|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.27. 01:13 - |
Peter a város szélén, kissé már a zöld övezetben lakik, a házának csak az alsó szintjét használja, de igazából sokszor csak aludni jár haza. |
[285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
| Peter bíztatására a cica ajka megremegett, de nem sírta el magát. Ahhoz túlságosan úgy érezte, hogy erősnek kell lennie. Nem akart sírni megint, noha egy-két könnycsepp megint lefolyt az arcán. Megingatta a fejét.
-- Nem, nincs szükségem arra, hogy sírjak… - szipogta, miközben hallgatta Peter szavait, de már nagyon kimerült. Apró teste elfáradt ennyi mindentől.
-- Én… Csak… Szóval én úgy gondolom, hogy jó, hogy te lettél az, aki nyert. Jó, hogy így történt - szipogta, majd a felvetésre, hogy Peter másik oldalán aludjon, bólintott.
-- Oké, már úgy se rugdoskosom éjszaka, már… Már kinőttem - jegyezte meg halkan, hiszen még mielőtt Peterhez került volna, mindig rossz alvó volt, aki éjszaka izgett-mozgott.
- Igen, aludjunk - ásított egy nagyot, majd Peter szobájába mentek. Nyelt egyet, majd mikor a férfi befeküdt az ágyba, ő is mellé feküdt, betakarózott, majd nagyon gyorsan a párnába hajtotta a fejét és úgy nézte gazdáját.
-- Jó éjt Peter - ült fel hirtelen, ha a férfi esetleg elfeküdt az ágyon, majd Nedim gondolván, hogy esetleg jól esne a férfinak, apró puszit adott neki az ajkaira. Pusztán gesztusként, hogy hálás azért, mert itt van neki és megmentette az életét. Aztán visszafeküdt a párnára, összekucorodott és néhány perc múlva olyan mélyen aludt, mint akit fejbe vertek. Mélyen aludt, hiszen minden tekintetben kimerítő és fájdalmas volt ez a nap Nedim számára. |
- Sírd ki magad nyugodtan - bíztatta - sok minden történt, jobb ha kiadod magadból a feszültséget. - teljesne megértette a cicát, habár az amit őp tett vele jobban fájt neki, de az is felkavarta, hogy nem tudta megvédeni, habár valamelyest időben érkezett, előbb kellett volna. Legalábbis így érezte. - Köszönöm, hogy ezt mondod... sokat jelent neke, még akor is ha tudom, nem én avgyok a legjobb gazda a világo és még biztos nem értek véget a megpróbáltatásaink... mégis... szeretném azt hinni, hogy nem véletlenül kerültél mellém. Te az én cicám vagy és bármi történjjék, számíthasz rám.. ezt megígérhetem... - nézett ő is mélyen NEdim szemébe. - Nem bánom ha mellettem alszol, az engem is megnyugtat, majd a fájó vállammal ellentétesen alszol, rendben? - megpróbált úgy nézni a kölyökre, mint egy tényleges gyerekre nem mit a tulajdonára, a mackalényére... nem akart többé fájdalmat okozni neki, így elhatározta, hogy amennyire csak tudja vissza fogja fogni magát. - Te is nagyon elfáradhattál, menjünk aludni?
 |
| Nedim még mindig nyugtalan volt, félt, de mikor Peter ezt látta rajta, megpróbálta megint rendesen viselkedni, de alig ha sikerült neki. Lehajtotta fejét, kicsit remegni kezdett, de aztán mikor Peter a szavát adta, hogy több ilyen nem lesz és mindig a cica mellett marad, szemébe nézett. Szinte azonnal tenyerébe simult, mikor megsimogatta. Nem tudta, hogy mit is érez pontosan, de Peter fontos volt a számára, így most, hogy a férfi lesérült, segíteni szeretett volna neki, noha ő is eléggé segítségre szorult. Erős gyerek, de azért annyira nem.
-- Tudom… tudom, hogy többet ez nem fog előfordulni. Soha nem megyek el mellőled… - szipogta, hiszen nem is volt lehetősége arra, hogy kibömbölje magát, mint a múltkor, hiszen rengeteg minden történt ez idő alatt.
-- Segíteni szeretnék… - szipogta és az első könnyek már le is gördültek arcán, végéig az álla vonalán, le a ruhájára.
-- Fáradt vagyok, szeretnék veled aludni…de a kezed… rosszul van a kezed. Nem akarok útban lenni az éjjel - ingatta meg a fejét, pedig ma valahogy nem akart egyedül aludni a szobájában Peterrel akart maradni jó sokáig.
-- Tőled nem félek, téged szeretlek - mondta halkan, majd megölelte a férfit. Nem tudta, hogy mi a szerelem vagy a szeretet, de úgy gondolta, hogy valamelyiket biztos érzi iránta, különben nem ragaszkodna hozzá ennyire.
-- Boldog vagyok, hogy te vagy a gazdám… Nagyon boldog - bújt hozzá pityeregve, majd végül elengedte és mélyen a férfi szemébe nézett. |
- Köszönöm! - mondta miközbe cica segített neki, egyedül tényleg nehezen ment neki, bele gondolva fél kézzel nagyon sok mindentől el kellett tiltania magát. Már most félt mi lesz, ha esetleg fürdenie kell, hogy oldja majd meg? - mélyet sóhajtott, de érezte, hogy Nedim még nála is jobba oda van.
- Mi a baj Nedim? - látta, hogy a cica fél és nyugtalan, tudta hogy köze lehet a napokban történtekhez, de nem tudta onkrétan mi lehet a baj, így segíteni vagy megnyugtatni sem tudta. - Ne aggódj... nem engedem emeg többé, hogy bárki bántson, mindig meleltted leszek és egy pilanatra sem veszítelek szem elől... én is tanultam ebből az esetből. - közben leguggolt hozzá és cirógatta az arcát. Rájött, hogy ő Nedimnek tényleg egy apakép, ragaszkodik hozzá és szereti, így még a csókot is vissza akarta fogni, vissza akart fogni mindent ami rossz lehet a kis kandúrnak.
- Jól van, akkor megenedem, hogy egy kicist te is vigyázz én rám, ne csak én rád. Olyan édes vagy Nedim... szeretnélek megvédeni mindnetől, még magamtól is... szeretném ha ez... sikerülne... köszönöm, hogy mellette maradtál. - állt fel. - Most már ideje aludnunk... mit gondoslz tudsz már az ágyamban aludni? vagy aludjak veled a te szobádban?
|
Nedim nagyon ki volt már fáradva, mint testileg és mind lelkileg is merterhelő volt számára ez a nap, így mikor a rendőrségen voltak és ott is mindenki megbámulta, próbált minél közelebb tartózkodni Peterhez, egy tapodtat se tágított mellőle. Ez az eset megtanította Nedimnek azt, hogy senkiben se bízhat, még akkor se, ha kedvesek vele. Csak Peterben és Adrianben bízhat, meg talán még ennem az orvosban. Volt valami furcsa, amit a cica nem tudott hová tenni, de nem foglalkozott vele. Jobb híján a nyalókájával volt elfoglalva még a rendőrségen is. Csak akkor szólalt meg, ha kérdezték, de örült neki, hogy senki nem foglalkozott vele.
Otthon viszont már azt érezte, hogy rettenetesen fáradt, frusztrált és fél. Fél attól, hogy valaki betör hozzájuk, az, aki ezt tette Nedimmel.
Egyből levetközött és a konyhában hagyott hörcsöghöz szaladt, aki szerencsére jól volt, érdeklődve, kissé riadtan nézett a cicára.
Nem számított, hogy mennyire fájt a cica oldala, vagy háta, enni szeretett volna adni a kis hörcsögnek, így a hőtőből keresett egy kis zöldséget, amit betett az üvegbe. Közben Peterre nézett.
- Nem tudom, nem gondolkodtam még a nevén - mondta halkan, majd segített levenni Peternek a kabátját, hiszen az egyik kezét nem tudja most használi egy jó ideig.
- Majd én segítek, mindent megcsinálok, amit kell és... neked csak pihenned kell, meggyógyulni - foglalkozott inkább gazdájával, hiszen neki nem tört el semmilye se. Boldog volt, hogy újra itthon lehet a férfival.
 |
Tudta, hogy nagyon felzaklatta most ezt a gyereket, ami történt velük, mindkettejüknek óvatosabbnak kellett volna lenniük... de talán ebből az esetből majd újra tanulnak... úgí érezte mióta ott van Nedim, fenekestül felfordult az élete.
- Ne félj... semmi baj... nem bánthat téged többé... csa egy rossz álom lesz... kitöröljük ajd az emlékezetedből... ne sírj Nedim, megszakad a szívem... - ölelte magához óvatosan, majd vetlőztetni kezdte, bár lassan haladt fél kézzel, de meg akarta nézni hol vanak a érülések és mennyire komolyak. - Itt Adrin már kevés lesz... lehet, hogy el is tört... be kell mennünk a klinikára. Meg kell röntgenezni... ott engem is ellátnak ne aggódj... - simított arcára. - Hívok egy taxit. - avval hamar azt is tette, s remélte közben a amcska vissza tuid öltözni egyedül. A hörcsögöt msot letette az asztalra, addig nem lesz baja, míg vissza érnek legalábbis így gondolta. - Mindjárt itt lesz értünk... mindent mondj majd el az orvosnak, tudnia kell mi történt habár végig bent leszek veled. - A taxi valóban gyors volt, már hallhatták is a dudaszót. - Menjünk... - zárta be maguk után az ajtót és el is indultak a Klinika felé.
/Folyt köv kei város > Eishi klinika/
|
Maga se tudta, hogy miért magyarázkodott annyit, de rettegett. Jelen pillanatban annyira félt, hogy képtelen volt megnyugodni. Még mindig pityergett, még a taxiban is egyfolytában sírt, annak ellenére, hogy Peter magához ölelte és megpróbálta megvígasztani, nyugtatni, hogy most már minden rendben van. Peter kabátjába bújtatta a fejét, annyira remegett. Ahol a férfi belerúgott, ott lilulni kezdett az oldala, ha mázlija van, akkor nem tört el egy bordája sem. Viszont mikor a falhoz vágta őt először, beverte a fejét és horzsolások, kisebb vágások vooltak a cicán, amiket az asztal és az ott lévő dolgok okoztak.
- Igen... - motyogta halkan, mikor megkérdezte, hogy fáj-e neki valahol. Nem tudta volna most beazonosítani a fájdalmat, amit érzett, de Peter vállát is nagyon féltette. Még akkor is pityergett, mikor már otthon voltak, annyira rosszul érezte magát emiatt az egész miatt. Miatta történt ez az egész...
Hevesen bólogatott, mikor rákérdezett, hogy nagyon megütötte magát a macska. Ő nem látta ugyan, hogy mi történt, de Nedim erre mindig emlékezni fog, ahogy a teste is.
- Mindenhol... - szipogta, közben pedig figyelte, hogy a férfi mit csinál. Amint idehozott egy üveget és abban pedig egy apró hörcsögöt, a macska újra bömbölni kezdett, mint egy óvodás. Megfogta az üveget, majd fájdalmai ellenére magához szorította a férfit, úgy ölelte át derekét, mintha az élete múlna rajta.
- Peter... - szipogta. Megpróbált nem túlsogan sokat sírni, de nem bírt. - Nem is érdemlem meg... Miattam a vállad... El kell menned oda, ahol meggyógyítanak - nézett a férfira, miközben az üveget szorongatta.
- Hívjuk fel Adriant... - sírta el magát megint, bár nem volt biztos abban, hogy Peter szólni fog erről Adriannek. Ha nem fog, akkor megnyomja a bilétáján a gombot és... és idejön a férfi. Közben apró teste csak úgy reszketett, sokkos állapotba került megint ettől az egésztől. Ha szerencséje lesz, akkor most nem lesz lázas.
|
Peter nem volt mérges a cicára, inkább épp kezével magához ölelte. - Tudom... semmi baj... menjünk innen... - mondta de még vissza nézett az üzletbe. - várj egy kicsit... - elfordult egy pillanatra, majd megfogta Nedim kezét, erősen hogy el ne veszítse de nem durván, leintett egy taxit, ami ép feléjük ment, beültette a cicát és ő maga is beült gyorsan, mikor már bent voltak magához ölelte a fiatal kandúrt. - Hogy van a tested... fáj valahol? Anynira sajnálom... nem gondoltam volna, hogy ez fog történni... túl figyelmetlen voltam és szem elől tévesztettelek... ha csak egy pillanattal később töröm be az ajtót... - nyelt egyet, nem akarta tudni, hogy mi is történhetett volna, ha nincs benne ennyi erő... ha nem fűti ennyire a félelem, az agresszió... és minden ami eddig csak bajba sodorta. - Még fel sem gyógyultál teljesen... én meg... akkora egy hülye voltam, nem gondoltam volna, hogy ez a város... tele van olyan férfiakkal akik részt vettek a sorsoláson... - a taxi hamar haza vitte őket, Peter fizetett, szerencsére a sofőr nm sokat értett vagy halott a beszélgetésből, így még csak csúnyán se nézett rájuk. Ahogy beértek a házba, Peter a cica felé fordult. - Nagyon megütötted magad? - térdelt le hozzá, végig simított arcán. - Hol fáj? Tegyünk rá kenőcsöt.. fertőtleítőt... Adrian hagyott itt. - az nem is érdekelte mi van a vállával, kiment a konyhába és elővett egy dunsztos üveget, bele nyúlt a zsebébe és kihúzott onnan egy apró, fehér aranyhörcsögöt. A picúrka azt se tudta merre van, riadtan nézett ide oda. - Ott rohangált ijedten a földön... ez igazán jár nekünk kárpótlásként... - bár talán ez most nem a legmegfeleőbb pillaant volt, de remélte, túljuttatja a macskát pillanatnyi zavarán, kezébe adta az üveget. - Később kerítünk neki egy szép ketrecet... és... elnevezhenéd... kérlek... bocsáss meg, hogy nem figyelem rád eléggé... mostantól sokkal elővigyázatosabb leszek, ígérem....
|
Nedim annyira félt, hogy elfelejtett levegőt venni, aprószíve alig bírta a sok stresszt, ami a napokban érte, így iszonyatosan gyorsan kezdte kapkodni a levegőt, de nem volt itt Adrian oxigénmaszkja, hogy segítsen rajta. Hangosan sírt, miközben Peter megpróbált bejutni az irodába, de úgy látszott, hogy késő volt. A boltvezető kirántotta a macskát az asztal alól, majd végigsimított a reszketeg testen, végig a lába között, majd fel a fenekéhez. A férfi sietni akart, minél hamarabb meg akarta keparintani ezt az albínó gyöngyszemet, miközben Peter próbálta betörni az ajtót.
- Ha csak egyszer... Csak egyszer had rakjam be... - tolta oda férfiasságát a macska két farpofája közé és már tényleg azon volt, hogy megteszi, mikor az ajtó betört. Elhajította a szerencsétlen macskát, aki nehezen ugyan, de visszamászott az asztal alá. Reszketett.
- Mi a fasz? - sziszegte a boltvezető, de aztán Peter berúgta az egész ajtót és elintézte. Nedim bömbölt a félelemtől és a fájdalomtól, majd mikor Peter odajött hozzá, hogy vegye fel a ruháit, bármennyire is félt, reszketett, megtette majd amilyen gyoran csak lehetett, elhagyták az üzletett. A cica még mindig sírt.
- Sajnálom... Sajnálom... Én... Én visszamentem. Esküszöm, hogy visszamentem, mikor hívtál... Sajnálom - sírt még mindig, majd ekkor látta meg, hogy mi történt a férfi vállával.
- Ez is az én hibám! Minden miattam van! - kapkodott levegő után. Annyira megrémült, hogy képtelen volt tovább lélegezni.
- A vállad is miattam sérült meg... Minden miattam van - hajtogatta ezt az egyet, miközben patakokba folyt a könnye végig az arcán a hideg téli időben.
|
- Nedim... -nézett be minden sorba, de egyikben sem taálta, hirtelen észre vette, hogy az üzletvezető is mintha csak elpárolgott volna, roszatt sejtett, rajtuk kívül pedig senki sem volt a boltban, ideges lett, egyre idegesebb és a testében ismét szétterjedt a pánik és az adrenalin, de ha belegondol mintha hallotta volna egy ajtó csapódását... előre rohant és meglátta az ajtót aminek valószínűleg a hangját hallotta. - Nedim... - megpróbálta kinyitni az ajtót, de be volt zárva. - A picsába...
- Úgy látszik megtalálta az ajtót... de úgyse tudja kinyitni, biztonsági záras... - vigyoirgott miközben szép kimérten közelített Nedimhez, még a száját is megnyalta, gusztustalanul festett.
- Nedim! - vágódott neki az ajtónak, de az meg se rezzent, újabb és újabb lökések követték, csak az ajtó puffogását lehetett hallani, odabent pedig a férfi gurgulázó nevetését.
Peter tudta, hogy nem adhatja fel... nem, msot meg kelett mentenie Nedimet, és nem önmagától, hanem attól... attól a retkes mocskos köcsögtől... - Hagyd őt békén! - kiabálta idegesen. - Ne bántsd! - sziszegte... s körbe nézett az üzletben, mit is tudna hasznoítani, de semmi olyasmit nem talált, így hát amilyen emsze csak tudott elment az üzlet sarkába, mély levegőt vett, majd olyan vadul rohant az ajtónak ahogy csak tudott, az ajtó megremegett... a zár ugyan a helyén maradt, de Peternek sikerült betörnie a tetejét, a fadarabok a földön hevertek, Peter karja is mozdulatlanul lógott a teste mellett, de nem érdekelte, ahogy meglátta a földön meztelenre vetkőztetett riadt macskát, ismét elöntötte agyát a vér, kirúgta a maradék fát és beugrott, elkapta a férfi nyakát és a falhoz szorította épp kezével. - Dögölj emg te vadállat... kicsinállak amiért bántani merted... - rúgott bele a gyomrába, a férfi elhányta magát tőle, szerencsére Peter nem lett olyan. - Undorító vagy... kibaszuott undorító! - lökte alrébb és a kandúrkához sietett. - Vedd fel a ruháid... gyorsan... - kérte, szemében még mindig tombolt a vadság és ezt a kis kölyök is jó láthatta. - Menjünk innen még mielőtt tényleg megölöm... - sziszegte, s úújabbat rúgot a boltvezetőbe.
|
Igyekezett nagyon vigyázni az itteni berendezésekre, mert ha lever valamit és mondjuk tönkre megy, akkor azt Peternek kell kifizetnie, és akkor ő otthon kikap. Ehhez tartotta magát és inkább óvatosan lavírozott a sorok között, míg nézelődött. Mivel az üzleten belül volt, így nem félt attól, hogy bajba kerül, hiszen Peter is itt volt a közelben. Viszont egyszer csak meghallotta, hogy Peter utána kiabál, így automatikusan visszafordult, mert nem akart bajba kerülni. Viszont a férf valószínűleg nem ugyan abban a sorban kezdte keresni a macskát, így mire visszaért a bejárathoz, Peter már nem volt ott. Értetlenül nézett körbe.
- Nem látta azt a férfit, aki az előbb még itt volt? - kérdezte meg az üzletvezetőt, akit csak akkor látott, mikor bejöttek.
- A hosszú, fekete hajú férfit, akinek fehér tincs van a hajában? - a macska bólintott. - De, az imént ment be ezen az ajtón. Azt mondta, hogy küldjelek be utána, adni szeretne valamit - mosolygott Nedimre a férfi, mire a kölyök naivan Peter után indult.
- Itt sötét van... - fordult volna meg, de az ajtó becsukódott, a zár kattant egyet, majd az idegen férfi közelítette meg a macskát. Az irodája lehetett, ami eléggé kicsi volt. A macska nem tudott hová bújni.
- Mit akar? - riadt meg, mire a férfi elkapta a karját. Nedim hiába kiabált, a boltba semmi nem hallatszódott ki. - Peter! Segíts! - kiáltozott, mire a férfi egy mozdulattal falhoz vágta a szerencsétlen teremtést.
- Tudod te, hogy mennyi kibaszott pénzt fizetten azért, hogy megnyerjelek? Tudod? - sziszegte a férfi, majd a földön kuporgó gyereket elkezdte vetkőztetni. Mindez nagyjából 2 perc leforgása alatt történt meg. Nedim megpróbálta kinyitni az ajtót, de farkánál fogva visszahúzta őt a férfi és belerúgott.
- Peter... - sírta a cica keservesen, majd látta, hogy elkezdte kicsatolni az övét a férfi és az idő közben szinte teljesen meztelenre vetkőztetett macska olyan messzire próbált meg kúszni, mint még soha semmitől.
- Úgy megbaszlak, hogy a kis gazdád se fog rád ismerni - vigyorgott, majd egyre közelebb ért a szerencsétlen gyerekhez, aki a sarokban kuporgott.
|
- Csak óvatosan... nehogy leverj valamit. - mondta még utána zólva Peter, de látva a kandúr boldogságát, inkáb csendben maradt és mesebbről nézzte, de nem vette le róla a tekintetét mindaddig, míga z üzetvezető meg nem szólította.
- Szóval maga nyerte meg igaz? Pompás kis teremtés... hitelt vettem fel cssak azért, hogy minél több jegyet tudjak venni... de azt mondják ön csak egyetlen egy szelvénnyel emgnyerte... biztosan valami csaló...
Peter ledöbbent, nem gondolta volna, hogy avval, hogy ide jönnek, ismét célkeresztbe kerülhet a kandúrka és jómaga is. Nem gondot bele mennyire evszélyes behoznia a városba a kiscicát. - Nedim, döntöttél? Ideje lenne mennünk. - csak egy pillanatra fordult el, de a cica már eltűnt a sorok között, kezdet lütetni a mellkasa. - Nedim! - lett kicis ingerült, de próbála lenyugtani magát, utánament a sorok közé.
~ A francba... ez a város valószínűeg hemzseg azoktól a férfiaktól akik meg akarták szerezni őt, mekkora egy hülye vagyok.
|
Sokkalta nyugodtabb volt a kis kandúr is, hogy Peter a karjába vette, annak ellenére, hogy már nagy volt ahhoz, hogy így hurcibálják, de ő mégis örült ennek, mert így biztonságban érezte magát.
- Köszönöm - halkult el a hangja, majd mikor megálltak egy üzlet előtt és a férfi lepakolta őt a földre, Nedim úgy nézett az ajtóra, mint gyerek a cukorkaboltra.
- Ez... - akadt meg kicsit, főleg akkor, mikor Peter elmondta neki, hogy ez egy kisállatkereskedés és azért jöttek, hogy hazavigyenek egy állatkát Nedimnek. Majd ki ugrott a bőréből már attól, hogy Peter megengedte neki, hogy állatot tartson.
- Oké - sietett el az állatok felé, farkincája ide-oda járt, nem foglalkozott semmivel és senkivel se, csak azzal, hogy egy olyan helyen, van ahol még nem járt. Megnézte a madarakat, a halak előtt egy kicsit elidőzött, mert nagyon szépnek találta őket, szinte rátapadt az üvegre, úgy nézte őket. Aztán látott mindenféle hüllőt, amit eddig csak könyvekből ismert. Sokáig elmaradt Peter mellől, idebent kellemes meleg volt és jó illat. Észre se vette, hogy amúgy ez az üzlet milyen hatalmas. Az állatokat nézegette, de nem tudta, hogy mit is szeretne igazából. Közben azt se vette észre, hogy valaki folyton rajta tartja a szemét és furcsa tekintettel bámulja a fiatal, vidám kandúrt, aki úgy csóválta hosszú fehér farkát, mint egy: Raboljatok el! felirat lenne a homlokára írva. Albinizmusa azonnal feltűnhetett az üzletvezetőnek.
|
Látta, hogy NEdim megrémült, ésazt is, hogy mutogatnak rá, ez sem tetszett neki, így aztán elengedte a kezét, lehajolt érte és a karjába vette. - Semmi baj... nem kell félned csak elintézünk pár apróságot. El is fáradthattál, ne haragudj... de most már nem vagyunk messze. - Hamarosan tényleg megérkeztek a kereskedéshez, Peter letette előte a amcskát, majd előre engedte, aztán ő maga is belépett. A hely tele volt gazdira váró kisállatokkal, pont úgy voltak tartva mint a macskalények a kerekedésekben. - Arra gondoltam... ha már kutyánk nem is lesz... de választahtnál magadnak egy kisállatot, aki veled lehet akiről gondoskodhatsz... és nem is olyan nagy felőlsség. - az üzletvezető köszöntötte őket, merssziről nem is látta, hogy Nedim macska, csak amikor közelebb ért. Volt valami furcsa csillogás a szemében, habár ő nem szólt semmit a kölyökhöz. - Nézz körül.. - indítota meg egy kicsit a macskát Peter, ha nem indult magától. Peter jól megnézte magának a férfit, anynira ismerős volt az arca, tuta hogy látta már vaalhol, de nem emlékezett rá.
|
Nagyon izgatott volt már csak attól, hogy kimennek az utcára, de azért fél óra gyaloglás után eléggé elfáradt, apró lábai ugyan még bírták, de nem gyalogolt soha ennyit még egyszerre, így hát kicsit kifulladt, mikor oda értek a városba. Viszont arra nem számított a kis kandúr, hogy ilyen sok ember lesz itt, így mikor Peter megfogta a kezét, meg is szorította neki, majd szinte teljesen hozzátapadva, öszöntén szólva riadtan ment a férfi mellett, főleg, hogy látta, hogy mindenki ujjal mutogat a cicára, azért, mert más, mint a többi.
- Félek - jelentette ki halkan. Nagyon remélte, hogy nem fognak már olyan sokat menni, mert ez az emberi tömeg megrémisztette Nedimet. - Hová megyünk? - kapaszkodott a férfi karjába és isten ments, hogy elszakadjon tőle, mert akkor a macska tuti, hogy elsírja magát, ha eltéved ebben a tömegben. Nem kizárt az se, hogy ha valaki meglátja, az szemet vet ér és könnyű szerrel elviszi Peter mellől egy rosszabb pillanatban, mikor a férfi esetleg nem figyel.
- Sok az ember... Nem akarok itt lenni - kezdte megint a hisztit, de most csak azért, mert félt és fülét-farkát behúzva ment Peter mellett.
|
- Ugyan, csak jól esett egy kicsit lefürdeni a melegben... -nyújtózott, sközben bólintott, hogy igen mennek sétálni ha a macskának is van kedve menni. - De gyors ma valaki... - ő is magára vette a kinti kabátját, sálat sapkát, közbe pedig elgondolkodott, hogy hol is látott utoljára állatkereskedést. Ha Nedim is elkészült, Peter lakpcsolt a benti villanyokat, majd ahogy kiértek bezárta az ajtót, zsebre tette a kezét és elindult a város felé. Jól esett neki a friss levegő, de közben figyelt a cicára is, hogy jól van e. A hó sok nyomot megőrzött az előző estéből. Nem laktak annyira emssze, de közel sem a városhoz, jó fél óra utat kellett megtenniük, de Peter nem akart autóval menni. Egyre jobban kirajzolüdtak a város fényei, aztán egyszer csak színpompában úszott minden, rengeteg butik volt a főtéren, és agy kavalkád, Peter inkább megfogta Nedi kezét. - Nem szeretném ha véletlenül elsodorna a tömeg. - mondta és vezette a kandúrkát, sokan megnézték őket és mutogattak is Nedimre, nem volt hétköznapi látvány.
|
Már tényleg halálra unta magát, mikor a férfi végre belépett a szobába, de Nedim látta Peter arcán, hogy eléggé ledöbbent. Egy jól irányzott gurulással sikerült egyenesbe hoznia magát, majd a férfi elé lépett.
- Na, már azt hittem, hogy belefulladtál a kádba - mondja rosszallóan, hiszen a férfi nem is olyan régen azt mondta, hogy bele lehet fulladni, ha az illető elalszik a vízben. Még a hideg is kirázta.
- Sétálni? - kérdezett vissza és egyből izgatott lett, hogy kimennek az utcára, ki a házból és láthatja, hogy milyen lehet a város.
- Aha, vedd úgy, hogy már kész is vagyok - szaladt el Peter mellett, mint egy forgószél, majd összekapkodta a cuccait, és fel is vette sebtében. Nem telt el egy perc és már kész is volt.
- Kész vagyok, mehetünk - toporgott izgatottan az ajtóban, mert nem tudta, hogy hová mennek, de ha mennek valahová, akkor annak Nedim örült a legjobban.
|
Végül Peter erőt vett magán, kikászálódott a kádból, megtörölközött és elment aszobájába átöltözni. Közben azon gondolkodott, hogy mi is lenen a legideálisabb a ksiamcskának, az biztos, hogy lekötné a gondolatait ha tudna valairől gondoskodn. Hamarosan neki is munka után kel néznie, így legalább nem lenne olyan egyedül. Végül benyitott a szobába, a látvány kissé meglepte. - Te emg mit csinálsz? Van kedved elmenni egy kicsit sétálni? - érdeklődött, emrt egyenlőre em szerette volna elmondnai a meglepetést. - Öltözz fel ha jönni szeretnél, én midnenképp elmegyek kicsit.
|
Nedim még mindig halálra unta magát, ugyan abban a hülye pozícióban szórakoztatta magát a saját farkincájával, de közben azon gondolkodott, hogy hogyan tudná felvisítani Petert. Ő se volt a toppon, de mégis rossz volt látnia azt, hogy a férfi amiatt szenved, amit nem is akart megtenni, csak elkapta a hév. Nedim feneke ugyan még mindig fájt, az emlék is fájni fog még egy darabig, amikor megkapta az első pofont Petertől és a szíj nyoma is fájni fog a lelkének egy ideig. Viszont most nem ezen akart agyalni, így helyette inkább hamar átvette a pizsamáját és ugyan úgy az ágyon fetrengett, mint egy... mint egy unatkozó kölyökmacska. Bármennyire is felnőttesen próbál viselkedni, azért mégis csak egy gyerek.
- Jajj, Peter... Hol vagy már? Unatkozom! - nyöszöögte, de hallotta, hogy még fürdik a férfi. Nem értette, hogy mi tart neki ilyen sokáig, így arra gondolt, hogy nem is akar visszajönni hozzá és elment a saját szobájába.
|
- Tudom, nem aludta túl nyugodtan eőtte... és... mindegy... nem száímt. Bejövök, de mi van veled? Mintha megcsípett volna valami hiperaktív bogár... - nevette, s aztán már csak a fürdőben állt meg, levette magáról a ruhát, jó meleg vizet enegdett, finom illatos habbfürdővel, majd elnyúlt benne, érezte haogy átjárja a testét a meleg. Sokáig el volt jól érezte magát, közben a kölyök lemondó arcára gondolt, s hirtelen eszébe is jutott valami. El is határozta, hogy ha végzett a fürdéssel és Nedim is kicsit lenyugodott, elmegy vele az állatkeresedésbe. Hirtelen viszont ráeszmélt, hogy meg megint amcskán járt az esze, és azon ami történt, hogy talán így próbálja helyre hozni? Azt nem tudja vissza csinálni már ami elmúlt... úgy tűnt a macska egyre jobban van de Peter még mindig szenvedett. Szerette volna megérteni magát de nem ment, már hosszú ideje gőzölgött a kádban, kicsit ki is hűlt a víze de még nem volt kedve kimenni.
|
[285-266] [265-246] [245-226] [225-206] [205-186] [185-166] [165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
