|
Témaindító hozzászólás
|
2019.02.11. 23:06 - |
Peter ebben a házban nevelkedett. Szülei valójában nem voltak gazdagok, de az évek során felgyűlt a vagyonuk, így Kei-ben is vettek egy házat. Ezt sem volt szívük eladni, hisz tudták, innen indultak. |
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Nedim természetesnek érezte, hogy törődik Peterrel, hiszen sokáig fent volt, törülgette a homlokát, hogy ha úgy érezte, hogy a férfinak felszökött a láza, de sajnos nem bírta ki reggelig, ezért kicsit rosszul is érezte magát, de szerencsére Peternek már nem volt láza.
- Ne... - tiltakozott az ellen, hogy Peter bármit is csináljon neki sérült kézzel, mert még nem volt jól, a cica érezte azt, amit a férfi el akart titkolni előle. Azt, hogy mennyire fájt még a keze. Viszont Peter menthetetlen volt és nem halgatott a cicára.
- Én megcsinálom, kérlek... - mondta tovább, majd mikor kimászott mellőle az ágyból, automatikusan utána nyúlt, vagyis csak akart, hogy maradjon itt és Nedim majd elintézi a reggelit, de Peter végül kiment a szobából.
Nem tetszettek neki a kinti hangok, és már tényleg azon volt, hogy kimegy a férfihoz és segít neki, de lehet, hogy Peter nem örült volna neki. Szót kell fogadnia mától és tudta, hogy Peter nem akarná, hogy utána menjen.
Néhány perc múlva elhalltak a csörömpölő zajok és a kölyök erősen hegyezte a fülét, hogy hall-e valamit. Az illat előtt jutott el az orrához, mielőtt Peter bejött volna a szobába.
- Jó lesz, köszönöm - mondta kissé zavartan, majd magához vette a tálcát és első dolga az volt, hogy beleivott a kakaóba. Egy hatalmas nagy bajúsz keletkezett az orra alá, amit nem vett észre.
- Hová megyünk? Azt... nem mondtad még el. Vagy nem is fogod? - érdeklődött, majd nyelt egyet. Petert is meg kell szoknia még, de az, hogy idegen emberekkel találkozzon, az annyira nem volt jó neki. Adrianen kívül kevés idegen emberrel találkozott, így hát nem csoda, hogy fél.
 |
Peter érezte, hogy már most egy kicsit jobban viszonyul hozzá a cica mint az előző napon. Eszébe juttt, hogy mennyire megijedt, amikor azt hitte, megint magára hagyta.
- Nem kellett volna ennyit törődnöd velem te buta... de köszönöm. - búgta lágyan a fülébe, talán sose volt még ennyire gyengéd a hangja. - Nem kell, fáj még, de rendben leszek. Lement a lázam, hagynod kellene, hogy egy kicsit én szolgáljalak ki téged. - eltávolodott tőle egy kicsit, hogy felkeljen, nem akart, de azt se akarza, hogy Nedimnek kelemetlenné váljon, . Készítek valamit rendben? - avval kiászálódott az ágyból, s hirtelen minden sokkalta hűvösebbnek tűnt, mint addig.
A cica hallhatta a csörömpölést, Peter bénázását, de a férfi remélte, hogy nem megy ki hozzá, nem akart még inkább leégni a cica előtt, így hát hamarosan elkészült a rántottw, egy kisebb tálcán be is vitte a meleg kakóval együtt. - Most csak ennyi telt tőlem, de remélem ízleni fog. - a kérdésre kissé elomorodott, de azért felelt.
- Nincsenek sokan, és külön szobánk, kertünk lenne... szóval nem zaarhatnak meg minket... ne aggódj... ezen felül... most már csak az enyém vagy.. .simított kezére amin ott díszelgett a gyűrű. - Én pedig a tiéd.
 |
Ásított egy hatalmasat a kölyök, majd lehunyta a szemét egy kicsit a cirógatásra. Jól esett neki, ezt a fajta érintést már kezdte megszokni, néha Adrian is megérintette, de most Peterről volt szó. Neki talán jobban kellene engednie, hogy hozzá érjen. Nem dorombolt ugyan, de ez most jól esett neki.
A kérdésre kicsit elgondolkodott, mert nem nagyon tudta eldönteni, hogy meddig volt fent, de legutóbb, mikor éjjel ránézett az órára, akkor olyan éjfél lehetett.
- Nem tudom... Azt hiszem. Éjfél után már nem néztem az órára - ásította, majd megint megtörölte kicsit a szemét.
- Segíthetek? Nagyon fáj még az ujjad? - érdeklődött, majd a szemébe nézett a férfinak. Közben mikor megkérdezte tőle a férfi, hogy elmenne vele oda, ahová fél évvel ezelőtt el akarta vinni, elgondolkodott.
- Azon a helyen sok az ember? - kérdezte kicsit lelapított fülekkel, majd amint hozzábújt Peter, elmosolyodott.
|
Peter sejtette, hogy a cica jelenleg olyan állapotban van, amit ő maga jelenleg kihasznál. Fájt a keze, lüktetett, mégis ez a fájalom jelentette számára azt.hogy él, s avval lehet akit szeret. Szerette volna semmisé tenni a múltat, de nem tehette, de veszteg se akart maradni, elmosolyodott lágyan arra, ahogy a cica kimondta a nevét, a kérdésére felderült. - Reggel 10... ideje lenne felkelni. Sokáig fent voltál? - kérdezte miközben lágyan cirógatta az arcát. - Készítek neked valami reggelit, mit szeretnél enni? - érdeklődött. - Hé Nedim.... eljössz velem? menjünk el arra a helyre ahova fél éve el akartalak vinni... mondd hogy eljössz rendben? - bújt hozzá, mintha ő lenne a cica nem is Nedim.
|
A cica nagyon sokáig volt ébren, egész idő alatt Peter mellett volna, csak akkor ment el mellőle, hogy ha pisilnie kellett, de utána már vissza is ült hozzá. Estefelé, mikor Peter még mindig nem ébredt fel, akkor a kölyök is elfeküdt az ágyon, de még percekig csak nézte a férfit, de egy idő után egyre laposabbakat pislogott. Végül olyan éjfél fele el is aludt.
Reggel, mikor Peter felébredt, Nedim még mélyen aludt és az igazak álmát aludta. Nem álmodott rémeket, sőt, valami kellemes melegség áradt szét a testében, de ő nem érzékelte azt, hogy átölelte magához, vagy megcsókolta a homlokát, vagy pedig ahogy a hajába túrt. Kicsit mocorgott ugyan, de még nem ébredt fel. Néhány percig még így maradtak, de aztán a cica kezdett ébredezni. Megmozgatta a fülét a kölyök, majd a szemét is kinyitotta. Ásított egy hatalmasat, szeme picit könnybe lábadt ettől, majd elkezdte megdörzsölni fáradt szemét.
- Peter...? - fordult a férfi felé, még kicsit kómás volt, de kirázta a hideg. - Hány óra van? - pislogott körbe, tekintetével az órát kereste, de még nagyon fáradt volt.
- Álmos vagyok... - hunyta le a szemét pár pillanat múlva. Fel se tűnt neki, hogy milyen közel van hozzá a férfi. Lehet, hogy ha feleszmél, akkor el akar majd távolodni, de most még túl kómás volt ahhoz, hogy érzékelje azt, hogy eléggé intim közelségbe kerültek újfent.
|
Peter sokáig aludt, fel sme kelt másnap reggelig. Óvatosan nyitotta fel a szemét, mintha csak félne, hogy nem abba a valóságba ébred amit vár. A kezére nézett, amin ott volt a kötés, ujja percének hiánya örökre emlékezetetni fogja arra, hogy végre szabad. Keresni kezdte a cicát, meg is találta hamarosan, bár meszebb feküdt tőle.. Peter szerette volna a karjaiban tartani, mint régen... közelebb kúszott hozzá és óvatosan simított bele Nedim tincseibe. Fel akarta oldozni a cicát midnen alól ami történt. Elhatározta, hogy akkor is meg fogja érinteni ha ez Nedimnek nem tetszik majd. Nem lesz erőszakos vele, de újra össze kell rázódniuk, a kandúrkána muszáj elsz bíznia benne, és elfogadni őt. Óvatosan amgához ölelte, csókot nyomott homlokára, majd nem moccant mellőle, míg fel enm ébredt. Az illatok, a testének melege... a lélegzetvétele... midnent érezni akart.
|
| Mikor Peter azt mondta, hogy Nedim feszült, akkor automatikusan összerezzent. Valóban így volt, de erről nem tehetett, bármennyire is kérte őt a férfi, hogy nyugodjon meg, vagy csak rá koncentráljon, képtelen volt. Mindig visszaemlékezett arra, hogy milyen is lehet az emberek érintése és emiatt még nem tudott úgy viszonyulni Peterhez, ahogy kellene, hiszen még csak most jött vissza hozzá a férfi. Nyelt egyet, majd a másik kérdésre kicsit elszorult a szíve.
-- Nem… - motyogta halkan, mikor a kezére csókolt. Ujjai megremegtek kicsit ettől az érzéstől. Viszont itt nem lehetett tudni, hogy mire is válaszolt a cica. Arra, hogy Peter érintése ennyire fájdalmas-e vagy arra, hogy tudna-e csak rá gondolni. Egyik se ment neki teljesen úgy, ahogy akarta, de igyekezett nem el húzódni a szeretett férfi elől. Az nem lett volna fair Peterrel szemben. Főleg azok után, amin keresztül kellett mennie.
Hagyta, hogy megcsókolja őt Peter, lehunyta a szemét, kicsit befeszült, de aztán ismét elengedte magát. Arra bíztatta saját magát, hogy Peter soha nem fogja bántani, mert szereti.
-- Ezt soha nem tudnám elfelejteni - suttogta, majd hagyta, hogy a férfi elaludjon. Betakarta, kimászott mellőle, majd hozott egy kis vizes borogatást a homlokára. Azt szerette volna, hogy mire felébred, egy kicsit a láza is lemenjen. |
Nézte ahogy Nedim ujaji szép lasan a saját ujjára húzzák a ygűrűt, úgy érezte most már semmi és sneki se válastzhatja e őket egymástól. Még mielőtt lehullt volna feje Nedim térdére, emgtörölgette a cica szemét, s remélte, hogy csak a boldogság csalt bele könnyeket. - Olyan feszült vagy... nem tudnál most... csak rám gondolni? Az érintéseim ennyire fájdalmasak neked? - csókolt a cica kezére. - most már... a feleségem vagy szóval vigyázni fogok rád. Ígérem jobban, mint eddig... - elmosolyodott. - Inkább nekem kell megköszönnöm, hogy minden ellenére te vártál rám Cicám...
A kölyök kérdésein elmoslyoott, tényleg gyerek volt, s ő msot elvett egy 13 éves gyereket, valóban pedofilnak tartota amgát, de nem érdekelte, ami érdekelte az Nedim volt senki más. - Ez nem varázslat, nem tud... megvédeni... de én meg tudlak... amint... helyre jövök, esküszöm kitépem tőből a karját annak aki hozzád ér... nem viccelek... -emelte meg kcisit a cica állát. - Szeretlek... ne felejtsd el soha...rendben? - csókolta meg lágyan, majd ár pillaant múlva már a párnájába dőlve aludt. Még mindig forró volt a láztól.
|
| Nedim még nem értette teljesen, hogy ez a gyűrű mit is jelent pontosan, de azt tudta, hogy Peter számára nagyon fontos és, hogy most már teljes mértékben összetartoznak most már. Eddig is úgy érezte a cica, hogy bár nem volt itt a férfi, de Nedim még így is hozzá tartozik. Néha azt hitte, hogy soha nem jön vissza, de most itt volt és megkérte a kezét, ez fontos volt a kölyök számára. Hagyta, hogy ráhúzza az ujjára a szép kis gyűrűt, egy kicsit még nézegette, picit furcsa volt, hogy ilyesmit kapott, de örült neki. Aztán mikor megkapta a kezébe azt, amit Peter ujjára kell majd húzni, óvatosan a férfi ujjára húzta. Csillogó szemmel nézte a kis karikát az saját és a férfi ujján. Észre se vette, hogy mennyire meghatódott és kissé szipogni kezdett. Megtörölte könnyes arcát, majd Peter fejére tette a kezét, mikor az ölébe tette azt. Aztán már az ágyban is voltak, amit Nedim még mindig csak azért tűrt, mert szerette a férfit, de azért tartott még az érintésétől. Minden emberi érintéstől félt, Adrianéhez is több hónap kellett ahhoz, hogy hozzá szokjon, de a férfi tiszteletben tartotta azt, hogy fél attól, ha hozzáérnek.
-- Peter? - nézett rá kissé zavartan, valamit mondani szeretett volna neki, de nem tudta, hogy mit is mondjuk. A szavakat képtelen volt megformálni az ajkával.
-- Én… Csak… Köszönöm, hogy itt vagy és, hogy visszajöttél hozzám. Nagyon vártalak már - beszélt őszintén az érzéseiről újra. Tudta, hogy már párszor elmondta, de újra és újra eltakarta mondani neki, hogy mennyire szereti.
-- Ez most… ez a gyűrű azt jelenti, hogy senki más nem érhet hozzám, csak te? Tudni fogják, hogy hozzád tartozom? - kérdezte, bár ő olyanra gondolt, hogy bárki is, aki látja, hogy a gyűrű rajta van, akkor senki nem mer majd hozzá érni úgy, hogy a cica nem akarja. Eddig nem volt gyűrűje és bárki hozzá érhetett, de ő azt hitte, hogy ez után már senki nem ér majd hozzá. |
Látta, hogy a kölyök felderült az ötlettől, szeretett volna sok időt tölteni vele, bejárni a környéket és titkos helyeket felfedezni amikről csak ők tudnak. - Rendben... így lesz, csak akkor megyünk, ha már teljesen meggyógyultam és... nem megyünk emberek társaságába.. - még jobban megviselték a kölyköt a történtek, mint azt Peter gondolta volna, habár ő sem lett más, ahhoz kéepst ami volt egy érzelmi ronccsá változott. s most annyira kapaszkodott nedimbe, mintha az élete múlt volna rajta.
Nem tudta, hogy a kölyök érti e a gyűrű jelentését, eddig erre nem is gondolta, de feszült figyelemmel várta, hogy mit is fog válaszolni. Szíve őrült sebességgel zakatolt, szinte már felkészült a nemleges válaszra, kész volt elfogadni ha a cica még nem állt készen. De ekkor ahbár igen halkan suttogta, meghallotta, hogy igen, ettől pedig erőre kapott, szemében ismét lehetett látni a csillogást amit a kölyök olyan jól ismerhetett régről. Óvatosan megérintette Nedim kezét és ráhúzta a gyűrűt, majd a tartópárna alól elővette a sajátját és a kölyök kezébe nyomta. - Húzd fel te is nekem... rendben? - nyújtotta oda a kezét. - Mától... akkor a jegyesem vagy... ígérem nagy becsben tartalak majd és vigyázok rád. - tette fejét Nedim ölébe, a homloka megint lángolt, nem volt már képes megtartani magát rendesen, de össze szedte minden erejét, és felkelve nedimről bebújt az ágyba, hogy ne a kölyöknek kelljen berángatnia.
|
Mikor a kirándulás jött szóba, Nedim azonnal megörült neki. Szeretett kint lenni, bár a napot még így se bírta, főleg, hogy a legtöbb időt a katakombákban töltötte és egyedül nappal Adrian nélkül nem igazán mászkált, ezért se biztos, hogy a teste bírná, de nagyon szerette volna felfedezni Peterrel együtt az erdőket, a közeli tájakat és sok időt tölteni a legkedvesebb férfival.
- Oké, nagyon szeretném, de csak ha tényleg jobban leszel és a kezed se fog már vérezni. Csak akkor vagyok hajlandó bárhová is menni... de... ha lehet, ne menjünk emberekhez - csapta le a fülét kissé idegesen.
Aztán csak pislogott, hogy ahelyett, hogy Peter feküdt volna el az ágyon, ő lett lenyomva rá. Nem nagyon volt tisztában azzal, hogy a férfi mit is szeretne most tőle, de várt és szerette volna végighallgatni. Aztán mikor Peter letérdelt elé, teljesen összezavarodott. Nem tudta, hogy ez mit jelent most pontosan. Figyelmesen hallgatta, amit Peter mondott neki, majd kissé megilletődve pislogott, hogy a férfi szemébe, hol pedig a kis gyűrűre, ami ott volt a szép kis dobozába.
Fél percig némán gondolkodott, hogy mit is reagáljon, de a teste már automatikusan reagált, fülét lecsapta, mert tancsátalan volt. Főleg akkor, mikor Peter a szexet hozta fel. Nem akart többé szexelni, nem mert, főleg azok után, amit Cobra tett vele. A gondolatra leverte a víz, de aztán megint ránézett a kis gyűrűre és elfogta a sírás. Nem bízott még teljesen a férfiban, de ez a gyűrű úgy gondolta, hogy azt jelentette számára, hogy szereti és vele akar lenni mindig.
- Igen... - harapott a kölyök az ajkába, de eléggé halkan mondta ki ezt az egy szót, de remélte, hogy Peter hallotta tisztán ilyen közelről, hogy mit mondott. Zavartan, elpirulva nézett Peterre. Szereti őt a férfi és ő is viszont szereti, csak ez számított.
- Nagyon szeretnék - mondta ki kicsit bátrabban már, hogy nyomatékosítsa azt, amit mind a ketten akarnak.
|
- Én is ezt tettem volna azt hiszem... szóval nem kell felelősnek érezned magad emiatt, legközelebb tényleg szólni fogok, bárhova is megyek, megígérem... - mentek be a lakásba, kinézett az ablakon, utoljára fehér hóval pompázva látta a tájat, msot viszont teljesen más képet mutatott. - Ha jobban leszek... menjünk el kirándulni... olyan szép idő van.- mosolygott, amjd a fürdőbe ment. - Ne gyere be... - kérte, s amíg a cica a konyhában babrált, lemosta az ajándékot, szerencsére nem maradt nyoma a vérnek, így megkönyebbült. Mire Nedim vissza ért, már az ágyon ült, habár egyenlőre enm feküdt le, ahogy kérte tőle. - Előbb, oda szeretném adni. - mondta, s felkelt, s miuztn a kandúr letette a poharat, lenyomta az ágyra. - Elég... béna vagyok, ha az érzéseim kimutatásáról van szó... szóval csak szeretném ha meghallgatnál. Én sokat tűnődtem... míg távol voltam, mindig csak rád gondoltam,ez adott erőt túlélni a napokat. - térdelt le a cica elé. - Tudom, hogy ez furcsa, én is férfi vagyok és te is, ráadásul még kölyök... és mégis, sose volt senki aki ennyire megdobogtatta volna a szívem. Szeretlek... ezért... még ha csak jelképesen is, de hozzá m jönnél? - pattintotta fel a kis dobozt és Nedim elé tolta a gyűrűt. - Azt se bánom, ha... soha többé nem engeded meg, hogy úgy érjek hozzád... mert amit itt belül érzek, fontosabbak, mint a szex. Megtanultam a leckét. Még ha ilyen áron is.
|
Valóban kevés volt az az ígéret, amit Peter mondott a kölyöknek, hogy most már nem megy el. A bizalom fél évvel ezelőtt tovaszállt, ezért nem bízott még meg teljesen a cica benne, de biztos volt abban, hogy idővel sokkal jobb lesz a kapcsolatuk, mint valaha volt. Kevés időt töltöttek együtt egyébként is. Az az egy hónap édes kevés volt ahhoz képest, hogy most fél évig Adrian vigyázott a kölyökre. Hevesen bólogatott, mikor arról beszélt, hogy legközelebb szólni fog neki. Ő is ebben bízott, mert még egy ilyet nem szeretett volna átélni.
- Sajnálom. Még csak most kaptalak vissza, megijedtem - vallotta be őszintén és kissé érzékenyen érintette az, hogy Peter visszakérdezett, hogy nem hisz neki a cica. Sajnos valóban így volt. Azok után már nem bízott Peter minden egyes szavában, de nagyon szeretett volna.
- Nekem elég, hogy itt vagy... Nem kell ajándék, legyél jól és gyógyulj meg. Ezt szeretném a szülinapomra. Oké? - nézett fel rá, miközben visszamentek a házba. Nem igazán értette, hogy miért volt annyira fontos neki az a dolog, amit hozott, de nem mondott semmit se erre.
- Hozza még gyógyszert? - érdeklődött és már ment is a gyógyszeres fiókhoz, hogy elővegyen valamit, de aztán eszébe jutott, hogy még nem telt el a minimum hat óra két gyógyszer között.
- Vagyis... inkább feküdj vissza. Jó? - töltött egy pohár vizet, amit majd ha Peter engedelmesen bemegy és lefekszik, akkor az ágy mellé tesz. Vizes borogatást is akart csinálni, hogy a hőemelkedését is levigyék, de ez csak azon múlott, hogy Peter mennyire hajlandó engedelmekedni Nedim kéréseinek.
|
Úgy gondolta hamar végez majd, de már több mint 20 perce kereste az ajándékot. Már épp kezdte feladni, mikor végre megtalálta, érte nyúlt, s mellkasához szorította, ekkor szólított meg Nedim, aminek a hatására felkapta a fejét, s kimászott az ülésről. - Én csak... elfleejtettem oda adni az ajándékodat. Szóval... kijöttem megkeresni... úgy gondoltam... felébresztelek majd ha megtaláltam... sajnálom, hogy aggódnod kellett... - simítot arcára. - kérlek ne sírj... ígérem legközelebb szólni fogok, rendben? Mondtam, hogy nem hagylak el többé... nem hiszel nekem? - becsukta a kocsi ajtaját. - habár talán én se hinnék magamnak a te helyedben. - fogta meg a vállát. - menjünk be... egy kicsit le kell tisztítanom mielőtt oda adom... - nem fgolalkozott avval, hogy még hőemelekedése ven, fontosabb dolga volt msot.
|
| Halkan szuszogott az ágyban, észre se vette azt, hogy esetleg Peter nem volt vele az ágyban. Túl mélyen sikerült elaludnia ahhoz, hogy érzékelje mindezt. Viszont nagyjából 15-20 perc után, hogy Peter elhagyta az ágyat, ő is felébredt, de mondani se kell, hogy megrémült, mikor nem találta maga mellett a férfit.
-- Peter? - mászott ki az ágyból, majd beszaladt a fürdőbe, hátha ott van a férfi, de nem volt. Aztán a nappaliba, se pedig a konyhában nem volt a férfi, mire elpityeredett. A férfi megint elment és ő azt hitte, hogy bízhat benne, hogy nem fog most már elmenni. Nem így volt… Aztán már ott tartott, hogy teljesen kétségbe volt esve, de megpillantott egy alakot kint, a kocsibeállón. Kinyitotta az ajtót és meglátta Petert, amint a kocsiban van, legalábbis félig biztosan. Megtörölte könnyeit, majd odaszaladt hozzá, úgy ahogy volt, mezítláb, egy szál pólóban és nadrágban.
-- Peter… Miért nem ébresztettél fel? Azt hittem, hogy történt valami és megint elmentél - szipogott még mindig egy kicsit.
-- Miért jöttél ki? Valamit kint felejtettél? - kérdezte halkan, majd ha a férfi ráfigyelt, akkor óvatosan megfogta a homlokát. Magasra kellett emelnie a kezét így is. Peter sokkal magasabb volt nála, pedig a cica nagyjából 5cm-et biztos, hogy nőtt a fél év alatt.
-- Még nem ment le a lázad se - ingatta meg a fejét és félt, hogy a férfi megint rosszul lesz, ha nem megy be pihenni. |
Miközben aludtak Peter beszélni kezdett álmában. zagyva dolgok voltak, és érthetetlenek, nem is ebszélt hangosan, de egyszer csak megrezzent a teste és felnyitotta a szemét, a láza ekkorra már csillapodott is kicsit, de még hőemelekedése volt. Körbe nézett, megkereste az órát, nagyjából 2 órát aludt át, lenézett a melette fekvő cicára, óvatosan végig simított arcán, szerette volna úgy ölelni mint régen, magához húzni és csókolni a bőrét... de tudta, hogy ez jelenleg nem leehtséges akkor sem ha a cica hagyta neki, hogy magához ölelje.
- Drága angyalom... - sutttogta a fülébe. - kérlek bocsáss meg... - lassan kihúzta kezét a cica alól, ahygta még pihenni. Kiment a kocsijához és keresgélt valamit a kocsiban, Nedimnek hozta születésnapjára, de meg is feledkezett róla. Elég sokáig kint maradt mert úgy tűnt beeshetett valahova.
|
Nedim ébren akart maradni. Nem a rossz álmok miatt, nem is amiatt, hogy esetleg ha lehunyja a szemét, akkor újra Cobrát fogja látni. Azért akart fent lenni, hogy figyelhesse Petert. Minden pillanatot vele akart tölteni, érezni, ahogy lélegzik, tudni, hogy minden rendben lesz és a gyógyszer leviszi majd a lázát és enyhíti a férfi fájdalmait is. Ezt szerette volna hinni, de azért nem volt ostoba. A fél év alatt sokat tanul, így már tudta, hogy minden bizonnyal sokáig fog tartani, napokiba telik, mire a férfi rendbe jön, vagy legalább egy kicsit jobban lesz.
- Igen, tudom... - mondta halkan, majd egy idő után azt vette észre, hogy a férfi magához húzta, de a kölyök nem távolodott el, kellemes érzés járta át a testét és újra boldognak érezte magát, hogy Peter mellett lehet. Nem tiltakozott, pedig legbelül még mindig félt az emberi érintéstől. Adrian is alig érintette őt meg fél év alatt, csak akkor, ha a kandúr valóban igényelte és hagyta magát. Más különben inkább tartózkodott attól, hogy emberi kéz érjen hozzá és ez most se lesz máshogy, de elvonatkoztatott a féllelmétől Peter kedve miatt.
Amint a férfi elaludt, a cica még ébren volt, de percek múltával ő is nagyokat pislogott, annak ellenére, hogy még csak reggel volt. Ébren akart maradni, de aztán nagyjából 15-20 perc figyelés és óvatos szuszogás után elaludt a macska is.
|
Peternek jól esett a cica gesztusa, elmosolyodott, és kicit közeebb is érezte magához a kandúrkát. Nem szólalt meg, csak hagyta magát vezetni a cica álal, s hamarosan már vízszintes helyzetben találta magát. Jó érzés volt, hogy a az apró, puha test ismét hozzá ér, felmelengeti, és támogatja. Habár mindig ő aart lenni Nedim támasza, kihasználta, hogy lázas így képes volt pillanatnyi gyengeségét arra fogni.
A lágy dorombolás megnyugtatta, lehunyta a szenét és csak hallgatta, de közben óvatosan amgához húzta a cicát. Közel akarta érezni magához, olyan köze amennyire csak nedim engedte neki. A beszédre felnyitotta pilláit.
- Én is szeretlek... - cirógatta meg szabad kezével. - Ami történt, emgtörtént... együtt túl leszünk rajta, ebben biztos vagyok. Soha többé... nem enegdlek ki a kezeim közül... msot már... többé nem megyek el... - mondta egyre halkabban, majd hamarosan szuszogása töltötte be a teret.
|
| Nedim csak és kizárólag Peterre koncentrált, hiszen ő volt számára a legfontosabb a világon, így nem volt kérdés, hogy mindent megteszi annak érdekében, hogy a férfi jobban érezze magát. Ha nem is testileg, mert a fájdalmat a kölyök nem tudja elvenni, pedig nagyon szeretné átvenni egy részét, hogy a férfinak könnyebb legyen. Hagyta, hogy megölelje, majd mikor már az ágy szélén ült, a cica feszülten figyelte. A kérdésre nyelt egyet, kicsit összeszorult a szíve, ahogy ezeket a szavakat meghallotta. Peter is szenved, nem is kicsit. Mind a ketten megjárták a poklok poklát ebben a félévben és most, hogy újra együtt lehetnek, mind a ketten félnek. Aztán a cica ösztönösen cselekedett, mikor Peter kinyújtotta felé a kezét. Közelebb hajolt a kezéhez, majd tenyerébe csókolt, fejét a férfi kezének döntötte és halk dorombolásba kezdett, ezzel akarta megnyugtatni a férfit, hogy itt van, nem fog elmenni, hanem örökre vele marad. Még közelebb araszolt Peterhez, már ő is az ágy szélén térdelt, majd óvatosan az ágyra döntötte Petert, hogy vízszintesen legyen és jobban tudjon pihenni. Mellé feküdt az ágyban, de a feje még mindig a kezének simult. A cica megértette, hogy most kicsit el kell felejtenie a múltat, ha vele akar maradni. Csak így tudnak tovább lépni.
-- Szeretlek… - nyelt egy nagyot, majd lehunyta a szemét és ugyan még mindig dorombolt, de nem aludt el. Ébren akart maradni, hogy ha esetleg valami baj van, azonnal tudjon segíteni Peternek. Átkarolta a férfi karját, érezni akarta, hogy itt van vele.
-- Úgy sajnálom, hogy ez történt - motyogta a kölyök, majd ásított egyet és tovább dorombolt. |
Peter lehellete is forró volt, a testeéne valóban pihenésre volt szüksége, mégis... Nedim mellett akart maradni. Egy megoldást látott csak, óvatosan magához húzta és megölelte, miután segített neki bevenni a gyógyszert, majd pár pillanat múlva, mikor már kicsit lenyugodott leengedte, nem akarta, hogy a kölyöknek kényelmetlen vagy fájdalmas legyen. Hagyta, hogy az ágyhoz kísérje, s leült a szélére.
- Nedim mondd... aludnál velem? Úgy mint régen. Én... nem akarok többé nélküled aludni.... és... mostanában sok rémálmom van nekem is, kérlek... nekem csak rád van szükségem. - Peter össze volt törve, nem tudott ő maga sem olyan lenni, mint régen volt, képtelen volt rá egyenlőre. Erős akart maradni a kandúrka előtt, mégis... annyira összetörve és amgányosan érezte magát. A teste lángolt, de mégis odabent a leke mélyén hűvös volt... kinyújtotta kezét a cica felé, érezni akarta a bőrét, a hajának illatát, látni akarta az édes mosolyát... midnnet amit elevszített csak vissza akart kapni.
|
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
