|
Témaindító hozzászólás
|
2018.11.20. 22:12 - |
Egy eldugott ház, a falu szélén, szomszédoktól mentes. |
[47-28] [27-8] [7-1]
Ahogy Okuo ölelte, s ringatta átjárta a nyugalom, mintha a régi idők sose teltek volna el. Hazudna, ha azt mondaná, nem akart sohasem felejteni, de ebben a pillanatban ez nem számított, semmi sem volt fontosabb, mint Toku és ő.
- Én... sose hittem volna, hogy rajtad kívül lesz valaki más - a szavai őszinték voltak, elvegyülve némi fájdalommal és keserűséggel, mégis benne bújkált az az őszinte szeretet, amit Jonathan iránt érzett. - Nem mintha nem gondoltam volna én is hasonló dolgokra... távol lenni tőled nehéz volt, és akkor még nem is értettem igazán, miért fáj ennyire, hisz még csak gyerek voltam. Tudom, hogy akkoriban te is szenvedtél, nehéz lehetett vissza fogni magad, az ösztöneidet és a vágyaidat. Ezeket mind később értettem csak meg, miközben felnőttem. - meglepte, hogy Okuo fontolóra vette, hogy talákozna Jonathannal, de örült neki, úgy gondolta ha talákoznak, majd ő is megérti, miért különleges a srác számára, addig visznt nem akart többet elárulni róla. - Csak azt tedd, amit a szíved diktál neked... mit szeretnél tenni? - simítot végig a kandúr arcán, ugyanolyan gyönyörű volt, mint ahogyan emlékezett rá.
 |
Okuo szeretett volna egy kis távolságot a fiútól, míg megbeszélik ezt a számára kényes helyzetet és végiggondolja a saját álláspontját, azonban mikor Rolcas az ölébe akart ülni, végül nem ellenkezett, inkább átkarolta. Nyolc évig volt tőle távol, most képtelen lett volna elutasítani. Abban ő is biztos volt, hogy ha együtt maradnak, minden másképp alakult volna, s most nem lenne egy harmadik fele a kapcsolatuknak. Ijesztőnek találta Okuo, mint egy vetélytársat, akinek bár nem sok esélyt adtak legyőzni őt, a képességei bizonyára megvannak hozzá. Főleg, hogy nem csupán Rolcas változott, hanem ő is. Már nem annyira naiv, talán hűvösebb és bizalmatlanabb, talán az őt árnyékként követő múlt végül rossz fényt vet majd a személyiségére. Nem volt semmiben biztos, csak abban, hogy már-már kétségbeesetten Rolcasszal akar maradni.
- Gondoltam rá, hogy nem maradsz örökké magányos - ismerte el finoman ringva-ringatva. - Nem haragot érzek, még csak nem is csalódottságot... Egyszerűen nem tudom, mit kellene tennem vagy éreznem - vallotta be csendesen. - Minden vágyam az volt, hogy visszatérhessek hozzád... Féltem, hogy nem pusztán túlléptél rajtam, hanem elfelejtettél. Hogy... bár nem adtunk nevet annak, ami közöttünk érlelődött hajdanán... de úgy fogsz rá gondolni, mint egy szörnyű tévedésre, ifjú kori botlásra - ismerte be ezt is. - Most, hogy újra együtt vagyunk, sem akarok semmi mást, csak együtt maradni veled. Talán... majd megismerném Jonathant... később - tette hozzá némileg bizonytalanabbul. - Nekem nem volt senkim, így nem tudom, hogyan kellene... lennem ebben a helyzetben. Mármint nem Jonathan miatt, hanem egyébként. Más látni és olvasni a szerelemről, megint más elképzelni... és olyan váratlanul bukkantunk egymásra...
 |
A srác számított hasonló reakcióra, mégsem akarta titkolni a múltját hisz épp úgy hozzá tartoztak mint műkarja, s műszeme. Ahogy Okuo elhelyezkedett a széken, kis idő múlva Rolcas az ölébe ült. Már felnőttesebb és érettebb volt, mégis sokkal apróbbnak tűnt Tokunál. - Tudom, hogy csalódott vagy, de az utat amit bejártam én egyáltalán nem bántam meg, és nem szégyenlem. Ha annak idején velem maradhatsz, biztosan minden másképp alakul, de nincs értelme ezen gondolkodni. - csókolt a félvér homlokára - Őszintén szólva... szeretem őt is, sose tudnám megtenni vele, hogy csak úgy kidobom. Most mégis annyira fáj a mellkasom a boldogságtól és a keserűségtől is egyszerre, hogy nem tudom leírni neked az érzést. Te mindig... a legfontosabb leszel számomra... - fogott a kandúr kezére - Az alku... csak anyit tudok, hogy számára is van egy nagyon fontos személy, akit sohasem fog kitörölni a szívéből, hogy mi lesz ezután fogalmam sincs. Haragszol rám? - bújt hozzá mintha csak attól félne, hogy kámforrá válik. - Még ha haragszol is... kérlek ne hagyj el újra. - simult hozzá.
|
Szenvedély. Annyiszor olvasott róla, és annyiszor megalkotta papíron kép vagy írott formán. És most mégis újszerű volt Okuo számára. Másképp hatott rá, finoman csipkedte a bőrét, kúszott a vérében, kellemesen-kínosan belemart az ágyékába. Élvezte a vággyal való megismerkedést, de nem tudta, szabad lenne-e folytatni. Nem feltétlen azonnal, bár ha Rolcasnak úgy lenne kedve, biztos nem állna ellen a kísértésnek. Boldogan simult a fiú tenyerébe, aztán a vallomás hallatán teljesen megrökönyödött. Megbénította, hogy most csókolta őt meg Rolcas, majd bevallja, hogy van valakije. Hiszen akkor megcsalta! Vagy nem? Nem értette hirtelen az egészet, és valahogy fájt is számára. Persze nem szabadott volna elhinnie, hogy ha nem házasodott meg, akkor biztosan ő is várt rá, nem is volt senkije... Egyszerre volt Okuo számára természetes, hogy Rolcasnak van valakije, hiszen helyes srác, az illata is finom, a személyisége is jó, és érthetetlen, hogy ha ott van neki az a személy, miért vallotta be az imént, hogy szerelmes még mindig belé. A kandúr arcára kiült a csalódottság, el azonban képtelen lett volna szakítani magát Rolcastól, úgyhogy figyelte a száját tovább. Nem igazán tudta, mit mondhatna, így körülnézett, hová ülhetne, mert úgy érezte, muszáj, különben ledönti a lábáról ez az elgyengülés, ami rátört. Lehuppant hát egy székre, egy kis ideig a földet bámulta, hogy végiggondolja, mitévő legyen, megpróbálja kihámozni a káoszból, mit is érez. Végül felnézett a srácra.
- Alku? És mire szólt, hogy ha visszatérek, vége lesz? - kérdezte. - Nem kegyetlenség ez vele szemben?
|
A fiú nem tétovázott, amikor Okuotól zöld jelzést kapott, de nem kapkodta el, lassan ízlelte meg a kandúr száját, mint rég várt tiltott gyümölcsöt. Ő viszont lehunyta szemét és átadta magát az érzéseknek, miközben Tokuhoz simult, a macska érezhette, hogy szívverése egyre szaporább. Végül lassan elhúzódott a kandúrtól, és sóhajtott egy mélyet.
- Nem házasodtam meg, de nem vagyok már olyan ártatlan sem, mint mikor elmentél. - simított a kandúr fürtjeibe. - Van valakim... -vallotta be - De ez a személy tudja, hogy a szívemben... mindig is a tiéd lesz az első hely... és elfogadta ezt. Egy időben még, segített is, hátha a kapcsoatai révén megtalálunk téged. De nem sikerült... - figyelte a macska reakcióját, kíváncsi volt mit fog lépni, de ha továbbra is hallgatta őt, akkor folytatta.
- Amikor elvittek... és nem tehettem érted semmit, mély depresszióba estem, elég csúnya dolgokat műveltem... magammal, másokkal, de leginkább Foggal... két évre rá megismertem egy férfit, Jonathant. Ő segített megtanulni, hogy ne utáljam magam, hogy a fogyatékosságaim ellenére teljes ember lehetek... hogy még van remény, hogy viszot láthatlak még egyszer... sose tudtalak elfelejteni, és Jonathan sem akart sohasem a helyedbe lépni. Rendben volt így, egy kimondatlan alku kettőnk közt.... - végig Okuora nézett, s most várta a válaszát.
|
A kis félénk Rolcasból felnőtt férfi lett, aki nem csak tudta, mit akar, de tett is érte szégyenérzet nélkül. Okuo ezt gondolta, miután látta megformálódni a srác száján a szerelmes vagyok beléd szavakat, aztán felé hajolt. Úgy tűnt a kandúrnak, Rolcas nem biztos benne, elfogadja-e a csókját, így felé hajolt. Izgatott volt, füleit lelapította, szemeit azonban sokáig nem csukta le, mert magába akarta inni a fiú látványát, amint ajkuk megismeri a másikét. Hihetetlennek látszott Okuo számára, hogy ennyi év után is szerelmes belé Rolcas, de őszintén örült neki.
- Örülök, hogy a félelmem nem vált valóra, nem házasodtál meg - ismerte el szégyenlős mosollyal, ujjaival a pólóját morzsolgatva.
|
Egy eldugott ház, a falu szélén, szomszédoktól mentes. |
[47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
