|
Témaindító hozzászólás
|
2010.03.23. 16:12 - |
Julianna, két öccse és az apja él itt. Családias a légkör, kellemes a hangulat. Barátságos maga a ház is, a vendégek általban nem akarnak elmenni, olyan jól érzik magukat. Adrian lakásától nincs messze. |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
- Ne aggódj, biztosan remek leszel... mert igyekezned kell majd... ha sokat bénázol biztosan kidob, szóval nem szabad elbaltáznod a dolgokat... *mondja nevetve* - Nem hiszem hogy tetszenék neki... szerintem csak túl figyelmes velem szemben, mert nem látok... zavarban van, mert nem tudja hogyan kezelje a dolgot...
|
Lesomja a füleit és még zordabb pillantást küld Adriannak. - Jó. - morogja megszégyenülten. Természetesen nem hagyja, hogy segítsenek neki, felkel magától és sértetten az ajtót télcozza meg. Juliana csak nagyokat pislog, de nem mer a félvérre nézni.
- Mi legalább látjuk, min lehet nevetni. - jegyzi meg csípősen az idősebb. - Egyébként is tudja Juli, hogy szeretjük. - teszi hozzá érdesen.
- Hagyd csak. - mondja a lány Adriannak, majd kikíséri a fiúkat. Aztán szembe fordul Blinddel. - Én is nagyon örülök, csak már előre félek, hogy valamit el fogok rontani. Olyan kétbalkezes és kapkodós vagyok Adrian közelében. - ismeri be a lánykának. - Beszélsz bolondságokat, Blind. - szól rá elvörösödve.
- Adrian a munkájába szerelmes, így Julit észre sem veszi. - jegyzi meg komolyan Mokkun. - Tök egyértelmű, hogy a nővérem él-hal ezért a pasasért, mióta csak ismeri, kivetkőzik magából még ha csak rágondol, akkor is.
- Túlzol. - szidja finoman öccsét a lány. - Kou fura. - válaszol ő. - Olyan, mint egy sündisznó, amelyik a kezedre mászik, ha kellően kitartóan hívod, de azonnal a tenyeredbe állítja a tüskéjét, ha a bizalmatlankodása miatt tetten ér.
- Nem értek egyet, Blindért nagyon aggódik és nagyon figyelmes vele. - mond ellent Juliana komolyan.
- Mert tetszik neki. Egyébként meg egy jégcsap. És már az is biztos, hogy nem ért a nőkhöz, mert totál megsértődött a vakvezető kutya miatt.
 
/Kouval akkor folytatás a Baonoknál/ |
- Kou... ne törd össze magad rendben? Nos látod? Nem minden a látás... úgy is eleshetsz ha mindent tökéletesen látsz... *mosolyog felé és ha hagyja neki Kou akkor segít neki felkelni* - Nem szép dolog ám kinevetni a nővéreteket fiúk... *mondja a két testvérnek, aztán lassan távoznak Adrianék* - Örülök, hogy együtt fogtok dolgozni... ne aggódj, biztosan minden rendben lesz, te egy nagyon kedves lány vagy Juli... nincs az a férfi aki beléd ne szeretne! *mosolyogja* - Amúgy... Kou nagyon aranyos, nem igaz?
/Folyt.köv.: Baono család háza/ |
- L-lehet. - mondja bizonytalanul. - Nem, nem próbálkoztam. Bízom a látásomban. - folytatja kicsit magabiztosabban, de Blind egyre jobban zavarba hozza. Végül ő botlik meg, s gurul le a lépcsőn a vakvezető kutya becézésre. A két srác meglepve bámulják a félvért, majd jól kinevetik, míg Juliana meglepve és riadtan nézi a feltápászkodó, morcos képű Kout. Olyan riasztó most, hogy nem mer odasietni hozzá segítséget nyújtani neki. - Jól vagyok. - morogja az orra alatt és sértetten hátracsapja a füleit.
- Tényleg?! - sikkant a lány és már el is felejti a pórul járt félvérfiút. - Ez... ez... köszösnöm szépen! - kiabálja örömében és ugrabugrálni kezd. - Jól van, mindent elhozok! - mondja lázasan a boldogságtól. Legszívesebben Adrian nyakába ugrana, de nem mer ilyesmit tenni, úgyhogy csak körbeugrál egy fotelt. Aztán megáll és szeppenten, elvörösödve néz a férfire. Az öccsei már megint kinevetik, Kou pedig odabiceg a gazdája mellé. - Szívesen segítek az állatok és a macskalények segítésében. Nem probléma, ha Blindet is hozom magammal esetleg? - kérdezi szégyenlősen. - Lehet, hogy nincs kedve ilyesmihez, de úgy látom, jól megvannak Kouval. - motyogja. Aztán megkapja a választ. - Köszönjük. - mondja lelkesen a lány is.
- Mehetünk. - morog a kandúr. - Sziasztok. - köszön a lányoktól, s hátracsapott fülekkel távozik. Megsértődött.
/Folyt. Baono családnál?/ |
- Mert sohasem próbáltad még, és az érzékeid teljesne másra élesedtek ki... nekem a hangok, az illatok... ezek a meghatározóak... te sohasem próbálkoztál még csukott szemmel közlekedni nem igaz? Mármint nem gyakoroltad sötétben a dolgok helyét, így hogy is tudnád megjegyzni őket? Nem kell féltened ennyire... olyna vagy, mint valami vakvezető kutya... *mosolyog*
*Adrian elmosolydik a dolgokon*- Rendben, holnap reggel már jöhetsz is... *mondja egyszerűen* - Főleg most, hogy a kezemmel képtelen vagyok a munkára... és ez még eltart néhány napig... ümmm... minden szükséges papírt hozz el magaddal... *megissza a kitöltött innivalót, majd lassan feláll* - Ne haragudj, tényleg rengeteg dolgunk van még, ha rendben van a holnap, akkor majd te is megtudod milyen kemény meló ez... *nevet a lányra, majd Blindékhez lépdel* - Te is bármikor jöhetsz Blind, amikor csak kedved tartja... *végig simít a macskalány fején*
- Ümm oké... köszönöm...!
- Mehetünk Kou? *kérdi és ha helyeslést kap, elköszön, kimegy az ajtón és megindulnak a baono család háza irányába*
|
Kou érzi, hogy zavarban van és nem tudja, hogyan kezelje ezt az érzést. Mosolyogva nézi a lányt. Az egyetlen jó abban, hogy nem lát, az az, hogy nem látja, milyen csodálattal, rajongással, félénkséggel és bugyután bámulja. - Örülök, hogy így gondolod. És azt is, hogy jól érzed magad. - mondja ostobán, de kedves hangon. Mikor Blinddel beszél, más hangon teszi. Az ősbizalmatlansága, a ridegsége és a távtartása elnémul, a lánnyal közvetlen és olyan, mint egy szerelmes kisfiú. - Jól van, jól van. - söpri le magáról zavartan a hálálkodást. - Csak a boldogságoddal törődj, a sínylődés ideje gyorsan eljárt feletted. - kéri kicsit keményebben, de még mindig szeretetteljesen Blindet. Megrezzen, amikor a lány átöleli és ügyetlenül viszonozza. Átkarolja és lesomt fülekkel nagyon óvatosan kicsit magához húzza. Egy lopott pillantást mér az ajtóra, remélve, hogy most senki nem jön be, aztán kihasználja, hogy a nőstény nem láthatja sem a zavarát, sem a boldogságát megenged magának egy apró mosolyt és azt, hogy elvörösödjön. Míg ölelkeznek, nem szólal meg, próbálja úgy alakítani, hogy ha nem muszáj, még egy picit így maradhasson Blinddel, de azonnal el tudja ereszteni, amikor annak elég volt az öleléséből. Még az is megfordul a fejében, hogy esetleg túl erősen fogja, ettől azonban megijed és elengedi. Zavartan megboronálja a saját haját, megvakarja először macskafülét, majd emberfülét is, végül felsülten lépdel Blind után. - A bizalom.... érdekes dolog... - mondja jóval halkabban, mint akarta. - Nem állítom, hogy maximálisan bízom benne, de... jobban, mint valaha emberben. - magyarázza zavartan. Nem örül, hogy visszamennek most, ahogy annak főleg nem, hogy kézen fogva. Tart tőle, hogy cikizni fogják. - Azért csak óvatosan. Nem árt a lépcsőnél. - mondja óvón, s a lány kezét, amivel eddig az övét fogta, a korlátra teszi. - Nem tudom, milyen lehet nem látni, de számomra az is csoda, hogy meg tudod jegyezni a látás nélkül a tárgyak helyét és kiigazodsz ebben a házban. Több ideje lakom Adriannál, mint te itt, mégsem tudnék csukott szemmel végigmenni a lakáson. - magyarázza most már visszavéve a saját hangját. Ugyan tudja, hogy Blindet nem kell annyira féltenie, hogy amennyire megteszi, mégis elé trappol a lépcsőn, hogy ha megbotlik, el tudja kapni. Olyan feszült, hogy csapkod a farkával, de nem veszi észre a koncentrálástól.
- Bocsánat. - mondja szeppenten. - Nem szeretném, ha bajom esne és gondot okoznék neked. - folytatja. Kuncogást hall az emeletről, s ebből tudja, hogy az öccsei megunták a játékot és most rajta szórakoznak. Elvörösödik ettől. Ahogy a lépcső felé néz, meglátja a két félvért. Örül nekik, legalább nem kell kukán és bénán tartania a frontot Adriannal, noha jól érzi magát a férfivel, annyira zavarban van, hogy nem mer tenni semmit, mert ilyenkor tényleg egy kicsit önveszélyesnek érzi magát. - Úgy csodálom Blindet. - kezdi lelkesen. - Olyan gyorsan tanul... bár így ment volna nekem is az egyetemen.
- Juli, ne felejtsd el megkérdezni azt! - kiált le neki Mokkun, majd nevetgélni kezd az öccsével.
- Ó, igen. - na, ettől aztán totál kikészül. Eltakarja fél kezével az arcát és nyűglődni kezd a dolgon. - Szóval... arra gondoltam... de nyugodtan mondhatsz nemet, nem tartozol nekem semmivel... és nem fogok megsértődni... meg izé...
- Juliiiiii, a kérdést. - emlékezteti Mokkun. A kisebb már a száját fogja, hogy hallhassa a nővére bénázását. Kou értetlen bámul rá, még szerinte is nevetséges a lány, de nem is mosolyog, érzi, hogy ez rosszul esik neki, csak annyira kellemetlenül érzi magát, hogy most erre nincs ideje.
- Nos... mivel én tavasszal végeztem az egyetemen... arra gondoltam, esetleg kezdhetnék nálad. - felpillant Adrianra, hogy lássa, milyen képet vág a dologhoz. - Négyesekkel és ötösökkel végeztem, a diplomám ötös lett. De ha te nem érsz rá engem tanítani, vagy valami, akkor... esetleg tudsz ajánlani valakit... aki igen?
|
*Blind kicsit értetlen fülel, hiszen nem érti a tenger sírására vonatkozó feltevését Kounak, de aztán elmosolyodik* - Örülök hogy tetszik neked... szerintem a világ legcsodálatosabb szobája... még így is, hogy nem látom... amúgy meg köszönöm.... ha te és Adrian nem vagytok, valszínüleg elpusztulok az utcán, senki sem törődött volna velem... az is lehet, hogy már a fekete piacon lennék vagy... nem is tudom.... én nagyon boldog vagyok itt és attól is mert ti eljöttök meglátogatni... igazán köszönöm... *öleli át hírtelen a kandúrt* - Örülök, hogy veled is minden rendben, ti jó páros vagytok Adriannal... érzem, hogy bíztok egymásban... a hangotok is elárulja... *mosolyog* - Szerintem lassan menjünk vissza hozzájuk... gyere... *fogja meg a kezét és vezeti* - Látod? Már tudom az utat, kapaszkodnom sem kell! *mondja büszkén*
- Héhé csak óvatosan, még a végén leápolhatlak, mert összetöröd magad... *nevet fel* - Köszönöm... *mondja az almalére, majd elveszi a lánytól és bele iszik*
|
Juliana szorgosan bólint, aztán elrohan a konyhába, hogy máris hozhassa Adriannak az almalevet. Visszafele hozza a dobozt is, meg a teli poharat, s kilép a papucsából. Kicsit megbillen és rémült képet vág, de aztán még időben korrigál, s kényszeredetten elneveti magát. Halálosan zavarban van.
Meglepődik, ahogy karon ragadják, de engedelmesen megy a lányka után. Olyan szép, kicsi és aranyos. Hogy avathatná be a terveibe? Sehogy. Egy ilyen teremtésnek nem való a háború. - Tényleg szép a szobád. Nagyon kellemes, a falak szemközt egyformák, világoszöldek és világossárgák, ettől nyugodt és kellemes. Jó színeket találtak, az összhatás nagyon vidám otthont idéz. - meséli el a lánynak kicsit zavartan, amit hallhat a hangján is. - Amint látom, a bútorok sarkai lekerekítettek, nehogy megüsd magad. És minden úgy van megoldva, hogy ne jelenthessen rád veszélyt. Le vagyok nyűgözve. - mondja ki az utolsó mondatot komolyan, s újra végignéz a szobán. - Ehhh... - csúszik ki a száján, amikor meglátja Blind könnyeit. Odalép hozzá egészen közel és bátortalanul megtörli az arcát. - Semmi baj, még sosem láttam sírni a tengert. - jegyzi meg, de aztán amikor felfogja, mit mondott, ügyetlenül felnyög. - Mármint... Mindegy. - zárja le végül. - Van egy nagy ablak, az egyik zöld falon és sötétzöld a kerete. Rajta kicsi függöny, amin citromok sorakoznak. Az íróasztal világosbarna, nagyon elegáns és a saroklekerekítésektől igazán különleges hatást kelt. A szék hozzá apró mintás görgős, s hiába túl bonyolult a szoba egyszerűségéhez, nem üt el bántóan tőle. Az ágyad nagy, most fehér lepedő, színes kockás takaróval és hozzá illő párnával. Dominál a vörös, de fakított verzióban, ettől belesimul a szoba hangulatába. Minden nyers és kellemes színű, nincsenek irritáló dolgok, úgyhogy ha látnád, akkor is tetszene. Azt hiszem, ez a Juliana tényleg jó választás volt, majd megdicsérem Adriant. - mondja vicceskedve. - Egyébként képzeld, nekem is jó sorom van. Besegítek neki az állatorvosi részen, meg most megsérült és én láttam el. Halálosan rettegek a tűtől, erre oltok, varrok. - elneveti magát. - Rosszul bírom, de megérdemli az áldozatot, rengeteget tesz értem. Kiderült, hogy a régi cimborám az öccse, úgyhogy Ayase most a szobámban él velem, de majd lehet, hogy kap sajátot. Csak Ayase nem emlékszik Adrianra, s mivel szörnyen bizalmatlan az emberekkel, nem fogadja túl barátságosan a bátyja közeledését. De velem jól megvan, kapott egy fotóalbumot, meg egyet én is és együtt néztük meg őket. - mesél csendesen. - Meg van egy másik lakó is, egy kis gaztevő. Olyan kandúr, aki a teste árulásából él, rettentő pimasz és semmit se szégyell. Adriannak azonban valahogy sikerült kezessé enni, már amenyire egy ilyet lehet. Nem bízom benne, úgyhogy szemmel tartom. Ha bántja Ayasét, vagy kárt okoz neki vagy Adriannak, porrá örlöm a csontjait. - mondja ezt igen komolyan. - Nagyon nagy erőm van. - teszi hozzá.
|
- Igen, és otthon is túlságosan megszaporodtak a teendők, tényleg nagyon sajnálom... de... azért egy italra még ráérünk... én... egy kis almalevet szívesen elfogadok... *mondja mosolyogva, és keres egy helyet ahova kényelmesen le tud ülni*
- Csak a szobámban... kíváncsi vagy rá? Gyere megmutatom! *és már mosolyogva karon is ragadja Kout* - Nagyon szép ám... bár én nem látom, de biztosan csodálatos... vannak növényeim amiket minden nap locsolok, van egy könyvem is és képzeld Braille irásos, így én is tudom olvasni, először nem tudtam, de Juli segített... tudod Kou... nekem még sohasem volt... ilyen családom... ilyen jó családom...mintha mindig is itt éltem volna... annyira jó emberek... *mosolyog ahogy egy két könnycsepp kiszalad szemeiből* - Ne haragudj... *törli le őket* - nos milyen a szobám? *tárja ki az ajtót Kou előtt*
|
A mosolytól nagyon elpirul a lány, zavartan másmerre néz, de csak egyetlen pillanatot bír ki úgy, hogy ne bámulja álmai hercegét, aki valószínűleg soha még csak el sem indul érte. Így szereti. - Baleset?! Micsoda veszélyek! - hüledezik, s kíváncsian végignéz a férfin. Meglátja kezén a kötést, el is borzad. - Remélem, hamar meggyógyulsz és nem gátol túlságosan. - mondja óvatosan. - Miért siettek? Vannak még látogatásra várók? - kérdezi apró mosollyal.
- Szia! - köszön rá Kou, amint meglátja. - S-sajnálom, ha megijesztettelek, nem akartam. - motyog ügyetlenül, majd a lány elébe megy. - Merre jártál és mit csináltál? Jól érzed itt magad, jól bánnak veled? - kérdezgeti fojtott hangon.
Juliana csak kuncog a túlbozgó fiún, majd eszébe jut, hogy még meg sem kínálta vendégeit semmivel. - Kértek esetleg valamit inni? Van szóda, sima csapvíz, kóla és almalé. Esetleg egy szendvicset vagy pár falat kekszet? - kínálja szívből a fiúkat. - Semmi extrát, ételt, italt és sok szeretetet. - mondja vidáman, de megint szörnyen elpirul.
|
- Örülök, hogy sikerült beilleszkednie és hogy te is örömödet leled abban, hogy itt van, nagyon örülök nektek... *mondja komolyan és közben egy mosoly is végig fut az arcán* - Mi nagyon is jól köszönjük, bár volt egy balesetem.... egy kutyával, de Kounak hála már minden rendben, nagyon sokat segít nekem, sajnos nem maradhatunk sokáig ezért elnézésedet kérem...
*Blind is megjelenik ahogy meghallja a hangokat, szinte rohan eléjük, de még mielőtt a helységbe érne lefékezi magát, tényleg nagyon jól boldogul már a házban,és sohasem volt még ilyen boldog mint ebben a pár napban amit új családjával tölthetett... * - Sziasztok!.... *jön elő végül mosolyogva* - Bocsi, hogy nem értem ide hamarabb... * láthatóan ténylegesen boldog, lehet hogy túlságosan is*
- Remek.. meg is jött a kisasszony... *néz Blind felé* - Mintha kicserélték volna, mit adtál neki? *nevet a lány felé*
|
Kou bólint. Szerinte is érzékeny Blind és tényleg jobb lehet neki egy fiatal lánnyal, aki valószínűleg bír annyi érzékenységgel és gyengédséggel, amelyre az ifjú nősténynek szüksége van. A sok fiú közt, ráadásul a kétes szándékú Kékcsillaggal, s a változékony Ayaséval és vele nehezebb lenne a vak cicus számára az élet. Ráadásul oda mindig új emberek is jönnek az állataikkal. Itt legalább nyugalom van, s egy otthon, amelyre egy fiatalnak szüksége van. Egy helyre, ahova visszatérhet és bizalommal lehet benne valaki felé. Álmodozva gondol erre, de aztán elsepregeti a fejéből ezeket.
- Épp jókor. - mondja mosolyogva. Teljesen mindegy, mikor jön, Adrian mindig jókor teszi, tudtán kívül. - Blind nagyon aranyos, a testvéreim és az édesapám is kedvelik. Már úgy látom, szépen boldogul a házban, s úgy érzem, mi is jól kijövünk. Örülök, hogy nekem adtad, olyan jó érzés egy női lélekkel is megbeszélni a nap dolgait. - mondja boldogan. Sugázik és a félénksége is egy pár percre, míg a félvérről ábrándozgat, elillan. Bevezeti őket a nappaliba. Most a két testvér PS-ezik, míg apjuk fürdik, így csak hárman, vagy ha itt van Blind, akkor négyen vannak. - És ööö... veletek is minden... rendben? - kérdezi tétován. - Úgy értem...! Hogy vagytok? - hangsúlyoz túl a zavarodottságtól. Már megint kezd furán viselkedni, mint a férfi jelenlétében általában.
Kou eközben kissé bizalmatlan fültartással, de magabiztosan elindul megkeresni Blindet.
|
- Igen, tökéletesen jó helye van Kou... jobb neki itt mint nálunk a zűrzavarban, úgy vettem észre, hogy nagyon érzékeny lány... szóval tényleg jobb ha kihagyod őt az egészből... *mondta dicséretnek szánva, majd lassan kinyílt az ajtó*- Szia... *mosolygott a lányra* - Bocsi, hogy csak most értünk ide, de volt egy kis dolgunk, remélem nem jöttünk rosszkor... *mondja miközben beljebb lépdel*- Hogy vagytok? Minden rendben van Blindel?
|
Kou is szedi a lábát. Ugyan fogalma sincs, miért sietnek ennyire, ő már most izgul. Blindre és a nagy kék szemeire gondol. Azokra a gyönyörű, látásképtelen érzékszervekre, amelyek úgy megbabonázzák.
A csöngetésre Juliana felriad a fiúk zokniainak stoppolásából. Először nem is sejti, ki lehet, aztán felugrik onnan, hogy megnézze.
Amikor megpaskolják a fejét, a fülei ütemesen le-lelapulnak. - Csak furcsán jött ki. Tudod, hogy nem bírom sem őt, sem a homokos dolgokat. - mondja komolyan. - Blindet kihagynám. Kicsi, vak és aranyos. Azt mondtad, Julianánál jó helyen lesz, nem? - kérdez vissza, mintha csak máris támadná Adriant, amiért esetleg rossz helyre küldte a félvér lányt. Persze ahogy róla beszél, kicsit érződik, hogy tetszik neki a lányka és félti.
Juliana ajtót nyit és amikor meglátja Adriant, annyira meglepődik, hogy rögtön elvörösödik és a háta mögé rejti a ruhájára ragadt cérnaszálat. - Sz-szervusztok! - köszön megilletődve. - Gyertek be. - mutat irányt a férfinek és a félvérnek.
|
*Adrianék hamar megérkeznek a házhoz, Adrian léptei elég gyorsak, valamiért most hogy nincs autója, jobbnak látja, ha gyorsabban lépdelnek... amikor oda érnek becsönget, majd vár* - Remélem itthon vannak.... amúgy igen haveri alapon mindneképp... ehh most azt hitted, hogy azt akarom, hogy köss ki az ágyában? Micsoda feltételezés ez? *paskolta meg a fejét*- Amúgy akarsz beszélni Blindel erről a félvéri dolgokról? Vagy őt kihagyod belőle? Amúgy meg miért raknálak ki? Ne butáskodj oké? *kacsint rá*
|
- Igen.... jó ha az embernek van családja... nekem is volt egy darabig... apám... de aztán elkerültem tőle... *azt úgy érzi mégsem mondhatja előttük hogy eladták, de jobban járt az idős hölgynél aki nagymamaként vigyázott rá mintha ott maradt volna* - Az édesanyámat nem ismertem túlságosan mert eltiltották tőlem.... *meséli* - Örülök hogy egy ilyen szép családba kerültem... remélem majd mindenben a segítségetekre lehetek... mindent meg tudok csinálni akár egy látó... megtanultam...
|
- Ne aggódj. - szól az apa. - Nem kell befognod a szád.
- Liana ilyen, néha nagyon tüzes és totál furán viselkedik, néha meg annyira be van rezelve, hogy képtelen még csak megszólalni is. - meséli Mokkun.
- Vitázni? Alap! Testvéreknél kötelező. - válaszol lelkesen a kicsi. - Persze ettől még nagyon szeretjük egymást, csak néha olyan jó piszkálódni, zavarba hozni, megviccelni a másikat.
- Nem komolyak a vitáink, nagyon figyelünk arra, hogy komolyan ne sértsük vagy bántsuk meg egymást, másképp szétesne a családunk. - mondja komolyan az idősebb testvér. - Juliana gondozott minket, mióta anya lelépett, s úgy érzem, nagyon figyelt a családi tűzhely őrzésére, táplálására.
Fent résnyire nyílik az ajtó, hogy a lány hallja, amit a fiúk beszélgetnek a kis nősténnyel. Nagyon büszke rájuk, még akkor is, ha most nagyon zavarba hozták őt. Szeretik egymást, s ez belengi az egész légteret.
|
- Nem mondtam biztosan, csak annyit hogy lehetséges, mert elég zavart volt... és tényleg mindjárt ezt mondta...*mondja csendesen, s bűnbánóan lesomja füleit, nem akarta a lányt kínos helyzetbe hozni, főleg ilyen fontos kérdésben* - Azt hiszem be kellene inkább fognom a szám... *teszi szája elé egyik kezét, kissé el is pirul a dologtól* - Ümm... ti... gyakran vitáztok egymással? *kérdi megengedve magának egy szelíd mosolyt*
|
Kishida úr visszaül a foteljébe, s újra maga elé veszi az újságját. Nem akar tovább beszélni Adrianról, mert valójában nem ért egyet a férfivel. A büszkesége és a lánya iránti szeretete pedig arra készteti, leckéztesse meg alaposan, ám ezt méltóságán alulinak találja. A fiait is mindig arra tanította, hogy mérlegeljenek, mielőtt bármit cselekszenek.
Taku végig mosolyog, miközben Blind tapogatja őt. Nővére nyugodtan nézi őt, örül, hogy öccse ilyen kedves a nőstényhez. Ez biztos megkönnyíti a dolgát. A fiú nevetgél, ahogy a macskalény megdicséri, el is pirul egy kicsit, majd szégyenlősen összehúzza magát, mikor Blind már nem fogdossa.
- Nem gond. - szól Mokkun. - Nekem csak az a bajom, hogy ha nincs valakinek valamilyen állati testrésze, képtelen foglalkozni vele.
- Túlzol. - szól rá morcosan a lány.
- Nem, ez az igazság. Mondj egy olyan embert, akivel Adrian normális, emberi kapcsolatban van! Nem tudsz. Ha volt is barátnője, már nincs, ami azért jelent valamit.
- Ne vitázzatok. - kéri őket az apjuk, mielőtt elkezdik.
- Öh. - nyögi a lány, aztán annyira zavarba jön, hogy felszalad a lépcsőn és már csapódik is utána az ajtó. A két ifjú röhögésben tör ki, az apjuk meg csak les nagyokat.
- Úristen, látnod kellett volna, Blind! - kiáltja Taku. - Elvörösödött a feje, de teljesen! Olyan volt, mint egy fej cékla!
- Gratulálok, ez aztán szép volt! - dicséri a nőstényt az idősebb is. Lassan abbamarad a nevetés.
- Hűűű, ez nagyon érdekes. - mondja csodálva a lányt a fiatal srác.
- Lehet, hogy igazad van, de ha nem baj, én nem tudom elhinni, hogy Adrian bármit is érezne Liana iránt. Nem benned nem bízom, vagy ilyesmi, egyszerűen csak róla nem tudom elképzelni. Haverkodást, kedvességet még igen, de barátság vagy szerelem az én szememben távol áll attól a férfitől. - mondja Mokkun.
|
- Azt hiszem Adrian igazi megszállott... és az anyja sem könnyíti meg a helyzetét, talán csak emiatt is ilyen... *mondja őszintén* - Igen ez így igaz... *mosolyog a fiúra, majd legugol hozzá, kezeivel megérinti a fiút, fülei is ide oda járnak közben* - Nagyon aranyos fiúcska vagy te Taku... köszönöm hogy ilyen figyelmes vagy velem... *mondja neki, s ez olyan számára mint egy álom, mintha csak családot kapott volna ajándékba* - Sajnálom hogy nem kedveled őt... amúgy miattam kicsit többet jár majd ide, remélem ez nem okoz gondot... úgy gondolja jobb ha megfigyel még pár napig, nagyon sok a beteg macskalény vagy állat és sokat törődik velük, most is még valaki mást ment létogatni... amúgy Julianna... én úgy gondolom nem vagy neki mégsem olyan közömbös mint hinnéd, hiszen... te voltál az első akit velem kapcsolatban felkeresett, ez azt jelenti hogy nem felejtett el és tudta megbízható vagy... és sejtek valami olyasmit is, hogy... ez nem volt egyszerű véletlen, Adrian is elég zavartan beszélt a közeledben... *mondja el neki tapsztalatait, a kérdésre bólint* - A hangok számomra nagyon fontosak... a hangsúlyból bármi kivehető, még akkor is ha nem látod valakinek az arcát, érzed hogyan néz rád...
|
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
