|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.17. 15:29 - |
Ide jön minden hulladék, nem csak a Ru városiaktól, hanem az egész birodalom ide hordja a szemetét.. de gyakran találnak itt kidobott állatokat, vagy nem várt fölösleges macskalény csecsemkőket.
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
*A kandúr bólint, fél karral magáhz szorítja Rant, míg a másikkal kapaszkodni próbál. Valóban nem egyszerű mutatvány, de majd pont egy nőcske mellett szerencsétlenkedne? még önmaga előtt sem tűrné. Konokul felszegi fejét, s egy mókus ügyességével feljátssza magát a fokokon, fekete ördögfarkával biztonságosan egyensúlyoz hozzá. *
|
- Remek... *visszatámasztja a fiút Ashre* - Akkor sok szerencsét... *teszi szét kezeit, majd ő maga felmászik* - Akkor gyertek... *mondja egyszerűen, de Ran nem könnyíti meg Ash helyzetét, Olivia azért akart segíteni mert a fiú egyenlőre még képtelen felmászni a létrán, neki pedig már van gyakorlata ilyesmiben, de most a macskára bízza, had szenvedjen ő a fiúval*
 
|
*Uhummog valamit a lány szavaira. Fejethajtani Olivia előtt, amiért ilyen könnyen előhúzta belőle a rejtett agresszióit: a könnyelmű és jószándékú okoskodásra most oly szívesen feldarabolta volna a lányka kezét, ahogy az Rant érintette. Bár már szolgasága során hozzá volt szokva, most különösen nagy önerőt igényelt, hogy ne harapja le Olivia fejét a szavai hangsúlyával.* -Innét már feltalálunk*közli kimérten. A nő enyhén elmerozzantnak nézheti őket, hogyha meg akarja mutatni egy egyenesen vivő létrán az utat.. ettől valami lesajnált tavibékának érezte magát.*
|
*Olivia a macska felé fordul miközben egyenesen halad tovább* - Neked nem lesz szükséged rá, a macskalények szervezete eleve nem olyan imbolygó mint gy emberé, nem lesz bajod... *és ez valami dicséretfélének is betudható volt Olivia részéről* - Itt vagyunk... *mondta ahogy egy léra féléhez értek, átvette a fiút Ashtől, s még mielőtt bármelyikük is mondhaott volna valamit, Olivia beszélni kezdett* - Én könnyebben fel tudom vinni, hidjétek el már csináltam párszor... *mondta egyszerűen* - Menj előre... *közölte Ashitával*
|
-Fogalmam sincs *ismeri be a macska, de azért a magabiztosság látszatát keltve vezeti tovább a fiút. ~ És mintha azt is közölted volna, hogy takarodjunk innét *vágná a nő képébe, de hosszú távú megfontolásból inkább csak hallgat, eltűr, s majd később robban.. megszemléli Ran dobozát, farka idegesen felborzolódik ahogy hallgatja a hozzá fűzött kommentet. Nem szól, engedelmesen követi a nőt.*
|
- Te tudod, hogy merre kell mennünk? *érdeklődik a fiú miközben haladnak a csatornában, neki minden teljesen egyforma, s büdös... nyirkos és párás, nem szívesen van itt és már szinte sóvárogva várja a szeméttelep rothadó bűzét, ami ehhez képest igazán kellemesnek tűnik... viszont hírtelen megáll és tágra nyílt szemekkel figyeli az előttük kibontakozó női alakot*
- Mintha azt mondtam volna, hogy este... *közli nyersen Olivia* - De most már mindegy... *megy közelebb hozzájuk és Ran kezébe nyom egy dobozt* - Ebből vegyél be naponta egyet... el ne felejtsd mert különben az itteni levegő hatására a szervezetedbe kerülő vírusok odafent aktiválódni fognak, és nem tudni mit okoznak... *mondja egyszerűen*- Egy hátig, minden nap vedd be... pontosan 7 db van benne.... Kövessetek...
|
~Hideg? *biccenti meg meglepetten füleit. ~ a testem.. a hideg, sötét nyirkos sírgödörbe kerül, hogy vérgek játszanak vele.. de ahova a lelkem kerül, ott örök tűz lesz.. folytonos égető parázs, ami nem hagy nyugodni..* a fiú további szavaira csak félszegen sandít rá, miközben vezeti egyre előre. Nem látta Ranon kívül senki a könnyeit, a macska nem is tudott a létezésükről.. s még most is szívesebben letagadná őket. Mintha az érzések próbálkoznának megnyilatkozni általa, s nem ő az érzelmek ura.. kétségbeejtő, elveszejtő érzés volt egy életet befolyásoló tényező előtt fejet hajtani, s integetni a felettük való hatalom után ~ egy démon könnyei.. sose sajnáld * mondja ki gondolatban, ajka azonban nem mozdul, csendes tudomásvétellel konsatálja Ran szavait.*
|
*Ran végül nem kap választ a kérdésére* ~ Végülis mindegy is... ha vele lehetek, nekem nem számít más, nem érdekelmikor hol és miért... csak az az egy hogy magam mellett tudhassam... ezt a bolond, kétszínű, szeles macskát... Azt mondta szeret engem... annyira boldoggá tesz.... *gondolkodik magában aztán meglepi a kérdés* - Hát... hideg... *feleli egyszerűen* - Ash szeretnék bocsánatot kérni... azokért a... könnyekért... sajnálom...
|
*A kérdés jogos volt, s egyben megválaszolatlan. A macskának fogalma sem volt róla, csak el innen, más nem számít.. csak el, együtt, kettesben, a hol már olyan mellékes kérdés. Igazából abban reménykedett, idő közben majd felvetül valami ötlet, vagy letelepülési lehetőség.. Ranék házához nem mehettek, a forradalom még javában tombolhatott.. s ahogy ez így megvilágítódott Ashita elméjében, azt az egyértelmű utat látta, hogy visszaviszi a cellákba a fiút. Még mindig jobb ott, mint bújdosni, míg le nem cseng.. a srácot kinevezi privát játékszerének, és meg van oldva..ezt persze nem köti Ran orrára, válasz helyett sejtelmes hangon visszakérdez* -milyen volt meghalni? * pillant a fiúra, segít neki járni a csúszos úton, ahogy tud.*
|
*Ran bólint* - Rendben... *egyezik bele, s maga köré csavarja a rongyféleséget amivel letakarták, hogy ne menjen meztelen* - Hova tartunk? *kérdezte, mivel a macska ilyen sietősen akar távozni, hagyja magát felsegíteni, aztán kicsit a macskára támaszkodva lépdel csak tovább, fájdalmai megnehezítik a dolgát*
|
*A kandúr viszonozza az ajkak táncát, hideg ujjai végigszántanak Ran arca élén. Mikor enyhül kábulata, rekedt, halk hangon kéri gazdáját* -menjünk..* hogyha Ran benne van, segít neki lekászálódni az ágyról. Bár a nő este akart értük jönni, jól érezhetően elküdte a párost, nem baj hát, ha megkönnyítik a dolgát..*
|
*Szemei teljesen kikerekednek, ajkai megrmegtek, s így tekintett fel a kandúrra, mintha az valami varázslatot bocsájtott volna rá*- Ashita.... *suttogja halkan, és ahogy csak tud a macskához bújik, a macska nevén kívül nem mond mást, pedig gondolataiban sok dolog cikázik, ezernyi apró gondolat merül fel benne, s úgy érzi ő a legboldogabb ezen a földön... megpróbálja elcsábítani Ash ajkait és csókot lehellni rájuk*
|
*Milyen különös.. hogy lehet a valakinek ilyen kedves hely egy csatorna eldugott, bűzlő kis zuga.. pedig a kandúrt máris erős érzelmek fűzték ide, ehez a sötét veremnek tetsző teremhez, hol először érezhette azt, színtisztán, kikristályosodva, amit minden élő keres egész élete során. Ez már egy másik kandúr volt Ashita testében, s idegenként tekintett az emlékekre, a régen hajtóként vivő vágyakra.. most Ran az élet, s ő is marad örökre.* - szeretlek *suttogja, hangja egy fehérszárnyú démoné. Erősebben szorítja magához a fiút, hozzábújik, akár egy hízelkedő kismacska..*
|
*Ran érzi a macska érintését, s valahogy ettől megindul egy két könnycsepp az arcán... * ~ Szeretlek... *suttogja magában, mintha csak rejtegetni akarná a dolgot... de így is van... ha kimondja Ashita megváltozik, mintha ez valami varázsszó lenne... ő pedig most csak arra vágyik, hogy ez a pillanat örökké tartson*
|
*Ahogy Ran neki hajtja fejét, a kulacs lassan lecsúszik az ágyra remegő kezéből. Szótlanul áll, fél karját átvetve a fiú vállán, lágyan magához szorítva, míg másik keze lassan megindul a srác bőrén, enyhén cirógatva, akár egy finom zápor gyöngycseppei. A kongó csöndben idő nélkül tartja úgy a fiút, fél kezével ezüst színű tincseit simogatja, hasonlóan, ahogy egy anya dédelgeti, óvja a nagyvilágtól egyetlen gyermekét.*
|
*Ran szívébe is csend telepedik, épp olyan mély mint amit a külvilág felé érzékel, s nem tudja mire vélni ezt, nem érti miért nem szólal meg Ashita, miért burkolózik megint abba a titokzatos magányba... nem mer megszólalni, fél, hogy mindent elrontana vele, inkább csak a macskának dönti fejét, mintha csak azért kellene hogy meg tudja így tartani magát pedig csak érezni akarja a kandúr bőrét, lehelletének melegségét... *
|
*A macska segít Rannak felülni, ajkához emeli a kulacs száját. Minden mozdulata finom, csendes, akár egy őszi alkonyat, amint megfesti a nap a halálraitélt, hulló lombokat a sétány körött. Nem néz Ran szemébe, kiégetné a szívét az a pillantás, fájnak a szavai, a mosolya, mindene.. olyan más most az egész.. furcsa álom, tündérmese vagy rémkép lesz belőle, még nem tudja.. csak zavarosan kavargódzik az egész.*
|
- Rendben vagyok, csak egy kicsit fáradtan... köszönöm Ashita.... *megpróbál felülni de valószínüleg ebben segítenie kell a macskának* - Most... miért magázol megint? *érdeklődik bár már csak mosolyog a dolgon*- Végülis mindegy is...
|
-Természetesen *biccent a nő felé, hallja, amint csendes kopogása elhalványodik a távolban. Mostmár visszatérhetett a fiúhoz, kitárja az ajtót, árnyékként belibeg.* - hogy érzi magát? *kérdi azzal a bársonyos távolságtartással, mintha még nem tért volna teljesen vissza a jelenhez.* -meghoztam a vizet *jelenti, s várja, hogy segíthessen, ha szükség van rá.*
|
- Ümm rendben... *avval leakaszt oldaláról egy kulacsfélét és a macska kezébe nyomja* - Tesék, a vizet nem de a kulacsot majd vissza kérem... *kacsint, majd megy tovább, Ran eközben csak bámulja az ajtót, és várja, hogy mikor ér már vissza Ashita*
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
