|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.14. 21:04 - |
A háznak két bejárata van, az egyik amelyikben a Kasai család lakik, a másik peddig egy állatorvosi rendelő, ide lehet hozni a beteg, sebesült állatokat és persze a macskalényeket is.
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Kou megijed. Utána ront. Feltépi az ajtót és átrongyol a konyhába. Megáll az ajtóban és megtámaszkodik, valósággal megkapaszkodik a félfában. - Bántottalak? - kérdezi rémülten. - Nem akartam! Sajnálom! - térdre borul. Lelapulnak a fülei, farka vadul jár mögötte. Össze van zavarodva.
|
*Adrian megijed ahogy Kou leborítja szinte az ágyról mintha csak valamiféle plüss figura lenne, úgy tűnik Kou tényleg nagyon erős, azt hiszi felkészülhet a halálra amikor Kou felismeri, nagy szemekkel bámul Koura, mintha szellemet látott volna, majd felpattan és kimegy a szobából, magával sodorva az ajtót is, így Kou megint egyedül marad a szobában, ő pedig a konyhába viharzik, hogy igyen valamit*
|
Összerándul, amikor Adrian betépi az ajtót, de ez még nem rántja ki az álmokból. Aztán a férfi hangjára magához. Hirtelen mást lát a helyébe, így jobban megrémül, mint a rémálmától. Lelöki magáról a takaróval együtt az embert. Van hozzá fél kézzel is elég ereje. Most tapasztalhatja meg Adrian, mennyi erő van a srác testében. Kiugrik az ágyból és ráfúj, villognak a szemei és minden porcikája kész a támadásra. Aztán a hajnal fénye megjeleníti előtte a rózsaszín tincseket. - Adrian? - kérdezi, s kezd visszatérni a valóságba.
|
*Adrian sose volt az a mélyen alvó típus így meghallja Kou kiálltozásait, már már azt hiszi hogy komoly baj van, hogy valaki betört és bántja Kout, így gyorsan beront a szobájába, de csak a rémálmokkal tarkított fetrengő Kout látja* - Kou... Kou... mi a baj? Hahó... *mászik az ágyra és kicsit leveszi róla a takarót, mert látja hogy nagyon beizzadt, majd megpróbálja keltegetni, persze óvatosan, nem is gondolva arra, hogy esetleg a fiúcska másra gondolhat ezekből a megmozdulásokból*
|
Nem marcangolja magát, amiért nem ő mosogat, most nem tud, összekaszabolt, félig összeforrt csonttú kézzel nem megy és kész. Nincs mit tenni. Inkább megkeresi újdonsült bögréjét, kicsit elnézegeti a buta fejű macskát rajta, aztán tölt bele újra tejet és meg is issza. Ekkor azonban megjön a házisárkány. Kou rögtön takarékra teszi magát, eltűnteti a bögrét és az asszony felé fordul. - Üdvözlöm. - köszönti őt illően. Mindenkivel udvariasan viselkedik az emberek közül, akit nem kedvel. Így a lehető legkevesebb konfliktushelyzetet teremti meg. De ha utálattá változik az érzelem benne, akkor szemtelen, kötekedő és engedetlen lesz. Ezt persze még Adriannak tapasztalnia kell nála. Míg a két ember cseveg, a macska leül a sarokba. Nem tudja, hogy Adriannak szüksége van-e még rá, vagy elmehet, ezért figyelmesen hallgatja a nőt. Biccent neki a távozáskor, majd felnéz a férfire. - Jó éjt. - köszönt tőle kurtán, aztán a szobájába megy. Bevackolja magát az ágyába és már alszik is. Ám az éjszaka nem hagyja nyugodni, olykor felsejlenek a rossz emlékek. Mint most is. A kandúr hajnaltájt, fel-felkiáltva, a körmét és ujjait mindenbe belevésve hánykódik az ágyában. Nyöszörög, szavakat mormol. Rettenetesen izzad és néha macskahangokat hallat.
|
- Hmmm... *ő is felkel és elteszi a mosogatóba a tányérját, majd végül el is mosogatja Kouéval együtt, mire letörölgeti őket és a helyükre pakolja a villákkal együtt, kattan a kulcs a zárban és hazajön Adrian anyja, fáradtan lépdel be a konyhába, a lépései nehezek és látszik rajta hogy nagyon fáradt* - Szia Anya... jól érzed magad? *vesz elő tányért és villát, majd anyjának is mer a fiú, a nő köszön, de többes számban, így tudatja fiával hogy belenyugodott a döntésébe, azaz Kouba* - Hogy telt a munka? *érdeklődik és visszaül a székbe amíg anyja elmeséli micsoda rengeteg dolog történt mostanában, hogy alig aludt valamit, majd közli hogy nem meg be másnap, szeretne pihenni és nem akarja hogy zavarja bárki is, ami persze egy ilyen nyüzsgő házban igazából szinte megoldhatatlan de Adrian szavát adja, hogy minden tőle telhetőt megtesz, amint a nő megvacsorázik, fürdeni megy, majd lassan eétűnik a saját szobájában* - Mi is jobban tennénk ha kipihennénk magunkat... fárasztó napunk volt... *paskolja meg Kou fejét* - Jó éjszakát Kou... szép álmokat! *tűnik el Adrian is a szobájában*
|
Vállat von. Nem fontos neki már szinte semmi. Ami persze nem igaz, hiszen Cat halála miatt is teljesen kiakadt. De már nem akar érzelmileg kötődni senkihez. - Lehet. - hagyja rá Adrianra. Úgy érzi, csak azt akarja neki bizonyítani, hogy az embergyerekek jobbak, okosabbak, mint a macskalénykölykök, ez pedig nem tetszik Kounak. Hátracsapja a füleit. Az üres tányért eltolja maga elől. Gyorsan felugrik az asztaltól. Félt nagyon, hogy a férfi anyja hazatéved és kiabálásba kezd, amiért ő ott foglalt helyet. Bajba sodorta volna akár a gazdáját is, pedig nem akart ilyesmit. - Pörkölt. - válaszol, azzal elveszi tányérját az asztalról és a mosogatóba teszi.
|
- Hát... majd talán lesz... ha nem hát... akkor nem... sose tudhatod, hogy mit hoz a holnap... *tesz pontot az ügy végére* - Nem nem igazán... a gyerekek mások mint a macskalények... na jó egy két kivétel lehet, például hallottam olyat is hogy valami videójáték hatására megöltek egy gyereket aztán azt mondták hogy még volt három élete.... szóval vannak manipulatív dolgok ebben az ügyben is... de sokszor azért tudják mit tesznek és veszélyesek... hidd el nekem volt már ebben tapasztalatom.. sőt olyat is hallottam már hogy megölte az egyik a szüleit mert nem akart rendet rakni és unta hogy mindig ugráltatják... és még csak semmi megbánás sem volt később a szavaiban... *lassan befejezi az étkezést de megvárja amíg Kou is megeszik mindent* - Mi a kedvenc ételed? Holnap megcsinálhatnánk azt... *ajánlja fel*
|
Nagyokat pislog már azon is, amikor bocsánatot kér tőle a férfi, de amikor arról kezd mesélni, hogy mindenkinek van valakije, akiért képes lenne akár ölni is, szinte értetlenné válik az arckifejezése. El is gondolkodik rögtön, ő kit szeret jobban, mint úgy bárkit, akiért akár gyilkolni is tudna, de nem jut eszébe senki ilyen. - Nekem nincs. - jelenti ki higgadtan. Azt nem meri már kijelenteni ilyen magabiztosan, hogy ő nem szeret senkit, mert ez nem feltétlen lenne igaz, de még az sem, hogy szeret valakit igazán. - Értem. - mondja, bár nem teljesen tudja még felfogni ezeket a dolgokat. - Tapasztaltam. - mondja be csendesen. Nem lesz nyugodtabb a mosolytól sem, inkább azzal próbálja magát megnyugtatni, hogy a gazdája parancsa a fontos, nem a megtanult szabályok. Óvatosan majszolgat. - Ízlik. - közli kurtán. Jobban szereti a sima husikákat, de azért ízlik neki ez a kaja. Evés közben figyeli Adrian mondanivalóját. - Én máshogy gondoltam. - szólal meg. - Azt hittem, úgy érted, mivel fiatalon tapasztalatlan minden faj, képes úgy tenni dolgokat, hogy nem tudja, hogy az rossz. A tenyészetben én láttam ilyet... az egyik kandúr megfojtott egy másikat... tetszett neki, hogy milyen hangokat ad ki... nem tudta, hogy meghal ettől a másik... mikor kimúlt a kiskandúr, szinte mindenki tapsolt, csak az nem, aki értette már, mi történik... aztán nem értették, miért nem kel fel többé a kandúr. - meséli, de úgy, mintha természetes dologról beszélne. Számára ez az is.
|
- Rendben rendben... akkor nem jegeljük... bocsi... *tölt magának egy pohárba, azon is egy jegesmackó van, csak az éppen csücsül és nagy szemeket mereszt* - Nem tudom mennyire vagy ezekben jártas, de mindenkinek van valakije akit jobban szeret az átlagnál, akiért akár ölni is képes lenne... ilyen a családod vagy a szeretteid... én azért aggódom anyu miatt mert az anyám, hiába is nem szereti a foglalkozásom, vagy eltérő a gondolkodásmódunk, vagy épp össze kapunk valamin... attól még szeretem és ha nem jön haza időben vagy akár nem hallom hazajönni... kicsit aggódom miatta... *fejti ki bővebben* - Mert akármennyire is biztonságos ez a környék, bármi megtörténhet, akár egy véletlen baleset is... ezért kell mindig óvatosnak lenni... de gondolom valamennyit tapsztaltál már ebből is... de mondjuk példának okáért... elküldenélek a boltba... aztán két óra múlva még nem vagy itthon... aggódni kezdenék, hogy mi történt, pedig lehet hogy csak éppen túl nagy volt a sor vagy ilyesmi... nem lehet tudni... *veszi kezébe villáját miután Kou megállapodik az asztalnál, szelíd mosolyt küld felé, hogy nem kell félnie, de nem biztos benne, hogy ettől a fiú még megnyugszik* - Jó étvágyat... *köszöni ő is Kounak, aztán az első falás után majonézt tesz rá* - Valahogy evvel nekem finomabb... neked hogy izlik? Ez az első közös főzésünk...*érdeklődik egy mosoly keretében, és végül a kérdésre is válaszol, igaz csak falatonként mond egy- egy mondatot* - A gyerekek kiszámíthatatlanok... és persze kimondanak, megtesznek bármit ami eszükbe jut... viszont egy felnőtt ember, általában mérlegel... jobbik esetben persze... de akár hiszed akár nem a legaranyosabb csöppségről is kiderülhet, hogy valójában tőle kell a legjobban tartanod... vagy akár egy félelmetesnek tűnő emberről kiderülhet hogy jó szíve van... sosem lehetsz eléggé felkészült ez ügyben...persze lehet hogy ezt csak én látom így...
|
- Jól, nem kell jegelni. - válaszol türelmetlenül. Nem szereti, ha sajnálják, kiszolgálják, megpróbálják segíteni, amikor nincs rá szüksége. Vagyis inkább kellemetlenül érzi magát tőle, főleg, ha egy ember ilyen vele. Nem szokozott hozzá, idegen és valamelyest ijesztő is a számára. Megörül, hogy megkapta a szép bögrét. Egyszerű, aranyos, s nagyon mulatságos darab a számára. Elsőre beleszeretett. Boldogan issza ki belőle a tejet, majd meglepetten néz Adrianra és vállat von, ő sem tudja, volt-e itthon az anyja. Éhesen néz a spagettire, összefut a szájában a nyál. - Miért aggódsz? - érdeklődik. Szed magának a másik tányérra a tésztából. - Nem kérek. - válaszol, már épp válaszolna a színre is, amikor a férfi megkérdezi, nem enne-e vele az asztalnál. Hezitál. Odanéz a sarokba. Ott lenne a helye. De túl csábító az asztal. Evett már ott, persze titokban, még az előző gazdájánál, de amikor lebukott, mindig csúnyán elkalapálták érte. Megtanították neki a tenyésztői, hogy mit szabad és mit nem, ő mégis néha engedetlen volt. Most pedig olyan dolgot kér tőle ez az ember, amiről megtanulta, hogy tilos. Lép egyet a sarok felé, majd ránéz az asztalra. Adrian szinte láthatja, micsoda kavarodás van a macskafiú fejében, mennyire gondolkodik, mit is tegyen most. Aztán végül, percek múlva úgy dönt, hogy a gazdája kérése, parancsa felülírhatja a szabályokat, így visszalép az asztalhoz és bizalmatlanul leül. Összehúzza magát, mint mikor valaki a tilosban jár, lelapulnak macskafülei és a farka is köröz mögötte, ugyanakkor élvezettel rakja a tányért a falapra, majd a könyökét, hogy kényelmesen ehessen. Fél kézzel amúgy is nehézkes lenne az öléből ennie. - Jó étvágyat. - szólal meg halovány hangon. Bekap pár falatot, megrágja, majd lenyelni. Megfújja persze, hogy ne legyen forró. Aztán eszébe jut más is. - A piros a vér színe is. - emlékezteti a férfit. - A rózsaszín a lágyabb, nőiesebb árnyalata. - teszi hozzá, azzal újra falatozni kezd. Hirtelen eszébe jut, hogy lenne még egy kérdése. Felágaskodnak a fülei is. - Azt mondtad, a gyerekek kegyetlenebbek tudnak lenni a felnőtteknél, de nem magyaráztad meg, hogy miért. Elmondod? - kíváncsiskodik.
|
- Jól vagy? Hééé vigyázz... tudod a konyha néha nagyon veszélyes... ne jegeljük le? *kérdi apró mosollyal az arcán* - Mondtam, hogy választhatsz, ha nem adtam volna oda bármelyiket, nem mondtam volna hogy válassz... szóval akkor az lesz a Kou pohár... *veszi ki a sütőből végre a spagettit* - Anyu tegnap volt itthon? *néz az órájára, jócskán elmúlt már kilenc... * - Sajna én nem hallottam... de kezdek aggódni.. *mer ki a tésztából, és hoz magának majonézt* - Te kérsz valamit rá? *érdeklődik tőle* - Piros... élénk és vad szín... jó választás... Amúgy Kou... ennél velem? Nem valami jó egyedül... *mondja de persze megin t számol az elutasítással*
|
Épp megtalálja a tányérokat, mikor a férfi magához szólítja. Odamenne, de kis buta nem figyel, lefejeli a nyitva hagyott ajtót. - Ou! - nyekken. Ép kezével megdörgöli a helyet, ahol beverte, de azért odamegy. - Tényleg? - kérdezi kicsit gyanakvóan, de aztán kiszáll belőle ez az érzés, ahogy végignéz a bögréken. ~ Jegesmaci Adriané. ~ szögezi le magában. Válogat. Ennyi bögre közül nem is tud választani. Végül beleszeret egybe. Világoszöld, szép alakja van, nagy füle és egy buta fejű macska van rajta. - Ezt választom. - mutatja a férfinek. - Lehet? - kérdezi meg a biztonság kedvéért, de biztosan nagyon elkámpicsorodna, ha nemet mondana neki. Ha igent mond, tölt bele tejet. Ha nem, akkor bánatosan visszateszi. - Nekem a piros a kedvenc színem. - jegyzi meg csak úgy, mellékesen.
|
- Oké oké... akkor tej... *veszi elő a tejet is, majd egy bögrét, mert a tejet úgy szokás inni, de aztán eszébe jut valami*- Gyere ide Kou.... *kéri majd kitárja a szekrényt, a legalsó sor bal oldalán sorakozik pár darab bögre, mindegyik különböző állatmintás* - Válassz egyet... és az lesz a te bögréd, abból csak te fogsz inni... *veszi le a sajátját amin egy jegesmedve van* - Ez aAdrian bögréje... *mosolyog lágyan* - Amíg választasz... megnézem a tésztát... *és így is tesz*
|
~ Örökség? ~ kérdezi magában. El nem tudja képzelni, hogy ilyesmi van. De Adrian azt mondja, van, így úgymond kénytelen elhinni. Közben nagyon koncentrál, hogy meg tudja tartani a tésztát. Mikor már mind belekerült a szűrőbe, kicsit megrázza, míg már nem csöpög róla a víz, aztán a férfi utasítására beleönti a tepsibe, majd rá a szósz és megszórja a sajttal is. El-elmosolyodik, de aztán újra érzelemmentes lesz az arca. Éhes tekintettel nézi a sütőt, s megkordul a gyomra. Már nagyon éhes. - Tej. - válaszolja. - Olyat sem iszom. Az is növényből van. - közli vele, majd elfordul és tányérokat keres elő, hogy teríthessen. Azzal is telik az idő.
|
*Adrian elneveti magát* - Nem.. kiskorom óta ilyen... örökség... aputól... *önti apránként a tésztát, s közben elfújja a fehér gőzt* - Na oké... akkor jöhet a szósz...*teszi rá miután a tésztát eligazítja* - Tessék szórd rá ha már te dolgoztál vele! *adja oda a sajtot Kounak, és ha megszórja, akkor a sütőben köt ki a spagetti* - Na már csak meg kell várni hogy ráolvadjon... *néz az órájára* - Negyed óra.... vagy húsz perc és már kész is lesz... nem kérsz valamit inni? *nyitja ki a hűtőt, és kivesz belőle egy kis narancslevet* - Ezekkel hogy állsz?
|
Bevonják őt a főzésbe. Ez nagy dolog a fiúnak, hogy nem ráhagyják, vagy mást csináltatnak vele, hanem együtt készítik el a kaját Adriannal. - Menni. - rábólint és ép kezével megfogja a szűrőt, s a mosogató fölé tartja. Meglepődik, hogy ez a szín a férfi kedvence. Kicsit megemelkednek szemöldökei, úgy néz rá, aztán biccent, hogy megértette és nem fog eljárni a szája. Magában persze kicsit még értetlenkedik, mert alig képes elhinni, hogy valaki szeresse a rózsaszínt férfi létére. Nőknek, nőstényeknek még el tudja hinni, de így... - Mitől fehér a hajad? Olyan öreg vagy? - kérdezi kölykösebb hangon.
|
- Elég lesz! Köszönöm! *veszi el a sajtot és a reszelőt is Kou elől, amint a tésztát jónak érzi, előkészít egy nagyobb jénai tálat, és egy szűrőt* - Segítesz? *kérdi, mivel úgy gondolja bevonja Kout is a főzőcskébe* - Én kiöntöm a tésztát a szűrőbe, neked pedig kicsit le kéne ráznod róla a vizet és a tálba tenni, menni fog? *kérdi, majd gondolkodni kezd a rózsaszínes kérdésen is* - Hát... igazából ez a kedvenc színem... de ezt tatrsd titokban rendben? *kacsint rá* - A fehér tincs az elején pedig a saját hajszínem, ezt hagytam csak magamból... és igazából nem nagyon érdekel mások véleménye, a munkámat jól végzem, más pedig nem hiszem hogy számítana...
|
Lassan megrázza a fejét. - Húsevő vagyok. - közli csendesen a tényt. Bármelyik zöldségre vagy gyümölcsre gondol, hogy megegye, a gyomra is felfordul. Persze ezt Adriannal nem osztja meg merő tapintatosságból. Hallgatja őt, majd addig küzd, míg elegendő mennyiséget nem sikerül lereszelnie a sajtból. - Még? - mutatja meg a tányért, amibe reszelt. - Miért pont rózsaszín? A férfiak inkább a szőkét, a világos barnát és a sötét barnát kenik a hajukra, míg a nők, főleg a fiatalok bármilyen színt. - magyarázza észjárást. - Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nőies vagy. Tény, hogy ezt gondoltam elsőre ránézésre, de már nem.
|
- Igen észrevettem, hogy nem kedveled azokat... pedig némelyik igen ízletes... egyik sem kedvedre való? *kérdezi tőle, majd a felforralt vízbe beleteszi a tésztát, az olajat és a sót, majd nekilát a szósznak*- Hogy mitől rózsaszín? Hmm... hát festék... hajfesték... bár az elején még nagyon furcsa volt, főleg hogy mindenki megbámult miatta, de hamarosan megszokták ezt a látványt.. és szeretem így a hajam... persze tudom hogy rombolom vele... dehát... nekem is vannak hibáim...nem igaz? Na hogy haladsz? *kevergeti meg a tésztát*
|
[579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
