-Te aztán tudod, mi a az a hatásos belépő * a szőke furcsa kíváncsisággal figyelte előzőleg az eseményeket egy öreg, éggel ölelkező fáról. Gondolta, hadd keresgéle őt Goyuko, elüldögél még egy kicsit- ne csak ő várjon a macskára. Mostanra egy csipkebokor árnyékába ért, onnan méri végig gyanakodva látogatóját.* - lehet én vagyok a hülye, de hogyha tényleg csak messziről szeretnéd vizsgálgatni az elmeháborodottakat, leszokhatnál az ilyenekről..* jegyzi meg, a könnyező kandúrhoz cammog. Várja, hogy az kezdjen el beszélni a bajáról, addig minden kérdés úgy is csak hátráltató volna.. *
Újabb két nap telik el, mire a kandúrka megjelenik a területen. Nem megy egyből a szokásos találkozóhelyre, a tisztásra, a fák sűrűjében marad, míg összeszedheti magát. Egy hatalmas gitárt cipel a kezében tok nélkül. Odarobog egy fatörzshöz, majd teljes erejéből nekicsapja. Recseg a fa, roppan a ragasztás, visítva adja meg magát valamennyi húr, szanaszét repül a lakk és a por. Még nem tört milliom darabba a hangszer, így ledobja a földre és rátapos. Újabb reccsenés, ahogy a test még kisebbre törik. - Meg a jó édes anyádat, azt! - suttogja villogó szemekkel, aztán leszáll a csúnya véget ért, percekkel ezelőtt még vadiúj gitárról. Nem marad más a pusztítás után, csak lihegés. Hátralép művétől, majd a földre esik. Ledönti a lábáról a döbbenet, ahogy ráeszmél, mit tett. Befogja száját, másik kezével egyik fülébe kapaszkodik, fejét behajtja térdei közé és sírni kezd. Cryspushoz jött, most mégsem képes a keresésére indulni. Retteg tőle, hogy a szőke kandúr már nincs itt.
-Szia..*ismétli Goyukot. Ezzel az egy szóval hogy el lehet vágni egy beszélgetést, egy találkozást, egy lélekröptetést.. a macska csak most érzi meg. Természetesen ha marasztalná a kandúrt, az már nem ő lenne, inkább a sértett vadkan dacával tudomásul veszi, hogy magára hagyják. A későbbiekben valóban, s érzékletesen végigzongorázta az ötletet, hogy nem kéne meghagyni ezt a nagy luxust Goyukonak, de önmagának sem. Képzeletben újra s újra betért Ran házába, mi csak fakó összemosódásban élt emlékezetében, mégis oly jólesően csillogott szívében.. maró, keserű jóérzéssel. Azt már csak a sorsához adódó következetes fűszernek látta, hogy a fiú a halálát kívánja, s ettől függetlenül arca, hangja, illatának emléke mennyire belekarmol Crys lelkébe..s Ran még csak nem is sejti. Olyan naív hitekbe nem merészkedett, hogy Goyuko a maga módján hasonló érzelmekkel viseltetik iránta.. annak a macskának az egész lénye olyan más volt Crys szemében. Nem tudta hova sorolni, a barát-ellenség kérdés mindig egy hajszálon függ. De hogyha rajta kapta magát, amint ilyesmiken gondolkodik, összevonta a szemöldökét, megállapította magáról, hogy ma sem egészen normális, s kerített valami gondolatmentes tevékenységet. A mentális zaj persze folyton folyvást visszatért, s míg az éjszaka valami ehető után hajkurászott, fel-felsejlett benne Goyuko megértően elnéző arca. Ahogy telt az idő a legutóbbi találkozás óta, az egyre inkább csak álomnak tetszett Cryspus előtt. Mintha egy régi filmet játszottak volna le, minek már nincs jelentősége, megfakult fotó, pár rászáradt könnycsepp.. s semmi egyéb. S szerette is volna ennyinek látni az egész történetet, s mégis, várta, hogy felbukkanjon a két élénk szürke fülecske..*
- Nem. - vet ellent határozottan, s szája megrándul, mintha indulat futna végig a testén, de csak a száján lehetne megpillantani. - Ízlés dolga, ki mit szeret. - ismétli magát. Eszébe jut még valami, de mielőtt kimondaná, eszébe jut, hogy ezzel megbánthatná Cryst, ezért inkább magában tartja, ami a szájára jött. Figyeli a kandúr arcvonásait. Nem tudhatja, mire gondol, de látja rajta, hogy komoly dolgokról lehet szó benne. Aztán ő is sóhajt, a szőkeség után. Végül rámosolyog. - Szia. - köszön el tőle és felveszi a telefont, a kosarat és elmegy haza.
-Ha már értem képes vagy ilyet játszani, bárkiért az vagy *közli szárazon, csak hogy ellenkezzen* -nem vagyok szerethető jellem, talán még csak jellem sem, elfogadtam ezt a szerepet, nem értem, te még mit látsz benne..nem, az pont hogy lehetetlen hogy láss, épp ezért.. mindeféle macskáért, igen *ismétli igazat adva magának. ~Élni. Persze, de milyen áron?! Vagy ez csak nekem nagy fizetség? *kérdi magától, s csak ugyanaz a megmerevedett bizonyosság adja a válaszát ~ Dehogy..én legalább magamat húzom föl a karóra, őket viszont emberek kísérik a hóhér bárja alá...ilyen velem nem történhet meg..! *Goyuko szavaira jobb esetben csak vállat rántana. Most viszont lemondó csodálkozással tekint rá. Hogyha már ő, Crys mondja valakinek, hogy folytassa, akkor azt folytatni kell. Meg aztán a kandúrka is jó pillanatot választ a távozársa: épp mikor már megadja magát... meghal egy kicsit, aztán a macska magára hagyja vallomásának keserűn maró emlékeivel. Direkt csinálja..! ebben a játékban a szőke csak az egér lehet. * -milyen optimista vagy.. *sóhajtja végtére is. Itt gondol arra a bizonyosságra, hogy Goyukot nem zárják be a mobil-ügy miatt, vagy hogy a macska hisz abban, hogy Cryst itt találja még holnap is..*
- Olyan nincs. - vet ellent könnyedén, de határozottan. - Mindenféle macskáért? Te milyen másikról beszélsz? - kérdezi, s megint körülnéz. - Én csak téged látlak itt, meg magamról tudom, hogy jelen vagyok. - közli büszkén. Aztán felnevet. - Nincs életbiztosításom. - mondja. - Vagyis lehet, hogy könnyebb, de... én élni akarok. - jelenti ki kis habozás után. Kuncog, ahogy Cryspus visszautasítja, hogy ő megköszönjön neki valamit, de nem veszi zokon. - Hihetetlen, hogy még akarnál hallgatni. - mondja boldogan. De aztán mélyet sóhajt. - Holnap is jövök dumálni. - igéri. - Most viszont mennem kell. - jelenti be, s kicsit el is szomorodik ettől. - Holnap itt, oké? - kérdezi reménykedve.
-Ez olyan vágóhíd, amelynek bárdjai csak nekem nyilvánulnak meg *feleli éllel* -ne legyél már mártír mindenféle macskáért..*torkollja le, sehogy sem tetszik az az önfeladó szeretet neki. Mohó figyelemmel füleli Goyuko módszerét* -a képükbe köpni könnyebb.. *mormogja röstellkedve. Önérzetét karistolgatja, hogy egy fiatal kandúr ilyen egyszerűen és hatékonyan oldja meg problémáit. Ahol ő kést rántana, Goyuko ceruzát fog..drámai, s sorsot döntő különbségek.* -ezt ne köszönd *vág a macska szavába*- jó az.. hogyha van miről beszélned *jegyzi meg mikor Goyuko ellhalgatott. Őt igazán nem bántja a másikban feszülő, s kitörni készülő energiatömeg, inkább őt magát is inspirálja ezzel.* -abba ne hagyd *szól rá nyomatékkal, jelezve, ő nem is kívánja átvenni a szót. Boldog, hogy van, akinek hallgathatja szavait.*
- Heh... vágóhíd? - színpadiasan körülnéz. - Nem látok éles bárdokat, véres asztalokat és henteseket sem. - mondja peckesen kihúzva magát. - Egyébként meg ha mindenképpen ragaszkodsz ahhoz, hogy a vágóhídra készülsz, akkor veled megyek és levágatom magam én is. - jelenti ki büszkén, gyerekes örömmel. - A jó házicica erős túlzás. - ellenkezik. - És azért nem kaptam gyomorfekélyt az elfojtástól, mert nem fojtok el olyan sok mindent. Naplót írok, nagyon sokat mozgom és amikor úgy érzem, hogy nem bírom tovább, mint láthattad, nekiállok cigánykerekezni, szaltózni, ugrálni. Olyankor még az Abukik is békén hagynak. Kimérgelődöm magam, aztán amikor már nem bírok megmozdulni, lassan elkezdem összetenni a fejemben a mondatokat. Végül előveszem azt a naplóm, amibe ilyenkor szoktam írni és leírom, amit szépen megformáltam a fejecskémben. - meséli el a módszerét. - Nem csak úgy lehet kiadni valamit, hogy az emberek képébe köpjük, hanem így is. Persze nem biztos, hogy olyan hatásos, deee... én megelégszem vele. A lényeg számomra, hogy nincs bennem tovább, kiírom magamból. Szó szerint. - teszi hozzá, hogy figyelmeztesse Cryuspust, hogy már megint a szavaival is beszél, nem csak a mondataival és a nonverbális kommunikációval. - Én is köszönöm, hogy te elviselsz engem. Szerintem nem könnyű. Kicsit túl sokat beszélek, sokat mozgok - most is izeg-mozog -, néha sokszor szeszélyes vagyok, mindig újat jobbat és mást akarok. Persze nem mindenben, de azzal ösztönzöm magam, hogy amikor elérek valamit, új célt tűzök ki, így mindig van út előttem. Na, már megint csak dumálok folyamat. - figyelmezteti mindkettőjüket, aztán elmosolyodik szégyenlős pírral az arcán és elhallgat. Csillogó szemekkel nézi a szőkét, karjait előre-hátra lóbálja, a farkincája pedig köröket ír a levegőbe.
*Goyuko minden mozdulatával a macska szívét simogatja, hálás most az égnek, amiért a kandúr valamiért kitartott mellette. Érzi, s el is hiszi komoly szándékát, de magát ismerve, nem hogy segítséget nem fog kérni vagy elfogadni, de azt sem ismeri majd be, hogy szüksége volna rá. Ezekből a hideg, kevés reménnyel bíró jövőképekből Goyuko mosolya ébreszti föl* -persze, neked izgi, nem te mész önként a vágóhídra *közli a sértődöttet játsszva* -szóval.. te jó házicica vagy.. hogy nem kaptál még gyomorfekélyt a sok elfojtástól? *kérdi mint a legközelebbi hozzáférhető vizsgálandó alanyt. Valóban nagy rejtély számára, hogy van még ennyi energiája Goyukonak amellett, hogy ösztöneit elnyomját, s még a gondolatait is meg akarják másítani a fejében. * -egyébként köszi.. hogy még ittvagy, és elviselsz..
Goyukonak elkerekednek a szemei a másik kijelentése hallatán. Úgy tűnik most, mintha kínaiul beszélt volna hozzá Cryspus és a fiú nem értette volna egy szavát sem. ~ Jobban kiismerem magam mindenben? Jobban, mint te? ~ kérdezi magában. ~ Micsoda ostobaságok nem bántanak téged. ~ jegyzi meg gondolatban, de mosolyogni nem tud, szégyenlősen a füvet nézi. Hallgatja a szőkét, s kétsége sincs önmaga felől. Végre mosolyogni kezd, de csak az orra alatt. Amikor Crys elhallgat, a srác felnéz rá. Ismét csodálattal, rajongással és hittel a szemeiben. Nagyon szereti ezt a bolond vadlényt, el sem tudja képelni, hogy véget kell majd vetnie a vele való találkozgatásnak, s mivel nem akar erre gondolni, most kiűzi a fejéből Netanit, az összes többi Abukit a meggyötört telefonnal együtt. - Az, hogy te mit tennél az én helyemben és én mit teszek, lehet, hogy teljesen más. Ezek szerint legalábbis más. - teszi hozzá magabiztosan. - Türelmes leszek veled, ha szeretnéd, de nem kívánom, hogy megváltozz miattam. Nekem így vagy jó, de ha te szükségét érzed a változásnak, én teljes mértékig támogatni foglak benne. - beszél komolyan. - Tudom, hogy nem vagy az a fajta, de... kérhetsz segítséget tőlem még mindig. És majdnem bármiben állok is a rendelkezésedre. - és most nagyot mosolyog. - Ez izgi. - jelenti be vidáman.
*A macska visszakérdezésére tanácstalanul vállat ránt. Ha tudná rá a választ, nem kérdezte volna meg. Goyukonál most már semmit sem mer találgatni, amit az ő képzeletvalósága diktál, erősen elhúz attól, ami valójában rejlik a macska tettei mögött. * -Nem vagy vele egyedül *mormogja* -az egy, ami bánt, hogy úgy tűnik, te jobban kiismered magad mindenben, még bennem is.. míg én ezt csak most kezdem tanulni, eddig az sem merült föl, hogy ez szükséges..de téged nem akarlak bántani, úgyhogy ezt most vállalom. Csak rajtad múlik, el tudsz e viselni, amíg nem érek a végére, és csak hangyalépéseket teszek az úton. Ha türelemmel leszel irántam, megpróbálok jó macska lenni, s nem elüldözni magam mellől, ha már valami csoda folytán éppen ide keveredtél.. de megértem, hogyha nem kívánod megvárni hogy, hogy is mondják, megjavuljak.. a helyedben én sem tenném *vallja meg őszintén.*
Cryspus még jobban behajtja őt a susnyásba. ~ Nem ellenkezem?! Miért, kéne? ~ fut végig az agyán és úgy érzi, minta áramütés érte volna. Csak bámul még mindig értetlen képpel a kandúrra. Szeretné tudni, hogy mire gondol, mire céloz és hogy mit akar, de nem gondolatolvasó, egyszerűen amíg nem bír rákérdezni, ezek rejtve maradnak előle. Rettegve gondol mindenféle rosszra, aztán reménykedve gondolja el a jókat, mégsem bír dönteni. Aztán a szőke azt kérdezi, maradni akar-e. Felnevet. Nem jókedvében, hanem a feszültségtől. - Hülyéskedsz?! - kérdezi. - Most zúztam szét a telefonom. - mutat is rá a készülékre, s újra elidőzik pillantása rajta, míg tart egy kis szünetet. Nem kell gondolkodnia, a válasz egy hatalmas PERSZE, HOGY MARADNI AKAROK!, méghozzá vörössel kivilágítva a fejében, hogy minél feltűnőbb, figyelemfelkeltőbb és rémisztően őszinte legyen. Ezt azonban ebben a formában nem meri közölni. - Ha haza akarnék menni, megtettem volna? - kérdezi hát meg így. - De nem értem, mit akartál ezzel az egésszel. - mondja pár pillanattal később, szinte makogva.
* Megőrjíti, hogy nem kap semmi konkrét feleletet. Valami kicsinyes bosszúból ő sem ad magyarázatot Goyuko kérdéseire, minden értetlenségét figyelmen kívül hagyja.. ő a saját válaszait keresi, s addig kibírhatatlan lesz, míg azokat fel nem fedi, vagy a lába elé nem veti valaki.* -és mégcsak.. nem is ellenkezel.. *állapítja meg csendesen. Már megszokhatta volna ezt Goyukotól.. alaptalan vádak alól nem próbál kibújni, az igazságot pedig megvédeni, hiszen a valónak nincs szüksége bizonygatásra..* -mért kell mindent rám hárítani? *kérdi dacosan, emögött annak félelme állt, hogy retteget a felelősségtől..elküldeni, vagy marasztalni Goyukot.. mind olyan hatalmas tett, még ha a kis kandúr csak egy hétköznapi gesztusnak is veszi. Választani nem és igen között.. ugyan, miért tenné? ő jól el van a kettő között.. de ha ez nincs is így, döntse el más helyette, nem isten ő, hogy tőle függjön. Kérdezné, hogy most mi a kandúr terve.. de annak megszabásának néhány részlete érezhetően át van ruházva rá, s most érzi, milyen ravasz csapdába csalta őt ezzel a macska. Nem kesereghet a másik döntése fölött, bármi is legyen az, hiszen ő maga a választó.. * -még mindig itt akarsz maradni? *kérdi lemondóan, de a remény halovány szikrájával*
A figyelmeztetésre egy pillanatra lesomja a füleit, mintha Cryspus váratlanul befenyítette volna ennél sokkal jobban. Aztán megnyugszik, s csak figyel tovább. Aztán lenéz a mobilra és beletúr a hajába. - Ahogy vesszük. - mondja, miközben bámulja a készüléket. Ebből baj lesz otthon, már tudja, de a fenébe is, teljesen elszállt az agya és nem akar még hazamenni. A keresztbe tett karok az elutasítás egyik jele, ezt tudja jól a fiatal macska. Nem örül neki, nagyon nem. Sóhajt egyet és leengedve a karjait a földet kezdi bámulni. - Mely macska nem remél valamit? - kérdezi szinte fásultan. - A remény néha az egyetlen kapaszkodó. - teszi hozzá csendesen, majdnem csak magának, majd döbbenten felnéz. Fülei felágaskodnak, az arckifejezése olyan, mintha valami nagyon hihetetlent közölt volna vele a kandúr. - Miről beszélsz? - kérdez vissza. - Trófea... ügyességi játék... megérintés... kielégülés... igény... - ismétli a szavakat. - Mit akarsz ezzel? - torzul el az arca az érzelmek kavalkádjától, ami rázuhan. Cryspus csak tovább mélyít a helyzeten, Goyuko pedig kétségbe esik. ~ Mit gondol rólam?! Mit hisz, mit akarok tőle?! Miért viselkedik ilyen furcsán, miért mond ilyen dolgokat? ~ kérdezgeti magát, de nem tud saját kérdéseire felelni. Minél több mindent mond a szőke, a fiúban annál erősebb a késztetése, hogy azonnal belekapaszkodjon, nehogy eltávolodhasson tőle, csak nem tudja, hogyan kell, ezért nem mer semmit csinálni. Csak vár, hogy Crys magyarázatot adjon neki.
- Aranyos *ismétli megmakacsolva magát.*- nagy szavak ezek valakitől, akinek a világ eddig egy pöcegödör volt.. szóval tudd megbecsülni *figyelmezteti félig viccelve, a macska megjegyzésein az elmebetegekről nagyokat derül magában, egyébként most igyekszik összeszedni magát, és átérezni a kandúr kételyeit.* -egy-két mobil szétzúzás nem a világ * rándítana vállatt az egész ügy fölött, nem sejtve, hogy Goyukoban mélyebben gyökeredzik a dolog. Szótlanul hallgatja a macska szónoklatát, keresztbe fonja karjait, s máris kisiklik kezéből a vezérlés, hogy megfigyelhesse, hogyan iszkol lelke újra a védőpajzsa mögé. * -már megmondtam, hogy.. *ellenkezne reflexből, s lassan rájön, hogy nincs mi ellen. * - de akkor is.. *vág önnön szavába* -kudarc csak azt érheti, aki remél valamit.. néhány perce még az égre bizonygattad, hogy nem vársz semmit.. vereség.. egy játékos macska trófeája vagyok, aki azt az ügyességi játékot űzi, hogy megérintsen ? és akkor kielégül győzelmi igényed? *teszi fel a fiúnak szegezve a szenvtelen kérdéseket, de a választ meg sem várja* -akárki is rakta helyére a nyelvedet, jó munkát végzett *ismeri el* -remekül be tudok hízelegni magad akárhová..*morogja, teljesen vakká váltan immár az iménti felismerésére* - a nagy szavak mind összedőlnek.. nekem nem kellenek a világmegváltó ígéretek, úgyis üres mind, ami mögöttük áll.. *leveszi a szemét a fiúról, elréved a bokrok sűrűjében* - én soha nem kértem sokat.. de kérni, igen, kértem, önző lény vagyok, aki túl akar élni, biztos vagyok benne mostmár, hogy jobban, mint amennyire boldoggá válni vágyik.. már ha van olyan.. és nem kellenek a naív reményteljes, önfeladó szavak, megértem, ha rám is elvárások feszülnek, miért is ne tennék? nem működhet a gépezet, ha az egyik kerék rendszertelenül mozog, mondván, nem várunk el tőle semmit.. *majd visszapillant Goyukora* - attól még aranyos vagy.. mert a színdarab részese lehettem, beavattál, megengedted, hogy forduljak a függönyök mögött is egyet.. talán kívülről rejtelmes misztikum, de belülről igazi..*mondja lassanként elhagyva minden érzelmet hangjából* -és ha tényleg úgy vélnéd, érdemes ezzel játszani tovább, nem gondolkoznál azon, hogy kiírd a darabból.
Meg is áll az a monológ és Goyuko csak felvonja szemöldökét. - Aranyos? - kérdezi hitetlenkedve. Zavarba jön, mikor felfogja, milyen közel ment a szőkéhez, így visszalép egyet és felnéz rá újra. - Nem nevezném aranyosnak azt, amit én csinálok. - jelenti ki. Végigméri magát, majd tekintete a mobiltelefonon állapodik meg. - Szerintem ezzel a tempóval egyenesen robogok a diliházba. Mindigis érdekeltek az elmeháborodottak, de nem akartam sosem közéjük tartozni. - folytatja. - Nem tudom, miért csináltam. - mondja most nagyon halkan. - Elküldtél, mégis itt vagyok. Nem kérted, hogy maradjak, mégsem mentem el. - folytatja, azzal felnéz az égre. - Lehetek valakihez hazug, aki olyan őrült dolgokat csal elő belőlem, amelyekre sosem gondoltam? Játszhatok színjátékot valaki előtt, aki képes egyetlen pillanat alatt lekapni a maszkot és kigúnyolni a mögötte remegő kellékest, aki csak addig szónokol szépen, míg nem tudják róla, ki valójában? Lehetetlenség. - mondja ki őszintén és belenéz a zöld szempárba. - A helyzetet csak az nehezíti meg, hogy az a valaki, aki most is nézi a kellékest, egyszerűen nem hisz a szemének. Túl jó volt az előadás? Túl jó egy szerencsétlen senkihez? A kérdések sora növelhető, de minek, ha nincs ki megválaszolja, értékelje és döntsön? - kérdezi színészi módon. - Válaszolok akkor én. - jelenti ki. - Az ösztön nem hazudik, igaz? Kérdezd meg azt arról, amit a szemednek és nekem nem hiszel el. Nem fogom bizonygatni, hogy ki vagyok. Ha neked nem elég, amit adni tudok, több, más, esetleg jobb kell, megkérhetsz, hogy ne jöjjek többet. Ha nem akarsz, az sem baj. A folyamatos kudarcok mindenkit megállásra, majd meghátrálásra késztetnek. - osztja ki a kandúrt.
~Jézusom.. kezdek belebolondulni..*néz a macska felé, annak reakciói már összemosódtak benne, egy elfolyt pacának tűnik egybemálva a ringatódzó búzaszín tájjal. Csak arra ébred fel, amint Goyuko megérinti. Ledöbbenten áll, a leszúrásra lesunyja füleit, dehogy szól már, nem is ellenkezik, de azt se nagyon értené, ha a macska beszédében erőteljesebb összefüggés is volna. Csak azt érzi, közelebb van hozzá most bárki másnál, keze az ajkára tapad, de a szívér érinti. Mindent feledve hálás most a fiúnak ezért a gesztusért, keze megindul, hogy leválassza Goyukoét a szájáról, s magához ölelhesse őt.. a mobil ekkor megszólal, Crys is megrezzen Goyukohoz hasonlóan, keze pedig visszaesik maga mellé, mintha nem is lett volna célja azzal, hogy felemelte. Ledermedve szemléli, hogyan bánik el a készülékkel a fiú. A balsejtelem előérzete már most simogatja bőrét, érdekes lesz beadni Netaninak, hogy amikor felhívta macskáját, éppen a lába alá esett az eszköz. A kérdésre felpillant a cipő ellen hősiesen helytállt mobilról. Bágyadtan elmosolyodik, Goyuko legalább annyira ilyen hatással van rá, mint fordítva. * -sejtem.. *suttogja* -aranyos vagy *teszi hozzá, mostanra lelve meg a megfelelőnek vélt szavakat.. talán ezzel ő is elállítja a kis kandúr belső monológjait ..*
Meglepődik, ahogy a Goyuko számára oly vonzó ujjak elvesznek a szőke fürtökben, hogy durván marják azokat. Odaugrana és megpróbálná kiszabadítani a hajtincseket, megnyugtatni a kezeket, ám mivel ő nem nőstény, az egész valahogy félreérthető és talán taszító lenne Cryspus számára. Bár azt már tudja az ifjú kandúr, hogy Rant szereti. Újragondolja, mit tegyen, de pont ez a tény az, ami miatt végül semmit sem lép az önmarcangolás ellen. Megbotlik, ahogy a kandúr azt kérdezi tőle, tényleg itthagyja-e. Majdnem orra esik, de farkával nagyot lendítve még idejében korrigál. Szinte ijedten visszapilant rá. Aztán ahogy bocsánatot kér tőle Crys, pláne, hogy ilyen gyönyörűen, kereken és megtörten, Goyuko kezéből kicsúszik a kosár, a szája pedig kinyílik a döbbenettől. A tátogásnál azonban annyira megrémül, hogy a szőkeség kimond valamit, amit aztán megbán, hogy odarohan hozzá és betapasztja a száját a saját, kicsi kezével. Majd ahogy azt mondja, vigyázzon magára, a másikat is ráteszi. - Csöndbe maradj, míg át nem gondolod újra! - mondja, mintha a másik valami olyat mondott volna neki, amit nem lett volna szabad, vagy nem mondhatna. - Én... én... én sajnálom. Nem akartam, illetve dehogynem akartam, de attól még nem akartam, hogy... nem is tudom, mit láttam, mi volt ez az előbb. Figyelj, én... nekem... - egyre jobban belesodorja magát a sűrűjébe, elbizonytalanodik, mint aki a riadalomtól berohant az erdőbe és most kezd rájönni, hogy fogalma sincs, merről jött és most mit csináljon. Megcsörren a telefonja. Egész testében megrándul tőle, aztán kikapja a zsebéből és gondolkodás nélkül a földre vágja. A készülék csak úgy nyekken, de nem hallgat el. Goyuko rátapos. Majd mint aki felfogta, mit tett, kerek szemekkel nézi a mobilt. - Tudod te, hogy meghülyítesz? - kérdezi percekkel később igazán őszintén.
*Nem szereti ezt a hangtalan depressziót, aminek az érzése árad a fiúból a szavai hatására. Lehetne bosszús, üvölthetne vele, megsértődhetne.. de nem, ő csak tudomásul veszi a kandúr által elmondottakat, s nem fűz hozzá többet.. nem bizonygatja a saját igazát, s ettől az valósabbnak tűnik minden okfejtésnél..* -hogy veled mennyi baj van.. *nyöszörgi a szőke szenvedve belemarkolva saját hajába. Még csak pár napja ismeri, s máris miket képes vele éreztetni.. borzasztó! S próbálja találgatni a gondolatait, az érzéseit.. mit kéne tennie, mi a jó, visszarántania magához, nyavajogni neki hogy egy szinten érezze magát vele, aztán elkerülhetetlenül újra megbántani? Goyuko olyan lehetetlen dolgokat vár el.. nem elvár, de remél. Ami már mellékes, ha az adhatatlan.. * -most tényleg itthagysz? *néz utána. Ekkor véli felfedezni az elvárást, ami pedig magában van, Goyukoval, s a világgal szemben.. hogy az minden további nélkül nézze el a hibáit, s ahogy azok nyílvesszőként elszaladtak, adjanak is neki feloldozást.. lássák a mondatai mögött meghúzódó igazat, s el is tudják dönteni, mikor melyik mit takar.. s végül úgy cselekedjenek, hogy az közvetve se bántsa az egoját. Ezzel a szintű önzéssel most állt először így, szemtől szembe. Undorodott tőle, mágpillantotta az áporodott részt saját magában.. s gyökerestül tépte, marta volna máris ki, ha ismerte volna a módját..* -bocsáss meg.. *suttogja megtörten. Homályos volt, honnét találtak oda azok a szavak, de a szíve felszakadt tőlük, gyengének érezte magát, mint talán még sohasem.. elveszettnek, aki valaki érzéseitől függ, s szomjasnak, Goyuko megbocsátására..* - én.. *kezdene neki, nyelvére mégsem akad a kifogásnak özöne, csak tátog, némán, belátva azt, amin a fiú már előzőleg keresztülment.. most végképp nem tudta arra kérni, hogy vele maradjon.. egy ilyennel? soha! azt sem érdemli meg hogy Goyuko szóba álljon vele.. * - Vigyázz magadra te is..
Mély sóhaj szakad ki a fiúból, amikor közönyösen elküldi őt a szőke. Odalépked a kosarához, majd felveszi a fűről. Szomorúan néz a kandúrra. - Igazad van. Nem fűz hozzá érdek. És abban is, hogy mindenkinek jogában áll hülyének lenni.. - osztja meg nézeteit lemondó komorsággal. Menne, de a lábai még nem indulnak meg. Csak bámulja a macskaférfit. Vágyakozást érez magában aziránt, hogy a képébe vágja, hogy fájdalmat okoz neki a lemondásával, a közönyével, az elutasításával, vagy azzal, hogy nem használja ki, ahogy titkolva kéri szavak és lényegesebb gesztusok nélkül. Szeretné elmondani, hogy komolyan gondolta még azt is, hogy megegye őt ez a rideg lény, nem csak azt, hogy elmondana neki mindent. Csak kicsit kellett volna szebben néznie rá, vagy jobban akarnia. De Cryspus nem az a fajta, amelyik hajlandó leereszkedni a kérés szintjére. Ha tudná, hogy ez nem leereszkedés, hanem felemelkedés... És Goyuko most ha merne, könyörögne, hogy ne küldje el, ne utasítsa, hogy a halálba menjen. Mert így érez. Ehelyett hallgat és csak nézi a másikat. Suta, fájó mosoly suhan át a srác arcán. - Összekócolnám a fogsorát... ez tetszik. - ejti ki a szavakat, azzal elfordul a hercegétől. - Vigyázz magadra. - mondja neki burkoltan kérve, ezzel függőben hagyva a viszontlátásról alkotott elképzelését. Elindul arra, amerről jött.
AJÁNLOM AZ OLDALT
