|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 21:22 - |
Ez egy mesterséges tisztás, az ember ide már úgy ahogy befészkelődött, túristák gyakran járnak ide. |
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
-Jól van. Menj. *fordul el közönyösen* -Remélem útközben azért levonod a tanulságot. Ne akarj az én haverom lenni, már megmondtam, hogy csak ártasz vele magadnak. Semmi érdeked nem fűz hozzá. Felejtsd el, vagy szokj hozzá ezekhez, az utóbbi látom nem megy, nem is várom, de amíg próbálkozol lassan kikészítelek *ecseteli a várható jövőt, nem mint fenyegetést, hanem figyelmeztetést.*-Lehet.. lehet hogy öngyilkosjelölt vagyok, de az is az én dolgom.. mindenki úgy öli meg magát, ahogy szeretné *jelenti ki még mindig győzködőn szónokolva.* -senkinek semmi köze hozzá, nincs a szükségleteim között, hogy valakinek ömlengjek a nyavajás kis életemről. *még egy lélegzetvételnyi ideig zsémbesen összevont szemöldökkel figyeli a távolt, majd Goyukora sandít* - Nem marasztalhatlak. A szívesség mindig teher, én utálok gondot okozni valakinek, pláne, ha az jót akar nekem.. olyankor az illető még ki is használható. Az emberek azok, akik csak érdekből tartják a kapcsolataikat, akár az "állataikat". Nem látják bennük az élőt, csak a jövőbeli kielégülés reményét. *morogja, s ismét leemeli az oliva szempárról a tekintetét.*-Furcsa egy macska vagy te. Elszánt és kitartó egy önromboló cél mellett..*susogja savanyúan elmosolyodva saját gondolatán* - Mindezek után csak ne érdekelljen, hogy hol lopom a napot *a lemondó hangsúlyt átveszi a tüzes kritika, ezzel egyidejűleg a macskába visszatér az élet* -komolyan mondom, ha megtudnám, hogy egy olyan idióta fazonnal igyekszel társulni, mint én, ha nem is tilthatnálak el tőle, de az biztos összekócólnám a fogsorát *jelenti ki elszántan* - ezek után mit csináljak veled? *teszi fel költőien a kérdést, szembefordul Goyukoval.. a kandúr biztos tudja rá a választ, minek sejtelme nem kompatibilis az eddig felvázoltakkal, s bár Cryspusnak már fájna a fiú könnyű lemondása róla, mégis elvárja, hogy az áldozat előtte mérlegelve legyen, akár saját vesztére is.*
|
Eltátja a száját kiakadásában, amikor közli vele a macska, hogy a hülye és a fiatal szerinte szinonímák. Alig jut szóhoz, csak hápog. Kiosztaná Cryspust, de nem tudja, mert túlságosan felnéz rá és még ez a könnyelmű lekezelése is hercegi jelzőkkel ruházza fel Goyuko szemében őt. Végül úgy dönt, nem vitatkozik a szőkével, csak nézi a szemeit. Nem osztja a véleményét, de tiszában van vele, hogy meggyőzni nem fogja tudni. Hát minek is próbálkozna vele? Felesleges szájtépés lenne az egész, úgyhogy el se kezdi. - Csak a legmakacsabb öngyilkosjelölt utasít el mindent egy baráttól. - jelenti ki dacosan. A hitetlenkedése meglepi a fiatal fiút, csak figyeli a kandúrt. Aztán ami kiszalad a száján, Goyukoba olyan mélyen belehasít, hogy a srác nem válaszol egyetlen jellel sem. Keménnyé válnak az arcvonásai, mintha képen ütötték volna és a büszkesége arra utasítaná, hogy még csak elpirulni se engedje azt a helyet, ahol a nagy tenyér beterítette. Szemeiből eltűnik a fény, farka élettelenül leomlik a fűbe. Úgy veszi, hogy Cryspus megkérte a távozásra. Fájdalmat érez. Elárultnak, nyomorult szerencsétlennek, elárvultnak érzi magát. Utasításokat ad le, hogy játszon. Kezdjen el játszani, aztán húzzon el. Visszanyeri önmagát. Mintha új lélek költözött volna belé, mély levegőt vesz, aztán lemondó félmosollyal, némi lazasággal néz újra Cryspusra. Tényleg nem tudja, hogyan legyen jó barátja. De talán akkor tesz vele a legjobbat, ha békén hagyja. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kitépi a mellkasából a szívét és itthagyja a szőkeségnek. Bár fél, hogy ha nem jön többet, nem találja majd meg újra a macskaférfit. Attól pedig még jobban, hogy ha végül elbukik az Abukikkal szembeni harcban, nem lesz senki, akinek odaadhatná a szívét, hogy megegye és ezzel megmentse őt. Fásult szomorúság suhan át rajta, ahogy Cryspus a kékségbe merülő tekintettel elnéz felette. Hát igaza van... nem tud jó barát lenni. Mosolyt erőltet az arcára és zavarba jön saját ügyességétől, úgyhogy a fára mászás jó ürügy, hogy kicsit összeszedje magát. Végül fenékre ül és könnyezni kezd. Még mindig korholja magát, a szavakat csak Cryspus érintése űzi el. Farkába megtörli a szemeit, majd feláll a kandúr segítségét elfogadva. Felnéz rá. - Nekem most már mennem kell. - mondja csendesen. - Itt ütöttél tábort? - kérdezi, ezzel hátha kipuhatolhatja, hogy itt találja-e még majd a macskapasit.
|
-Szinonímák.. *veti oda fenhangon* - vannak dolgok, amikor a műveltséged nem ér túl sokat, de amíg könyvek mögül nézelődsz, nem fogsz odáig ellátni *jelenti ki, mint megmásíthatatlan tényt. Goyuko közelebb araszol hozzá, s ő konokul néz vele farkasszemet.* -csak a gyengék azok, akik ellálátásra szorulnak.. még a saját életüket sem bírják el anélkül, hogy ne toldozná-foltozná őket valaki oldalról * morogja hajthatatlanul, a macska kérésére felvonja a szemöldökét, harcias indulattal kihúzza magát* -én? én legyek őszinte?! *rivall rá hitetlenkedve, farka feldúltan kaszálja a pázsitot.* -te vagy az, aki játszol minden mozzanatoddal, miközben az egész akkor volna igazi, ha végre abbahagynád * torkollja le enyhén hisztérikusan* -és ha te így csinálsz, nekem miért kéne magyarázkodnom ? *teszi fel a kérdés valamivel enyhültebben* - ha elküldenélek, azzal is megkérnérek valamire.. de mondom, nem foglak..*morogja, ismét az égre pillant, ne kelljen elviselnie azt a veséjéig látó avokádó szempárt.Ez a minden oldalról az ő érdekeit leső felajánlás, kíváncsiság és elfogadás teljesen idegen tőle. Olyan érzése támad, mintha Goyuko valaki egészen mást látna a személyében.. pedig a szőkeség önmaga puszta valósága, egyetlen szavával sem vezette félre. A gondolatra, hogy a fiúnak fejtörést okoz, hogyan legyen jó barátja, a másikhoz hasonlóan hátrasimulnak fülei, mardosó szégyenkezés emészti, s mégállhatatosabban mered a végtelen kékségbe. Mikor nemsokára a kandúr felpattan, Crys önkéntelen riadalommal utána kap, csak sikerült elüldöznie. Megnyugszik valamelyest, hogy csak a fát nevezte ki védőpajzsának, s nem rögtön gazdája házát. Elégtétellel szemléli, hogy Goyuko nem hazuttolja meg magát, s gyermeki bájjal ügyetlenkedik a növényen. Ekkor már ő is a fatörzsnél ácsorog, sejtve, hogy itt még történni fog valami. * - fáramászásból kihívlak, úgy érzem, győzni fogok * mondja minden bántás nélkül, vidoran, s ahogy a tragikumba fulladt érzések arcon csapják, anyáskodó mozdulattal megborzolja a srác fürtjeit, bíztatólag nyújtva fél kezét, hogy felsegítse.*
|
Sértetten hátracsapja a füleit. - Fiatal vagyok, nem hülye. - veti oda a kandúrnak cseppet sem játékosan és szelíden. Tudja, mit mondott a másik, s azt is, hogy mire utalt a szavaival. - Szeretni az irodalmat nem vágyaság. Olvasni jó és hasznos. Sosem jártam iskolába, de Netani szerencsére mindenre megtanított, amit ő tanult, úgyhogy viszonylag műveltnek érzem magam. Ennek ellenére csak az olvasást volt érdemes megtanulni. - jegyzi meg félvállról, majd kíváncsian közelebb hajol a szőkeséghez. - Miért jó neked, hogy elutasítod azokat a lehetőségeket, amiket nyújtok neked? Miért nem kérsz semmiből, amit adnék? - kérdezi szomorúan. - Mondd azt, hogy nem akarsz velem lenni, ha úgy van. Küldj el, mondd csak ki bátran, ha azt akarod, hogy hagyjalak békén. Légy hozzám őszinte. - kéri a macskaférfit. - Nem várom el, hogy elfogadj mindent, nincs bennem elvárás. Na jó, kicsi van, de az az én bajom. Egyszerűen csak nem értem, miért tűrsz meg, ha megvetsz, miért nem küldesz el vagy mondod, hogy ne jöjjek többet, ha nem kell tőlem semmi, a segítségem úgy pöccinted félre, mint egy bogarat a válladról. Nem kell elfogadnod semmit, ismétlem újra. Csak... nekem ez az egész ennyira... fura. Sajnálom, nem akarok követelőzni. - somja most le a füleit magát elszégyellve. - Nem tudom, hogyan legyek jó barátod. - ismeri be kicsit elpirulva. Hirtelen buta ötletnek tűnik játékba hívni a hercegét, de az felnevet és Goyuko végleg elbizonytalanodik. Kezeit morzsolja maga előtt, szégyenlősen bámulja és már nem tud magával mit kezdeni. Úgy gondolja, most jött el az a pillanat, amikor fel kell állnia és otthagynia Cryspust. Végül felugrik. - Semmi-semmi! - hadonászik zavartan. - Lendülök egyet a fán. - közli, még mindig totálisan zavarban van, így a közeli fára mászik. Úgy, mint egy gyerek. Mivel alacsony és nem túl erős fizikumú, a mozgása tényleg gyerekes. Megcsúszik a nagy izgalomban, akkor viszont még a macskafarkát is rátekeri az ágyra, mely most úgy fest, mint egy spirálos üvegmosó. Észhez tér. - Fogócskázni, bújócskázni, ügyességi versenyt rendezni szoktunk. Nagyobb csapatban szerintem vicces a számháború és a társas is. - mesél, mikor már lefele mászik. A csúszás után nem meri megkockáztatni, hogy leesik, s csúfosan felsül a kandúr előtt, aki valószínűleg jól kiröhögné. Mégis fenékkel ér földet. Lendülni akar, ahogy mondta, ám kicsúszik a kezéhez képest vastag ág a markából és zutty. Látszik, hogy a dolog meglepte, mert most értetlen fejet vág és kezei még mindig az égbe magasodnak, mintha még fogná az ágat. Elszégyelli magát, összegörnyed és farkával takarja el az arcát. Szerencsétlen annyira beégett, hogy kifakadnak a könnyei. ~ Hülye érzelmek! Barom szerelem! ~ korholja a hibásokat.
|
* Crys furcsállva hallgatja ezeket a mondatokat. Belefeledkezni a létezésbe, lehetetlen gondolatnak tűnt előtte. S Goyuko még azt is nagy intenzitásal éli meg, hogy egy hangya megmássza.. ezek voltak azok az apró finomságok a fiúban, amitől egy igen különleges aprósüteménynek bizonyult a szőke szemében. Látja a kandúrban a reménytvesztett vágyat, hogy megossza, amije van.. de nem teszi meg a ki nem mondott kérést, más dolgán könnyíteni? az nem ő volna.. * - hogy te miket ki nem hallasz a szavaimból.. hogyha valamivel vádollak, azt nem ilyen érzékletesen körbekerítve fogom, elhiheted *válaszolja önérzetesen* - nem kérek meg senkit semmire * jelenti ki makacsul. Egy olyan kis jelentéktelen dolog, mint a felolvasás, képtelen volt ledönteni hegyoldalnyi büszkeségét. Értetlenül hallgatja a következő mondatot. Bár a fiút láthatólag hidegen hagyja a téma, mégis többet tud mint a nagy átlag. A következő mondat azonban mégjobban letaglózza, egy pillanatig csak cseng benne, s ahogy az értelme felfogja, nem állja meg, s előszakad belőle a nevetés. Elfordul, Goyuko ne is lássa ezt a jelenetet, nagy nehezen halkul csak el, akkor igyekezik úgy tenni, mintha az iménti meg sem történt volna. Biztos van valami beugratós ebben a kérdésben.. bizonyosan.. * -azt.. a játszópartneremre bízom *feleli végül, mikor kellően megfontolta a lehetőségeit.*
|
Lesomja füleit, ahogy Cryspus türelmetlenül leinti. Bocsánatkérőn pillant rá, de a témát nem firtatja. - Nem aludtam, te lökött, hanem belefeledkeztem az ingerekbe. Kicsit elkalandoztak a gondolataim, míg a Nap elvakított és egy hangya megmászott. - közli, s úgy tesz, mintha megsértődne a feltételezésre, hogy elaludt. - Aludni este szoktam, az ágyamban. - teszi hozzá. Meg akarja kínálni a palacsintájából Cryspust, de végül lemond róla, nem akarja, hogy visszautasítsa őt a kandúr, úgyhogy magában kezd neki egy újabb tekercsnek. Vállat von. - Nem ismerem az őrangyalokat, Netani nem olvas ezo dolgokat. Igazából engem is csak kicsit érdekel, de nem sokat volt türelmem olvasni a neten a róluk írtakat. - mondja, majd leteszi a kosárra a palacsintát. - Remélem, most nem azt közölted, hogy egy menekülő alkat vagyok, aki olyan gyáva, mint elmondtad. - morogja örömtelenül. - Elég lehangoló, hogy így viszonyulsz az irodalomhoz. Hoznék könyvet, még fel is olvasnék neked, de csak akkor, ha megkérnél rá. - mondja, miközben bámulja a másikat. - Ha az ég utálna, nem kapnál őrangyalt, csak egy démont. - jegyzi meg érzelemtelenül, aztán visszatér a palacsintájához. Goyuko nem kapható ilyesfajta eszmefuttatásokra, nem érdeklik az angyalok, Isten és az ördögök, van elég az életben, a földön, idelenn a környezetében. Kis ideig hallgat, míg meg nem eszi a tekercset. Aztán elmosolyodik. - Mi a kedvenc játékod? Mit szeretsz vagy szeretnél játszani?
|
-Áh, mindegy.. *legyint türelmetlen mozdulattal. Igazán izgalmas személy lehet Goyuko szemében, ha találkozásuk közben a kandúr még el is szunyókál.. * - miattam aztán fel ne kelj, az alvás fontosabb * morogja ahogy a fiú felül.* -nem, isten megnyilvánulása, hogy annak egy kisujját se kelljen mozdítania *jelenti ki* - ezeket is a könyvekből szövögetted ki, igaz? azokban a lapokban sok menedék van.. mindig oda bújnak, akik a valóval gyengék küzdeni, s remélik, a hátuk mögött van valaki, aki vigyázza a lépéseiket, felhúzza, ha a gödör mélyén van.. * felpillant a ragyogó kékségre* - de mikor ott vagy, könyörtelenül csak magadat bámulhatod, barátok és társak nélkül, sem fizikai, sem azon túli személyek képében.. * a kandúr gondolataira ismét visszahelyezi rá a tekintetét.* - a tied talán ilyen volna *hagyja rá* -de az ég utál, száz százalék, hogy egy szemétkedő, pepecs kis őrangyalt sózna a nyakamba.. ami még a raktáron maradt, mert senkinek nem kellett..* jelenti ki* -és ha még vmalami csoda folytán jó volna, én biztos üzemzavart okoznék benne *teszi hozzá fanyar mosollyal.*
|
Nem is gondol tovább arra, hogy Cryspusnak adta magát. Élvezi a csendet, a nyugalmat, a természet lágy ölét, amely olyan lassan ringatja, hogy nem is érzi, mégis tagadhatatlanul érzi, hogy befogadja, mintha csak az anyja volna. Nem is emlékszik az anyjára. És az apjára, vagy a testvéreire sem. Azon a zöld szempáron kívül szinte semmire. - Borzasztó? Micsoda? - kérdezi. Annyira belefeledkezett a fényfürdőbe, a füle mellett susogó szél énekébe és a karján mászó hangya lépteibe, hogy el is felejtette, miről beszélgettek. Most felül és kinyitja szemeit. Lesöpri meztelen karjáról a hangyát, majd hunyorogva a napfénytől elvakítva néz a macskaférfire. - A védőangyal nem isten, nem igaz? - kérdez vissza az állításra. - Egyébként nem biztos, hogy az. Csak annyira kusza bennem ez, hogy még ezt is elképzelhetőnek tartom. - mondja, miközben körülnéz. - Szerintem nincs igazad, ha őrangyalod lenne, arra figyelmeztetne, hogy épp ember jön, nem arra kérne, hogy halj éhen vagy vessz el egy cellában. - néz újra Cryspusra és kissé tudálékosra sikerül a mondandója.
|
*Elnézi azt a fényben fürdő kandúrt. Tényleg meg lesz evve. Ez most így eldőlt.. csak a hol és a mikor kérdéses még. Ez a nyúl persze szereti maga ellen kihívni a sorsot, s jóllakottan heverész a ragadozó mellett, minden perccel új lehetőséget adva a vadmacskának. A fiú felvetése meglepi. Végül is tipikus, a szőke macska egyenesen a védőangyala ellen lázítja Goyukot. Ezen már meg sem lepődik.. az élet úgyis unalmas, ha csak kerülgetjük a veszélyt.. az egész akkor kezdődhetne el, mikor elfodajuk a kihívást, hogy megnyerjük az élet párbaját, már mindegy is.. a végén úgyis a halál visz mindent.. miért kéne hát holmi felsőbb védelmezésekre hallgatni? * -elég elborzasztó.. *jegyzi meg a csipre. Bőrében ketyegő időzített bomba. A szőkeséget kirázza a hideg, csontjáig undorodik az emberek alattomos kis játszmáitól, a kicsinyes rettegésüktől, mivel minden életre külön figyelnek, boldog ne legyen véletlenül se. * -ha van őrangyal.. akkor is meg kéne tudnia védeni, miután megtetted a rosszat * állítja. Nagy elvárásokat szegez annak a természetfeletti lénynek.. hiszen szerető energiából van, hát szeressen és óvjon akkor is, ha rossz a védence, hisz ez a dolga..* - nekem biztos nem kéne *jelenti ki* -valaki ott csüngene a nyakamba, és folyton nyavajogna, neh, ne menj oda, elfoghatnak, ne aludj a tisztáson, emberek jöhetnek, ne lopj enni, lebukhatsz, ne vágj neki az útnak, teli lehet veszéllyel.. hát ez az élet, veszély, nem őrangyaloknak való.. *morogja eleve győzködő hangsúllyal beszélve.. hisz ha mind igaz, ami elhangzott, Goyuko érzéssel meghajol mindig vigyázója akarata előtt..s a macskának a nagy óvatosság sosem volt ínyére.*
|
Megörül most a kandúr dacának. Ugyan ezzel az is felvetülhet, hogy az önzetlenségével magának okoz fájdalmat, mintsem Goyukonak, a fiú most hagyja magát naiv öörmben úszni. Elvigyorodik, mikor megdicséri őt Cryspus. Kis színtöbblet költözik az arcára, de büszkén illegeti magát egy pillanatig, mint egy igazi kis mezei nyuszi. Aztán felhagy vele, mert zavarba jön a saját kitárulkozásától. Hosszasan nézi a merengő szőkét, majd bólint. - Ezt igennek veszem. - közli vele magabiztosan. Persze nem olyan magabiztos, mint mutatja magát. Igazából fél, hogy ez a bukás hamarabb eljön, mint gondolnák. Amikor elkezd válaszolni neki, Goyuko hátradől. Haja szétterül a fűben, fülét megcsikizik a szálak, de úgy ellensúlyozza, hogy egyik kezét a tarkója alá húzva lesimítja a fűszálakat. Nézi az eget, majd mikor már nem bírja tovább a szeme a fényt, lehunyja pilláit. - Nem tudom, nem emlékszem rá. - mondja csendesen. - Még a nevére sem. Csak a szemeit látom élesen, amikor jónak kell lennem és ez némi nehézséget okoz. Olyan, mintha az őrangyalom lenne. - teszi hozzá. Szerinted van ilyen, hogy őrangyal? - kérdezi. Nem tart szünetet, rögtön jön a válasz a kérdésre. - A csippemre úgy tekintek, mint a homokórára, amely azt mutatja, még mennyi időm van az életre. - válaszol egyszerűen. Ezután hallgatásba burkolózik.
|
*Furcsán bizsergeti ez a különös játék. Nem akarja komolyan venni, alapvető önvédelme az élettel szemben, nem belekapaszkodni a dolgokba, hogyha azok tovasiklanak az ujjai közül, ne zuhanjon nagyot.. persze, talán Goyukonak megéri ez a játszma, hiszen nem veszthet sokat, vagy még nem tudja milyen a vesztés. Legalábbis a szőke kandúr ezt így látta. Még a felelősséget is átruházza rá, törje össze most nyíltan a szívét, mert ő fél a sajátját megsebezni. Crys pedig a gyilkos mártír szerepét kellően fennköltnek érzi ahhoz, hogy egyszer még rá kerüljön a palástja. Nem szándékosan gyalogol mások lelkén, viszont megkíméli érzéseit a bűntudattól, de hogy felkínálásra, vagy egyáltalán, tudatosan bántson.. azt nem bírná. * -Nem foglak ilyesmire kérni*jelenti ki dacosan. Ha ezen sokáig hagynák őrlődni, még meg is sértődne.. de elbűvöli, ahogy Goyuko zavarba jön. Mintha tetten ért volna valakit, amint az szivecskéket rajzol Crys neve mellé. * -Milyen frappáns válasz.. *morogja duzzogva. Mostmár csakazértből szivesen megenné azt a kis kandúrt. Elméje még mindig küzd, hogy legyinthessen a fiú érzelmei felett, mondván, gyerekszerelem, üres bálvány, ami hamar a porba hull.. s talán jobb is, ha csak egy bálvány marad, megtarva mindig olyan makulátlannak és tisztának, mint amilyen akkor volt, gyermeki szívvel. A kandúr tudja magáról, már az első alkalommal kéjes örömmel összesározná azt az illuzórikus képet. S Goyuko minden mondatával összetörik benne valami.. olyat kér, amit nem adhat meg.. most még azt hiszi, ennyi elég neki, látja, beszélgetnek, érzi a közelségét.. s így marad ez örökké, csupaszon, minden hiú ábránd nélkül, mi lassan elvárássá, követeléssé, és szenvedéssé fokozódik? Ő is pont ezt csinálja.. Rannal.. akit ki tudja, már hová sodort a nagy ég. Ő még mindig ott tart, abban a szobában, a koszos lepedők közt maradt a szíve, erővel kitépni, elmarcangolni onnét képtelen.. csak várna csendben, míg elmúlik.. de most minden irányból kavarják, s semmi sem tud a helyére kerülni benne. Hosszasan elmereng ezen a benső viharon, csak a fiú lágy hangja ébreszti fel, újabb lökettel erősítve a hurrikánt. Halovány mosoly jelenik meg arcán. * -Hogyha megteszed, amit ígérsz, nem bukhatsz el.. így nem is kerül sor a megevésedre *feleli csendesen. Még Rantól sem kívánja, hogy feladja az élettel való küzdelmet, hogy aztán az ő martalékává válhasson.. bár szép és megrendítő reménykép, nincs kedve ilyen hévvel beleugrani valaki világába.. talán nem tudná megadni azt a picinyt önmagából, amiért azt az egészet felhagyták. Tükörként világít rá Goyuko őszinte szempárja, s ő felhatalmazást kapott rá, hogy ezt megkarcolja, bepiszkítsa.. megegye.. Most igazán haragszik a kandúrra, aki sokkal erősebb ebben a gyönge testben nála.. ő képes megbízni, reménykedni, kitárulkozni, közelebb araszolni, próbálkozni, nem félve semmitől..sem az újrakezdéstől, sem bántástól, csalódástól.. már nem is bátorság ez, hanem vak merészség, amit ő nemes egyszerűséggel naívságnak titulál, így könnyebben képes venni, hogy belőle kiveszett, s félteni a másikat, amiért ott még lelkesen lobog.* - pedig egyértelmű *morogja a kérdésre* -hiszen ő a javadat akarta.. ami pedig minden korszakban és helyzetben változik.. nem fogok konkrétan a füledbe beszélni semmit, magad is tudod, mire van szükséged. De az biztos másra, mint egy kölyöknek, akinek anno mondták, ne cipeld ilyen hűen ami visszafog. És te mégis hogy látod, elrendeltetett végzetnek, hogy csiped van, és el kell ezt az egészet tűrnöd? vagy magad által irányított, szabad akarattól hajtott életnek? ahol te döntesz határoktól mentes életről, vagy halálról.. *magyarázza nagy hévvel, majd szünetet tart* - de mindez végül is lényegtelen.. *legyint elkomorodva* -hiszen te boldog vagy így.. eddig is boldog voltál, én csak a saját ablakomból láthatom a világot.. neked az kell, nekem ez.. csak lehet, nem visz a két út sokáig egymás mellett..
|
Goyuko zavarba jön egy picit, amikor a kandúr közli vele, hogy szereti a hangját. Most nem pirul el, csupán farkincája remeg bele ebbe. Sejtette, hogy Cryspus majd ellenáll. Apró mosollyal honorálja, amiért a szemeközé vágja, hogy még elüldözheti. Kétli. Olyan magabiztos atekintetben, hogy ő már nem fog mást szőke hercegének látni, mint ahogy azt tudja, látja, a fű zöld és az ég kék. - Mezei nyúl? - kérdez vissza meglepetten, aztán elmosolyodik. Lehunyja szemeit, széttárja kezeit, az egyikben még ott lapul a két falat palacsinta, kicsit megemeli a fejét, hogy szépen látszódjon a nyaka. Már nem mosolyog, ártatlan képpel, nyugodtan marad így. - Nem futok el. - jelenti be komolyan, mintha tényleg azt akarná, hogy a szőkeség megegye. Végül leereszti a kezeit és felnéz a macskaférfire. Megint az az áhitat van a szemeiben. Elképeszti, ahogy őrá néz. ~ Mezei nyúl, amely a vágyai után megy. Bántja őt, holott csak azért van itt, hogy örömet szerezzen neki. ~ állapítja meg magában. - Csak meg kell kérned, és nem jövök többet. - mondja ki csendesen. Nem tudja, érződik-e a levegőben, hogy ha ez megtörténne, nagyon szomorú lenne, de Crysre bízza a döntést. ~ Ne hagyd, hogy kipukkanjon a léggömb... mintha az olyan könnyű lenne egy olyan éles és hegyes világban, mint a mostani. ~ mondja magában. - Csak azért nélni, hogy ne haljak meg? Nem, azt hiszem, erre nem vagyok képes. - mondja, bár nem egészen érti, amit a kandúr kért tőle. Szörnyen vörös lesz, amikor Cryspus rákérdez, miért ragaszkodik hozzá, hogy megegye őt. Zavarba jön, még a palacsintát is félrenyeli. Lesomja füleit és farka is a fűbe lapul. Visszanyeri lélekjelenlétét, lopva felnéz rá, majd a fűszálakat bámulva válaszol. - Majd elmondom, amikor elszántad rá magad. - hangjából kiderül, hogy megint nem viccel, még akkor is, ha ez a hang most vékony és esetlenül halk. - Te. - erősíti meg ugyanilyen hangon. - Csak az lehet gyengepont, amely fontos a számodra. - teszi hozzá szinte suttogva. Túl sokat beszél, túl sokat mond el a kandúrnak. Az érzései... annyira kuszák és pontosan ezért viszonzatlanul fognak maradni. A vonzalma még maga számára is idegen. Ahogy közelebb és közelebb beszéli és játssza magát a szőkéhez, egyre jobban retteg, hogy amikor már csak egyetlen lépés van csak hátra, eltaszítja magától és eltapossa, mint egy undorító bogarat. Pedig szűzhó tiszták az érzelmei, a szándékai, a vágyai. Nem is követelne semmit, csak minden nap jöhessen, meghallgassa őt ez a csodálatos vadlény, s beszéljen hozzá. Nem kérne sosem többet, az életét leélné úgy, hogy szeretheti Cryspust. Még akkor is, ha cserébe be kell váltania a Netanival kötött barátságuk. Nem akar a szeretője lenne. Nem, mert akkor még egy dolog lehetne, amiért ez a lovagiatlan lovag lenézi. De ezért már megvetné, s azt Goyuko nem bírná ki. Szánja, mert gyerek még. Szánja, mert fiatal, naiv, buta és lelkes. Szánja, mert fél, tehetetlen és védtelen. De azért ne bántsa, amiről nem tehet és maga is tiltakozik ellene. Azért ne, mert azt érzi, hogy nem bírná el a lelke. Megszakadna, sikoltozó darabokká, amelyek lehet, hogy soha többé nem hallgatnának el a testében. S akkor Goyuko beleőrülne a fájdalomba, minden reménye, álma és vágya elhamvadna egy szemvillanás alatt a szemei előtt. Már nem lenne miért élnie. De önkezűleg meg nem tudná ölni magát. Most érti csak meg, mit jelent azért élni, mert nem akar meghalni. Újabb csodálatra méltó gondolat Cryspustól. Szeretettel néz rá fel. ~ Te nem csak a gyengepontom vagy és a titkos szerelmem, hanem az életem van a kezedben. Könyörögnék, hogy ne bánts, tarts meg engem élve, de a könyörület olyan kegy, amelyet tőled nem kapnék meg. Ez benne a gyönyörű, nem igaz? Kegyetlen kegyességed talán csak az lenne, ha valóban megennél. De ezt majd csak az utolsó órában mondom el neked. Addig azt akarom, hogy így maradjon minden, ahogy most van velünk. ~ mondja neki magában, s szemeiben erős élettűz lángol fel. - Megígéred, hogy megeszel, ha elbukok? - kérdezi. Nem illik sem a hangsúly, sem az őszinte tekintet a pillanathoz. Komolyan gondolja. - Nem muszáj egybe mindenem, csak a szívem. - mutat a mellkasára. - Cserébe én megígérem, hogy nem esem a saját csapdámba és küzdeni fogok, míg erőm van. - mondja elszántan. Nem tudható, de arra (is) gondol, nem adja magát oda Netaninak sem. - Csippel elhagyni egy családot annyit tesz, mint a halál karjába rohanni. - közli egyszerűen, majd meghajol, amennyire ülő helyzete engedi. - Köszönöm. - ejti ki a szót hálásan, belenézve a kandúr szemeibe. Mélyet sóhajt, ahogy elidőzik a zöld íriszekben. Úgy érzi, mintha tenger ölelné körbe, ám aztán a kandúr mögötti pázsitra terelődik a tekintete és rájön, hogy csak egy mezőfélén van. - Egész más dolgokra bíztathatja? Nem értem, mire gondolsz. Elmondod? - kérdezi kíváncsian.
|
-Gondolhattam volna *jegyzi meg a könyves történetre* -én is szeretem a hangod.. *szól merengőn. Crys még nem igazán esett fogságába egyetlen könyvnek sem, azok neki csupán egy rakás kivágott és megdolgozott fa, amire nyomtatva lett, összefűzték, és valakik számára megfejtendő világok húzódnak benne..de a macskának csak elérhetetlen csodák. Jobbjára mással volt elfoglalva, mint olvasni.. például elvégezni a gazda által kitalált nyűgöket, hogy kapjon aznapra egy szelet kenyeret. Ettől most jelentősen műveletlennek érzi magát a fiatal kandúr mellett, s inkább csak hallgat irodalmi kultúráltságáról.* -igazából még elüldözhetlek *mondja enyhe éllel a macska szeme közé* -ugyanolyan vagy mint egy mezeinyúl.. idejössz, vállalva ezzel, hogy akár meg is eszlek.. talán az nem olyan bolond, hogy felajánlja, de sebaj.. aztán rágcsál itt egy kis füvet, pedig ugyanúgy tudna bárhol másutt is, és ha én nem szeretném jobban a pizzát, mint a nyúlsültet, akkor nem rágcsálna tovább.. aztán hogy kielégítette a vágyait, tovább áll, és más közelében teszi ugyanezt.. *magyarázza, mielőtt Goyuko még túlságosan elbízná magát. Aztán figyelmesen hallgatja a kandúrt. Érdekes, hogy Goyuko nagy titkok őrzőjeként tekint magára, s mégis az első bíztatásra kiönti a szívét..* -Ne hagyd, hogy kipukkadjon a varázsgömb *szól csendesen, jól tudja, onnét csak lefelé visz az út.*- Nem.. csupán azt csodálom, hogy vált ez bárkinek is elfogadhatóvá.. hogyha boldogságodat leled benne, tessék, éljed. De aki úgy tűr mindent, hogy közben szenved, az számomra felfoghatatlan.. csak azért élni, hogy ne halj meg? .. ugye te nem leszel ilyen? * a fiú néhány szavát megmosolyogja, s még erősebb kérdésként jelentkezik benne, hogy egy ilyen tiszta lény, mint Goyuko, mit keres pont az ő személyében?..* -miért ragaszkodsz annyira ahhoz, hogy megegyelek? *kérdi komolyan, ebből talán most megtudhat valamit.* -én volnék egy gyengepont? *s bár nem mutatja, kellően hüledezik belül* -az jó, ha tudsz a sajátjaidról.. de ha már így van, el is tüntethetnéd őket, ahelyett, hogy csak erősítgeted azáltal, hogy rájuk figyelsz. Meg fogok haragudni, ha miattam esel a saját csapdádba *közli fenyegetően.* - érthető amit mondasz.. de kár vele foglalkozni, hogyha még nem bánt annyira erősen, hogy megtedd a lépést. Most hiába mondom, hogy van élet egy abajgató családon túl is, amíg az nem ad sokkalta több szenvedést, mint megnyugvást, biztonságot vagy tudom is én mit.. nem fogod elhagyni egy homályos célért. * ahogy Goyuko a barátjának nevezi, füle meglepetten megrezzen, úgy ébreszti fel valamiből a szó, hogy közben álomba ringatja..* -hogyha így van.. a fele még akkor is menthető..*mondja csendes vigaszként, már amennyire az ő személye vigasz lehet bárkinek is..* -lehet, hogy igazad van, de ne feledd, hogy azt akkor mondta.. egy akkora kölyöknek, aki kamasz korára el is feledheti mindazt.. mostmár egész más dolgokra bíztathatna, akkor talán helyén való volt, de az idő változik.*mondja, a kandúr beismerésétől halovány, megértő mosoly fut át arcán* -nincs mitől félned..*suttogja.*
|
Cryspus nemigen tudhat valamit az Abukikról, de Goyuko jól ismeri a szabályokat, s azt, hogy ha nem tartja be őket, mi jár érte, függetlenül attól, hogy Netani kedvence, szerelme, barátja és védence. Netani csak egy fiatal kamasz, egy kölyöklány, akinek a szava nem sokat ér az apjával szemben például. Erről azonban a kicsi kandúr mélyen hallgat, nincs szüksége a veszélyre, amelynek kitenné magát, ha beszélne és talán Cryspus is másképp nézne rá, amit nem akar. Hiába olyan furcsa, változékony és szeles vele a kandúr, így tökéletes Goyuko szerint. - Köszönöm. - mondja a szőkeségnek. Kicsit meglepi, hogy jó étvágyat kívánt neki, de öröm tölti meg a szívét. - Nagyon sokat olvasok, Netani szereti a könyveket szerencsére, úgyhogy amikor könyvtárba, vagy boltba megy, megbeszéljük, mit hoz. Ha könyvtárba, akkor általában négyet-ötöt hoz, s felváltva olvasunk, ha boltba, akkor egy olyat, ami mindkettőnknek tetszik, vagy kettőt, egyet magának, egyet nekem. De minden könyve idővel nálam köt ki. - mondja mosolyogva. - Lenyűgöz a nyelv, a sokszínűsége, a kincsei, a logikája, ezért nagyon szeretem beszélni. Nyilván feltűnt, hogy néha túl sokat jár a szám. Szeretem a hangom is, de a szavak sokkal szebbek. - elpirul ettől, kicsit meglent a farkincája és a fülei is megrebegnek. - Amit te mondasz és amit én mondok, más. - jelenti ki magabiztosan. - A kiszámíthatatlanság stimmel, de a zabolázhatatlanság nem. Nem akarok felvágni, de nekem is sikerült, máskülönben még mindig azon lennél, hogy elüldözz. - mondja vidáman, némi büszkeséggel az arcán, mint egy gyerek, amely az új kisautójával dicsekszik valakinek. Aztán hirtelen vörös lesz és füleit lelapítja a hajába, de nem mondja ki, hogy a vonzás is igen csak stimmel. Próbál túllendülni rajta. - Igazad van, felcímkézed, ez jó, nagyon tetszik a kapcsolat a felcímkézés, a behatárolás és a szavak közt. - mondja játékosan, megörülve az új tannak. - Örülök. - mondja ki látható örömmel az arcán. Szívből szólt ez a szó. - Igazi vagyok, amikor játszom, amikor hisztizek és amikor sírok, akkor is. Mind én vagyok, de hogy ki igazán, az még alakul. Sok minden függvénye, hisz még fiatal vagyok. - jelenti ki kicsit később. - Egyébként, ha ennyire érdekel, növekszik bennem a keserűség, mert változnak meg a jólmegszokott, otthonos kis életkörülményeim. Kezd eltűnni a Nap az életemből, a felhők gyűlnek felettem. Mindig volt egy kis munkám a háznál, de most néha szabályosan dolgoztatnak. Kérdőre vonnak, ha elmegyek, vagy később megyek. Az imádott szabadságom veszik el és ettől egyre jobban nyikorog az életem szerkezete. Kezdek rájönni, hogy az élet nem egy nagy habostorta, móka és kacagás, amit rosszul viselek. Sok titok tudója vagyok és amikor beszélni akarok róla, a lelkiismeretem megakadályoz. De... van egy nagyobb erő, ami miatt hallgatok. - elnéz oldalra. Őszinte, nagyon picit komor a hangja, a palacsintája pedig még mindig lóg a kezében. - Lehet, hogy számodra megvetendő, hogy ennyire függök az emberektől, önállótlan gyerek vagyok. Lehet, hogy ez tényleg baj, de én sosem gondoltam így, mert boldog voltam. Igazán a veled való találkozások döbbentettek rá, mennyire függésben vagyok. Nem csak azért, mert nicns karmom, a fogaim lecsiszolták és sosem volt szükségem régvolt őseim tudására, hanem azért, mert ezek hiányában, csippel a hátamban rád is ugyanolyan veszélyes vagyok, mint akár te rám. Jobban is járnál, ha megennél. - veti fel. - Ha bedurvulnak otthon a dolgok, be fogok kattanni és ez már most biztos. Rendelkezem annyi önismerettel, hogy tudjam, a szobafogság az egyik legdurvább kínzás a számomra. El tudom foglalni magam, nem arról van szó, de a tény, hogy ha menni akarok, nem mehetek, az megőrjít. Márpedig minél nagyobb leszek, minél jobban megértem a dolgokat, annál veszélyesebb lesz elengedniük. Nem jöhetnek rá, hogy veled találkozom, nem tudhatják, igazán mire vágyom, mert akkor nem csak szankcionálják az életemet, de megtalálják a gyengepontjaim és sakkban tarthatnak. Nem kérem, hogy megérts. - néz most a szőke hercegére. - Biztos jobban átlátod, amit mondok, mint most én. Igazából csak ki akarom menteni magam egy helyzetből, ami lehet, hogy fenn sem állt sosem. Tudod... félek, hogy a színes léggömb kipukkad és a kegyetlen valóság arcul vág. Agyoncsapna, úgy érzem. Egyre jobban távolodnak el bennem dolgok eszmékről, hitekről és időkről, ahogy változik az életemen akaratomon kívül. Az emberek uralnak és bárhogy is játszom a jófiút, én sem vagyok kutya, hogy mindent elviseljek. Azért kell visszamennem, hogy élhessek, de azért kell eljönnöm, hogy levegőhöz jussak. - magyarázza, majd lenéz a palacsintára. - Egyébként tudtam, hogy nem fogsz kérni. Sejtettem, de azért... mégis megcsináltam, hátha mégis. - csendesen beszél, majdnem suttog. Nem szomorú, de nem vidám sem most épp. - Az ilyen remények visznek előre. Van valami, amit szeretnék, teszek érte, aztán elfogadom, ami lesz. Van, hogy betelesül, van, hogy nem. Az élet ilyen a számomra, nincsenek ábrándjaim már örök boldogságról. Igen, engem meséken neveltek, Netanival együtt. Ismerem a szőke herceg meséit, és tudom, hogy Netani miért látja belém ezt a szerepet. Nincs kétségem afelől sem, hogy csak a rövidebbet húzhatom az emberek szemben, de ha nem reménykednék a szerencsémben, szörnyen befordult lehetnék. - és apró mosoly suhan át az arcán. - Nincsenek barátaim. - ismeri be. - Sok embert és macskalényt ismerek, de barátomnak csak Netanit és ha beleegyezel, téged mondhatlak. Ám... ami bánt... hogy Netanival egyre rosszabbul alakul. A jó körülmények elkényeztetetté teszik a lányokat és azt hiszik, bármit megkívánnak, megkaphatnak. Szégyellem, de én is egy ilyen lettem részben. Undorodom tőle és minél jobban rácsavarodom a ficánkolásommal a csapdára, annál inkább esik szét a világom. Hisztizek, sírok és cigánykerekeket hányok, de hát miért? Mert nem szállhatok nyíltan szembe. "Hallgass! Viselkedj! Fogd be a szád! Ne feleselj! Légy jófiú! Azt mondtam, hogy...!" - ismétli most kísértetiesen utánozva valakit. - Nem mennek ki a fejemből a parancsok. Azt hiszem, volt egy másik macskalény is, egy nálam kicsit idősebb. Amikor kiborulok, felrémlik egy arc. Látom a méregzöld szemeit és a fekete haját, meg a hosszú lompos farkát. Erre emlékszem belőle, meg a féltő szavaira. Talán ő mondta nekem azt, hogy vigyázzak magamra. Nem emlékszem... azt hiszem, nem akarok emlékezni. Még több titok lenne, s ezt biztosan el akartam felejteni. Mégis, amikor eszembe jut... úgy érzem, valami szörnyűséget láttam és ez közelít felém. Olyan érzés fog el, mint amikor belesel a pók hálójába és a nyolclábú lassan közeleg feléd, hogy mérgével örök álomba merítsen, feloldja a bensőd és eltüntessen az életből. Félek. - vallja be, s bőrén megjelenik a libabőr.
|
-Rendben, bocs *mondja amint Goyuko végzett az arca megtörlésével. igazából sejtelme sem volt róla, hogy az a família ilyen hatású téma.. hiszen a kandúrnak az a család az élete, odaadó, érzelmes szálakkal kéne viseltetnie irántuk, hogy a rájuk való gondolás is melegséggel töltse el..* -jóétvágyat *telepszik vissza Goyukoval szembe. Élénken figyeli a macska beszédét* - milyen finoman fogalmazol *jegyzi meg. Nem érzi magát arra valónak, hogy ilyen irodalmi magyarázatokkal körítsék a hozzá fűzött gondolatokat, csak mondják ki egyszerűen és nyersen, hogy kiszámíthatatlan, zabolázhatatlan, s rendszertelensége talán vonzz valakit.. dehát az már mellékes.*- nem is tudom..*gondolkozik el a macska kérdésén* -nem szeretem felcímkézni a dolgokat.. attól, hogy egy szót húzol rá, rögtön behatárolod. Olyan.. spontán.. ami egyszer még hatalmi harcot vív egy szócsatában, aztán az ételéből kínál, majd törékeny nárciszként hullani kezdenek a könnyei.. csak jó volna tudni, ezek közül melyik a legigazibb. Valami felüdülés, ami egy friss foltocskát ejt a nap szürke porán, aztán ugyanúgy elolszlik egy szemhunyás alatt, s csak az emlékéből lehet még álmodni arról, hogy ilyen is létezett, s talán van is még valahol..
|
Komolyan gondolta, hogy a kandúr egye meg? Látva, hogy csodálkozást váltott ki belőle, még Goyukonak is újra kell gondolnia. Igen, ha meghal, nem akar sírt magának, s ha máshogy nem, hát így igazán eggyé lehet a szőkével. Nagyokat pillog fel rá gondolkodás közben, már látható rajta, hogy megfontolta és nem tántorodott el. Végül elfogadja a segítő kezet és felül. Megrázza a fejét, fülei ide-oda lengnek, mintha egy kutya lenne, aztán zsebéből papírzsebkendőt halász elő, megtörli szemeit, arcát, végül orrot fúj. Utána visszagyűri a zsebébe a műsoros pézsét, majd bánatosan felnéz Cryspusra. - Ne beszéljünk az Abukikról többet. - kéri. Ezután feláll és reszkető lábakkal odamegy a kosárhoz, s leül mellé. Felnyitja, s egy palacsintát kotor ki belőle, aztán nekiáll befalni. - Szeretem a természetet. Olyan békés és otthonos, mégis olyan öntörvényű és vad. A veled való találkozásaim is olyanok számomra, mint amikor a mindennel felszerelt házat otthagyom egy darab földért, ahol maradni nem maradhatok, nem is mernék, de még csak abban sem vagyok biztos, ez a föld holnap is meglesz-e. Törékeny pillanatok, amiket milló darabra törhetnek az emberek, vagy kettőnk közt valaki. Lopott nyugalom, béke és bizonyosság az örök bizonytalanságra. Valami, amit el tudnék engedni, de ha nem muszáj, nem akarok. - újra a kandúrra néz, míg beszélt, a palacsintája a kezében nyugodott. - Neked milyen a velem való találkozgatás? - kérdezi kíváncsian.
|
*Ezen az önfelkínáláson elcsodálkozik.. aztán azt a taktikát választja, ha nem vesz róla tudomást, magától elmúlik ez az egész Goyukonál..látszik rajta a belső vívódás, amint farka megbillen egy-egy latba vetett gondolat hatására, de a kandúr szipogására magához tér.* - Nincs azzal gond..*szól csitítóan* -mind szeretjük az életet, azért vagyunk ott, ahol.. nem vagy köteles bármit is mondani..főképp ne beszélj halált hozó dolgokat olyannak, akiért nem éri meg az életed elvesztése *jelenti ki szigorúan* - de hagyjuk ezt.. *veti fel, s a kezét nyújtja a kandúrnak, hogy felsegíthesse. *
|
Felnéz Cryspusra. Lányos arca pirosrózsás, szemei csollognak a szorgosan potyogó könnyektől, arckifejezése elgyengült, s még liheg is hozzá. - Egyél, igen, egyél meg. - mondja ki, s nem tűnik úgy, hogy komolytalankodna ezzel. - Ha egy egérrel beérted volna, velem is be fogod, hiszen sokkal nagyobb vagyok egy egérnél, és még nyúzni sem kell. - teszi hozzá csendesen. Ezután szipogni kezd, s hiába törölgeti a szemét, a sírás nem akar abbamaradni. Már megint gyenge a szőke hercege előtt. Micsoda semmirekellő kandúrka ő! - Ha elmondanám, tényleg meg kellene halnom. De én... de én sze... szeretem... az életet. - mormolja sírás közben. A legjobban az fáj neki, hogy elmondaná. Mindent, a legféltettebb titkokat is. Hogy elszökne, csak fél.
|
*A kandúr nem kommenteli az emberi eszközökről szóló mondatot. Hogyha van puska, miért választaná a kőbunkót? A fülét mozgatja ide-oda, ahogy áthalad rajta a provokáció. Meghökken, hogy a macska mennyire bízik a szerencséjében. Igazán merész.. * -nem vagyok érdekelt az Abukikban *mondja közönyösen* - nem célom pont őket meglopni, már csak azért is, mivel sosem tudom ki az illető, akivel teszem, és jobb is.. annyi eszecském meg már csak van, hogy nem egy riasztóval felszerelt, bekamerázott, minden sarkon őrzött palotába megyek.. ha jó az álcájuk, és a maffia porontyai vityillókban élnek, most mit tudok tenni, reménykedem én is a mázlis döntésekben, aztán vagy eltűntetik a hamvaimat is a világról egy darab kenyérért, vagy nem.. * feleli makacskodva. Mikor a markén fű hozzá repül, értetlenül bámulja a fiút, türelmetlenül lesöpri magáról a földdarabokat ahogy ő is feláll. * -tudnám, ha elmondanád! *rivall rá.* - azt akarod, hogy megegyelek!? biztosan ízletes lehetsz, de a fél fogamra sem vagy elég! *torkollja le, ámulva követi szemével a fiú mozgását. Mikor már a földön fekszik, megközelíti, lenéz a kandúrra, magyarázatot remél, de csak könnyeket talál.. ezt megütközve tapasztalja, Goyuko jelleme sokkal nyakatekertebb, mint azt gondolta belőle ezidáig. Nem szól, rábízza a másikra hogyan jön ki ebből..*
|
Vállat von, mintha nem izgatná, hogy Cryspus lopni fog. - A vadon gyermeke, mi? - kérdezi játékosan. - Emberi cuccok nélkül már meg sem lennénk. - folytatja a vas hevítését. - Csak egy kamasz vagyok, nem? - kérdezi, de már kiüresedik a hangja és a tekintete, szemei pedig a kandúr mögött elterülő tájat vizsgálják. - Szerencsés csillagzat alatt születtem. - jegyzi meg félvállról. Eszébe jut a palacsinta és a csúfos vereség, hogy már az elején elbukott, hogy megkínálhassa belőle a másikat. Tovább mélyít a helyzeten, s nehezíti Goyuko lelkében. - Az Abukikat nem lehet csak úgy meglopni. Te vagy tudatlan, ha nem ismered a nevüket. Régen olyanok voltak, mint a maffia, manapság békésnek látszanak, de a távoli rokonok a "keresztapa" szólítására előbújnak valahonnan és lecsapnak. - mondja komoly képpel. - Embereket is eltűntettek már a föld színéről. Nem megölték, vagy valami, nincs meg még a hullájuk se, érted? - most már mérgesnek látszik, úgy néz a kandúr zöld szemeibe. - Egyébként nem érdekel, melyikkel mi történik, én csak Netani barátja vagyok. - teszi hozzá éllel. Még jó, hogy a keze nem engedi át a többi szót. Végül a kérdésre elpattan a húr, belemar a fűbe és némi földet is sikerül hozzámarkolnia, aztán azt a szőkeséghez vágja. - Hülye! - vijjogja. Ezután felugrik és dühödten cigánykerekeket kezd hányni. - Nem érti. Egyszerűen nem érti. Nem lehet... hallgass el! - ostorozza dühösen szavaival is a levegőt. - Ha tudná... jesszusom, ha csak tudná, hogy... - hirtelen megáll, már vér vörös a feje, kicsit beszédül, de rámutat a kandúrra. - Hiheted, hogy te vagy rám a legveszélyesebb, de nincs így. Nem átkoztak meg szörnyű kegyetlenséggel és tudással, hogyan eszközöld. De ha mégis! - vág minden szó elébe. - Akkor inkább a kezed járjon! Utálok várni, s már egyszer, ha jól emlékszem - szándékosan túlhangsúlyoz megint -, közöldted, bár nem ebben a formában, hogy finom és laktató lennék. - morogja, aztán folytatja a cigánykerekeket, aztán szaltókat. - Viselkedj jól. Nem, nem-nem! Nem érted, hogy maradj nyugton?! Már megint jár a szád, fogd be! Hallgass! Goyuko, hallgass eel! - és bumm, elterül. Liheg, arca az ég felé, nem lát, szeméből folynak a könnyek.
|
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
