|
Témaindító hozzászólás
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
* Majd szét vetette a düh, amikor meglátta gazdáját besétálni az egyik viskóba, két férfi társaságában. De szívét közben a bűntudat mardosta, sejtette mire is készül gazdája, s legszívesebben maga verte volna jól arcon, hogy ezt akarja tenni, csupán egy macskalényért. Aztán nem sokkal később kattant a zár és kiráncigálták őt a börtönéből, majd gazdája elé lökték. Szerelme tekintete üveges volt, mindene remegett, s csak halkan a kandúr nevét tudta kipréselni magából, majd előtörtek könnyei s megragadta Maho karját futni kezdett. Hirtelen meg sem tudott szólalni, ő is menni akart, minnél távolabb, annál jobb.
A parkig futottak, de már a levegőhiány miatt görcsölni kezdett az oldaluk. Lihegve nézte síró szerelmét, aki olyan szörnyen festett, hogy menten megszakadt a szíve. Azonnal karjaiba vette, szorosan magához ölelte és csókot nyomott a holmokára. * - Shh, ne sírj. Nem lesz semmi baj. Most már itt vagyok. Megvédelek. Köszönöm Rapunze... köszönöm... *suttogta gazdája fülébe, majd a hajába csókolt és még szorosabban ölelte. Elhatározta magában, hogy soha többé nem hagyja el a fiút, ha kell, szembe szál Unze mamájával is, az egész emberiséggel, de nem hagyjamég egyszer hogy elválasszák tőle.*
|
*végül Unze eltűnt a mellettük lévő kis viskóban a két férfi társaságában, tudta hogy erősnek kell lennie, de mégis félt, annyira félt, hogy majdnem kipotyogtak a könnyei, de visszatartotta őket minden erejével... amint beértek a két férfi szinte nekiesett, de Unze mindent eltűrt, egy hangot sem adott ki, pedig durván meg is ütötték, felszakadt a szája, a ruháit szinte letépték róla... s amint kiélték férfi mivoltukból eredő vágyaikat, egy égő cigarettavéggel nyomot hagytak a köldöke alatt... a fiú mindent eltűrt, amikor végeztek nem engedték hogy letisztítsa magát, vagy rendbe szedje csak kitették majd pár másodperc múlva kattant a rács ajtaja, kirángatták Mahot és a srác elé dobták mint valami utolsó szemetet* - Maho... *megremegett a hangja, kicsordultak a könnyei, elkapta a macska karját s még mielőtt valaki megállította volna rohanni kezdett vele valami biztonságosabb hely felé*
|
*Messze volt tőle szerelme, de látta, hogy felébred és eloldozzák. Többször is felé pillantott a fiú, de nem látta, mi is történik. Remélte, hogy minnél hamarabb megszabadul innen, a szerelmével együtt. Valamiért mégis rossz érzése támadt. Nem tudta megmondani mi is az, vagy hogy miért érződött, de érezte. Persze eddig is volt egy kis fájdalom a szívében, hogy ide került és a történtek miatt is, de most mintha valaki szorongatta volna a szívét. Szorosan mellkasára nyomta egyik kezét, a másikat kinyújtotta szerelme felé, aki ismét csak felé nézett. Hallotta, hogy a nevén szólítja, tisztán hallotta, elfújta a rácsok mögé halk szavát. Olyan bánatos volt a hangja mint még soha. Aggódott, még jobban aggódott, mint eddig. Vajon mit akar? Mi történt ott, miért néz rá ilyen bánatosan? Mit akarhat ez a bolond? * bukkantak fel benne a kérdések * - Rapunze! Ne csinálj semmit! Menj innen amíg lehet! Tűnj el innen! *Kkiáltotta most már sírva, bármennyire is fájt neki ezeket kimondani, meg kellett tennie. Nem tudta mire készül Unze, de bármi is legyen, nem éri meg hogy megtegye. Hiszen Maho csak egy macska, egy szolga. Semmit sem ér az élete. A fiú a fontos. Ha kell, inkább örökké itt raboskodik, vagy más gazdát is megtűr, csak baja ne essen szerelmének, mert abba rögtön belehalna.
|
*Rapunze persze nem ébredt fel még jó darabig.... de amikor felébredt, nem tudta megmozdítani a karjait, csak lábaival kezdett dobogni az asztalon* - Hééé eresszenek le innen!
- Nyugton maradsz végre? *Unze bólintott* - Ok... *aztán eloldozták, Unze csak fájdalmas pillantásokat küldött Maho felé*
- Kérem adják vissza nekem Mahot... fontos nekem...
- Hmm mennyit vagy hajlandó adni érte? *jött oda a másik férfi is*
- A családom nem gazdag, de... legyen bármennyi, kifizetem...
- Szóval... nem vagytok gazdagok... de hmm egész csinos kislány vagy... mit szólnál ha természetben fizetnél?
- Mi? De én fiú vagyok, igaz hogy kicsit lányosan nézek, ki de... *de akkor a férfi befogja a száját*
- Szóval fiú hmmm? Még jobb... gyere velünk... ha megteszel mindnet amit kérünk, talán oda adjuk a macskádat... *vigyorgott a másik* - Nos?
*Unze Maho felé nézett, száját összeharapta* ~ Mit tegyek Maho? Nincs pénzem... de ha eladom a testem.... olyan lennék mint egy kurva... *behunyja szemeit* ~ Meg akarlak menteni.... bocsáss meg nekem... *lassan felnyitotta a pilláit* - Rendben... de igérjék meg, hogy utána vissza adják nekem Mahot...
- Nem igérünk ilyesmit... majd meglátjuk, hogy mennyire leszel jó fiú.... és ha jónak találunk, elviheted, de ha nem.... akkor fizetned kell nekünk még egy alkalommal, addig amíg nem leszel elég jó ahhoz... de ne aggódj vigyázunk addig a cicusodra...
- Maho... *tekintete csak a ketrec falai mögött rekedt fiút pásztázta*
|
- NE! UNZE! * kiáltotta aggódva, amikor látta hogy a fériak mekkorát suhintottak szerelmére. Legszívesebben áttört volna és szétcincálta volna a férgeket, akik kezet emeltek a fiúra, de nem szabadult, hiába is csörtetett. Ijedten meredt az összeeső gazdájára, majd látta hogy kikötik. Mikor elé sétált az egyik féreg, leköpte volna, de nem akarta hog ybajuk essen, sem Unzé -nak, sem saját magának. Az ikrek szavai hozták őt vissza ide, s belesajdult a szíve, hiszen olyan szonmorú ezt hallani. Sajnos vannak ilyen emberek, de az ő gazdája, az ő szerelme eljött érte. Itt van és kiviszi őt inne, feltéve, ha életben marad az aukcióig.
|
- Maho... *megpillantotta a macskát, de akkor hírtelen elsötétült előtte a világ... eszméletét vesztette, mert egy ütést kapott a fejére,nem volt súlyos de a két férfi értett hozzá, hogy hogyan iktassanak ki egy személyt akivel nem lehet bírni, egy asztalféleséghez kötözték amíg fel nem ébred, majd az egyik mahohoz sétált* - Téged nemrég hoztak be kölyök... nyughass... úgysem tudsz kiszabadulni.... és ha sok fejfájást okozol nekünk, darabokra fogunk szedni... *jelentette ki széles vigyorral*
- Micsoda mázlista... eljött érte a gazdája... *súhajtozott Julian, majd lassan sírva fakadt*
- Julian... miért sírsz?
- Értünk sohasem jöttek vissza... ez annyira megalázó, nem érdekelte a gazdánkat, hogy mi történik velünk... *szipogta*
 
|
- Ez nem képzelődés! Ez tényleg Rapunze! Itt van! * pattant föl azonnal és a rácsnak passzírozta magát. Nem törődött velehogy teljesen a húsába nyomódik már. * Ő nem lány! Ő Unze! Hát eljött értem! Itt van! * vidult föl azonnal * - Itt vagyok Rapunz! Itt vagyok! Ne bántsák! Hagyják őt békén! - ordította és közben a rácsot zörgette.
|
*És lassan talán tudatosul a kandúrkában, hogy valóban az ő nevét szajkózzzák* - Maho! Maho! *üvölti a srác, a macskák közt, mire két férfi hírtelen oda megy hozzá*
- Ide nem jöhet be, meg kell várni az aukciót!
- De én... nekem eladták a macskámat, követelem vissza! *megpróbált kitörni a két férfi szorításából de azok durvána földbe paszírozták*
- Nyugi kislány, mert ha nem viseled jól magad, a végén kénytelenek leszünk bántani, tűnés kifelé!
- Adják vissza Mahot! *kiálltotta de akkor a gyomrába rúgtak, a fiúnak hírtelen hányingere lett és szédülni kezdett* - Maho...
- Hé az a lány ott téged keres? Nem fog jól járni ha nem lép le.. ezek az emberek nem csak a macskákkal tudnak brutálisan elbánni... *jegyezte meg Julius*
|
- Igen. Unze a gazdám.. a szerelmem.. az életem értelme. Érte harcolok, mert vele akarok lenni, szüksége van rám.. és nekem is rá. * felelte a kandúr végre az ikrekre nézve * - Éreztetek már valaki iránt így? Hogy a halál sem riasztott el attól amit akartál? Mert hiába is szeretem, igazából soha nem lehet teljesen az enyém, ha valaki olyan megtudná... azonnal kivégeznének, és talán még neki is baja esne. De nem tudok nem rá gondolni, ha mellettem van, nem tudom megállni, hogy ne érjek hozzá. Vonz minden egyes kis aprósága, imádom az illatát, a haját, a lányos alakját, amit ő úgy gyűlöl. A mosolyát, a kacagását. Azt, ahogyan engem szólít. Még most is a fejemben hallom, ahogy a nevemet kiáltja kétségbeesetten, mint mindig. Hiányzik.. nagyon. * - hadarta a kandúr s a végére el-el csuklott a hangja a sírástól. Már nem tűrtőztette magát, kitört belőle a sírás.
|
*A kandúr nem is tudhatta, hogy milyen közel van hozzá Unze.. a fiú mindent elkövetett, hogy kiderítse, merre van a szeretett macskalénye... még a saját vérét is ontotta, caak hogy meggyőzze anyját, szüksége van a kandúrra.. persze nem ölte meg magát, de szerzett sebeket az a torkára... amit jelenleg egy kendő takart... igazából ügyelt arra, hogy ne vágja meg magát olyan ponton ahol halálos sebeket okozhat, az eset után az anyja elmondta neki, hol van Maho és számára csak ez volt a legfontosabb.... futva érkezett, a kapuig, de aztán kicsit ledöbbent a látottaktól... mélyet sóhajtott, kifújta a levegőt és gyors léptekkel kezdte körbe járni a helyet*
- Ki az az Unze? a gazdád? *kérdezte Julian, Julius még mindig nyalogatta testvére hajából a maradékot*
|
* Ügyet sem vetett az ikrekre, csak ült nekik háttal. Persze hallotta a szavaikat, de nem méltatta válaszra. Idő? Neki az itt nem lesz sok. Nem kellessz ezt megszoknia, mert kijut. Biztosra tudta, hogy sikerül neki.* - Vajon mit csinál most Unze? Kivel beszélget? Ki ad neki enni? Ki vigazstalja meg, amikor haza megy és beszámol, hogy hányan nézték lánynak, hogy kik szivatták meg megint. Hiányzik, nagyon hiányzol Rapunze. Bár csak tudnád, hogy hol is vagyok... hogy mi történt. Értem jöhetnél és akkor nem kellene megszöknöm. Mert ha sikerül innen kiszökni, örökké menekülnöm kell majd. * vallotta be magának, majd letörölt néhány könnycseppet, ami az arcára tévedt.
|
- Sajnos az lehetetlen... *habzsolta még mindig befelé az "ételt" Julius de már cska az utolsó darabokat* -Figyi Maho... tanulj meg valami nagyon fontosat... az élet értékét... tudnod kell életben maradni... enned kell akkor is ha undorodsz tőle érted...? Különben meg fogsz halni, ha semmi sem lesz a gyomrodban... vagy ha nem iszol... de vizet is csak minden reggel kapunk... ebben a hőségben is...
- Sokunkat láttuk már meghalni, szerinted mi nem így kezdtük mint te? Mi is undorodtunk de az idő elteltével márnem számít, hogy mi az, csak legyen valami ami életben tart... *magyarázta Julian*
|
-Én akkor is kijutok! Majd meglátjátok! * felelte határozottan majd szinte undorodva nézte ahogy szó szerint falni kezdtek a fogságban lévő társai. Minden cseppért egymással küzdöttek, ahelyett, hogy igazságosan elosztották volna. És különben sem értette miféle lény képes ilyen mocskot adni nekik, még ha rabok is. Bezzeg az emberek, akik börtönbe kerülnek, finom ételeket kapnak, számítógépet, internetet, lehetőséget a tanulásra, a szórakozásra. Maho nem alacsonyodott le egy disznó szintjére, csak fintorogva nézte hogy az újonnan szerzett "barátai" , azaz az ikrek hogyan harcolnak a tömegben és nyalogatják után amagukat és egymást. * - Mint az állatok... * jegyezte meg a fekete kandúr, majd hátat fordított és a szökésen kezdett gondolkodni *
|
- Buta vagy kölyök... azt hiszed nem próbáltuk? Vagy nem próbálták már mások? Tessék ez az eredménye... a vér és a mocsok, a sebek és a fájdalom...*mutat magára Julius* - ennek ellenére én még nem adtam fel... és próbálkozom...
- és a múltkor majdnem halálra is vertek! *szólalt meg Julian, hírtelen csapódott az ajtó, egy nagydarab férfi lépett be, egy tál votl a kezében, egy hatalmasnak mondható tál, amit hírtelen megdöntött és minden ami benen volt kifolyt a macskákra, de azok mind hírtelen tömegesne kezdtek megbírkózni, harcolni a moslékért amit kaptak, Julius és Julian és próbáltak valamit magukénak tudni*
- Egyél kölyök mert ki tudja mikor kapunk megint... *tömte magába amit csak ért Julius, a szaga is borzalmas volt, hát még az íze... de az életbenmaradás fontosabb volt, mindneki küzdött az utolsó falatért is, még egymásról is lenyalogatták, vagy magukról*
|
- Kijutok valahogy! Ha kell, ölök érte, de kiszabadulok! * morogt Maho, majd dacosan kipillantott. Nézte a járókelőket. Igen, ölni is képes lenne azért, hogy kijusson innét. Nem azért, mert félti a tökéletes helyét, hanem mert szereti Rapunzé -t, vele akarja leélni az életét. És nem hagyja, hogy ilyen könnyen elválasszák őket. * - Furcsa? Miért lennék furcsa? Azért, mert van akit szeretek, van egy személy, akiért képes vagyok harcolni? Ezért lennék furcsa? Szerintem pontosan fordítva van. Az a furcsa, hogy csak így.. ilyen könnyen belenyugodtok... "oké, ide hoztak, most már meghalok, vagy más vesz meg... ennyi" Hát nem! Én nem adom fel ilyen könnyen! Harcolni fogok, az életem árán is. Soha nem adom fel a reményt! MInden egyes alkalmat megragadok, hogy kijuthassak innét! * felelte dühösen, már -már könnyes szemekkel. Hiányzott neki Unze, vele akart lenni. Aggódott, nehogy baja legyen. Nem tudta, mit hisz a fiú, miért ment el. Nme akarja, hogy gyűlölje, vagy azt hidje direkt hagta ott. Csak egyben volt biztos, és pedig szereti Unzé -t, és visszamegy hozzá, amilyen gyorsan csak tud.
|
- Nem tudsz kijutni innen, csak ha az emberek visznek ki, vagy pedig ha jön érted a tömeges hullaszállító... onnen pedig mész a tűzbe.... *mondja a fekete hajú, Julian pedig egyfolytában próbálja csitígatni a két kandúrt* - Furcsa vagy, mindneki aki ide kerül megbékél a sorsával, de rajtad ez nem látszik...
|
- Jó helyre? * ismételte magában ezt a szót. De hisz neki van otthona, családja, szép háza és egy szerelme, akiért mindent megtenne. Van helye, csodálatos család az övé. Nem szorul ilyesfajta emberekre. * - Igen... Új vagyok, de nem sokáig. Amint tudok, megszabadulok innen. * - felelte a kandúr majd aggódva nézte a vérző kandúrtársa igen csúnya sebét. * - be kell kötni. *motyogta, majd letépett az atlétája aljából egy csíkot és elkezdte bekötözni a kandúr sebét, közben figyelte minden egyes mozdulatát.
|
*egy apró kis fújással válaszol csak, s ugyan olyan lassú léptekkel halad a fiú után, még ha ez a lánc feszülésével is jár.*
/Folyt. köv.: Firestar család otthona/ |
- Huh... nincs autóm... szóval... gyalog megyünk... remélem van még benned annyi erő... *mondja avval megindul otthona felé*
/Folyt. köv.: Firestar család otthona/ |
*A rántás valóban kibillenti az egyensúlyából, de el nem esik, csak lendületesen tesz pár labilis lépést a gazdája felé, közben kezei is lecsusszannak a fémről ami a nyakán van. Nem akar sem agyonütődni, sem ingyen cirkuszt az embereknek, így valamennyire visszafogja magában az ellenkezést és lassan ugyan, de hajlandó követni az embert.*
|
[99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
