|
Témaindító hozzászólás
|
2010.07.05. 21:51 - |
Dey Akira és kandúrja, Keithan lakik itt. A hátsó kertben csirkéknek van kialakítva egy udvar. Nem egy átlagos otthon, Dey sokat gondolkodott, hogy ezt vegye-e meg, de mivel árban ez felelt meg leginkább a pénztárcájának, ezért az évek során kényelmessé tette. Gyakran furcsa arcok fordulnak meg nála, ezért a hálószobáját kulcsra zárja. |
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
Kicsit tartott tőle, hogy Konto megtagadja a kérését, mert akkor kénytelen lett volna vele erőszakosabb lenni. Azon gondolkodik, míg a kandúr távol van, mit csináljon. Nem olyan nagy bűn, amit tett, amiért igazából meg kellene büntetnie, de ha nem teszi meg, elveszítheti a kölyök tiszteletét, elkanászodhat és nagyobb értékeket is elkezdhet ellopni tőle, arról nem beszélve, hogy nem fogja komolyan venni, nem dolgozik tovább rendes, vagy akár meg is szökik tőle, ami miatt elsősorban ő fog szorulni. Mikor megérkezik elé a macskafiú, szigorú tekintettel kinyújtja a kezét a lapokért. Látni akarja az alkotásait.
|
*A fiú értetlenül és félve a következményektől bólintott rá és sietett fel alkotásaiért. Hosszú ideig tartózkodott a szobájában, hogy minden alkotást összeszedjen. Mikor lejött, kezében nagy adag papírt tartott. A több mint 30 lap szét szét csúszott, így azt igazgatta, mikor visszaért.* - Itt vannak. *állt meg Dey előtt, magához szorítva a lapokat, melyeket félt megmutatni a gazdájának.*
|
Dey komolyan veszi ezeket. Feláll az asztaltól és odalépdel Kontohoz. - Szeretném látni azokat, amiket készítettél. - jelenti ki magabiztosan. Nem tűnik haragosnak, nincsenek villanások a szemeiben, nem feszülnek arcvonásai, nem látszik rajta, hogy mérges vagy ideges lenne. Egyszerűen csak komolyan veszi a kérdést. Nem is szól most többet, csak várja. Az jut eszébe, hogy ezek által megfoghatja Kontot. A lopásért megbüntethetné, vagy váltságdíjat kérhetne érte. Nem dühös igazán, noha nem állnak anyagilag annyira jól, inkább érdekli a férfit a macskafiú magánélete, a világa, a lelke, a gondolatai. Minden, amit eddig elzárt tőle. Szeretné valahogy összetörni azt a páncélt, amit beleneveltek, hogyan tartsa, miként javítsa, s hogy erősítse áthatolhatatlanná. Holott Dey nem vágyik másra, csak arra, hogy kiüsse Konto kezéből. Mert ez a kis macskakölyök kitartó és erős. Mert még neki is jobb élete van, mint a férfinek. Megkeseríthetné az életét, de mire menne vele? Nem akarja megtenni. Ő csak ilyen passzív módon akar győzni.
|
*Konto tétovázott, majd folytatta.* - Én... bár nem nagy érték mégis... én.... papírt és ceruzát.... veszek el a szobájából.... és további rajzeszközöket.... és.... *ennél a pontnál nagyot nyelt* - Legutóbb... mikor vásároltam... én.... hazudtam, mert kevesebbet fizettem mint mondtam... A maradék pénzt eltettem és festéket vettem belőle... *fejezte be így a vallomást. Ugyan nem volt nagy értéke a dolgoknak, mégis megtette és most jobbnak látta elmondani.*
|
- Kelés után fél órán belül a legegészségesebb reggelizni. - jegyzi meg, mikor Konto visszautasítja a reggelitársaságát. Egyszerűen nem bírja elhinni, hogy ilyen nehéz kicsikarni a fiúból egy kis emberi érzést. Hiszen úgy hasonlít egy emberhez, leszámítva macskafarkát és macskafüleit. Szinte már bosszantja ez a távolság kettejük közt. Felvonja szemöldökét. - Mit sajnálsz? - kérdezi. Amint megtudja, mi történt, leteszi a kanalat. Még csak két falatott evett, de máris elment az étvágya attól a tudattól, hogy Konto meglopta. Nem is bír megszólalni, annyira megdöbbenti a kandúrka vallomása, ezért csak kezével jelzi, hogy szeretné, ha folytatná a vallomását.
|
-Én... Nem, köszönöm... *pillantott félre, majd rövid ideig hallgatott. Úgy gondolta meg kéne mondania már a gazdájának, hogy ő kihasználja őt és hogy gyakran meg is lopja.* - Én... u....ura én... sajnálom... *vezette pillantásait a padlóra mert nem mert Dey szemeibe nézni.* - Én.. nem mondtam.... Én... Loptam... a házból... kezdte a fájdalmas beismerést, mely számára komoly súllyal járt.*
|
- Köszönöm. - köszöni meg a pelyhet. Hálás, hogy nem neki kellett ugrálnia, hiszen fáj a lába. - Nem eszel velem? - kérdezi egyszerűen a kandúrtól. Érzi, hogy vissza fogja utasítani, ahogy azt is, hogy minden szándéka, még Kontoval is, eleve halálra van ítélve. Bosszantja, hogy nem tud olyan célt kitűzni maga elé, amit el is érhet. Hogy mindig valami olyat akar, ami nem lehet az övé. Mintha nem lenne ugyanolyan létjogosultsága ezen a világon, mint bárki másnak.
|
*A macska magatehetetlenül állt most egy helybe. Mintha egy számítógép működtetné, ami most lefagyott az adatoktól. Sokáig csak állt, majd mikor kiszúrta, hogy gazdája nem vitt magával mindent, mintha a rendszere újre indult volna, vitte is a hiányzó részét a reggelinek.* - Jó reggelt... *viszonozta közben a gazda gesztusát*
|
Dey ügyet sem vetve arra, hogy nem Konto szolgálja ki, épp a tejjel és egy müzlis tállal a kezében pillant a fiúra. - Ugyan, nem vagyok magatehetetlen, hogy ennyire kiszolgálj. - mondja neki barátságosan. Eltökélte, hogy kicsit közelebb hozza egymáshoz a két szintet, amin állnak. Nem tudja, miért. Talán, mert úgy érzi, nincs egy normális barátja se, s Konto alkalmas lenne lelki társanak? Nem gondolkodott még el ezen. Belöki a hűtőajtót, majd az asztalhoz biceg. Leül, majd eszébe jut, hogy a gabonapelyhet nem vette elő. ~ Fenébe. ~ morog magában. - Egyébként jó reggelt. - köszönti utólag a macskalényt.
|
*Konto végül a rajzaira dőlve aludt el. Mindennek takarásában volt, így nem sikerült a szokott időben felkelnie, hogy előre készíthessen reggelit. Ahogy felkelt bágyadtan pillantott körbe a napsugarakkal megtelt szobában. Pár pillanatig nézett, majd belenyilalt a felismerés.* - Elaludtam... *nyögte ki kissé feszülten és már rohant is ki a szobából, hogy készíthesse a reggelit, de gazdája már kint volt. Egy pillanatig ledermedve állt a konyha bejáratánál.* - Sajnálom... Én.. elaludtam... Üljön csak le, majd készítek valamit! *sietett oda, hogy Deynek ne kelljen semmilyen értelemben megerőltetnie magát*
|
Dey sem tud sokáig aludni, hiszen alaposan át kell gondolnia, hogy belefér-e a költségvetésbe még egy éhes száj, teljesen mindegy, hogy az egy kutya, vagy egy kutyalény. Utóbbin gondolkodik erőteljesebben, hiszen értelmes, beszédképes, hűséges, s állítólag megbízható lény. De vajon Konto mit szólna hozzá?
Végül csak sikerül álomba merülnie, reggel pedig bicegve megy ki a konyhába, hogy reggelizhessen.
|
- Rendben... *néz gazdájára, majd az otthagyott tányérért nyúl és viszi a mosogatóhoz. Azt elmossa, majd a szobájához lépdel, aztán egy szó nélkül bemegy és lefekszik. Nem igazán sikerül elaludnia, szóval az ágya alatt rejtegetett rajzokért nyúl és aazokat kezdte nézegetni, ahogy gondolkozott pár dolgon.*
|
Mélyet sóhajt, ám nem ácsorog tovább Konto előtt, elindul a szobája felé. Az ajtóban visszafordul felé. - Holnap nem csak el kell adnod a tojásokat, de venned kell három tyúkot. Ne hagyd, hogy átvágjanak, megfélemlítsenek, nekem szép, egészséges, fiatal pipik kellenek és egy erős kakas is elkélne. A rókák ellen pedig majd kitalálok valamit. Gondolkodtam már kutyán, de ez az új faj, a kutyalény... Alszom még rá egyet. - jelenti.
|
- Igenis! Mindent meg fogok tenni! * ígéri meg felnézve gazdájára, majd ismét a földet kezdni nézni.* - Tényleg sajnálom...
|
- Szép! - ujjong a férfi. Legalább a tojásszámnak örülhet. - Holnap akkor vidd ki mind a piacra. - mondja neki. - Majd írok egy lapot, ami igazolja, hogy nem loptad, eladhatod, satöbbi. - teszi hozzá gondoskodva a dologról. Ezután megeszi a maradék levest is, majd gyanakvó képpel néz Kontora. Kíváncsi, mi rosszaságot csinált, s hogyan vallja azt be. Lebiggyeszti a száját, amikor megtudja, hogy két tyúk elveszett. Nem örül a dolognak, de látja, hogy a kandúr mennyire bánja. - Értem. - mondja kimérten, s feláll az asztaltól. Odalép Kontohoz, aztán lenéz rá. - Legközelebb jobban figyelj. - kéri komoly hangon. - A fizetésem a mindennapokra megy el, a tojásokért kapott pénzt viszont tartalékba teszem, hogy ha megszorulunk, legyen miből élni. Mint látod, bármikor történnek váratlan események, amikre fel kell készülnünk. Nekünk, nem csak neked vagy nekem, hanem mindkettőnknek, hiszen együtt élünk. Te itthon dolgozol, pénz a csirkékből van a részedről, én pedig az étteremnél szerzek. - magyarázza neki szigorúan, hogy megjegyezze a leckét.
|
* Segített Deynek, majd megállt az asztal mellett és figyelte a gazdáját lecsapott fülekkel.* - Behoztam... * válaszolta. * - 54 db volt. *még fogalma sincs, hogy hogy mondja el a gazdájának, de nem akarja sokáig halogatni a vallomást.* - Izé.... Öhm... ma... - kezdte zavartan, bűnbánó tekintetét a földre szegezve. - Két tyúk eltűnt... - mondta ki nehezen, szinte kínnyögés szerűen, majd tekintetét Deyre kapta. - Sajnálom! Nem akartam! Véletlen volt, én tényleg nagyon sajnálom!
|
Megkapaszkodik a fiúcskában, ahogy odamegy hozzá, hogy segítsen neki. Aztán leül az asztalhoz. - Köszönöm. - mondja a levesre, s éhesen nézi egy pár pillanatig, majd kanalat ragad. - Belerúgtam múlt éjjel egy szekrénybe. - mondja, azzal nekilát a kajálásnak. - Nem tudsz vele mit kezdeni, ahogy én sem. Majd holnap az orvos, de köszönöm. Történt ma valami? - kérdezi, majd újabb falatokat lapátol a szájába. - Behoztad a tojást? Mennyit tojtak?
|
*Mivel Dey nem kéri semmiben a segítségét, hogy hasznossá tegye megát a konyhába megy és szed az ételből egy jó nagy adagot a pincérnek.* - Áhh...*kapja fel a fejét, mert épp akkor tette le a tányért az asztalra.* - Igen. Húslevest... *mondja azonnal, majd meglepetten tapasztalja, hogy Dey lába nem éppen normális.* - Mi történt? *kérdezi mag, ahogy oda siet a gazdájához, hogy ha kell segíthessen neki bármiben.* - Hozhatok valamit?
|
Visszafordul Konto felé egy pillanatra. ~ Segíteni? Mit? ~ kérdezi magában, majd ahogy elképzeli, hogy a kölyök állva tartja, miközben zuhanyzik, inkább nemet int. Törölközővel a derekán kerül elő. - Főztél? - kérdezi. - Most szívesen ennék valami meleg ételt. - teszi hozzá. Így, hogy mezítláb van, látható, hogy a lába igencsak furcsán fest. - Azt hiszem, eltört a lábujjam. Holnap doktort kell hívni. - magyarázza, miközben lépdel a konyha felé.
|
- Segíthetek valamiben? *néz az elbicegő gazdájára, erre az időre meg is feledkezve róla, hogy a csirkékről még vallania kell. Csak mikor Dey eltűnik az ajtó mögött jut ismét eszébe és azonnal le is csapja a füleit.* - Ki fog dobni... *suttogja.*
|
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
