|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.13. 19:41 - |
Közvetlenül a Santoniello kastély mellett fekszik. Itt él Corentin néhány szolgájával. |
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
- O... oké akkor nem teszem. - nézte ahogy a többi macskalény össze szedi a lomokat, úgy tűnt nagyon szorgalmasak.
- Semmi baj... - bólintott- Felejtsük! - mosolygott rá miközben bólogatott is hozzá. Majd mikor az magával hívta, ment a férfi után akár egy kölyökkutya, ki mindig gazdája sarkában lohol.
Meglepte a kérdés. Valóban sok kérdése lett volna, érdekelte a férfi múltja, de nem akart tolakodó lenni, kényes témákat feszegettek. - Azért küldtek ide a szüleid, mert a férfiakat szereted? Ez volt ami miatt nem feleltél meg nekik? - érdklődött. - De... igazából... csak akkor akarom, hgy beszélj velem ilyenekről, ha valóban beszélni akarsz róluk. Persze, hogy foglalkoztat... kíváncsivá tesz az életed, de nem akarom, hogy kellemetlen legyen számodra. - a macska, mint mindig, nyíltan és őszintén beszélt, gesztenyebarna szemei mélyebb sötétek voltk, mint általában.
 |
- Nem miattad történt. Ez mindig ilyen. Úgyhogy eszedbe se jusson hibáztatni magadat - mondta azonnal.
Pár macskalány jött, és feltakarították a károkat.
- Igazán sajnálom, hogy ezt látnod kellett - kedvesen megbirizgálta a macska lelapuló füleit, hogy térjen egy kicsit jobb kedvre. - Felejtsük is el, nem éri meg, hogy foglalkozzunk vele egy percnél tovább.
Megköszönte a cselédjeinek a segítséget, s megindult ki az előszobából. Intett Takeshinek is, hogy jöjjön. Bár most az események hatására kizökkent a könyvek hangulatából, s arcán is látszott, hogy elgondolkodik. Azért igyekezett megfogadni a saját tanácsát.
- Folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Tehát...
Sejtette, hogy Takeshiben is száz meg száz kérdés megfogalmazódhatott. Nem akarta a beszélgetést egyből egy megszabott irányba tereni. Jobban érdekelte a macska mire gondol.
- Van esetleg valami kérdésed?
Felsétáltak az emeletre. Core a hatalmas ablakok előtt állt meg, honnét belátható volt az egész határ. A párkányokon orchideák álltak cserépben. Odakint fehér síkság terült el.
|
Szinte tapintani lehetett a feszültséget, Takeshi farkincája ide oda járt idegességében, fülei is hol ide, hol oda figyeltek a hangos szavakra. Örült, hogy Core végre elküldte testvérét, nem volt számára szimpatikus, nagyon nem, de közben elképedve figyelte is a kiállását, annyira büszke és magabiztos volt, csodálta érte.
Végül a húrok túlfeszültek, s Core látszólag győzedelmeskedett testvére felett, de ahogy Arni rápillantott azokkal a szemekkel, az az érzése támadt, hogy nem fogja anyniban hagyni a dolgot. - Ne haragudj... nem akartam, hogy miatttam kellemetlenebb helyzetbe kerülj... jó nagy bajt okoztam igaz? Nem hiszem, hogy leszáll majd rólad... ráadásul, ha még rólam is beszámol anyukádnak... tényleg nagyon sajnálom, hogy bajt okoztam. - lapította le füleit.
|
- Igazad van - mondta Core a kandúrnak - nem kell ezt hallgatunk. Így kénytelen vagyok megkérni arra - nézett testvérére - hogy távozz.
- Mondtam már - vetette ellen Arni - hogy megígértem anyánknak...
- Azt én is megígérhetem - szakította félbe őt Core - hogy nem fogom tűrni ezt. Mégis mit képzelsz magadról? Idejössz, a saját otthonomba, és mások füle hallatára támadsz nekem? Beszélsz a tisztességről, és közben a legaljasabb módszerekhez nyúlsz? A vendégemet szidalmazod? Csak nem gondolod, hogy el fogom ezt viselni.
Core szálfaegyenesen állt, haja, mintha arannyal lett volna leöntve, ragyogott. Hercegi kiállással tekintett le a testvérére, elegánsan, fenségesen, megközelíthetetlenül. Szeme zöldje hűvösen kavargott.
Arni idegesen gyűrögette a virágot. Ismerte fivérét, tudta, melyik hanghordozása mit rejt. Így azt is érezte, jobb lenne csendben maradnia. De még feleselnie kellett. Nem kulloghatott csak úgy el. El kellett mennie a végsőkig, ahonnét már nincs vissza. A gyomrában bugyogott a méreg.
- Tudod, testvér, miért voltam én mindig is jobb vívó, mint te? - kérdezte Arni, s nyugalmat erőltetve a hangjába hátradőlt a széken - hát azért, mert egészen kicsi gyerekkorunk óta várom, hogy a szívedbe döfjek egy vasdarabot. Mindig ez éltetett.
Végig se mondhatta a mondatot, Core már felrántotta őt a fotelből, és azzal a lendülettel kapott is egy hatalmas pofont, amitől megtántorodva hátrált pár métert, esetlenül próbált megkapaszkodni, lesodorta az asztalterítőt, a vázát, a virágok szertegurultak, a víz szétfolyt a kárpiton. Arni vicsorogva dörzsölte a szemét, hol az ütés érte.
- Kifelé - mondta Core, s erre Arni már nem válaszolt.
Gyűlölködő pillantást vetett Corera, a macskára, majd kapta magát, és távozott.
|
Takeshinak nagyon türtőztetnie kellett magát ahhoz, hogy ne ugorjon a férfi torkának. Na persze nem akart gondot okozni Corenak, így is azt érezte, részben miatta kell ezeket a szidalmakat elviselnie.
- Semmi baj, ez nem téged minősít.. - fordult a férfi felé, aki épp kivesézte a szőkeség történetét. - Hallgass... hallgass már el nem tőled kérdeztem. Tudod mit Core, neked sem kellene hallgatnod őt... semmivel se vagy roszabb őnála... - fogott a kezére. - követünk el hibákat... ezt senki sem vetheti a szemünkre, hisz a mieink... a mi döntésünk, akaratunk... a mi hülyeségünk, szóval... tényleg nem kellene fogllkoznod vele. - Nem viselte jól ha mások válnak nyílt céltáblává, egyértelmű volt, hogy Arni meg akarta szégyeníteni a férfit, Takeshi viszont nehezn tűrte a bántalmazást, akkor is ha az verbális volt.
|
Arni keresztbe vetette a lábát a fotelban. Lenézően pillantott a macskára.
- Tanítsd jómodorra a selyemfiúid. Undorítóak az ilyen kis közönséges férgek.
Core a macska elé állt, futtában a keze a kandúr hajába simított, hálásan, féltőn, szeretettelien.
- Elüldöztél mindenkit magad körül, azért jöttél ide? - kérdezte hanyag stílusban - nem maradt már senki, akit bosszants, és gondoltad, az én vendégeimen töltöd ki a szánalmas életed miatt érzett dühödet?
- Mit tudsz te az én életemről - felelte Arni, miközben kirántott egy virágot a mellette lévő asztalra elhelyezett vázából. Az ujjai közt forgatta, unatkozva szagolgatta a virágot.
- Tényleg nem kéne ezt hallgatnod, Takeshi - fordult Core a macskához.
Arninak viszont akkor felcsillant a szeme. Néha nem vett tudomást a kandúrról, máskor meg a figyelme kereszttüzébe került. Most hirtelen elértek hozzá a macska előbbi szavai.
- Elszökött! De hogy! Otthagyott csapot-papot valami kan miatt. És akkor én vagyok szánalmas? A faszija pár hét után kidobta. Annyira nevetséges volt. A hősszerelmes kimászik az ablakon, szalad az áhított álomvilágba. Aztán pukk, kipukkad a buborék - heherészett Arni - csodálom hogy ezek után a szemünkbe tudsz nézni - fordult Corehoz megvetően.
|
Takeshi viszont nem foglalkozott vele, az ő tekintete őszinte volt, s azt sugallta, "húzz el innen". Szerencsére megértette, hogy túl kockázatos hozzá nyúlkálnia, nem próbálkozott, és Takeshi ettől kicsit meg is nyugodott. - Nincsenek bolháim,ezt kikérem magamnak! - zsörtölődött, s farkincája idegesen járt fel, s alá.
- Elszökni? - nézett rá furcsálkodva a félvér, ezt most hallotta először. Nem is igazán értette, csak később vette észre, hogy valóban kimondta a szavakat. Igazából nem tartozott neki felelősségel Core, nem hibáztathatta azért, hogy nem mesélt neki a múltról. Van aki nehezebben dolgozza fel.
Nem akarta hallgati, ahogy szidják a férfit, mindenki követhet el hiábkat élete során, ő csak egy koszos félvér volt, ez a szőke mégis kedvességgel fordult felé, nem tartotta korcsnak, sőt.. - Fejezd ezt be! Olyan vagy akár egy rikácsoló papagáj! Nincs jogod... megvetni őt... azért, aki... te viszont nagyon is szánalmas vagy, ha azt hiszed, tiéd ez a nyomorult világ.
|
Arni gyorsan elkapta a kezét. Nem tűnt biztonságosnak a nyúlkálás. Az meg túlságosan is fontos volt neki, hogy mit gondolnak majd róla, ha meglátják felszántott, sebes kézzel. Cserébe egy fitymáló pillantást vetett a macskára. Húsz éve minden felsőbbrendúségérzete ebben a nézésében összpontosult.
- Ezt a kis bolhást is megfertőzted - jegyezte meg Arni Core felé fordulva. - Szóval. Elmondom ismét, mivel anyánk a lelkemre kötötte, ne menjek el innét addig, amíg nemleges választ kapok. Tehát, Corentin, kérlek, nőjj fel. És gyere el arra az estélyre. Anyánk összeválogatta a legjobb partikat. Igazán szép nők. De a te ízlésedet ismerve pár rusnyát is meghívott. Azokról még képzelheted azt, hogy pasik. Boldoggá tehetne téged egy ilyen csúnya nő. Mindenkinek nyereséges az üzlet.
Core már százszor hallotta ezeket. Amióta Arni betette a lábát ide, ezt szajkózta. Most Core fülében csak a macska szavai csengtek, oda se bagózott fivére szavaira. Megilletődött, hogy kiállt érte Takeshi, és hogy valóban ezeket gondolja.
- Miért kell ezt mindunatlan eljátszani? - emelete színpadiasan az égnek a kezét Arni - anyánk megbánta, hogy megszült téged. Hogy nem fogod ezt fel? Ha még a családhoz akarsz tartozni, akkor hagyod az ilyen suhancokat - intett Takeshi felé - és az osztályodban nézelődsz. Anyánk belebetegszik, hogy ez lett belőled. El se meri mondani senkinek. Mikor elszöktél azzal a... azzal a fickóval, mi is volt a neve? Akkor is azt mondta, kórházban vagy. A lelkes rokonok meg indultak volna meglátogatni!
Közben Arni levetette magát az egyik fotelbe, jeléül annak, hogy ő bizony nem fog innét elmozdulni.
- Az is micsoda szégyen volt - mondta, s gonoszul mosolygott hozzá.
|
A kandúr most már nem tűnt annyira hevesnek, a szavak miket Arni kimondott, mélyen a belsőjét sértették fel. Túlságosan elbízta magát, amiket végülis az idegen férfi mondott, igenis passzoltak rá a hímringyón kívül, ő csak ide jött és felforgatott mindent, kihaználta Core kedvességét. Szégyellni kezdte magát, fülei teljesen a fejéhez simultak, de aztán felpattantak, s mikor a férfi oda lépett, hogy jobban szemügyre vegye, dühösen nézett rá, teljes büszkeséggel. Mikor már felé is akart nyúlni, betelt a pohár, fújtatott, s ha amaz nem hagyta abba, hát válaszul karmaival végig szántott a kézfején.
- A homoszexualitás teljesen normális dolog! Miért piszkálod őt? Mi a fene bajod van neked? Attól mert a testvére vagy, még nem a tulajdonod! - sziszegte szinte. Tenni akart valamit a szőkeségért, hisz ő már anyit tett érte. - Nem lakom itt, csak vendégségbe jöttem, ha épp tudni akarod.
|
Az idegen kissé meghökkent a macska hevességén, eleresztette, de továbbra is bámulta.
- Egyre inkább elfajzik az ízlésed - mondta. - Ennél fiatalabb hímringyót nem találtál?
Az ő hangja opálosabb volt, kevésbé vitális, mint Coré. Az arcán is volt egy ilyen tompaság, még a bőrszíne is fakóbban fénylett.
Core, ha a macska nem szalad hozzá magától, ő lép kettejük közé.
- Ő itt Takeshi. És nem a hímringyóm - közölte Corentin hűvösen pillantva fivére szemébe, majd a macskára tekintett - ez meg itt Arni. Az öcsém.
- Armoni Mercer - mondta a bemutatott, s felhúzta az orrát.
Fürkész pillantással méregette a kandúrt. Hiába bújt el, ő csak közelített felé.
- Tüzes példány. Ha rám hallgatsz, kinövöd végre ezt, és választasz végre egy normális lányt. Aki ember. És lány. A normalitás nem is feltétel - legyintett Ar, épp olyan mozdulattal, ahogyan Core szokott.
Közben Core a macskához fordult.
- Semmi gond. Csak nem akartam, hogy halld ezt.
Arni látványosan fintorgott.
- Mióta bújtatsz kóbor macskákat magadnál? És ezt honnan szerezted? A múltkor még nem volt itt.
Ismét Takeshi felé nyúlt, nem törődve az előbbi karletépős figyelmeztetésével.
|
- Tényleg? hmmm... sose gondoltam volna, hogy ez ennyire bonyolult.. sok mindent kell még megértenem azt hiszem... - tényleg így gondolta, s nem csak könyvekben, valóban tapasztalni akart, érzéseket, vágyakat, boldogságot... sok minden kavargott a fejében.
- Komolyan? Perverz vagy! - nyújtotta ki a nyelvét, de párosult hozzá némi pajkosság. Coret nem érezte fenyegetőnek, már nem, valami más volt, miint az első találkozásukkor.
- Jó lehet... én is szeretnék még megismerni másokat, szeretném ha kedvelnének... szerinted lehetséges, hogy kedvelnének? Mondjuk a amcskalényeid... talán...
- Ezaz! - ujjongot - Szeretnék megtanulni úszni, és... és focizni, és... fagyizni, meg talán görkorizni is. Szerinted leehtéges, hogy kipróbálhatom majd? - lelkendezett.
- Hééé... hé ne fogdoss, ha nem akarod, hogy letépjem a karod! - Takeshi megrázta a fejét és ismét támadó alakzatot vett fel. Nem tudta ki ez az ember, de nem kedvelte, hasonlítotott Corerra, de teljesen más szaga volt, a szőkére nézett , ettől kicsit megnyugodott és mellé szaladt. - Bocsánat... - lapult meg. - Nagyon hangos volt... már azt hittem, valaki bántani akar, ezért... ki akartam jönni megnézni... és hát... kijöttem. Mégis ki ő? Nagyon hasonlítotok, de mégse.
|
- Úgy van - helyeselt a férfi - tulajdonképpen. A szeretet sokrétegű. A legideálisabb eset, amikor az összes egyszerre jelen van, a test, az érzések, a intellektus összekapcsolódása, de már az is nagy csoda, ha kettő megvan. A legtöbben az egyikükkel megelégszenek. Nem is keresnek tovább. Pedig léteznie kell valakinek, akivel minden részünk harmonizál. Minden esetre... - tette hozzá kis szünet után - ha csak a testünk van szerelemben, az is több, mint a semmi. És az is szerelem a maga szintjén.
- El is képzeltelek - mondta csak azért is. Nem is leplezte már, arcára kiült a pajkos mosoly.
- Ez olyan különös dolog? Nem kell ám úgy meglepődni, engem szoktak kedvelni - nyugtatta meg a macskát nevetne - keveseket kedvelsz?
- Itt bármit lehet csinálni - s valóban olyan büszkén mutatott körbe az épületen, mintha valami csodaház lett volna, ami minden álmot valóra vált. - Nem fogsz unatkozni. Mindenképpen szakítok rád ídőt, ha dolgom is van.
A férfi és a testvére az előszobáig jutottak csak el. Már ott elkezdte mindkettő fújni a magáét.
- Gyere el, és akkor még jóvá teheted a hibádat - erősködött egy Corehoz megtévesztően hasonlító alak. Egy kicsikét alacsonyabb volt, az orra rövidebb, a haja világosab. A legfeltűnőbb a szeme volt. Az övé nem fénylett olyan élesen, élettel teli ravaszsággal, mint Corentiné. A ruhája is egyszerűbb volt, fakóbb árnyalatokkal.
- Nem megyek el. Utoljára mondom.
- El kell jönnöd! Ez nem választás dolga!
- Komolyan, Armoni, mintha a falhoz beszélnék! - rivallt Core a férfire.
Az épp vissza akart vágni, mikor észrevette a kandúrt. Arca rögtön megváltozott. Diadalmas érdeklődéssel meredt rá, mígnem Core is oda pillantott.
- Hát ez az új szerzeményed? Hányat rejtegetsz még itt közülük?
Odasietett Takeshihez, közelebbről is megvizsgálta, két keze közé fogta a fejét, mint valami vásári lónak.
- Dehát ez egészen fiatal!
|
- Nem tudom... azt hiszem ilyesmiről még nem olvastam. Szóval ez olyan dolog, mint a szerelem, csak nem az elme hanem a test között? - valóban érdekelte a dolog.
- Mégis mit kellett volna csinálnom? - fújta fel arcát. - Ne vágj már ilyen pajzán képet! Olyan, mintha épp elképzeltél volna pocéran... miközben azt csinálom. - teljesen bele is vörösödött.
- Tudom, hogy nem... talán azt jelenti, hogy kedvellek - mondta ki hangosan de csak amgának merte bevallani a végét. - meg egy kicsit féltékeny is voltam... anynira, hogy görcsbe rándult tőle a gyomrom...
- Nos... attól függ mit akarok csinálni, hogy mik a lehetőségeim... mit lehet itt csinálni? Közösen is elüthetjük az időt vagy sok dolgod van? - kérdezősködött.
Takeshi egy darabig meghúzódott a könyvtárban, megpróbált olvasni valamit, de a hangok, a veszekedés minduntalan megszakították a koncentrációját. Felkelt hát, az ajtóhoz ment, nagyot nyelt, s kilesett rajta. Halkan lopódzott végig a folyosón. Nem értette mi folyik itt, azt hitte Core talán bajban van.
|
- S ugyan ki tudná megfogni, mi a szerelem? Az én testem meg az övé szeretik egymást... az nem elég? - kérdezte. Ha már elkezdte a macska, akkor Core nem fél folytatni.
- Micsoda pazarlás - jegyezte meg félhangosan. Sandán végigmérte a kandúrt. Látta maga előtt, ahogy magának csinálja. Jólesően megborzongott tőle. - Azért egyedül nem az igazi. Minden érdekesebb, ha van egy másik személy is veled.
Belegondolt, hogy ennek a macskának talán felvilágosítást sem tarthattak rendesen, hisz korán elkerült a nevelői mellől, és ha azok beszéltek is ilyesmiről kicsi korában, mégis csak nők voltak, és máshogy álltak ezekhez.
- Nem lehet mindent a magányra fogni - felelte.
- Igen. De most nem kell a túlélésért küzdened. Itt a lehetőség, hogy úgy élj, mint a kiváltságosok. Mihez kezdesz most az időddel, az energiáddal? Miket szeretnél csinálni? - kérdezte - holnap mivel kezdenéd a napot?
Aztán a bejárathoz sietett. Percek teltek el, és nem tért vissza Takeshihez. Viszont beszűrődött a könyvtárba egy olyan zaj, mintha emberek veszkednének. Heves szópárbaj, pattogó mondatok, tüzes vita szikrái sisteregtek a falak között.
|
- Hát...nem is tudom... - gondolkdoott el. - úgy gonolom, hogy még ha nem is vagytok szerelemsek egymásba, a szex köztetek még lehet... szóval jó, meg tele érzésekkel... - vörösödött el teljesen majd megrázta a fejét. - Nem... nincs... de olvastam már hasonló történeteket... és néha csináltam magamnak... az végülis természetes folyamat... - motyogta, majd a férfi szemét kémlelte. - Nem tudom, kicsit tartok tőle, de egyébként érdekel... mármint, azért biztosan jó érzés lehet... - túlságosan is őszinte típus volt. - Nem tudom, furcsa érzés ez... még nem éreztem hasonlót... talán túl soakt voltam egyedül.
Végig Core mellett haladt. - Szeretnék kalandozni... de már meséltem neked az álmaimról... az életem nem szól másról csak a túlélésről.. a mindennapokról... szuper lenne ha egyszer bújkálás nélkül élhetnék... - végülis azért elgondolkodott a dolgokon - Igazad lehet, majd én is megpróbálok jobban figyelni! - mondta lelkesedéssel, már alig várta, hogy ismét a könyvtárban legyenek, de ekkor csengettek, össze húzta magát. - Oké... a könyvtárban leszek... - mondta avval be is ment, valamiért furcsa érzése volt, főleg Core reakcióját látva.
|
- Mi a különbség a kettő között? - csapott le a férfi. - miért mondod ezt? Neked még nem volt ilyesmiben részed? - kíváncsiskodott. - És érdekelne?
Ismét villant a szeme, ahogy a macskára nézett; huncutság és egy ragadozó figyelme vegyült el benne.
- És miért érzed ezt a gyomrodban, mit gondolsz? - tudakolta tovább.
Utána megint a hatalmas, hosszú folyosókon voltak.
- Egy ideig én is azt hittem, hogy a kaland a lényeg a könyvekben. De a kaland az életben a lényeg. Akkor elkezdtem figyelni a gondolatokra. De a gondolatokkal a filozófia foglalkozik. Az irodalom a szavakkal törődik. A versnek nem is kell, hogy kézzelfogható értelme legyen... mégis megindít bennünk valamit, eljut bennünk valahov, és testi változásokat is előidéz, örömet vagy könnyeket. És ezt csak a szavak teszik. Nem az elvont gondolat, nem is a cselekmény. Hanem a szavak szövedéke.
Éppen a terem elé értek, mikor felhangzott a csengő éles csilingelése. Core összeráncolta a homlokát. Volt egy sejtése, ki lehet.
- Várj meg itt - mondta.
|
- Nem mondtam, hogy ez érzéketlenség, csak rákérdeztem, hogy érzések nélkül fekszetek-e le egymással... - a kandúrka elgondolkodott. - Hát azt hiszem igazad lehet, talán csak én vagyok túlságosan kölyök még az ilyen dolgokhoz.. - Nem tudom... miért érdekel, csak nyugtalanít valamiért. Tudom, hogy semmi közöm hozzá, mégis... furcsa érzés van tőle a gyomromban. - elgondolkodott a szavakon, amiket hallot, de nem teljesen tudta őket értelmezni.
Core a fejére tette a kezét, egy kicsit megnyugodott tőle, jó érzés volt valakihez hozzá bújni, átölelni, beszélgetni vele... s most oly távolinak tűnt az a 8 év magány... végül a férfi elhúzódott tőle, pedig szeretett volna kicsit még így maradni, végül csak megrázta a fejét, össze kapta magát és utána szaladt, úgy tűnt mintha nagy kő esett volna le a szívéről, ismét képes volt úyg beszélni veel, mint mikor először találkoztak.
- A könyv nagyon szép volt, tudom hogy csak tündérmese, de jó volt olvasni. - lelkendezett. - egy kicsit színesebb volt,mint az eddig olvasott könyveim, na meg egész kalandos... gyerekesen kalandos.. vagy nem is tudom, de tényleg nagyon tetszett. Most szeretnék elolvasni olyasmit is amit te ajánlasz, kíváncsi vagyok milyen az ízlésed!
|
- Radikalizálsz. Nem érzéketlenségről van szó. Neki egyszerűen nem szempont a kizárólagosság.
Olyan természetességgel beszélt erről, mintha az időjárást vitatták volna meg.
- Tulajdonképpen érthető, hogy fiatal és szép emberek így gondolkodnak. Drága az idejük és múlékony, nem pazarolják egyvalakire. Ki kell használniuk az életüket, az utolsó cseppig. Akinek van rá lehetősége, miért ne tenné?
Egész türelmesen válaszolt a macska kérdéseire.
- Ezekben a körökben nem szokás otthon unatkozni. Elképzelhetetlen, hogy valaki a kanapéján ülve várja a csodát. Inkább nekiindulnak éjjelente, mikor hívják őket a neonfények.
Próbálta kitalálni, mi állhat a kérdések mögött, aztán úgy döntött, inkább nem bocsátkozik feltételezésekbe, és nyíltan megkérdezte a macskát.
- Miért érdekel úgy?
Komolyan vette Takeshit, a kérdéseit, a válaszait. Ahogy az olvasásról és a világról beszélt, szintén komolyan nézett rá, mintha egy asztalnál ültek volna, egy megbeszélésen, ahol csupa fontos ember vesz részt.
- Biztos így tűnik neked, viszont mégis többet tudsz az életről, mint a legtöbben. Ismered a saját erősségeidet, gyengéidet, és kiismerted másokét is ahhoz, hogy életben maradj. Mások csak álmodnak erről a tudásról.
Furcsa érzés suhant át rajta, ahogy a macska arról beszélt, hogy mindig csak bántották. Másokra képes volt minden részvét nélkül tekinteni, és nem mozgatták meg az ilyen történetek, de Takeshi ezeket testközelbe hozta, és nem lehetett csak úgy elsétálni mellettük.
- Olvasni...- lehelte.
Valami csipkelődő mondatot tervezett mondani, amivel elveszi ennek az egésznek a súlyosságát, és elhessegeti saját megindultságát is, de akkor a macska átölelte, s ettől elállt a szava. A kezét a macska fejére tette, tenyere a finom, rezgő fincseket érte. De ez is csak egy pillanat műve volt.
- Maradhatsz. A télre. Menjünk - mondta aztán, átvette a kandúrtól a könyvet, s a könyvtár felé vette az irányt.
|
- Szórakozásból? Szóval akkor ti csak lefekszetek egymással mindenféle érzelem nélkül? - érdeklődött. - Ő az a típus, aki több szeretőt tart egyszerre? - valamiért feltétlen tudni akart mindent, szíve a torkában dobogott, nem volt szerelmes Coreba, s ezt ő maga is tudta, mégis valamiért fájt... nem értette... mégis miért vonja felelősségre? Miért akar ennyi mindent tudni? Az biztos, hogy zavarta annak a furcsa alaknak a felbukkanása. - Ó... igen... de mindenről csak olvasok, tapasztalni szinte semmit sem tapasztaltam meg a világból. Az emberek mindig csak bántottak, vagy kihasználtak, te vagy az első aki kicsit is kedves volt hozzám... és talán... még megbánom ezt... - Amikor a férfi felé fordult, mélyen a szemébe nézett. Látni akarta újra azt, amit akkor láthatott csak, mikor felolvasott neki. - Úgy... úgy döntöttem maradok... egy darabig. - kivörösödött az arca - Csak a télre... nehéz így olvasni. Szóval itt maradok, örülhetsz... és... szeretném.ha felolvasnál nekem újra, mert az káprázatos volt. - nyelt egyet, majd hirtelen megindult és átölelte a srác derekát, minden csak pár pillanat alatt történt, füleit hátra csapta, fejéhez simultak, Core érezhette, hogy a kandúr minden ízében remeg. Nem kis bátorságot kellett gyűjtenie a kandúrkának hogy képes legyen kimondani, s megtenni amit akart. Persze ettől még a férfi határozhatott másképp itt tartózkodását illetően, de úgy gondolta, így legalább egyértelmű választ kap.
|
- Aki bizalommal tekint rád, fontosabb kell, hogy legyen, mint akinek a szórakozása vagy - felelte, de nem akarta túlkomolykodni a dolgot, igyekezett úgy beszélni, mintha ennek semmi jelentősége nem lenne. Ám a macska megállt, és nem lehetett meg nem történtté tenni a jelentetet.
Megrebbent a szeme, ahogy a fiú nekiszegezte az első két kérdést. Ha hagyja, kibújt volna a válasz alól, de a macska tovább kérdezősködött. Az a finom vallomás meghatotta. Elhatározta, hogy ő is ugyanilyen egyenes lesz a macskával.
- Csak néha beugrik - felelte. - valószínűleg beugrik máshová is, és az ellen sem lehet tenni semmit.
A macska kijelentésére közelebb lépett.
- Tényleg nem kéne, úgy is túl okos vagy. Miből feltételezted rögtön, hogy bármi komolyabb közöm van ahhoz a férfihez? Ezerféle más viszonyrendszer létezik ezen kívül. - majd hátrált egy lépést, s meg iss fordult, mint aki máris folytatná az utat - nem kérdés, megrontottak a könyvek. Válasszunk egy olyat, amelyik nem ilyen gondolatokat ültet el abban az ártatlan cicakobakodban. Hogy tetszett ez? Még el se mesélted... - fordult ismét teljes testével Takeshi felé - miért mennél el... emiatt? Ezért miért? - kérdezte halkan, komolyan.
|
[122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
