|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 23:45 - |
Ebbe a villába, csak a Misushiko család tagjai léphetnek be, meg persze aki arra téved (pl. betörő) , vagy akit oda hívnak...
|
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Pár óra múlva Nemuye jön be. Lapoz a füzetében, hogy az az oldal, melyre a kérdését írta, ne látszódjon, majd felírja az üres lapra: "Misushiko asszony beszélni óhajt veled.", azzal megrángatja finoman Luit. |
*Luiban perzse ez az érzés fel sem merült, csupán természeténél fogva hűséges... viszont abban nem biztos hogy ebben a házban ezt rajta kívül más is érzi... mindenesetre nagyon fáradt, teljesen kimerült... bemegy a szobába ami már félig azért az övé is.. vagy talán csak negyed részt de már az is valami...leheveredik a matracára és azon nyomban el is alszik... pűr óra múlva ébred majd csak fel*
|
Nemuye figyelmesen hallgatja a fiút és felmerül benne egy gondolat, de annyira zavarba jön tőle, hogy elejti a tollát, elvörösödik és láthatóan nem tud mit kezdeni magával, a farkincája össze-vissza jár, a fülei meg csak rebegnek a fején. Ügyetlenül mosolyog, aztán int a fiúnak, hogy elbúcsúzzon tőle. A kérdést nem meri feltenni, de a füzetébe felírja, nehogy elfelejtse. "Te... szerelmes vagy Takahéba?" Ha Lui magára hagyta őt, akkor a dolgára megy. |
- Hát... nem tudom ezt másképp megfogalmazni neked... egyszerűen most így érzem... *mondja miután elolvassa a sorokat* - Takaheval kapcsolatban is... persze nem érzek méshogy... csak másként látom a felállást... *próbálja valahogy mégis kifejteni* - Most tényleg mennem kell... és köszi mindent... vigyázz magadra! *integet neki kezével* - Szia! *mostmár tényleg elindul a szobája felé, őrülten fáradtnak érzi magát*
|
Szétnyílik a szája, ahogy hallja Lui szavait. Szörnyen elpirul és a farkincája is zavarában táncolni kezd a háta mögött. Nem is mer a fiúra nézni. Mikor sikerül leküzdeni a zavartságot, gyorsan írni kezd. "Nem haragszom Zukira. Igazából elég jól ismerem őt. És... tudom, hogy nem haragszik rám, nem utál, csak... félt... magától is. De... mire gondolsz azalatt, hogy nagyon sok mindenre felnyitotta a szemed és hogy sok dolog felett elsiklottál?" Felpillant a szőkeségre, de ismét csak azt tudja megállapítani, hogy mennyire aranyos. "Szívesen." - írja még le, aztán odatolja a füzetét neki. |
- Ümm én... csak szeretném megköszönni... hogy mindig ott voltál amikor kellett... rájöttem hogy nagyon sok dolog mellett átsiklottam... csak Takahe érdekelt... hazudnék ha azt mondanám, hogy most nem így van... de sok mindenben felnyitotta a szemem Zuki... ne haragudj rá... igazából nem akart megbántani téged... *mondja mosolyogva* - Most megyek... lepihenek mert eléggé kimerülten... mégegyszer köszi mindent.... *mondja de csak akkor megy ha a nőstény nem tolja elé a füzetecskéjét*
|
Szinte észre sem veszi, de mikor megszólítja őt, már nem tud úgy tenni, mintha túlságosan lefoglalná őt a virágok pöpec elrendezése. Zavartan szembe fordul a fiúval, zsebeiből előkeresi a tollat és a füzetecskét, majd megrázza a fejét, hogy a kandúr nem zavarja őt. Ahogy egyre közelebb ér hozzá Lui, fülei meg-megrebbennek az izgalomtól.
Zuki eközben nyugodtan fekszik ágyán, persze elég érdekes pózban, hogy sebei ne fájjanak.
|
*Lui végre megtalálja a nőstényt.... szorgoskodik mint mindig.... ez csak most tűnik fel a kandúrnak. úgy dönt megszólítja* - Nemuye... zavarlak? *kérdi és lassan közeledik felé*
|
Megcsóválja a fejét, jelezve, hogy nem haragszik. Mély levegőt vesz, majd lassan fújja ki, s biccent Luinak, nem mondja ki, hogy szívesen. Talán túlzás is lenne, bár jól érezte magát a kölyökkel. Magára marad hát. Ő is lepihen.
Nemuye valóban kissé megbántódott, most a nappaliban rendezgeti a virágokat, szinte észre sem veszi Luit.
|
- Ne haragudj... *lelapítja füleit* - Én igazán nem akartalak eltemetni csak... őőő mindegy... köszi mindent... most megyek, lepihenek egy kicsit... azt hiszem a testem még nincs olyan jó állapotban mint gondoltam... *mosolyog rá és ha Zuki nem tartja vissza bármivel akkor megindul Takahe szobája felé, úgy tervezi pihen és ha úgy érzi hogy a teste ismét feltöltődött energiával, akkor gyakorlásba kezd, a farkincájával kapcsolatban... de megtorpan.... és ezébe jut hogy meg kéne köszönnie Nemuye gondoskodását... hiszen mindig ott volt amikor a kandúrkának szüksége volt rá... körbe pillant hátha látja valahol*
|
- Ne mondj hülyeségeket. - szól rá a kandúrra. Lui nem tudja, de ha Zukit sikerül felbosszantania, ami nem nehéz, akkor mondhatja magára, hgoy idegesítő, de amíg még Zuki sem lesz ideges mellette, addig nem mondhat ilyesmit a félvér szerint. Erről azonban nem tájékoztatja. - Nem ment világgá, csajozik. - közli könnyedén. - Vagy legalábbis valami olyasmit csinált, mikor láttam legutóbb. - teszi hozzá. - Legközelebb folytatjuk az önvédelmet, mert ez az alapkő. Utána belekezdünk a támadásba. Amikor már megvan a mechanizmus, jönnek a konkrét fogások, mozdulatok. - ismerteti komolyan a tervét, majd megrovóan összeszűkülnek szemei. - Ne temess el ennyi miatt. Holnap már nyoma sem lesz. - mondja, aztán elfordítja fejét. - Nem szedek.
|
- Talán megunta az idegesítő macskalényét és ezért ment világgá... *dünnyögi a bajsza alatt* - Zuki... mit fogsz legközelebb tanítani? Mikor tanulunk egyáltalán legközelebb? Meddig tart amíg felgyúgyulsz? *kérdezősködik* - Amúgy szerintem... szedhetnél virágot Nemuyenak... és avval kiengesztelhetnéd... biztosan örülne neki! *mosolyog*
|
Egyetért a fiúval, valóban csak Takahéra koncentrált, de nem akarja ezért korholni. Tudja, hogy most maga ellen beszélt, hogy a közvetítő szerepével csak azt érheti el, hogy Lui rámozdul majd Nemyuéra, aki boldogan fogja fogadni a kölyök udvarlását. Nagyon fájna ez a a félvérnek, de jobban szeretné, ha az érzékeny lány boldog lenne, így nem számít a fájdalom. Biccent a fiúnak. - Tégy úgy. - hagyja rá. - Nincs baja, ha azért aggódsz.
|
*Lui szinte issza a félvér szavait, csodája őt amiért ilyen... úgy gondolja ők két teljesen különböző világ, mégis vannak bennük közös pontok... olyan dolgok amik még most nem tűnnek fel nekik de bizony ott vannak* -Tényleg... még sohasem tűnt fel... mindig csak Takahen járt a fejem, nem v ettem észre őt... és talán mást sem amit kellett volna.... *nagyon elgondolkodik most, olyan dolgokon jár az agya amik eddig számára teljesen egyértelműek voltak... de most... minden annyira kusza lett* - Ne aggódj Zuki... jól fogom... *mondja magabiztosan, majd feláll* - Talán meg kellene keresnem Takahet.... már rég haza kellett volna jönnie...
|
Mélyet sóhajt. ~ Szóval a fiú is tudja, hogy mi történt Kodakával... ~ neki is egy pillanatra lelapulnak a fülei, de aztán újra felmerednek az ég felé. - Azt hiszem, csak egy hasonlóan járt nőstény tudhatja, mit érzett. Nem lehet hasonlítani, hogy mintha elveszítenénk a májunk, vagy a gyomrunk, mert enélkül életképtelenek lennénk. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy mintha a fél karunk vagy lábunk veszítenénk, hiszen Kodaka teljes értékű életet él. Vagyis a méhe valami olyasmi, ami nekünk is csak egy van, tudunk nélküle élni, de a leli életünk alaposan megborulna, ha elveszítenénk. - nem mondja ki, csak kezével egy óvatos utalással jelzi Luinak, hogy mire gondol. Egy nem kihívó, csupán jelzés értékű mozdulattal ágyékához nyúl, majd rögtön el is veszi onnan kezét. - Elveszítette azt, amitől igazán nőstény. Hiszen a mai orvostudmány melleket még a hímeknek is képes adni, de méhet... azt soha. És ezzel fordítva is így vannak... - teszi hozzá. - Ezentúl ott van egy kölyök... a hímek sosem érthetik meg a fogantatást, várandósságot és szülést, így hát valóban csak annyit mondhatok, rossz lehet. Elviselhetetlenül rossz. - fokozza komoran. Elfordítja a tekintetét. - Ilyenek. És... igen. Ha tudni akarod, Nemuye az egyetlen, akiért bármit megtennék, akinek a csillagokat leígérném az égről. - mondja költőien szépen, aztán a könyves polcához megy és odadob Luinak egy nyúzott darabot. - Ő nem tud beszélni, de imádja hallgatni, amint mások olvasnak, vagy szép szavakat mondanak neki. - céloz a lányra, s ezzel el is árulja, hogy ez az egyik kedvenc könyve. - Igen. Amikor nem szolgál, figyel téged. Még nem tűnt fel, hogy valahogy mindig ott volt váratlan pillanatokban? - kérdezi őszintén. - Amit pedig meg akarsz védeni, lesz eszközöd rá. Egyet viszont ne feledj! - szólítja fel komolyan. - Nem csak használnod kell ezt az eszközt, de jól és jó céllal. Nem mindig a magad célja a fontos, Lui. Vannak olyan érdekek, melyek majd feletted fognak állni. Én sem merő vidámságból öltem meg annyi embert, hanem mert tudtam, ha nem tesze meg, ők ölnek meg engem, vagy Takagét. Az pedig végzetes lett volna a család számára. Persze nem értük tettem, nehogy azt hidd! Nekem csak az itt élő macskalények lebegtek a szemem előtt. Sosem a Misushikokat védtem, hanem őket az utcára kerüléstől és a biztos haláltól.
|
- Igen... biztosan roszs lehet neki hogy... megfosztották attól ami hozzá tartozott.... *lelapulnak a fülei* - Az emberek mér cska ilyenek nem igaz? *mosolyodik el fanyarul* - És neked pedig ő jön be mert olyan szörnyen érzékeny igaz? *mosolyog őszintén a dolgon* - Zuki... köszönöm a tanítást.... remélem minél hamarabb folytathatjuk *biccenti oldalra a fejét* - Szeretném megvédeni azt... ami fontos nekem.... *Takahera céloz de nem mondja ki a nevét tudja hogy a kandúrt még így is zavarja hogy róla beszél* - Hogy... hogy érted hogy csak hiszem? Talán leskelődik? *teszi hozzá gyerekes hangsúllyal*
|
- Tényleg jól van. - mondja, s hangjából érződik, hogy az valóban úgy van. - Egy kisfiú vette a szárnyai alá, ami Kodakának biztos rettenetesen tetszik, hiszen mindig is imádott anyáskodni mások felett. - meséli csendesen. - Szépen gyógyulnak a sebei is, ahogy láttam. - teszi hozzá, aztán mikor Lui befejezte a leápolását, elhúzza magát és felül rendesen az ágyára. - Nemuye szörnyen érzékeny lány, nagyon úgy kell bánni vele, mint egy törékeny virággal. Én most azzal, hogy elküldtem, máris megbántottam, tudom. Remélem, azért nem olyan nagyon. - gondolkodik el hangosan. - Vagyis kétféle kandúr tetszik neki. A hozzá hasonlóan érzékeny, már-már bájos, vagy a nagyon erős, már-már érzéketlen. És ebből te az előbbi vagy, s mint mondtam, tetszel neki. Azt pedig csak hiszed, hogy nem ismer. - teszi hozzá rejtélyesen.
|
*Lui pedig folytatja amint a kandúr ismét nyugton marad* - Zuki... ugye Kodaka tényleg jól van? Tényleg tudod hogy merre van? *kérdi halkan, nem akarja felhúzni vele a kandúrt de tudnia kell* - Dehát engem még csak nem régóta ismer... igaz a tetszést ez nem befolyásolja,... mégsem hiszem hogy egy 12 éves kölyköt szemelt volna ki magának...
|
A kandúron látszik, hogy nehezen kezeli a dolgot, de végül leül az ágyra. - Folytasd! - szól rá keményen Luira, hogy fertőtlenítse és kösse be a sebeit. - Fontos nekem. - mondja kicsit később enyhébb hangon. Nem vallja be, hogy tényleg szereti, csak hátrapillant. Látja, hogy a fiú nem hisz neki, ezért rámordul. - Miért ne? - kérdezi a morgást követően. - Helyes szőke gyerek vagy. Miért ne tetszhetnél egy fiatal nősténynek? - kérdezi szinte érzelmeket kizárva Zuki.
|
- Hát... csak... látszik rajtad hogy fontos neked, ez minden... *mondja könnyedén a szőke srác, viszont meglepődik azon, hogy éppen ő tetszene a nősténynek* - Ugyan ezt nem hiszem....miért tetszenék én neki? *bár egy kicsit belepirul a dologba de tényleg nem hiszi el ezt most Zukinak*
|
[334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
