Témaindító hozzászólás
|
2010.06.05. 00:17 - |

Ez az utca arról kapta a nevét, hogy sohasem süt oda a nap, akárhogy is, mindig sötét van ott.... Kei egyik legjobb helye, ha meg akarsz halni.
|
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
*Lassú léptekkel halad az utcán, majd fordul be erre a sötét helyre. Nem tudja merre is tart, de mégis erre veszi az útját. Nem egy félős fajta, de mikor jó négy métert haladt, kicsit remegni kezdett, de nem fordult vissza. Léptei nyugodtak maradtak ahogy haladt, mikor megpillantott egy férfit. Ez megnyugtatta és lépteit felgyorsítva haladt felé.* - Elnézést uram... *lépett oda hozzá.* - Nem tudna nekem segíteni? *kérdezi meg, egy barátságos mosolyt csalva az arcára.* - Ki szeretnék jutni a városból, de nem találom az irányt.

|
* A férfi bekanyarodik a hideg, nyírkos utcába. Az egész környezetnek van valami különös, fanyar varázsa, mitől elbűvölten szemléli a kopott, leesett vakolatú házfalakat. Nem fél végig kopogtatni lépteivel a barátságtalan macskaköveken, övében lapuló kése megadja számára a biztonság érzetét, amellett öklei sincsenek messze, ha a szükség úgy kívánja. Míg lassan halad, méltóságteljesen, úgy vizslatja a betört ablakokat, mintha csak egy múzemban járna-kelne.*

|
*Karasu megkönnyebülten sóhajtott fel, s ezzel átadva magát az érzésnek, hogy ismét gazdája karjaiban lehet, s haza mehet, végre.. Haza... Ahol szinte felnőtt, s ahol kis alsóbbrendű életét élhette, egy "istenséggel" egy fedél alatt. Szájára a megnyugvás mosolya ült ki, mit sem sejtve...Mintha már elfeledte volna azokat a szőrnyűségeket, s csak az rémlene hogyan láthatta gazdája gyönyörű, s nemes arcát ördögien mosolyogni, ami oly szívmelengető volt számára, hogy egy hétre elegendő inspirációt kaphatott az élethez. Mély álomba merült, nem is érezve már a külvilágot. Nagyon hosszú volt ez a 2 év számára... Mikor is itt az utcán kellett térdepelnie egy falat kenyérért sóvárogva. ~ Újra boldogság...?!~ Hallatszott álmában egy kérdés, egy fakó fehér lepellel körburkolt tér közepéről. *

|
~ Fujj micsoda bűz... és még a ruháim is mocskosak lettek... ccc... nem baj, otthon majd megkapod a méltó bűntetésedet mindenért... *nevetett magában* - Most szépen hazamegyünk rendben? *mosolygott a kutyára bájosan* - Ti szedjétek a lábatokat! *vágta oda a két testőrnek, s azok követték, a férfinek már tervei voltal a nősténnyel... szép alaposan mindent eltervezett... sötét felhők kezdtek tömörülni az égen*

|
*Mikor a kutya felnyitotta szemeit, csak egy elhomályosodott foltot látott, aminek nosztalgiát ébresztő illata volt. Egyből minden sebhelyes végtagjába belenyilalt az észveszejtő fájdalom, s szemeiből kínkeserves könnyek kezdtek hullani. * - Mester? * Nyöszörögte elcsukló hangon, alig hallhatóan, s megpróbált hozzábújni a lábához, de akkora már az ismerős alak felkapta, mintha olyan könnyed lenne. Mivel világ életében elhitte mestere szavait, most is örömkönnyek kezdtek hullani szemeiből, s remegő kezeivel meg akarta érinteni a "gazdája" arcát beleegyezés képpen, de nem tette meg, mert nem kérdezte meg hogy kaphat-e rá engedélyt, s sajnos most hangja se nagyon volt a fájdalmai miatt. Erősen markolt bele a díszes, szépen kivasalt tiszta köpenyébe, összemocskolva azt a piszkos kutyaujjaival. *

|
*A férfi csak a koppanásra figyelt fel....egyszeriben kíváncsi lett a zaj forrására, közelebb lépdelt, a két testőrrel elvitette aza akadályokat az útból... majd meglátta Karasut* ~ Hát ez még mindig nem pusztult meg? Micsoda kár érte... hmm... milyen piszkos.... remeg... biztos megérezte hogy itt vagyok.. *elnyomta a cigijét majd lehajolt a kutyához* - Már olyan sok helyen kerestelek karasu! *mondta játszadozva a hangjával, mintha tényleg aggódott volna a lányért... eszébe ötlött ugyanis hogy ha a lény ennyire jól tűri a szenvedést, miket is tehetne vele... fantáziája kerekei már messze jártak, ölbe kapta a kutyalényt* - Meg tudsz bocsájtani nekem Karasu?

|
*Karasu ismerős édes, mégis mocskos illatot érzett meg a levegőben, amitől hírtelen, szíve hevesen kezdett dobogni melhasában. Gyorsan kúszott vissza a koromsötét dobozába, amit egy hontalan felejtett itt, egy- két piszkosabb ronggyal. Most ő vette hasznát az elhagyatott holmiknak...
Egyre közelebbinek érezte a kellemes illatot, s most félelem suhant át testén. Azonnal szorította is át melkhasát, hogy megakadályozza folyamatos liftezését. * - Képtelenség...* Súgta nagyon halkan magának, s remegő kezeivel, még látóképes szemét, kezdte eltakarni. ~ Csak álom.. Csak álom.. Csak álom.. Ő nem lehet itt...~ Kántálta magában folyamatosan elfehéredve, s egyszer csak azon kapta magát, hogy nagyon gyenge lett. Feje nagyot koppant a beton kövén. Sokkosan kuporodott össze a nyirkos kövön, közben remegve suhantak át agyán a régi emlékek.*
 |
*Valahogy Tarou a környékre téved, két testőr fogja közre, nehogy támadás áldozatává váljék... így a férfit nem is érdeklik akörülötte forgó események, cigijét szívva halad végig a sötét úton, mint valami herceg... nem is törődve semmivel*

|

Ez az utca arról kapta a nevét, hogy sohasem süt oda a nap, akárhogy is, mindig sötét van ott.... Kei egyik legjobb helye, ha meg akarsz halni.
|
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|