|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.16. 22:43 - |
Egy elég kis házban lakik a család, pénzük nem sok van, de szívesen látnak mindenkit, aki betéved hozzájuk,
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
Ran tudta ezt maga is... úgy érezte elárulja Ashitát... mégis képtelen volt megtagadni a saját érzéseit. Vágyta a macskát... a démont ki birtokolta a testet... akarta, kívánta... vele akart lenni, akkor is, ha ez egyáltalán nem volt helyes, akkor is ha elárulja evvel azt a macskát... de elgondolkodott... őszintén szólva ismerte egyáltalán az igazit? Szerette volna megismerni, szerette volna azt hinni, hogy ezt az egészet érte teszi, de tudta jól, hogy csak saját amgára gondol igazából.
~ Ashita... annyira sajnálom.... - csusszant ki egy könnycsepp szeméből, végig folyva arcán, miközben Haron épp őt nézte, bele veszett azokba a szemekbe abba a tekintetbe... nem vágyott másra, csak hogy végre újra az övé legyen. Hátra feszült teste ahogy a macska megérintette gyengepontját. Intenzíven reagált, sokkal jobban mint az előző alkalomkor.
 |
Bizsergés futott végig a gerincén. Minden szál szőre az égnek állt. A neve... olyan ritkán hallotta, és főleg nem így. Ezzel most el volt ismerve. Hogy ő van itt, hogy ran őt akarja, vágyva, kívánva van. Ez letagadhatatlanná vált.
- Nem Ashitát kívánod te - lehelte az új megállapítást a démon -, hanem engem.
A fiú szemébe nézett, mélyen. Ritkán engedte, hogy az ő vörös tekintetébe bárki is sokáig időzzék, de most Ran fölé magasodva élvezte fensőbbsége minden pillanatát.
Továbbra is leszorítva a fiú kezeit beleharapott a nyakába, majd haladt lejjebb a melléhez, végignyalt a mellkasán, eljátszott a mellbimbókkal, körmével izgató, kaparó mozdulatokat végzett a fiú combján. Finoman ért Ran férfiasságához, közben figyelte a fiú szemét, az ajkai lágy remegését.
|
Meglepte, hogy Haron lefogja, de nem ellenkezett, teste minden ízében remegett, először megpróbálta vissza fogni a hangját, kicsit még zavarban volt... de idővel ahogy ez oldódott, kieresztette hangját is. A fájdalom és az élvezet édes elegye keveredett benne miközben megszabadították az öszes ruhaneműjétől.
Elefelejtette, hogy a kandúr lefogta kezét, hozzá akart érni, mégsem tudott, de valahogy tetszett neki mégis ez a kis játék, egyre inkább vonzotta. - Ha... ron.... - lehellte, most először hívta íyg szex közben, az igazi nevén.
|
Leterítette a fiút, mint a zsákmányát. Kissé leszorította a kezét, a csuklójánál lefogta, hogy ne tudjon mocorogni. A prédával játszó ragadozó volt így. Ran fölé magasodott, finoman tépte a húsát. Nem akarta, hogy valóban fájjon, vagy bármi miatt kényelmetlenül érezze magát a fiú, így óvatosan falta fel. Ennél fontosabb volt az, hogy Ran máskor is akarjon vele játszani. Ehhez pedig úgy kellett Rant harapdálnia, olyan gyönyörűen, hogy a fiú igazán vágyja ezt most is és mindig... legyen ez az az érzés, amire egész életében vágyakozik.
Végigsimított az arcán, beletúrt a hajába. A ruhák közben a földön landoltak. Lágyan simult össze a két test. A macska Ran combját simogatta, s haladt egyre beljebb.
|
- De te azt mondtad... - nézett rá kérdő tekintettel, de nem igazán várt választ, elvörösödött és hagyta magát sdródni az árral, amit jelenleg Haron testesített meg. Felnyögött a nyalásokra, intenzíven reagált a harapásokra, ő maga is segített közben a kandúrnak, hogy minél előbb lekerüljön mindkettejükről a ruha. Nem számított már semmi... csak hogy ismét azt a forróságot érezhesse, mint az előző éjjel.
|
- Hiszen egyszer már az ön macskája lettem. Az ön szolgája. És ön... sose mondta, hogy ennek vége.
Sejtelmesen izott vörös szeme.
- Mindamellett... Van ami nem szolgálat. Hanem saját élvezet.
Forrón csókolta a fiút, s biztosan tartotta. Megpróbált vele eltáncolni a leközelebbi fekhelyig. Ha Ran hagyta, végigdöntötte ott a fiút. Végignyalt a nyakán, fülén, aprókat harapott rajta, magába szívta a fiú illatát. Megbabonázva igyekezett megszabadítani a ruháitól.
|
- Dehát... már nem vagyok a gazdád... épp ezért... nem vagy kötelezve arra, hogy szolgálj engem, vagy a kedvemben járj... ez össze zavar azt hiszem...- megilletődött, hogy a macska pillanatok alatt termett előtte, de enm ijedt meg.. az édes csókban összeforrt vele, vissza csókolt, bele túrt az ébenfekete fürtökbe.
|
- Mégis mi oka volna utálni? - tette fel költőien a kérdést - hűen szolgáltam az urat, míg az volt a feladatom. És most is azt teszem.
Ash egy elhanyagolható elem volt számára a történetben.
Elég is volt neki ennyi válasz. Közelebb lépett a fiúhoz, nesztelenül, mint egy árny, már ott is volt előtte, s hozzásimult, egészen lassan, mintha csak lebegne. Az ajka Ranéhoz közeledett, kissé végigsimított az arcán, a nyakán, úgy csókolta meg. S várta Ran beleegyező reakcióját, bár biztos volt benne, nem fog ellenkezni.
|
- Igazad lehet, de nem számít... érzem idebent, hogy szeretem Ashitát... de téged sem utállak Haron... nem tudom miért.... talán csak a kavargó érzéseim miatt, vagy a tegnap este... én tényleg jól éreztem magam. - elvörösödött, tudta, hogy a amcska semmit sem érez iránta, tudta, hogy épp megöli azt aki a legkedvesebb számára, mégis... képtelen volt hazudni.
- Én... nem bánom... ha... ha te is akarod. De csak... akkor... - nézett a macskára, de szemében már felcsillant a vágy.
|
- Meglehet - mondta a macska - viszont mégsem a saját árnyékairól van szó. Ezek egészen külön álló, önlló életet élő árnyak.
Fekete faka érdeklődve lengett.
- A kettőt összehasonlítani olyan, mint egy felcsavart kötelet egy összetekeredett kígyóhoz hasonlítani. Lehet, hogy távolról hasonlóak, ugyanúgy bánni velük azonban elbizakodottság.
Ezt is udvariasan közölte. Ran pillanatnyi tétovázásán elmosolyodott. Szerette zavarba hozni mesterét.
- Az úr mindent megtett, amit jelen körülmények között lehetett. Nem engedi, hogy én is hasonlóan tegyek?
|
Nem válaszolt a macska magyarázatára, nem akarta elhinni, hogy a tudata csak így eltűntette a múltját. Vagy ennyire szörnyű lett volna?
- Nem félek... - jelentette ki magabiztosan. - Túl agyok azon az időszakon, hogy megijedjek a saját árnyékomtól.
Ran teljesen elvörösödött, eszébe jutott az előző éjszaka. - N...nem erről van szó, csak... - hezitált. - Én sem haladtam úgy ma, ahogy ígértem, szóval én se fejeztem ma be a rám eső részt ezért nem tartanám korrektnek.
|
- Okkal felejthette el. Nem akarta az elméje ezzel háborgatni a lelkét. Egy nemes gesztus volt tőle. Legyen hálás. Mint már mondtam... keveseknek adatik meg ez a kegy. A többiek viselik az emlékezés terheit a múlt minden szennyével.
Érdeklődve pillantott Ranra. Mennyi kérdés..
- Egyszerűen köt az alku - felelte. - az úrfi hogy nem fél beleártani magát ilyen démoni ügyletekbe?
Nézte, amint Ran távozni készül. Árnyként állt tovább a szobában.
- Egészen biztos benne - kérdezte lassan - hogy nem akarja az egyezségünk rám eső részét most?
|
- Miért nem emlékszem rá jobban? Annyira homályos minden... nem akarok a sötétben tapogatózni. Mi a célod evvel? Mit akarsz tőlem? Miért kell neked ennyire Ashita? Csak tudi szeretném... érteni szeretném... amikor először... az első nap hozzám került, már akkor sem ő voltvelem nap mint nap?
- Az az én titkom, de szerintem tetszeni fog.. nos Jó éjt! - indult meg szobája felé, hogy aludjon egy kicsit.
|
A macska szája szeglete megrándult. De ezt Ran csak akkor láthatta, ha nagyon figyelte a száját.
- Tulajdonképpen, már elmesélte. Gyenge volt. Engem hívott, hogy segítsek neki - felelte a macska. - talán az úr hiányolja őt? - érdeklődött.
- Tudom - hajolt meg kissé - az úrfi sosem szegné meg a szavát. Amit egy démonnal kötött. A macska sem szegheti meg. Ezért vagyok vele.
Tudomásul vette Ran következő szavait, nem kommentálta.
- Ahogy kívánja. Hová óhajt menni?
|
Ran most már nem bírt tovább várni, tudni szerette volna a választ, tudni azt, mi folyik itt valójában. - Mióta vagy Ashitával? - akkor még a gépen ügyködött, a macska nem tudhatta, de már az is hatalmas áttörés volt ,amit akkor elért. - Segíteni fogok neked, hisz megígértem. Emiatt nem kell aggódnod. Ez még csak az első nap volt, két hét alatt teljesen befejezem és szabaddá teszlek... - sóhajtott. - A mai napért nem kell fizetned, túl fáradt vagyok... ja és... holnap munka után szeretném ha eljönnél velem valahová. Csak teszünk egy gyors kitérőt.
|
- Épp csak kinyitotta a kaput az összes többi fájdalom előtt. Az első emlékek közé tartozik - felelte - mivel a nagy érzelmi töltetű emlékek intezívek, jobban nyomot hagynak. Az úrfi is, vélhetőleg olyasmire emlékszik vissza, ami különleges jelentőséggel bírt a számára. Hatalmas fájdalomra, vagy hatalmas gyönyörre.
Figyelte Rant, amint a gépen ügyköd. Úgy nézte, mintha maga is értene hozzá, persze sose kerülhetett még igazán gép közelébe.
Mikor Ran kérte, kinyújtotta a karját. Csendesen szemlélte a továbbiakat. Mikor Ran bejelentette, hogy befejezi mára, alig csengett ki a hangjából a csalódottság.
- Ugyan, hiszen az úrfi nyilván olyan hatékonyan jár el, amennyire csak tud.
Azért a démon szeme egy pillanatra vádlón csillant. Hiszen lehet ez minden nap eredménye. De arcára udvarias mosolyt varázsolt.
|
Rannak persze feltűnt, hogy a macska jót mulat rajta, de nem tette szóvá. Ahogy a macska azt mondta időtlen, s csupán a test csak mely 29 éves, megcsípte magát. Nem álom volt, tehát a múltkorit se képzelte bele. Fél pillanatig azon tűnődött, hogy vajon Haron direkt mondta e ezt el neki, vagy másra akart célozni? Nem tudta kérdezzen e rá, így csak figyelt és kivárt, mi lesz ennek a vége. Elborzadt, mindig is sokkolta az emberi kegyetlenség.
- Fájdalmas lehetett... - mondta kissé elszomorodva, de hamar a számítógépén kezdett ügyködni. Több mint tíz éve ültették a testébe... megpróbálta leszűkítebi a típusokat, végül 3 féle csippet talált az akörüli évekre mikor beültethették a szerkezetet.
- Meglesz... - veszett el ismét számítógépe volágában, majd hamarosanbfelnézett Haronra. - Nyújtsd a karod... - kérte, s ha a macska felé tartotta, ismét megpróbálta kitapogatni, nem érezte rendesen de sejtette a helyét, egy lámpa szerű búrát helyezett fölé, s lélegzet visszafojtva várakozott. A kis szerkezet csipogni kezdett, majd hamarosan megjelentek az adatok ran gépén. - Jól tippeltem... - sóhajtott. - Tudod rengeteg fajta csipp létezik, különféle kódjuk és rendszerük van. A tiéd régimódibb mint hittem, nem csatlakozik automatikusan... de ez a kis szerkezet ügyesen megoldotta. - mára talán ennyi elég is lesz. Holnap reggel munkába kell mennem. - kelt fel. - Sajnálom, hogy nem jutottunk ma tovább.
|
Valahogy szívmelengető érzés volt neki Ran rémülete. Kár, hogy csak egy percig tartott.
- Elnézést, uram - mondta, de az arcán látható volt, hogy élvezte a jelenetet. Hegyezte a fülét.
- Időtlen vagyok - szólt kis meghajlással - a test huszonkilenc éves.
Egy gyermek leárnyékolt tudata kevés emléket őrzött meg, így vissza kellett idéznie az eltűnt éveket. A chip beültetésénél még ő, a démon nem volt jelen.
- Az úr a feketepiacról vásárolt - emlékeztette - ezekből a körülményekből kitalálható, hogy nem a legtisztább orvos végezte a beültetést. Valószínű egy átlagos munkás volt, akit betanítottak, hogyan nyomják be a macskák húsába a chipet. Egy hozzáértőbb pedig a bekódolást csinálta.
Emlékei összevegyültek Ashita emlékeivel. Látta maga előtt a jelenetet. Az ember, aki elmarta a karját, csúnyán szitkozódott.
- Ocsmányak ezek a kereskedők - dohogta - hogy még egy érzéstelenítőt se képes kifizetni a macskáinak a chipbeültetésüknél.
Ekkor tört meg először a bizalma az emberekben. Mert az ember, aki elkapta a karját, ugyanolyan ocsmány volt, mint akit szidott, és ha nem fizették ki, hát beültette egy kicsike fájdalomcsillapító nélkül a chipet. Ordító fájdalom járta át az egész testét. De azt nem tudta, mindebből Ran mit tudna hasznosítani, fekete farka élénken tekergett a levegőben, ahogy ezen gondolkodott.
- Milyen információra gondol az úr? - kédezte.
|
- Vááh! - Ran megijedt a hirtelen jött kérdéstől,a szíve csak úgy zakatolt. - Ash... bocsi... olyan halk vagy, hogy nem vettem észre a jelenléted. - maygarázta. - Nos... nem tudom, hogy miben tudnál... hmm... most épp a csippedre próbálok rácsatlakozni, de egyenlőre még nem tudtam betörni... nagyon erősen lekódolhatták... esetleg tudsz valami információt? Az orvosról aki beültette, vagy bármit ami hasznos lehet? - érdeklődött komolyan. - Hány éves vagy? Talán... ez is segít vaalmennyit.
|
A macska csendesen lépett a szobába. Fülén már olvadtak a hópelyhek.
- Tudok segíteni valamiben, uram? - érdeklődött. - Igazán szívesen tenném, ha megengedi.
Nem szerette a tétlenséget és nem tudta magát mivel lekötni Ran házában. Ezzel magyarázta maga előtt. Semmiképp nem azzal, hogy igénylené Ran figyelmét, a szavait, a szemét, az érintését, hogy ránézzen, hogy éreztesse vele, számít neki a jelenléte.
A fiú mögött állt, onnét nézte, mit ügyködik Ran a gépen.
|
[651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
