|
Témaindító hozzászólás
|
2010.02.22. 15:57 - |
A Blake család egy meglehetősen nagy házban él, a szülői pár általában nincs itthon, de szolgáik sincsenek, Jin nagyon jól érzi magát itt, mert azt csinálhat amit csak akar.
|
[279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
- A só mar, ahogy a szesz is. Ilyen nagy sebbe nem szabad használni. - világosítja fel Luit a fiú.
- A legnagyobb baj a vérzéssel van. Ha így folytatja, szüksége lesz máséra. - szólal meg a doktor. - Olyan a bőre, mint a papír, valóban nem lehet összevarrni. Fájdalomcsillapítót tudnék neki adni, de minél érzéketlenebb a teste, annál jobban lelassul a gyógyulás.
- Menjetek ki! - suttogja dühösen a csapatnak a félvér. Egy pillanatra tisztán néz Luira, majd újra elködösül a tekintete a fájdalomtól és kínlódva vergődik az ágyon. Takahe eltakarja a kölyök szemét és ő se nagyon nézi.
- Tíz perc múlva visszatérek. - közli a doki, s kimegy. Addig ellátja Kodakát.
- Reggel... menj el Kouért... Kasai Kou, felszabadított félvér... ő az ellentétem. - szűköli Zuki. - Veszélyesen erős. Őt állítsd őrnek. Nem túl jó harcos, de olyan forrófejű, mint te. Ha bevadul, cafatokra fogja tépni az ellenségeit.
- Segíteni fog?
- Dobd be a nevem és reménykedj. Most tünés!
- Zuki...
- Azt mondtam, kifelé! - jön elő a hangja. - A méltóságom nem hagyom... inkább elmegyek...
- Maradj! - parancsol rá reflexből Takahe. - Inkább kimegyünk. - azzal ráfog Lui vállaira és kivezeti. Megáll az ajtóban, ahol percek múlva meghallja Zuki kínszenvedéses kiabálását, szűkölését, magát a nyomorát. - Már értem, miért a pincébe zárták. - borzong meg.
Teru rámosolyog Lamentora, majd megsimogatja az arcát. - Csodálatos volt. - suttogja kielégült fejjel. Legszívesebben ráborulna és aludna, de ahhoz hideg van. Inkább megtörli a szemeit, szárazra dörgöli őket. - Fázom. - ismeri el. - Szívem szerint így maradnék, de nem lehet. - teszi hozzá fátyolog hangon. Puszit nyom Lamento mellkasára, majd feláll és nekiszédül a házfalnak. Jót mosolyog rajta, aztán felhúzza az alsónadrágját és beleigazítja a testét, majd megismétli ezt a farmerjével. Ezután éri a szellő az állát és a nyakát, s ahogy odanyúl, saját spermájába tapint. - Eh. - mosolyog szégyenlősen, azzal papírzsepit kezd keresni. Amint talál, amennyire tudja, megtakarítja magát és a ruháját.
   
|
*Lui gondolkodik miközben nézi a két "testvér" harcát... aztán lassan oda lépdel az ágyhoz*- Talán a tű nem is... de só, szesz vagy valami ilyesmire használható dolog jobban összehúzná a sebeket, még ha gyorsan is gyógyul Zuki teste, lehetőség szerintem most kell neki egy kis segítség... nem tud egyedül begyógyítani mindent... *mondja ki ami hírtelen eszébe jut* - De persze nem vagyok szakértő csak... ez jutott eszembe... szerintem túl nagyok a sebeid Zuki ekkora felattal még te sem bírsz el törődj bele, hogy segíteni akarunk.... *mondja ezt akkor is ha Zuki nem figyel rá*
*Eközben Jin nem tud tovább megbírkózni az álmossággal, elalszik a konyhaasztal melletti széken, karjai az asztalon vannak és arra hajtotta le a fejét... *
- Nagyon durva voltam? *simít végig Teru arcán a fehér kandúr, szemei csillognak, s van ebben a tekintetben valami nagyon őszinte.... valami ami elárulhatja Terunak, mennyire is szereti őt ez a macska.... miért őt választotta és miért nem tudta magát tovább türtőztetni* - Fel kellene öltöznöd... *sóhajtja* - De nem akarlak elengedni... *súgja szelíden a fiú fülébe és még mindig tartja a karjaiban, a fiú fejét maga felé vonja és a mellkasához nyomja, hogy még közelebb érezhesse magához*
  
|
Takahe aggódva öleli magához a szőke fejét. Figyeli, amint Zuki a fogát szívva, kínok kínját megélve küzd az életéért. A doktornak is meg kell harcolnia vele, Yamako nem győzi lefogni.
- Vörös! - kiált "testvérének", de csak hallgatás marad. - Mit mondtál neki, Kodaka?!
- Sajnálom, durva voltam vele. - ismeri el a nőstény.
- Bármennyire is szeretlek, most haragszom rád. - veti oda dühösen a kék kandúr, azzal újra és újra visszafogja Zukit. - Nyugalom, most már biztonságban vagy. - mondja neki, de aztán eltaszítja magától őt a félvér és elsöpri a doktort is. Takahe ugrik oda.
- A vérveszteségtől már alig vagy magadnál, ne harcolj! - szól rá, de hangjában van valami eddig nem volt, testvéri-baráti melegség. Gondolkodás nélkül megkapaszkodnak egymásban és Zukinak kitisztul annyira a tekintete, hogy még farkasszemet is képesek egymással nézni.
- Semmi értelme tűkkel próbálkozni, kiszakadnak a varratok a bőrömből. - sziszegi, s karmával előbb Takahe kezét karmolja meg, ami nyomán egy apró kis karcolás keletkezik a bőrén, majd amint ezt magával csinálja, hosszú sérülés marad.
- Barom! Ne csinálj ilyet! - szól rá rémülten.
- Kifelé! - löki el magától. - Soha nem volt szükségem orvosra... Most kifelé! - lesz egyre parancsolóbb. Takahe nem mozdul.
- Vigyél ki innen, kérlek, Yamako. - szólal meg Kodaka. Bűnbánó képet vág, de most nem az a jól ismert, szeretteljes nőstény. Inkább egy harcigép, egy bizalmatlan vadállat. A kék kandúr sokat gondolkodik, de aztán megerőlteti magát és a karjaiba véve kiviszi Kodakát egy másik, addig üres szobába.
- Nincs jogod sem az ő, sem más szívébe taposnod. - közli a nősténnyel jegesen. - Évek óta imádunk, s bármennyi idő is telik el veled vagy nélküled, az érzéseink nem változnak. Lehet, hogy neked semmilyen kandúr nem kell, lehet, hogy mi sosem fogjuk megérteni az érzéseidet és azt, ami veled történt, ám mivel te sem szeretsz reménytelenül ilyen hosszú idő óta senkit, te sem érthetsz meg minket. Nagyon nyomatékosan megkérlek, ha szívet simítani nem tudsz, ne is nyúlj hozzá. - kéri meg Kodakát, aztán faképnél hagyja. - Ino! - kiáltja el magát. A nőstény sápadtan kerül elő. - Hol van Vörös?
- Nem tudom.
- Akkor figyelj Kodakára, irányítsd hozzá az orvost! - utasítja, majd ő is eltűnik.
Megérzi a vér ízét, ahogy megcsókolja őt a kandúr. Még mindig kapaszkodik belé kézzel-lábbal, s most, hogy már nem szeretkeznek, megérzi az izmai fájdalmát. Nem törődik velük, fél kezét a hosszú, fehér tincsek közé rejti, s boldogan csókolja szerelmét. Meglepődik aztán az új testhelyzettől, kicsit még el is pirul zavarában, de egy percre sem hajlandó eltávolodni most Lamentotól.
|
*Jin is a szobába megy, amikor meghallja hogy a két család évekkel ezelőtt összeveszett, s hogy miért teljesen ledermed a dolgon, összerázkódik, a csengő téríti magához, s azonnal el is indul* - Kinyitom... *mondja és kisiet, végig gondolkodik azon, hogy igaz-e ez az egész a két család összeveszése kapcsán... az anyja tényleg félre lépett volna? Emlékszik valami botrányra amikor még kicsi volt,de neki sohasem beszéltek ilyesmiről akkor és később sem került a felszínre témaként... beengedi az orvost és bekíséri a szobába* - Micsoda nap... *sóhajt fel és álmoskásan leül egy székbe, túlságosan is elfáradt, úgy érzi bármelyik pillanatban el tudna aludni,a feje is fáj, az arca ég... Lui aggódva bámulja a gyors félvért, tekintete gyemreki és tiszta, nincs benne undor, csak nézi és semmit sem szól hozzá és nem is mozdul el mellőle, csak amikor a doktor alréb tessékeli, hogy oda férhessen*
- Takahe... ugye Zuki meg fog gyógyulni... *lép oda hozzá*
18+
*A kandúr sem képes sokáig viszatartani magát, pár másodpercel azután élvez el, mint Teru, neki a szája lesz véres ahogy ő is próbálta elfolytani a feltört hangokat élvezete kiteljesülésekor... de azt le is nyalja, majd lágy csókot ad Terunak, óvatosan tartja akezeiben miközben kihúzódik belőle, s még utána sem engedi el, büszkén tartja, egy kicsit a falnak lapulva, támaszkodva, nézi Terut, szelíden mosolyog rá, majd lassan lecsúszik vele a földre, és ha Teru nem gondolja mésképp akkor az ölébe rejti a srácot*
|
Takahe megvárja, míg Vörös és Yamako kerítenek pár törölközőt, amit a félvér sebeire szorítanak, csak azután szedi fel a földről. Egy üres szobába viszi, de Zuki nem engedi magát ágyra tenni, még most is makacskodik. - Ne hülyéskedj! - szól rá a vörös srác. - Fel az ágyra! - parancsol rá, s így sikerül is odatelepíteni. Vörös azonnal visszarongyol Kodakáért.
Inot Jin felnyalábolja és egy székre ülteti, de szegény lány nagyon kibukik. - Undorító... minden csupa vér... ez a szag... - bokákodik. Megissza a vizet, aztán felugrik és a mosdóba rohan, hányni.
Kodaka felnéz, már Vörösbe kapaszkodik. - Kodaka vagyok. - mutatkozik be. - Egy sima bokarepedéssel indult, a saját butaságom, de útközben gondunk akadt. - meséli kurtán. - Vigyél fel Takahéhoz, Vörös. - kéri a macskát és az a karjába veszi. Elvörösödik és végignéz rajta. - Ezt most tedd félre. Egyébként sem vagyok nyitott senki felé, már mondtam. - mordul rá, mire a kandúr dühös lesz és amint felér, szinte ledobja egy ágyra.
- Vörös... - néz meglepetten utána Yamako, de már csak az ajtócsapódás rázza meg a szobát.
- Majd beszélek vele. Most veled kell. - sántikál oda Takahéhoz. - Az anyád inkább megöl mindenkit, semmint odaadja a jövőt a kezedbe.
- Ezt az a három bérenc csinálta?!
- Igen. Sokkal jobbak, mint amilyennek én tanítottam őket. Zuki próbált megvédeni. - néz most le sajnálkozva a félvérre, aki rémesen szenved. - Nem szállhatunk be a lázadásba egyelőre, mert Marsha ellen meg kell védenünk itt mindenkit. Te nem tudsz róla, de Blake asszony és ő csúnyán összevesztek évekkel ezelőtt, ugyanis Takage megkörnyékezte őt.
- Miiih?!
- Mindegy. Marsha azóta is dühös Ms. Blake-re, úgyhogy a barátságotok végképp kiverhette nála a biztosítékot. - beszél komolyan a nőstény. - Nem vagyunk elegen, úgyhogy ki kell találnod, honnan szerzünk segítséget.
18+
Segít is az a csók Terunak, meg nem is. Így Lamento szájába nyög. Azonnal átadja magát a kandúrnak, könnyedén tolja magát a lökéseibe, s hiába próbálja elfojtani a hangját, nem jár sikerrel. Egyre ösztönösebben nyögdécsel. Könnyei most már patakokban folynak, arcán a fájdalom és a kéj összemosódik. Sikítozni lenne kedve az örömtől és a szenvedélytől, de nem teheti meg, így mikor már érzi, hogy nem bír a hangjával, Lamento felsőjét veszi a szájába és erősen ráharap. Így kicsit halkabb lesz, de nem sokkkal. Hirtelen sül el, elhal a hangja, egész teste vad rángásba fog, belsője csak úgy lüktet, s a kitartó kézimunkára szinte az anális orgazmus után azonnal elélvez férfiasságán keresztül is, így a fehér, ragacsos élvezetnedv mindenhova eljut, még az ő állára is. Lihegve, csillagokat látva, szédülve, erőtlen borul Lamento vállára a feje. Még mindig potyognak a könnyei.
|
*A zajokra Lui is felkapja tekintetét és Takahe után megy, természetesen Jin is kint terem és már hívja is az orvost* - Ma nagyon fog engem szeretni a doki... vigyétek be egy szobába... ami üres... basszus vedd fel... vedd már fel... *korholja magában a telefont majd lenyomja* - Hívok másikat... *avval így is tesz... a lány megörül amikor felveszik*- Jó estét... tudom hogy késő van.... nagyon sürgős... Jin Blake vagyok... köszönöm... viszhall... *avval próbál a társaság segítségére lenni* - Ino... ülj le egy székre, nyugodj meg s ne borulj ki... *próbálja felnyalábolni a földről* -Evvel nem segítesz... *mondja de egyáltalán nem emeli fel a hangját és oda nyújt neki egy pohár vizet* - Idd meg ez jót fog tenni... *végig néz közben Kodakán is* - Mi történt? *kérdezi és közben karját nyújtja a nősténynek támaszként* - Jin vagyok... jobb lenne ha téged is megvizsgálna az orvos... *Lui közben próbál nem láb alatt lenni, hanem segíteni a csapatnak*
18+
*Lamento nem habozik, Behatol Teruba és közben csókot nyom szájára, hogy így segítse elfolytani a feltörő hangokat... ettől a szenvedélytől amit Teruban tapasztal, Lamento is egyre vadabbá válik, egyre ösztönösebben mozog, és egyre vágyfűtöttebben csókolja Teru száját... keze lekúszik Teru férfiasságára, szeretné ha most mindketten nagyon is jól éreznék magukat... gondolkodni elfelejt, megszűnik számára minden, csak Teru és ő van... ez az érzés mégjobban felizgatja... érzi ahogy minden erősebben és erősebben tombol benne, az az érzése hogy ezt már nem lehet fokozni, ezt mégis lassan megkérdőjelezi önmagában*
|
18+
Édes fájdalom minden apró mozdulat, amelyet Lamento az ujjával okoz neki, de akarja. Önuralma megszűnt már, most kéjesen tolja magát. Nincs szégyenérzete a nyilvános szeretkezés, kurvás viselkedése miatt. Összeszorítja fogait és ajkait, hogy minél kevesebb hang szivároghasson ki, de orrán kereszül még így is hevesen kapkod a levegő után, ahogy a kandúr eljátszik a nyakán. Érezhetően kezd kinyílni, ellazul és már alig bír magával. Amint megemeli őt a macskaférfi, belekapaszkodik a nyakába. Tudja, mi következik és ezt heves csókokkal jelzi, mennyire akarja. - Igen... - suttogja remegve a vágytól. Lábaival átkarolja Lamento derekát. - Gyere. - kéri őt. Most tüzes a suttogása is.
18+ vége
- Mi? - bukik ki belőle meglepetten. Fogalma sincs, mit köszön neki Lui, majd eszébe jut a húga. - Jah... semmiség. - mondja aztán és fejét oldalra fordítja, hogy lássa a kis szőke macskalényt. - Nincsen semmi baj... Időnként mindenki viselkedik bután. - vigasztalja, vagy csak próbálja. - Szép jó éjt neked is. - búcsúzik tőle, de továbbra is Luit nézi.
Eközben a házhoz ér végre Zuki és Kodaka. Nem volt hely, ahova mehettek volna. A kandúr becsenget az ajtón, a kapun már rég túljutottak. Liheg, több sebből vérzik, az arcán szín fájdalom honol. Kodaka fél lábon áll, támasztják egymást. Ő sem tűnik sokkal jobb állapotban, de kevesebb és kevésbé súlyos sebe van.
- Megyek! - kiáltja el magát Vörös morgolódva, azzal lemegy ajtót nyitni. - Te jó ég! - engedi be ezzel a mondattal őket, de Zuki szinte ráborul. - Yamako! Ino! - kiabál most már rémült hangon. A két szólított kipattan az ágyból és rohannak, hogy segítsenek.
- Nem ráztuk le őket! - suttog Kodaka, azzal becsapja a bejárati ajtót. - Itt nem mernek majd balhézni, mivel a Blake-ek kicsinálják őket, de... Zuki, térj magadhoz! - kiált rá a félvérre, aki ettől lesomja füleit.
- Orvost! - kiáltja Ino, amint meglátja, mi a fő baj. Zuki már csillagokat lát, kezd kihűlni és elgyengülni. - Jin! Takahe! - sikítja.
- Fenébe! - ugrik ki a srác az ágyból, hogy leszaladhasson. Először nagyon dühös, de amint meglátja a bátyját a földre görnyedni, mindent elfelejt, ami addig történt. - Zuki! - csúszik be térden hozzá. - Kodaka! Mi a...?!
- Hozzatok törölközőt! - kiabál rá a nőstény a csapatra. - Kivérzik, ha így megy tovább! - teszi hozzá. A két kandúr azonnal ugrik, míg Ino hátrál és lezuhan a földre, hogy sírjon. - Ino, ne most! Szedd össze magad!
- Nem megy... ez undorító...
- Ha Zuki meghal...
- Ne is feltételezz ilyet! - mordul rá Takahe a nőstényre. - Nem hagyjuk meghalni! - jelenti ki büszkén.
|
18+
*Mintha Teru megérezte volna Lamento gondolatait, már majdnem kihúzta ujjait, amikor Teru leállította... így folytatta az ujjazást a fiúban, közben pedig rátéved nyakára, s végig nyalta, néha kicsit bele is csípett fogaival, de csak egészen óvatosan, nem tudta mennyire áll készen Teru, de azt sem, hogy megkérdezze-e... vagy inkább csak cselekedjen.... közben Teru keze a hímtagján van, s ez csak mégjobban feltüzeli a kandúrt, úgy érzi nem tud tovább várni, megemeli Terut és a falhoz nyomja, közben pedig csókokkal halmozza el, ujjait kiveszi a srácból, majd lágyan a fülébe suttog* - Készen állsz? *s evvel a lendülettel végig nyal a fülén amibe suttogott*
- Ohh értem... *motyogja halkan, majd hozzá teszi* - Köszönök mindent Takahe... *lassan bemászik a paplan alá.. eléggé meghült ezért fázik és jól esik neki a meleg* - és kérlek ne haragudj rám, amiért ma olyan bután viselkedtem... szép álmokat... Jó éjszakát... *mondja és elfordul a fal felé, bár még nem alszik, de próbál*
|
18+
Egyre nagyobb katarzisba esik, míg csípőjét próbálja egy helyben tartani, a teste többi része az ütem gyorsulásával egyre vadabb hullámzásba kezd. Megremegnek a térdei, mielőtt elélvezne, a háta neki-nekiverődik a házfalnak, de száját befogja, így csak torkában képződnek nyögések. Végül kirobbanóat élvez Teru, még meg is könnyezi, s lihegve borul előre. Lamento azonban nem sok időt hagy neki lehiggadni, s ő élvező fejjel felszisszen két ujjától. - Ne hagyd abba! - suttogja neki kéjesen azonnal. Fél kézzel belekapaszkodik a kandúrba, míg másikkal nekiesik a nadrágjának. Addig küzd az anyaggal, amíg ki nem szabadítja a macskaférfi kandúrságát, s bátran a kezébe veszi, hogy egy kicsit elkényeztesse.
18+ vége
Felréved abból az álomszerű állapotból, amikor Lui benyit hozzá. Megrezzen, de nem mozdul. Csak akkor néz a kölyökre, mikor megszólítja. Felsóhajt, majd hátra fordul az ágyon és a plafont kezdi bámulni. - Csupán fel kell dolgoznom, hogy hülyeségeket csináltam, csinálok és valószínűleg még fogok is. - próbál könnyedén kitérni ennyivel.
|
*Lamento először lassú de aztán vadabb mozgást diktál... ha Teru nem állítja addig folytatja amíg a fiú el nem élvez... bárhogy is történik, felkúszik ismét hozzá, kezével pedig a fenekéhez kúszik és betolja két ujját a srácnak, nem akar annynira kapkodó lenni, nem akar neki fájdalmat okozni, hiszen ez még csak a második alkalom a fiúnak és nem szeretné elrontani. bármennyire vággya már Teru vagy ő maga...*
*Lui a csillagokat kezdi nézegetni, bármennyire is mocskos ez a világ, azért a csillagok még mindig fényesen ragyognak... elidőzik még kint, majd bemegy a házba, Jin már elment a szobájába és valószínüleg már alszik, Füles még benéz Kate szobájába, majd megáll Takahe ajtaja előtt... méyet sóhajt aztán benyit... nem akarja zavarni a rácot, de ez akkor is a közös szobájuk... oda megy a matracához és leül... csendben van, de aztán muszáj megszólalnia* - Takahe... mi a baj?
|
18+
Számított rá, hogy Lamento így fog reagálni, így nem lepi meg az az ösztönös vadság, amellyel szinte ráront a kandúr. Izgalom járja át, lihegni kezd és átengedi magát ennek a lénynek. Megborzong a hideg levegő érintésétől, majd a macskaférfi apró kis nyalintásától. Utóbbi mosolyt csal a fiú arcára. Csak nézi őt, ahogy lekúszik a testén, majd forró gyönyörűséget okoz számára. Felnyög, fejét hátrahajtja, majd pár pillanat múlva beletúr a fehér fürtökbe. Sürgeti a vágy, hogy vadul érintse Lamentot, ám fejében egy kis hang azt mondja neki, rendben van minden így. A lázas szenvedély kirebben Teruból és átadja helyét romantikus kis érzelmeinek, amelyek sokkal jobban jellemzik őt.
18-as részek vége.
Annyira lefoglalja a bánat és a harag, hogy most nem tud azon gondolkodni, mi van másokkal. Immár kifáradtan, tehetetlenül korholja magát.
|
18+
*Lamentoban egyre nagyobb indulatok tombolnak, főleg ahogy eltérítik a kezét... szinte azonnal kezdi kigombolni a fiú nadrágját... hírtelen helyet cserél vele és most ő nyomja a falnak Terut, kezeivel megtámasztja a lábait és lassan megszabadítja a nadrágtól és alsójától is, kezei közben veszettül kapaszkodnak Teru oldalába, a macska belenyal Teru köldökébe, aztán szépen lefelé haladva férfiasságáig, ott megáll egy pillanatra, felnéz erre a csodalényre, aztán nem habozik és szájába veszi Teru férfiasságát*
*Lui kezd fázni, de megvárja takahet, az csak beletúr a hajába és ott hagyja... ezután csak mered maga elé, nem tudott semmit sem mondani Takahenak, pedig szerette volna megköszönni neki amit Kateért tett, elmondani hogy mennyire sajnálja amiért duzzogot, és saját magához nem méltó módon viselkedett... ennek ellenére csak áll tovább a sötétben*
|
Teruban nincs félelem, méghozzá egy csepp sem. Nem érdekli a világ, sem semmi, csakis Lamento. Fogalma sincs, mi ez az őrült kitörés belőle, de úgy érzi, egy percet sem bír már ki, most kell megmutatnia, hogy imádja ezt a lényt, hogy belehalna, ha elhagyná, mert eddig csak azt mutatta meg, hogy szereti és el tudja engedni. Persze alig bír magával ő is, rémesen kívánja Lamentot, s ezt rögtön azután meg is mutatja neki, hogy a kandúr nekinyomja hímtagját. Megfázni? Kit érdekel? Megfogja a macska kezét és duzzadó férfiasságára teszi, jelezve, most nem bánna meg semmit, tehet vele bármit.
Mizumi kacsint egyet elmenetel előtt Jinnek. - Tudni fogom, ha szükségem lesz rá. - mondja.
Takahe végül előkerül. Megsimogatja Lui fejét, dicséretnek szánta, amiért várt rá, de szótlanul megpróbálja otthagyni, s bemegy egy addig használatlan szobába, ahol aztán ráborul az ágyra. A fényben jól látható Suzumi tenyérnyoma, most már szép vörös pár helyen, másol már elkezdett elhalványodni.
|
*Lamento majdnem felnyög, de aztán sikerül visszafognia magát, fél attól hogy valaki meghallja őket és lebuknak, de ennek ellenére nem utasítja vissza a fiú érintéseit, sőt... mégjobban magához húzza őt, hogy érezze mennyire felhevült már odalent* - Teru... szeretlek... *suttogja ő is a szavakat, de aztán hírtelen kapcsol* - Meg... meg fogsz fázni itt... menjünk haza... *suttogja tovább*- N....nem tudok addig várni... majd vigyázok hogy mindenképpen melegen tartsalak... rendben lesz úgy? *kérdezi vágyódással a hangjában és mecsókolja a fiút*
- Ümm rendben... de... tudod a telefonszámomat? Hát mondjuk ezt egy hackertől kérdzeem eheh... *int utánuk, majd bemegy a házba, persze feltűnik neki Takahe hiány és hogy már rég vissza kellett volna jönnie... de nem mer utána menni, nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni ezért még vár*
- Kate elaludt... *jelenik meg hírtelen Lui, Jin egy kicsit meg is ijed* - Hol van takahe?
- Odakint... a pincében... most hagyd egy kicsit őt Füles... eléggé rossz kedvű*
- Akkor nem megyek be,megvárom kint az ajtóban... *mondja és már indul is*
- Meg fogsz fázni te buta kölyök... *mondja utána félhangosan, majd tovább vár*
|
Érzi, hogy amit tesz, azzal nem okoz rossz érzéseket a kandúrban, így egyre jobban felbátorodik. Kezei felkúsznak a meztelen bőrön és ujjbegyeit belenyomva húz le egészen a nadrág pereméig. Ugyanazt a megveszekedett vágyat érzi, ugyanazt a múltba vesző fájdalmat, amelyről tudja, hogy nincs rá igazi gyógyír, nem feledheti el soha, de mindent meg fog tenni ezek érdekében. Megborzong a simogatástól. Csillogó szemekkel néz fel a macskaférfire. - A tiéd akarok lenni. - suttogja neki kéjáztatta hangon.
- Köszönöm. - köszöni meg Mizumi. - Majd Teru lerója. - nyugtatja meg a lányt. - Kérhetnék pénzt, vagy bármit ezért, de nem akarok. Ez segítség volt. Majd ha egyszer nekem lesz szükségem rá, felhívlak. - igéri.
- Jó éjt! - mondják egyszerre, majd eltűnnek.
Takahe hosszú ideig nem tér vissza a házba. A sarokban ül, már ujjai mind megfagytak, a kezei véresek, mert szétütötte őket a falon, feneke már szinte odafagyott a földhöz, de nincs kedve ilyen állapotban előkerülni, holott tudja, hogy pontosan azzal fogja felhívni magára a figyelmet, hogy ha nem jelenik most már meg a szobájában, vagy valahol.
|
*Lamentot nem zavarja Teru viselkedése, megfogja a kezét és a bőréhez nyomja, bizsergést érez a bőrén, tényleg hidegek Teru kezei de ez nem érdekli, közelebb húzz magához és csókot lop ajkairól, beletúr a hajába, hatalmas vágyakozás tör rá... mintha csak nem is ő lenne, vagy mintha csak nem nemrég kellett volna döntenie, mintha minden a múltba veszett volna pedig csak pár perce történt, kezével végig simít a fiú arcán, nyakán, testén... nem tud betelni vele... egyszerűen imádja ezt a fiút... megveszik érte, s korholja magát hogy ezt az egészet ennyire elhúzta*
*Jin persze csak figyel, hogy a fiú mit mond, ha esetlegesen Takahe kérdezi tudjon neki válaszokat adni, Kate is nagyon figyel* - ígérem... lakat lesz a számon... *elveszi az adatokat, de nem nagyon tuja mire kellene az majd neki így csak tartja*
- Hogy őszinte legyek... *szólal meg füles* - Ezt én eddig is láttam rajtatok... örülök hogy megismerhettelek titeket! *mosolyog a két testvérre majd meghajol*
- Mindent nagyon szépen köszönünk... ha ennyi elég... *hajol meg Jin is* - De... tényleg nem tartozunk semmivel? Ide jöttetek szinte azonnal... szóval nyugodtan kérjétek csak el a költségeket... *mondja mosolyogva és közben kikíséri őket*
|
Nem tudja, mit akar igazán kifejezni, de amint az arcára potyognak Lamento könnyei, csókot csókra halmoz a száját, az arcán, ahol csak eléri. Mellkasát kitolja, szinte nekiszegezi vele falnak a kandúrt, hogy érezze a szíve dobogását, hogy egy ritmust diktálhassanak. Eszeveszetten nyúl be hideg kezeivel a pulcsija alá, hogy még közelebb lehessen a testéhez, de mivel tudja, hogy ujjai erősen jégcsap jellegűek az éjszaka hűvösétől, nem mer a kandúr bőréhez érni. Így is olyan ostobán egy házfalnak tolja ahelyett, hogy hazavinné a meleg szobába, mégis úgy érzi, ha most nem mutatja ki, mit érez, akkor odabent már hiába próbálja. A belső tűz hajtja és melegíti, arca lázasan forró lesz, s a kezei is melegedni kezdenek. Szíve hevesen ver, lélegzete gyors, mégis elakadni készül.
Minden maradék erejét összeszedi, míg elveszi a kulcsot és biccent Jinnek, aztán már rohan is a pincébe. Szinte feltépi az ajtót, majd még be se csukódik, már üvölteni kezd.
- Ezaz! - örül meg Mizumi. - Kész. Mostantól a hivatalos neved Meiya és a gazdád Misushiko Takahe. Ugyanolyan jogokkal rendelkezzel, mint Lui. - osztja meg a lánnyal. - A rendszer úgy tudja, Kate meghalt, csatoltam ahhoz a névhez egy másik képet, a mostanihoz pedig azt, amellyel eredetileg regisztráltak téged. Ez azért fontos, hogy senki se tudhassa meg, hogy valójában ki vagy. Nyilván a tenyészetben utána lehet nézni, hogy a kép nem azonos azzal, amelyet hozzád csatoltak, de ha szerencsétek van, egy vagy maximum két év múlva új képet kapsz és akkor már nem lesz annyira feltűnő a dolog. - magyarázza nagy műgonddal. - Amit mindenképpen tudnod kell, hogy mi soha nem találkoztunk. Ha megtudják, hogy egy ember hackeléssel állította át az adataidat, te is bajba kerülsz. Ha egyszer véletlenül lebuknátok, akkor nem tudsz semmit, hogyan lettek más adataid, nem emlékszel a régiekre, s nem tudod, mi volt beállítva újnak. Így te ártatlan leszel, a hackereknél meg nem tartanak razziát. A bünti általában elég csúnya, úgyhogy nagyon kérlek, hallgass a sírig és tovább. - kéri meg igazán komolyan a nőstényt. - Ha bármi kérdés vagy gond van, ez a számom, e-mail címem. Ha keresel, mindig mutatkozz be, innen tudom, hogy ki vagy. Ez nem csak beazonosítás miatt fontos, hanem ez egyfajta jelszó.
- Bátyus, ez már túl sok infó. - szúrja le őt Suzumi.
- Jó, tudod, hogy a hacker élet nem jár biztosítással, még akkor sem, ha gyártasz magadnak egyet és lopsz az államtól pénzt, hogy fizesd. - magyarázza megrovóan, mialatt elkezd összepakolni.
- Akkora hülye vagy!
- Jaj, nehogy már elhidd, hogy ezt is megcsináltam! - csattan fel, de nem dühösen. - Bááár... megtehetném.
- Felejtsd el! Félek, hogy egyszer beállítanak a zsaruk és lekapcsolnak.
- Nyugi, egy kicsit bennem is megvan a para. Teru hívott ide, úgyhogy lóg nekem eggyel és ez most nagyon kapóra fog jönni.
- Szétverem a fejed, ha csak egyetlen szóval is bántod. - figyelmezteti elvörösödve az indulattól Suzumi.
- Íme a bizonyíték, hogy a húgokkal vigyázni kell. - fordul hátra Luihoz. - Légy óvatos. - kacsint rá viccelődve. - Egyébként imádjuk egymást. - suttogja. Aztán ha nincs kérdés, óhaj, sóhaj, bánat, panasz, megbeszélnivaló, a két testvér elbúcsúzik és hazamegy, anélkül, hogy észrevennék Terut, amint szenvedélyesen lerohanja Lamentot.
|
*Lamento meglepődik a mozdulaton, de hagyja magát tolni... kicsit összerázódik a hideg faltól, de aztán magához öleli Terut, mélyet szív az illatából, megindulnak a könnyei... eszméletlenül szereti ezt a fiút... jobban mint ahogy az elhinné neki, s jobban mint ahogy saját maga gondolja... boldog, hogy Teru nem löki el magától ezek után*
*Jin bólint* - Van egy pincénk... hanszigetelt... a kertből tudsz bejutni... egy nagy zöld kapu nem lehet eltéveszteni *mondja és miután egy tálkából kivesz egy kulcsot átnyújtja Takahenak* - Erre is szükség lesz ha be akarsz menni.... *mondja avval egyedül hagyja Takahet, többet már nem tud tenni érte, mint hogy hagyja kitombolni magát, visszatér a szobába a többiekhez*
*Kate csak bólint és még mindig nyugton marad, Lui kezd aggódni Takahe miatt, de most szeretne a hugával is maradni... végül úgy dönt, marad...*
*Konoe persze nem észlel semmit... Remington akár még a fején is ugrálhatna akkor sem tudná felkelteni, elmerül az álmaiban, s nem észleli a külvilágot*
|
Márpedig nem sajnálatból ölelte meg Teru a kandúrt, hanem azért, mert megkedvelte. Természetesen hagyja magát megölelni, vigasztalanul sír és őszintén bújuk a macskához. Nem tud neki igazán mit mondani, nem meri elhinni, hogy Konoéval nem lesz baj. Aztán tűz lobban benne, ahogy Lamento megvallja, hogy benne ég ő. Esztelenül elkezdi letolni a járdáról, neki egy ház falának, simulni hozzá, elveszni a közelségében, a teste melegében.
Mizumi fejében összeáll, hogy mi történhetett, ettől megremeg a keze és éles sípolást ad ki a műszer. - Fenébe! - morog. - Bocsánat, elbaltáztam. Újrakezdem. - jelenti be.
Takahe felnéz Jinre, az egész arca vörös, úgy érzi, fel tudna robbanni, reszket az indulattól. Nem engedi közel magához Jint, csak kitartja a kezét, mintha stoptáblát mutatna neki. - Dühöngnöm kell. - suttogja remegő hangon. Nem is mer megmozdulni, talán Jin is észreveszi, hogy minden erejét latba veti, hogy nehogy nekiálljon robmbolni. - Üvölteni szeretnék. Van hol? - kérdezi rekedten.
Remington éjfélfele szokásos sétájára indul. Mostanában majdnem kiüti magát a rengeteg gépezéssel, aztán éjfél táján elindul sétálni, hogy kiürítse a szellemképeket a fejéből, szívjon egy kis friss levegőt és persze azért, hgoy ellátogasson Teruék házához. Most azonban észreveszi Konoét a kertjükben és rémülten felnyalábolja, majd visszamegy a szobájába. Megvizsgálja a macskafiút, s mivel nem talál rajta sérülést, úgy véli, csak kimerült. Az ágyában ad neki menedéket, még be is takarja, aztán amikor álmosság tör rá, egyszerűen mellé dől és elalszik.
|
*Konoe nem öleli viszont terut, csak kiveszi a csippet a kezéból, aztán távozik is, nincs szüksége sajnálatra, sem pedig semmi másra... Lamento lassan Teruhoz lép* - Jól vagy Teru? *megpróbálja megölelni ha hagyja neki a fiú* - Kérlek bocsáss meg nekem.... nagyon szeretlek Teru... *suttogja* - Konoe rendben lesz... erős macska... akkor is ha nem látszik rajta ez túlságosan... igazából tudom... már ő sem szeret engem olyan tűzzel mint régen... csupán megszokás.... én pedig... már nem tudlak elengedni téged... annyira mélyen bennem égsz....
- Rendben... nem mozgok... *mondja a lányka és meg sem mer egy kicsit sem moccanni, egy kicsit még fél a fiútól, de már sokkal kevésbé mint amikor először látta*
*Jin viszont amint bejön a lány ő kimegy* - Bocsássatok meg... *kéri és kimegy Takahehoz...* - Hé Vörös Ördög... ne legyél ennyire elkámpicsorodva... nem tört össze a világ, csupán darabjaira hullott... *ha Takahe engedi közelebb megy hozzá és megöleli, hogy megnyugtassa* - Mit mondott? Nem szeretné újra kezdeni? *kérdezi bár a választ duja és talán cska költői kérdés de ha válaszol rá a fiú azt nem bánja*
*Konoe fáradt és dühös Lamentora, de valahogy végig érezte, hogy ezt a csatát már rég elveszítette... elvették tőle a lehetőséget, hogy boldogan éljen a szerelmével amíg meg nem halnak... hiszen ő túl korán halt meg... nem képes tovább menni... egy kertben rogy össze és sírva a földre esik...*
|
[279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
