|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 21:22 - |
Ez egy mesterséges tisztás, az ember ide már úgy ahogy befészkelődött, túristák gyakran járnak ide. |
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
-Lopok majd azt is, ne aggódj *biztosítja a fiút higgadtan* -és még ez sem tántorít el, ugye? *mormogja* -most te tényleg ilyen naív vagy, vagy többet tudsz mint én? ebben a környezetben nem lehet csak úgy akárkivel haverkodni..te meg jössz itt a nagy bizalmaddal, a palacsintáddal, és ha egy fokkal rosszabbat fogtál volna ki nálam, már a torkodat vágná el.. így is fenn áll az esély, hogy egyszer a te hőn szeretett gazdádat lopom meg, ez milyen érzés ? *kérdi hevesen. Nem kétséges számára, hogy az esetben ki mellé állna a kandúr.. de ha már úgy lesz, addig miért kell Goyukonak vele bájcseverésznie? érthetetlenek ezek a macskák..* -bezzeg az egér nem tetszett *válaszolja a nyúlsültre. Nézi a kandúrból előbúvó haragot, mint egy figyelemre méltó ritka állatfajt. Nem szólítja a macskát, mondja ki a dühöngő gondolatokat, próbálja saját erejéből megfejteni, s ha Goyuko nem tartja arra érdemesnek, hogy tudja, nem faggathatja. * - komolyan utálni kell minden ostobaságért? *kérdi ártatlanul, játszott daccal hangjában. Talán ettől a másik is kicsit magához tér, de ha nem, legalább ő magát nem ártja bele a fölösleges benső tépelődésbe.*
|
Vár. Nem tehet mást, mint vár míg Cryspus eldönti, beavatja-e az éj rejtelmeibe. A kihívó pillantást valósággal lázba hozza, parázslavinát indít el a bőre alatt, de tartja magát, hogy ez ne látszódjék. - Loptad? - bukik ki belőle a meglepetéstől. - Nem-nem-nem, te tök nem érted! - kezd hadonászni. - Sejtettem, hogy lopni fogsz, kaját, takarót, vagy bármit. Maga az elgondolás lepett meg, hogy tüzet lopsz. Aztán eszembe jutott az öngyújtó és a gyufa, amely alkalmas szállítani a "tüzet". - s a macskakarmokat mutatja is. - A nyúlsült finomabb a pizzánál. - vet ellent kamaszosan. Amikor Cryspus azt mondja, hogy az emberek szörnyűek, mosolyfintor jelenik meg a fiú szája szegletében és hümmög, de szólni nem szól a kandúrhoz. Figyeli viszont a kezet, amely elkotorja a tincseket. A véres ruha emlékezteti rá újból, hogy a szőke herceg még küzd a sárkánnyal, s talán sosem jön el érte. Cryspus nem az a romantikus fajta, amely eljön, legyűri az ellenséget, aztán kimenti a fogságból. Pont az a típus, aki hagyja Goyukonak, hogy ő kezdjen az életével azt, amit akar. S különben is! Megrázza a fejét, még csak nem is akar gondolni semmi továbbira. Figyeli a szembe telepedő macskát. Nem lát ebben különöset, nem érzi bizalminak, mégis örül, hogy úgymond leereszkedik hozzá a kandúr. Bal füle oldalra biccent. - Tőlem függ? - visszhangozza hüledezve, ám abban a pillanatban, hogy visszafordítja Crys rá a dolgot, hogy megítélte azzal a titkolózással, amivel védi őt az Abukiktól, eluralkodik rajta a vadság, kivillantja kis emberi fogait és ráfúj a másikra. - Örülhetnél, hogy nem hozom a nyakadra Kei legrémesebbjeinek egyikét! - csattan fel. Goyuko nem arra gondol valószínűleg, mint a szőkeség. A zavar és a láz így forrong ki belőle most, kis dührohamként. De a további szavakat elfojtja. befogja saját száját és csak nézi a macskát. Tekintetében látszik, hogy megy a monológ, a magyarázat, a féktelen fröcsögés, a titkok feltárása, de Goyuko csak hallgat, farkával szinte dobol a pázsiton a dühtől, arca elvörösödik, ujjai elfehérednek, ahogy szorítja az arcát.
|
*A kérdésre elgondolkodó arcot vág, szemlélteti a tépelődést, vajn érdemes-e Goyuko arra, hogy ilyen éjszakai titkokba belesodródjék..aztán kihívóan az olíva szempárba tekint, ahogy az tőle megszokott* -a tűz..*int háta mögé egy félvállról vett mozdulattal* - nem gyullad meg magától.. loptam *mondja egyszerűen, s issza magába a kis kandúr reakcióját* - hiszen tudtad, hogy én egy olyan.. hogy is mondjátok.. rossz macska vagyok.. aki már az első szabad napján lop.. de persze háziállatként is megtettem..majd nyulakat vadászgatok, mih? ..a pizza tényleg jobb..*jelenti ki* -de igazából semmi különleges nem történt..*folytatja csak úgy mellékesen* -csupán megerősödött bennem a tapasztalat, hogy az emberek szörnyűek..*elkotor halántékáról néhány kósza tincset, majd keze visszasimul a véráztatta ruházathoz..tekintete rárévedve kissé megszelídül, ahogy egy embertelen gyilkosság felidézésekor szokás, ez csak egy pillanatig tart, utána ismét Goyuko szemeit keresi. Letelepszik a kandúrral szemben. Nem is tudja magában hová rakni ezt a bizalmas helyzetet.. Crys nem olyan fajta, akit csak úgy meglátogatnak. Mélyebben belegondolva Goyukot sem kívánja maga mellé.. a fiú annyira gyermekien ártatlan, szelíd és életvidám, legalábbis annak mutatja magát.. s jól tudja magáról, ő ezt csak elrontaná benne.. ahogy időnként már kivillant Goyuko rejtett természete, s hogyha ezt a fiúnak kínos mutogatni.. valami féltés támad benne saját magától.. * - ez lényegében tőled függ *mondja a képtelen gondolatoktól halovány mosollyal* -és te már meg is ítélted a helyzetet, azáltal, hogy vigyáztál, ne tudjon róla *mondja ki nyíltan. Ez persze újabb zavarba ejtő feltevés lenne, ha nem tudna Netani folytogató birtoklási vágyáról.. *
|
A gúnyos mosoly még jobban zavarba hozza, elszégyelli magát, mintha rosszat tett volna. Szívesen adott volna a szőkeségnek a palacsintájából, de ha nem kér, márpedig elég egyértelműen visszautasította, mielőt még megkínálhatta volna, nem ad neki. Kicsit reménykedik benne, hogy Cryspus meggondolja magát, de tudja, hogy nem fogja. Nem az a fajta. Érzi azt a védekező, ellenséges kandúrt a macskaférfiben. Talán ez az óvatosság és harcias vadság vonzza ennyire? Nem tudja, Goyuko még mindig nem érti, miért keresi, kutatja, kívánja ennek a tőle olyan különböző lénynek a közelségét. A közelségét, igen. Nem csak a társaságát, hanem azt, hogy közel legyen hozzá. Fura érzés, furcsa gondolatok. - Mi történt éjszaka? - kérdezi kíváncsian. Megint ez az áhitat. Süt a szemeiből. Látja, hogy kialvatlan a macska, mégsem aggódik érte most. Vad lény, ez pedig a szelídítlen természet. Összeillenek. Elpirul. - Hát... - lábával simogatja a füvet maga előtt, a háta mögött pedig kunkorog a farkincája. Az átható pillantásra kihagy egy ütemet a szíve, elfelejti a szavát, aztán zavartan felnevet és ellépdel Cryspus mellett, hogy ne bámulja őt ilyen fesztelenül, amikor ilyen hülye dolgokat csinál. Leül a száraz pázsitra. - Nem tud róla. - mondja ki könnyedébben. - Úgy csináltam, hogy ne tudja meg. - folytatja büszkén. - Miért, szerinted féltékenynek kellene lennie? - kérdezi meg őszintén és hátrafordul a kandúr felé. Persze a kosarat már letette.
|
*Halovány gúnnyal elmosolyodik, amint a kandúr megbotlik. Nem is tudja hogy kerülhetet ilyen viszonyba egy ehhez fogható fiúval.. s hogy miért nincs ellenére ez a dolog..* -hogyha elbuktam a lehetőséget, adott hogy mind neked marad, de ha nem így volna sem kéne *jelenti ki a szokott ellenszegüléssel hangjában. Mintha volna benne valami, ami mindig ellenséges, s védekezik a külső világtól..*- egyébként igen.. nem volt unalmas az éjszaka *nyújtózik egyet, ezen mozdulatán látszik, valóban nem hunyta le a szemét éjjel, bár a szikrázó tettrekészségéből mit sem veszített.*-hmm, nem volt féltékeny a gazdád, hogy valaki mással akarsz palacsintázgatni? *vet Goyukora egy átható pillantást* -különben kínálnálak hellyel *biccent a száraz pázsitra, minél előkelőbb ülőalkalmatosságot nem lehetett túlzottan találni a vidéken*
|
Meglátja a szőkét. Megörül, hogy itt találja. Félt, hogy hiába mondta, visszajön, Cryspus nem várja majd itt ölbe tett kézzel őt. Ahogy meglátja, hogy a kandúr ruhája véres, kicsit megijed, még el is bizonytalanodnak a léptei. Összeakadnak a lábai, s megbotlik, de nem esik el. A háta mögé veszi a kosarat. - Magamnak hoztam, de elbuktad a lehetőségét is, hogy adok belőle. - mondja gyerekesen. Végre odaér a kandúrhoz. Áhitattal felnéz rá. Úgy látja, rendben van. Fura, hogy így aggódik érte, holott amikor megismerte, már vadmacska volt. Szemtelen mosoly villan meg Goyuko arcán, szinte belevigyorog szőke hercege képébe, majd mögé néz. - Amint látom, már megtöltötted a bendőd. Legalább több palacsinta maradhat nekem. - hecceli.
|
*A kandúr ekkor a földön ücsörgött, merőn nézte a parázsló rőzsét. Gondolataiba mélyedve álmodott, a felhalmozott fa utolsó narancs fénypontjai pislákoltak, körülötte balsejtelmű szőrcsomók és csontdarabok, a tisztás vadjai láthatólag nem úszták meg Goyuko hőstettével.. a léptek zajára füle megbiccen, farka összerándul, de tekintetét csak akkor mozdítja a hamvakból, mikor a fiú már látótávolságon belülre érkezett* - hahó neked is *üdvözli, felkel a homokból, leporolja vérfoltos ruháját, szeme gyanakvón megakad a kosáron* - ha nekem hoztad, jobb, ha most rögtön elfelejted *köti ki büszként mutatva az említett tárgyra*
|
Igéretéhez híven úgy három tájt másnap Goyuko visszatér. Ismét felemás szárú nadrágot hord, most egy sötétkék farmert, melynek rövidebb szára szorosan a combjához simul, míg a hosszabb a térdénél trapézzá növi ki magát. Pólója egyszerű, nem feszül vékony kis testére, de nem is áll el tőle. Kellemesen ötvözi a kettőt. Rajta ott díszeleg a nyaklánca, mely ide-oda lifeg, ahogy lépdel. Kezében egy kosár van, illatos palacsinta lapul benne, jobb karján egy biléta leng a ritmusra. Bátortalanul lépdel, a fülei néha lelapulnak, s egészen elvesznek a sűrű hajában, amely rakoncátlanul száll a gyenge szélben. Látszik, hogy gondolkodik és néha elvörösödik, elbizonytalanodik, aztán eltűnik a pír és a fülei felpattannak, mintha összekapná a bátorságát. - Hahó. - szólal meg csendesen.
|
*Unott méltósággal nézi, ahogy a rágcsáló szabadul. Hasonlóan egy hatalmas fejedelemhez, ki látja elfutni a néptől kegyelmet kapott akasztófáravalókat. Ahog az egér eltűnik, Goyukora réved a tekintete. Régen történt már, hogy valaki komolyan vegye valami reakcióját, hogy mélységet tulajdonítsanak a szavainak. Leginkább fejbe kólintaná a macskát, amiért az ilyen véresen veszi a szőke tetteit. Goyuko nem válaszol, de ez a hallgatás is sokat elárul Crysnek, nem kívánt belegyalogolni a srác lelkébe, de azt sem gondolta volna, hogy rajta kívül nem is több macskalényt.. így valamiféle felelősséget érzett magán. Az igenlő válaszon elmosolyodik, mégis valamiféle szomorúság vegyült ebbe az önkéntelen gesztusba. Biccent az ígéretre, hallgatja, ahogy az ifjú a gazdájával egyezkedik a telefonon. Nem fordítja utána a fejét, a kandúr szavain mereng, s amint ezt észreveszi magán, próbálja kirázni a furcsa érzést. A marasztalás nem szokása, mégis bűntudatot hagyott benne ez a kölyök, minden bizonnyal joggal. Szerette volna tudni, Goyuko vajon hogy tekint rá.. egy egész rejtély az a macska. Van valami különösen csodáló a tekintetében, de Crys nem mert volna feltételezésekbe bocsájtkozni, találgatásokkal hazudni magának. S még azért is haragudott magára, amiért ez foglalkoztatta. Keserűen tekintett ismét a gallyakra. Amíg Goyuko ittvolt, nem tűnt mindez olyan kilátástalannak.. most pedig elveszett.. itt egyedül.. ő, aki sohasem félt.. most nem érzi magát teljesenek a mindenség csillagos ege alatt..~Erről is csak az az ostoba kölyök tehet.. ha nem visz haza magához, őt sem látom soha..mit akar hát tőlem? *néz fel az égre, mintha a fénylő pontokba volna írva a válasz.. de minden üres, sőt, élettelenebb, mint eddig bármikor..*
|
Pofára esik, amikor Cryspus fölényesen szól hozzá. Meglepődik, úgy bámul a szőkeség képébe, de ujjai közül kicsusszantja a parányi rágcsálót. - Akkor visszaadom a szabadságát. - mondja szemtelen hangon, de továbbra is a kandúrt nézi. Az egér már szalad is, épp csak megúszta ezt a kis kalamajkát két macskával. Goyuko farkincájának vége nagyot csap, s fejét oldalra fordítja, mintha elutasítaná ezt a sértett elküldést. Nem érti, miért sértődött rá meg a macska, miért beszél vele így, de nem akarja tovább ezt hallgatni. Fáj neki. Lábával megtúrja a füvet. - Hát... ha már nem akarsz velem beszélgetni... akkor tényleg ideje mennem. - mondja csendesen. Kicsit tétovázik, aztán hátrább lép párat és mosolyogni próbál, de nagyon félresikerül a gesztus, inkább úgy tűnik tőle, mintha sírni akarna inkább. Kérdezgetni kezdi őt a macskaférfi. ~ Barátok? ~ suhan át az agyán. Üres feketeség virít az elképzelt képkeretekben. Csak Netanira emlékszik és az Abukikra. Szégyelli ezt bevallani. Megijeszti a gondolat, hogy talán azért kérdezi tőle ezeket Cryspus, hogy felmérje, mennyit ér az élete. Barátok és emlékek nélkül semmit? Nem tudja, ezért nem mer válaszolni. Aztán lelke a szőke herceg után kap. - Tudod, hogy igen. - válaszol magabiztosan. Crys mellett nem tud nem önmaga lenni, nem tud hazudni, nem tud úgy játszani sem. Megremeg, ahogy felfogja, hogy egyre menthetetlenebbül elveszik emellett a lény mellett. A zöld szemei teszik, amelyekbe úgy érzi, fejest ugrana, akár egy forró tenger vízébe? Vagy a szőke fürtök, amelyek ugyanígy vonzzák, csak nem teljes testét, hanem csak a kezeit, hogy megfogdossa. - Holnap... holnap délután... olyan négykor... majd itt kereslek. - ígéri tétován, azzal elfordul és már el is indul, mielőtt még meggondolja magát és a kandúrral marad éjszakára. Abból nagy galiba lenne otthon. Megcsörren a telefonja is. - Szia. Persze, ne aggódj, csak elkószáltam, már megyek haza. - beszél bele. - Aha, tök jó helyet találtam, majd megmutatom. El sem fogod hinni, olyan szép, tetszeni fog. - magyarázza mosolyogva és vidáman. Még hátrapillant Cryspusra, mintha csak egy búcsúzó pillantást akarna megörökíteni magában. A mosoly lehervad az arcáról, s leteszi a telefont is, azzal, ha a kandúr nem állítja meg, elrohan.
|
~Milyen.. naív *méri végig a kandúrt. Mintha az egy teljesen más világból csöppent volna oda..ellentmondott mindannak, mi őt azzá tette, aki. Végül is belátja, kár ezzel vitázni, megingathatatlan, merev megrögződések alakultak ki mindkettőjükben. Látja a macskán a belső vívódást, nem tudja maga elől rejtegetni a hazugságot. A világért sem avatkozna bele ebbe a bensőséges, őrlődő folyamatba, csak nézi, jól tudja, a felismerés útja magányos. Aztán az egérről tett megjegyzésen felnevet, elképesztően lehetetlennek tartja Goyuko viselkedését. Érdeklődve hallgatja az ingázást a komoly és gyermeki véglet között.* -azt csinálsz vele, amit akarsz *hagyja rá a rágcsáló kérdését, mindezt szégyentelenül fölényesen.* -hát akkor menj is haza..*játssza a sértődöttet* -pazarold is el azt az egeret.. nem érdekel..*húzza fel az orrát, s valahol belül tényleg kellemetlen féltékeny érzéseket plántál belé az otthonról beszélt mondat. Aztán ahogy Goyuko megszeppen, ő is elkomorul. Elképzeli a kis kandúr életét, amint szemeit még alig bírja kinyitni, de már emberek karjai övezik..a hideg kirázza ettől a képtől.* - voltak barátaid gyerekként? most vannak? úgy értem igaziak.. akik olyanok, mint te.. akik mellett magad lehetsz..*néz az oliva szempárba, majd elfordul* - nem tudom, mellettem úgy érzed-e magad.. de remélem így van *sóhajtja, majd ahogy a kandúr visszakérdez, tekintetét a földre szegezi. Goyuko soha nem értheti meg, ami egy élet emléke és érzéséből maradt meg.. talán felesleges is erről beszélnie vele* -rossz emlékek *rázza meg fejét. Igazából ez egyáltalán nem így volt: Cryspus gyerekkora volt a legfényesebb időszak a kandúr életében, s annak maradéktalan örömeiről beszélni is fájdalom volt, ismervén mai helyzetét.. az egészre rózsaszín ködfátyol vetült, megszépített mindent mi alatta volt, eltűntek a tisztátlan részletek, s csak a makulátlan gyönyör és szeretet maradt Crys emlékeiben arról a néhány évről.. s ahogy felsejlettek előtte azok a képek egészen a máig, újra szívébe fúródott Ran édesen csengő hangja. Megborzongott, tán egész testére kiültek ezek a jelek, de igazán nem érdekelte, csak intenzíven átélte, amint az a csodálatos szempár az övébe mondja, hogy megölné..saját kezével.. s a kandúr nem tudott mást tenni, megbocsájtott a fiúnak, hiszen szerette.. gyűlölte, amiért ennyire szereti.. s az még fel sem merült benne, hogy a vele szemben álló hasonlóképpen érez iránta.. egyszerűen a sors velejárójának tudta be, hogy Goyuko pár percre mellé szegődött..annál tovább úgy sem maradt mellette még senki.. minek hát foglalkozni vele..?*
|
Nem tudja, büszke legyen-e Cryspus közelében a házicica mivoltára, vagy sem. Nem tudja, a kandúrnak mi tetszene jobban, ha nem csak vállalná, de bevállalná, hogy ő bizony egy házi cicuska, vagy ha tagadná. De a kandúr szerint nem is tudná letagadni, vagyis egyértelműen csak a felvállalása marad. Csak nézi a macskaférfit, amint gondolkodik. Kíváncsi, min. Látja az érzelmeit, s csügg rajtuk, mint egy kölyök, amely most tanulja a felnőttől a dolgokat. - Azok biztos tudnak valahogy harcolni. - mondja mentegetőzve. - Nekem fegyverrel sem menne. Nekem fáj, ha arra gondolok, bántok valakit. Engem sem bántottak. - mondja, de az utolsó mondat olyan, mintha elharapta volna. Mintha nem akarta volna a második felét szavakba önteni. És valóban így van. Arra a finom erőszakra terelődnek a gondolatai, amit egyre gyakorolnak rajta. Egy pillanatra maga mellé néz le a földre, fülei kissé hátra fordulna, arckifejezése pedig olyanná válik, mintha valaki közelítene felé, akit el akar utasítani, de nem mer, csak ilyen finoman. Még a farkincája is megfeszül, ahogy beleéli magát a feltörő emlékbe, feje teljesen oldalra fordul, lélegzete szinte megáll, ujjapi pedig a combjába mélyednek. Aztán Crys hangja felébreszti. Nem érti a szavait, ezért csak ránéz nagy szemekkel. Menedéket keresne benne, de nem mer. Nem akarja belevonni az Abukik bűvkörébe. Nem akarja, hogy bármi köze legyen a titkaihoz. Nem azért, mert nem akarná elmondani, idővel a legszégyenletesebbeket is megosztaná a macskaférfivel, ha erre kérné, legalábbis így érzi, de ha elmondja... akkor már rá is ráülhet az Abuki-aura, már ő is veszélyben lesz. Márpedig Goyuko nem adja ezt a csodálatos kandúrt semelyik Abukinak, még Netaninak sem. Hiába kedveli a lányt, hiába barátok, sosem mutatná be neki Cryspust, mert a szőke herceg csak az övé, csak hozzá jön. Még akkor is, ha ez a szőke herceg sosem jön el igazából érte, ha sosem zárja a karjaiba, ... Micsoda gondolatok! Goyuko még maga is megrémül tőlük. Lesomja füleit, hiszen Crysnek igaza van. Méghogy ő tehet a sorsáért. Amennyit tehet, az egy nagy semmi, csak látszatja van, valósága nincs. Ellenkezhet, terelgetheti az embereket, de végül úgyis az lesz, amit ők akarnak. Most kezdi megérteni, hogy ő csak egy kis macskafüles, macskafarkas senki. Azt, hogy mi a különbség az ember és a macskalény között, amit azelőtt nem tapasztalt. Nézi az egérkét. Nem enné meg. Sosem. - Én inkább elengedném, vagy terráriumba tenném és etetném, játszanék vele. - mondja ki őszintén, de vékony hangon. Érzi, hogy amit mond, az nem tetszik majd a másiknak. Mert fogságba ejtené és abban is tartaná ezt az állatot, amit Cryspus nem szeret, ami ellen lázad. - Szeretem a pizzát. - vallja be szinte suttogva és elpirul. Füleit lesomja, farkincáját a lábai közé húzza és a vége ide-oda jár. Cryspus a kezébe adja a kis rágcsálót, amely olyan elszántan küzd az életéért, hogy megharapja Goyukot. A fiú felszisszen és elejti az egérkét, de aztán gyorsan lecsap rá. Nem ember, noha nem macska, a kettőnek valamilyen furcsa elegye. Felemeli a parányi élőlényt, ahogy azt idősebb társától látta és szemléli. - Ha te nem eszed meg, én eleresztem. - mondja ki a lehető legmagabiztosabban. Nem sikerül meggyőzőre, de az mindenképp érezhető, hogy a fiú tényleg nem szándékozik megenni ezt a kis egeret. - Egyébként is. Neked kellene megenned, mert te ételt látsz benne. Meg te éhes vagy, vagy az leszel. - veszi elő a nagydumásságát. Már cseppet sem az a szeppent kölyök, mint az előbb, hanem egy előadóművész, aki a tudálékost játssza. - Én haza fogok menni és szépen megeszem azt, amit a gazdáim is ettek. Illetve nem azt, hanem ami maradt abból, amit ettek. - javítja ki magát, aztán újra kicsit megszeppen. - Hát... gondolom, tenyészetben. - mondja bizonytalanul. - Nem nagyon emlékszem a kicsi kölyök koromra. - mondja. - Miért, te hol születtél? - kérdezi.
|
-Le se tagadhatnád * derül Goyuko gyerekes viselkedésén. Elgondolkodtatja mindaz, amit a fiún tapasztal: ha neki sem volnának meg a túléléshez szükséges eszközei, mint karom, fog, erő, tán ő is rettegne az ismeretlentől, jobban, mint amennyire az emberek tartanák őt félelemben. De ezt az elképzelést rögtön el is veti; nem lehet, nincs semmi, mi ilyesmire kényszerítené, nincs, mitől eldobná függetlensége segédpilléreit.*-Az nem akadály.. van jónéhány ember, aki tövig vágott körmökkel és kihalt ösztönökkel harcosnak állítja magát. *veti fel csak úgy mellesleg* -nem.. én nem hiszem, hogy mást rántanának maguk elé.. egy csoportban van valamiféle önfeláldozás és odaadás a tagok közt..én legalábbis kintről úgy tapasztaltam *teszi hozzá* -És ezt hogy képzeled? *kérdi értetlenül* -Másszak be valaki kerítésén, csöngessek be, hogy nem fogadna-e be a szolgálatába? Egyrészt, nem akarok ilyet, másrészt, felvetődik, hogy eddig hol jártam.. és az ilyesmit nem nézik jó szemmel.. vagy talán kéreckedjek be egy kisállatkereskedésbe?! nevetséges! esetleg Te beajánlasz a baráti körödnek..? nem kell egy fölös szolga, épp el van szökve, de el ne mondd senkinek, mert négy felé aprtítják? nem.. nem állok ilyen feltételekkel be a tömegbe*jelenti ki olyan konokul összefonva karjait, mintha máris leendő gazdái előtt szónokolna.*-Arról Te tehetsz, merre visz az utad *mondja még, de látja hogy a fiút zavarja a téma, így inkább nem firtatja.* - Pedig nézd, ez egy jól megtermett példány, a zsírja külön érték, ritka az ilyen, mindnek zörög a csontja..*győzködi, akár egy megátalkodott biztosítási ügynök.* -persze, biztos a pizzához van szokva a gyomrod*mondja fölényesen*-ebből nem lesz tűz *morogja csalódottan máglyájára pillogva, majd a fiúra somolyog* -hát, akkor nyersen kell megenned * néz rá elszántan, egy mozdulattal Goyuko kezébe ügyeskedi az állatot, s ezzel lezártnak tekinti az ügyet.* -Hol születtél?..úgy értem, milyen körülmények közt ? *érdeklődik*
|
Elvörösödik, amikor Cryspus végignéz rajta és elfordul tőle. ~ Jézusom, ez teljesen kiborít! ~ gondolja rémülten. Nem is tudja hirtelen, hogy lázba hozta, vagy megrémítette ez a gesztus. - Vérengző fenevad? - fordul vissza kíváncsian. - Házi cicus vagyok, na. Nem kell lenézni érte. - nyelvet nyújt, mint egy ostoba gyerek, s úgy is mosolyog. Persze zavarban van, ezért farkincájának vége néha meg-megrezzen, fülei meg-megrebbennek. - Nem hiszem, hogy jó vadász lennék. Nincsenek karmaim, a fogaim csiszoltak és nem bírom az erőszakot semmilyen formában. - mondja csendesen. - De köszönöm. - köszöni meg szerényen. Rábólint a szavára. - Igen, talán könnyebb préda, de nem biztos, hogy előnyös mást magunk elé rántani, amikor közeleg a végzetes ütés. - mondja őszintén, aztán odamegy hozzá és egy lépés távolságból felnéz rá. - Elszeparálva? Ha igazán akarnál, bármikor visszaállhatnál a tömegbe. - közli egyenesen a kandúr zöld szemeibe nézve. Elveszik ezekben az íriszekben. Magukba rántják, s mint tegner, ölelik, ringatják. Mámorító érzés. - Minél idősebb leszek, annál kevésbé dönthetek. Tizenhat évesen már nem vagyok gyerek, ezért szorul a nyakam körül lassan a hurok. - válaszol burkoltan, de érthetően. - Boldog lennék Netanival, de tartok tőle, már csak lefele visz az út. - sóhajtja szomorkásan. Tekintete a földre vándorol, amikre gondol, azokat nem akarja még a pillantásával sem megosztani Cryspusszal. Hallgatja a szenvedélyes szavakat és elmosolyodik. Nem szól semmit, de örül ezeknek a mondatoknak, ezeknek a gondolatoknak. - Tudnék enni. - válaszolja, de amikor meglátja az egeret, elfintorodik. - De szerintem megvárom az otthoni vacsorát. - mondja, mintha folytatná az előző mondatot és ügyetlenül elmosolyodik.
|
-Nem.. nem igazán..* leheli elkomorodva. Nyugtalanító kérdés volt az, s nem is akart vele foglalkozni, el él ő napról napra, de ha nem, hát az sem baj..* -dehogy is, nyersen fallak fel *jelenti ki mostmár kedvtelve* -állítólag a ragadozók hátulról kezdik elfogyasztani a prédájukat..minden kétséget kízárólag ízleni fogsz..de a biztonság kedvéért, egy kicsit fűszerezd majd akkoriban magad *ajánlja incselkedőn végignézve a kandúron. A fiú következő szava váratlanul éri, pedig semmi meglepő nincs benne, ez pedig nem más, mint az "ágy". Cryspus még sosem aludt ágyban, s fogalma sincs milyen lehet, mitől hasznosabb, mint a föld, miért kell az emberknek egy külön bútor, amin csak fekszenek. Persze, ha ő is feküdhetne rajta, akkor az úgy már más volna..* -Igazi vérengző fenevad vagy, gratulálok *vigyorog elismerően Goyuko rémüldöző szavain. Még gyerekkorában sem látta ilyen szemszögből a vadont, s most igen mulatságos volt ezt más szájából hallania.* - Ha jó kiscica leszel, megtanítalak vadászni, hogy ne kelljen félned a csámcsogó baglyoktól *jelenti ki komolyan felhúzva orrát, egy vén mestert imitálva, kinek kötelessége átadnia tudását a fiatalabb generációnak.* -te vagy az egyetlen, aki ezt állítod.. *süti le szemét.. valahogy rettentő értéktelennek titulálja az olyan életet, miben nem leli senki örömét, csak az azt élő személy..s ezért szégyellte magát. Megfelelni, valóban nem állt szándékában, ha valaki szereti őt, szeresse úgy, ahogy van. De kérlelhetetlenül belecsúszott a maga végletébe, s most annak karmáját szenvedi.* - Viszont az a birka, aki külön áll a többitől szembetűnőbb a farkasnak, könnyebben elmarható, ha nem állják körbe a társai. És a folyó igen, tökéletesen egybeolvadt egész, de egyetlen csepp sem tud az árral szemben úszni. Vagy kivetik őt maguk közül a parta.. elszeparálódva..ahogy én is erre a sorsra kerültem *mondja az eget fürkészve, mintha egy villámcsapástól várná máglyájának kérdését megoldani.* -S eddig mennyiben dönthettél magad? összességében..biztosan boldog vagy azzal a lánnyal..*érdeklődik* - az egyetlen dolog amitől tartok, a félelem..nem akarok félni, nem fogadom el, hogy rettegésben éljek, elutasítom a szomorúságot.. inkább leszek feldúlt, mint félhalott.. aki ideges, még tetterős, de aki csak magát és az életét sajnálja, nem való semmire..én így látom *állítja szenvedéllyel, tekintete eközben lejebb ereszkedett, az izgő-mozgó fűszálakat vizsgálta.*- nem vagy éhes? házhoz jött a vacsora.. úgyis tudom, odavagy a vadhúsért *mosolyogta ártatlanul, egy mozdulattal lecsapott a gazba, s mikor felemelte kezét, ujjai közt egy meghízott, termetes egér fickándozott. Ezt a farkánál fogva, elégedetten meglóbálta Goyuko szeme előtt.* -fincsi *bíztatja bőszen*
|
Elgondolkodik Cryspus kijelentésén. Valóban más várni a halálra? Nem igazán tudja, hiszen még nem volt alkalom, amikor igazán várt rá. Annyira rossz még sosem volt a helyzete. - Te tudod, hova menj? - kérdezi csendesen, miközben a kandúr tevékenységét szemléli. Nem tudja, hogy a macskaférfi elboldogul-e majd a természetben, de reméli, hogy ha nem, akkor szól neki. Érdeklődve figyeli, kicsit oldalra biccen a feje, a szemei felszikráznak a két kavics első összeütése helyett. - Érdekesen hangzik. - vidul fel. - Szaladni gyorsan tudok, úgyhogy szép üldözésnek nézünk elébe. - viccelődik vidáman. - És ha elkapsz, én leszek megsütve? - érdeklődik vigyorogva és a kezeit is összecsapja. Láthatóan örömmel tölti el ez a fajta játék. Sőt, tetszik neki, ahogy a szőkeség megnyalja a száját. - Szeretem az ágyam, úgyhogy nem cserélném le a fűre, ha nem muszáj. - jelenti ki. Aztán körülnéz, majd nagy szemekkel vissza Cryspusra. - Nem tudom, hogy kéne-e, én félnék. A tücsökciripelést hallani a csukott ablakon keresztül is, de ha elfutna mellettem mondjuk egy nyúl, tuti, a fára másznék az ijedelemtől. De ott sem lenne nyugtom, mert ott meg a madarak zaklatnának. Milyen szép látvány lehet, ahogy ölelem a fatörzset, aztán leszáll mellém egy bagoly szétcincálni és megenni egy egeret. Festői! - kiált fel játékosan és nevetni kezd. - Paradox, amit mondasz, de értem. - jegyzi meg félkomolyan. - Én az éltedet akarom. Na, most akkor hova esel, a két szék közül a pad alá? - vigyorodik el. - Nem hiszem, hogy te bárkinek is meg akarnál felelni magadon kívül. És ez tetszik nekem. - mondja őszintén. - A tömeg mindig csak megy, amerre a kolompot viselő birka, ha pedig jön a farkas, könnyű préda lesz. A tömeg mindig egybefolyó massza, nem egyének, hanem mint a folyó, a cseppek elválaszthatatlanok egymástól. A folyó úgy tökéletes, a személyek azonban elvesztik személyiségüket és megszűnnek személynek lenni, könnyen irányítható bábok lesznek. - magyarázza vidáman arccal. - Hogy mitől félek? Attól, hogy egyszer nem lesz más választásom. Ez így általánosan. Hogy nem dönthetek, hogy valamire kényszerítenek. Te?
|
-Azért a halált várni más.. de persze, annak aki nem tudja, hova menjen, mindegyik út a jó út.* felvesz egy követ, merőn nézi, mintha azt várná, megszólal, majd felvesz egy másikat is* -ilyet azért nem állítanék *dünnyögi* - nem kell kösz, visszamegyek a primitív gyökerekhez mint látod..érdekes lesz * megkísérli összeütögetni a két kavicsot, de elég abszurd látványnak érzi magát ahhoz, hogy ilyen ordenáré műveleteket végezzék.* -talán egy hét múlvanra úgy elvadulok, hogyha idetévedsz, te leszel a zsákmányom *hecceli a kandúrt, mohó szájnyalással megtoldva szavait* - Ne is akarj így aludni. Az nem jelent jót. * a gallyak közé bámul, mik fölött még mindig nem képződött őrjöngő láng.* - Félnem kéne? *kérdez vissza* - amíg tudom hogy.. vannak, akik a halálomat kívánják.. egyszerűen nem tudok félni..kicsit irónikus, de.. hogyha meghalok, akkor ők boldogok lesznek, még ha csak egy kicsit is..úgyhogy nem félhetek a legrosszabbtól, hisz abban másoknak öröme tellik.. merjek én olyan önző lenni, hogy csak a saját véleményemre figyeljek? az elenyésző ahhoz képest, amit a tömeg kíván és vágyik.. te mitől szoktál félni?
|
Elneveti magát erre a gondolatra. Nem hiszi, hogy az ujja köré csavarta volna az embereket. de azt készséggel elhiszi, hogy Cryspus felakasztatná őket, vagy saját kezüleg végezné őket ki. Nem akar visszaszomorodni, ezért csak legyint neki, mikor bocsánatot kér tőle. El szeretné felejteni ezt a kiborulását, ahogy minden mást is, amikor ezzel a szőkével van. De nem tudja. Most már nem. - Nem várok semmit. Várni valamire olyan, mint várni a halált. Majd eljön, amikor itt az ideje, várni nem érdemes semmire. - mondja komolyan, azzal elindul a macska után. Arra gondol, esetleg behívná a családhoz, de igen gyorsan elveti az ötletet. Nem akarja bemutatni Netaninak, mert tudja, milyen mohó a lány, ráadásul fura lenne, ha azt mondaná, egy barátja. Azontúl jobb, ha Cryspus távol marad az Abukiktól, s attól, amit vele művelnek néha. - Jól elboldogulsz, amint látom. - jegyzi meg gyerekes vidámsággal. - Azért ha szükséged van valamire, szólj, s elhozom. - ajánlja kedvesen. - Mondjuk kajára. Vagy nem tudom. Még sosem aludtam szabad ég alatt. Nem félsz?
|
-Te az ujjad köré csavarod őket.. én az akasztófára..*hümmögi Goyuko taktikai nézetein.* -miattam sírtál? akkor ne haragudj *sóhajtja* -bírom ezeket a kítérő válaszokat *tér rá nyíltan a dologra, érezhertő szarkazmussal* - de akkor tőlem se nagyon várj mást * közli, elindul, gallyakat szedeget, bár még fogalma sincs hogy csiholjon tűzet.* -nedves, fel sem gyullad.. csak füstölög, hogy mindenki tudjon rólam..rólunk..*mormolja amint párat egy kupacba rakott. Ilyenkor azért megirígyli az emberi tecnikát, a gyufát, gyertyát, radiátort.. pár levelet is letépdel, láthatólag valamiféle szaktudással válogat zöld és zöld növény közt, a megfelelőnek ítélteket vízzel összekevergeti, s sebeire tapasztja. A biogyógyszerek fondolatos fogása, hogy sosem lehet tudni, az égető bizsergés, csípés egy jó előjel, vagy inkább valami mérgező hatás figyelmeztetője. Ezen Cryspus is eltűnődött, aztán ennél már úgyse lehet rosszabb alapon nem törődött a szúrós érzéssel, csak nagy műgonddal pakolgatta a nedves rőzsét.*
|
Cryspus nem jár messze az igazságtól, Netani magasabb egy kicsit a fiúnál, de törékeny alkatú. És pontosan azért taszítja a túl közvetlen, ragadós stílus, mert a lány folyton a nyakán lóg és próbálja a hajlandóságát felkelteni, neki meg úgy kell tennie, mintha csak nem akarna lebukni ilyen ügyben, holott kínosan érzi magát. Mit kínosan! Mint egy kikötözött, akire ráerőszakolhatnak bármit. Nem lehet őszinte, nem haraphat, rúghat, mert akkor tudja, hova kerül. Ahova az előző macska is. Látta, hiszen Netani oda vitte bulizni és megmutatta neki. Látta és most is látja magában a nőstényt. Összerándul a gyomra a látványtól még most is. Cryspus megköszöni neki, hogy megosztotta vele a titkai egy részét, de a fiatal kandúr úgy fordítja el az arcát, mintha arcul csapta volna. Megtörli a szemeit, nem akar sírni tovább, még akkor sem, ha a szégyen marja minden sejtjét. - Tudok bánni az emberekkel. - mondja dacosan válaszok helyett. Újabb sebet ejt saját magán, mint a vad, amelyiknek már a hurok a nyakán, s csak annyit tehet, hogy a körülötte lévő lágy természetet használja fel haláltusája meggyorsítására, a szép ágat éles fegyverré töri kétségbeesésében és nem figyelve magára, összekaszabolja, ahogy szabadulásán ügyködik. De nincs szabadulás, s ezt már Goyuko is tudja. Többé nem tud úgy nézni a szőkeség szemébe, olyan tisztán és őszintén, mert a macskaférfi már tudja róla, amit eddig senki sem tudott. Kétszínű, akaratos, okosnak akar látszani, s végül ő is el fog bukni, mint minden macskalény. Hallgat. Lassan visszaszedi azt, ami ugyancsak ő, de könnyebben tud a vidám oldalával játszani, mint a borússal. Mikor Crsypus afelől érdeklődik, meddig maradhat, már csak vörös szemei emlékeztethetik arra, hogy sírt, meg persze maszatos arca. Vállat von. - Ha leszáll az est, max rácsörgök Netanira, hogy még bóklászom egy kicsit. - válaszol a szokott modorában. - Meddig maradjak? - kérdez vissza a szőkeségre nézve.
|
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
