|
Témaindító hozzászólás
|
2010.10.26. 16:57 - |
Itt lakik Remington és az apja. A két ember szinte teljesen elszeparálva él egymástól, a házon belül csak egyetlen ajtó maradt meg, ahol átmehetnek egymáshoz, de mára már szinte úgy élnek, mint két idegen. |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
*Konoe végre felszusszanhat ahogy a lány elmegy, különösen nagy öröm számára, hogy nem szól Teruéknak a hollétéről, kissé feszélyezi viszont az a játék amivel Remington játszik, ő egyszerűen nem látja értelmét, de aztán mégis figyelni kezdi* - Szóval ennek az a lényege, hogy mindenkit megölj aki az utadba kerül? Furcsa szórakozás... szóval az emberek ezért lesznek ilyenek... *mondja ki hangosan gondolatait* - Rendben... akkor én megyek és eszek valamit... sokkal hasznosabb időtöltés, mint amit most te csinálsz... *avval megy enni, legalábbis megpróbálja befejezni amit nemrég elkezdtek, de mint már azt mondta, elég béna a konyhában, hamarosan nagy csörömpölés rázza meg a házat, Konoenak sikerült minden lábost magára borítania bár semmi sem tört el szerencsére... *
 |
Elbizonytalanodik, amikor Konoe visszanyújtja neki a kártyát. Úgy érzi, a kandúr át akarja verni és ez igazán rosszul esik neki. Megbántódik rajta, noha ezt igykeszik nem mutatni, de azért visszaveszi. Nem világosítja fel a kandúrt, hogy a négyjegykártyát csak adni szokták, vissza nem. - Második értelmet is felfedezni vélek ebben a mondatodban, de majd egy hónap múlva visszatérünk rá. - mondja arra, hogy a barátságnak megvannak a maga korlátai. - Nem szólok Terunak. - ígéri meg, aztán elköszön a macskától és elmegy.
Remington már a gépet püföli. Valami villódzó, undorító szörnyekkel teli lövöldözős játékkal játszik. Arcán egy szemernyi élvezet sincs, inkább még mindig dühöng. Az egészet csak a gyilkolás kedvéért csinálja, hiszen Suzumit meg tudta volna fojtani. Ahogy Konoe belép, meg se rezzen. - Egyél nyugodtan. - veti oda a kandúrnak, ezzel kimondva, hogy ő már ugyan nem éhes.
 |
*Konoe bólint, majd átveszi a kártyát, forgatgatja, majd sóhajtva vissza nyújtja* - Megjegyeztem... *közli és várja, hogy vegye el tőle a lány* - A barátságnak is megvannak a maga korlátai... nem igaz? Ne aggódj ügyelni fogok rá, ha csak nem dob ki... és kérlek tényleg ne szólj Terunak, hogy itt vagyok, a legjobb lenne ha te is elfelejtenéd... egy hónap múlva akkor... *jelenti és meghajol, Remington után lépdel* - Ez a lány nagyon kitartó... *mondja amint belép a fiúhoz* - Valami... ennivalóról volt szó... ugye? Vagy most nem vagy éhes? Mert én éhen halok... *motyorogja*
|
Suzumi egyszerűen nem képes feladni. Az a gondolat vezérli, hogy meg kell mentenie a két fiú lelki békéjét, amiért úgy fest, Remingtonnal nagyon meg kell küzdenie. Szentnek hiszi a feladatát, noha fél is, hogy a szőke srácnál elszakít valamilyen húrt és eszét vesztve megveri. Fél, hogy nem csak kifordult önmagából, de meg is őrült. - Hagyok neki időt. - közli elszántan végül Konoéval. - Mától számítva egy hónap múlva visszatérek és nem fogom ilyen könnyen feladni. - ígéri. - Nem hagyhatom szarban Remingtont, mert barátok vagyunk, még akkor is, ha a jelek szerint ez most nem hatja meg túlzottan. Figyelj rá, kérlek. Egyen rendesen és normális ételt, dolgozzon valamit, tisztálkodjon és éljen emberi módra. Ha pedig valami baj van, ez a számom, hívj fel. Bármi is történik, ha csak füvet találsz nála, vagy valami ilyesmi, akkor is hívj fel. - kéri nyomatékosítva szándékát egy névjegykártya átnyújtásával. |
- Akármi is volt régen, szerintem az már Remingtont nem érdekli, legalábbis most jelen pillanatban nem... csak felzaklatod, ha teruról kérdezősködsz... *elfordítja a tekintetét* - Igazából nem tudok főzni de talán el leszünk mi itt ketten Remingtonnal, hagyjátok megnyugodni, még maga sem tusja mit akar, ha akaratoskodtok, csak feldühítetek és azt éritrk el, hogy végleg megharagszik rátok... *összeszorítja az öklét* - hígyj nekem... jobb ha békén hagyod te, a testvéred és Teru is...
|
Konoe jól gondolja, a lány hosszasan zokog, noha időközben észreveszi a zsebkendőt, s próbál csillapodni, de nem tud. Aztán a kandúr szavai hatására elhal lassanként a sírása és ráemeli, kisírt, vörös szemeit. - Ha mind magára hagyjuk Remingtont, éhen hal, mert elfelejt pizzát rendelni, vagy ételmérgezésben, mert a múlt hetit eszi meg. Nem tudom, mi változott azzal, hogy itt vagy, de őszintén örülök neki, hogy hajlandó volt valami normális kaját készíteni. - osztja meg a macskafiúval. - Konoe... - néz a lény után. - Ők ketten olyanok, mint a yin és a jang, egyedül is értékesek, de egymás nélkül kibillennek. Teru sincs túl jól, Remington meg egyenesen ellentéte önmagának. Hidd el, nem önzőségből szállok szembe Remingtonnal, hanem azért, mert rendbe akarom tenni vagy tetetni, ami velük történt. És nem hiszem el, hogy nem lehet. Olyan nincs, hogy ők ketten nem jó barátok... - kezd elhalkulni, megint elkámpicsorodik. - Ők ketten... ha láttad volna őket... - motyogja szipogva. |
*Konoe semmit sem szól, érzi, hogy ezt nagyon is elbaltázta... még nagyobb galibát okozott, a kérdés már csak az, hogy hogyan mászhatnának ki ebből, ahogy Remingtont nézi, úgy érzi egyre jobban bele süllyednek... a fiú elhagyja a terepet, magára hagyva Suzumit... Konoe pedig valahogy nem tudja ezt megtenni, egy zsebkendőt visza a lány felé bár út közben eszébe jut, hogy talán egy százas csomag sem lenne elég... most már késő* - Én... sajnos nem tudok segíteni nektek, nektek kell kilábalni ebből a helyzetből... nem mondhatom el, hogy hogyan kerültem ide, azt sem mondhatom el amit tudok... arra kérlek, hogy menj el, hagyd Reingtont lecsillapodni... önzőség amit művelsz, talán azt hiszed ez a helyes út, de úgy látom ez most nem járható ösvény... ne aggódj én itt leszek Remingtonnal, és kérlek ne szólj Terunak arról, hogy itt vagyok...természetesen nem loptak el tőle... ennek megfelelően ő nem is fog engem keresni... adj egy kis időt neki... *mutat fejével Remi irányába, majd a konyha felé veszi az irányt*
|
Remington nem is foglalkozik mással, csak a lánnyal, annyira dühbe gurult és felháborodott. Suzumi azonban belenyúl a szemeibe, amikor meghallja a csörömpölést, majd ellöki magától a szőkét és visszarohan.
- Tudtam! - kiabálja el magát meglátva Konoét. - Kibékültetek. - mosolyodik el örömködve, de amikor meglátja Remington, már kicsit sem biztos abban, amit elsőre gondolt a kandúr láttán. - Elloptad tőle Konoét? - kérdezi rémülten, de már hátrál, most már komolyan fél a fiútól, aki csak közeledik felé. A szemei vörösek, nem is lát mást, csak őt. - Ha bántasz, a bátyám...
- Seperc alatt összetöröm a bátyád arcát. - vág közbe ridegen. - Amit mondtál, az egyszerűen... nincs rá szó... Suzumi, megnyúzlak, ha nem mész el önként most azonnal!
- A barátod vagyok! - próbálja észhez téríteni. - Azért vagyok itt! Aggódom érted. Kérlek, ne viselkedj tovább ilyen eszelősen! Kérlek, Remington! - kéri egyre kétségbeesettebben, ahogy közeleg felé a srác. - Mi történt veled? Miért lettél depressziós és antiszociális, majd agresszív?!
- Miért nem mész el? - sziszegi az arcába villogó szemekkel. Még az sem tartja vissza, hogy a lány elsírja magát. De legalább nem ér hozzá újra. - Menj el. - kéri. - Nem akarok több felételezést és semmit hallani, ami Teruval kapcsolatos. Mivel megjavítani nem tudom, amit elcsesztünk, tönkre teszem, amihez az is hozzátartozik, hogy választanotok kell, kinek a barátai akartok lenni, de mivel ti nem tudtok, én döntök helyettetek. Tegyetek úgy, mintha elköltöztem volna egy másik dimenzióba. - mondja halál komolyan Suzumi arcába.
- Ez a döntésed? - kérdezi sírva és megrökönyödve.
- Ez.
- De hát...
- Csak fogadd el. - vág közbe, most már nyugodtabban.
- Remington... - ejti ki a nevet, mire a nevezett elfordul tőle és a szobája felé veszi az irányt. - Remington! - kiáltja. - Nem téphetsz ki minden gyökeret a szívedből egy olyan számodra fontos emberrel kapcsolatban, mit Teru! Haragudj meg rám, de ha most csak kimennék azon az ajtón, nem lennék igaz barátod, én úgy gondolom! És néha a barátoknak küzdeniük kell a buta fejű barátokkal, nem? - de semmilyen szó nem hat, a szőke fiú otthagyja őt, mire sírva fakad újra, most már fájdalmasan Suzumi.
|
*Konoe jól elvan a konyhában. élvezi ahogy Remington felszabadultan mesél neki a lAsagne rejtelmeiről, néha fel felnevet... aztán a csengő félbe szakítja őket... nem tudja ki az, de kikukucskál és meglátja a lányt, így gyorsan mégjobban behúzódik a konyhába... még hallja ahogy Remington ki akarja tessékelni és a lány kiabálva áll ellent... érdekelni kezdi a perpatvar, kiles hogy mi is történik, s magában kuncog a pároson, viszont ügyel arra, hogy ne fedje fel magát, éppen addig amíg nevetve elfordul a tűzhely felé, a forró szerezet pedig megégeti, felszisszen és hátra esik, így lever egy vaslábost, és evvel bizony ha Remington nem talál ki gyorsan valamit, akkor lebukik*
|
Remington hosszú hallgatásba merül, majd jelentőségteljesen ránéz Konoéra. - Nem hiszem, hogy idedugnák az orruk, meg amúgy sem érdekel, mit gondolnak. - mondja ki, de hangjából kihallatszik a csupa dac éle. Ezután iszik egy pohár vizet, majd engedi, hogy a macskalény segítsen neki. Megmondja, mi kell a szószba és korrigálja őt, közben magyaráz neki a főzés rejtelmeiről, amire ő már rájött. Egészen addig, amíg el nem készül a lasagne. Vidám a konyhában, majd csengetnek. Őszintén meglepődik. - Biztos a postás. - mondja, azzal elindul az ajtó felé. Ott azonban nem a várt személy áll, hanem Suzumi.
- Szia. Finom illatok jönnek. Ez jó. - kezdi a lány szinte lendülettel, s meg sem várva, hogy Remington beengedje, előre megy. A srác annyira ledöbben, hogy egyszeriben itt van a lány, hogy nem állja útját, noha okosabbnak gondolja ezt tenni. - Mikor legutóbb voltam, romlott pizzaszag volt. - folytatja a konyha felé haladva. Remi bénultan követi. - Határozottan úgy érzem, javult a lelki helyzeted. Elárulod végre, hogy mi bajod volt?
- Nem. - válaszol egyenesen, nyersen, visszanyerve a lélekjelenlétét. - Már mondtam, hogy hiába jöttök bármivel, ez nem olyan dolog, amiről beszélni akarok.
- Akkor a képedbe nyomom, amit kitaláltam. - szakítja félbe türelmetlenül a fiút. - Kifogásolod, hogy jóban van a Misushiko-fiúval.
- Jóban van vele? - kérdezi meglepetten.
- Igen. De akkor nem ez a nyerő. Oké, figyu, Remington, nem vagyok hülye. Az egyetlen dolog, ami totál megborítja az embert, az a szerelem.
- Kifelé! - utasítja ridegen, durván és egyszerűen Suzumit, aki ettől a viccelődős-barátkozós stílusból ledöbbentté válik. - A saját két kezemmel hajítalak ki, ha nem mész a lábadon! - fenyegeti fojtott ingerültséggel, mire a lány hátrább lép tőle.
- Mi ütött beléd? - kérdezi értetlen.
- Suzumi...
- Most vagy nagyon mellélőttem, vagy fején találtam a szöget... - feszíti tovább a húrt, mire Remington, ahogy megmondta, odaugrik hozzá, átkulcsolja a testét és az ajtóhoz cipeli. Közben Suzumi sikítozni kezd és kapálózni, de a fiú nem foglalkozik vele, mindenképp ki akarja rakni.
|
- Rendben... szeretem a kertet... *ekkor eszébe ötlik valami hírtelenjében és elkomorodik*- Én... azt hiszem mégsem mehetek a házon kívülre.... ha megtudják, hogy... itt vagyok... *Teruékra céloz* - Meg a barátaitok úgy tudják, hogy én egy kapott macskalény vagyok... azaz Teru azt mondta, hogy engem az apjától kapott nem lenne szerencsés ha most már úgy futnánk össze, hogy mégsem.... ez íy mindnekinek kelemetlen lenne, legalábbis úgy érzem nekem biztosan... neked nem? *kérdi kissé halkan, ahogy az egészet magyarázta, végül elmoslyodik és újabb kérdésre adja a fejét* - Segíthetek?
|
Remington rafinált mosollyal válaszol Konoe szellemes feltételére és biccent. - A kártérítést ledolgozod, vagy természetbeli juttatásokban fizeted vissza. - köti ki az erre az esetre vonatkozó feltételét, majd hamiskásan elkuncogja magát. - Természetbeli alatt kertművelést értek. A hátsó kertben van pár gyümölcsfa és szoktam ültetni pár fontosabb zöldséget is, azokat rád bízom, ha a konyhában nem állod meg a helyed. - mondja incselkedő vidámsággal a kandúrnak. Aztán ahogy újra eszébe jut Teru, megint lehervad a mosoly az arcáról. Ahogy a kertre gondolt, s arra, hogy még tavasszal is vele lesz ez a macskalény, egy picit felvidult, ám Teru említése mindig és újra bele fogja lökni abba a mélységes verembe, ami a mellkasában tátong, mióta tudja, szerelmes belé és soha nem lehet vele, nem lehet az övé. - Vannak dolgok, amiket jobb feladni, különben élve kibelez a fájdalom. - közli nyersen. Kék szemeiben düh jelenik meg, elutasító és irgalmatlan düh, amiért Konoe azt feltételezte, könnyen lemondott erről a barátságról. Nem pazarol több szót erre. - Lasagne-t. - válaszol komor, mély hangon, csak úgy odadobva a szót a kandúrnak, azzal vizet tesz fel főni, előkeresi a hozzávalókat és magába merülve nekilát, hogy a mártást megfőzze, míg a tészta vize felforr.
|
- Persze, szívesen tanulok, ha bevállalod, hogy egyszer kétszer felgyújtom a konyhát! *nevet* - Furcsa dolog lehet tényleg ez a barátság... hmm... de azt hiszem, ha ez ilyen könnyen feladható, mint ahogy meséled, nem hiszem, hogy túl mély lenne... bár ilyesmikben én nem vagyok jó.... szerintem mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van, senki sem lehet tökéletes, és mindenki más, nem tehetsz ellene semmit sem, a legkönyebb, ha megadod magad és elfogadod a tényeket... ezt el kellene fogadnod magadban is... de ha titkolni akarod, rajtam nem fog múlni, senkinek sem mondom el... *követi a fiút a konyhába*- Mit főzöl?
|
Remington aprót mosolyog. - Akarsz tanulni? - kérdezi barátságosabban, mikor Konoe elárulja neki, hogy nem túl ügyes és tanult a konyhában. - Erre azt hiszem, sosem lettem volna kész. - jegyzi meg lazán, de keserűen. Ezután csak figyeli, ahogy a kandúr megváltoztatja a testhelyzetét. Nem tud mit mondani neki, ő felkészült arra, hogy Teruval nem lehet együtt, noha akaratán kívül szeretett bele. - Mi más lenne elegendő indok arra, hogy egy egyébként eleven, jókedélyű, optimista, társaságkedvelő srác lepasszol mindenkit, totálisan antiszociálissá válik, elmegy a jókedve, mint az, hogy szerelmi bánata van? - kérdezi egyszerűen a macskafiútól. - Na már most... a barátaim nem hülyék, tudják azt is, hogy Teruval összevesztünk. Vagy összerakják maguktól, vagy rá fognak jönni. És... azt hiszem, akkor sok barátom nem mondhatom többé barátomnak. - fejezi be keserű mosollyal, azzal feláll a földről. - A barátság mindig nézőpont kérdése, Konoe. Amíg csak azt látják belőled, ami számukra szimpatikus, a barátjuk vagy, aztán amikor valami unszimpatikus, ellenszenves előkerül, volt nincs az egész, akárhány évig is tartott. Ennyi az egész. - csettint. - Kevés olyan barátom van, aki el tudná fogadni, amit még én sem tudok magamban. - teszi hozzá őszintén. - Nem számít. - legyint a kandúrnak, majd a konyha felé veszi az irányt, hogy összedobjon valami ehetőt.
|
- Hát rendben, te tudod... *sóhajt* - Amúgy bocsi, a konyhában nem vagyok valami túl jó, az mindig is Rai területe volt, jobb ha én oda nem teszem be a lábam, de ha nagyon akarod talán megpróbálkozhatom valamivel.... *ajánlja* - Amúgy... biztosan rossz érzés lehet... hogy nem is akarod azt amit érzel... vagy még nem állsz rá készen... én csak arra nem készültem fel, hogy ejtenek, bár sejthettem volna... *keresztbe teszi maga előtt kezeit* - Viszont a barátaid aggódnak miattad, szóval szerintem fabrikálhatnál valami indokot, hogy miért nem mész velük sehova, mielőtt mégjobban aggódni kezdenek... de ez csak egy jótanács... *teszi hozzá végül* - Örülök! *mondja amikor Remington megdícséri a limonádé miatt* - Hálás? *kérdi meglepetten*
|
Remington végtelenül lassan és óvatosan ül fel. Mintha benyomták volna a lassítást. Elveszi a vizet, majd két kortyot lehúz belőle. - Nem. Előbb valami édes és könnyen emészthető lenne célszerű, ha nem akarom kihányni, amit megeszek. - mondja csendesen. - Ha sokáig nem eszel, összemegy a gyomrod. Ha kitömöd, kidobja. Ezért amikor sok ideig kimarad a kajálás, összevissza eszik az ember, jobb, ha fokozatosan szoktatja vissza magát a normális étkezésre. - magyarázza. - Egyébként a szendvics étvágygerjesztően hangzik, bár bevallom, ennék főtt ételt is. - ismeri el, majd újabb két kortyot iszik. - Egyetemen néha beültem egészségügyre, orvosira, voltak ott haverok is, úgyhogy némiképp felkészültem. No meg Teru miatt nagyon sok alap dolgot megtanultam, például pár alapvető fogást és izomerősítő gyakorlatot, ha esetleg úgy adódna, hogy meg kell védenem. - magyarázza csendesen, nem is nézve Konoéra. Mélyet sóhajt. - Elfogult lennék? Nem tudom... még mindig annyira idegen és utálatos számomra, amit érzek. Igyekszem távol tartani magamtól, de... a szívemet csak nem téphetem ki. - magyarázza, s immár a limonádéból iszik. - Jó lett. Ütős. - mondja elismerően, majd újabbakat kortyol. - Hálás vagyok.
|
- Rendben... *megindul a vízért kotorgál csoki után és talál is valamit, de elég furcsa a szaga, vissza megy és oda viszi a vizet* - Úgy gondoltam összedobhatnék valamit amit találok a hűtőben, egy szendvicset vagy ilyesmi, jobb lenne szerintem egy csokoládénál, renden? *mondja és ha helyesel a fiú akkor magának és Remingtonnak is készít egy egy szendvicset, majd beviszi a fiúnak a sajátját pedig bemajszolja, ha Remington nem kér akkor vissza veszi a vizet és megcukrozza, citromozza* - te is épp olyan elfogult vagy Teruvall mert szereted... amúgy meg... Rai... nem Lamento, Lamento és Rai nem ugyanaz de mégis... annyira furcsa... *sóhajt* - köszi a csippet is.. *nyakába akasztja a láncot* - Meg fogom háláni amint tudom...
|
Igazából elsötétül előtte minden, nem is érzékeli, mi történik vele, de aztán Konoe hangja visszahívja az ájulásból. Nem sokkal azutál, hogy bekötötte a kezét, kitisztul a feje. - Egy pohár víz. Ájulás után hagyni kell feküdni az embert, aztán adni kell neki egy pohár vizet. - árulja el halovány hangon, aztán feléje fordítja a fejét, jelezve, hogy figyeli minden szavát. Rosszul kezdődik a dolog és Remington azt kívánja, bár még tartana az ájultság, vagy újra megtörténne, de mivel ez reménytelen ábránd, így hát végighallgatja a kandúrt, úgy dönt. Nem tiltakozik a törlés ellen, mozdulatlan tűri. Figyeli aztán, ahogy összezárja maga előtt a karjait, s felsóhajt. - Csak azért véded őt, mert szereted. - szólal meg nehézkesen. - Ha másért nemis, azért hibáztatom, mert rávilágított, én mit érzek. Ahhoz Lamentonak semmi, de semmi köze nem volt. - jelenti ki fásult komorsággal. - Nem, Konoe. Ha most elmennék Teruért, kézen fognám és elvinném a világ végére. Nem akarok, mégis túl önző vagyok belül. - ismeri be keserűen. - Ha viszont ő jönne, ha ő kérné, hogy legyek a barátja, megpróbálnám megállni, hogy csak barátként legyek mellette. - teszi hozzá, de érezhető, hogy nem biztos benne, hogy meg bírná állni. - Nincs miért hálásnak lenned. Jobban. Egy kicsit. De még feküdnék egy kicsit. Nem ettem semmit már... tegnap négy óta... kábé... és hát... így eléggé... kellemetlen a szitu. - ismeri be szégyenkezve. - Egy pohár víz és... csoki... nem tudom, van-e még a hűtő feletti szekrényben, de ha van, akkor azt kérnék. Ha nincs... akkor citromlé van a hűtőben, víz és négy kanál cukor... az jó lesz. - mondja.
|
*Konoe persze megijed amikor a fiú vérezni kezd, de bólint és kötszerért megy, épp idejében ér vissza, pont elkapja Remingtont, kicsit átfogja, tartja, s úgy helyezi a földre óvatosan* - Nehogy elájulj itt nekem, nem tudom mit kell csinálni olyankor... *hátrébb dönti a fiú fejét, amennyire tudja megtisztítja a sebet, és bekötözi* - Bár azt kérted ne beszéljek erről, azért szeretném ha meghallgatnál... *egy zsebkendővel megtörölgeti a srác arcát, ha az engedi neki* - Én mindent feladtam Raiért... még az életemet is... kerestem... mindig... *eltakarja arcát mindkét kezével* - de amit találtam... csak mégjobban elkeserített... ő nem Rai... már nem... beleszeretett abba a fiúba... és ahogy te nem vagy képes Terut vádolni, én sem vagyok lépes Rait... igaz Terut sem.... inkább csak magamat.... hogy miért nem jöttem előbb? Mi tartott ilyen sokáig? Miért szeretett Teru egy macskalénybe, s Rai miért táplált iránta szerelmet... mit tehetnék? Háttérbe szorultam, azok a karok már nem engem ölelnek... *és átkulcsolja maga előtt kezeit* - De el kell fogadnom nem igaz? Nem roskadhatok magamba... mert... csak magamnak ártanék vele... az egész lényem fáj... de meg kell tanulnom leküzdeni ezt a fájó, szorító érzést...szerintem neked sem kellene sanyargatnod magad, vagy Rait hibáztatni, ez így történt és kész... szerintem... ki kellene használnod azt, hogy Teru még mindig csak téged tart legjobb barátjaként számon... még vissza tudod szerintem szerezni a barátságotokat... csak akarnod kell... amúgy hálás vagyok, nem mindenki vitt volna a lakésába egy idegen macskalényt... jobban vagy már?
|
- Jó, megoldom. - söpri gyorsan félre a problémát. Remington nemigen akar olyan dolgokkal foglalkozni, amik hétköznapiak, amiket mások túlbonyolítanak. Mindent maga akar kitalálni, hogy ezzel is elterelje a figyelmét Teruról. De Konoe nem hagyja neki. Lendületesen székkel együtt felé fordul. - Nem volt fura példa. - ellenkezik keményen. Kék szemeiben dühös szikrák pattognak fel, barátságos arcát rideggé teszi az érzelmi elfojtás, amit magán alkalmaz. - Ha csak rajtam múlt volna, Lamento nálam gályázna, vagy mielőtt kitör ez az egész szarság, cserben hagyom Terut. - vágja a macska képébe, mint egy sértett vadállat. - Elég fakírság volt a részemről megnyugtató képpel végignézni, ahogy a legjobb barátom totál kiborul a szemem láttára, miközben én semmit sem tehetek érte. Elég durva volt úgy tenni, mintha csak barátként éreznék iránta, miközben minél többet árult el az érzelmi életéről, egyre vonzóbbnak és védtelenebbnek találtam. Mindigis bátyként vigyáztam Terura, mindigis ő volt a legfontosabb nekem. Rengeteg közös dolgunk volt, megértettük egymást és nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Lamento meg elcseszte az egészet a hülye elgondolásával, hogy neki nem jár a boldogság, főleg nem egy olyan tiszta, ártatlan, őszinte emberi lénnyel, mint Teru. Ne is haragudj, de nem bocsátom meg azt az időszakot Lamentonak, főleg azért nem, mert ő akarta a tudtomra hozni, hogy beleszerettem Teruba és persze meg is tette. Minek? Nem volt szükségem rá, hogy tudjam, nekem bőven elég volt mindig mellette lenni, csavarogni vele. Haragszom rá, igen, és talán sokkal többet érzek ennél. - mondja elkeseredetten. - Rohadt szemétládának gondoltam magam, mert nem akartam visszaadni Lamentot Terunak, miután szembesültem a saját érzéseimmel. Önzőnek és álszentnek. Aztán miután Teru eltűnt az életemből, elkezdtem végiggondolni és rájöttem, hogy ha Lamento elfogadja azt, amit Teru kínál neki, vagy csak simán békénhagyja az érzelmi részem, most minden oké lenne. - mondja végtelenül megsebezve, keserűen és vadul. - Lehet, hogy gyerekes dolog Lamentot hibáztatni, de Terut nem tudom, mert imádom. Akarod, hogy ezután még azt hallgassam, hogy milyen boldogok? Köszönöm szépen, elég szarul vagyok így is, nincs szükségem még több és több információra. A legjobb barátom azt hiszi, elárultam? - kérdezi fájón. - Most úgy érzem, bárcsak megtettem volna. Bárcsak lett volna bennem annyi önzőség, hogy Lamentot leparancsoljam a pincébe, ha kell, erőszakkal csukjam be oda, Terut meg egyszerűen lerohantam volna. Mert akkor most érezhetné magát elárulva. De mivel nem csináltam semmi olyat, amivel bántottam volna, azért meg igazán nem hibáztathat, hogy minden tudatos elhatározásom nélkül beleszerettem. Vagy igen? - kérdezi dühösen. - Ha hibáztatni akar valakit, hibáztassa a Lamentoját! - kiált fel. - Hibáztassa azért, mert gyáva volt! Hibáztassa azért, mert bele sem gondolt, hogy attól, mert ember vagyok, nekem is vannak érzéseim! - kiabál most már teli torokból, s azon kapja magát, hogy könnybe lábadnak a szemei és talpon van. - Fenébe... ezt akartam elkerülni. - mondja csüggedten, s visszazuhan a székre. - Utálom Lamentot. - jelenti ki elcsukló hangon. Pár percig csendben marad, aztán mély levegőt vesz, hogy összeszedje magát. - Nagyon kérlek, hagyjuk békén a Teru-Lamento témát, különben kertelés nélkül kihajítalak az otthonomból. A barátaink most Terut hibáztatják, amitől a falnak megyek, olyan ideges leszek. Csak maguknak köszönhetik, hogy totálisan antiszociális vagyok velük és látni sem akarom őket. Nem tudnak semmit, úgyhogy maradjanak is szépen ki ebből az egészből. - jelenti ki határozottan, aztán visszafordul a géphez. Mélyeket lélegzik, hogy végre lenyugodjon. - Konoe, 26, Jowaki Innou, Kei, Engedelmesség Tenyészet, 145-895-412. - sorolja mormogva. - Nem gondoltam semmire. - mondja visszanézve a macskára egy pillanatra. Most már sokkal rendezettebbek a vonásai, a tekintete is újra kiürül. - Nem evezünk egy csónakban. - köti ki nyersen. - Kétlem, hogy Teru ártott volna neked bármiben is. - teszi hozzá a magyarázatot, azzal kiveszi a csippet a szerkezetből, elveszi a láncot Konoétől és addig ügyeskedik, míg egy pattintással belemegy a csipp. Beszakítja vele a körmét, amit fájdalmas sziszegéssel és összegörnyedéssel reagál. Vércseppek potyognak a szőnyegre, s követi őket maga a nyaklánc, majd pár csepp könny is. - Körülbelül tíz másodpercem van. A fürdőszobában lesz kötszer. Kérlek, kösd be az ujjam. - kéri színtelen hangon a kandúrt, aztán fintorogva felemeli a fejét, arca verítékben úszik, pár csepp könny újra leszalad a földre kicsit vörössé vált bőrén. Úgy tűnik, már nem is jár ebben a világban, aztán nem bírja ki, hirtelen elsápad, rápillant a kezeire, egyikkel szorítja a másikat, aztán kész, kiborul a székből és ha Konoe nem tesz semmit, alapos puffanással elnyúlik a földön. Szegény Remington nem bírja sem a vér szagát, sem a látványát. A fájdalmat még valahogy elviselné, bár az pokolian fáj, ha az ember beszakítja a körmét körülbelül a közepéig feltépve egy darabon.
|
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
