|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:00 - |
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
- Sajnálom.... tudod utálom a dohány szagát... amikor ég... az valahogy a halálra emlékeztet... az öreg is sokat szívta, aztán meghalt és ez a szag még akkor is belengte a szobát.... *meséli, bár ezt még sose mondta el, de ahogy érzi a fiú megtörtségét elmeséli* - Én nem akarom hogy meghalj Teru... *motyogja, s talán Teru ezt sem hallja meg megint, a kandúr igyekszik valamit csinálni a kötszerrel, de egyetlen kézzel csak bénázik, így otthagyja* - Nem kell bocsánatot kérned, nem vagy köteles, hogy emberi lényként tekints rám... tudom a helyem Teru... *ül le megszokott helyére, de nem hagyja nyugodni a bűntudat, így felkel és Teruhoz sétál* - Tessék... ezt neked adom... *nyújtja át a diatekercset Terunak* - Csak ezem van szóval... *nem fejezi be az elkezdett mondatot, de még mindig Teru felé nyújtja a tekercset, pedig annak idején még papírt is irattak róla, hogy az Lamentoé, s nem lopott holmi, az volt a macska első és utolsó ajándéka is, de most valahogy úgy érezte valamivel meg kell vígasztalnia a fiút, s csak ez az egy dolog van amit adni tud neki*
|
Valahányszor rágyújt, mindig ez történik, Lamento kikapja a szájából vagy a kezéből és elnyomja a markában. - Ümm... - nyög fel nyűglődve, s fejét az ablakkeretnek veti. Koppan egyet, de nem zavarja, kicsit beüti még egyszer. - Legalább ne a markodban nyomnád el. - mondja fájdalmas hangon. Égett bőr szaga lengi be a szobát, s Teruban szétárad a bűntudat. Elhúzódik az ablakból, majd visszatérdel az éjjeli szekrényhez. Felkészült már rá, hogy ilyesmi történhet, ezért van ott kötszer és fertőtlenítő. Ezeket most kiteszi a kandúrnak. - Nekem jobban fáj, amikor ezt csinálod. Ha így akarsz leszoktatni a dohányzásról, jó úton haladsz. - mondja neki kicsit mérgesen, amiért a kandúr magát bántja. - Sajnálom... én... én... - de nem tudja befejezni, az idegesség egyszerűen elfogyasztja a hangját. Elfordul, hogy Lamento ne lássa az arcát és próbál lenyugodni. A szíve hevesen zakatol, könnyei a felszínre akarnak törni, de uralkodik magán. Majd sír megint álmában, hisz míg ébren van, nem engedi meg magának ezt a luxust.
|
* A macskaférfi természetesen követi Terut a szobába, de amint meglátja hogy cigire gyújt, kikapja a srác szájából, de még véletlen se ér hozzá* - Rombolod magad... ezt nem hagyhatom...*nyomja el saját markában a csikket, majd kidobja az ablakon, közben pedig próbálja emészteni a dolgot, hogy Teru ennyire ragaszkodik hozzá*
|
Terunak görcsbe rándul a gyomra. Utálja a veszekedést, a konfliktust, ezt az egész sarokba szorított élethelyzetet, de ki kell állnia Lamento mellett. - Akkor egyetlen falatot sem kapsz. - fenyegeti könnyedén vissza a lányt. Persze ez nem használ, elordítja magát.
- Aaanyuuu! - és a nő hamarosan meg is érkezik. - Nem enged enni! - panaszolja.
- Miért nem? - mordul nevelt fiára.
- Lamento készítette nekem. Ennyi. - azzal fog két villát, biccent a macskának, hogy kövesse, de mielőtt leléphetne, a nő megragadja a karját.
- Kezdem nagyon unni a szemtelenkedéseidet, Teru.
- Maradjon magának. Ossza be, hogy magáé az apám, az egykori otthonom és a hatalom, s hagyja meg nekem azt a kis örömet, amim van. - mondja bele egyenesen a nő szemébe. - Lamento az enyém, nem fogom odaadni soha, ezért minden engem illet, amit készít. És ha én nem adok másnak, az az én dolgom. - teszi még hozzá, s elfordul nevelőanyjától. Az annyira elképed, hogy nem tartóztatja tovább fel, engedi, hogy távozzon. Teru pedig egyenesen a szobájába megy, leteszi az íróasztalára a még meleg ételt és a villákat, aztán kitárja az ablakot, majd az éjjeli szekrénye fiókjából előkeresi cigarettáját. - Bocsáss meg. - kéri Lamentot, azzal kihajol elszívni egy cigit.
|
*Lamento csak figyeli a jelenetet, ő egyáltalán nem bánja már hogy fintorognak tőle, igazából nem érdekli, közönyös ezekkel az emberekkel, nem kedveli különösebben a család többi tagját, bár ezt sose mutatta... kicsit megzavarodik a jelenettől, de tudja neki nincs ebbe beleszólása és csak nézi őket továbbra is*
|
Teru elszontyolodik, amint a macska rávilágít a kettőjük közt húzódó széles társadalmi különbségre. Egy pilanatra elmegy az étvágya, már nem is akar enni, aztán újra az orrába kúszik a spagetti ellenállhatatlan illata és összefut a szájában a nyál. Felnéz Lamentora, aki pont ekkor kap a kötéséhez. Fogalma sincs, mi történhetett a kandúr szemével, de arckifejezésből nagyon rosszat sejt. Feláll az asztaltól és aggódón néz rá. Belép ekkor az egyik féltestvére. A nagyobbik. Piperkőc lány, úgy teszi magát, mint egy úri kisasszony. Fintorogva kikerüli Lamentot, majd tányért vesz elő, hogy szedjen magának a spagettiből. Teru azonban letakarja egy fedővel, hogy a lány ne tudjon szedni belőle. A lány értetlen néz fel félbátyjára, de Teru olyan szigorúan és ridegen néz vissza rá, hogy hátrább lép tőle.
- Szólok anyunak! - fenyegeti a fiút.
|
- Mi? *néz rá értelten a fiúra* - Teru tudod hogy azt nem szabad... én... nem vagyok egyenlő veled szóval nem ehetek ott... lehetetlent kérsz... *fordítja el tekintetét... igazából nagyon is szeretne ott ülni és nevetgélni Teruval, de fél hogyha a szülei meglátják megint kínokat fog átélni, s emlékszik mennyire fájdalmas volt amikor egy égő cigarettával égették ki a szemét... oda is kap a kötésre, teste megremeg* - A popcorn nagyon jó ötlet... szeretem... *próbál nem remegő hangon felelni, s lassan visszanyeri önuralmát*
|
- Rendben. - egyezik bele. Leül az asztalhoz és figyeli, ahogy a kandúr megterít. Nagyon szereti nézni a ténykedését. Legszívesebben az iskolába is magával vinné, no nem azért, hogy hordja utána a könyveit, ahogy egyesek teszik, csupán azért, hogy láthassa. De tudja, hogy Lamentonak nem tetszene az ötlet, ám kötelességből ott állna egész nap a kapuban. Azt meg nem akarja, úgyhogy inkább hagyja, hogy a háznál ténykedjen, diákat nézzen Teru szobájában, vagy olvasson, vagy bármit csináljon, amihez kedve van és nem zavar vele senkit. - Nem, köszönöm. Inkább ha éhes vagy, egyél velem. Az asztalnál. - kéri és rögtön felvidul az arca, mint egy játékos gyereknek, ahogy felvillantják előtte, hogy vacsora után az apja lenyom vele egy autóversenyt a számítógépen. - Én úgy gondoltam, a diavetítéshez dukál esetleg egy kis popkorn. De lehet, hogy teleeszem magam a finom spagettiddel. - mosolyodik el.
|
- Biztosan... *válaszolja és még egy halvány mosolyt is elejt mellé... igazából ő is kedveli Terut, nem úgy mint szerelmét, egyszerűen csak fontos neki a fiú, és persze az is, hogy nem valamiféle háziállatként kezeli, hanem valódi, emberi lényként* - Kész a vacsora... megterítek... aztán ha végeztünk, majd eldöntöd mit szeretnél rendben? *szeretné megérinteni Teru arcát, de neki ehhez nincsenek jogai, nem szereti ha a fiút gondterheltnek látja, így biztos benne, hogy ha megérintené boldogabb lenne* - Főzzek esetleg egy jó meleg teát? *érdeklődik tőle, s közben teríteni kezd, mindent precízen és pontosan csinál, hiszen elégszer kapott már érte fiatal korában* - Esetleg... valami édességet kérnél vacsora után?
|
Teru élvezettel, boldogan időzik Lamenton. Nagyon szereti a kandúrt, főleg amikor megfeledkezik magáról. Akkor annyira őszinte és nyílt. Nem mintha egyébként nem lenne az, de ilyenkor valahogy más lesz. Szeretne segíteni neki, de mostohaanyja sem nézi jó szemmel, ha ők ketten együtt csinálnak valamit. Néha magához hívja a fiút és kérdezgeti, miért ilyen különös a kapcsolatuk Lamentoval, de Teru mindig kislisszan a karmaiból. Nem szereti a nőt, ezért inkább elkerüli. Apja is furcsálja Lamentoval való kapcsolatát, de sosem szól érte, hiszen pont azt akarta, hogy valaki vigyázzon a fiára, gondját viselje. Bár bántja, hogy talán ezzel húzta ki magát a felelősség alól. Teru azonban már jó ideje úgy él a családdal, mintha bérlő lenne, nem is tartozna közéjük. Mélyet sóhajt, ahogy a kandúr nem dönt semelyik lehetőség mellett. - Biztos, hogy örömmel? - kérdezi békés mosollyal az arcán.
|
*A kandúr csak azt hallja meg amikor megnyitják a csapot, így a dúdolászás is abba marad, igazából észre sem vette hogy csinálja, de ez valahogy kizökkenti, sajtot kezd reszelni, s amint befejezte már hallja is a felforrt víz hangját, így beleteszi a tésztát, majd aszósszal kezd babrálni, mindenfélét tesz bele amitől csak jobb lehet az íze egy kicsivel is. Szeret kisérletezgetni a főzés terén, szereti hallani ha az asztalnál valaki megdicséri az ételt bár elég ritkán fordul elő és ő nem is az asztalnál eszik, csak mint egy kutya, a földön... mégis jól esik neki... amikor a fiú kérdezi hogy mit csináljanak csak rá kezd figyelni* - Ahogy csak szeretnéd... ha meni kívánsz én örömmel elkísérlek, ha maradni, az is megfelel... *bár a kandúrnak mindig minden mindegy volt, megszokta már, hogy úgyis mindig minden úgy történik ahogy a gazdája akarja*
|
Teru nyugodtan vetkőzik le, köszön apjának, feleségének és lányaiknak, majd a konyhaajtó mellett meglapul. Pár pillanatig nézi, ahogy Lamento zavartalanul főz, sürög a konyhában. Nagyon fontosak számára ezek a pillanatok. Nem tudja, hogy a kandúr hallja-e, míg odaér és tudja-e, hogy némán, mozdulatlanul figyeli, de mielőtt látványosan lebukna, belép a konyhába és enged magának egy pohár vizet. Úgy tesz, mintha nem lenne különös számára, hogy a kandúr főz, de szeme sarkából többször lopva rápillant. Ugyanaz a higgadt mosoly húzódik arcán. Fehér zokniban, a logós farmerben és egy ingpolóban ácsorog egy darabig, fenekével nekitámaszkodva az egyik konyhabútornak. - Azon gondolkodom, a diázás után menjük-e sétálni vagy maradjunk inkább itthon. Bent jó meleg van, kint meg teljesen átfagytam.
|
*Amikor Lamento és gazdája hazaértek, a macska amint levette ciőjét, kipakolt a vásárolt holmikat, majd nekilátott a főzésnek, mindent meg tudott főzni, bármit kértek tőle, a spagetti meg amúgy sem volt nagy ördöngősség, néha elfelejtkezett magáról és dudorászni kezdett miközben főzött*
|
Korábban a Howoki család háza volt ez a rész, most már Lamento és Teru otthona kap helyet itt. Az otthonuk kevés berendezéssel bír, szegényes kis hajlék, de a kettejük szeretete melegséggel tölti meg a levegőt. |
[474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
