|
Témaindító hozzászólás
|
2010.04.03. 00:09 - |
Maonoru és Apukája él benne. (Esetleg halott anyukájának a szelleme.) Ez egy elég nagy és régi ház, még annak idején örökölték a dédszülőktől, akik ugyan ebben a faluban élték életüket. Mao nagyon szeret a padlásra mászkálni itt, mert fura zajok szűrődnek onnan. |
[74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
- Nem félek a vértől... inkább attól hogy valaki meghal a közelemben... *mondja nyíltan, majd mielőtt a lány megállíthatná, eltűnteti a vérfoltokat* - Nem vagyok porcelánbaba, nem kell ennyire félteni engem... *mondja halkan de magabiztosan*- Segítek bekötözni a sebed.... de le kéne fertőtleníteni is... tudod az apukám orvos volt, a vér látványától nem leszek rosszul...*avval fogta magát és nekilátott ellátni a lány sebét* - Én is szeretnék orvos lenni, mint az apukám volt... de ebben a faluban azt hiszem lehetetlen lesz.... *kicsit megnyílik a lány előtt, ez akár jó jelnek is tekinthető*
|
*A fekete hajú lány idővel magához tért, ahogy a fiú felrázta. Hirtelen, nyilaló fájdalmat érzett kezében, s akkor látta csak meg hogy a csúklóját vágta el. Ő maga sem értette hogy miért a csuklóját, miközben hámozott, de hirtelen megszorította ott ahol elvágta, hogy tovább ne vérezzen. * - Jaj, sajnálom nem akartalak megrémiszteni.* Fogta meg aggodalmasan a pánikba esett fiú vállát. Majd feltápászkodott, kicsit szédelegve. * - Sajnálom, csak elég érzékeny vagyok a vérre.. Ha meglátom rögtön elájulok...* Ecsetelte néha kínosan felkacagva, majd elindult egy szekrény felé, ide-oda botladozva. Levett egy dobozt, s vastag gézköteget szorított a kezére. * - Sajnos én ilyen ügyetlen vagyok.. * Koppintott a fejére, majd egy ronggyal igyekezett feltörölni a vért, mielött még a fiú is rosszul lenne tőle. * - Remélem jól vagy.. Ugye nem ilyesztettelek meg nagyon? * S bármit is akart volna a fiú, erősködve ültette le a székre, nehogy elájuljon*
|
*Clyde eközben csak alszik, mit sem sejtve a lány hogylétéről... viszont olyan 15 perc múlva felriad, azt álmodta hogy egy fekete szobában állt, s körülötte koporsók... mindegyikben feküdt valaki, volt olyan akit nem is ismert, de akkor megpillantotta anyját vérbe fagyva... hátrált de a nő feléledt, s mint egy zombi aki kikel a sírból, anyja is felkelt a koporsóból, a fiú ettől riadt meg olyannyira, hogy szinte a szíve is megállt, lihegve mászott ki az ágyból, a torka kiszáradt így elindult a konyhába, hogy igyon, ekkor vette észre a lányt, aki eszméletét vesztve feküdt a padlón, Clyde ledermedt, de amint észbe kapott négykézábra ereszkedett és megrázta a lányt hátha ahhoz észhez tér, bepánikolt*
|
*Mao szomorúan sóhajtott fel. * - Hát rendben, csináld csak amit szeretnél...* Mondta majd mégegyszer elmosolyodott a szőke hajú fiúra, s visszafordult a pulthoz hogy valami ételt összeüssön. * - És nem vagy útban..* Motyogta az orra alatt, de persze időközben a fiú köddé vált. Szomorkásan támaszkodott a púltnak, s közben azon filózott, hogyan tudná megpuhítani Clyd-ot..~ Talán az idő segít..~ Állapította meg magában, majd egy répa hámozásába kezdett. Sokáig ütyködött azzal az egyetlen zöldséggel, közben el-el kalandozva gondolkdott azon, hogy miket élhet most át a fiú és hogy annak idején neki is mennyire fájt azzal a tudattal élnie, hogy egy nagyon fontos ember, többé már nincsen mellette. * - Reménytelennek érzem...* Húzta oldalra a száját hangos gondolkodása közepette, majd egy pillanatra megtorpant. Vér kezdett csepegni a tálba, amibe eddig egy répát karikázott. Tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy vér csurog a kezéből, s a pulton és a tál körül patakokba folyik össze. Majd minden elsötétedett. Mao összeroskadt a földön, s eszméletét vesztette. *
|
- Sajnálom... én nem akartam gondot okozni... nem, nem akarok zavarni, biztos csak megint útban lennék... nem vagyok éhes igazából... *mondja rémülten majd beviharzik az új szobájába, ahol már kipakolt, de még mindig idegen... most mégis úgy érzi, hogy biztonságosabb lenne itt mint bárhol máshol.... *- Shiki bárcsak velem lennél... *húzza össze magát az ágyban, közben pedig gondolkodik mindenfélén... főleg ezen az új helyzeten... furcsa neki ez a lány, túlságosan is furcsa... valahogy elalszik a párnák közt, mély rémálomba merül*
|
*Időközben Mao már nagyon belemerült a főzőcskézésbe. Vidáman mosolygot és ismét az altatóját kezdte dúdolgatni. Nagyon otthonosan mozgott a konyhába, látszott hogy minden nap ő főz. Majd hirtelen megállt a tűzhely előtt. Rémülten nézett oldalra, mert azt hitte valaki áll ott, de senki. Mostanában sokszor van ilyen érzése és közben a szívroham kerülgeti. Mélyeket lélegezve támaszkodott a púltra, s mikor a szőke fiú megszólította, egy hatalmasat sikoltott, közben leverve eddigi munkájának gyümölcsét. Mao tágra nyílt pupillákkal bámulta a fiút és már könnyek is szöktek szemébe. *~Azt hittem...De lehetetlen...Mintha anyát láttam volna...~*Szótlanul meredt fiúra megrémült tekintetével majd mosolyt erőltetett szájára.* - Hehehe.. Ne ijeztgess légyszíves.* Nevetett kínosan, majd elkezdte összekapargatni a már teljesen összeállított salátát. * - Öm, ez a saláta lett volna...De csinálok gyorsan mást...Remélem nem vagy nagyon éhes, de összeüthetek valamit villámgyorsan, ha nagyon megéheztél időközben. * Mentegetőzött a lány, majd elgondolgodott...Tűzbe merte volna rakni a kezét, mert ő istenbizony úgyhitte, hogy édesanyját látja. Nem is mert egy ideig a lépcső felé nézni. *- Ha gondolod segíthetsz, de ha még nem pakoltál ki, akkor csináld csak nyugottan..Addig légy boldog amíg főzök neked. * Kacsintott a fiúra, persze úgy tervezte, hogy mindig ő fog főzni Clydnak is, mert apja még sosem panaszkodott a főztjére. * - Sajnálom egyébként... Elég kínos ez nekem, csak már megszoktam, hogy mindig én vagyok csak itthon.* Kacarászott a fiúra, s kihúzta az asztalnál a széket, jelezve hogy itt helyet foglalhat, ha úgy dönt hogy itt marad vele a konyhában.*
|
*A szőke csak pakolt és pakolt.. közben pedig a könnyeivel küszködött... addig addig amíg ismét elő nem törtel belőle.... nem tusta magát tovább tartani, ezernyi darabkában hevert a szíve... aztán mire végzett a pakolászással a könnyei is eláltak, megtörölgette a szemét, hogy ne látszódjon a dolog,de a vörös pír természetesen ott maradt... leült az ágyára és gondolkodott egy kicsit, míg nem úgy döntött hogy lemegy a konyhába ahogy a lány mondta... aprókat lépett és jobban megfigyelte a házat, próbált halk lenni mégis a régi gerendák jelezték hogy közeledik. Amikor a konyhába ért nézte ahogy unokatestvére serénykedik* - Ne segítsek... valamiben? *kérdezte mivel a lány rendes volt vele.. nem akarta úgy viszonozni hogy csak simán hátat fordít neki* - Mit készítesz? *kérdezte és a lány mellé sétált*
|
-Um, rendben...Hát akkor magadra hagylak egy kicsit ,hogy nyugottan kipakolhass. Addig én csinálok vacsorát.*Mosolygott kedvesen, és elindult az ajtó felé, közben azon filózott megkérdezze-e Clyde-tól, mi a kedvenc étele, de gondolta, ha már nem éhes, neki úgy is mindegyj...Csinál olyat, amit bárki megeszik. Még az utolsó pillanatban visszafordult az ajtóból. * -Majd el felejtettem. A folyósó végén levő lépcsőn lejössz, és jobbra elindulsz, akkor a konyhába érkezel. *Mondta, majd becsukta az ajtót. Ismét néma csend, mintha megint teljesen kihalt lenne a ház,és az elöbbi fiatal fiú csak egy illúzió lett volna. Nekidőlt az ajtónak és a földre csusszant. *- Már most látom, hogy nehéz dolgom lesz veled...*Motyogta átöltelve a térdét. Valahogy most belényilalt ez az üresség, mikor nap mint nap egyedül kelt fel, és egyedül feküdt le aludni. Magányosnak érezte magát. Majd mélylevegőt vett, feltápászkodott, és újra vidáman mosolygott, és indult el a konyhába, hogy megfőzze édesapja és az újdonsült családtag vacsoráját. * - Nyhm.. Mit is főzzek..?*Kérdezte hangosan magától, miközben a nyakába akasztotta a kötényét. *-Meg van!* Kiáltott fel izgatottan, és elkezdett egy jó nagy salátát mosni, és apróra darabolni, közben felrakott a tűzhelyre egy kis vizet, hogy felforrjon. Nagyon igyekezett, hogy minnél finomabb fogást sikerüljön összehoznia Clyde-nak, és ha már a bolondozása nem csal mosolyt az arcára, talán egy finom vacsora boldoggá teszi.*
|
*A fiú viszont nem lett ettől vidám, inkább szeretett volna most egyedül lenni, gubbasztani egy fénytelen sarokban... csak hogy nem tehette meg, itt most ő vendég volt... egy örökös vendég... azaz már családtag? Nem... Clyde nem tudta elképzelni ezt az új családot, vágyott a régire, s minden másodpercben ezt kívánta magában* - Köszi... *tekintetét a padlóra szegezte, és úgy lépett be a szobába, majd szépen lassan megemelte tekintetét... letudta magában hogy ez lesz az ő kis saját szobája... de kommentárt nem adott hozzá* - Kipakolnék... nem vagyok éhes... *feleli egykedvűen, és tekintete a csomagjára irányul... oda lépdel és felnyitja, a ruhák szépen hajtogatva és vasalva vannak, feltehetőleg még az anyja kezeinek munkája... kinyitja a szekrényt amit talál, elnézegeti egy darabig, majd elkezd pakolászni*
|
*A hosszas folyósókon bandokolva Mao egy kellemes kis dalocskát dúdolgatott. Régi altató volt, amit talán utoljára 3 évesen halhatott nagymamájától. Apró táncmozdulatokat is lejtett közbe, majd megállt egy ajtó előtt. *-Igen, azt hiszem minding ilyen a kedvem. * Mosolygott a szőke fiúra, és kitárta előtte az ajtót. * - Ez itt a te kis saját kuckód. Már rendbe raktam mindent...Kitakarítottam, felhúztam az ágyneműt, felpórszívóztam.. Meg ilyenek..Remélem megfelel!*Nézett a fiúra nagyon izgatottan, várva hogy mit felel, de meg se várta és már lépett is be a szobába, rakta le a bőröndöt az ágy mellé. Már majdnem azon volt, hogy kipakol Clyde helyett, de persze rájött, hogy azért ennyire nyomulósnak nem kéne lennie, akármilyen boldog is, hogy végre van itt rajtuk kívül más is. * - Szóval...Szeretnél kipakolni, esetleg végigjárni a házat elöbb, vagy enni szeretnél? Gondolom hosszú volt az út, és már koroghat a gyomrod is...Szóval?*Sürgette egyre jobban, alig tudott uralkodni vidámságán. Még a fiú szomorú tekintete sem lombozta le, tudta miken ment át a fiú, és teljes mértékben megérti az érzéseit. De ő most épp azért ilyen jókedvű, hogy mosolyt csaljon unokatestvére arcára.*
|
*Clyde csak pislogott, a lány nevetett és beszélt hozzá... ő ennek a teretésnek pontosan az ellentéte volt... mélyet sóhajtott* - Clyde Kaen... *mutakozik be ő is, és hagyja a lánynak elvenni a csomagjait* - Rendben... *követi tétován a lányt, közben pedig mindenféle kusza gondolat jut eszébe... az anyja az apja, Shiki... a régi szobája, a saját kis élete.... a város... a barátai, az iskolája... egyszerűen minden a porban feküdt... mintha az eddigi élete nem is lett volna valós... *- Te mindig ilyen vidám vagy? *kérdezi a lánytól ahogy baktat utána* - Lesz külön szobám is? *érdeklődik*
|
*Mao mélylevegőt vett. A nap lágyan sütött be a régi ablakon és ő csak gondolkodott, milyen lesz megismerkedni egy ismeretlen unokatestvérrel. Kicsit izgatott volt, nem tudta mire kell számítania, de önfeledten mosolygott, s mikor egy autó zaját hallotta, egy percig filózott, hogy mit is tegyen...De aztán rájött, hogy nem várathatja meg unokatestvérét, ezért nyomban tépte is fel az ajtót, és szaladt le a lépcsőn, de meg is torpant. Egy fiatal, szomorú tekintetű fiú állt elötte. Azonnal a szivébe hatolt a tekintete, érezte mennyire nagyon fáj a fiú lelke. De Mao persze csak mosolygott, ahogy mindig is. *-Szia! Maonoru Kaen. De hívj csak Mao-nak. *Nevetett rá, és közben a kezét nyújtotta, persze nem esett le neki hogy a fiú a temérdek csomagjával nem fog vele kezetfogni. *-Áhh, bocsi!* Vette ki a fiú kezéből a nehéz bőröndöt. *-Kerülj csak beljebb. Ne félj, nem harapok... Csak egy kicsit. *Vigyorgott rá bíztatóan, s már nyitotta is ki az ajtót. * - Apu majd csak késöbb jön, addig csak mi ketten leszünk itthon, de addig is megmutatom a házat.*Mondta és már szökellt is felfelé a lépcsőn.*
|
*Egy autó veri fel a kis falu csendjét, méghozzá egy taxi, amikor megáll a Kaen Család háza előtt egy alacsony, túlságosan is gyerenek kinéző szőke fiú száll ki belőle, tekintete semmitmondó... a férfi aki elhozta kipakolja a csomagjait, elkéri az útért a pénzt, majd elhajt... nincs sok csomagja és amennyi van abban valamennyiben csak ruha van... szinte kizsákmányolták a szülei halála után, csak egy kis pénze maradt, mélyet sóhajt és vár... nem tudja mit kellene csinálnia mert úgy tűnik senki sem fogadta így csak nézelődik*
|
Maonoru és Apukája él benne. (Esetleg halott anyukájának a szelleme.) Ez egy elég nagy és régi ház, még annak idején örökölték a dédszülőktől, akik ugyan ebben a faluban élték életüket. Mao nagyon szeret a padlásra mászkálni itt, mert fura zajok szűrődnek onnan. |
[74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
