|
Témaindító hozzászólás
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
*Az emberek felfigyeltek, hiszen kinek ne lenne kedve megnézni egy macskalény fenyítését. Végülis a nagyja ezért volt ott. Trin behunyta a szemét és várta az újabb fájdalmat, ám ehelyett valaki elrántotta fogvatartójától és a tömeg kacaja is abbamaradt. Szemei felpattantak és őszinte döbbenettel figyelte a nőt. Sem a kérdésre, sem a szándékra nem tudott mit reagálni. A husángos fickó összehajtotta az ostort és az arcára erőltetett valami mosolyfélét, hiszen a vevő mégis csak vevő.*-Biztos, hogy ezt akarja, hölgyem? Vannak kezesebbek is.-*Mondta.*
|
*A tömeg figyelmét felkelti a fészkelődő nőstény, még Jinét is, nagy szemekkel nézi a párharcot, a dulakodást, a macskalány kitartását és makacsságát, mégsem tesz semmit mindaddig a pontig amíg a férfi kegyetlenségéből fakadóan a nőstény a földre hull, akkor közelebb merészkedik és amikor az lecsapni készül az ostorral elrántja onnan Trintyt* - Mi a neved? *érdeklődik tőle, bár valószínüleg a macska még mindig a földön heverészik* - Elviszem őt mennyi az ára? Nem érdekel a licit, licit nélkül akarom! *jelenti ki még mielőtt a hústorony megsólalhatna*
|
*A látvány először megdöbbenti, majd elkeseríti és feldühíti. Keze ökölbe szorul, farkát feszülten tekeregeti, füleit lesunyítja. A nyakán megfeszül a lánc, és húzni kezdik, hogy a megfelelő helyre köthessék ki őket. Erre felszisszen és visszarántja a láncot. Értelmetlen és buta cselekedet volt. Kirántani nem tudta fogvatartója kezéből, ellenben feldühítette őt. Hatalmasat rántottak a nyakán, mire elesik, majd leválasztják a többitől.*-Tanulj egy kis engedelmet, te rühes dög.-*Emelte fel a fahusángot egy férfi és hatalmasat csapott a hátára. Trin felnyávogott és az ütés hatására kissé még el is kábult. Egy pillanatra azt hitte, hogy még a gerince is eltört, ám a fájdalom ellenére tudott mozogni. Szemeiből hatalmas könnycseppek gördültek ki és mikor felrántották volna a nyakörvvel, makacsul rántotta vissza magát a földre, ami jelenleg sokkal barátságosabbnak tűnt, mint bármi más. Közben pedig a szenvedélyes dühtől szinte villogtak a szemei és bár még a korábbi fájdalom sem múlt el, félelem nélkül várta a következő csapást.*~Még a halál is jobb...~*Sunyta le a füleit és fújt a husángos fickóra, aki az ostorért nyúlt.*
|
*A tömeg nyüzsgött, emberek licitáltak, vásárolgattak, nevettek a macskákon akik láncon voltak kénytelenek járni, nevetés tört fel ahogy valamelyik elesett, vagy csak megrángatták, az emberek élvezték ezt a szörnyű játékot, de ki hitte volna, hogy ezen események között egy mit sem sejtő fiatal lány volt. A lány véletlenül keveredett ide, és még sose hallott erről a helyről, szinte tátva maradt a szája, ahogy ledöbbent a látottaktól. Mindig is tudta hogy van egy hely, ahol ilyesmiket csinálnak az "elkóricált" macskákkal, de azt sosem gondolta volna, hogy az a valóságban ennyire kegyetlen*
|
*Trin gyomra a "kocsikázástól" alaposan felkavarodott. Nem volt ő ehhez hozzászokva. Arca még a szokásosnál is sápadtabb volt és bár nagyon rosszul érezte magát, megállás nélkül a raktérbe szűrődő hangokra koncentrált. A többi macskalény nem igazán társult hozzá a figyelésben. Féltek, többen sírtak is. Ettől a nőstény kicsit összébb húzódott.*~Vajon hova visznek?~*Pislogott riadtan, mire a kocsi élesen lefékezett. A motor búgása leállt és immár tisztán hallatszott a külvilági nyüzsgés. Trin gyomra görcsbe rándult és a hirtelen jött félelmét izgatottság vette át. Jelenleg belül olyan volt, mint egy kisgyerek. A szürke falak közül kikerült és mohón látni akarta minden porcikáját a világnak. Ahogy az ajtó kinyílt, azonnal kiugrott volna, ha a lánc nem fogja erősen a többiekhez. Az ugrással és annak lendületével így csak azt érte el, hogy a lánc visszarántotta és feje hatalmasat koppant a falon.*
-Hova sietsz, cicus?-*Vigyorgott rá egy férfi és a láncnál fogva kihúzta őt és a többieket a kocsiból. Ekkor szembesült Trin azzal, hogy hova is került. Először a hidegtől, majd a látványtól borzongott meg. Mindenfelé macskalényekre licitáltak és alkudoztak, mintha tárgyak vagy zöldségek lennének.*
|
*A macska sandán mosolyog a fiú szavain, egyáltalán nem veszi a szívére a fajtáját becsmérlő mondatokat, Ran tekintetét azonban még mindig kerülte, csak akkor pillantott rá ismét, mikor a licit már érte folyt.. lassan tudatosult benne az egész esemény, s csak útban a kocsihoz kezdett el bosszankodni magában, hogy milyen olcsón megkapták, miután szinte a fél életét azon a nyomortelepen töltötte mindeféle sallang képzéssel.. Ashita hűen követte újdonsült gazdáját, bár arckifejezése mit sem változott, lelkében megtört valami.. engedelmesen beült a hátsó ülésre, szerette volna megkérdezni mesetere nevét, ám tudatában, hogy ő csak egy szolga, nem érezte jogosultnak magát erre, s ezért ő sem mutatkozott be, nem mintha nem viselte volna el a névtelenséget.. üresen bámult ki a kocsi üvegén, ami elhagyta a helyet, hová annyi szenvedés kötött rengeteg macskalényt..*
/Folyt.köv.:To város > Thasikana Család háza/ |
- Apa inkább jobb lenne ha mennénk...
- Miért? Ha már itt vagyunk... nem fordulhatunk vissza...
- De igen! Utálom a tömeget, és te pont egy ilyen helyre hoztál!
- Az állatkereskedésben sokkal többe kerül egy macskalény...
- Miért nem veszünk inkább kutyát? Legalább nincs ember formája! *Eközben ismét felkonferáltak egy macskát, sorba vitték el őket, vagy csak áldogáltak tovább tépetten a szu ette átkozott fagerendákon... a fehér hajú tekintete ekkor megakadt az éppen kint lévő fiún, a tekintete oly szomorú volt, hogy elkapta apja kabátját és megrántotta* - Őt akarom...! *apja feltette kezét, s a licit evvel elkezdődött, végül ötvenezerért kelt el Ashita, a férfi felment érte, megkapta a kulcsot és a láncot amin a macskafiút vezethette, a fehér hajú csak bámulta... majd követte őket a kocsihoz, de egy szót sem szólt, még csak a kandúrra sem nézett, a férfi a hátsó ülésre tuszkolta a macskát, Ran elöl foglalt helyet.
|
*Ashita kasmirvörös szemei egykedvűen pásztázzák a tömeget. A macska némiképp unottan áll egy rozsdás oszlop mellett, hová láncai voltak kikötve.. testét vérfoltok tarkították, ám ezzel a kandúr láthatólag mit sem törődött.. tekintetével néha követte egy-egy ember útját, majd újakat szemelt ki magának, s kifejezéstelen arccal nézett a szemükbe..feltűnt neki a fehér hajú fiú is, kinek jégszín tekintete valamelyest megbűvölte őt, ám talán épp ezen okból, rá se pillantott többett, csak néma belenyugvással vizslatta az előtte elhaladókat, szívében a remény tüzével, hogy talán valaki egyszer elviszi innét..*
|
*Egy fehér hajú, átlagos fiú sétál a fekete piacon, apja társaságában, a fiú pedig hiába átlagos mégis kitűnik a tömegből, fehér haja szinte vakítja a többi embert, haévány szemei pedig nagyon ijesztőek, mégis oly félénkek, hogy senkire sem mernek ránézni, s teste is beleborzong ha csak valaki elmegy mellette, megpillantja a pódiumot és a rajta álló lényeket, elkerekednek szemei, s nem is tudja mit szóljon, apja pedig lassan odavezeti, hogy választhasson magának*
|
Pontosan, Kou a lendülettől lekerül a földre. Ijedten a nyakához kap, megnyomta őt a lánc. Aztán felnéz Adrianra, de egyetalán nem úgy tekint rá, mint megmentőjére. Kifejezéstelen arccal bámulja őt. Nem akar felkelni, de a rángatás meghozza az eredményét, fél, hogy megfullad, úgyhogy talpra áll és készségesen követi a férfit. Semmi kedve vele lenni, bár talán jobb lesz, mint ez a fertő, de ami fontosabb, hogy ha megszökik, biztosan megtalálják és megölik. Ahogy végiggondolja, retteg a haláltól. Bólint a kérdésre és engedi magát vezetni, kocsiba tuszkolni. Szemeiből kihúny minden megmaradt érzelem, üressé válik a tekintete, mint egy leszedáltnak. Mégis valahol ott bújkál benne valami hatalmas szomorúság.
/Folytatás Kei város > Kasai család háza és állatorvosi rendelőjében/ |
*A férfi megindul Kouért, s szinte fel sem veszi azt amit a férfi felé küld* - Talán mégiscsak hatásosabb így... *vigyorog magában és a szavakat is csak magának mondja, végül kifizeti a pénzt, majd átveszi a láncot, Kou meglódul de Adriannak is megvan a magához való esze, azonnal visszarántja így az valószínüleg a földre kerül* - Elég lesz a játékból... *rángatja fel, ez nem az ő stílusa de úgy érzi itt keménynek kell maradnia, azaz csak játszik* - Már az enyém vagy... mostmár én parancsolok, megértetted? *rángatja meg, s ha az nem nagyon ellenkezik tovább akkor a kocsihoz viszi és szépen betuszkolja*
|
Kout bántják a bíráló szavak. Olyan mélyen belehasítanak a lelkébe, hogy az elmondhatatlan. Kimutatja fogait, de nem vicsorog. A licitvezetőt azonban nem riasztják el Adrian szavai. - Ha ép, egészséges, tanult macskalényt akar venni viszonylag olcsón, ajánlom önnek To város macskaboltját. Ott bizonyára kielégítőnek találja a kínálatot. - oktatja ki. Ám mégsem lesz más, aki ezek után jelentkezik Kouért. - Úgy látom, végül mégis csak önnél landol, kedves uram. Százezerért átveheti. - durván lök a fiún, aki a lendülettől a pódium szélééig szédül. Ott láncát megrövidítik, hogy kevesebb gondja legyen a férfinek vele. Már csak a nyakán marad egy lánc, melynek kulcsát Adriannak adják, ha kifizette a pénzt. Kou eközben szomorúan a lányra pillant. Nem ajánlják licitre, nyilvánosan játszanak vele, mintha ezt kedvcsinálónak szánnák. Ez a kandúrkát végtelenül felháborítja, s mikor Adrian kezébe kerül a lánc, meglódul, hogy megmentse onnan a fiatal nőstényt.
|
- Százezer... úgy sem ér többet... a karjára még lehet majd költeni párezret... és ki tudja mennyire sérült akár amputálhatják is... és akkor meg semmit sem fog érni a kölök... *tárja szét kezeit* - Lehet hogy még ennyit sem ér, túl vézna úgyhogy még a lábadozására is költeni kell majd... *igaz ezt már halkabban közli, de talán elveszi pár emberke kedvét a kandúr vásárlásától, majd amikor az lerepíti a férfit majdnem elneveti magát, de úriember módjára visszatartja, csak a fiú felé küld egy halvány mosolyt, amit mások nem is vehetnek észre*
|
- Hohó! - kiált fel lelkesen a licitvezető. - Az az úr ötvenezret ajánl a kis hősért! Ki ad érte többet?! - hergeli a tömeget, s ezzel azonnal megugrik nyolcvanezerre a kandúrka ára. Kou persze nem adja magát könnyen, azzal az üres, végtelen szomorúságról beszélő szemeivel végignéz a tömegen, különös figyelmet fordítva az őt kiszúró vöröshajúra, majd megtörli száját, s beáll a még mezítelenül vergődő nőstény elé. Balja még mindig furcsa tartásban lóg a teste mellett, látványosan egyenesen tartja magát, fájlalja az oldalát is, de szemöldökei összeszűkölnek és ráfúj a licitvezetőre. Egy hatalmas férfi lép oda, hogy lehűtse a kandúrt, de Kou az eszét használja a nem létező ereje helyett. Sietősen menekülőre fogja, hátrál, mígnem eléri a pódium végét. Onnan nem tud tovább menni a láncai miatt. Viszont ahogy közeleg hozzá a férfi, elsuhan mellette és a lánccal kigáncsolja. A méretes ember úgy borul le onnan, mint egy cementes zsák.
|
*Adriannak egyik macskalény állapota sem tetszik, kiszámolja magában, hogy mennyi lehet még az esetleges életkor amit megélnek, legtöbbnél egy két napot saccol csupán, viszont a megtépázott kölyök makacssága tetszik neki, azt jelenti hogy életképes, így felemeli kezét és ajánl érte valamennyit, nem nagyon ért az ilyesmihez de nagyon meggyőző tud lenni*
|
A licitvezető mikrofonba beszél, elárulja a vegyes nemű macskák életkorát. Legtöbben 15-20 év közöttiek, soványak az éheztetéstől, gyengék az erőltetett munkától. Aki itt vesz macskalényt, az olcsón kap, de lestrapáltat. Gyakran dobálóznak az árusok híres tenyésztőktől vett, aztán megunt macskákról, s névszerint említik, kiktől szárzamnak. Legtöbbje persze hazugság, az itteni macskákat ők is olcsón szerzik be, másképp nem lenne értelme olcsón adni őket. Ezek a nőstények és hímek vagy az utcán kódorogtak, mert meghalt a gazdájuk, kitették őket, mert nem tudták őket is eltartani, esetleg rájuk utnak. Mint a kutyákkal, úgy bántak velük. Lejárt a szezon, már nem volt annyira aranyos kölyökképe, esetleg elkezdett lázadni, elszemtelenedni és nem bírtak velük, így egyszerűen utcára tették őket, utána pedig számolhattak a büntetéssel. Az elítéltek macskalényei is itt kötöttek ki rendszerint. Kou szomorúan, de némán néz le az őket vizslató tömegre. Úgy érzi, szánalmasak az emberek is, s ők is. Sorjában adogatják el őket. Van, akihez kedvet kell csinálni, mert túlságosan mocskos, illetve sovány, ezért meztelenre vetkőztetik. A nőstény nyekeregve sír, próbálja takarni magát, de láncainál fogva kényszerítik, hogy feltárja teste legapróbb zugait is. Kou csak nézi, még sosem látott nőstényt messziről, de érzi, hogy ez szégyenteljes pillanat a lánynak. Lelapulnak fülei, kivillantja fogait és ráfúj a licitvezetőre. Ez persze nem elég, kapná érte a pofont, ha ki nem hajolna előle. Odaugrik és újra ráfúj a férfire, aki ettől hátrább lép és örömtelin konferálja fel a kandúrt, mint gáláns hőst. Aki ezután olyat kap, hogy elterül tőle.
|
*Adrian most először jár itt, még sosem tudta rávenni magát, hogy ide jöjjön, most mégis megtette, hiszen hallott már erről a helyről korábban, s kíváncsi volt létezik-e ez a piac, és ha létezik akkor mik folynak errefelé, szörnyűlködve nézi az árukat, a számára imádott állatok darabkáit, melyek valószínüleg kínok közt pusztultak el, szerencsére arca nem arról árulkodik ami belül lakozik, a macskalényeket épp felviszik, azaz felráncigálják a helyükre, látott már rossz állapotban macskalényt, vagy félholtan, de ezek a körülmények már túl mentek számára minden határon. Megnézi az előtte ácsorgó csordát, s feltűnik neki az egyik keze, úgy véli ha hamarosan nem kerül evvel orvoshoz akár amputálni is kell majd*
|
Nagy a készülődés, sürgés-forgás a piacon. Az árusok is nagyon figyelnek, hiszen tudják, hogy ma jeles nap van a számukra. Pontosan ezért óvatosak is. Úgy tesznek, mintha közönséges portékákat árulnának, aztán amikor a kuncsaft bemondja az úgynevezett jelszót, máris előkerülnek a pult alól a törvényen kívüli cuccok. Távolabb ezektől a kis bódéktól, egy nagyobb épületben, fedett helyen mindenféle kelme, szövet, szőrme és állati maradvány, élő, gyakran lopott élőlény várja gazdáját, aki nem kíván mindenfélével bíbelődni, esetleg elemózsiának szánja őket. Lent a pincében pedig megtört szívű macskalények várják, hogy valaki kimentse őket a zsarnoki árusok karmai közül. Nem tudják, hogy nagy valószínűséggel még rosszabb helyre kerülnek, mert a kínzás, a zaklatás és az erőszak mellé még a magány is betársul. Hacsak nem bordélyházba kerülnek innen.
Itt rángatják láncokon Kout is. A kandúr teste csupa sérülés, bal karja furcsán lóg, haja koszos, testét csak egyetlen anyagdarab takarja, melyet a dereka köré csavartak, ügyelve arra, hogy közkívánatra akár attól is megszabadítsák.
|
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
