|
Témaindító hozzászólás
|
2010.06.12. 22:44 - |
A Blaise család háza nagy és tágas, nem is csoda hiszen hatan élnek benne.... kedves család és szeretik egymást, mindig kitartanak egymás mellett.
|
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
- Igen így lesz... *mosolygott és nem tudta, hogy ezen kívül mit mondhatna, csak megfogta amcska kezét* - Gyere menjünk aludni.. én már egy kicsit ... nagyon álmos vagyok... van még rengeteg napunk hogy kiélvezzük egymás társaságát! *nevetett és szerelmét az ágya felé invitálta*
|
- Igazad van... akkor, legyünk óvatosak. * mondta szigorú tekintettel * - De azért még megcsókolhatsz... *s most már csak a jól ismert vigyora ült ki az arcára. * Szeress, mert itt vagyok. Soha nem hagylak el, ígérem. * suttogta a fiú fülébe, majd egy csókba vonta szerelmét. Tényleg vboldog volt, életében először. Soha nem kívánhatott volna ettől szebb ajándékot. Áldotta a bátorságát, amiért elmerte mesélni az álmát,. és Rapunzé-t, hogy mekérdezte, kipróbálják e. *
|
- Igen én is így látom.... de... Maho... nem zárhatom az ajtót az tulságosan is furcsa lenne sejtenék hogy van valami azt meg nem szeretném ha elvennének tőlem... semmi esetre sem.... abba belehalnék... *makogta halkan* - Mindig csak néztelek... annyira szerettelek volna megérinteni... de mindig féltem... most többé nem akarok nélküled lenni, már nem akarom, hogy azt hidd... csak barátok vagyunk... *aztán pirral borított arcal újból megcsókolta szerelmét*
|
* Sírni tudott volna a fiú vallomásán. Olyan rég óta epekednek egymásért és nem merték bevallani.* - Azt hiszem az lesz a legjobb, ha mostantól őszinték leszünk és mindig elmondjuk, amit érzünk.. hogy ne okozzunk fájdalmat a másiknak. Ha jó, ha nem.. ha esetleg kiszeretnél belőlem.. azt is mond el. * majd a fiú megcsókolta. Érezte mennyire fél és milyen kis ügyetlen. Mosolyogni lett volna kedve, de ekkor kirobban az ajtó és "Anya" jött be rajta, Rapunze pedig elugrott mellőle. Szerencsére nem látott semmit, vagy is Maho így gondolta, mivel egy szót sem szólt, ami ezzel kapcsolatos lett volna. Mikor végre kiment és bezárta az ajtót megfogta Unze karját és kicsit közelebb húzta. * - Az ilyen veszélyes helyzetek elkerülése érdekében.. azt hiszem kulcsolni kellene az ajtót... és figyelni, hogy hol is játszunk orvososdit, hol dugjuk le a nyelvünk a másik torkán, mert nem volna jó, ha máris lebuknánk... * viccelődött * - Szóval hol is tartottunk? Áh, tudom... éppen megcsókoltál. * vigyorgott csábosan*
|
- A fenébe.... *suttogja és átöleli a kandúr nyakát* - Én is kicsi korom óta.... ilyesmit érzek... de mindig féltem.... annyira féltem elmondani.... *suttogha szinte alig hallhatóan* - Azt hittem majd kigúnyolsz, vagy soha többé nem állsz szóba velem, annyira boldog voltam ma.... úgy éreztem teljes lettem veled.... mintha csak most kezdneék élni... sajnálom hogy nem voltam elég bátor ehhez az egészhez... kérlek bocsáss meg... *kéri jókönyörgőn, majd ajkai a kandúrét érintik ügyetlen... ekkor viszont kivágódik szinte az ajtó és Rapunze úgy ugrik alrébb mint egy megrémült kismadár... az anyja jött csak fel és szerencsére nem vett észre semmit... fia kezébe nyomja a mosott, vasalt ruhákat, jóéjt kíván majd elviharzik, a fiú őedig megkönyebbül*
|
* Meglepődött a kérdésen, nem gondolta, hogy egyszer elkell majd mondania. * - Amióta csak az eszemet tudom... * felelte kicsit elpirulva.* - Amikor kiskoromban ide kerültem, mind nagyon kedvesek voltatok, de mégis csak te álltál hozzám a legközelebb. Akkor elhatároztam, hogy mindig megvédelek és vigyázok rád, mert te is ezt teszed azzal, hogy magad mellett tartassz. És az évek során, ez a védelem, ez a kötődés.. megerősödött... vagy is az jobb szó lenne, hogy átalakult szerelemmé. Még középiskolás voltál, amikor úgy kezdtem rád gondolni, mint.... *elakadt kicsit, nem tudta elkellene ezt árulja, de aztán egy hatalmas sóhaj után csak kibökte, igaz lehunyt szemekkel, mert nem mert a fiú szemébe nézni. * - Mint... életem szerelmére. Mert az vagy nekem.. nem tudom, hogy te hogyan is gondolod... és remélem, hogy az őszinteségem nem baj, de könnyebb a lelkemnek, ha ezt tudod.Ha megriasztalak vele... sajnálom. * suttogta szinte már alig halhatóan. *
|
*Rapunze tudta, hogy bármit is mondana ezekrea szavakra, csak hazugság lenne.... kegyes hazugság, de mégiscsak... nem igaz szó... éppen emiatt csak hagyta magát, hagyta és vágyta a csókot, ismét felperzselt benne a tűz... amikor ajkaik szétváltak mégis kérdésre nyitotta aszáját* - Mióta szeretsz engem így?
|
- Igen, gondolkodtam. * felelte, majd elkomolyodott és elengedte a fiút karjaiból. * - Te is tudod, hogy mi soha nem lehetünk igazán együtt, mert eleve mind a ketten fiúk vagyunk... de ha ez nem voln aelég, én csupán egy macskalény... még ha a család nem is tekint szolgának, de az az én igazi sorsom, hogy az legyek. Sohasem leszünk egyenrangúak, így nem lehetünk együtt. * mndta hatalmas fájdalommal szívében * - De amiről nem tudnak, az nme fáj nekik... * mosolyodott el, majd hirtelen húzta magához a fiút derekánál fogva ismét lehengerlő vigyorral az arcán. Aztán egy csókot nyomott annak kívánatos kis cseresznye szájára.
|
- Azért nem is olyan kicsi az az ágy.... *és nevetett ahogy Maho felvázolta előtte a doglokat* - Amúgy gondolkodtál... a dolgokon? Mert gondolom igen... csak nem látok bele a fejedbe így nem tudom mi körül forognak a gondolataid... szeretném ha elmondanád... *kérte a kandúrt*
|
* Elmosolyodott Unze kérésére, majd felé fordult, és ölelte ő is. Tetszett neki, hogy minden egyes részük összeér. * - Elfogunk mi férni azon a kicsi ágyon? * kérdezte, majd az ágyra biccentett. * Habár... a réten sem foglaltunk sok helyet. Te alul én felül... * vigyorodott el édesen egy kis ördögi kacajjal, majd egy csókot lehelt a fiú szájára. *
|
*Rapunze csak nézi ahogy a kandúr az ablakhoz sétál, utána megy és hátulról hozzá bújik*- Nem kellene ennyit aggódnod.... inkább aludj ma az ágyamban.... *mivel külön aludtak eddig*- és szeress mindig... ennyit kérek csak.... *a teste a kanduréhoz simult, tudta hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője.... legalábbis most úgy tűnt... mégis remélte a holnapot, a holnaputánt, a jövőt.... hogy más lesz majd minden....
|
* A fürdőajtó kitárult és ott állt Ő. Csodaszép volt. A haja összefogva, mégis vizes kicsit, ruházata kevéske és az sem az ő stílusa, de még így is gyönyörűnek találta őt a kandúr. Csak pislogott rá, hirtelen azt se tudta melyik testrészét nézze. * - Nem volt olyan sok.. vagy is.. észre sem vettem. * felelte feleszmélve, majd hirtelen a már teljesen kihült ételre nézett * - A vacsora? Öhm... hát.. finom... azt hiszem. Igazából nem volt étvágyam. * Majd kis szomorúsággal az ablakhoz sétált. Kinézett rajta, s úgy folytatta mondókáját. * - Most mi lesz Rapunze? Hogyan tovább? Én.. szeretlek... és kérj tőlem bármit, megteszem.*
|
*Amikor bemegy a fürdőbe kibontja a haját, a befont hajfonat göndören tapad össze, de ezen egy kis zuhany és egy fésű segít, így már valóban úgy néz ki a srác, mint egy lány... de most különösebben nem is érdekli... lesi az ajtót hátha betéved a macska, de semmi sem történik.... így csak zuhanyozik jó sokáig, amikor végez megtörli magát és trikót, alsónadrágot húz, a ruházata nem illik lányos alakjához de ez cseppet sem zavarja* - Bocsi ha sokáig tartott... haját hátul coffba összefogja egy hajgumival és leül az ágyra* - Hogy izlik a vacsora? *kérdi*
|
* A kandúr csak a tányér koppanására figyelt fel és mikor arra nézett, már csak Unze hátát látta, s ahogy eltűnt a fürdőszobában. Legszívesebben azonnal utána ment volna, hogy vele lehessen, hogy érezhesse testét, bőrének illatát, de nem mert. Nem akarta elrontani ezt a gyönyörű napot, hiszen nem tudhatja hogy a fiú hogyan reagálna, így csak ücsörög tovább csendesen a székén és várja, hogy kijöjjön szerelme. *
|
*Rapunze viszont nem örült ennek annyira... neki kötelező volt ez a vacsora és fürdeni szeretet volna, megigazgatni magát, de tudta hoy számára viszont ez kötelező... végül nem is sikerült olyan rosszra, hamar eltelt az idő a férfi hamar lelépett, ő pedig felcsörtetett Mahohoz, egy kis kajával* - Maho hoztam neked vacsorát... *mosolyogta majd letette a srácnak és ő maga pedig elindult a zuhanyzó felé*
|
* Maho csak hallgatott s nézte a boldog lányt, ahogy Unze nyakába borul. Aztán a kérdésére csak biccentett egyet és már meg is indult az említett helység felé. Igazából semmi kedve nem volt most enni, hiszen nem olyan rég pusztítottak el néhány szendvicset, és a nerég történtek fényében inkább egy zuhany mellett döntött, majd egy kis gondolkodásra, hogy letiztázhassa magában a történteket és elmélkedjen, hogy hogyan is tovább.*
|
*Amikor megérkeztek már mindneki hazaért, amint a fiú belépett az ajtón legidőebb nővére oda rohant hozzá* - Képzeld Rapunze férjhez megyek egkérték a kezem nemsokára megtartjuk az esküvőt!
- Nahát! Ez csodálatos! Jaj de örülök! *megölelte a lányt* - Főleg azért jó mert legalább nem lesz körülöttem annyi nő! *nevette*
- Micsoda gonosz alak vagy te öcsikém! *nevette a lány is* - Merre jártatok?
- Hát... csak sétáltunk egyet az erdőben,olyan jó idő volt! *mosolygott*
- Gyertek kész a vacsora is! Azaz Maho te inkább ennél ma az öcsém szobájába? Ne haragudj csak Dasu ma itt vacsorázik... annyira izgatott vagyok!
|
*Az úton ezer csacskaságról beszéltek, mindenről, ami éppen eszükbe jutott. Egy percre sem unatkoztak. Rapunze mesélt néhány dolgot még az iskoláról, hogy miből mit tanulnak és Maho is többször kérdezett, kíváncsi volt, mivel tölti gazdája a délelőttöket az iskolában. Aztán egyszer csak ott voltak a csodás természet lágy ölében. Madárcsicsergés, friss levegő, sehol egy ember, csak ők ketten és ez a csodás környezet. * - Na? Itt jó lesz, nem? - érdeklődött a cicus, majd egy szomorúfűz árnyékos tövéhez mutatott, ami a patak mentén ácsorgott. *
/Folyt köv.: Érintetlen vidék/ |
- Jó lenne mondjuk de most még bele kell húznom a tanulásba, itt az év vége, a tanárok szeretik szivatni az embert.... *mondja komolyan majd megpaskolja a macska fejét*- Nos akkor menjünk! *nevetett és beleszívott egyet a levegőbe, hátára kapta a táskát és már ki is sétált az utcára*
|
- Egy hétre? *ismételi meg a kérdést, majd elpirulva gondol bele mennyi mindent tudnának egy hétig kettesben csinálni. Mikor gazdája az utolsó szendvicseket is betuszkolta s elindult, követte őt az utcára. Csodás idő volt, remek egy kis természtebeli picnikhez.*
|
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
