|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.11. 18:21 - |
Itt tölti mindennapjait Garley, bár többnyire csak pihenni jár haza, s a ház a nap nagy részében üresen áll. |
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Miután elcsendesedett a ház, a félvér felkelt és a macskához kúszott, nem tetszett neki a testhelyzet amiben elaludt, de látta, hogy álma mély lehet, mivel megpróbálta keltegetni és nem reagált. Kibogozta hát a cicust és fekvő helyzetbe igazította. A csontoknak, a csigolyáknak, a gerincnek... mindennek jobb volt így, és Souta azt akarta, hogy a macska reggelre kipihenten ébredjen.
Ezek után vissza mászott a helyére és hamar elaludt. Reggel már hajnalban talpon volt, nem vetette meg a kinti alvást, de nem tagadta, hogy a matrac sokkal inkább kedvére való volt.
Ébresztgetni kezdte a macskafiút, korán reggel kezdeni akarta az edzést, még napfelkelte előtt. - - Fereen... ébredj... hahóóóóó... - próbálta felverni álmából, ha nem sikerült, akkor kicsit durvább eszközökhöz kellet folyamodnia.
|
Megdörzsölte a szemét, fáradt volt már, hiszen egy eléggé hosszú is eseménydús napot tudhat a magáénak. Viszont szeretett volna beszélgetni Garleyval, még ha csak annyit is, hogy a mai napot megbeszélik. Valamiért neki szüksége volt erre, de eddig nem mert megszólalni. Főleg az után, hogy úgy felmérgesítette reggel, mikor számon kérte konkrétan. Megérdemelte a pofont. Visszagondolva még mindig sajgott neki a helye... A seb is ott van a szája szélén még.
Lesütötte a szemét, mikor arról beszélt a férfi, hogy óvatosabbnak kellett volna lennie. Nem gondolt bele, hogy ez is történhet, csak a csekély ösztöneire hagyatkozott, de az is eléggé rossz útra vitte. Jól esett neki, hogy azért mégse hagyta volna ott a kutyáknak, hiszen bármennyire is macska volt, egy csapatnyi kutya ellen esélye sem lett volna. Pár pillanat alatt szétkapták volna, ha nincs ott az a fa.
- Oké - fordult meg sebtében, majd annak ellenére, hogy a matrac nagy volt, ő a ketrecben töltött évek alatt túlságosan hozzá volt szokva, hogy egy sarokban húzza meg magát, így már máshogy képtelen volt elaludni. A matrac sarkában húzta meg magát, de még mielőtt elaludt volna, elköszönt a férfitől.
- Jó éjt... - motyogta, majd lehunyta a szemét és néhány perc múlva olyan mélyen aludt, hogy ha nem lenne macska füle és farka, akkor senki nem mondaná meg, hogy egy macska ilyen mélyen képes aludni. Nem aludt éberen, a boltban soha nem volt szüksége arra, hogy figyeljen, így ez is teljesen eltompult nála, ahogy minden más.
 |
- Tudom - felelte, s hangjában most valamiféle belátás csendült. Mint aki megértett egy leckét.
Letört egy kockát a fél tábla csokiból és bekapta. Hagyta, hogy az íz elárassza a száját. Magától sosem jutott eszébe édességet enni.
- Mindig egyedül dolgoztam... nem szoktam hozzá, hogy odafigyeljek másra.
Nem magyarázatként mondta, hanem egyszerű tényközlésként. Még mindig nehezen találta a szavakat, egészen megilletődött attól, amit Fereen tett. Megbocsátott neki még azelőtt, hogy Garley bocsánatot kért volna. Efelett nem lehetett, nem tudott csak úgy átsiklani.
- Nyilván nem hagyom ott az egy szem macskámat a kutyáknak - mormogta a férfi. Még belegondolni sem akart ennek lehetőségébe.
Letört még egy darab csokit, azt is elfogyasztotta, közben a pihegő vendégükre pillantott.
- Főleg úgy - folytatta - hogy nekem akartál bizonyítani vele. Tudom, és értékelem. De azért ez nem éri meg, hogy szétszedjenek a dögök. Úgyhogy csak... óvatosan.
Nem akarta tovább rombolni az imidzsét, amit eddig olyan fenyegetőre építgetett fel, ezért jobbnak látta, ha most inkább befejezi a napot.
- Tényleg ideje aludni.
Mondta még, s a szobája felé vette az irányt. Az ágyában még a rejtélyes fekete félvéren gondolkodott.
|
- Igen... nagyon nagyon harapósak, de ha túléled a velük való találkozást... tudod hogy megerősödtél... - hallgatta amit a férfi a szemkötőjéről modnott, valóban így is úgy is fura alaknak tűnt, de ezt nem akarta firtatni. Arra gondolt, hogy majdnem a fekete kandúr i az ő sorsára jutott, egyébként már ugrásra kész volt, mikor garley megjelent, de örült neki.. kapocs lehetett ez kettejük között msotantól, s az is, hogy ő felbukkant.
A félvér végig hallgatta a pusmogást, örült, hogy kedztek megnyílni egymásnak, így sokkal de sokkal könyebb dolga lesz Fereennel, ha kiegyensúlyozattabbá válik, könyebben taníthatja és jó macskát faraghat belőle. Meg voltak hozzá a képességei, csak még ő maga sem ismerte azokat. Persze Souta szeme már messzebb látott, tudta, hogy előttük áll jópár kemény nap, mert az alapoktól kell építkeznie akár egy kölyökmacskánál.
 |
| Furcsán érezte magát, félt Garleytól, de most mégis odament hozzá, hogy odaadja neki a csokit. Nem tudta, hogy miért tette meg, pusztán szerette volna, hogy ha újra kezdik ezt az egészet. Tisztában volt azzal, hogy már semmi nem lesz ugyan olyan, mint előtte, de azért egy próbát megért. Figyelte a férfi reakcióját, de nem igazán tudott róla leolvasni semmit se. Nyelt egyet mikor végül elfogadta a csokit és még meg is köszönte. Nem számított rá, de amit ez után mondott, arra végképp. Bocsánatot kért… Tőle, a semmi jogokkal nem rendelkező nyeszlett, girhes macskától, aki saját hibájából kapta meg a büntetéseit. Mégis Garley lesütötte a szemét és bocsánatot kért Fereentől. A cica nem haragudott rá, sose érzett senki iránt haragot. Talán egy pillanatra gyűlölte a férfit, mikor azt tette vele, de már az is elmúlt. Megcsóválta a farkát, érdeklődve nézett a férfira, majd picit közelebb ment hozzá.
-- Te magad mondtad, hogy ha nem csinálok butaságot, akkor nem ér sérelem… Tudom, hogy rosszat csináltam akkor ott a házban és most is tiszteletlen voltam délelőtt - csapta le a fülét kicsit,majd folytatta.
-- Én csak… Szeretnélek megérteni, hogy jól tudjalak szolgálni. Mindig azt teszem, amit kérsz… Odafigyelek mindenre mostantól, és… Bármit megteszek, amit mondasz - mondta halkan, majd Garleyra nézett magenta színű szemével, ami most nem volt fátyolos, volt benne egy kis élet. Testtartása nem mutatta, hogy félne, vagy kényszerből mondaná azt, amit. Most nem betanult szöveget mondott, hanem azt, amit érzett.
- És köszönöm, hogy nem hagytál a fán a kutyáknak,de tényleg. Ha nem jössz, lehet, hogy... Szétszednek - hajtotta le a fejét a gondolatra, majd egész testét kirázta a hideg. |
- Hát ez ilyen - tudta le ennyivel a történetet.
A bókra szemfedőjéhez nyúlt.
- Van haszna neki. Nem kötekednek. Ránézésre gyilkosnak könyvelnek el - közölte semleges hangon, s vállat rándított. - Lehet enélkül is így lenne.
- Azok tudnak harapni, a fene a pofájukat - felelte, s bólintott. Elkönyvelte, hogy a kölyök örökölhetett mindenféle perverziót az apjától, ilyen ez a sebmutogatás is.
A házba sajátságos atmoszféra költözött. Garley nem érzett még ilyet. Mikor Fereen elfordult, nem gondolt semmire. S aztán ott volt előtte, a kezét nyújtotta felé a csokival. Sosem tapasztalt még ilyet. Mindenféle érzések rohamozták meg.
Kis főhajtással elfogadta a csokit, s a macska szemébe nézett. Mekkora gesztus egy ilyen kicsi csokoládé. És ő most megkapta... megkapta a kegyet, amit még senkitől.
~Ez lenne az irgalom... egy darab csokoládé ~ gondolta meghatottan, s megnézte magának a csokoládé szeletkét. Még sosem kóstolt irgalmat.
- Köszönöm - lehelte maga elé, majd lesütötte a szemét. A hangja rekedt volt és csendes, mikor megszólalt.
- És bocsánatot kérek... mindenért. Igazán. Igazán...
|
- Mindenkinek megvan a maga sötét sztorija nem igaz? Ez nála sincs másképp. - rántott vállat. - De még én se tudok mindent, pedig sok mindent elmesélt. - hallgatta tovább Garley elbeszélését. Egészen szerethetőnek és sajnálatra méltónak találta. A szerelem csapdája... a macska még nem érzett hasonlót, de örült is neki. - Szerintem... hősies sztori, egy csúfondáros véggel... de szerintem menőn áll a szemfedő. Engem megtépett pár vadkutya... akkoriban még nem tudtam rendesen használni a képességemet... szóval a testem még mindig őrzi a nyomokat. Szóval te is kíváncsi vagy az enyémekre? -érdeklődött.
- Igen, Garley a neved... - mondta még mielőtt elaludt. Elég éberen aludt, így mikor beszéltek, meg megrebbent a füle, még álmában sem volt védtelen, de kicsit fel is ébredt a hagokra, mégse akarta elárulni, tettette hát tovább az alvást. Elmosolyodott, ahogy Fereen megkínálta a férfit a csokival, remélte, hogy jobban kijönnek majd míg itt van. Nem tervzett igazából sokat maradni. De végülis... nem sietett sehova. Nem várta senki se.
|
| Fereen nem emlékezett arra, hogy Garley elmondta-e neki azt, hogy hogyan vesztette el a szemét. Rémlett valami neki, hogy volt ilyenről szó, de a történet többi részére nem emlékezett. Valószínűleg azért, mert nem kérdezett rá és így gazdája nem tartotta fontosnak elmondani neki. Aztán kezdett világos lenni neki az, hogy Garley se túl gonosz, hiszen megpróbált megvédeni egy nőt, őt is megvédte a kutyáktól. Ezen gondolkodva ment vissza a házba, majd nézte, ahogy a félvér elfekszik a helyén és el is alszik. Fereen is a saját matracán ült, de még nem volt fáradt. Vagyis csak egy kicsit. Mikor Garley hozzá szólt, először fülét, majd fejét is a férfi felé fordította.
-- Tudom… De még nem vagyok álmos - mondta halkan, bár ha ez egy parancs volt, hogy aludjon, akkor most megint megszegte.
-- Vagyis… - kezdett bele, majd óvatosan felállt, de úgy, hogy elfordult gazdája szeme elől, így csak a hátát nézte egy kis ideig. Aztán mikor visszafordult, gazdája elé lépett és felé nyújtotta annak a csokinak a felét, amit Shoutától kapott. Nem azért, mert muszáj volt, hanem, mert szerette volna megosztani vele. Picit várakozón nézett rá, félt a férfitől, de aztán lelapította a fülét, és elpillantott, mert lehet, hogy megint butaságot csinál.
-- Ezt neked adom. Utána megyek aludni - nézett a szemébe félve, majd egy picit elmosolyodott. Ő egyáltalán nem gondolt a délelőtt vett tüzijátékra, vagy ha néha igen, akkor úgy érezte, hogy Garley a történtek után már nem fogja kivinni őt, hogy meggyújtsák őket. Így is örült, hogy nem kapott ki amiatt, hogy kiment egyedül a házból. |
- Nyolc? Ez elég... undorítóan hangzik.
Látott már egyet s mást, s félt találgatni, miért kezdte ezt Shan olyan korán.
- Jó füled van - kocogtatta meg saját fülét - majd megmutatom. Furcsa ízlésed van neked meg az apádnak - mondta - nem egy nagy sztori különben. Volt nő is a dologban - s legyintő kézmozdulatával jelezte, hogy ebből jó nem sülhet ki.
- Meg akartam védeni... szépséges lány volt. Telt, szőke, nevetős. Az egyetlen élőlény, akit ezen a világon szerettem. A kocsmából hazafele menet támadtak rá, vele voltam akkor is... akkor már két hete volt, hogy megkértem a kezét. Igent mondott. Tavasz volt, minden úgy virágzott körülöttünk, mint egy giccses filmben. De ettől ő még fénylőbbnek tűnt a sötétben... azért az estéért a szememmel fizettem, neki nem lett baja. Később elhagyott, mondván, hogy nem bírna egy félszemű pasassal lenni.
Kezét a szemkötésre tette.
- Mondtam, hogy idióta sztori - zárta le a történetet.
- Miért, neked milyen sérüléseid vannak? - kérdezett inkább vissza, felejtsék el az előbbi mesét minél előbb.
- Souta - ismételte a félvér nevét. - Ha mindent hallottál, az én nevemet már tudod.
Furcsa érzés járta át, mikor Fereen megjegyezte, hogy jobb, mint egy ketrec. Ez a ház valakinek az életet jelenti. És egészében rajta múlik, hogy ez az élet milyen irányba indul. Nézte, ahogy a félvér leheveredik és elalszik. Nyugtatólag hatott rá békés szuszogása.
- Kinézem belőle, hogy tényleg kíméletlen kiképzést tart holnap - szólt halkan Fereenhez - neked is aludnod kéne, hogy bírd.
Nem ment még fel. Olyan furcsa volt neki a félvér feltűnése, hogy úgysem tudott volna aludni. A tüzijáték járt a fejében. Estére ígérte.
|
- Persze, hogy bejön neked, vérbeli profi... 8 éves kora óta van edzésben. - nyújtóztatta meg a izmait.
- A te gyerekkorod se volt túl fényes... ne haragudj de azt is hallottam. Megértem, hogy ilyenné váltál. Valamit viszont szeretnék megkérdezni... hogyan sérült meg a szemed? - érdeklődött és közelebb araszolt Garleyhoz. - Láttam már életem során pár sérülést, de szemsérülést még nem... egyszer majd megmutatod, hogy milyen? Fifti fifti alapon te is láthatod maj az enyémeket. - próbált üzletelni.
-A nevem Souta... Souta Tomkin - Mutatkozott be rendesen, sőt még meg is hajolt egy kicsit. - Azt majd meglátod holnap, most inkább menjünk aludni, én is elkedztem fáradni... - próbálta csilapítani a macska kíváncsiságát. - Fog ez menni, de mindig emlékeztetned kell rá magahd, hogy egyenes háttal járj!
- Nem leszünk útban. - mondta a félvér, meglepődött azon, hogy még matracot is kapott. - Köszönöm.- habár neki a szabad ég latt alvással sem volt semmi baja.
- Nekem bárhol megfelel... - feküdt le a szivacsra és szinte azonnal el is aludt, túl sok energiát használt fel. Így egy kicsit magára hagyta Garleyt és Fereent, halkan szuszogott.
|
Egészen jó lett a kedve, ami rég volt. Mindig kedvetlen volt és szomorú, de most nem. Aztán mikor félvér befejezte a mesélést Shanről és felé fordult, nyelt egyet.
- Oké... - egyenesedett ki, de eddig mindig görnyedten járt, a ketrecben is össze kellett puporodnia, idekint pedig pusztán a félelem miatt nem húzta ki magát. Most viszont, ahogy egyenesbe állította őt a félvér, megpróbált úgy maradni. Nehezére esett.
- Köszönöm - halkult el a hangja, majd amint odaadta neki a csokit, felismerte, hogy ez volt a zsebébe. Azt is felismerte, ahogy a fejéhez ért így már biztos volt abban, hogy ő járt nála az éjszaka. Ettől kicsit megörült.
- Nem, én... örülnék neki, hogy ha bent lenne a házban - mondta kissé zavartan. Nem hitte, hogy kikéri a véleményét, vagy hogy mi zavarja őt, így aztán nem csoda, hogy meglepődött.
- Izé... Mit fogunk csinálni holnap? - kérdezte halkan, majd ásított egyet. Mivel eléggé kimerítette a testét a sok futás, a kutyák meg még pluszba rátettek egy lapáttal, így nem csoda, hogy fáradt volt. A csokit eltette inkább, nem volt annyira éhes, legalábbis nem érezte annak magát.
- Szerintem jobb, mint egy ketrec - jegyezte meg halkan, mikor Garley arról beszélt, hogy nem egy öt csillagos lakosztály. Fereen még a matracnak is örült, főleg most, hogy a félvér is itt lesz vele. Teljesen megváltozott, látszott rajta, hogyörül a helyzetnek egyelőre.
|
- Nekem bejön, hogy ilyen, de ha a kölyke lennék, ki nem állhatnám - állapította meg. Eddig ebbe bele se gondolt. - talán meglátogatom - mormolta. Nevetségesnek tartotta, hogy visszajárjon, de sejtette, hogy úgyis így lesz.
Nézte, ahogy utasítgatja a félvér a macskáját. Úgy tűnt, ez már a sorsa, egyszer Shan, egyszer ez a kandúr ugráltatja, szegénynek meg mindenkinek meg kell felelnie. Nem szólt közbe, figyelte a fekete macska módszerét.
A kérdésre rebbent fel.
- Aludhatsz a házban, azzal az egy feltétellel, hogy nem akarok tudni róla, hogy léteztek. Amíg engem nem zavartok, elfoglalhatjátok magatokat. Szóval legyen kuss, és ne gyújtsátok fel a házat.
Fereen szavaira ismét bólintott. Már rég letett arról, hogy egy fabatkát is viszontlásson abból a pénzből.
- Téged sem zavar, ha bent alszik, ugye? - kérdezte Fereentől, majd a félvér felé fordult - mit is mondtál, hogy hívnak?
Ha mindenki rendben volt, visszaindult a házhoz, és kerített a félvérnek egy matracot.
- Nem egy ötcsillagos lakosztály, de jobb, mint a szabad ég alatt - mondta.
|
- Régen még csak nem i tudtam róla, hogy az apám, ez csak később derült ki, szóval.. annyira nem rökönyített meg, mikor már nagyobbacska voltam. - rántott válalt. - Ő csak ilyen, semmivel sem undorítóbb mit bárki aki önmaga. Nehéz időzakai voltak, épp ezért... azt szeretném ha most rendben lenne, nem hiányzok az életéből már, talán néha emleget de szép lassan eltűnök majd. - gondolkdodott el. - köszönöm, de tényleg nem kívánok élni a tanácsoddal, most van akit szerethet, renben lesz vele.... ha jól gondolom később még te is meg akarod látogatni. - avval rátért a tárgyra.
- Hát persze, hogy vuissza hozod... mától én leszek a mestered szóval jól figyelj... húzd ki magad, ne görnyedj össze... - próbálta igazgatni. - Ha begörnyedsz roszabb az egyensúlyod is, ráadásul megmutatod, hogy menynire kisebbrendű vagy... nos ha lebuksz és valaki ezt meglátja... egyből lepuffant.... vagy roszabb dolgokat csinál, Tényleg mázlid volt, hogy hasonlítasz rám.. - paskolta meg a fejét. - Most aludnod kellene, kifáradt a tested és éhes is lehetsz. - tolt oda neiegy ugyanolyan csokoládét, mint a múltkor. - Holnap reggel kezdjük a többit, készülj mert nem leszek kíméletes... - mondta nagy komolysággal. - Kint aludjak, vagy a házadban? - nézett Garley felé, hisz mégis ő volt a ház ura ő meg telejsen jól megvolt máshol is éjszaka, csak tudni akarta.
|
Nem nagyon volt tisztában ezzel a jogokkal, hiszen neki aztán semmi joga nem volt, örülhetett, hogy eddig életben maradt, így hát nem szólt bele ebbe az egészba, csendben figyelt. Aztán a történetet, amit a félvér mesélt, csak végighallgatta. Viszont ez után fel se ocsúdott azon, már meg is lökték őt, és valóban, hogy ha nem kapja őt el a félvér, akkor a gazdája orra előtt bukok orra, az pedig nem csak kínos lett volna, de szánalmas is.
Nem tudott beleszólni, Garley szava a döntő, hogy ő mint fog mondani erre. Viszont azon nem kicsit lepődött meg, hogy nem hajtotta el a félvért, hanem azt mondta, hogy maradhat, pusztán azért, mert nem akarja, hogy Fereen megkattanjon. Le se tagadhatta volna, hogy örült annak, hogy így alakultak a dolgok, kicsit megnyugvást lelhet egy időre, hogy nem lesz egyedül. Már ha a félvér marad, ha nem, akkor szomorú lesz, de meg is érti, hogy miért nem marad. Bár már annak is örülne, hogy ha segítene neki, hogy jobban hasznára válhasson a férfinak.
- Jó lenne, én örülnék neki - vallotta be most egy picit őszintén, mert bár mindig őszinte volt, de azért adódott problémája. Főleg, ha a felszakadt száját nézzük, meg a reggeli pofon helyét.
- Az üzletben olyanokat mondott a boltvezető, ami távolról se volt igaz... - csapta le a fülét.
- De... De ha megtanítja ezeket, akkor biztos, hogy visszahozom a pénzt, amt rám költöttél. Ígérem - bizonygatta megint ezt az egy dolgot Fereen, mert nagyon akarta, hogy sikerüljön legalább az árát visszahoznia. Bár Garley úgy lekiabálta múltkor, hogy természetesen elbizonytalanodott.
|
- Aranyhalak is emberi jogokat kapnak lassan. - morogta a férfi tettetett megbántottsággal, noha egész életében macskalény szimpatizáns volt. Bár Fereen mellett épp ez nem derült ki. Azért a szíve mélyén örült, hogy elkezdődött valami, még ha csak apró lépésekben is.
- Az. Vén kéjenc. Hogy bírod apád duhajkodását végignézni? Szerintem undorító. Mármint egy részeg, kéjelgő apa, gyerek szemszögből.
Fereen szavaira bólintott. Nem volt tilos beszélnie másokkal, sok kivetnivalót nem látott ebben.
Figyelte a bemutatót is. A kandúr minden eszközt bevetett.
- Nem kértél tanácsot - mondta Garley - de azért mégis itt egy. Jobban tennéd, ha inkább apád mellett lennél, amíg nem issza halálra magát, vagy nem szed össsze valami végzetes nemibetegséget. Az étvágyát elnézve nagyon közelít felé. De ha maradni akarsz, felőlem maradhatsz. Én megkattannék, ha nem volna társaságom. Neki sem kívánom, hogy megkattanjon egyedül - pillantott Fereenre - és egy kiegyensúlyozott macskának több hasznát veszem.
Megigazította a szemén a kötést.
- Meg egy csomó pénzt kiadtam érte! Meg kell, hogy térüljön! - hangoztatta bőszen, nehogy más indokot lássanak az engedékenység mögött.
|
- Ez mindig is így volt, én a helyedben nem kérkednék a hiányos ismereteimmel... - sóhajtott. - Nem gondolom, a félvérek pont azért állnak közelebb, mert emberi vérrel keveredtek. Volt, aki kötődni kezdett a félvér gyermekéhez így jogokat adott neki, Kei városba is lakik egy miliárdos macska akire az apja vagyonokat hagyott, neki is emberi jogai vannak. - magyarázta.
- Úgy tudja, hogy halott vagyok, nemrég tértem csak vissza a városba. Úgy hallottam, hogy sokáig ivott, most úgy láttam végre túl van ezen... olyan mint régen... egy vén kéjenc - vigyorgott, majd komolyabb témába csapott át.
- Segíteni akarok, igen... - fordult Fereen felé. - Olyan ő, mint én voltam kölyökkoromban, ahogy megláttam mennyire elveszett, megsajnáltam. Másfelől meg, épp nincs jobb dolgom. - rántott vállat immár a férfi felé válaszolva.
- Az izmai, a szaglása, a hallása és a szeme is elgyengült az évek során, sose engedték ki nem tökéletesíthette őket, nem kapta meg az esélyt. - Ne harargudj. - kicsit meglökte, és ha a macska nem figyelt könnyen megbillenhetett. Ha annyira, hogy elessen, el is kapta és nem hagyta, hogy a földön landoljon. - Az egyensúlya sem túl jó, a biztos halálba küldenéd. Láttam mennyire nem tudjátok kezelni egymást, pont ezért leszek tökéletes számotokra... egy középút...
|
Kicsit elszégyellte magát amiatt, hogy valóban szellemnek vélte a félvért, de mivel nem látta őt akkor, így azt hitte, hogy valóban az, bár még most is kételkedik abban, hogy nem szellem, mert amit mondott, az nem igazán függ össze azzal, amit eddig látott. Aztán jött azzal, hogy megtanítja neki azt, hogy hogyan legyen belőle igazi macska, hogyan használja a képességeit és hogyan lehetne a gazdája hasznára. Ennél jobban jelen pillanatban semmi másra nem vágyott. Azért is jött ki, hogy eleget tegyen Garley kérésének, de aztán minden balul sült el.
- Nem baj... Örültem, hogy nem voltam egyedül akkor - mondta halkan, majd mikor Garley rákérdezett arra, hogy mikor történt, akkor a félvérre nézett, majd óvatosan elmondta.
- Amikor Shannél voltunk... Én lent volna a nappaliban, aztán az udvaron találkoztunk, beszélgettünk - mondta el az igazat, hiszen így volt. Beszélt most már nyugodtabban, mégis csak kezdett feloldódni ebben a helyzetben is, bár tartott attól, hogy mi lesz, ha a félvér elmegy.
Igaza volt a férfinak abban viszont, hogy tudnia kellene, hogy mire jók a képessége, használnia kellene az ösztönét, de tíz év ketrecben töltött év után elég nehéz, főleg ha nem is mer megnyílni senki felé.
- Tényleg segíteni akarsz? - nézett a félvérre, hiszen eddigi tapasztalatai alapján nem tűnt gonosznak, bár már megjárta egyszer, de úgy érezte, hogy ő mégis más. Félig macska.
|
- Ez mikor és hogy történt? - faggatta tovább. Nem tudta elhinni, hogy egy ilyen lényeges történelmi esemény mellett csak úgy elsétált. - Ennyi erővel a macskákat is fel lehetne szabadítani. Épp olyanok, mint az emberek, egy kis plusszal megfűszerezve. A félvérek távolabb állnak az emberi léttől, mint a macskák, nem gondolod? - kérdezte rosszindulat nélkül, csak a vita kedvéért - hiszen ők tudnak olyasmiket, amiket sem a macskák, sem az emberek. Így ez utóbbi kettő egy közös kategóriába kerül.
- Én is azt hittem - mondta - de akkor miért olyan titok Shan előtt? Felzaklatná... persze, de miért jobb ha ebben a hitben él?
Megkapta mindkettejük személyiségelemzését. Kissé felvonta rá a szemöldökét. Amúgy nem látszott az arcán, mi játszódik le benne.
- Ezeket én is tudom - felelte egyszerűen. - Nem mondod komolyan, hogy majd a kedvem szerint fogod hasznosítani ezeket a tudományaidat? - kérdezte összefonva karjait. - Mi a jó neked ebben? Nem hiszek a nagy önzetlen emberszeretetben és jótéteményekben, gondolom már kitaláltad.
Az érvekre csak morgott.
- Ez ösztön. Ezeket tudnia kéne. Ezzel születnek a macskák. Egy embert sem kell megtanítani külön járni, meg beszélni. Ezt mindenki elsajátítja, természetes módon.
|
- Pedig valós dolog. Afelszabadított félvérek gyakolatilag emberek egy kis plusszal megfűszerezve. - kacsintott rá, ebből a szögből nagyon hasonlított Shanra.
- Mi már találkoztunk korábban a macskáddal. De akkor egy kicsit gonoszkodtam is vele, így szegény teljesen azt hitte, szellemet lát... szóval bocsi Fereen... - köszörülte meg a torkát. - Amint látod, félig macska félig pedig ember vagyok, mindkettőtökek segíthetek... te nem vagy olyan rossz ember Garley, csak nehezen mutatod ki az érzéseidet és félsz megnyílni, ő meg... görcsösen fél a fájdalomtól és attól, hogy újra lecsap rá a te személyedben, miközben azon van, hogy minél inkább megfeleljen neked és megbízzon benned. - tette msot csípőre a kezét. - Egyébknt meg tök hasznos vagyok... átmehetek a falakon, embereken... széfeken. - mosolygott a férfire. - Megtaníthatom a amcskádnak, hogy hogyan használja ki a képességeit, a füleit a farkát... az éles szemét... te nem vagy macska még félig sem, hogy is magyaráznád el neki ha nincs benne semmiféle taapsztalatod? - érvelt egyszerűen.
|
Figyelmét teljesen lekötötte az, amit a félvér mondott, főleg az, hogy az iratait akarta visszaszerezni, mert ő egy felszabadított félvér. Soha nem hallott még ilyesmiről, de ez valószínűleg a tudatlansága miatt van. Fereen csak meglapult, legalábbis próbált, nem ijedt meg attól, hogy az idegen rátette a kezét a vállára. Valahogy megnyugtatta, már nem volt görcsös se a beszélgetés alatt, csak figyelt, hogy mit mondanak egymásnak. Csodálta a félvért azért, mert így tudott beszélni egy olyan ijesztő férfival, mint a gazdája.
Közben a félvért nézte és igazából ha őszinte akart volna lenni magával, akkor igen is egy picit felé húzóckodott. Szerette volna, hogy ha jobb kapcsolatban lenne Garleyval, de sejtette, hogy a férfi egyáltalán nem fog kérni a tanácsadásból.
Félt, hogy lebukik, hogy ismeri a félvért, de testtartásából észre lehetett venni, hogy megbízik benne és mellette kicsit nyugodtabb. Bár ha Garley csúnyán nézett rá esetleg, akkor fel se emelte onnantól a fejét.
|
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
