|
Témaindító hozzászólás
|
2010.07.14. 22:26 - |
Ebben a villában él Lora, a nagymamája és Yaishinno, a macskalény. Általában nincsenek látogatóik és a hatalmas építmény csendbe burkolózik, de persze kivételek mindig vannak...
|
[74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
- Szerintem a maradarknak ehhez nincs nagy közük... mármint ne érts félre... csak azt mondom, hogy ők megtehetik, hogy hagyják, az ösztöneik vezessék őket... míg nekünk korlázozva van ez a szabadság, ne hidd azt hogy az emberek szabadok. átmossák az agyukat... miután megszületnek már megkezdődik a folyamat... és nem lehet leállítani... *megszorítja a macskalány kezét* - Otthon... énekelnél nekem még egy kicsit?
 |
-Ebben egyetértünk, ám az, hogy mit gondol a világ rólam, már meghatározza, hogy éljek. Szerintem a madarak is csak azért repülnek, mert az emberek ezt beléjük beszélték, és elvárják tőlük. Náluk ez miért volna norma? Egyszer egy madár majd rájön, nem is akar ő igazából repülni.. semmi jó nincs abban.. *trillázza szórakozottan a macska* -nem tudom..mi a különbség a két faj között, tudod nincsenek macska ismerőseim, mivel mindenki tisztavérű embernek tart, a fajtársaimhoz semmi közöm nem lehet.. *csiripeli halkabban, hogy más ki ne hallgathassa őket* -mit csinálunk otthon? *kérdi a lányt.*
 |
- Nem... nem az a fontos, hogy hogyan lát a világ vagy mit gondolnak rólad... az a fontos, hogy te... érezd hogy élsz... hogy ver a szíved a mellkasodban... minden más... elhanyagolható... hogy macskalény... vagy ember... mi a különbség? *óvatosan a saját a mellkasára csusszantja szabad kezét* - Nem hiszem hogy adomány lenne az emberi lét... ember embertől fél... s miért? Vajon mi az amiért idáig jutottunk? Alattomosság, kétszínűség, kegyetlenség, gerinctelenség, embertelenség.... erre kellene büszkének lennem? Menjünk haza... *elindul és fogja közben a macskalány kezét*
|
*A macska szorosan magához húzza a kislányt* -Az a szörnyű, hogy nem *mondja fagyott, örömtelen, külvilágnak szóló mosollyal* -nekik csak addig kellek, míg az vagyok, aminek látni akarnak.. furcsa, mindig elnyomni az igazi természetem.. furcsa, hogy olyan dolog miatt gyűlölnek, amiről nem is tehetek.. imádom, mikor emberek minden apróság miatt elvesztik az életkedvüket.. holott a legnagyobb adomány rögtön az övék.. emberek.
|
*Lora persze csak sóhajt a dolgon, mint mindig... a kérdésre sak pirultan a lány felé nyújtja a kezét, jelezve, hogy foghatja a kezét, és hogy nem bánja... sőt... talán szeretné is, de nem mondja ki* - Szerintem... akkor is csodálatosnak tartanának... én úgy gondolom... hogy mindenképpen az vagy... *bár igazat mond, az érzelmek nem tükröződnek az arcán* - Nem gondoltál még arra, hogy magasabbra törj? Hogy ne csak egy ilyen kis helyen énekelj?
|
-Nem hagynálak itt *köti ki szelíden* - Büszke vagy rám. Ez édes *motyogja elhalványultan* -Életem egyetlen sikere... hogy ki tudom adni amit érzek... e nélkül meg is halnék *mondja halkan* - nincs baj.. sosincs semmi baj *legyint gyorsan Lora kérdésére, s jókedvet erőltet arcára is* -végeztem *feleli* -foghatom a kezed, míg megyünk haza? *érdeklődik, megigazgatja kalapocskáját, mivel cicafüleit takarja a nyilvánosság elől* -szerinted mit szólnának az emberek, ha megtudnák, miféle vagyok én? *céloz itt macska mivoltára, mit eddig oly ügyesen kendőzött el.*
|
- Majdnem itt felejtettél? Na szép mondhatom... *sóhajt* - Szép volt, igazán büszke vagyok rád... *s bár az érzelmek igazak mégsem húzódik mosolyra a szája* - Mi a baj? *érdeklődik ahogy a macska is elkomorodik* - Mára végeztél ugye? Ha kifújtad maad, indulhatunk majd haza? *kérdezi, s figyeli a nőstényt, szemei egy kicsit csillognak*
|
*Vége a shownak. Enyhén zihál. Homlokán gyöngyöző verejték, a jól végzett munka ismérve. Automatikusan indulna valamerre, majd fel nem kiált, mikor észbe kap Loráról. Elé siet, hátra dobja vállaira omló sörényét, s a tekintetét fürkészi cirkalmas szempillái alól. Mielőtt bármit is szólhatna, belényílal a fájdalom, mit a gyerekben ébresztett. Mindig is fogékony volt mások hangulatát átvenni, s ez nagyon bosszantotta magában. Jókedvűen, lebegve szállott volna tova, de most ólomsúly települt mellkasára. Keze óvatosan elindult a lány felé, de félúton meggondolta magát, s visszahúzta maga mellé ejtve. Aggódó, félelmes pislantásokkal pásztázza a lányt, keresve a megfelelő szavakat, mivel az érzékeny lányon legtöbbet segíthet.*
|
*Lora pedig csak figyel és egybeolvad a dallal, ez már közelebb áll hozzá mint eddig bármelyik... még a lélekzete is elakad tőle, kifolyik pár könnycsepp a szeméből, de azokat letörli és mintha nem is lettek volna, szemeiben ismét az üresség látszódik, és olyan fájdalom amit talán senki sem ért, senki sem láthat... *
|
*A macska még a fénybe lépés pillanatakor is Lora hangját hallja csengeni, de mint tökéletes előadóművész, hamar kizárja a zavaró gondolatokat, egy pisszenés, de még mennydörgés sem jutna el ilyen állapotban a tudatáig. Mély, árnyékokkal teli dalt énekel, akár egy gyászinduló. Egészen felszabadul a kiömlő érzelmektől, mintha láncaitől válna meg az előadása végére. Egy átlényegült macska áll már akkor a lány előtt.*
|
- Nem szeretek mások előtt énekelni... de esetleg... te taníthatnál...de... ez csak feltételezés természetesen... *motyogja, de közben végig hallgatja a macskalényt... nem szól közbe... főleg ahogy látja az áhitattal teli arcot* - Neked tényleg ez jelenti az életet igaz? *makogja a végén, de arcán nem jelenik meg semmilyen kifejezés, amint a macska felpattan, ő is utána indul, s követi, nehogy eltévedjen, ha nincs a nyomában*
|
-Hát persze, hogy jól mutatnék *veti hátra hosszú, selymes haját* - pedig igazán énekelned kellene *mondja sajnálkozva*-nem vonhatod így el magad mindentől..ki kell valahogy adni..*keze ökölbe szorul, magában már felcsendül egy dallam, ami tökéletesen kifejezné azt a fájdalmat, amit ő a lányban gyanítani vél.* - majd beiratunk.. vagy majd én tanítalak *ajánlja fel lelkesen* - és együtt lépünk majd fel *színpdias kézmozdulattal mutatja neki az elképzelt jövőt* -tökéletes volna! *sóhajt fel* -amikor a lámpa újra jelez *bólint a lánynak, s az említett esemény hamarosan be is következik.*
|
- Ümm igen, szerintem is jól mutatnál egy filmben... *mondja komolyan viszont a kérdés oly mértékben meglepi, hogy majdnem lefordul a székről* - Hallottál te engem valaha is énekelni? Nem hinném... kicsi korom óta valahogy nem megy, szóval... *megvonja a vállát* - Még vissza kell menned ugye? Mennyi szüneted van?
|
*A macska persze olvadni kezd az elvárt elismeréstől, nem igazán foglalkoztatja, hogy nincs abban semmi érzelem..ahhoz túlságosan le volt nyűgözve magától* - én is tudom, én is tudom.. *mondja mámorosan, felhajtja italát, még pár percig elüldögélnek ott* - filmekben kéne szerepelnem..ott igazán befuthatnék..*sóhatja merengőn, farka izgatottan mocorog ruhája alatt, lebukósan emelgetve az anyagot* -énekelni a legjobb dolog a világon.. ugye te is gyakran szoktál? *fordul élénken a lány felé.*
|
- Nem unatkoztam, szépen énekelsz, tényleg tetszett... *mondta és követte a nőstényt, egy kicsit sme maradt le félt hogy eltéved...* - Azt hiszem egy kóla jó lesz.... *mondta egyszerűen, majd ő is helyet foglalt a macskalény mellett* - Nem egy ilyen helyen kellene énekelned, híres lehetnél, csodaszép hangod van... *de az arcán még így sem tükröződik semmiféle érzelem*
|
* Még néhány szám sorra kerül, a műsor több mint egy órás szokott lenni. Mikor eljön a felező szünet ideje, a macskalény meghajol, elégedett taps koronázza meg ezt, a függöny elgördül, Yai pedig verejtéktől gyöngyözve, de feltüzelve tér vissza a színfalak mögé.* - Hogy tetszett? *kérdi lelkesen a lánykát.* - remélem nem unatkozol túlságosan..*morogja míg int Lorának, hogy kövesse, ő egy eldugott pulthoz szárnyal, kecsesen helyet foglal, a csapos pedig kérdés nélkül elébe tesz egy magenta színű löttyel telt üvegpohárkát.* -te mit iszol? * érdeklődik kísérőjétől*
|
- Áhá szóval nem is vagy te olyan kis ártatlan... *morogja, majd hagyja a dolgára menni a macskát, lekuporodik a függöny takarásában és csak figyel... figyel minden kimondott "szót" és csodálatosnak találja, még sohasem hallotta ezt a dalt... valami mély szürkeség telepszik le a szívére, szívesen sírna, de ő nagyon kemény lány csak nem fogja elsírni magát egy dal miatt... nem tudja meddig tart a macskalény műsora de addig ott kuporog és hallgatja, minden érzelem nélkül.*
|
- Valaki látványosan undok, valaki pedig magában átkozza a világot *feleli leheletnyi sértett hangnemmel. A színpad el van függönyözve, egy jól öltözött úr int Yainak, mire az mellé siet, egy getszustből a tudomására adja, hogy Lorára fél szemmel vigyázni kéne, a vörös lepel mögül kéz int, a macska a jól ismert izgatottsággal megborzong.* - Nem muszáj ám itt maradnod, érezd jól magad *fordul még a lányhoz, kihúzza agát, megigazítja hosszú, csipkés, vadító ruháját, s kiáll a színpadra. A függöny elgördül, s a macskalénynek úgy tetszett, millió szempár villan rá kíváncsian várakozva. A reflektor elvakítja Yait, nem nézelődik a vacsorázók közt, csak a mikrofonhoz lép. A konferanszié már néhány szóval bemutatta őt, így ezzel sem kell vesztegetni, megköszöri torkát, felhangzik egy lágy zongoraszó. A lány eleinte csak vokálozik, majd csilingelő hangja kezd szavakat ölteni.* - Én vagyok az álmod..kísért téged ébren is, vigyáz rád, hogy hozzám érj..*szinte sír a finom dal, a terem alapzajai is megszűnik, a beszélgetések abbamaradnak, némán fülel mindenki.* -Én ezért létezem, amíg áll a világ..*a szavak sóhajtásnak tűnnek, úgy hagyják el a macska ajkát mint megannyi mézízű csók..* -símulj hozzám, ne bánts, majd bántlak én..*szeme lecsukódnak, a külvilág megszűnik, csak ő van, és a magával ragadó örvény, a zene érzése, a mély, gyászos muzsika..szenvedéllyel markolja a mikrofont, az életet adó erőt, mi nélkül láthatóan már belefulladt volna ebbe a siralomba..a zongora mellé csatlakozik még néhány hangszer, kevesebb figyelem hárul immár a szívből jövő tiszta énekhangra, s mikor sanzonná kezd váéni, az emberek tovább folytatják megkezdett ügyeiket..*
|
- Nem tudtam, hogy szokott lenni rossz hangulatod is... mármint... sohasem látlak olyannak, mindig mosolyogsz és kioktató vagy... zavaró... *morogja* - Köszi, de nem szeretnék eltévedni, szóval inkább ott maradok, ahol hagysz... *mondja egykedvűen* - Idő? Hmmm... de ne aggódj biztosan tetszeni fog.. *teszi még hozzá miközben hagyja magát rángatni*
|
- Nem úgy értettem..*válaszolja, kézenfogja Lorát, úgy terelgeti* - kell egy.. alap rossz hangulat.. *próbálja megmagyarázni* -de ha mellettem vagy, ez nem lehetséges, ugye tudod..* néhányan ráköszönnek a lányra, ki mindig valami furmányos fejfedővel jár-kel köztük, a macska int nekik, majd kinyit egy újabb ajtót* -nincs túl sok fellépő, így egy szobát használunk, de legalább külön részekre van osztva *mutat a függönyökre* - gyere, gyere *bíztatja, becsukja maguk mögött az ajtót, beveszi magát Lorával együtt az egyik függöny mögé. Egy az otthonihoz hasonló asztal, csicsás tükörrel, különböző neszeszerekkel megtoldva* - nyáh, elkenődött *nyávogja, s a szemével kezd el foglalatoskodni* -szétnézhetsz, ha kérdik, mondd, hogy velem vagy, ne rombold tövig az épületet meg blabla, tudod a giccses szöveg.. *hadarja míg újra kontúrozza szemét. Egy szőke, göndörfürtös fiatalasszony lép be a helyiségbe, izzadtságtól gyöngyöző homlokkal leroskad az egyik székbe, biccent Yai felé, az pedig egyre sürgetőbb tempóban igazgatja pilláit.* - még sosem késtem el..*mormogja* - pár perc.. és rámvetül a terem egyetlen fénye.. *suttogja áhitattal* - remélem tetszeni fog *fordul Lora felé, s megereszt neki egy reménykedő mosolyt. Piros jelzőlámpa fénylik föl * -idő van *ugrik ki a székből a macska, kézenfogja Lorát is, s vágtat előre*
|
[74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
