfényét a fiú bőrén, mely most elefántcsontszínűnek hatott a derengésben. De az is lehet, csak képzelte. Ha lehunyta a szemét, akkor is az ő arcát látta. S a csöndben is úgy hallotta, a nevét suttogja a fiú áhítva.
Látta a fiú könnyét is megcsillanni. Ennek a valóságában már biztos volt. Minden gyönyört körbeölelt a fájdalom. Ez a fájdalom kimondhatatlan édesen csorgott le a fiú arcán. Mintha vér csordult volna. Közel hajolt hozzá, lassan, óvón, s úgy csókolta meg, mossa át az ajkát a só. Felgyújtotta ez a pillanat.
Karján felállt a szőr az élvezettől, ahogy Ran elfúló hangját hallgatta. Minden szó olaj volt a tűzre. A szomját akarta oltani, égető szomját, mit csak Ran testével lehetett enyhíteni. Elmerült hát benne. Finoman kezdett mozogni, mikor úgy érezte, a fiú készen áll rá.*
|
Ran már képtelen volt az önkontrollra, úgy érezte szép lassan a pokol tüzén ég el, miközben Ash tartotta a karjaiban. A macska úgy játszadozhatott vele, ahogy csak akart, a fiú bármit megadott volna neki, csak ki kellett volna ejtenie a száján. Bele gondolt az elmúlt időszakba, az estére mikor találkozott a macskalénnyel a sírok közt. Vajon a sors azt akarhatta, hogy ismét együtt legyenek? Nem hitt a véletlenekben... de abban amit átélt , amit érzett és vágyott, abban igen.
A kézmozddulatokra, tágításra fel-felnyögött, Ash kérésére még a hangját sem fogta vissza, egyre jobban megfeszültek izmai, egyre jobba gyűrte maga aalatt a takarót és egyre jobban közeledett ahhoz, hogy elélvezzen. Lassan megszokta a benne mozgó ujjakat, de ezt a kandúr is észre vehette hiszen kihúzta őket nyílásából.
Ran tudta mi fog következni, de úgy érezte felkészült. A tágítás megtette a hatását, Ash könnyen belé tudott hatolni, Ran megfeszült alatta, kélyes nyögés hagyta el a torkát, s közben megkapaszkodott a macskában. Nem pont ilyennek képzelte el, még a könnyek is kicsordultak szeméből. Hangosan szuszogott. - Bennem vagy... - lehellte. - Jó érzés...- tette hozzá, s örült, hogy Ashita nem kezdett el hirtelen mozogni benne, az valószínűleg megölte volna a pillanat varázsát.
|
*Jó volt hallania ezt a választ. Hiszen nem is tervezte abbahagyni. Szerette a fiú szuszogását, az illatát, a tarkójánál, meg a combja hajlatában. A karcokat is csodálta. Hiába mondogatta a fiú, hogy jelentéktelenek.. ez a test volt a lelke hordozója. És Ran és Ren lelke éppen ezt a meggyötört testet óhajtotta magának, mi magán viselte a szenvedés emlékét. A macska hirtelen rájött, fiú teste egészen olyan volt, mint egy emlékkönyv, melybe csak fájdalmas élményeket rögzítettek. Talán ezért izgatta olyan nagyon. Meg akart merítkezni ebben a fájdalomban.*
- Megtisztelő *lehelte a sötétbe* hogy én vagyok az úrnak az első.
*Keze először lágyan, lassan, óvatosan mozgott, majd egyre határozottabban bánt a fiúval, közben az arcát leste. Mikor elégnek ítélte, elhelyezkedett. Végigmérte ismét a fiút, az emlékeibe akarta égetni azt a leigázott testet, a kéjsóvár tekintetet. Hatalma tejében magasodott Ran fölé. Még egyszer végigsimított a hasán. Aztán testük egyesült. A macskából feltört az extázis sóhaja.
|
- N... nem félek. Felkészültem rád. Folytasd, nem akarom, hogy ababhagyd. - szerencsére a ötéttől nem látszódott kipirult arca, de a vágy tüze annál inkább ott táncolt a szemében. Tudta, hogy mi fog következni, emgpróbálta ellazítani amgát, s nem túl sok gondot okozni Ashitának. Lélegzete kezdett kicsit megnyugodni, de szívverése ugyanolyan erős ütemet diktált. - Nem tudom mi történt régen... de nekem.. nekem most ez az első, mégis annyira akarom, hogy megtedd... nem riaszthat el többé semmi... a vágyaim, már túlságosan az uralmuk alá vontak.- emelte meg kicsit csípőjét, hogy a kandúr jobban hozzá férjen. - mitha cak zöld utat adott volna neki.
|
*Először csak aprókat nyalt rajta, nyelve hegyét érintve hozzá. Nyála ottmaradt fényleni a fiú testén. Mintha teljesen összekeveredt volna vele, a macska már nem tudta, hol kezdődik ő, és hol Ran, olyan tisztán érezte azt az iszonyú szenvedélyt, ami a fiút átjárta. Mancsa a fiú combját simogatta öntudatlanul. Elmélyülten játszadozott a fiúval, belerészegedett a testébe. Már egészen a szájába vette, mikor meghallotta a gyengéd tiltakozást. Nem hagyta abba azonnal, csak lassan pillantott fel, de akkor is csak a fejét emelte, ő maga nem mozdult.*
- Fél, uram? *kérdezte. Keze még visszatért a fiú lába közé, de többet már nem akart ott időzni. Kiegyenesedett, felmérte Rant.* - ne féljen.
*Keze ezután lejjebb vándorolt, hogy előkészítése kissé, ha a fiú engedte neki.*
|
Ran nem volt többé saját maga ura, a külvilágot is teljesen elevszítette. Már csak az érintések, az érzések, a vad tombolás, és szívének vad lüktetése maradt számára... és terészetesen Ashita... sokkal gyönyörűbbnek látta, mint eddig... a sötétség még rejtélyesebbé tette, s elnyelte... olyan mélyre taszította, ahonnét nem volt vissaz út.
- Neeeh... - csussszant ki automatikusan a száján, habár ez a ne, valójában a "még" szinonímájának felelt meg. Gyötrő volt, és magával ragadó, combjai megremegtek. Ashita ajkai forróak és selymesek voltak, tudták mit kell tenniük. A fiú most valóban úgy érezte, hamarosan felfalják a vágyai, érzései.... és a két lába közt lévő kandúr.
|
*Elégedetten konstatálta az általa kiváltott hatást. Hagyta, hogy Ran levegye a ruháit. Élvezte Ran aktív részvételét, az érintéseit, a forró vágyat, amit maga iránt ébresztett.
Haja összezilálódott, beárnyékolta arcát, s ahogy veszett ki a fény a szobából, úgy olvadt bele a macska is a derengésbe. Hamarosan mindössze egy karcsú sziluett maradt belőle élénken mozgó fülekkel, tekergő macskafarokkal, és villogó, éhező szemekkel. A levegőt betöltötték a sóhajok, az apró neszezések a paplan finom anyagán. Az ágy halkan nyikorgott kettejük alatt.
Ashita végigsimogatta Rant, mielőtt még lejjebb csúszott volna. Aztán elhelyezkedett a csípőjénél, s előbb lágy csókokkal fedezte fel a fiú férfiasságát, majd egészen a szájába vette.*
|
Már nem kellett sok hozzá, hogy valóban megtegye, levegőért kapkodott, miközben szíve majd kiugrott a helyéről. Ahogy Ash a fülébe harpott, még inkább megkeményedett odalent. Ez volt az egyik gyengepontja, nem sokon múlt, hogy el ne élvezzen idő előtt, főleg hogy a macska keze a combjánál tevékenykedett. Nem szólt most már, a biccentésre elkezdte lehalászni a kandúrról ruhadarabjait, bár elég nehézkesen ért hozzájuk, lassan is haladt. Ahogy megszabadította Asht a nadrágjától, érezte hogy valami kicsusszan belőle, de ő is olyannyira el volt veszve az érzésekben, hogy nem is firtatta a dolgot. Nem akart bábuként viselkedni, inkább bele borzolt partnere hajába, s most ő követelt csókot annak ajkairól. Keze vándorútra tévedt testén, több ponton is megcsodálva azt. Szeretett volna ott is nyomokat hagyni, rajtahagyni a védjegyét a finom bőrön, míg ezt átgondolta, az elgondolásból, elhatározásból, abból pedig cselekvés lett. Már nem voltak átléphetetlen határok, rég túljutottak rajta, ő is elkezdte Ashitáról lehámozni alsónadrágját. Érezni akarta... minden egyes tökéletes és tökéletelen pontját.
|
*Figyelte mozdulatai, csókjai, harapásai hatását, Ran reakcióját, a teste üzenetét, és a kipirult bőrt. Igazán szerette, ha őtőle piroslott a fiú bőre. A hasát, köldökét, mellét nyalogatta, mintha azt akarná elérni, a fiú könyörögjön a továbbiakért. A végsőkig akarta fokozni a vágyakozását. Ahogy Ran tette, ő is beleharapott a fiú fülébe. Keze akkor már a fiú combját simogatta, s haladt tovább is, egyre beljebb. A kérésre bólintott. Ha Ran akarta, lehúzhatott róla pár ruhadarabot, de ő túl jól szórakozott most ahhoz, hogy ezzel felhagyjon, míg leveti magáról a textilt. Eszébe jutott az is, hogy a ruhái alatt egy vaskos köteg pénzt és fegyvert is rejteget, amire nem biztos, hogy jól reagál majd a fiú, ha meglátja, de úgy elvette az eszét a mámor, hogy nem tudott ilyenekkel foglalkozni. Egyre több és több gyönyörre szomjazott, mostmár nem szállt volna ki semmiért.*
|
A fiú nem ellenkezett, de nem is viselkedett rongybababént. Egy egy ruhadarab levételekor besegített a kandúrnak vagy épp incselkedőn hozzá simult, megérintette, at akarta, hogy méginkább akarja őt, még inkább emésze fel őket a vágy tüze.
Érezte Ash forró testét, ebből tudta, hogy ő is ugyanúgy vágyakozik utána. Az alsónadrág levételekor kiült a pír az arcára, még soha senkinek nem volt képes ennyire kitárulkozni, mégis most szinte úgy helyezkedett, hogy a kandúr minél többet lásson belőle.
Nem akarta siettetni, de ebbe a lassú táncba szinte kezdett bele őrülni. A csókra ő is reagált, ajkaik tánca égette a száját. Minden érintésre megrezzent, kezével megmarkolt a paplant, s megszorította egy egy ránduláskor, ahogy Ash kalandoztni kezdett testén, lehellette szinte égette a bőrét, kicsit még libabőrössé is vált.
- Én is... látni akarlak téged Ashita... nem igazságos, hogy csak te csinálod.
|
*Bár magát mondta a szolgálónak, érezte a hatalmát. Letagadhatatlan jelei voltak annak, Ran hogy kívánja őt. Ebben az örömben fürdőzött.
Ahogy a fiú magához vonta, jobban hozzásimult. A kérésen elmosolyodott, sóvár szolgálatkészséggel.*
- Amit csak kíván, uram.
*Keze visszatévedt Ran nadrágjához. Most nem hagyta magát eltéríteni. Ha a fiú nem ellenkezett, egészen levetkőztette, közben lélegzete el-elakadt. A fiú gerince, bordái, az ívek, szögletek, lágy dombok rajta, a karcolások, a hegek, amik oly különlegessé tették.. a lábszára, a hajlatai, a kulcscsontja.. mind kívánták a felfedezést.
Miután levetkőztette Rant, közelebb hajolt hozzá, az ajka felé közelített, megcsókolta, lassan, de leplezetlen szenvedéllyel. Aztán beleharapott az arcába. A kiálló arccsont tetszett neki. Majd nekiindult, hogy az ajkával fedezze fel Ran testének minden ízét.*
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
