|
Témaindító hozzászólás
|
2019.01.11. 18:21 - |
Itt tölti mindennapjait Garley, bár többnyire csak pihenni jár haza, s a ház a nap nagy részében üresen áll. |
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
- Lehet - felelte. - Soha senki nem aggódott az életemért, ezért én sem. Nem tartották értékesnek, így én sem - mondta - meg hát az embernek el kell valamivel ütnie az időt. Mert itt ez a baromi nagy élet... mint egy tágas szoba. Aztán mit csinálj benne? Szerintem erre találták ki ezt a sok szart. Az élvezeti cikkeket. A cigi is ilyen. Rágyújtasz egy nap párszor, és el is ment az idő, a két rágyújtás közti időt valahogy kitöltöd. És eltelt a nap. És így telik el minden nap. És a sok nap végén fel se teszel a kérdést, hogy mindez minek volt... mert olyan jól eltelt, cigivel meg piával, meg mindennel. Ha ezek nem lennének... és ott lennénk abban a nagy, üres szobában, ami az élet... akkor azért előbb felmerülne, hogy minek van. Minek a szoba, és én mit keresek benne.
Kimentek. Garley ügyködött egy kicsit, s hamarosan ott villogtak felettük a piros-sárga fények. Percekig nézték csodálattal a kirajzolódó mintákat, a ragyogó liliomokat és vörös szökőkutakat.
- Vannak olyanok is, amik nem durrognak úgy. Azok nem olyan ijesztőek - mondta, miután lement egy adag. Gondolt Fereenre, mikor bement a boltba, és hozott csillagszórót is. Abból nyújtott át egy szálat a kandúrnak.
- Ez csak szikrázik. Meggyújtom, ha fogod.
S ha a macska hagyta, akkor az öngyújtó lágját Garley odatartotta a csillagszóró végéhez. A kis pácika lángra kapott, s hamarosan ugráltak belőle a sziporkák. Garley magának is elővett egyet, azt is meggyújtotta. Mindenféle alakzatokat rajzolt vele a levegőben.
Ő is érezte azt, amit a macska, mintha Fereen nyugalma kiáramlott volna a kandúrból, s őt is megérintette volna. Az arcán a csillagszoró fényei táncoltak.
|
| Fereennek természetes volt, hogy a halál gondolatára szomorú legyen, főleg akkor, ha egy olyan valakiről van szó, aki már tett érte valamit rövid élete során. Legyen szó rossz vagy jó dolgokról. A macska most mégis csak arra figyelt, hogy a férfi kihozta őt a ketrecből és nem hagyta ott annak ellenére, hogy látta, hogy normális, erős macska valószínűleg soha, vagy csak évek múlva lesz belőle.
Kicsit megnyugodott, majd érdeklődve nézte, ahogy a férfi elnyomja a csikket. Azért, mert szólt neki? Nem volt ebben biztos, de furcsának találta, hogy a férfi picit is hallgatott rá és nem lett mérges.
-- De… Olyanba belehalni, amit saját magad okozol, rosszabb - mondta végül ki megint csak azt, amit gondolt. Eddig alig mert megszólalni, vagy egyáltalán kommunikálni Garleyval, de most egész sokat beszélt. Még mindig halkan és zavartan szólt hozzá, de már legalább ki merte mondani a szavakat.
Aztán a tüzijáték gondolatára felcsillantak szemei, majd hevesen bólogatott, hogy igen, nagyon is szeretné kipróbálni. Nem hitte volna, hogy a férfinak eszébe fog jutni ez az egész, így mikor felhozta, már csak arra figyelt, hogy milyen szépeket fog látni, mint az ablakból.
Megingatta a fejét, inkább ezt a dolgot Garleyra bízta.
-- Inkább csináld te… Félek, hogy ezt is elrontom - csapta le fülét és mellkasa előtt összefonta karjait. Fázott ugyan, de semmi pénzért nem ment volna be most a házba. Látni akarta a szép fényeket, amiket úgy várt már. Konkrétan azóta, hogy megvették. Viszont történt egy s más, szóval már letett róla, hogy látni fogja ezeket, de gazdája gondolt rá és csak ez számított. Feszülten figyelte közben, hogy mit csinálj, de közben izgatott is volt. Farka ide-oda járt.
-- Olyan ijesztő a hangja, de olyan szép, mikor az égen van - mondta halkan csak úgy magának. Nyugodt volt a hangulata, nem félt, nem reszketett és talán ez lenne a normális állapot, ami kiegyensúlyozottá tenné Fereent is. Ez kell ahhoz, hogy olyan macska legyen belőle, aki túl tud élni. |
Elképedve konstatálta a macska könnyeit. Erre nem számított. Sose hitte volna, hogy bárki könnyet ejt még érte a világon... és így, a halála gondolatára... csak a gondolatára, még csak meg sem kellett halnia hozzá. Ez olyan elképesztőnek tűnt.
- Hát igen, de... - motyogta.
Nem voltak vígasztaló szavai ilyen helyzetre. Meghal, és kész, ennyi.
- Épp ezért mondom, hogy... - vágott bele ismét, de újra elhalkult.
Megdörzsölte az orrát, ahogy szokta, mikor tehetetlen volt vagy feszült.
- Nem leszel egyedül - nyögte ki végül.
Álomvilágba sem akarta ringatni a macskát, elvégre sokszor a túlélés kulcsa volt ismerni a valóságot. De azt sem akarta látni, hogy sír. Azon gondolkodott, mivel vidíthatná fel Fereent, mikor megkapta a macska véleményét a cigiről.
- Ez így van - felelte - de tulajdonképpen mindenbe, amit csinálunk, bele lehet halni - mondta nyugodtan.
Azért csak elnyomta a csikket.
- Ne aggódj miattam - mondta olyan hangsúllyal, ami inkább ezt jelentette: köszönöm, hogy aggódsz.
- Nézzük meg azt a tüzijátékot - vetette fel. Ha a macska is beleegyezett, akkor elővette a tegnap vásárolt csomagot és kimentek az udvarra. Garley elmagyarázta, hogy kell meggyújtani és elszaladni, hogy aztán a tüzijáték szép fényekké robbanjon. Hűvös volt az este, de élvezhetően derült volt az ég, pont tökéletes egy tüzijátékhoz.
- Akarod megpróbálni? Vagy csináljam én az elsőt? - kérdezte.
|
| Hallgatta, amit a férfi mondott neki, de ő a háború ideje alatt, mikor elkezdődött, még nagyon kicsi volt. Semmit se érzékelt a világból, hiszen be volt zárva egész végig. Viszont Garley túlélte a dolgot és most Fereen vele van. Egy olyan emberrel, aki túl élt szinte mindent.
Azonban Garley mégis olyasmit mondott Fereennek, ami a macskát megijesztette. A gondolat, hogy a férfi igazából tényleg bármikor meghalhat, megrémítette a fiatal kandúrt és ahogy arra gondolt, hogy egyedül marad ezen a világon, úgy megijesztette, hogy könnybe lábadt a szeme. Nem értette, hogy miért, hiszen a férfival nem jöttek ki túlságosan jól, alig beszéltek egymással, de mégis… Fereen a történtek ellenére nem akart Garley nélkül maradni. Butaság egy olyan embert kedvelni, aki többször kezet emelt rá, de a macskának legbelül fontos volt ez az egész.
-- Ha… Ha meghalsz, akkor egyedül maradok… - mondta halkan ki a nyilvánvalót, majd megtörölte szemét.
-- Nem akarok egyedül maradni most már, olyan sokáig voltam egyedül - pityergett. Valahogy rosszul érintette a tudat, hogy Garley ezt mondta neki, hogy bármikor meghalhat. A macska lelkiállapota eléggé instabil volt ahhoz, hogy ilyesmit érkezzen ilyen rövid idő alatt a történtek után.
Közben egy tapodtat se ment el a férfi mellől, majd megérezve a cigi szagát, elhúzta a száját kicsit.
-- Bocsánat, de… Szóval… A cigi is nagyon káros… És… - motyogta, hiszen fogalma se volt arról megint csak, hogy mennyit mondhat anélkül, hogy kikapna érte. Végül csak kibökte, amin gondolkodott.
-- A cigi rossz, és… Nem akarom, hogy emiatt halj meg - hajtotta le a fejét, fülét lelapította. Tudta, hogy megint rosszat mondott. Kicsit fáradt volt ugyan, de most legalább tudott beszélni a férfival. Ezt fontosabbra tartotta a pihenésnél. |
- Hát... - kezdte nehézkesen - nem is arról van szó. Hogy el kéne menned. Egyszerűen csak... nagy a világ. Bármi történhet. Az emberek, macskák elkeverednek egymástól. Mindenre készen kell állni. Azt se gondoltuk volna tíz évvel ezelőtt, hogy háború lesz. Aztán lett. Jó, ha nem lepődik meg az ember semmin, ha mindenre számít.
Kerülgette azt, amit egy mondatban meg tudott volna fogalmazni. Nem tudta, mennyire akarja Fereent azzal terhelni, hogy felvet ilyeneket. De végül csak kimondta.
- Én is meghalhatok. Bármikor. És akkor a saját lábadon kell, hogy állj. Ha tudod, oldd meg úgy, hogy ne kerülj többé emberek uralma alá.. rejtőzz el, szökj meg. És ha nem... nos, addigra reméljük leszel olyan erős, hogy jól bánjanak veled. Nem mintha meg akarnék murdálni a közeljövőben - tette hozzá gyorsan - de benne van a pakliban. Írnom is kéne egy végrendeletet, hogy valaki gondoskodik rólad, miután megdölgöttem. Csak a cimboráimat ismerve... egyikükre se hagynálak nyugodt szívvel. Na de... az még úgyis messze van.
Látta, a macska nem megy a matrachoz. El tudta képzelni, ez is tőle függ.
- Csinálj, amit szeretnél. Pihenj, ha akarsz - mondta, s rágyújtott egy cigire.
|
| Fereen nem tudta, hogy a gazdag emberek hogyan élnek hogy mit esznek, hiszen sose hallott erről a közegről, azt tudta, hogy milyen az, mikor a nyomorban el a macska. Kis koráról kevés emléke van, szinte mindent emlékét elvesztette az évek során. Egyedül csak a szülei arcára emlékszik, mikor elvitték tőlük, hogy pénzt csináljanak az akkor még kölyök macskából.
Örült annak viszont, hogy gazdája válaszolt neki és elmagyarázott mindent a tudatlan macskának, ami ezért legbelül hálás volt. Először azt se értette, hogy miért kell lopniuk, de most már tudja. Azért, mert nincs más lehetőség ezen a környéken. Most már tisztában volt ezzel, miközben figyelt a férfi minden egyes szavára. Új információk voltak ezek a fiatal macska számára, így észre se vette, hogy mennyit megtettek már a haza vezető útból. Aztán Garley azt mondta, hogy mi lesz ha egyszer majd elkerül mellőle. Fereen itt picit értetlenül pislogott a férfira, majd halkan megszólalt.
-- Én… Szóval jó, hogy nem kell ketrecben aludnom, hogy van tető a fejem felett és… Igazából én nem szeretnék elmenni - mondja kissé zavartan. Nem tudta megfogalmazni azt, hogy mit gondolt jelen pillanatban vagy mit is érzett, de azért próbálkozott. Félt a férfitól, szinte rettegett néha, de amikor nyugodt hangon beszél hozzá, akkor szereti hallgatni a hangját. Ilyenkor Fereen is megnyugszik, ami nála ritka, mert mindig úgy viselkedik, mintha azonnal megütné valaki, ha csak rosszul emeli a kezét. Garley is bántotta őt ugyan, de mégis úgy érezte, hogy a férfi mellett a helye. Nem felejt, nem fog teljesen félelem nélkül tekinteni rá, de jobban szeretné érezni magát mellette. Csak egy kicsit…
-- Amikor nem kiabálsz, akkor én jól érzem magam melletted… - mondta ki végül halkan, fülét lecsapva, de aztán eszébe jutott, hogy a legutóbbi kis elszólását is pofonnal jutalmazta a férfi. A házba beérve nem ment még a matrachoz, még mindig nem mert engedély nélkül semmit se tenni. Arra a sok mindenre nem tudott mit mondani, mert alig értette, de amit mondott is, az mind az volt, amit érzett. Félelemmel vegyes érzések voltak ezek Garley felé. |
- Nem semmi. De aki eredményt akar, az vállalja az oda vezető utat is - nézte meg a félvér tenyerét.
- És mi van a jogokkal? Nem úgy volt, hogy jött a felszabadítás, és már minden oké? - kérdezte Garley tovább.
- Nem lehet téged megkövezni, mert átesik rajtad a kő. Lealacsonyodást mondtál. És nem azt, hogy kaját macerásabb lopni - emlékeztette.
Fereenhez fordult.
- Úgy valahogy, és mégsem. Nem lehet annyit szerezni, amitől mi is úgy élhetnénk, mint ők, akik egy egészen más közegbe születtek, máshogy nevelkedtek, mást örököltek. Nem is kell ilyenre vágyni, fölösleges. Nem lesz jobb semmivel sem, ha gyakrabban eszünk homárt. Nekünk az, amit szerzünk, nem olyan felesleges luxuscikkekre kell, mint az ő ékszereik, kristálycsilláraik, hanem a túléléshez szükséges minimumhoz. Az elég siralmas, hogy ennyi energiába kerül, hogy legalább enni legyen mit. De itt vagyunk, és ezzel a helyzettel kell kezdenünk valamit. Ezzel csak azt akarom mondani... - nézett fel az égre. Eszébe jutott, hogy Fereen semmilyen nevelést nem kapott, és senki sem beszélt neki valószínűleg ilyen dolgokról -, hogy nincs értelme irigyelni az ő életmódjukat. Lehet, hogy jobb íze van annak, amit esznek, és nagyobb kényelemben élnek, de nem ettől lesznek valakik. Azok számítanak, akik egyenesek, akik azt mondják, amit gondolnak, akiknél létezik még betyárbecsület, és tudják, mit jelent a partnerség. Akik úgy viselkednek veled... hogy jobban érzed magad tőle. Ilyen lehet bármilyen társadalmi rétegből. Ha valaki ilyen tulajdonságokkal bír, na, az sokkal értékesebb, mintha kiló aranyak lógnak a nyakában. Ha jársz-kelsz a világban... mert lehet, hogy egy nap elkerülsz mellőlem... akkor ezt keresd, ezt figyeld mindenkiben. Hogy hogy érzed magad mellette, felemel vagy lehúz. Mert ez számít, minden más csak maszlag.
Közben lassan megérkeztek haza.
|
Csodálkozott, hogy Souta ilyen közvetlen vele. Mintha nem is félne. És mintha kiváltana belőle valamit az, amit beszél. Pedig igazán nem várt ilyet, nem szokott hozzá, hogy bármi érzelmi reakciót kap arra, amit mond. Csak hangosan is kimondta, amin épp gondolkodott.
A kocogást jól bírta, elég gyorsnak kellett lennie az évek alatt, megedződött. A fánál leparkolt, bámulta a félvért. Látszott rajta, nem ma kezdte.
Aztán figyelhette Fereent is, amint végrehajtja az utasításokat. Magában szurkolt érte. Mennyire más világ lehet hirtelen fákon szökellni, miközben pár napja még egy ketrec rabja volt. Össze se lehet hasonlítani. És most hirtelen itt kell megfelelnie, és olyasmiket tennie, amiket sosem. Ezek jártak a férfi fejében, miközben nézte, a kandúr hogy teljesít.
/Folyt.köv.: Érintetlen Vidék > Ösvény/
|
A macska szíve egy kicsit össze szorult a történet után, de értette mit akart evvel mondani... oda ment hozzá és a vállára tette a kezét. - Végülis igaza lett, még mindig életben vagy .. az apák néha nagyon furcsák tudnak lenni... - gondolt itt Shanra, majd már meg is indult a kocogás, hamarosan kiérteka váors szélére, ahol már látható volt egy két fa. - Figyelj Fereen... ezt ne csináld még utánam... de jó alaosan nézd emg... ilyen egy igazi macskalény mozgása... - ugrott fel az egyik fára, tényleg hatalamsat sikerült ugrania, amjd ágról ágra mozgott a fákon át, s úgy haaldt előre, mindent úgy, hogy zajt is alig csapott, vagy ha mégis, oylan volt mintha csak szellő legyezné az ágakat. Csodás láványt nyújtott, addig haladt gy míg el enm rét a ponthoz ahol edzeni akart.
- Megérkeztünk! - kiálltott. - Ezeken a fákon fogunk gyakorolni . ugrott Fereen mellé. - másssz fel arra az ágra! - mutatott egyre, majd a vele párhuzamosra ő maga pattant fel, ha cicus feljutott mellé akkor emgmutata neki, hogy hogyan kell állnia. - oké tartsd meg a súlypontod... ne kapaszkodj a kezeiddel, a fakrkincádat használhatod arra, hogy ne ess le... nekünk macskáknak ez velünkszüleett épességünk csak egy kis gyakorlás és emenni fog. - ha a macska megállt ugrálni kezdett a másik fa ágán, emgremegtetve Fereen alatt a stabil "talajt". - Ne kapaszkodj emg csak ah már nagyon nem bírod, a füled a farkincád.. az érzékeid... próbáld meg használni. Ha félsz csak szólj és leállok. -biztosította arról, hogy nem kell tovább csinálnia ha már nem bírja. Garley addig valószínűleg csak et tudta figyelni őket, a következő felaatban visszont kulcsfontosságú szerepet szánt neki Souta.
( szerintem folytathatnánk érintetlenbe az ösvény résznél)
 |
Fereen most már boldogan majszolta a gyümölcsös péksüteményt, majd miután befejezte, hallgatta Souta kérését. Először nem értette, hogy miért kellene közel mennie Garleyhoz, de azért megtette. Nem nézett a férfira, csak alaposan, ahogy mondta neki a félvér, megszagolta a ruháit, jól az eszébe véste, hogy milyen illata van a férfinak. Körbejárta egyszer teljesen, majd megállt és óvatosan kihúzta magát. Bár nehezen ment neki, hiszen egész életében görnyedt volt a testtartása, de most mégis ki lekkett, hogy húzza magát.
Aggódott, hogy hogyan fog szerepelni, de mikor gazdája elmesélte azt a történetet, hogy miként vitte el őt az apja egy bevetésre, akkor figyelmesen végighallgatta, minden egyes dolgot próbált megjegyezni. Sejtette, hogy mennyire nehéz lehetett a gyerekkora a férfinak és az, hogy ezt elmesélte nekik kicsit azt az érzést keltette benne, hogy kezdi megismerni a férfit. Eddig semmit se tudott róla, alap információi voltak róla, így hát most boldog volt attól, hogy megtudott egy-két dolgot Garleyról.
Nem tudott mit mondani rá, neki egyáltalán nem volt semmi életbeli tapasztalata, hiszen a boltban volt egész idő alatt, míg az emberek élték az életüket. Bólintott, mikor Souta megkérdezte, hogy mehetnek-e. Ideges volt, de azért követte a srácot a kocogásban. Viszont mikor megkérdezte, hogy hogy van a feneke, ledöbbent.
- Ezt mégis...? - hüledezett, majd végül lecsapta a fülét. - Jól... Azt hiszem, hogy jól... Valamennyire - vallotta be őszintén, de nem akart ezzel foglalkozni. Ha erre gondol, akkor egyre kevésbé fog bízni Garleyban, mert fél, hogy újra megteszi. Tudja, hogy nem fogja, de akkor is félt. Inkább többet nem szólt, próbálta összeszedni magát és egy darabig tartani a tempót. Igyekezett...
 |
Míg ettek, hallgatták Souta okítását. Garley bólintott, hogy tudomásul vette a saját feladatát.
- Amikor én kölyök voltam - vetette fel ő is, mikor a félvér ideért a beszédében - és apám elvitt életem legelső bevetésére, talán tíz éves lehettem. Az éjszaka belopakodtunk egy házba, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy apám már nincs velem, miközben az aranyakat kerestem. Keveset tudtam, de abban biztos voltam, hogy az érték, és apám büszke lesz, ha azt viszek neki haza. Így kotorásztam a nappaliban, nem láttam a sötétben, mivel csörömpölök, de felvertem a házat... egyből öten futottak felém, kiugrottam az ablakon... máshová nyílt ez, mint ahonnan jöttünk. Megkergetett pár vadászkutya, átmásztam a kerítésen, közben marha nagy feltűnést kelthettem azzal, ahogy a kerítésen fennakadt, megtépett hacukámmal rohanok... nyomomban a ház néhány lakójával. Hamarosan rámállítottak pár zsarut is. Apám sose mesélt arról, mit kéne egy ilyen helyzetben tenni. A híd felé vettem az irányt, a nádasban bújtam el. Egy álló napon át kerestek, én meg ott ácsorogtam a vízben. Átázva, átfagyva értem haza másnap. Meglepődtem, apám milyen nyugodtan ült a kanapéban, újságot olvasgatva. Kérdeztem, mi történt vele, mondta, hogy hát semmi. Erre el akartam mesélni neki töviről hegyire, miken mentem át, hogy úsztam meg ezt, hogy oldottam meg azt... de apám már az első szónál közbevágott, hogy őt nem érdekli. Nem érdekli a sztori, hogy hogy csináltam. Itt vagyok, tehát túléltem. És ez azt jelenti, hogy alkalmas vagyok erre a szakmára - mondta, miközben a második sajtos stanglit ropogtatta -. És ezzel lezártnak tekintette a kiképzésemet.
Mikor a félvér indulni készült, ő is felállt, hogy felőle indulhatnak.
Az ilyen kocogásoktól mindig egy elkényeztetett kertvárosi csitrinek érezte magát, s úgy is néztek ezen a környéken egy kocogóra, mint aki felesleges, fényűző testmozgást végez. Minden, ami nem közvetlenül a túlélést szolgálta, fényűzés számba ment errefelé.
|
A félvér is vett a péksütményből, miközben oda ült az asztalhoz. Ő egy pizzáscsigát választott a sok fajta közül, nem tudta emlyiket szeretik a többiek, így talán egy kicist többet is hiozott akeleltnénél, de későbbre is jó lesz, ha megmarad, legalábbis így gondolta. - Ha ettettek, Fereeen azt szeretném ha közelebb mennél GArleyhoz és jól megszagolnád. Talán furcsának tűneht de nekünk amcskáknak szinte a legfontosabb a szimatunk. Ez sokszor megment a bajtól... például ha betörsz valahova és nem látod az ellenséged még érezheted... - várta, hogy a kandúrka megtegye amit kért tőle, már ha befejezte a reggelit. - Szóval... ez nagyon fontos, meg persze az egyensúly amit ma kimegyünk gyakorolni. Garley... -tekintett most a férfire. - A te szereped is nagyon fontos lesz majd, biztosa tudod majd tartani velünk a lépést, azt zeretném kérni tőled, hogy zavard majd az edzést, tűnj fel váratlan helyeken, ezt kel majd Fereennek lereagálnia... - mondta komolyan. - Amikor kölyök voltam, hasonló képességeim voltak, mint neked. - nézett megitn a cicára. - De amikor elkerültünk otthonról apával meg kellett erősödnöm, és ezt hasonló módszerekkel fogjuk tudni elérni nálad is. - próbálta magyarázni. - Nos akkor indulhatunk? - ha már mindenki elkészült és bele is egyeztek az indulásba, a félvér kiment és bevárta őket. - Akkor futással kezdünk... - oda súgot a macskának. - Bocsi, hogy iylet kérdezek, de... jól van a feneekd? ha fájdalmad lenne szólj és lassítunk. - modta avval neki iramodott, lassan kezdte a kcoogást, hogy a többiek tartani tudják vele a lépeést, főleg a macska.
|
Fereen kicsit elgondolkodott azon, hogy milyen lenne az, ha ilyen képessége lenne, mint Shoutának. Átmehetne a falon, azt tehetne, amit csak akar. Egész jónap tűnt így gondolatban, főleg, hogy Garley is így gondolta.
- Nem tudom... Nem hiszem, hogy túl sokat változna a helyzetem, ha gazdag házba kerültem volna... - mondta halkan, hiszen ő így gondolta. Attól egy ember nem fog jobban bánni egy macskával, mert van pénze. Sőt, azt hallotta, hogy akkor rosszabb. Mivel nem a legszabb cica, vékonyka és nyeszlett, így még a ház dísze se lehetne belőle. Rossz sora lenne egy gazdag háznál is.
- Én soha nem képzeltem el, hogy milyen lenne embernek lenni. Nem tudom, talán... talán jó lenne. Talán akkor nem kellett volna ketrecben álnem mostanáig - jegyezte meg halkan, miközben próbálkozik azért azokkal a súlyzókkal.
- De mindegy, hiszen macska vagyok és ha elképzelem, hogy milyen lenne máshogy, még nyomorúltabbul érzem tőle magam - pillantott félre.
- Oh, értem... - mondta, mikor elmagyarázta neki, hogy mit is jelent az, hogy erkölcsi dilemma. Sokmindent nem tudott, voltak olyan szavak, amiket nem mindig értett, de nem akart inkább rákérdezni.
Aztán ahogy Garley adajött hozzá, picit azért összehúzta magát, mert még mindig tartott a férfitól, soha nem is fog teljes nyugodtsággal viselkedni a közelében. Viszont amit mondott, az kicsit fellelkesítette Fereent. Nem kérdezett vissza, csak zavartan elmosolyodott. Ez elég volt neki ahhoz, hogy mindent megpróbáljon. Aztán a félvér érkeztével jó illat csapta meg az orrát. Elvett egy pélkütit, fogalma se volt arról, hogy milyen, de gyümölcsök voltak benne.
- Köszönöm szépen - mosolygott a félvérre, majd enni kezdett. - Ez tényleg finom... - mondta csillogó szemekkel. Soha nem evett ilyet, így nagyon örült, hogy kaphatott ilyesmit. A farkát is önfeledten csóválta, miközben evett.
|
- Csak egyszer kéne átmenni a falon - tette Fereen szavaihoz Garley - a jó helyen... és egy életre le vannak tudva a pénzügyek. Nem az életbenmaradásról szólna minden nap. Nem is tudom, mivel tölteném akkor az időt. Te mit csinálnál, ha egy gazdag házban lennél macska, ahol mindenre lehetőséged van? - kérdezte a kandúrt - vagy mihez kezdenél, ha ember lennél? Én egy csomószor elképzeltem már, milyen lennék macskának...
Elhallgatott. Maga sem tudta minek fecseg ilyeneket. Elvégre ezek a szerepek már ki vannak osztva, és ezen nem lehet változtatni, amíg ez a világ rendje.
August említésére elkomorult. Nehéz szívvel gondolt rá és Shanre. Elképzelte, mit csinálhatnak most, és eldöntötte magában, bármit is tegyenek, ő sokkal jobban szórakoztatná Shant.
Hamar elhessegette ezeket a gondolatokat. Idegesítette, hogy így megérintette az az egy alkalom.
- Erkölcsi dilemma - bólintott -, mert a tisztességes polgárok általában nem szeretnek megkárosítani más tisztességes polgárokat.
Nézte, ahogy a macska emelgeti a súlyokat, bár nem túl feltűnően figyelte, hogy ne zavarja ezzel. Mikor a macska feltette a kérdést, közelebb lépett hozzá. Komolyan nézett a szemébe. Ritkán pillantott rá valakire ilyen közvetlenül, egyenesen.
- Menni fog - mondta határozottan. Ez a kijelentése olyan volt, mint egy ítélet. Aztán ugyanolyan komolyasággal hozzátette: - de ha nem, akkor sincs semmi baj. Viszont én bízom benned, és tudom, hogy menni fog.
Remélte, Souta nem terheli majd túl Fereent. Dehát azért is van ő ott, hogy csak olyasmi történhessen, amire ő is áldását adta.
Aztán a félvér visszatért. Érdekelte volna, milyen holmija lehet neki, ami elfér egy hárizsákban, de nem kérdezte.
- Köszönjük - mondta meglepően tisztelettudóan, mikor a macska kipakolta a péktermékeket. Egy sós darabra esett a választása, jóízűen elfogyasztotta.
|
- Régen oda menekültek a gazdátlan, vagy épp szökevény macskák, de mindig is eberi területnek számítot... csak könyebben el lehetett bújni benne. - maygarázta. - De ma már elvétve akad csak pár... más búvóhelyeik vannak. - de szájához emelte mutatóujját, hogy ő bizony a továbbiakban hallgat erről, mint a sír. - De a lényeg, hogy remek hely az edzéshez. Nem zavarnak meg minket és a fák sokat segítenek a gyakorlásban. Majd meglátod. - Nézett most Fereenre. - Mindent bele! - kacsintott rá aztán már csak hűlt heyét láthatták. Nagyjából egy órát volt távol, de friss péksütivel, és egy nagy hátizsákkal tért vissza. - Ez az összes cuccom. - tette le és a két lényre nézett, miközben kipakolta a péksüteményeket. - Egyetek bátran, még frissek. - ő maga kiválaztott egy kakóscsigát és azt majszolta. - Egyenlőre sok szénhidrátot kell bevinned - nézett a macskára. - Aztán később diétával kiegészítjük az edzést. - mondogatta a tevit. - Ha megreggeliztetek, lassa indulhatunk is.
|
Kicsit aggódott, hogy rosszul fog teljesíteni a mai nap, főleg, hogy olyan helyre mennek, ahol még ezelőtt nem járt, egy teljesen idegen helyre, ami lehet, hogy Fereen számára eléggé ijesztő lesz. Neki az is félelmetes volt, ami a bolton kívül esett.
- Oké... - mondta halkan, de közben természetesen nagyon figyelt arra, hogy mit mond neki Shouta. Hevesen bólogatott, hogy szeretné, ha nagyon figyelne ma. Így is lesz, legalábbis mindent bele fog adni ebbe az egészbe. Jól akar teljesíteni, legalábbis magához képest, mert azért tudta, hogy mire képes és mire nem. Ezért lesz számára lehéz az elkövetkezendő néhány nap.
Nem tudott semmit erről az érintetlenről, így persze, hogy izgult. Szót fogadott Shoutonak és míg ő a férfival beszélt, elment rendbe szedni magát. Megmosta az arcát, pár percig ugyan a fürdőben volt, de csak azért, hogy megnyugodjon. Amint kilépett onnét, a félvér pont akkor ment át a falon. Elképedve nézett utána.
- Bárcsak én is tudnék ilyet... Sokkal jobb lenne minden, ha tudnék ilyet - sóhajtotta, de úgy látta, hogy ez az egész Garleynak is tetszett.
- Igazából kedves... A nagy házban is ő segített, míg meg nem jelent... - harapott rá gyorsan nyelvére, csak épp annyire, hogy ne tudja folytani a mondatot. - Mindegy - ugrotta át gyorsan a másik témát, majd gazdájára nézett.
- Erkölcsi dilemma? - kérdezett vissza, mert fogalma se volt arról, hogy miről beszél most. Közben azér visszament a matrachoz, hogy elkezde a súlyzókat emelgetni, már amenyire bírta. Egy darabig csinálta, de a karjai író hamar elfáradtak. Kifújta magát, próbált nem arra öszpontosítani, hogy mennyire nem megy neki semmi.
- Szerinted... Menni fog egy kicsit legalább? Nem baj, ha az igazat mondod... - hajtotta le a fülét kicsit, majd tovább emelgette a súlyzót. Tudta, hogy rosszul fog szerepelni, de azért kíváncsi volt, hogy Garley mit gondolt. Őszintén.
|
Köszönt a macskáknak, s ő is kíváncsian figyelt, mikor Fereen feltette a kérdést.
- Érintetlenbe? - nézett a félvérre - az az a hely, ahol a macskák bújdosnak?
Nem volt teljesen tájékozott ilyen macskaügyekben. Viszont azt el tudta képzelni, ahogy a rakás macska előmászik a barlangokból, és nem túl szíves fogadtatásban részesítik az oda tévedő embereket.
Furcsának találta, hogy Souta máris a macskák közé sorolta önmagát, miközben egy napja még a félvérek emberi jogairól beszélt. Ebből is az tűnt ki neki, a jog nem minden, attól még érzületében macska.
- Eddig se volt bajom tőle - felelte Souta intésére.
Aztán figyelte, hogy távozik a falon.
- Mennyire menő már - bámult utána. - hát ezt én mennyire tudnám hasznosítani!
Nem tudta, milyen holmija lehet a félvérnek, honnét hozza, és mennyi ideig fog ez tartani.
Kettesben maradtak Fereennel.
- Kaptunk egy személyi edzőt - mondta neki. - Különös, hogy pontosan tudja, milyen célokra lesz használva mindaz, amit tanít, és mégis segít. Pedig ő maga nem tűnik egy gengszter alkatnak. Aztán ki tudja - vont vállat - egyeseknek nincs erkölcsi dilemmája.
|
- Jó reggelt! - köszönt előbb a leérkező férfinek, emrt akkor még a macska csak nyitogatta a pilláit, Souta nagyon természetesen viselkedett vele és nem félt tőle. A macska kérdésére bólogatni kezdett. - Először is rendbe kell hoznunk az egyensúlyod így ma olyan gyalorlatokat fogunk csinálni, amik ebben segítenek. Ki fogunk menni Érintetlenbe, nincs innen messze, de egy kis erőnléti edzés gyanánt oda is kifutunk majd... Fél óra és ott is elszünk, ha tudod tartani a tempót. Remélem felkészültél! - kelt fel és Garleyhoz lépett.
- Egyértelmű. - nem volt ellenvetése adolog ellen. - Fereen... azt szeretném ha ma nagyon figyelnél, és Garleyra is koncentrálnál. Ő ember mi pedig macskák, a szagunk telejsen más... könnyedén kiszagolható. Ha ott leszünk elmondom a részleteket. - nézte a már penészedő kenyeret az asztalon. - Elmegyek a holmimért, addig szedd össze magad mosd meg az arcod, emelgesd a súyokat egy kicsit de csak amennyire az erőd engedi - mondta a macska felé fordulva, s közelebb araszolt Garleyhoz. - Ezt már nem igazán kellene megenni. - suttogta. - Visszafele hozok reggelit, addig... kicsit bátoritsd fel.. kemény napja lesz. Köszi!- avval a falon keresztül távozott.
|
Nagyon kómás volt, mikor Shouta elkezdte őt ébresztgetni, de azt se vette észre, hogy normális fekvő pozívióba rakta a testét, de azért nehezen és kómásan, de felült.
- Ébren vagyok... - ásított egy nagyot, majd a félvérre nézett. Eszébe jutott, hogy ma fognak edzeni, vagyis mától fogva. Izgatott volna, de félt is, hogy mit fognak csinálni. Nagyon kíváncsi volt, így egyből hegyezni kezdte a fülét, majd mikor Garley lejött, felé fordította a fejét. Nem szólt a férfihoz, míg a tegnapi után is félt beszélgetést kezdeményezni vele, így inkább Shoutára nézett.
- Akkor most elmondod, hogy mit fogunk csinálni? - dörgölte meg a szemét, de most már kezdett kicsit éberebb lenni. Jobban is aludt, mit várta. Nagyon korán lehetett még, hiszen odakint, ahogy kinézett az ablakon, még sötét volt. Nem tudta még, hogy az, hogy gazdája figyelni fogja jó lesz-e neki, vagy sem, mert lehet, hogy nyomás alatt rosszabbul teljesít. Sőt, ebben biztos volt, kicsit megremegett, majd felállt.
|
Felébredt. Nézte még egy kicsit a plafont, majd nyújtózkodott, megropogtatta a csontjait. A szemét dörgölte, felöltözött, lebattyogott. Nézte a nappaliban alvó két kandúrt. A félvér addigra már ébren volt. Az ébresztés már a műsor részének számított, így érdeklődve figyelte, mint jár el Souta, ahogy végig szerette volna nyomon követni a ténykedését. Míg a macskák elvoltak, a konyhába lépett, energiaitalt halászott elő a hűtőből, ami néha hűtött, néha nem, s hozzá egy alig penészes karéj kenyeret tett az asztalra. Soutának csokija is volt, így ő nem tűnt olyannak, aki ilyesmire fanyalodik, nem is tudta, kínálja-e meg azzal a szerény koszttal, ami nála akadt. Végül úgy döntött, majd a nap folyamán szerez a macskáknak enni.
- Akárhova mentek, megyek én is - kötötte ki a nappaliba lépve. - Figyelem, mit csináltok. De gondolom ez egyértelmű.
|
[155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
