|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Teru utolsó gondolata, hogy nem akar meghalni, aztán egy test csapódik az övének és kisöpri a kocsi elől. Dudaszó, fékcsikorgás, majd a volán mögött halálra rémült nő kiabálás tölti meg a levegőt. A földre kerül, gurul párat, aztán felfogja, hogy Konoe megmentette. Majd kiugrik a szíve, a könnyei feltörnek és rázkódni kezd a görcsös sírástól. - Úristen... Úristen... - suttogja. - Láttam... Úristen... Úristen... - hatogatja hangtalanul, zokogva.
- Normális vagy?! - üvölt a nő. Remeg keze-lába, kisebb sokkot kapott a rémülettől. - Majdnem megöltelek!
|
*Lamento észhez tér a duda szóra, egyből felébred, s csak a nyargaló autót látja, ami nemsokára elsöpri Terut.... megindul minden erejével és gyorsaságával, de lassúnak bizonyul* ~ nem fogok időben oda érni... Teru... Teruuu! *üvölti, de az autó nem fog már megállni, Teru szerencséjére viszont Konoe épp mellette nyargalt, és nem gondolkodott azon hogy cselekedjen-e hanem megtette, átvetődött az úton magával sodorva Terut is, így megúszhatták pár karcolással*
- Hülye vagy? Így kirohanni az országútra! *lihegte Konoe* - Semmi bajod?
- Teru.... *ért oda idő közben Lamento is* - Hála a égnek... *észre sem veszi, hogy szemeiből megállíthatatlan könnyek peregnek*
 
|
- Tudom, Lamento. Időt kérek. Ez nekem nagyon... nehéz. - mondja a kandúrnak. Tudja, hogy kicsit csúsztat, de bízik abban, hogy a macskaférfi nem fog gyanút, s békén hagyja. Aztán rájön, hogy Lamentot nem tudja becsapni. Letér a járdáról, hátranéz rá. Figyeli még futtában, ahogy csak áll ott, aztán már csak a dudálásra lesz figyelmes. Nem is érti, hogy került az autóútra, az előbb még a járdán loholt. Aztán a szélvédőt látja és a mögötte ülő rémült nőt. Mintha az egész pillanatot lassított felvételen élné át. ~ Úristen! ~ fut át az agyán.
|
*Lamento ad egy puszit Teru homlokára* - akkor menjünk és kérdezzük meg... *mosolyog a srácra, de érzi, hogy valami nincs rendben vele, ezért bűntudata lesz* - Teru nem kell ezt tenned ha nem akarod... nem kényszerítelek rá ezt te is tudod... *mondja miközben szemével Teru szemeibe néz, fülei lelapulnak, simeri a fiú minden vonását, őt nem könnyű becsapni, de aztán Teru el is árulja magát, ez szinte szíven üti Lamentot, a mosolyt sem képes elfogadni, ilyent egyáltalán nem akar... csak nézi ahogy Teru futni kezd, s Konoe is a nyomába ered* ~ Mi ütött beléjük? *a két alak egyre inkább távolodik de Lamento lábai nem mozdulnak, mintha csak a földbe gyökereztek volna... a nemrég még érezhető mámoros környezet gyorsan elillant, s a macskaférfi el kezdte érezni, hogy nem lehetnek boldogok hármasban... nem az lehetetlen, csak fájdalmat okozna mindkét személynek akiket szeret.... némán állt, mintha elfoszlott volna mellőle a világ, s a nagy semmiben lebegve jut ideje gondolataira*
|
Belátja, hogy egy kérdést mindenképpen megér. Jobbat nem tud, ezért majd nagyon ügyes lesz, nehogy bajba sodorja Konoét. Nem akarja bántani, még akkor sem, ha történetesen azt a macskalényt szereti, akit ő is. Még akkor sem, ha tudja, hogy Lamento idővel újra vele akar majd lenni és lemennek abba a szebb világba. Nem érti, a kandúr miért ragadja magához, de hagyja magát ölelni. Felnéz rá, de fehér haja az arcába hull. Már nem látja Lamentot, csak a szavait hallja. Álomszerű lett az élete, amely sosem volt egy boldogsággal átszőtt mese, de Konoe érkezésével összetört. Most kezdenek szétcsúszni a darabkái és ahogy majd megpróbálja összerakni, torzulni fog, míg végül a legeslegrosszabb rémálmává fog válni. Elvesztette a legjobb barátját, Suzumit elutasította, a bátyja pedig nem beszél vele, míg a lány lelkében el nem ül a vihar. Egyedül maradt, miközben úgy tesz mindenki, hogy ott van vele. Üvölteni bírna a fájdalomtól, de a bűntudat és a kötelességtudat lakatot kattint az ajkaira, gúsba köti a szívét, megbélyegzi a jövőjét. Már nem tudja, mit kívánjon. Az ősz eljött, az élete is készül a halálra. Ahogy Lamento megsimogatja az arcát, kisöpri belőle a haját is. Újra látja őt. Fura gondolat ébred Teruban, de nem önti szavakba, csak nézi a szerelmét. - Tudom, hogy szeretett engem nagyapa. De a tettei... mintha nem is az az ember tette volna őket, akit én ismertem. - mondja csendesen. Amikor a kandúr arról beszél, hogy mindenét átadta neki, még a szívét is, lopva Konoéra pillant. Nem akarja, hogy bárkinek fájjon, de ez az istenverte hármas csak fájdalmat fog okozni mindannyiuknak. És Teru fél a fájdalomtól. Még akkor is, ha épp megéli azt. Fél, hogy erősebb lesz, legyőzi és megőrjíti majd. Nem akar ugyanolyan szörnyeteg módjára viselkedni, mint a nagyapja. Mert most érti meg az öreg Howokit. Most érti meg, miért bánt el úgy Lamentoval. Hiszen szeretette! Konoe pedig elvette tőle. S egyetlen ember sem szállhat harcra egy macskalénnyel. Konoe életerős, vidám és játékos. Kicsit talán hangos és cserfes, de vitathatatlanul vonzó ellentéte Lamentonak. Teru nem is érti, a fehérhajú kandúr hogy képes két ennyire különböző teremtést szeretni. - Meg. - bólint. Kibontakozik az ölelésből és elindul Kasai Adrian rendelője felé. Felnéz az égre. A felhők pamacsokban úsznak. Beleszédül a látványba. Egy pillanatra érzi az álma súlytalanságát. ~ Elmúlik majd... ~ bíztatja magát. Belemerül a kék tengerbe, kezeit széttárja és elmosolyodik. - Elmúlik majd. - mondja ki véletlenül és akkor visszacsöppen a valóságba. A két macskaférfire pillant és hamis mosolyt küld feléjük, mintha azt akarná üzenni nekik, minden rendben. Ezután futni kezd. Az arcának csapódó levegő, azt reméli, felkelti majd a mámormély Pokolból.
(This hurricane... =) Mindig ilyen katarzist érzek, amikor ezt hallgatom.) |
- Azért megkérdezni még lehetne...talán mégis tudna segíteni... *mondja egyszerűen a kandúr, de Teru szavai szíven ütik* - Teru... *hírtelen öleli magához a srácot, s talán olyan lendülettel, hogy a végén neki kell megtartania a srácot* - a nagyapád nem volt rossz ember.... nem kell azt hinned, hogy hazudott, csinált rossz dolgokat, de ki nem? Téged mindig is nagy becsben tartott, szeretett téged, te ne is gondolj másra... *megsimogatja a fiú arcát* - Most már nem mondhatot, hogy nem tudsz rólam mindent... mert már mindent átadtam neked... még a szívemet is... lehet, hogy sohatöbbé semmi nem lesz olyan mint régen, de én úgy érzem, ez nem feltétlen rossz... legyünk boldogok... *Konoe felé tekint* - Mind a hárman... *teszi hozzá* - Menjünk akkor... keressük meg a dokit, aztán nézünk egy házat, ha megfelel így...
|
- Azt hiszem, nyílvános helyről nem lenne tanácsos venni, mert még a végén megkérdik, mi lett az előző csippel, vagy be akarják ültetni. - mondja Teru. - Egy orvost tudok csak, aki foglalkozik macskalényekkel, de nem hiszem, hogy ő tudna ilyesmivel szolgálni. Bár... ez az egy lehetőségünk van, mert jobbat nem tudok. - jut végül erre. Mosolyog, ahogy Lamento kupán nyomja Konoét. Kezd megnyugodni. Persze az a szerelmes, békés tekintete már sosem fog visszatérni. Az a reménytelen boldogság, amiben addig élt, míg el nem kezdtek összemelegedni az idősebb kandúrral. - Hát... igazából... ha van lehetőség... akkor nem akarok hazamenni. - motyogja és elindul az utcán. - Konoe, te nem tudod, de az apámmal, a feleségével és annak a két lányával éltünk eddig egy házban. A két lány rühell engem, az anyjukról nem beszélve. Apával nem sokat beszélünk, mióta elvette feleségül a barátnőjét. Nem akart kidobni, mert egyetemre járok, deee... mondjuk úgy finoman, besegített munkakeresésben, háznézésben, hogy "megkönnyítse" - és itt macskakörmöket mutat - a dolgomat. - szomorú pillantásokkal gondol a családjára. - Nagyapa... már nem is tudom, mi volt igaz és mi hamis. Ahogy Lamento megnyílt nekem... más lett az egész világ... mintha minden, amiben addig hittem, amit addig tudtam, egyszerűen eltűnt volna és... álomszerű lett. Már nincs igazság, valóság vagy realitás az életemben. - jelenti ki fásult mosollyal.
|
- Új csippet... hmmm esetleg egy tenyésztőnél? vagy egy orvosnál? Valaki olyan kellene aki szokott ilyesmiket behelyezni a macskalények testébe.... remek... majd a nyakláncodba szépen bele operáljuk... *közben Teru az automatához megy, a két kandúr pedig megvárja egy kicsit távolabb*
- Milyen nyakláncba?
- Ebbe... *akasztja Konoe nyakába a láncot ami eddig az övében volt*
- Ez az enyém... volt...
- Ühüm... *kipattintja a nyaklánc hátulját és abból is előszed egy kis fecnit* - ennek a helyére betehetjük a csippet...
- Megkaptad a láncom?
- Igen... de így most legalább vissza tudom adni...
- Az öreg mindig mindent oda adott neked amiért csorgattad a nyálad! *nevet*
- Hülye! *vágja kupán*
- Naaaaa
- Amúgy az öreg, Teru nagyapja ha nem esett volna le eddig...
- Tényleg?
- Gondoltam, hogy jutott el az agyadig...
- Nem hasonlít rá... olyan cuki... kedvelem... *lamento sóhajt*
- Vajon tényleg jó lesz így?
- Hogy érted?
- Nem azért mert nem akarnám, csak... nem lesz ez így nektek rossz?
- Megoldjuk... *mosolyog a macskára*
- Teru nekem nagyon sokat jelent...
- Észrevettem *mondja komolyan, Konoetől nem várt hangon, közben Teru is vissza tér*
- Máris? *néz nagy szemekkel a fiúra mindkét kandúr, s együtt is kérdezik*
- Akkor... menjünk... *mosolyog a fiúra Lamento*
|
Elcsodálkozik. - Nagyapa szeretett minket. - néz fel Lamentora, ahogy átveszi a lapot tőle. Komolyan gondolja ezt, még akkor is, ha sok tény másra mutat. Aztán csak figyeli a két kandúrt. Konoe annyira más, mint ő. Életvidám, hangos és gyerekes. Ezzel szemben Teru csendes, nyugodt és felnőttes igyekszik lenni. - Megnézzük, mennyit hagyott ránk nagyapa, aztán döntünk. - jelenti ki. - Gyertek. - vezeti őket egy automatához, hogy megnézze az összeget. Olyan sok, hogy a fiú majdnem hanyatt esik. Bőven elég arra, hogy megvegye azt a házat, amit szeretne, s mellette még egy fél évig semmire se legyen gondjuk. Elérzékenyül. - Nem tudom, hol szerzünk új csippet, de jó ötlet, hogy ne építsük Konoe testébe. - kezdi, amikor újra össze tudja szedni magát. - A nyakadban kéne hordanod, ott nem feltűnő, de ha nadrágot cserélsz, nem hagyod otthon. - néz a fiatalabb kandúrra. - Menjünk megvenni a házat. - tanácsolja.
|
*Lamento megint kutatni kezd a zsebében, előveszi a kis tekercset, de még mielőtt bármit is tudna mondani Konoe kiveszi a kezéből* - Váááh nem mondod, hogy még megvan! Nézzük meg! Nézzük meg! *Lamento viszont kikapja a kezéből*
- Csak nyughass... most másra kell.. *avval felnyitja a dobozka alját, s kihúz belőle egy papírt* - Azt hitted nagyapád, csak egy öreg macskalényt hagyott rád? Ez az utolsó titkom előtted... és túl korán adom oda... de azt hiszem erre most lesz szükség... *nyújtja át a papírt amin egy számsor szerepel* - Egy bankszámla... csak Terunak... erről nem tud a családod... nagyapád nem is akarta, hogy rajtad kívül más tudjon róla... ezért mondta, hogy tegyem el és ha végeztél az egyetemen adjam oda...
- Nem kell Csipp! *jelenti ki Konoe* - Még csak nemrég szabadultam meg tőle... *ellenkezik* - nemár... nem akarom...
- Konoe ne legyél ennyire gyerekes... *aztán feltűnik neki valami*- Mintha... semmit sem öregedtél volna, egy percet sem...
- Hát még csak fél éve vagyok ebben az új testben...
- Új test?
- Mármint... ez az én tstem, miután meghaltam, valaki hívta a lelkem... amikor felébredtem, már a macskalények világában voltam, annyira szuper hely!
- Ez azért elég furcsa...
- Ott csodák történnek, szóval ez nem is furcsa ott...
- Értem... Teru... eszembe jutott valami... szerzünk Konoenak egy csippet...
- De nem...
- Hallgass már végig... ha beteszed a zsebedbe ugyanúgy működik, nem kell, hogy a testedben legyen,... legalábbis nem tudok ilyesmiről...
- Rai...
- Hmm?
- Mi történt a szemeddel?
- Hosszú história...
- Had nézzem meg!
- Nem.... *kiállt rá* - Nyughass...
- Gonooooosz! *morogja*
- Semmit sem változott... *morogja*
|
Szeretne ellenkezni, hogy ő bizony nem törékeny, de nem tud. A hangja nem akar engedelmeskedni, s ha jobban belegondol, csak igaztalan szó lenne minden ellenkezése. Bújik a kandúrhoz. Annyira szereti... Elesettnek érzi magát. Fél, hogy Lamento végül mégis lelép Konoéval, hiába mondja azt, hogy maradni akar vele, szereti őt. Nem tudja, a másik világ miért nem embernek való, de nem is akarja. Ha nem neki való, nem mehet oda, s akkor ha a két macska megszökik majd egy éjjelen, legalább soha nem akar majd utánuk menni. - Nem fogok vitatkozni. - mondja csendesen Teru. Persze, hogy nem fog, csendben fog megszakadni a szíve, miközben azt mondja majd, hogy ő csak azt szeretné, hogy Lamento boldog legyen, s a valóság így fog szólni: boldog szeretnék lenni veled. Nézi a mellé kerülő kandúrt. Nem sokkal lehet idősebb nála, s ami a nagy előnye, hogy macska, mint Lamento. Nem sokáig marad így, kibontakozik az ölelésből. - El kell intéznem pár telefont. - mondja. - Otthon nem lakhatunk sokáig így, úgyhogy ki kell találnom, hogyan oldom meg, hogy ki tudjak venni egy házat Toban. - magyarázza, aztán előkeresi a készüléket. Elkezd kattogtatni a névjegyek között, s Remingtonon akad meg a szeme. Nézve a nevet megtörli a szemét. Nem lehet szégyenlős, ha eldöntötték, hogy ez lesz. - Ha komolyan gondoljátok... - kezdi csendesen. - Akkor nagyon sok dolgunk lesz. Pár napot Konoe ellehet nálunk, azt még le tudom vívni a családdal, de mivel már egy ideje feketebárány vagyok, nagyon gyorsan össze kell raknunk ezt az életet. - magyarázza. - Én már korábban kinéztem egy kis házat To városban, s kis anyagi segítséggel és egy év egyetemi halasztással meg tudom venni. Viszont hogy mit fogunk enni, azt nem tudom. - megvakarja a halántékát gondolkodás közben. - A legnagyobb baj azonban a csipp hiánya. Ha ellenőrzik Konoét, abból nagy baj lesz, bár ezt gondolom, nem kell magyaráznom. Ám ha meg akarunk élni, mindhármunknak ugyanannyit kell dolgoznia. - most néz fel a két macskaférfire.
|
- Hogy is hagyhatnálak magadra, amikor ennyire sérülékeny, törékeny és kedves vagy a szívemnek? *mosolyog rá és átöleli* - Még magam sem tudom mi lenne a helyes... Teru... *megsimogatja a fejét*
- Az a hely nem embernek való... *vág közbe Konoe* - Főleg nem egy ilyen törékeny fiúnak... *mélyet sóhajt* - Nincs mit tenni, veletek maradok... ehhh engem is simogass! *nyafogja a fiatal kandúr*
- Jól meggondoltátok ezt? Mindkettőtöket szeretlek... ti csak engem, ez vitákat fog eredményezni, úgy érzem...
- És ha nem bírnánk tovább ezt a helyet, majd kiruccanunk máshova... ehhez csak a kapu őrét kell megtalálnunk egy bizonyos Nayongot...
- Nayong?
- Ühüm... de érezzétek megtisztelve magatokat amiért veletek maradok... *Teeura néz s kicsit elpirul* - Köszönöm... *suttogja, mire Lamento őt is magához öleli*
- Milyen furcsa is a világ... *nyomatékosítja*
|
Szabadulni akar, lerázni magáról Lamento kezeit, de nem tudja megtenni, a teste nem mozdul. Vonzalmat, szerelmet és fájdalmat érez. - Én is szeretlek. - mondja. Kezd hisztérikus lenni. Nem bírja ezt a fajta gyűrődést, döglődik benne, még akkor is, ha ezt nem tudja így megnevezni. Hagyja beszélni Lamentot. Nem szól bele, csak nézi őt. Megpróbál csillapodni és nagyon azon van, hogy sikerüljön neki. Végül elapadnak a könnyei. - Nekem az is megfelel, ha mehetek veletek, vagy ha Konoe nálam marad. - mondja ki, mikor a másik kandúr is odaér. - Nem vagy tárgy, hogy birtokoljalak és nem alarlak kisajátítani magamnak. Mindigis arra vágytam, hogy To városban legyen egy aranyos kis házam, amit megosztok veled. De ha Konoe akar, belefér ebbe az álomba. - erősíti meg és egy pillantást vet a szóban forgóra. - Nekem te nem vagy szolga, nekem te a barátom és a szerelmem vagy. - teszi még hozzá. ~ És az életem. ~ ezt meg már csak magában.
|
- Helyettem? Nem gondoltam volna, hogy ezt még a te szádból fogom hallani Teru...*teljesen magába zuhan ebből csak az rendíti ki, hogy Teru elrohan, ő pedig hírtelen utána, Konoe elkapja a karját és vissza tartja de Lamento kitépi mancsait* - Nem hagyom hogy helyettem döntsetek, már nem vagyok az aki voltam Konoe... sajnálom... *avval rohan a fiú után, nemsokára be is éri, s elé ugrik, elkapja mindkét karját, s addig vezeti amíg nem ütköznek falnak* - Nyugodj már le...! Nem hagylak itt, nem érted? Szeretlek... *suttogja és végig húz Teru ajkain* - Azt hiszed ha elöldözöl, úgy könyebb lesz? Hogy könyebb lesz nekem? Hát nem rohadtul nem! Én itt születtem, itt nevelkedtem és itt fogok meghalni! Adj egy kis időd lenyugodni, kérlek... és te is nyugodj meg... *törli le a srác könnyeit* - Megérdemelnél egy rohadt nagy pofont tőlem... és ha muszáj lesz ahhoz, hogy észhez térítselek, meg fogod kapni... *mondja nyíltan* - Nem tudlak itt hagyni, nem foglak itt hagyni, nem megyek el... ha te nem vagy ott... akkor nem érdekel az a világ... miért nem érted? Miért nem? *suttogja, közben Konoe is beéri őket, könnyesek a szemei, de nem avatkozik közbe csak támasztja a falat*
|
Teru csak néz a kandúrra. Szemeiből csepegnek a könnyek, de úgy érzi, el fogja hagyni, bármit is mond. Igazából jobban fél ettől, mint tudná, hogy ez lesz. S ez a félelem olyan, hogy ha teljesül, valószínűleg megpróbál majd meghalni. Hátha egy másik világban együtt lehet majd Lamentoval. De látva Konoét, aki ugyanúgy szeretheti ezt a fehérhajú macskaférfit, nem tud kevésbé önfeláldozó lenni. Ő csak Lamentonak boldogságot akar, amiről úgy gondolja, itt maradéktalanul nem lehet az. Viszont ha Konoe a macskalények közé vinné, ahol nincsenek rangbéli különbségek, mindenki elfogadja és szereti a másikat... az boldoggá tudná tenni Teru szerint a kandúrt. - Nem volt könnyű. - ellenkezik Konoe szavainak. Aztán csak nézi Lamentot. Az a gyengéd érintés... őt is ugyanígy érinti meg mindig, talán még óvatosabban is. Terut kirázza a hideg. Bólint Lamentonak. - Akkor... menjünk haza. - s feltápászkodik a földről. A lábai remegnek, de nem tehet mást, mennie kell. Ügyetlenül elindul, miközben hallgatja a két macskát. Hátborzongató, rémálomszerű ez az egész a fiú számára. Imádkozna, hogy ne legyen igaz, de túlságosan valóságos ahhoz, hogy álom legyen. Visszafordul Lamentohoz. - Ha te nem tudsz dönteni, mi döntünk helyetted. - mondja csendesen. - Én elküldelek a boldogságba. Ha Konoe igazat mond, akkor ott megtalálhatsz mindent, amit hiányoltál ebből a világból. - folytatja szomorkásan. - Ne sírj, kérlek. - kéri szépen, de még mindig potyognak a könnyei. ~ Úgy fáj látni ezt az egészet. Bár sose szeretett volna belém! Akkor most megszökhetne Konoéval és boldog lehetne. ~ kívánja magában. Aztán a két kandúr összekapaszkodik. Teru legszívesebben elrohanna. S mivel ezt második gondolatnak sem utasítja el, szaladni kezd. Először csak a lába viszi, majd megfontolásból rohan tovább. Először arra gondol, lerohan két utcát, elkanyarodik, majd vissztér az utcába és Remingtonhoz szalad, de most oda nem mehet, Remington túlságosan furcsán viselkedett és csak a fejéhez vágná, hogy igaza volt, az pedig valószínűleg térdre kényszerítené Terut. Inkább a videótéka felé veszi az irányt, hiszen az az egyik kedvenc helye.
/Folytatás a videótékánál/ |
- Igaz... szeretem Konoet... de szeretlek téged is Teru..*gugol le a fiúhoz* - Viszont a tűz amit irántad érzek, úgy lobog mintha semmi sem lenne képes kioltani... és most nem tudom mit tehetnék amikor tálcán kínálsz fel Konoenek... *Konoe felé néz, aki összegörnyedve sír még Teru szavai után is... igazából összekeveredett benne minden, féltékenység, harag, gyűlölet, öröm,és szerelem... *
- Nem felejthettél el... én sohasem tudtalak... a halálban is, mindig csak rád gondoltam, amikor új testet kaptam, csak arra tudtam gondolni, hogy megtaláljalak... és te csak... könnyedén lemondtál rólam? *sírja kiabálva, a macska most Konoe felé indul meg, Konoe összerázkódik, s amikor a macskaférfi gyengéden megérinti a fejét, elcsodálkozik, s felnéz rá*
- Ez nem a megfelelő hely a beszédre, a nyílt utca... jobb lenne ha nem itt beszélnénk meg a régmúlt dolgait... *Teru felé néz* - Mielőtt lemondanál rólam és az érzéseimről hajlandó lennél engem is meghallgatni? Engedd meg Konoenak, hogy haza jöjjön velünk, s igyekszem letisztázni veletek a dolgot...
- Letisztázni azt, hogy már nem akarsz? Mit tettek veled? S mi lett az igéreteddel, hogy mindig szeretni fogsz? Különben sem azért jöttem, hogy csevegjek! Egy új világot akarok mutatni neked, ahol nincs rabság... szabadok lehetünk, boldogok Rai...
- Az érzéseim nem változtak... de ez hírtelen... ez... annyira valótlannak tűnik, annyira hamisnak... nem tudom ki vagy te.... nem tudom, hogy tényleg te vagy e Konoe... s ha te vagy miért jöttél értem? Én... már nem tudom mit tegyek... hogy is szerethetnélek mindkettőtöket? *ő is összeroskad, és sírni kezd* - De ha ez még is így van hogyan kérhettek arra, hogy döntsek? Ez igazán nem tisztességes...!
- Rai....
- A nevem Lamento!
- Sajnálom... *Terura néz, megérti őt is és szerelmét is, viszont most mindhárman ülnek és magukba roskadva gubbasztanak... megérti, hogy fájdalmat okoz Rainek, mivel közel van hozzá elkapja az arcát, s magához húzza, a kandúr nem ellenkezik, megkapaszkodik Konoeban, karmait mélyen belevési a bőrébe ahogy a fájdalom átjárja a testét, hamarosan vér serken és áztatja Konoe ruháját... ha tehetné szétszabdalná ezt a gyönyörű macskát, mint annak idején más tette, de képtelen rá... s most már arra is képtelen, hogy Teru felé emelje tekintetét*
- Minek a szabadság, ha Teru nincs ott?
- Hát ennyire fontos lett neked ez az ember? Csak ő számít neked, minden más hidegen hagy? *erre a macska már nem felel mély hallgatásba burkolózik*
|
Teru most kezd sírni, ahogy az igazi dráma megkezdődik. Szemeiből potyognak a könnyek, a teste ide-oda leng, ahogy Lamento hurcolja. Hirtelen földet ér a lába, s a srác ösztönösen belekapaszkodik a kandúrba. Még mindig alig hiszi el, hogy Konoe itt van. Fiatalnak, egészségesnek és csodálatosnak tűnik. Lamento mindig kifogásolta a faji különbségüket, most, hogy itt van a régi szerelme, bizonygatja neki, hogy már nem szereti. - Nem mondasz igazat. - suttogja reszkető hangon. - Mindig is a szabadságra vágytál és arra, hogy ne legyen különbség közted és a párod közt. Mindig Konoét emlegetted, most mégis rémálomnak nevezed. - mondja színtelen hangon és elesetten felnéz a macskára. - Tudom, hogy szeretsz, de őt is szereted. - folytatja állhatatosan, noha a szívébe ezer szilánk vág. - Boldognak szeretnélek látni, teljesen boldognak. Konoe előtt nincsenek titkaid, előttem pedig vannak. Itt köt a szaros jog, odaát hallottad, még emberek sincsenek. - érvel lélekszakasztó fájdalmak közepette, aztán az összerogyó Konoéra néz. - Dehogy veszem el. Lamento nem egy tárgy, amin összeveszhetünk. Szabad akarata van és én azt szeretném, ha ettől a rohadt világtól mentesen élne, boldogan. Érted? - kérdezi tőle, de folyik a könnye. - Szeretem őt és a szeretet nekem azt jelenti, hogy ha el akar menni, én elengedem, akkor is, ha belepusztulok. Itt nem lehet olyan boldog, mint egy olyan földön, ahol nem néznek rá ijesztő idegenként. - magyarázza Konoénak. Nem tudja, hogy a kandúr beszél-e, vagy sem, vagy ő mond-e valamit valóban, vagy csak gondolja a szavakat. Mindesetre igazán ki van borulva és retteg attól, hogy Lamento elmegy, de annyira szeretné, ha boldog lenne, hogy képtelen utána kapni, hogy visszatartsa.
|
- Nem érdekes... bárki is ez a macska, akár Konoe is... mi mér nem tartozunk össze.... *mondja nagyon komolyan, közben Konoe megindul utánuk és hallja amit Lamento mond*
- Mi? Mi az hogy nem tartozunk össze? Miről beszélsz Rai!
- Hiába jöttél vissza a halálból is,már mást szeretek... sajnálom... Konoe...
- Ezt a kölyköt? Ezt az embert? Nem emlékszel mennyi szörnyűséget csinált velünk a régi gazdánk? hányszor kínzott meg vagy törte szilánkokra a... *de ebben a pillanatban Lamento elengedi Terut és betapasztja Konoe száját, ahogy lenyugszik nagyokat nyel, boldog... tényleg az, de elrejti minden jelét ennek az érzésnek*
- Szeretem Terut... Howoki úr unokáját, tiszta szívemből, őszintén szeretem... a mi utunk talán egy volt régen, de az már elmúlt és most hiába tértél vissza egy rémálom képében.... már nem akarom a közös jövőt veled... *leveszi a kezét a macska szájáról*
- De... én jártam a macskalények világában, ahol nincsenek emberek, ahol szabadok lehetünk, magammal akarlak vinni! Bárki is fertőzte meg az agyad Rai... gyere velem, ott nem leszel többé szolga! Boldogok lehetünk!
-Nem... *evvel elfordul és vissza sétál Teruhoz* - Ha ez azt jelenti, hogy el kellene válnom Terutól, inkább szolga leszek...
- Rai... *Konoe összerogy az utca kellős közepén ás sírásban tör ki* - Miért? Miért veszed el tőlem? *könnyes szemeivel Terura néz, s belefúrja szemeit a srác elméjébe*
|
Teru bénultan togyog Lamento után, aztán felkapják. Még mindig alig képes kontrollálni a testét. - Tudja a neved... az igazit. - motyogja artikulátlanul. - Tudja, hogy meghalt... de valahogy mégis itt van... - folytatja. Szeretne belekapaszkodni a kandúrba. Szeretné, ha az álma és a boldogsága nem illanna el a kezéből. Szeretné megfogni, de a homokot is minél erősebben vagy lágyabban tartja az ember, annál gyorsabban pereg ki az ujjai közt. Tehetetlen. Nem érti az egészet, de érzi, hogy ez a macska nem tréfált. Látta rajta a boldogságot, ahogy visszatérhetett régen vágyott kedveséhez, az ő szerelméhez. Kétségek gyötrik. Soha nem akarta tudni, mi történne, ha Konoe visszatérne, mert úgy érezte volna, hogy Lamento, ha kis hezitálás után, de visszatér hozzá, Teru pedig beledöglik a fájdalomba. És most itt van Konoe.
|
- Miféle vicc ez?
- Rai...
- Én láttam... láttam ahogy meghaltál, a karijaim közt... hogyan? Miért vagy itt?
- Ez egy nagyon hosszú történet, de ha akarod elmesélem... úgy kezdődött, hogy...
- Nem nem akarom hallani... *avval kibújik a macskalény öleléséből, s most tűnik csak fel neki, hogy Teru a földön csücsül* - Teru.... *néz rá aggódó tekintettel* - Nem tudom ki vagy te, de nem jó ez a vicc... *löki meg Konoet, aki hátrébb tántorog, majdnem elesik, de végül talpon marad*
- Hidd el Rai... én vagyok...
- Az én nevem nem Rai...
- Mivan?
- Lamento vagyok.... *avval felrántja a földről Terut*- És bárki is vagy.... meg fogsz még fizetni ezért a tréfáért...
- Na de...
- Menjünk haza Teru.... *húzza maga után de ha nem tud megmoccanni akkor felkapja és elviharzik vele*
|
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
