|
Témaindító hozzászólás
|
2010.01.13. 22:31 - |
A városközpont mindent öszeköt, innen bárhova el lehet jutni.
|
[123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
*A kandúr nem értette miről van szó* - Fizetni? Ti nem osztjátok meg egymással az ételt? Ohh bár el is felejtettem, hogy itt az emberek uralkodnak... itt minden máshoy megy.. te macskalény vagy... gondolom nem vagy szabad... jó ez így neked? Miért nem teszel ellene?
 |
-Ez egy hosszú történet.De a plüss lehet szines,egy színű puha tárgy ami sokat jelent néha az embereknek.*Válaszolta.Pislogott párat.*-Nem,nem vagyunk ikrek.*Felelte.Aztán csak bólintott,de látta hogy a fiú hogy akart kimenni.Összeszedte minden bátorságát.*-Elnézést,csak kicsit elkóricált.*Mondta az őröknek és visszakisérte a lány bevásrlókocsijához a kandúrt.*-Nem mehetsz innen csak úgy ki,fizetned kell.*Mondta neki.*-Maradj velem,majd én kifizetem.*Kérte kedvesen.*
 |
- Ohh mi az a plüss? *érdeklődött miközben megszagolta a nyulat* - Nincs nyúl szaga... *grimaszolt* - Majdnem egyezik a nevetek, ikrek vagytok? *érdeklődött* - Ümm... nekem most mennem kell... *elvett egy kenyeret és kiindult fizetés nélkül, persze az őrök megállították a fiú nem értette, hogy miért*
|
*Hanifa kicsit meglepődött,utoljára nővére volt az aki mosolygott rá évekkel ezelőtt.Majd a plüssnyúlra néz.*-Ő Hasina a plüssnyúl.*Mondta a fiúnak.*-A nővéremtől kaptam.Jópár éve.*Válaszolta nézve a fehér nyulat.Sokat jelentett a nősténynek.*-Róla neveztem el.*Tette hozzá.*
|
- Nem történt semmi, én voltam a hibás ne aggódj... *rámosolygott, kicsit vámpír szerű, hegyes fogai voltak így furcsán mutathatott* - Milyen fura állat... *nézi a plüssnyulat, mert ő nem tudja mi az*
|
*Hanifa épp egy nagyobb csoportot nézett mikor Matsuo beleütközött,de a nőstény természetesen azt hitte ez saját hibája volt hiszen nem előre nézett hanem teljesen más irányba.*-Elnézést!*Sikkantott fel.*-Minden rendben?Nem esett bajod?Nem figyeltem,sajnálom.*Hadarta kétségbeesetten.*
|
*Matsuo még nem szokta meg ezt a világot, ruhái régimódiak, és véráztatta sebekkel voltak borítottakm de már begyógyultak, senki sem merte megállítani még az emberek sem, amikor egy kenyérért nyúlt bele ütközött a lányba, mert nem figyelt oda*
|
*Hanifa szépen lassan megérkezett a Városközpontba.Boldogsága csak addig tartott míg be nem lépett a bevásárló központba és meglátta mennyi rengeteg ember van itt.Mikor nővérével jött vásárolni ez sosem zavarta hisz mindig megvédte őt és ha félt hozzábújt.De most csak a nuszija volt a táskájában.Félve elvett egy bevásárlókocsit és megindult a sorok között.Táskáját a kosárba tette,a nyuszit pedig oda ahová a kisgyerekeket szokták ültetni.Listáját a kezébe vette és megindult.Elsőként a zöldségek felé indult,közben pedig igykezett elhúzódni az emberektől és a nagyobb csoportban lévőktől.*
|
*A fiú hallgatja a macskalényt, kissé elmosolyodik, majd közelebb lép hozzá és megöleli, de gyorsan el is engedi* - Nem tudom, nem ismerek gazdag macskalényeket, de talán igazad lehet... tudom, hogy nem hazudnál nekem, éppen ezért bízom meg benned... * - Látom az arcodon, hogy butaságokon töröd a fejecskéd, ne gondolj semmit rosszra, hiszen eddig is mindig meg tudtuk védeni magunkat, sokkal erősebb ellenfelektől is... *a nap lemenőben volt már, a nap éppen Ru városa alatt pihent meg, evvel gyönyörű képet festve a koszos, mocskos vidéknek.* - Ha az emberek nem lennének olyanok, mint amilyenek... ez a világ csodálatos lenne... *avval megfogta Coco kezét és így ketten sétáltak bele a lenyugvó napba.
|
*Mosolyog, igazából, boldogan mosolyog.* - Ha a helyemben lennél, te sem akarnál elhagyni egy olyan gazdát, mint amilyen te is vagy. Most őszintén, gondolj bele, vajon hány gazdag családban élő macskalény boldog? Az arány nem lehet valami kecsegtető... - *Tovább mennek a központban, és miközben ő a kipakolt árukat figyeli, addig Sigi is vesz néhány dolgot, habár nem látja pontosan, hogy miket.* ~ Otthon úgyis megtudom... ~ *Otthon... egy pillanatra elgondolkodik, hogy otthonnak lehet-e egyáltalán nevezni azt, ahol élnek. Otthon... nagyon régen nem használta már ezt a szót, és olyan, mintha már el is vesztette volna jelentőségtartalmát Coco számára. Otthon..* - Igen, biztosan így gondolom. Miért hazudnék neked? - *Sigi rántja vissza őt a valóságba, és nem érti, miért foglalkoztatja a 'jó-e neked velem' kérdés ennyire gazdáját. Mikor Sigi megcirógatja Coco arcát, a macskalény megnyalja gazdája kezét.* - Örülök, hogy boldoggá teszlek, hiszen részben ez is a dolgom. A társad vagyok, és én úgy hiszem, nagyszerű párost alkotunk mi ketten. - *Mosolyog, majd doromboláshoz hasonló hangot próbál kiadni. Aztán kissé elszontyolodik, amint arra gondol, hogy egyszer biztos eljön az idő, amikor tényleg meg kell egymást védeniük. De hogy fog ez megjelenni? És azt fogja-e a 'védelem' jelenteni vajon, hogy valamelyikük az élete árán is megmenti a társát? Nem akart erre gondolni. Természetes, hogy ha oda kerülne a sor, Coco az életét adná Sigiért, de még nem akart meghalni, és biztos volt abban, hogy gazdája sem. Mégis...* - Ez a sorsunk, gazdám. De - amíg boldoguk vagyunk, addig megvan mindenünk.
 |
- Sohasem fogsz megváltozni nem igaz? *nevet a félvér, még kacsint egyet a lány felé, majd ő is társa után indul... út közben még szétnéz az árusok között, s vesz otthonra pár dolgot, persze az emberek furcsán néznek rá, de ez nem zavarja.... *
- Biztosan így gondolod Coco? *néz a lányra szelíden, tudja hogy ő nem éppen a megfelelő gazda, néha dühöng és tetteivel bántja a nőstényt* - Mert ha igen akkor nagyon boldoggá teszel engem... *még mindig csak eszi az almáját, de közben kezével a nőstény felé nyúl és megcirógatja az arcát* - Ne aggódj, minden erőmmel azon leszek, hogy meg tudjalak védeni... *majszol tovább, s látszik rajta hogy boldogság tölti el, akkor is ha nem mosolyog...amikor befejezték az ebédet, felkel* - Jobb ha tovább indulunk... estére haza kellene érnünk, mert akkor már nem biztonságos itt nekünk...*sóhajt* - Egy Ru városi embernek nem lehet semmije... értéktelen ő maga is, akárcsak a macskalénye... mégis... nekem mindenem megvan...*megindul hazafelé*
 |
*Szerencsére Sigi épségben tér vissza, és még élelem is van nála. Ahogy Coco látja, csak zöldséget hoz gazdája, de ez egyáltalán nem baj, sőt, úgy örül annak, mint egy születésnapi ajándéknak. Mikor odaér hozzá, mind a ketten elmennek egy füves területre, olyanra, ahol nem láthatja őket senki, és csak egy fa áll. A gazdája két almát, két banánt, és egy epret vesz elő, majd elosztja kettejük között, legalábbis az első két említett dolgot. Az epret csak a macskalény felé nyújtja, mire az hálásan pislog Sigire. Mondhatná, hogy nem kéri, de gazdájának igaza van, ezt nagyon szereti, és soha nem tud neki ellenállni. Rögtön meg is eszi, de lassan forgatja a szájában, hagyja, hogy az ízbimbói élvezkedjenek, és csak egy vagy két perc után nyeli le az epret. Éppen harapna bele az almába, amikor Siginek elhomályosul a tekintete, és furcsa kérdés tesz fel Cocónak.* - Én... - *Azt akarja mondani, hogy 'nekem megfelelő, persze', de aztán elgondolkodik egy kicsit. A jobb élet elmélete egy pillanatra megbolondítja, és elképzeli magát egy háromemeletes házban, aminek medencéje is van, abban áztathatná magát minden egyes nap... de aztán megrázza a fejét, és rájön, hogy biztosan nem így történne. Neki nem kell más, csak Sigi, és senki mással nem lenne boldog, csak vele.* - Nekem megfelel. Tudod, keresve sem találhatnék jobb gazdát és bátyjat, mint te vagy. - *Mosolyodik el Coco.* - Nem kell nekem gazdag pojáca, mert az sokkal fontosabb, hogy jól érezzem magam a gazdámmal, minthogy az illetőnek sok pénze legyen. Hidd el. - *A macskalény még bólint is mellé egyet, majd ő is beleharap az almájába.*
|
*Sigi pár pillanat múlva vissza tér, sikrült pár gyümölcsöt szereznie, de persze nem veszi elő a zsákmányt, alrébb tereli Cocot és egy füves területre viszi, ahol csak egy fa áll, de úgy gondolja így kellemesebb, elővesz két almát, ét banánt és egy szem epret... fele fele arányban osztja el, de az epret csak Coco felé tolja* - Szereted nem igaz? *mosolyog rá, de aztán le is hervad* - Fiyelj coco... sokat gondolkodtam mostanában.... tudod én nagyon kedvellek meg minden... tényleg olyan vagy neem akár a kishugom... de szeretném megkérdezni, hogy neked ez megfelel e... mert te elég szép vagy biztosan befogadna valami gazdag fráter és nem kellene többet éhezned....~ Miket beszélek... tényleg képes lennék erre? Ebben a kérdésben nem lehetek önző, ha Coco azt akarja akkor... el kel engednem akkor is ha utána nem marad semmim... *a lányra néz* - Nos? *elkezdi enni az almáját*
|
*Kissé tátva marad a szája, hogy ilyen könnyen sikerült meggyőzni Sigit, habár nem itta meg a vizet, de nem is adta Cocónak. Mikor gazdája kijelenti, hol nézzenek először körül, a macskalény - szokásához híven - sóhajt, és bólint. Mi mást tehetne? Ellenkezzen, és mondja azt, hogy nem, inkább rögtön lopással kezdjenek, csakhogy ne kelljen ilyen pocsék élelem után keresgélni? Ezt nyilván nem fogja, és nem is fog soha szándékában állni. Coco nem ilyen... egyáltalán nem ilyen. Kelletlenül, de engedelmesen megy Sigi után, és kissé furcsállja, amikor az megfogja a kezét. Kissé talán még el is pirul, de zavara hamar eltűnik, ahogy észreveszi, hogy bámulja őket mindenki. Mintha mindenki arca egy emberként fordulna feléjük, hogy gúnyos szemekkel méregessék, aztán odasúgjanak a másiknak, hogy 'na, itt vannak a hajléktalanok'. És akkor ez még egy gyengébb fogalom... legalábbis Coco szerint. Szemeiben könny gyűlik, mint minden egyes nap, amikor megérik benne az egész borzalmas életnek a tudata. De nem sír, vagy ha igen, akkor is hangtalanul, mert Coco már megtanulta, hogy hiába sír az ember - vagyis macskalény -, semmivel sem lesz jobb, mert a könnyek senkit sem hatnak meg. Senki olyat, aki segíteni tudna rajtuk. Aztán mikor megérzi a kukából áradó hipószagot, Sigi tudatja vele, hogy elmegy a zöldségeshez, és szerez valamit. Mondhatná, hogy ne menjen, de minek? Ez az egyetlen esély, hogy életben maradjanak... legalábbis, hogy Omoi életben maradjon. És most már Coco is tényleg baromira éhes. Úgyhogy csak bólint, és hagyja, hogy gazdája ott hagyja, egyedül.*
|
Nem tudom,hogy miket szoktak ilyenkor mondani.Nem szokásom az ismerkedés.Emlékszel mit mondtam mikor találkoztunk?Ha nem vigyázol szétrúgják a segged.Ha velem tartasz maximum én teszem ezt,ami jobb,mintha más tenné.Vagy valami hasonló,de a lényege ez volt.Hé,itt csak én duzzoghatok.Áhá,a lelkiismeretemre akarsz hatni,mi?Hát tudd,hogy nem fog menni.Én már itt se vagyok.*legyint a lány felé,majd lassan elindul visszafelé*
|
- És mégis mit akarsz, mit mondjak neki? Minek menjek oda hozzá he? *akad ki, majd duzzogva elfordul egy másik irányba* - Mit akarsz kihozni ebből? *morogja* - Menj oda te ha nagyon akarsz, úgyis neked kell gyakorolnod a kommunikációt... *fordul vissza és kisebbet lök a kandúron a lány felé* - Nos? Ha oda mész elmegyek veled még ma vadászni az erdőbe...
|
*Elkapja Thadon pillantását és inkább felhagy az oda-oda pillantásokkal.Tovább olvassa a könyvet majd amikor a végéhez ér becsukja elteszi,nyújtózik egyet majd hátra dől a padon.*
|
*Fülei az égbe merednek,tekintetével a környezetet pásztázza,az említett macskalények után.Orrlyukai kitágulnak az idegességtől,legszívesebben felrobbanna,de igyekszik jól viselkedni Lou miatt.*Akkor miért nem mész oda hozzá?*szűri ki fogai között ezt a mondatot,közben összeszűkült szemekkel figyeli a kislányt.*Tudom,hogy nem fog menni.*jelenti ki dacosan*
|
- Nem nem ismerem, de ő egy kislány érted? *néz körbena tömegben, felfedez egy kát macskalényt is* - Látod? Vannak itt macskalények is... nem csak emberek... ők is együtt élnek ezekkel a teremtményekkel, neked is biztosan menne, ha nagyon akarnád... persze ez nem erőszak vagy ilyesmi... és honnan veszed azt hogy macskalényeket reggleizik?
|
*Meglátja,hogy Loumero integet neki és elmosolyodik.Felemeli a kezét és széles mosoly kíséretében vissza integet.*Bárcsak az emberek,ilyen barátságos lenne!*gondolja majd leteszi a padra a kezét és tovább olvas.Néha oda-oda pillant a rájuk,de megpróbálja nem feltünően.Nagyon érdekli őt,hogy milyenek is igazából a macskalények.*
|
[123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
