|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Teru sokáig nem tud mit kezdeni a másikkal. Nem tudja, kicsoda, még csak legmerészebb álmában sem gondolja azt, hogy Konoe elevenedett volna meg. Egyszer átsuhan az agyán, de mivel ő meghalt, hát arra tereli a dolgot, hogy biztosan egy régi ismerős. Aztán ahogy az idegen kandúr a szívére teszi szeretett szerelme kezét, Teru azt próbálja elhitetni magával, hogy ez nem igaz, álmodja, vagy a kandúr összetéveszti valakivel Lamentot, esetleg egy lobbanás a kandúr életében ez a macska, akiről még nem akart vagy nem tudott mesélni neki. Aztán meghallja nevét és Teruban hirtelen összecsapnak az érzelmek, a gondolatok és elveszti az egyensúlyát. Megszédül, de talpon marad, még csak meg sem inog, de a tekintete elködösül, mintha nem is ebben a világban járna. ~ Ő az új gazdád? Heh, aranyos és fiatal. ~ újsznak a szavak újra az agyába. ~ Rai, nem vagyok szellem...! Konoe... ~ végre Teru is felfogja. Meg akar kapaszkodni a szerelmében, de nem tud, mielőtt kinyúlhatna, fenékre ül. Arcára most már szín tiszta döbbenet és elveszettség érzése ül ki. Mintha a szeme láttára lőtték volna le Lamentot. Egyszerűen sokkot kap. Hallja a beszélgetés további részét, de nem tud rá reagálni. Az agya szétkapcsol, csak felfogja a mondatokat, értelmezni még csak-csak tudja, de a reagálás már egyszerűen képtelenség most a fiú számára. Még mozogni sem tud, a feje előre-hátra biccen, már nem látja a világot, az utolsó kép az, hogy Konoe Lamento nyakába ugrik és szerelemmel öleli, bújik hozzá.
|
- Rai... mi történt a szemeddel? *kérdi ahogy nézegeti a már ismét eltakart részt... persze Lamento nem felel* - Azt hittem kicsit boldogabb leszel amikor újra találkozunk... *lelapítja a füleit, majd közelebb lépdel, de megáll a párostól pár lépésnyire* - Ő az új gazdád? Heh aranyos és fiatal... *persze Lamento még mindig nem mond semmit, azt hiszi, hogy csak álmodik* - Rai... nem vagyok szellem....! *elkapja a macskalény kezét és mellkasára húzza, ahogy a szív dobban egyet úgy ébred fel Lamento is az álmaiból*
- Konoe... *suttogja de még mindig le van döbbenve*
- Azt hittem már nem is fogsz megismerni.... olyan boldog vagyok! *ugrik szinte a kandúrra, átöleli, és hozzá bújik, persze Lamento annyira ledöbben, hogy nem képes megmoccanni még mindig*
- Ez csak... egy álom...
 
|
- De igen. - ellenkezik. Engedi megfogni a kezét és közben a szemét kezdi törölgetni. Kicsit szipog, ezért úgy fest, mint valami kisgyerek. Pedig már nem tűnik túlságosan annak, bár jóval fiatalabbnak fest a koránál. - Ez megmagyarázza, miért téged hagyott életben, miért bánt el veletek úgy, egyszerűen mindent. - magyarázza bizonygatva az igazát. - Nem mindegy. A nagyapám volt és teljesen más ember, mint amilyennek én ismertem. - mondja komolyan. Látszik, hogy tényleg mély nyomokat hagyott benne ez a vallomás is. Megrémül, amikor földet ér valaki mögöttük, majd ahogy szembe találja magát a macskával, s az Rainak hívja Lamentot, aki úgy bámul rá, hogy kis híján elesik, Teru is kővé dermed.
|
- Nem volt olyan szörnyű... *megsimogatja a fiú fejét* - Miket beszélsz? Nagyapád? Belém? Butaságok jutnak az eszedbe... *mosolyog, majd kézen fogja Terut* - Gyere... menjünk haza... különben is, ha így is volt, most már teljesen mindegy nem igaz? Nem kell rágnod magad a múlton...
*Eközben Konoe a szaglására táaszkodva keresni kezdte Lamentot, akire már annyit várt, aki nélkül az élete üres volt, s még a halál sem tudta megfékezni abban, hogy újra visszatérjen... ahogy megérezte az ismerős szagot, szinte szárnyalt a széllel, az egyik háztetőről megpillantotta a párost* ~ Hmm.... szóval Rai új gazdát kapott? Kíváncsi vagyok ki ez a srác és mi történhetett az öreggel... örülök, hogy él.... aggódtam... de most már minden rendben lesz, elviszem magammal... és többé nem térünk vissza ide.... *evvel leugrott a tetőről és Lamentoék mögött állt meg* - Rai...? *Ahogy Lamento meghallotta az ismerős hangot hírtelen megfordult, de úgy hogy majdnem elesett, s oly kikekrekedett szemekkel bámulta a kandúrt mintha csak szellemet látna*
|
Hallja, hogy Lamento arra kéri, hogy ne sírjon. Érzi, hogy átöleli és felemeli. Erőtlen zokog, még mindig nem tudja elhinni, hogy a nagyapja ilyen szörnyeteg volt, szörnyűségeket tett, s ami legjobban képen törölte most Terut, az az, hogy valószínűleg szerelmes volt Lamentoba. Annyira nyilvánvaló, hogy szerette ezt a kandúrt, hiszen őt hagyta életben, majd neki adta, neki, Terunak, akiről tudta, hogy nem fogja sosem bántani, vele már jó élete lehet a kandúrnak. Aztán belekapaszkodik a macskába, s a ruhájába fúrja az arcát. - Nagyapa szörnyű ember volt. - mondja motyogva, még mindig sírva. - Azt hittem, jó volt, de nem volt az, Lamento. Bántott téged, megölt egy macskát és... és azért adott nekem... mert szeretett. Annyira világos... úgy szeretett, mint én és árulásnak érezte, amiért ti Konoéval... - magyarázza és felnéz a macskaférfire. - Ez... annyira szörnyű...
|
*Lamento fél, hogy ijesztő látvány lesz ez Teru számára, s nem is kellemes, de észre veszi, hogy miközben ezeken aggodalmaskodik, Teru már megérinti őt... nem lát undort az arcán, s ez egy kicsit megnyugtatja őt, kellemes érzés járja át, de egy kicsit nyugtalanító is... meglátja a szemekből kibukkanó könyncseppeket* - Ne sírj... kérlek Teru... *feláll és kicsit így emel a fiún, tartja még ölelve a magasban, de hamarosan leereszti* - Nem akarok többé a múltam árnyékában élni... neked adom a jelenem és ha akarod a jövőm is... megmutattad nekem, hogy mennyire fontos vagy a számomra.... és ez az érzés, mindennél boldogabbá tett engem... a tudat, hogy mellettem vagy, az érzés hogy szeretsz, emberfeletti hatalmakat adott nekem... nem akartam, hogy megint miattam sírj... csak nem akarom, hogy a titkaim továbbra is titkok legyenek a számodra... kivéve egyetlen egyet... de avval még várnom kell, amíg ki nem járod az egyetemet... ez is nagyapád parancsa... és igazából az ő titka...*a fiúra mosolyog* - Ne ejts többé könnyeket, újra akarom látni a mosolyodat... *simít végig a fiú haján lágyan*
|
Vad gondolatok kergetik egymást mindkét fiú fejében. Terut szinte vezeti Lamento, annyira elmerül a kis gondolatvilágában, ám amikor megállásra kényszerül, meglepetten néz a kandúrra. Megremeg belül, amikor az elé térdel. Szeretne szólni valamit, de nem bír, hagyja, hogy levegye a szemfedőjét és újra elé tárja a szeme helyét. Elszánja magát. Csak ő... csak érinthette. Óvatosan, de még annál is óvatosabban érinti meg. Nagyot nyel, figyeli, nem érint-e mégis rosszul ez Lamentot. Nem undorodik tőle, nem is fél. Kíváncsi. Lehelet finom ujjbegyének érintése, épp csak hozzáér a macskához, hogy egy pillanatra megtapinthassa, milyen ott. Most érzi, hogy egy olyan mélységbe kapott beengedést, amelybe tényleg senki sem. Tudja, hogy Rainak hívták, megölték a szerelmét, szigorúan bántak vele, összetörték kívül és belül is. Most újabb lépést tehetett felé és ez Terut nagyon boldoggá teszi. Aztán a vallomás olyan mélyen megvágja, hogy levegőhöz sem jut utána. ~ A nagyapám... a nagyapám.... ~ de még gondolatban sem tudja befejezni a mondatot. Még mindig nem vesz levegőt. A szíve görcsösen szúrni kezd, odakap, próbál levegőt venni, mint akit víz alá nyomtak, csak épp nem kapálózik. Szemei kikerekednek, fennakadnak, rémület és könny jelenik meg bennük. Lamento átöleli és ő ráborul. Csak most tud fellélegezni. Sután átöleli és nyüszítve a fájdalomtól sírni kezd. Nem bír semmit sem mondani.
|
*Lamento valahogy ezektől a szavatól kicsit megijed legalábbis mély nyomokat hagynak benne... aztán már csak Terut nézi, engedi neki, hogy kézen fogja, többé nem akarja elengedni őt... még mielőtt haza érnének hírtelen megáll és evvel megállásra kényszeríti Terut, legugol elé, majd óvatosan leszedi a szemfedőjét ismét*- Tessék... nem valami szép látvány igaz? De.... ha akarod megérintheted... ez egy olyan darab belőlem amit más még sohasem érintehetett meg rajtad kívül... igazából nem mondtam el a teljes igazságot Konoeval kapcsolatban és most talán sok lesz így egyszerre de... nem habozhatok... a nagyapád igazából a magáévá tette Konoet... mielőtt megölte és nekem végig kellett néznem... *végig simít Teru arcán, s közben saját szeméből csordul ki a könny* - Így torolta meg az árulásunkat... és én nem akarom, hogy Remington szerelmét te "hasonlóképp" torold meg neki... talán úgy érzed elárult, és én nem akarom a pártját fogni, de... talán én is ezt tettem volna a helyében... én tényleg nagyon szeretlek Teru... sajnálom hogy nem mondtam ki elégszer... majdnem elveszítettelek és úgy éreztem, hogy belehalok... tudom, hogy nem vagyok már fiatal, tudom hogy macskalény vagyok ráadásul kandúr, de... ígérem soha többé nem hagylak magadra... csak kérlek.... többé te se hagyj el.. *átöleli a fiút lábait ha hagyja neki*
|
Teru nem reagál arra, amit a kandúr mond. Majd ha már kettesben lesznek, megosztja vele az álláspontját. Szeretne minél előbb eltűnni innen. Tart most Remingtontól. Mintha kígyót melengetett volna a keblén tudtán kívül és csak most, hogy a kígyó is lázad azellen, hogy megharapja, csak most fogja fel, micsoda hibát követett el.
Remington úgy nézi a párost, mint matróz egy szikláról, csurgó ruhában a süllyedő hajóját. - Csak figyelj és tanulj. - mondja keserűen Lamentonak.
Teru apró, de gyors léptekkel, szinte szaladva hagyja el a házat. Majd felnéz Lamentora. - Én is. De tudd meg, hogy haragszom, amiért azt csináltad. Azt hittem, sosem mutatod meg még nekem sem, erre lerántod Remington előtt. - mondja durcásan. Aztán pár perc múlva ellágyulnak a vonásai és megfogja a kandúr kezét, ha az engedi neki. - Lamento... - lesüti a szemeit, majd újra felnéz rá. - Szerinted... szerinted Remington... Nem, ezt nem hiszem el. Ez abszurd. Érted te ezt? Ilyen nincs. A legjobb barátom. És úgy érzem, elárult. - böki ki végre.
|
*Lamento persze szépen lassan vissza helyezi magára az anyagot, talán nem volt szép dolog, mégis valahogy büszke magára*- Inkább örülhetne, nem mindenkinek mutatom meg... *morogja, avval hagyja a beszélgetést folyni a maga medrében*- Nem kellett azt annyira mesélni... *morogja közben magának, morogva, így valószínüleg nem halják meg a fiúk* - De Teru... *megérinti a fiú fejét amikor kifelé tuszkolja, majd Remington felé indul, megáll előtte*- A barátságot nem kell megszakítanotok, miért ragaszkodsz ahhoz, hogy mindent elveszíts....? Minden esetre köszönök mindent... őszintén... *avval megfordul és kilibben az ajtón, amikor kiér elmosolyodik* - Teru... szeretlek... *mondja a srácnak, s ha az elindul hazafelé, ő boldogan követi*
|
Remington ösztönösen hátrál egy lépést, ahogy Lamento védelmébe veszi Terut, aki nagyon nem érti, mi ez a feszültség a kettejük közt. A szőke megretten attól, hogy a kandúr esetleg Terut is megfertőzi azzal a gondolattal, hogy szerelmes lenne belé. De azt be kell vallania, ha másnak nem, csak magának, hogy lassan nagyon elszalad vele a ló és a makacskodása halad afelé, hogy egyértelműen rossz irányba terelje a jövő eseményeit a saját szemszögéből nézve. Vissza kell vonulnia, de szinte erőnek erejével kell kényszerítenie rá magát. Arról nem beszélve, hogy amíg Lamento egy légtérben van Teruval, addig mindig tartania kell a macskától. Viszont nem lesz, ahogy nem is volt olyan, hogy nem lesz ott a kandúr. - Van egy olyan sejtésem, hogy a mosoly mellé majd becsúszik pár csepp könny is. - vágja oda durván. Teru bele akar szólni, de megnémul, amikor lekerül a szemfedő. Remington a döbbenettől visszazuhan a székére. Teru azonnal Lamento elé ugrik és eltakarja a kezével.
- Ez csúnya volt. - szidja gyerekesen ártatlan hangon. - Olyan furán viselkedtek.
- Teru. Ez a macska bemesélte nekem, hogy én szerelmes vagyok beléd, ezért próbállak megvédelmezni. Olyan ügyesen sikerült, hogy még én is elhittem. De ez hülyeség, oké? - tárja fel Remington nyíltan.
- Most kérem azt a szerződést!
- De ez hülyeség, nem érted? Évek óta legjobb barátok vagyunk. Ismerted a barátnőimet. Láttad, milyen képet vágtam, amikor elmondtad, hogy a kandúrodba vagy belezúgva. - védekezik.
- Nem változtat a tényen, hogy nem akarod visszaadni Lamentot, hogy azzal is időt nyerj! - vágja oda dacosan, még mindig gyerekes hangot használva Teru.
- Anyád picsáját! - és eltűnik. Ez a két szó belefojtja a gondolatokat barátjába, aki csak döbbenten nézi végig, ahogy Remington visszatér a szerződéssel és darabokra cincálja. - Nekem csak a barátságod kell, te tökfilkó. Nem vonzódom a saját nememhez. Kifejezetten taszít a gondolat, hogy. Érted?
- Ez nem mentség. Te meg vagy húzva. - vádolja Teru és már tuszkolja is kifele a konyhából Lamentot.
|
*A macska figyeli Terut, úgy nézi azt a két szempárt mintha az élete függne tőlük... a szavak eljutnak tudatáig, de egyenlőre nem reagál rájuk, a felpattanó mondatokra végül elmosolyodik, de nem tűri Remington közeledését Teruhoz, felpattan mintha csak bolha csípte volna és Teru elé áll* - Fejezd be.... nézz magadra.... elköltözött a maradék eszed is? Itt nem csak az én lelkem van megsebezve... mindhármunké csúnyán össze van karistolva... *mondja komolyan, és elszántan* - Én a helyedben szégyellném magam...akarod még látni Terut mosolyogni? Ha igen akkor tudod, hogy mit kell tenned, ha igazán fontos neked akkor nem csak a saját önző céljaidra gondolsz... néha áldozatokat kell hoznunk... tessék... nézd meg ez is az! *rántja le a szemfedőjét, feltárva Remington előtt a csikkel kiégetett szemét*
|
Teru megijed, amikor szerelme szemében a kétségbeesést pillantja meg, majd ahogy Lamento elsápad. Odaugrik hozzá, megérinti és riadtan próbálja felvenni vele a szemkontaktust. - Mi baj van? - kérdezi. Remington vár egy pár pillanatot, újra megküzd magával.
- Teru. - szólítja. - Mi lesz veletek?
- Hazamegyünk és élünk békében. - közli sietősen. Erre Remington felemelkedik a székből. - El szeretnék költözni otthonról. To eladó házait nézegettem múltkor az újságban és a neten. Még nincs hozzá elég pénzem, de azt szeretném, ha Lamentoval ott élnénk.
- Gondolod, hogy egy olyan sebzett lelkű valaki, mint ő...
- Ne is folytasd! - szól rá határozottan. - Azt hittem, a barátom vagy, de úgy viselkedsz, mintha...
- Mintha? - és közelebb lép, már-már fenyegető pillantással.
|
*Lamento elméjébe visznt egyre tisztázódnak a dolgok, úgy gondolta Teru felválallná őt és a szerelmét de ez elmosódni látszik, s észreveszi, hogy még Remingtonnak, aki tud róla és a barátja... még neki sem képes beszélni róla... a macska arca fura mód torzul el ahogy ezekre rájön, kétségbeesik, elsápad és szemei is kitágulnak, nem szól semmit, csak mered maga elé és nem hisz a füleinek... nem hallja amit hallani szeretne*
|
Lamentora néz. A kék szemekbe hirtelen sötét fellegek szállnak fölé, mintha azt üzenné a kandúrnak, hogy az ő hibája, hogy ilyen mélyre süllyedtek mind a hárman, aztán hopp, már el is múlik. Leteszi a kanalat és Terura néz. - És mi legyen veletek? - kérdezi szigorúan. Tudja, hogy a másik fiú nehezen fogalmaz meg ilyesmit, hogy ezzel időt nyer és még kellemetlen helyzetbe is hozza. Korholja magát a szabotásos manipulációért, az önzőségéért, a félelméért, de nem tud megszabadulni tőlük. - Mondd el, Teru, hogy én is tudjam. Nyakig vagyok ebben az ügyben és ködösítesz.
- Ne beszélj így velem, kérlek. - visszakozik, s Lamentora pillant. Még mindig küzd a szavakkal.
|
*Lamento egyfolytában Remingtont nézi, tudja hogy minden azért van, mert a srác is szerelmes Teruba... de nem képes megérteni ezt az önzőséget... vajon ha neki kellene átengednie Terut ő is így viselkedne? Valószínüleg igen... és már kezdi megérteni ahogy ebbe mélyebben belegondol, szánakozni kezd Remingtonon, majd kihúz egy széket és leül vele szembe, de még mindig nem szólal meg csak nézi*
|
Teru megsimogatja a kandúr mellkasát, jelezve, hogy nem kell bocsánatot kérnie és sajnálkoznia, de mondani ezt nem akarja, mert nem akarja megbántani Remingtont, aki láthatólag rosszul viseli az ilyesmit kettejük közt. - Nem értem ezt az ingás dolgot. - mondja csendesen.
- Mindhárman váltogatjuk, hogyan viselkedjünk. Mi megbeszéltünk valamit, emlékszel?
- Hogy magyarázhatnám el neked, hogy azóta kettőt fordult a Föld? Remington, azóta mi letisztáztuk, hogy mi legyen velünk. Csak azért jöttem el, hogy elmondjam, már nem kell elvállalnod Lamentot, mert oké minden, erre te elvetted tőlem és elhajtottál a francba. - magyarázza Teru. A szőke srác dacosan csak a pelyhet nézi, amit a szájába kanalaz, mialatt gondolkodik.
|
*A csók valahogy teljesen kiüríti Lamentot, s fel is tölti, mintha csak áramra kapcsolták volna, amikor az aksija már teljesen lemerült volna* - Sajnálom.... bocsánat... *makogja de nem hátrál Teru mellől, támaszt akar nyújtani neki, egy biztonságos falat ami mindig mellette van és megvédi... de Terunak most egyedül kell harcolnia, ezt tudja Lamento is, ezért nem vág közbe, de nagyon reméli, hogy Teru erős lesz és kitartó... mert úgy érzi ha most visszakerül a fiúhoz minden meg fog változni, kész arra, hogy teljesen megnyíljon előtte, még egyszer nem fog hibázni.... ezt eldönti magában*
|
- Ezeket? - kérdezi nyugalmat erőltetve magára Remington. Figyeli Lamentot, így megvágja a kezét egy szilánkkal. Felszisszen, amivel még Teru figyelmét is egy másodpillanatra magára vonja, aztán a fiú újra állja a kandúr kemény tekintetét, Remington pedig a csap alá lógatja az ujját.
- Akkor áru vagy, ha ez boldoggá tesz. - vágja oda Teru a szavakat szinte sértődötten. Egyre erősödik benne, hogy Remingtonra kellene hallgatnia, de meghal a vágytól, hogy végre a szobájában ölelhesse ezt a kiszámíthatatlan, kétarcú kandúrt. Megremeg, ahogy elindul felé a szerelme, úgy érzi, elég a tekintetének tüzében. A szőke srác nagyot nyelve bámulja Terut. Pont olyan fejet vág, amitől még ő is odamenne és megérintené. De nem teheti, erővel kényszeríti magát, hogy megtisztítsa a konyhát a szilánkoktól. Ám bárhogy igyekszik, szeme sarkából bámulja a párt. Tőr a szívébe minden szó Lamento szájából, kard pedig a csókja, amit Teru olyan gyengén fogad, mint egy virágszál a szelet. Ám ami meglepi a szőkét, hogy Teru milyen gyorsan vált, átkarolja a macskát, hozzásimul és nem kevés szexuális energiát megmozgatva viszonozza a csókját. Nem is tudja Remington, melyiket rosszabb látni, ahogy sír vagy ahogy szeretője karjába omlik. Mérgében az üvegcserepeket kiszórja az ablakon a lapáttal együtt. A hangra Teru riadtan vonul vissza, s bocsánatkérőn és szégyenkezve bámul rá.
- Ne nézz így, csináljátok csak, ne is törődjetek velem. - morog a szőke, s leül a reggelijéhez. Kiönti a tejet az udvarra, majd új adagot tölt, s nekilát a kajálásnak.
- Haza akarom vinni Lamentot. Miért nem engeded? - kérdezi barátját. Most újra elszánt, a kandúr csókja erőt adott neki.
- Olyanok vagyunk, mint három inga parányi mágnesekkel felszerelve. - közli szinte mérgesen Remington, de látja, hogy barátja nem érti őt. Legyint magában és a fejébe tolja a pelyhet.
|
- Hmm... nekem semmi bajom, attól csavarodom be, hogy ezeket csináljátok... *végig akarna csúszni a falon és a földreülni, de tartja magát* - Érdekes ez a helyzet... ha nem lennék áru nem lennék átruházható... ennek ellenére... *most keményen néz Teru szemeibe, mintha a macskalény percenként más lenne, s nem lehetne tudni mikor melyik szerep bújik ki belőle, most lassan megindul Teru felé, magabiztosan néz rá* - Még mindig kételkedsz magadban *megsimogatja a fiú fejét* - Pedig nem vagy te gyenge... amit akarsz azt ki tudod mondani, mondd ki... had halljam.... had hallja Remington is.. *közben kicsit közelebb húzza magához Terut és ha nem ellenkezik akkor lágyan megcsókolja*
|
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
