|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.17. 15:29 - |
Ide jön minden hulladék, nem csak a Ru városiaktól, hanem az egész birodalom ide hordja a szemetét.. de gyakran találnak itt kidobott állatokat, vagy nem várt fölösleges macskalény csecsemkőket.
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
*A macska pár perc sekélyes alvás után úgy ébred, mint aki kilométereket futott. Zihál, verejtékezik, lidérce alatt azt sem tudja, hol van. Körbetekint, elégedetten konstalálja, hogy Ran eltűnt. Nem tudja ugyan, a felkelés hol tart, s így Rant mi várja... de végül is lényegtelen. Az álom képei be-be csúsznak szemei elé. ~ Lassan vége lesz.. nem kell soká várni..* arcát tenyerébe temeti. Ritkán van egyedül. Ritkán van önmagával. ~ Be kell hát teljesíteni..* gondolja, mire felpillant, sóhajt, s elbámul a vörös ég felé.*
|
*Ran nem tud felállni, képtelen rá, egyedül nem elég erős... szétnéz a kupacok közt, s talál egy erősnek tűnő botot, másznia is nehéz, de végül eléri a célt, felállatja amga elé, majd felhúzza magát rajta, liheg és kimerült már, de aztán megindul, nem néz már Ash felé, nem többé nem fog könyörögni, nem alázkodik meg, legalábbis így gondolja de pár lépés után amit sikeresen megtesz, összeesik ismét,... de nem adja fel, ismét neki lendül, lassan eltűnik a semmiben, magára hagyták így most ő is ezt teszi... már semmi sem érdekli hazafele veszi az irányt*
|
~Megmondtam hogy így lesz. De te egyetlen szavamat sem fogadtad el. Hát lásd mostmár...! *gondolja a macska amíg a fán ugrál felfelé, hátán érezvén gazdája tekintetét. Szinte érzi bőrén a srác fájdalmát. Kellő magasságban, ahol már reméli, Ran nem látja, elhelyezkedik egy vastag, erős ágon, s letekint a szemétkupacok közt ácsorgó fiúra.* ~ menjél már..*sziszegi magában, nekidől a fának, s egy perc múlva már édesdeden szundikál. Mintha egy csapot zártak volna el, úgy szédül át a kandúr az álomba, legyőzte az eddig oly híven leplezett kimerültség. *
|
*Ran szótlan követi a macskát, kapaszkodik belé, amikor az gyors léptekkel suhan, hogy el ne essen... ő is megpillantja a házikónak vélt valamit, aztán Ash eltűnik mellőle ő pedig hírtelen a földre roskad, aztán amint meghallja a szavakat csak komoran néz maga elé, nem néz fel a macskára... hiszen minek is tenné, magának köszönheti ezt az egészet... itt fog megrohadni a szemét martalékaként, szeretne valamit még mondani a fekete macskának, de nem tudja, a szavak torkára forrnak, érzi ahogy a hideg levegő átjárja a testét, érzi hogy végleg magára marad....* ~ Hát te is el hagsz engem....
|
*A macska persze hátra sem pillant. Jeges mozdulatlanság áll körülötte ahogy nem szól semmit, tekintetét a távolba szegezi, s csak találgatni lehet, mik járnak az elméjében. Úgy mozog, mint egy árnyék, csendesen osonva, sötét erőkkel surranva a halmok közt. Ahogy haladnak, elébül tárul egy megviselt, eszkábált faházikó, valószínűleg az őr tanyázott benne, míg a szú korhadásig nem rágta. Most fáradtan dől egy mellette nőtt gesztenyefának, a szél unottan surrog a betört ablakon áthaladtan. A macska felpillant erre az összehalmozott cókmókra, majd szeme sarkából Ranra les* -Itt elválnak útjaink.*közli tömören. Ezután hogy szavának nyomatékot adjon, mókust megszégyenítő fürgeséggel felpattan a fára, hová a lesérült fiú biztos nem tudja követni.*
|
- Semmire sem célozgattam Ash... ha ezt így látod, akkor nayon tévedsz... *mondja komolyan, avval próbál lépést tartani a kandúrral, de nem képes neki mást mondani, nm érti miért nem érnek el a szavai ehhez a jeges kandúrhoz, miért nem érti meg őt? Mit kellene tennie, csak hogy egy kicsit is elfogadja? Ahogy mennek a végeláthatatlan szeméthalmok közt, még felpillant a macskalény szemeibe* ~ Bárcsak tudnám... mit érzel most Ash...
|
*Ahogy Ran a szemébe pillant, ingerlékenyen hátrasunyja füleit. * -Hogy mire célozgatsz, azt neked kell tudni *köti ki jegesen, elhúzódik a fiútól.* - mi szép van benne?! *morogja, csap egyet farkával* - egy démont nem lehet megbántani.. az már megbántva született *mondja, a gyengéd félénkségre a fiúra sandít. Nem szól többet, csak gyorsabban lépdel, erősebben hasítva a vékony ösvényt a szeméthalmok közt.*
|
- Ümm igen részvét és szánalom... hmm... *néz Ash szemeibe* - Mire célozgatok? *kérdez vissza mert ténylegesen elveszítette a fonalat* - Én csak elmondtam... *ismét a napra néz* - Miért szerinted nem szép? *vissza néz Ashre* - Megbántottalak? *elkomorodik* - Ne haragudj.... nem... nem akartam... *rezzen össze*
|
*A megjegyzésre egy félreérthetetlen szemvillantással reagál. Megáll Ran mellett, zsémbesen, amiért ilyen csip-csup emberi gyönyört fakasztó érzületekkel kell törődnie. * -sajnáltaból megölni.. milyen lovagias.. *mormolja érezhető iróniával.* -lehet hogy nekem egyre több tüském lesz, de te egyre bolondságabbakat beszélsz *állapítja meg* -célozgatsz? *kérdez rá nyíltan.*
|
- Neked egyre több tüskéd lesz... *felköhög egy kis vért de beletörli az anyagba ami rajta van* - Hát jó... a rózsákért meg kell küzdeni... én nem töröm le a tüskéidet... *sóhajtja, és megáll* - Nézd... most kel fel a nap... *elidőzik tekintete a tájon* - Még ezen a mocskos helyen is... még ide is elér a nap fénye, sohasem figyeltem meg ennyire... szerinted a nap tudja ezt? Minden nap teszi a dolgát, ha bárki meghal ő akkor is felkel vagy lenyugszik... bár a nap nem hiszem hogy érezne bármit is... egyszer kiskoromban olvastam egy verset... egy árva tölgyről szólt akit megátkoztak.... egyedül kellett élni nagyon sok évig... mindenki eltűnt... aki fontos volt a számára.... végül megsajnálja őt a vihar... és megöli... milyen szomorú vers.... és bár a vége a halállal végződik mégsem hagy maga után fullasztó érzést... *észbe kap* - elkalandoztam ne haragudj... *lépdel tovább*
|
-Ezen a földön mindenki túl gyerkes *morogja egykedvűen a kandúr* -a rózsák között is vannak rothadók.. amiket már minden féreg, lárva és pondró felzabált.. vagy belülről fakadó nyavaja emésztette fel.. *válaszol élesen* -hát nem érted. Jó. *mondja, csak úgy magának* -úgy is jó.. *morogja. Mintha már évezredek teltek volna el, hogy ebben a földi pokolban sínylődik, annak is ezen a szeméttelepén. Ráadásul ilyen páros magánnyal veri őt az ég..! már most kárhozzon el, úgysincs hova tovább haladni az élete leteltével.* - ugyan, minek lehet hinni? *kérdezi, ahogy Ran magát bizongatja. Attól, mert Ashnek azt mondják, higgye, hogy a fehérelefánt lila, nem fogja tenni. Az fehér marad. Még akkor is, ha már maga is lilának kívánná..* -épp az érzéseket lehet a legkönnyebben venni. Ma még így érzel, holnap másképp. Ha nem éreznél semmit, még mindig jóval könnyebb volna. Sőt.
|
- Szerinted túl gyerekes vagyok? *kérdez vissza de aztán elmosolyodik* - Tehát magad szerint is hasonlítasz egy rózsára... ennek örülök... *próbál nem Ash terhére lenni miközben lassan haladnak a mocsokba, a szemétkupacok nehezítik a járását de így is próbál egyensúlyozni* - Könnyen? Hmmm talán... nem is tudom... szerintem nem, az érzéseim komoly dolgok nem lehet őket könnyelműen venni... nem? Vagy így gondolod? *bár Ash már elmondta a véleményét* - Mindenesetre nem érdekel akármiket is feltételezel rólam... és nekem rendben van ha nem hiszel bennem... én csak azt akarom, hogy engedd, hogy melletted maradjak... más nem számít... *süti le szemeit, majd az utat figyeli, hogy el ne essen*
|
*Mint egy kölyökmacsa, úgy bújik Ranhoz, eggyé forr ajkával, végigborzong ebbe a gerince, s ahogy ezt felismeri, kelletlenül csap egyet farkával. ~Rózsa? *hökken meg magában a kandúr, majd negédesen kiegészíti Ran szavait.* -Te pedig egy kisfiú vagy, aki gyökerestül letépi a növényt.. még akkor is, ha szúr *mondja, súlyos léptekkel távolodnak a föld alatti járat nyílásától, a macska karja mintha ólomból lenne, de szóvá nem teszi, mozdalatain is igyekszik palástolni a kimerültséget.* -Úgy látom, valamit még mindig nem értesz *állapítja meg a fiúra se pillant, a ködös, mocskos tájra szegezve tekintetét. Mintha fájnának azok az ezüstkorongok, mik kivésik a szívét, ha bele mer pislantani is.* -deh.. talán jobb is így.. *akad el a szava, rögtön amint megeredt volna.* -te nagyon könnyen veszed ezt *förmed rá Ranra egy pillantnyi teketória után* -játszol az életeddel.. közvetve, általam közvetve.. ! és még mindig hiszel a jó kiscicában, aki megmenti a hősszerelmét.. hát nem! aki én vagyok, valaki egészen más, mint amit te látsz bennem. S hogy honnan tudom, hogy nem azt látod, ki vagyok? *teszi fel költőien a kérdést megelőzve a srácot* -onnét, hogy ha ismernél, nem szeretnél *jelenti ki könnyed, kaján mosollyal.* -azt nem lehet szeretni *komorul el arca, egy pillanatra tekintete végigfut gazdáján, majd újra az utat pásztázza.* -ne hidd, hogy te jobban tudod, mint én. Egyszerűen csak nem lehet.
|
*Ran erre a modatra elmosolyodik... * - Ash... *kapaszkodik a segítő karokba, majd óvatosan a kandúrhoz hajol, és ha az nem áll ellent akkor mecsókolja... furcsa ez a mód ahogy ez a macska szeret, de Ran szíve egyre gyorsabban ver érte* - Olyan vagy mint egy rózsa... *de nem teszi hozzá, hogy miért*
|
*A kandúr furcsán néz a szavak hallatán Ranra. Ebben a tekintetben egyszerre vegyült valami értetlen kérdés, s egy merész, szemtelen kihívás.. * -inkább próbálj meg nem belémpusztulni *mondja komolyan, gyengéden, de biztosan szorítva magához a sebesültet.
|
*Ran komoran nézi a macskalény hófehér bőrét... így közelről olyna, mintha valódi porcelán lenne, lassan megérinti, majd elmosolyodik* - Tudod Ashita... igazán... gyönyörű vagy... *csúszik ki a száján, de nem bánja, nem akarja ezeket a szavakat visszaszívni, mert valóban így látja* - Megpróbálok nem a terhedre lenni.... *mondja komolysággal, de kezei még mindig szorítják a macskát, mint utolsó reménysugarat*
|
*Neki persze ez a kérdés nem jelentett sokat, s szívéből szeretett volna még beledöfni egy kicsit a fiúba, s egészen kicsinységként tekinteni a szavaira, vagy meg sem hallani őket.. de valahogy erre képtelen volt, füle rezzenése jelentette, hogy tudomásul vette a Ran mondata mögött meghúzódó vérszínű sóhajt.*
|
- Én csak... szeretném ha... kérlek ne engedd meg másnak, hogy hozzám érjen... kérlek... *mondja őszintén, szemeiben még felcsillan egy kis remény a fájdalom éles érzete mellett* - Bármit teszel, elviselem, de ne engedd másnak... *vonásai kicsit megkeményednek, látszik rajta, hogy ez a kérése most talán az eddigi legkomolyabb és a legfájdalmasabb pont a számára*
|
*Biccent a nő felé, fél szemmel követi eltűnését. Rant vissza adja a földnek, s úgy segíti mozgását. A megállapításra elhúzza a száját. Minden ember furcsa, nincs ebben semmi új. *-mindig kész vagyok uramat szolgálni.. *mondja a kandúr rideg alázattal a megszokástól, bár tudja hogy Ran kérései mindig olyan meghökkentők, hogy még csak nem is mehet az önérzetére..*
|
- Nem rossz... *mooslyog a nő, majd vissza ugrik a létrára* - Minden jót nektek... *intett, majd visszazárta a tetőt, s mint aki sohasem volt ott, eltűnt*
- Furcsa egy nő... *mondta komoran Ran* - Akkor most... visszamegyünk arra a helyre? *kérdezte s minthanem számítana semmi, mosolygott a macskára* - Szeretnélek megkérni valamire Ash... szabad? *kérdezte kíváncsi hangon*
|
[151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
