|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.11. 23:06 - |
Nem nagy ház, de a benne lakó emberek igen kedvesek és szerényen élnek, főleg Rolcas balesete óta. A ház két részre van osztva, de egy ajtó egybeköti őket. Roll a kisebb felén lakik, ott csak az ő szobája van és egy régi padlás.
|
[449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
*Rolcas még vörösebb lesz ahogy a kandúr feloltja a villanyt és észreveszi az arcát, egy pillanatra elfordul, hogy ne is lássa de úgy nem fogja érteni a kandúr, hogy mit akar mondani neki, ezért vissza fordul* - Nincs semmi bajom... csak egy kicsit furán érzem magam, de... semmi baj... meglepett Fog, ezért zavarba jöttem.... *mondja aztán várja a kandúr válaszát* - Sajnálom, én sem akartalak téged... kellemetlen helyzetbe hozni... *elmosolyodik* - Ha nem akarsz nem kell velem aludnod... ha neked ez kényelmetlen.... de ha akarsz még akkor engem nem zavar és köszönöm, hogy lecsillapítottad a vihar hangját... *mosolyog tovább és bár még mindig pirulgat, nem anynira vörös már és lassan csitul*
|
Látja, hogy sikerült megsértenie Fangot, s Rolcas is kicsit furán viselkedik. Épp feláll, amikor felé fordul a srác, így visszatérdel az ágyra, hogy leolvassa a szavakat a szájáról. Nagyon szenved, amit végül megun és keres egy kislámpát, amit felolt. - Sajnálom, Rolcas, de egyszerűen nem tudom, mit mondasz, mert nem látom jól. - mondja, de ekkor felismeri, milyen vörös a srác. Lelapulnak a fülei és elszégyelli magát. - Ne haragudj rám. - kéri. - Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.
|
*Roll meglapul a takar alatt, tényleg kínosan érzi magát, Fang pont olyan jelenetbe dugta bele a nóziját amibe nem kellett volna, TOku felé fordul amikor az bocsánatot kér* - S...semmi baj... én csak... *teljesen kipirult ami nem látszik jól a sötétben, vagy talán egyáltalán* - Csak olyan zavarba ejtő volt... mármint... nem az.... hanem Fog... meg egy kicsit az is... *vallja be végül* - Furcsán érzem magam... nem éreztem még sohasem így... *ha lehetne ennél pirosabb, már nem Rolcasnak hanem paradicsomnak hívnák* - Azért... velem alszol ma éjjel? *ezek után tekintete az ablakot pásztázza, Fang pedig sértődötten kúszik vissza az ágy alá*
|
A vére hajtja, hajtja, nem bírja fékezni. Még akar, többet, jobban... de tudnia kell, bántja-e a barátját. Mert azt nem akarja. Két érv harcol egymás ellen, a vágy arra buzdítja, hogy csak tegyen Rolcasszal, amit csak akar, de a szíve azt súgja, legyen belátó és figyelmes, odaadó, ne önzőn megszerezze, amire vágyik, hanem kérje a fiútól. A remegés arról árulkodik, hogy élvezi, amit tesz vele, de... tudja, hogy van, amikor a test nagyon boldog, a lélek meg sikítozik a fájdalomtól és egyre jobban összetörik. Bűntudat és félelem lesz úrrá rajta, noha a fülét megsimító kéz egy kicsit megnyugtatja, ám aztán szörnyen eluralkodik mégis rajta az a két érzés, ahogy Rolcas eltolja magától őt. Bocsánatkérőn néz rá le, remélve, még nem késő megállni. Meglepődik, amikor Fog kiköt köztük, nem is érti, hogy mi van. A kölyök megnyalja az arcát, ő meg lelapítja a füleit. - Jaj, Fog... - mondja csendesen, de megsimogatja a kölyök fejét. - Majd holnap játszunk. - igéri, s aggódón Rolcas után néz. - Azt hiszem, rossz voltam. - motyogja, azzal letessékeli Fangot. Ha sikerül neki, akkor benyúl a takaró alá, hogy megemelje egy kicsit. - Sajnálom. - mondja a fiúnak, aztán, ha tud feláll az ágyról, hogy kimenjen lenyugtatni magát.
|
*Feladja, maga ellen és Toku ellen is a küzdelmet... ismeretlen érzés az ami magával ragadja, képes lenne örjöngeni a benne dúla vad érzelmektől.... és most mégis libabőrössé válik a teste, és a megremeg ahogy Toku a nyakát érinti szájával, hangok szűrődnek ki atorkából bár ezt a félvér nem hallja... óvatosan megtapintja a félvér fülét, aztán lecsúszik keze az arcáig és felnyomja, hogy lássa a félvér amit mondani akar* - Én... *de még mielőtt bármit is mondhatna egy vaakkanás keretében Fang landol kettejük között, farkincájával legyez, fülei teljesen felmerednek, s lassan Tokuhoz bújik, azt hiszi játszanak és ő is akar, megnyalintja a macska arcát* - F... fog... *teljesen elpirul és magára rántja a takarót* ~ Ez anynira kínos...
|
Annyira belelovallja magát a csókba, hogy észre sem veszi, hogy talán Rolcas nem akarja. Sikerül visszanyomnia az ágyba, így közel húzódik hozzá, s folytatja a csókolózást a sráccal. Beletúr a hajába, majd megsimogatja a srác arcát és fülét, s lekúszik a nyakán. Legszívesebben máris levetkőztetné, de annyira azért még észnél van, hogy ennyire uralkodjon magán. Szinte belefullad a csókba, olyan szenvedélyesen adja, de még mielőtt valóban megfulladna, abbahagyja. Bele-beletúr újra a srác hajába és gyönyörködve nézi arcát, azt, amit a sötétben lát belőle. - Én... én teljesen... és nagyon... - motyogja suttogva. Nem bírja ki sokáig, még közelebb kúszik Rolcashoz, kicsit rátelepszik a testére és nyakára hajol, hogy csókokkal halmozza el. - Nem akarlak kényszeríteni... nem akarom, hogy csak azért tűrd el, mert az hiszed, ezzel boldoggá teszel... engem csak az tesz boldoggá, ami téged is... - mondja most sokkal határozottabban, de hangján érződik, mennyire elbódult már a vágytól.
|
*Rolcas megriad amikor Toku egyre vadabbá válik, el akarja lökni a kandúrt, fél.. de nem képes megmoccanni... hagyja magát vissza tolni az ágyra, meg akar szólalni de a hangok sem önnek ki a torkán, nem is veszi észre és bátortalanul visszacsókol, ajkuk egybeforr, megérzi Toku nyelvét és különleges táncot járnak, Rolcas ettől teljesen elbódul, megérzi a félvér forróságát is, amit egyenlőre nem tud mire vélni, haja összekuszálódva terül el a párnán, s érzi a kandúr szívének vad tombolását, ekkor veszi csak észre, hogy bár érzi, alig hallja saját szívének örjítő lüktetésétől*
|
Tudja, hogy kínosan viselkedik, de úgy érzi, meghúztak egy határt, amit nem léphet át. Márpedig most erősen át akarja lépni, annyira vágyakozik Rolcasra. Szeme sarkából látja, hogy közel kúszik hozzá a srác, s kellene mondania neki valamit, de a fiú megelőzi. Nehézkesen olvassa le szájáról a szavakat. ~ Nagyon is van... ~ ellenkezik némán, de teste mozdulatlan marad. Fülei egyre hátrább lapulnak, ahogy Rolcas közelít felé. Szeretné ezt az egészet, a csókot, az érintését, az örömét, de fél, hogy csak ő. Noha most nagyon-nagoyn közel vannak egymáshoz, nem lép, nem mer. Még nem hiszi, hogy vágyhatnak mindketten ugyanúgy és ugyanarra. Aztán felpattannak a fülei, mikor a srác csókot nyom a szájára. ~ Nem bírom tovább... ~ hallja saját gondolatát, aztán eszét veszti. Kezeit a fiú arcára teszi, nem hagyja elhúzódni, ha már kikezdett vele. Nem tud megállni, folytatni akarja. Érezni Rolcas nyelvét, szája belsejét, nyálának ízét a saját szájában. Érezni az arcán a lélegzetét, a tenyere alatt felforrósodó bőrét. Többet, jobban, újra és még tovább... Odaadóan, őszintén csókolja barátját, egyre rámenősebben, szinte tolva őt vissza az ágyra, hogy leteríthesse. Alig bír magával, ágyéka tüzel, a szíve ki akar törni börtönéből.
|
*A fiú megijed, összerezzen és ahogy idegeskedni látja Tokut, megrémül... nem tudja mit tegyen, de aztán közelebb kúszik a macskalényhez* - Nincs semmi baj... *kezét kinyújtja felé, úgy közeledik hozzá, majd ahogy oda ér, mélyet sóhajt* - Sajnálom nem gondoltam az érzéseidre... *közel hajolt a Toku arcához, hírtelen megállt mielőtt ajkaik összeértek volna, de aztán egy pillanat elteltével később csókot nyomott a kandúr szájára*
|
Csak vár, nem is tudja, mire, érdemes-e. Azt tudja, hogy Rolcas még ébren van, de fogalma sincs, mi van vele. Aztán a szájához húzza a kezét és a kandúrban túlcsordul az elviselhető határán a vágy. Azonnal szabad kezével lelöki magukról a takarót. Már nem bír abban a melegben lenni, amely olyan finom illatú, amelyben annyira közel voltak egymáshoz, hogy összesimultak, de nem érhetett a fiúhoz. - Rolcas! - suttogja rémülten. Felül és elkezd kutatni valami után, ami lenyugtathatná, de persze nincs ilyen. - Én... én... most... Rolcas... - suttogja bepánikolva.
|
*Rolcas már teljesen megnyugodott de még mindig nem engedte el a félvér kezét, még mindig szorította, s kellemes érzés járta át a testét... Toku végig vele volt, és ez a gondolat boldogság könnyeket csal a srác szemébe... s örül, hogy a sötétség eltakaja azokat, hogy TOku nem hallja a halk szipogását, a zakatoló szívét... felsóhajt aztán a szájához húzza Toku kezét és tátogni kezd, hátha így tudja majd a macska hogy mit akar mondani* - Köszönöm... *súgja aztán vissza engedi a kezet, de nem ereszti el*
|
Okuo érzi, hogy ami most történik kettejük közt, nem tudja eldönteni, hogy baráti, vagy szeretői, ami rettenetesen zavarja. Tudnia kell, hogy tudhassa azt is, hogyan viselkedjen. Már megint jönnek azok a gondolatok, hogyan érjen barátjához, amely talán örömet okozna neki, de a félelem megakadályozza ebben. Nem akarja tönkre tenni a barátságukat ilyen ostoba vágyakkal. Rolcas sír, összekönnyezi a pólóját. Nem árulhatja el azzal, hogy zaklatja, így csak óvatosan átkarolja, s hagyja, hogy kizokogja magát. Nem tesz semmit azellen, hogy szorítsa őt a srác, még akkor sem, amikor fájdalmat okoz neki. Csendben tűr és nem gondol tovább azokra a vágyódásokra. Nem akar rájuk gondolni. Neki az a feladata, hogy megvédje és segítse Rolcast, úgyhogy évelmezni és segíteni fogja őt, bármi áron. Ha majd végleg eluralkodik rajta a vágy, elszalad és megpróbál tenni magával valamit, hogy békén hagyja egy időre. Nem biztos ebben, de nincsen jobb ötlete. Örül, amikor barátja végleg megnyugszik. Boldogan fogja a kezét, ujjával megsimogatja azt, s egy bátortalan mosolyra húzódik a szája, amelyet a takaró alatt persze nem láthat a srác. Azt hiszi, ő nyugtatta meg, hiszen fogalma sincs arról, hogy elült a vihar.
|
*Rolcas még mindig rettenetesen remeg, sír és nem tud megnyugodni... de amint a félvér kimondja, hogy bármit megtehet, felnyúl érte és átöleli a nyakát, teljesen hozzá simul, így talán a könnyeit is beletörli Toku pólójába, vagy bőrébe... a vihar már lassan kezd csendesedni, de Rolcas még mindig remeg, és még mindig szorítja a macskát, bár a könnyei már nem folynak patakokban, csak néha néha még egy kis utóhang után tűnik elő egy kettő, szipog de ahogy aztán teljesen abbamarad az égzengés, ezért ROlcas is megnyugszik, lelassul a szívverése, a kapkodó lélegzetvétel is normálissá válik, a szorítása is meglazul... a keze lassan Tokuéra téved, megszorítja de nem szólal meg*
|
Okuo még mindig a kutyusért aggódik, de mivel a villámlásban nem látja, hogy az ajtót kaparná, vagy rohangálna, reszketne valahol, úgy véli, biztosan bebújt a szekrénybe, az ágy alá, vagy valahova, ahova a fény nem ér el és ő nem láthatja. Reméli, hogy a kölyökkel minden rendben van, mert neki most Rolcasszal kell törődnie, hiszen barátjának szüksége van rá. A fiú minél szorsabban bújik hozzá, annál jobban érzi, hogy meg kell védelmeznie. Okuo úgy gondolja, nem keverheti semmi rosszba ezt a srácot, hiszen ha még a vihartól is ennyire fél, hogyan nézhetne szembe a kegyetlen emberekkel, vagy egy vicsorgó kutyalénnyel. A dolog borzongásként végigfut a félvér hátán, amitől az kicsit megfeszül és mellkasát kijjebb tolja Rolcas felé. Most jut el a tudatáig, milyen érzékeny és gyenge ez az ember. És persze az sem szorul ki belőle, hogy mennyire imádja. Már tudja ezt róla, s mégsem undorodik tőle. Rolcas szembe nézett azzal, hogy Okuo más, valami istenségtől származtatható lénynek tartja és még nyilvánvalóan szerelmes is belé, a teste sem hagyja hidegen, nem csak a lénye, ennek ellenére mégis olyan őszintén bújik hozzá, hogy a félvérnek megesik rajta a szíve és újra gonosznak, alávalónak tartja magát, hogy képes lenne egy ilyen tiszta valakit bemocskolni a vágya miatt. Úgy dönt, miután már Rolcas teljesen hozzábújt és még most sem nyugodott meg, hogy a fejükre húzza a takarót. Így sincs semmi esélye látni, mit mond, úgyhogy teljesen mindegy, beszél-e továbbra is a fiú, vagy sem, villámlik-e, vagy nem. - Itt vagyok. - kezd beszélni újra azon a hangon. - A vihar viszont kint van, a takarón és a házon túl. Nem ér el hozzánk. - nyugtatgatja barátját. - Én most nem fogom látni, ha mondasz valamit, úgyhogy ha zavar a beszédem, csak fogd be nyugodtan a szám. Vagy ha szeretnél valamit, csak tedd meg. - teszi hozzá. Ártalmatlan, segítőkész mondatok ezek, nem is gondol rá, hogy félre lehet őket értelmezni.
|
*Fognak sem tetszett az égzengés, ezért bemászott az ágy alá és ott szundított tovább, őt nem érdekelték a hangok, sohasem volt rájuk túl érzékeny, nem érdekelte az ég zengése, természetes volt számára*
*Rolcas motyog, suttog valamit asötétben de ezt valúszínűleg a félvér nem tudja leolvasni a szájáról, mert korom sötét van... s bár Rolcas megnyugszi egy kicsit az ölelő karok melegétől, nem tud rendesen, egyre jobban Tokuoz bújik, egyre jobban szorongatja a pólóját, minden dörgésnél megremeg és ha el is csitulnának a könnyei ismét megindulnak a hangokra, nem képes lenyugodni, még akkor sem ha Toku kéri, s ebben a pillaantbana félér hangja is ien távolinak tűnik...
|
Okuo persze olyan nyugodtan alszik, mint a tej. Nem hallja az égzengést, ám amint Rolcas lehúzza róla a takarót, elkezd felébredni az álmából. Majd ráébred, hogy valami történt. Egy villámlás aztán minden álmosságát kiveri a szeméből. Most fogja fel, hogy a fiú fél a vihartól. Benyúl a takaró alá, végigtapogat a hátán, majd ráfog a vállára, de szemei most Fogat keresik. A kutyus is félhet. Érzi, ahogy a mellette fekvő egyre jobban kibukik, s mikor a pólóját kezdi szorongatni, átöleli őt. - Semmi baj. Itt vagyok. Ne félj, nem bánt a vihar. Csak dörög, villámlik és hullik az eső. - magyarázza békítő, nyugtató, kedves, csendes hangon.
|
*Rolcas hangos dörgésre ébred fel... elered az eső, erős szél fúj.... ez a vihar egyik pillanatról a másikra keletkezett, és Rolcas nagyon is megijed tőle, hamar húzza magára a takarót... amitől talán a legjobban fél az az ég dörgése... arra a napra emlékezteti amikor megtörtént a balesete, és sok mindent elveszített, összrezzen minden újabb hangra, megerednek a könnyei is, és suttogni kezdi a félvér nevét, bár az nem hallhatja, végül mocorogni kezd, és ha a félvér addig nem ébredt fel, megragadja a kandúr pólóját, erősen szorítja de a bőréhez nem ér*
|
A srác egy ideig nem tud aludni, inkább felkönyököl és nézi Rolcast az ablakon beszüremlő éjszaki fényekben fürdőzve. Aztán hirtelen erőt vesz rajta a fáradtság, s visszaomlik az ágyba, hogy aztán aludhasson.
|
- Ümm... nem gondolom, hogy ez rossz, vagy hogy baj lenne nekem... de most már tényleg aludnunk kellene... nagyon álmos vagyok... *fekszik le az ágyba és szinte azonnal el is alszik*
|
- Igen. Hallhatta, amikor azt mondtam neked, hogy szeretlek. - válaszol csendesen. Kicsit zavarban van, de nem azért, mert így érez, hanem mert ez másnak is szemet szúrt. - Neked nem gond? - kérdez vissza félénken, aztán ha Rolcas nemet mond, befekszik mellé az ágyba. Ha viszont a fiúnak probléma, akkor csak tanácstalan képet vág.
|
[449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
