|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.11. 23:06 - |
Nem nagy ház, de a benne lakó emberek igen kedvesek és szerényen élnek, főleg Rolcas balesete óta. A ház két részre van osztva, de egy ajtó egybeköti őket. Roll a kisebb felén lakik, ott csak az ő szobája van és egy régi padlás.
|
[449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
- Talán inkább a sajnálat... *válaszol végül miután gondolkodik pár percet, de ezen állapodik meg, nem hinné hgy anyja szégyelné, inkább csak elutasítónak találja ezt az életet így* - Nem a te hibád, egyszerűen csak irtózom a gondolattól hogy mások is lássák... még én sem szoktam meg teljesen a látványt.... *vallja be a félvérnek* - Ohh el is felejtettem... a gazdád biztosan nem fog elengedni... sajnálom, bárcsak tudnék segíteni... *először azt akarta mondani, hogy bárcsak a magáénak mondhatná a macskát, nem tudja miért de a félvér belopta magát Rolcas szívébe*
|
A válaszból kiérzi, hogy tényleg összetört azon szavak hallatán Rolcas. Valami eltört benne és ez is rányomta a bélyegét az életére. Mi tört benne össze? A bizalom, a hit, vagy maga a szíve? Nem kérdez rá, ez olyan dolog, amire nem biztos, hogy tudna válaszolni. Ha szereti, az azt jelenti, hogy talán nem ezek, inkább csak valami, amit még Okuo nem tud megnevezni. - Mit gondolsz, a sajnálat vagy a szégyen szólt belőle? - teszi fel a kérdést. Ő úgy érzi, az előbbi, de a válaszból megtudhatja, mit gondol Rolcas az anyukájáról, milyen a vele való viszony, ki is szégyelli igazán ezt a balesetet. - Semmi baj. Sajnálom. - lebiggyeszti a füleit és bocsánatkérőn néz rá, mikor elnézést kér tőle Rolcas. Nem akar neki rosszat. A tekintete azonban megüt valamit Okuoban. - Tényleg ne haragudj, nem akartam rosszat. Félreérthető voltam, pedig csak azt szerettem volna, ha nem rejtegeted magad annyira. - mondja neki bűnbánóan. Nem is sejti, hogy Rolcas arra nincs kész, hogy a világ lássa a kezét, nem arra, hogy kézen fogja sétáljon egy fiúval, ráadásul egy félvérrel. Aztán felajánlja az ottalvást, s a kandúr meglepődik. - Hű... - nyögi ámulva. - Ez... tetszik. - mondja felcsillanó szemekkel. - Akarok, de hogy tudok-e, az majd csak szombaton fog kiderülni. A gazdámmal való viszony alakulásán múlik sajnos. - magyarázza szégyenkezve. - Egyre jobban nem tetszik neki, hogy a magam útját járom. - teszi hozzá.
|
- Nem tudom... sohasem kérdeztem meg tőle, ez nem jelenti azt hogy nem szerethet vagy hogy én nem szeretem őt, de igazából nem is nagyon érdekel már, mégis valahogy még él bennem ez az egész, nem mutatom neki mert fájdalmat okoznék vele... *mondja egyszerűen, de amikor a félvér ki akarja húzni kezét, ő makacsul a zsebében tartja, nem neged neki, nem ez túl sok, érzi hogy nem képes úgy végigsétálni az utcán, hogy valaki, bárki is lássa a kezét* - Ne haragudj, erre még nem állok készen... *ad rá magyarázatot, rémült egy kissé az arca, mintha éppen megerőszakolni akarták volna evvel a mozdulatsorral*- A szüleim minden második hétvégén elmennek az öcsémmel Érintetlenbe... én olyankor nem megyek velük, nem akarsz nálunk aludni szombaton? *kérdi*
|
Tisztában vele, hogy már mondta a fiúnak, hogy szereti őt az anyja, de az ismétlés a tudás atyja. Előre megy, de aztán rögtön vissza is néz Rolcasra, hogy lássa a száját. Anélkül nem tudná, mit mond neki. Megdöbbenti, amit lát. Megtorpan és csak elképedve bámul a srácra. Nem akar hinni a szavainak. Egyszerűen ez túlságosan fáj Okuonak, pláne, hogy ő csodálatosnak látja a fiút. Ahogy Rolcas tovább megy, muszáj tartania vele a lépést a kandúrnak is. Ügyetlenül indul el utána, majd bénultan nézi még mindig őt. Szeretné feldolgozni ezt az információt és csakhamar sikerül is neki. - Nem lehet, hogy csak sajnált? Hogy azt hitte, a baleseted után nem tudsz majd teljes értékű életet élni és csak szenvedni fogsz? - kérdezi óvatosan. Próbálja megmenteni az anyát. Számára a szülők kincsek, mivel ő nem ismerte a sajátjait. - Akarnál. - mondja egyszerűen. - Ami sose volt, azt nem tudod, milyen, vagyis nem is hiányzik igazán. - magyarázza csendesen. - De igaz, amit mondasz... - azzal kinyúl Rolcas kezéért, megfogja a csuklóját és nagyon finoman kihúzza a zsebéből, ha a fiú nem ellenkezik, majd hogy ne rejthesse el, tenyerébe csúsztatja a kezét és összefűzi az ujjaikat. Ha azonban nem engedi kihúzni a kezét, egyszerűen visszavonul. - Az életösztön erősebb normális esetben a halálvágynál, a szomorúságnál, a gyűlöletnél.
|
- Tudom hogy szeret, de ezt már mondtad egyszer... *nyitja ki az ajtót és előre engedi a félvért* - Amikor megtörtént a baleset, kómában feküdtem pár napig, amikor felébredtem anyám akkor is sírt és közben azt mondogatta, hogy jobb lett volna ha inkább belehalok mint hogy így kelljen tovább élnem, egy ilyen testel... utána vették csak észre, hogy felébredtem, nem mondtam el neki, hogy hallottam, de ez valahogy megtörte bennem később is az élni akarást, ezért is zárkóztam el, hogy anyámnak ne kelljen szégyenkeznie miattam, aztán valahogy... már én is szégyeltem a saját testem... *mondja amikor már jócskán elhagyták a házat, fejét kissé lejebb eresztette, de ügyelt arra, hogy Toku le tudja olvasni, mit mond, műkarját a zsebébe mélyesztette* - Arra gondoltam, hogy család nélkül felnőni, valahogy szörnyű lehet, belegondoltam, hogyha én is így nőttem volna fel, vajon akarnék e még élni... persze az én helyzetem más mint a tiéd... és igazából mindenki kapaszkodik az életbe... a végsőkig, akkor is ha tudja, hogy már várja...
|
Okuo jót mosolyog Rolcason, majd bólint neki. Gyorsan elmossa a tányérját és a kését, s mire visszanéz, a nő már sír az örömtől. Lesomja a füleit és szégyenlősen megy a srác után. - Nagyon. - mondja csendesen, azzal a szobába megy, hogy megnézza a képet. Lassan megszárad, ami jó hír. Nézi pár pillanatig, majd végigméri Rolcast. Minden kis vonását elraktározza az agyában, hogy majd fel tudja idézni, ha meg akarja őt festeni vagy rajzolni. Eszébe is jut valami, egy elég durva kép, de még nem tiszta az ihlet, hogy nekifoghasson. Ezért inkább magára veszi a kabátját és a cipőjét, hogy sétálni indulhassanak. - Anyukád nagyon szeret téged. Minden kis apróságnak örül, hogy nálatok ettem, hogy van egy barátod, hogy beszélgetsz valakivel, hogy sétálni akarsz menni. - mondja, miközben beköti a tornacipőjét. Ezután felnéz Rolcasra. - Klassz. Nekem ez nagyon teszik. - teszi hozzá mosolyogva. - Viszont... mondtál valamit, amit nem egészen értettem. Miért fájt, amiket mondtam? Fel tudod még idézni? - kérdezi óvatosan.
|
- Így szeretem, ha meghajt így jártam... *jelenti ki mint akit nem érdekel de igazából nem is érdekli komolyabban* - Hé... elmegyünk sétálni? *kérdi a macskától, már régóta nem hallhatot senki ilyesmit, anyja megint sírógörcsben tör ki a boldogságtól, s hálát ad az égnek a félvérért* - Hogy izlett a reggeli?
|
Okuo elmosolyodik. - Te is ínyenc vagy... Cukorral a tejet... tejet a paradicsommal... - magyarázza kedvesen. Ő még úgy tanulta, a tej és a paradicsom a gyomorban összeveszik és csúnya hasmarsot csinál. Ő nem dob be mást, csak amit magához vett, mivel már otthon evett pár falatot. Inkább ő is megköszöni a reggelit, majd feláll és a tányérját a mosogatóba teszi. El akarja mosni.
|
*A fiú először csak egy paradicsomot vesz magához, megszagolja, nagyon szereti az illatát, majd leteszi és elvesz egy piritóst, megvajazza és sajtot tesz rá, most nincs kedve a felvágozzhoz* - Jó étvágyat! *köszöni ő is, majd ő inkább tejet tölt és cukrot tesz bele, aztán mehet is a mikróba, végül vissza kerül az asztalhoz Rolcassal együtt, elkeveri a löttyöt, majd befalja a kenyeret, a paradicsomot nem vágja szét inkább harapja azt, még egy kenyér követi az elsőt, aztán be is fejezi, azért még Tokut megvárja, közben megiszogatja a tejet* - Köszönöm a reggelit... *mondja még anyja felé fordulva*
|
~ Fáj, amiket mondok? ~ kérdezi magában döbbenten. Egy pillanatra meghűl benne a vér is ennek a mondatnak az elcsípésekor. Kíváncsian kérdezne Rolcastól, de most a hallgatás ideje jött el. Úgy érzi, a kapcsolatuk mások számára nem biztos, hogy érthető, ezáltal komolyan veszély, hogy félreértik őket. Hirtelen azonban olyan dolgot mond Rolcas láthatóan tátogva, amivel nem tud a macska mit kezdeni, aztán ahogy rápillant a fiú az anyjára, megérti. - K-köszönöm. - mondja hangosan, hogy biztosan hallja az asszony. Leül az asztalhoz és egy pirítóst vesz magához, amit aztán megvajaz. Magához vesz egy bögre teát is, s jó sok cukrot tesz bele. - Jó étvágyat. - mondja egyszer csak. A pirítóshoz egy almát szel fel, amit aztán a teába mártogatva fogyaszt, harapva hozzá a vajas, ropogós kenyeret.
|
- Fáj amiket mondasz... mármint.... én is érzek ilyesmit de úgy gondolom, mégis én teljesen máshogy... örülök hogy így érzel velem kapcsolatban, de nem kell hálásnak lenned, egy barátság oda vissza dolgokról szól... *evvel akarja elmondani a macskának hogy ő is így érez, de nem mondja ki nyíltan*
- Ugyan kedves, csak azt ami beléd fér... *szól oda Rolcas anyja, mert meghallja az utolsó mondatokat, Rolcas mivel nem akarja lebuktatni a süketsége miatt Tokut, eltátogja neki amit az anyja mondott, majd anyja felé néz szemeivel csak hogy tudja ő mondta*
|
- Mindenért. - válaszol neki őszintén, majd szimatolni kezd. Összefut a nyál a szájában, nagyokat kell nyelnie, hogy ne csorogjon ki. Ahogy ballag, körülnéz. - Tudod... soha senki nem fogadott el úgy, ahogy te. Innentől kezdve minden pillanat veled áldás. - mondja halkan, aztán meglátja az asztalt és elámul. - Ezt mind meg kell enni? - kérdezi döbbenten.
|
- Értem...*mondja amikor a félvér elmeséli neki miben különböző és miben egyforma az emberi fajjal, kissé elgondolkodik a dolgon, a macska olyan mint valami massza amit talán két alapanyag tökéletessé formált, ahogy így gondolkodik kissé el is bambul de aztán Toku visszarántja* - Hálás? Nekem? Ugyan miért? *kérdi meglepetten ahogy haladnak a konyha felé, már lehet érezni a friss piritós illatát, s éppen úgy ahogy Rolcas megjósolta, mindneféle van kitéve az asztalra, vaj, méz felvágott, gyümölcsök, paradicsom, paprika,és talán nem is lehetne felsorolni mi minden, a fiú leül az ő székére, majd hellyel kínálja a félvért is*
|
Szeretné átölelni Rolcast, s hosszan úgy maradni vele, de nem mozdul meg, hogy megtehesse. Tart tőle, hogy félreértené a kirohanását, vagy nem hallaná, amit mond neki eközben a fiú. Igazából maga sem érti, miért vágyik folyton arra, hogy hozzáérhessen a sráchoz, miért vonzódik ilyen veszetten a műkarjához és üvegszeméhez, a lelkéhez és a gondolataihoz, de érzi, elvonón lévő drogosként érezné magát, ha egyszerűen vége lenne a barátságuknak. Még nem tudott meg mindent erről a különös fiatalról. - Elfeledkeztem róla, másképp nem vettem volna le a sálam. - motyogja szégyenkezőn. Úgy gondolja, gyorsan elterelheti a dolgot, de aztán eszébe jut, hogy Rolcas talán azt hiszi, ő próbált meg véget vetni az életének, ami talán még nagyobb szégyen, mint az, ha elmondaná, hogy Shen tette. Azonban nem akar mesélni az esetről, még nem tette túl magát rajta. Sosem bántotta őt a férfi, mindig csak fenyegette és ijesztgette, tegnap este azonban érezte, hogy komolyan kezd betelni nála a pohár, s ez megrémíti még most is. Inkább nem is akar erre gondolni. - Nem butaság. Félig macskalény vagyok, félig ember. Gyorsabban gyógyulok nálad, de lassabban egy macskalénynél. Vannak ösztöneim, de az emberekre jellemző önhittség is megvan bennem. - magyarázza Rolcasnak, azzal elindul utána. - Nem tudok elég hálás lenni neked. - vallja be őszintén. Le sem veszi szemét Rolcasról, folyton figyeli őt, csüng a szavain, issza a mozgását, azokat az érzéseket, amiket vele kapcsolatban érez Okuo. Minden fontos számára, minden apró pici benyomásocska.
|
*elmosolyodik ezen a gondolaton, de nem fűz hozzá semmit* - Semi baj... már akkor láttam amikor levetted a sálad... de ez nem olyan meleg és rövidebb is szóval... könyebb vele mozognod.... ez talán igaz, te más vagy mint mi... nem is ismerem a rád jellemző tulajdonságokat, micsoda egy hülye vagyok... *egy kisebb csomót köt a sálra, szerinte tökéletesen illeszkedik Tokuhoz* - Neked adom... legyen a tiéd, én úgy sem használom... *indul meg a konyha felé* - Gyere... *hívja azért mégegyszer a macskát*
|
Megcsóválja a fejét, mikor vállat von azon, hogy szereti őt az anyja. Nem igazán érti a miértjét, de ezt majd később vitatja meg a fiúval, mikor nem zavarhatja őket semmi. Addig összeszedi a kérdéseit, a mondandóját szép lassan fejben. - Ki tudja? Ha gondolatolvasó és telepata, akkor semmi gond, nem igaz? - kérdez vissza játékosan, ám ahogy a szekrényhez lép, elbizonytalanodik. Az előbb még a konyhába hívta, most viszont keres valamit. És meglátja a sálat. - Fenébe, észre vetted. - süti le szégyenkezve a tekintetét. Persze kíváncsi, mit mond Rolcas, így azonnal fel is néz rá, de látszik rajta, hogy szívesen elsüllyedne a föld alá per pill. - Ha bekötöm, lassabban gyógyul. Hamarosan el fog tűnni. Mondjuk holnap ilyenkorra már talán nyoma sem lesz. - bíztatja a fiút, s engedi neki a nyakára kötni a selymet. - Köszönöm... - mondja hálásan.
|
- Tudom... *tudja le ennyivel anyja szereteéről szóló mondatot*- Lehetséges.... *von vállat mint eddig oly sokszor* - De ennek csak örülhetünk nem igaz? Különben is egy űrlénnyel elég nehéz lenne kommunikálni... *kel fel a földről*- Gyere... ha minden igaz akkor anyu már nagyban kipakolta a fél hűtőt... *néz végig mégegyszer a macskán, majd gondolkodni kezd és a szekrényéhez megy, egy kisebb sejemsálat vesz ki, élénk sötétkék színe van* - Tessék takard el evvel a nyakad még mielőtt anyu észreveszi azt a heget... amúgy is nem kellene bekötözni? *köti a macskára a kendőt ha az hagyja neki*
|
Okuo a szívébe zárja azonban ezt az érzelemmentes választ is. Hiába akar hideg és érzéketlen maradni Rolcas, a mondataiból és a szeméből a félvér látja, hogy nagyon is helyén van a szíve. Végignéz a nőn, majd a száját figyeli, hogy megértse, mit mond. ~ Barátot... ~ hangsúlyozza magában a szót örömmel. Amikor kimegy az anya, Rolcasra néz. Látja a szavait. - Szeret téged. Majdnem sírt az örömtől, amikor meglátott minket együtt. Azt hiszem, jelen állás szerint akár űrlény is lehetnék, a célnak megfelelnék. - mondja kissé viccesnek szánva a dolgot. Persze aggódik a szíve mélyén, hogy előbb-utóbb kibukik a vita, hogy miért pont egy ilyennel kellett összebarátkoznia Rolcasnak, de ez valószínűleg várható volt.
|
- Mert... tőled van... *mondja érzelemmentesen, mint ahogy mindig is beszél, az apró megnyilvánulásokat kivéve*
- Semmi baj, örülök hogy Rolcas végre talált egy barátot... *mosolyog rá még mindig, majd eszébe jut hogy fia nem is mesélt neki tegnap az idegenről... vagy éppen új barátjáról... kicsit furcsának találja hogy épp egy félvérrel kötött barátságot, de jelen pillanatban számára máson van a hangsúly* - Semmi baj, a lényeg hogy éppségben hazatért... *küld még egy mosolyt a félvér felé majd úgy veszi hogy náluk reggelizik így neki áll szendvicseket készíteni, a fiú apja éppen dolgozik, kisöccse iskolában van, így senki sem zavarhatja őket*
- Huh... úgy tűnik... anyu nem bánja a dolgot... mármint hogy veled barátkozom... de ha gondja lenne vele.. igazából az sem érdekelne túlságosan... *vallja be*
|
Rosszul érzi magát amiatt, hogy sírt Rolcas anyukája. Nem akart bajt vagy fájdalmat okozni senkinek, nem is gondolta, hogy ennyire aggódik érte az asszony, mert úgy szűrte le, hogy nincs igazán jó kapcsolata senkivel sem Rolcasnak. Még elvégzi az utolsó fújásokat a képen, aztán látja, hogy a fiú azt mondja, nagy megtiszteltetés számára, hogy ő vigyázhat a képre és nagyon fog rá vigyázni. Rámosolyog Okuo, majd visszahajol a képre. - Miért nagy megtiszteltetés? - kérdezi, aztán amikor legközelebb fölnéz, Rolcas már nem őt vagy a képet nézi, hanem a félvér mögé, az anyját. A kandúr gyorsan kapcsol és ahogy meglátja a nőt, megrémül. Ösztönösen szeretné eltakarni az alkotást, de tudja, hogy csak tönkre tenné vele, így muszáj megállnia. Mereven bámul a nőre, figyelni minden mozdulatát, hogy rájöjjön, ki ő és mit szól az ő ittlétéhez. A mosoly és a könnyezésig való meghatódás azonban jó jelnek tűnik. - Jó reggelt. - köszön ügyefogyottan. - Sajnálom, hogy csak így bejelentés nélkül Rolcasra törtem az ajtót... csak... csak meg akartam neki mutatni... egy képet. - motyogja egyre nagyobb zavarral küzdve. - Remélem, nem haragzik, amiért raboltam tegnap is a fia idejét. - somja le a füleit, majd hátrapillant a srácra. Ezután visszanéz a nőre, elakad a szava, fogalma sincs, rendjén van-e tényleg, hogy egy félvérrel barátkozik Rolcas.
|
[449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
