|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:04 - |
A háznak két bejárata van, az egyik amelyikben a Kasai család lakik, a másik peddig egy állatorvosi rendelő, ide lehet hozni a beteg, sebesült állatokat és persze a macskalényeket is.
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Kou fülei felpattannak, ahogy Adrian felkel. Mikor kimegy a szobából, felül. Nem henyélhet, hiába engedte meg neki a férfi. Ha nem végzi rendesen a dolgát, végül számára is feleslegessé válik és eladja, vagy egyszerűen megöli. Így hát erőt vesz magán a kis kandúr és követi Adriant. Csöndesen nézi, ahogy reggelizik. Ha kap valamit, zöldségek és gyümölcsökön kívül megeszi.
|
*Másnap reggel Adrian pontban hétkor pattan ki az ágyból, nem szól óra, egyszerűen felkel, és indul zuhanyozni, nem tudja hogy Kou felébred e rá, de jelen pillanatban nem érdekli, ő mindig így beütemezi magának a napjait, legalábbis a reggelt, amint megfürdött a konyhába ment, piritós illata terjengett a levegőben, a férfi mindenfélét kipakolt az asztalra, sajtot. felvágottakat, paradicsomot, uborkát... s mindenféle gyümölcsöt amit majd reggeli után szabad enni. Az órájára néz, majd megejt egy telefont, s egy fél óra múlva csengetnek is, a férfi kifizeti a kért szolgáltatást, majd zsebre teszi a megérkezett láncot.. lassan nyolcat üt az óra, s ha a macskafiú még nem ébredt volna fel, akkor bemegy a szobába és széttárja a függönyt, ha még erre sem reagál akkor egy kicsit megrázogatja, de éppen csak úgy hogy ne fájdítsa vele a karját...* - Kész a reggeli... ideje felkelni... *mondja és a konyha felé megy* ~ Vajon komolyan gondolta, hogy megölne....? Talán... *mosolyog magában*
|
Csak hallgatja Adriant. El tudja képzelni, amiket mond, s még mást is. Látott ő is szörnyűségeket a feketepiacon. Látta, ahogy egy nála fiatalabb kandúr hogy hal meg. Soha nem fogja elfelejteni. Sírt, könyörgött, már alig kapott levegőt, kiabált, vergődött, de az emberek csak nem hagyták békén, csak nem hagyták abba a püfölését, rúgdosását, bántalmazását. A kép beleégett Kou agyába, lelkébe, de nem hagyja magát befolyásolni ezáltal. ~ Nem hagytam más lehetőséget? Miről beszél ez? Nem volt szíve hagyni ott megdögleni, vagy egy olyanhoz kerülni, aki mellett ugyanúgy sínylődőm? ~ csak nézi a sötétséget. - Félnek? Őket sosem bántották, csak a saját fajtájukból. - morogja. - De igaz, ha tehetném, én is beállnék azok közé, akik megölnék a fajodat. Aki csak kezet emelne egy fajtámbelire, egyszerűen csak azzal bűntetném, hogy a kezébe adnám a saját szívét. - őszintén beszél. Komolyan is gondolja. Azt, hogy képes lenne-e rá, már kevésbé gondolja, de úgy érzi ebben a pillanatban, hogy igen. - Adtak el drágábban ennél. Voltam már félmillió is. - jegyzi meg. - Január tizenöt. - válaszol komor hangon. Nem tudja, miért érdekli ez a férfit. Bizony, hogy furcsa látványt nyújt, de a macska nem szól érte egy mukkot se. Vállat von. - Felőlem. - önti szavakba. Tényleg mindegy neki. Jobb annál, amit eddig élt, de rosszabb annál, amit szíve szerint élne. Az egyik sarokba kuporodik össze, úgy alszik el.
|
- Tudod mindennapos dolog az, hogy macskalényeket hoznak hozzám... törött karokkal, betört koponyával... mindenfélével amit csak el tudsz képzelni, láttam a fájdalmukat, a szenvedésüket... mindazt amit te is átéltél... úgy döntöttem, hogy nem leszek egy a tömegből... nekem azért nem volt eddig sem macskalényem, mert nem akartam azt, ami evvel jár... de... amint megláttam a pódiumot valahogy... nem is tudom... nem hagytál más lehetőséget nekem... a szemeid... olyan fájdalommal párosulnak, hogyha belenézek nekem is fáj... *mondja őszintén* - Amúgy meg... úgyis jól jön egy munkatárs... segíthetsz a betegek gondozásában, nem várom el hogy agyon gyötörd magad... meg amíg a kezed el van törve, úgy sem tehetsz semmit, de megfigyelheted a munkám... amúgy igazad van, de az emberek buták, önzőek és mi tagadás félnek... félnek hogy a macskalények olyan erősek lesznek mint régen és elpusztítják őket... felül kerekednek rajtuk és ők jutnak szolgasorba... amúgy azt nem úgy értettem... de a legtöbben tényleg úgy gondolják hogy olyanok vagytok mint egy robot... mégis az áratok viszonylag olcsó, egy fajtatiszta kutyát nem kapni lassan százezerért... *céloz arra, hogy ennyiért vette meg őt* - Mikor van a születésnapod? *érdeklődik hírtelen, ahogy felvetődik benne a kérdés, majd folytatja*- Hogy mit akarok? Hogy segíts nekem ellátni beteg állatokat és macskalényeket... ezért kínálok neked egy szobát... ellátást... és egy kis emberséget is... na hogy tetszik az ajánlat? *fejjel lefele lóg az ágyról, hogy közben Kout is lássa, elég furcsa látványt nyújthat így*- Igen azt akarom... anyu nem fog bántani ettől nem kelltartanod, de az eszközök amiket használ... Amúgy minden reggel pontban hétkor kelek... de elég ha te csak nyolckor... kilenckor nyit a rendelő... délben van ebédszünet, utána négyig megint meló és aztán pihenés... de ha sürgős esetben hívnak akkor persze megint meló... *sorolja el a napi terendőket* - Nem vagy valami nyugodt alkat... legalábbis nekem úgy tűnt, van saját akaratod és ez tetszik.. de ha rárontasz egy emberre aki itt van... akkor attól a pillanattól magadért felelsz... de ha csak szóban akkor azt elintézzük mi ketten... nos én álmos vagyok... szóval alszom... *bújik vissza rendesen az ágyába, majd magára húzza a takarót* - Jóéjt Kou... *hunyja le szemeit és máris elalszik*
|
Kou kíváncsian nézi a nőt. Nem szimpatikus neki így első ránézésre, de ahogy elkiáltja magát, rögtön haptákba vágja magát a fiú is. Felpattan és vigyáz állásba helyezkedik. Utálja a hangos szót, mivel a hallása sokkal jobb az emberekénél, ráadásul arra a szörnyű helyre emlékezteti, ahonnan elhozta őt a férfi. Nagyokat pislákol, ahogy Adrian lerendezi a dolgot az anyjával, majd ahogy berángatja őt a saját szobájába. Nem néz körül, csak figyeli az embert. Nem érti őt. - Mióta kér bocsánatot egy magadfajta egy olyantól, mint tőlem? - kérdezi egyszerűen. Belenéz a férfi szemeibe, most, hogy megemeli az állánál fogva a fejét. Rájön, hogy ez az ember más, mint amilyenekkel eddig találkozott. Ez már biztos. Nem úgy ér hozzá, mint egy tárgyhoz, vagy mint egy szexuális segédeszközhöz. Nincs a mozdulatában vágy, sem durvaság. Emberszámba veszi őt és ez rettenetesen idegen a fiúnak. Elképed. - Nem érzem magam állatnak, de ti mindig úgy viselkedtek velem, mintha az volnék. Nem is értem, miért kellünk nektek, hisz annyi kütyüt ismertek és csináltok. Nem hiszem el, hogy a szolgákat nem tudnátok valami ilyesmivel pótolni. Biztosan jobban szeretitek látni az érzelmeket, amiket gerjesztetek. A félelmet, a fájdalmat, az élvezetet, a gyűlöletet, a megalázottságot, vagy bármit. - hidegen és távolságtartóan beszél. Még mindig ácsorog és csak bámulja Adriant. - Hiába vagy más, mint a többi, még az állatokról is úgy beszélsz, mintha gépek lennének. Selejt. - emeli ki a szót, amiből leszűrte, majd megállapította a kijelentését. - Felhatalmazol, hogy szegüljek ellen az anyád akaratának? - kérdezi. - Az engedetlen macskalény ugyanúgy a temetőben végzi, mint a mérgezett. - közli. - Szerintem te bolond vagy. Azon sosem gondolkodtál, hogy az anyád téged is megmérgez? Milyen ember vagy te?! - hátrál a falig. - Pizsamát, ágyat és egy teljes szobát adsz nekem? Nem értem. Mit akarsz tőlem? - elhalkul és félni kezd a macska. Egy pillanatra reszketni kezd, majd megmakacsolja magát és eltűnteti az érzelmeit. Nem láthatják rajta. Ettől csak még sebezhetőbbé válik. És Kou nem akar újabb sebeket. - Tudok. - válaszol már a szokott hangján. Elhúzódik a faltól, de nem megy közelebb Adrianhoz. Túlságosan rendes, kedves vele, s ez jobban megijeszti, mintha kiabálna, csapkodna és bűntudatot keltene benne azért, mert élni merészel. Ízlelgeti a szót, asszisztens. Nem igazán tudja, mi az, de ha írni és olvasni kell tudni hozzá, akkor az magasabb fokon van, mint ha főznie, mosnia, takarítania kellene. Leoltja a villant, majd lekuporodik a falhoz. - Miért ölnél meg, ha mit tennék? - kérdezi halkan a sötétségbe.
|
*Épphogy a férfi is lenyeli az utolsó falatot, zörög a zárban egy kulcs és lassan kinyílik az ajtó, egy nő lép be, vékony alakja van, arca csupa ránc, valószínüleg évek kemény munkái festették rá azt, sminkje már elkenődött, fáradtan botladozik be a konyha felé, meglátja Kout, s kikerekednek a szemei* - Adrian! *üvölti szinte, mire fia feláll, s köszönti*
- Neked is jó estét anyu...
- Mit keres itt ez a szolganép? Már megint összeszedtél valamit az utcán? Mi lesz ha majd megkeresi itt a rendőrség? Ez nem egy menhely fogd már fel végre! *teljesen kiakad Kou miatt, főleg hogy az asszony egyetlen egy állatot sem tűrt meg a házban soha, mindig csak az apja engedte meg Adriannak, s evvel le is volt rendezv, persze az asszony igyekezett mérgekkel próbálkozni, hogy az állatok elhalálozzsnak, s sosem értette meg fiát ezena téren, azt is ellenezte hogy állatorvosi pályára lépjen*
- Ő nem egy ideiglenes befogadott állat... a neve Kou és én vagyok a gazdája...! Minden irata megvan, s nem fogok ezen vitázni veled! *veszi el Kou elől a tálcát* - A vacsora az asztalon... *fintorog avval elkapja Kou csuklóját és beviszi saját szobájába, majd bezárja az ajtót* - Ne haragudj... *kér elnézést* - Tudod az anyám egy hárpia... de csak ha állatokról van szó... *megemeli Kou állát* - De te nem vagy egy állat nem igaz? *ül le az ágyára, s gondolkodni kezd* - Tudod kiskoromban sok állatom volt, amíg apu élt... amikor meghalt anyu megtiltotta de én mindig hazahurcibáltam egy kóbor macskát, kutyát vagy akár nyulat is az utcáról... persze nekik később új otthon után kellett néznem... el sem hinnéd mennyi ember nem értékeli azt az állatot aki mindent megtenne érte... végül mind az utcán végzi, mint valami selejt... anyu mindig megmérgezte az állataimat, így egy idő után már nem is akartam igazán... de egy kölyökkutyának nem mondhatod hogy ne egyen a tálkájából... mert nem érti és mire belenevelnéd már késő.... *komorodik el* - De neked elmondom... ne egyél sose abból amit anyu kínál, akkor sem ha parancsolja... nem szeretném ha egyszer arra lépnék be a szobában, hogy rángatózól a földön a méregtől... *áll fel, majd kutatni kezd a szekrényben* - Tessék ez talán jó lesz pizsomának.... igazából... nem készültem fel rá hogy venni fogok valakit.... szóval... aludhatsz ma az ágyamban, holnap meg berendezzük neked a vendégszobát... nem túl nagy de éppen jó lesz.... *keres paplant és párnát* - Persze ha félsz attól, hogy fogdoslak majd este... akkor tőlem aludhatsz a földön is... *ránt vállat, mintha nem is érdekelné a dolog* - Tudsz olvasni és írni, Kou? *kérdezi* - Szeretném ha te lennél majd az aszisztensem... de csak majd akkor ha rendbe jött a kezed... ahhoz meg szükséges lesz megtanulnod egy két dolgot... *gondolkodik el* - Amúgy sok macskalény is megfordul itt... olcsóbb vagyok mint egy orvos, szóval... készülj fel arra, hogy amit látni fogsz nem lesz igazán tetsző a szemednek.. de sose tegyél olyat amivel végül meg kell majd hogy öljenek... *fejezi be lassan, befekszik az ágyába, ami egész nagy, francia ágyhoz hasonló* - Oltsd le majd a villanyt... *kéri* - Jóéjt... * aztán elfordul és hamarosan el is alszik, ha csak Kou nem szól hozzá*
|
Kou elveszi a gyógyszert, bekapja és legurítja hozzá a vizet is. Ezután ügyetlenül elkezd felöltözni. Nem szeret meztelen lenni. Nem hagyja, hogy a doki segítsen neki, makacsul elfordul és addig szenved, míg sikerrel nem jár. Ezután követi Adriant. Már nem nézelődik, körülnézett, míg a férfi azzal a kutyussal foglalatoskodott. Lehajtott fejjel megy, nem is lepi meg annyira, hogy nem ülhet az asztalhoz. Nem számított rá, hogy még Adrian is ezek után kirekeszti, de hamar beletörődik. Csak ácsorog, míg meg nem kapja a tálca kaját. Ezután lekuporodik a kiválasztott sarokba, hogy ott egyen. A paradicsomot eltolja, nincs gusztusa hozzá. - Jó étvágyat. - böki oda, s befalja hamar. Persze elsőre megfájdul a gyomra, régen evett már rendes ételt, de ahogy kiterül, lassan jobban lesz. - Aha. - válaszol tömören. Hallgatja Adriant, de nem szól hozzá. Elraktározza az információkat.
|
*Adrian vissza adja a ruháit a fiúnak, majd elővesz egy kis gyógyszert, s vizet is hozzá* - Nyeld le... nem olyan hatásos mintha a tűvel adnám be, de talán enyhíti a fájdalmakat, nem tört csontod, szóval reméljük ez rendbe hoz... *megvárja amíg a macska felöltözik, s akkor sem segít ha esetleg bénázna bekötött kezével, hiszen úgy gondolja, hogy majd megoldja meg különben se éreze magát anynira elkényeztetve... amint a fiú végzett a férfi az ebédlőbe vezette, ez az egész ház úgy nézett ki mintha a régmúltban lettek volna, mindnehol régi képek és bakelit lemezek díszítették a falat, valamint katona ruha, kiszászló is lógnak a falon... régi tányérok vagy népviseleti tartozékok.* - Még nem találtam ki hogy hol fogsz enni... mivel macskalény nem ülhet az asztalhoz.... *gndolkodik el majd felfedez egy üres sarkot* - Itt jó lesz... *mondja avval kivesz a hűőből pr tojást és tükörtojást csinál, valamint sült szalonnát.. paradicsomot vág mellé, s kenyeret szel, majd három tányért vesz elő... egy amit Kounak szán, egy az övé és persze egyet anyja is kap, Kouét egy tálcára teszi, de olyanra amit általában az ágyba visznek az embereknek, két lába van oldalt* - Ez így jó lesz gondolom mini asztalnak... jóétvágyat.... *szól neki majd ő is leül enni* - Anya még nem jött... gondolom megint túlórázik... anyám egy ügyvéd... *mondja Kou felé fordulva* - Mindig sokat van távol... izlik?
|
Nem válaszol Adriannak arra, hogy tetszik neki a fiú neve. Ráhagyja. Aztán emlékezteti előző gazdájára, s a kandúrnak még a szőr is feláll a hátán. - Volt. - válaszol tömören, s ezzel nagyjából le is zárja a témát. Hallgatja csak a férfit. Olyan ostobának érzi, ahogy így beszél hozzá, magyaráz a vágyairól, az elképzeléseiről, a meg nem valósult dolgokról. Úgy érzi, neki van szíve, de fél benne hinni. Egyszerűen túl sokat csalódott hozzá, hogy ez menjen neki. Nem nagyon néz rá, üres tekintete a távolba veszik. Csak arra tér magához, hogy bebugyolálja őt az ember. Meglepetten pillant rá, de aztán gyorsan elkapja tekintetét. Úgy tesz, ahogy kéri, majd mindjárt az első nyomásra felszisszen. Fogai előbukkannak szájából, ép kezével pedig eltakarja a fájó helyet. Nem akarja, hogy tovább kínozza őt Adrian, már túlságosan nehezen bírja elviselni a fájdalmat. Szerencséje van, pont jönnek, s ő félénken húzza jobban össze magán a plédet. Figyeli a jelenetet, de meg sem nyikkan. Munka közben sok mindent megtudhat új gazdájáról, s hiába nem akarja elhinni, minden jel csak azt erősíti, hogy rendes ember. Állja a nő tekintetét, nem viselkedik úgy, mintha egy alacsonyabb rendű lénynek érezné magát. Nézi a távozókat, majd pár pillanatig Adriant. Aztán csak bólint. - Együnk. Éhes vagyok. - egyezik bele. Már mardossa gyomrát az éhség, de a világért nem szólt volna.
|
- Akkor jó, mert nekem is tetszik... egyszerű és könnyen megjegyezhető.... gondolom volt előttem is gazdád... furcsa... mindig is szerettem volna egy háziállatot... és mindenképpen menhelyről akartam hozni, de aztán sosem került rá sor... és most van egy makacs macskalényem, aki azt hiszi meg akarom erőszakolni... szép kis ügy... *A férfi felveszi a nadrágot a földről, majd a pólót is megkeresi* - Mielőtt megfáznál ezt szépen rád terítjük... *bugyolálja egy nagy lepedőbe* - Csak figyelj oda, hogy hozzá férjek a sebekhez... *fertőtleníti tovább a sebeket* - Rendben, dőlj hátra, megnyomkodom ami valószínüleg fájdalmas lesz... bár nem annyira mint a karod felnyitása, de bármit is érzel, szólj... * mondja neki, majd nyomkodni kezdi, hogy meg tudja honnan származtatható a fájdalom, de még mielőtt befejezhetné a fiú kivizsgálását csengetnek* - Várj egy pillanatot... *nyit ajtót, s egy kisfiú lép be az anyjával, a fiú egy apró hörcsögöt szorongat a kezében, s közben sír, a férfi átveszi az apró állatot, s egy kisebb emelvényre fekteti, hogy megvizsgálhassa közelebbről, a kis állat funkciói igen haloványak, agy a férfi megcsóválja fejét* - Sajnálom.... a kis barátod valószínüleg a menyországba fog költözni...
- De én nem akarom hogy meghaljon! *bőgi el magát és szinte süketaítően ordít*
- Ki akarná? *mosolyog a fiúra, majd elővesz ismét egy tűt, s belefecskendez egy teljesen másik szert* - De ez altató... akarod, hogy a barátod ne szenvedjen sokat? *kérdezi, mire a fiú lassan lenyugszik s elgondolkodik majd bólint* - Rendben... *fecskendezi a tartalmát a hörcsögbe, aki pár másodperc múlva békésen alszik el* - Temesd el... biztosan nagyon örülne neki ha még egy kis keresztet is kapna a nevével együtt mondjuk a hátsó kertben... *vesz elő zsebéből egy szem cukrot, s oda nyomja a fiúnak*
- Köszönöm... *szipogja a kisfiú, s anyjával együtt távozik... úgy tűnik a nő nem fordít nagy figyelmet a kisállatra, sem pedig különösebben a fiára, hiszen egész idő alatt Kout bámulta, mintha valami fertőző betegsége lenne, avval egy köszönömmel ő is kisétált miután kifizette az altatás díját*
- A gyerekek könnyen kezelhetőek... *mondja végül már Kounak* - Még a hatalmas fájdalmak közepetti is érzik, hogy ennek valahogy azért így kell lennie... amúgy édesanyámmal élek, ő még dolgozik, de nemsokára hazaér... addig mit szólnál ha ennénk valamit? Persze csak miután mindennel elkészülünk...
|
- Az a kutya nem is tud beszélni! - emeli meg a hangját és máris hátrálni kezd az asztalon, nehogy beinjekciózza őt Adrian. Látja, hogy makacsul tartja magát ahhoz, hogy használja a tűt, ezért elkapja a kezét, mikor megpróbálja megszúrni vele. - Ne! - mondja neki kissé figyelmeztetőn. - Kibírom anélkül. - ígéri, remélve, hogy letesz róla Adrian, hogy beadjon neki valamit. A férfi nem tudja, de volt már része a fiúnak bedrogozásban, s azt is pont injekcióval adták be neki. Szörnyű volt, alig emlékszik valamire, hogy mi történt vele, de az tisztán beleégett az agyába, ahogy haldoklik a túladagolástól. Hiába orvos újdonsült gazdája, nem bízik benne. A félelem, amit megtanítottak neki az évek során, sokkal mélyebben gyökerezik, így a bizalomnak esélye sincs. Elfordítja fejét, hagyja magát fájdalomcsillapító nélkül megoperálni. Farkát szorongatja ép kezével, majd bepisil a fájdalomtól, de ezt jobban elviseli, mint a halálközeli élményt. - Szeretem. - válaszol kínok közt, fojtott hangon. Füleit beleszorítja a hajába, az egész teste remeg, kivéve a karja, mert koncentrál, hogy azt mozdulatlanul tartsa. Nagyon erős az önuralma. Sziszeg, szívja a fogát, még a száját is elharapja véletlenül, de egy nyikkantást nem hallat, csakhogy elkerülje a tűt. Kiserken a könnye, de farka végével gyorsan letörli. Túl büszke, hogy bevallja, iszonyatosan fáj neki, de már csak a makacssága miatt sem hagyná, hogy Adrian segítsen neki. Aztán szép lassan apad a fájdalom, helyre teszik a kezét és be is gipszelik. Fellélegzik. Nem tudja, mi történik eközben a sorstársaival, velük hogy bánnak, ő úgy érzi, helyzethez képest hálát adhat az égnek. Engedelmesen lekúszik az asztalról, most még lassabban mozog, s tartása is bizonytalan. A koncentráció alaposan kivette az erejét. Kigombolja a nadrágját, majd engedi, hogy az lecsusszanjon a lábain. Kilép belőle, azzal felnéz az emberre, hogy lássa, erre mit lép. Készen áll arra, hogy megüsse, vagy belerúgjon, de ez nem látszik rajta. Csupán fülei állása jelzi, hogy nem érzi magát igazán jól. - Az oldalam. - mutat bordáira.
|
- Nem fog fájni.... viszont ha felnyitom a karod az már rettenetesen fájdalmas lesz, szóval fogadj szépen szót... az előbbi kutyus sem reklamált.... *tesz bele fájdalomcsillapítót, avval ha Kou végre engedi, beadja neki* - Szereted a neved? *próbálja elterelni a figyelmét, hogy ne nagyon érezze a szúrást, majd egy pillantást vet akezére* - Sejtettem... ha ezt most nem operáljuk meg akkor elveszítheted a karod... és gondolom azt nem akarod igazam van? *vágja fel a karját miután lefertőtlenítette, akár tetszik Kounak, akár nem*- Mindenhol tiszta kék és zöld vagy... csoda hogy az életfunkcióid még ennyire jók... *varrja össze végül a vágást, de előtte még mindenféle kenceficét ken bele* - Pár nap és jobban leszel viszont úgy látom ez szépen el is tört... ezt be kell gipszelni... *veszi elő az erre szánt készletet avval szépen megcsinálja Kounak, bár ez elég sok időbe telik, a foltokat is lefertőtleníti, még az arcán is* - Vedd le a nadrágod.... biztosan maradtak még ott is hegek.... másod nem fáj?
|
Kou figyelmesen nézi őt. Talán nem lesz annyira rossz sora. Áh, ezzel csak hitegették maguk mind. Ő már nem mer hinni a mesékben, a reménynek. Megrándítja szája szegletét, ahogy tetszését fejezi ki neki Adrian, aztán úgy tesz, ahogy kérte. Nagyot ugrik, úgy ül fel az asztalra. Baljára nagyon vigyáz, s ügyetlenül leveti a felsőjét is. Ahogy meglátja az injekciós tűt, kikerekednek a szemei. Egyből élettel teli lesz, s vadul rámutat. - Az nem kell! - szalad ki a száján határozottan. Fél, ez látszik rajta.
|
*Amikor Kou belép, a kutyus már úgy ahogy rendben van, a férfi eltávolította az ínybe fúródó csontot és szépen lefertőtlenítette* - Jólvan okos fiú vagy! *simogatja meg a collie fejét, aki már már hálás fejet vág neki, azzal leemeli a kutyát aföldre, s elkéri a vizsgálatért a pénzt, a férfi hálásan távozik, Adrian mosolyogva köszön el tőlük, s csak ekkor veszi észre a fiút* - Ohh... mennyivel jobban festesz így...*törli le az asztalt amin a kutyus volt, majd oda tesz egy rongyot, hogy ne legyen olyan hideg a macskának* - Ülj fel... és vedd le a felsőd... *matatni kezd a szekrényben, elővesz egy inyekciót, fertőtlenítőt és pár csodaszert, amivel el akarja tűntetni Kou sebeit*
|
Kou figyelmes marad, gyanakvóan forgatja füleit és szemeit. Azt mondja neki a férfi, hogy nem fog semmit sem tenni, mégis elkíséri a fürdőbe. Ez gyanús a kandúrka számára. No meg már önmagában képtelenségnek hangzik, hogy Adrian tisztel benne valamit. Furcsa arckifejezéssel néz vissza rá. Nem tudja mire vélni ezt a kifejezést. Még nem beszéltek vele sosem ilyen normálisan. - Kou. - mutatkozik be kurtán. Meglepetten figyeli a férfit. Csak nézi a fürdőt, ami számára csodás azok után, amiket megjárt. Amint magára hagyja őt Adrian, beleszagol a törölközőbe. Tiszta és illatos. Ez nagyon tetszik neki. Azonnal beáll a víz alá. Hallja a kiáltást, de nem válaszol, boldogan áztatja le magáról a mocskot. Kissé lassan halad a keze miatt. Nagyon fáj neki, bedagadt már és kissé el is színeződött. Mire megfürdik, jó fél óra telik el. Ezután kezd csak törölközni. Az ajtón is bizalmatlanul dugja ki a fejét, majd amikor megbizonyosodik róla, hogy Adrian nincs a közelben, s ruhát hagyott ott neki, megörül. Felkapja őket, majd a fürdőszoba melegében megvizsgálja. Végül jobb híján magára ölti azokat. Nem teljesíti azonnal a férfi kívánságát, előbb szétnéz a házban. Végül megkeresi a rendelőt és megáll az ajtóban. Nézi, ahogy a kutyust kezeli a férfi.
|
*A férfi akkor is nyugodt marad, amikor a fiú kijelenti ezt* - Nyugodj meg... nem teszek semmit... *igéri avval elkiséri a fürdőbe a fiút* - A nevem Adrian... és benned kit tisztelhetek? *kérdezi közben, bár elmondtáka nevét de mégis úgy gondolja így személyesebb, amikor oda érnak a fürdő elé kitárja neki az ajtót, a saját fürdőjükbe vitte Kout, ugyanis nekik nincs külön máshol a házban mert a ház fele a rendelőé* - A tusfürdő, a sampon és mindenféle kecmere itt van... akármelyiket használhatod... *csörren meg a férfi mobilja közben így csak kivesz egy tiszta türülközőt Kounak és a kezébe adja* - Keresek majd valami ruhát is... *mondja avval egyedül hagyja a fürdőben, s egy páciensel beszél meg időpontot ami körülbelül öt perc múlva lesz, mivel a kutya szájába egy csont fródott, kapargatta és nem jön ki, már minden vérben úszik tőle. A férfi keres valami régebbi ruhát a fiúnak ami régebben az övé volt, de szerinte tökéletesen illik majjd az új jövevényre. lrakja az ajtó elé és bekiállt* - Itt hagyom őket neked, ha kész vagy gyere a rendelőbe!
|
Kou lassan néz rá fel, aztán engedelmesen kiszáll az autóból. Fázik, éhes, szomjas, fáradt és még mindig nagyon fáj az oldala és a karja, de egy szót sem szól. Csak biccent, megértette, mától itt lakik. Hagyja magát a rendelőbe kísérni, majd felültetni a hideg fém asztalra. Összerezzen, lúdbőrözni kezd, de nyugodtan viselkedik továbbra is. - Nem fogok megszökni. De ha erőszakoskodni kezd, magammal viszem a sírba. - szólal meg felnőttesebb hangon. Korához képest kiforrott, mély hangja van. - Fürdöm. - egyezik bele tömören, s lecsúszik az asztalról. Ép kezével fogja a derekán lévő szövetdarabot, nehogy mesztelenné váljon a férfi előtt, s abban perverz vágyakat keltsen a látvány. Nem biztos benne, hogy meg tudná magát védeni, de abban igen, hogy megpróbálná megölni, ha leteperné őt Adrian. Ő nem akarja átélni még a négy fal közt sem, amit annak a szerencsétlen nősténynek kellett. Hozzá nem fognak idegen kezek nyúlkálni, simogatni, durván birtokba, elérni, hogy szégyelje magát, a testét, a hangját, a... Megrázza a fejét. Nem is akar erre gondolni.
|
*Amint megérkeznek, a férfi kiszáll a kocsiból, amjd kinyitja Kou oldalán is az ajtót, egész úton egy szót sem szólt hozzá, hagyta had eméssze meg a dolgokat a fiú* - Mától itt fogsz lakni... *mondta már kedvesebben mint az akkori tömkeg előtt* - Szállj ki... *mondta kicsit parancsolóan hogy azért megőrizze tekintéjét* - Először is rendbe hozunk téged... *vezeti be a rendelőbe a fiút, majd az állatok részére fentartott vasasztalra ülteti* - leveszem a láncot rendben? *kattan a zár és a fiú nyaka is szabaddá válik* - Lehet hogy először fürdened kéne... *gondolkodik el hogy mi legyen az első lépés*
|
A háznak két bejárata van, az egyik amelyikben a Kasai család lakik, a másik peddig egy állatorvosi rendelő, ide lehet hozni a beteg, sebesült állatokat és persze a macskalényeket is.
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
